Népszava, 1951. április (79. évfolyam, 76-100. sz.)
1951-04-15 / 87. szám
NÉPSZAVA A tanácsok munkájának megjavítása Pártunk II. Kongresszusa az egyesülés óta eltelt időszak győzelmes harcait, eredményeit, hibáit és nehézségeit értékelve, mélyrehatóan megvizsgálta azt a munkát is, amit állami szerveink végeztek. Különös gonddal foglalkozott a Kongresszus népi demokráciánk friss hajtásaival, a helyi tanácsokkal és a hozott határozat mindnyájunk kötelességévé tette, hogy a fiatal, még sok nehézséggel küzdő, tapasztalatlan községi, járási, városi, megyei tanácsokat megszilárdítsuk, javítsunk munkájukon, segítsünk nekik leküzdeni az ellenséges befolyást, így tudják majd betölteni fontos szerepüket, hogy mint az államhatalom helyi szervei végrehajtsák az országos feladatok rájuk eső részét, helyileg irányítsák a mezőgazdasági termelést, ellássák a hatáskörükbe tartozó egyéb gazdasági teendőket, előmozdítsák a mezőgazdaság és ezen belül a szocialista szektor fejlődését, oldják meg a kulturális nevelőmunkát és elsősorban biztosítsák a dolgozó tömegek minél szélesebb körű részvételét mindezekben a közügyekben. A kongresszusi határozat alapján a minisztertanács is határozatot hozott — megjelölve az állami vezetőszervek feladatait — a helyi tanácsok munkájának megjavítására. A határozat végrehajtása erőteljesen megindult. A március végén és április elején megtartott tanácsülések máris igazolják, hogy a Párt és a minisztertanács iránymutatását tanácsaink, a tanácstagok százezrei, a végrehajtó bizottságok és a hivatali apparátus dolgozói alaposan megszívlelték és lendületesen fogtak hozzá azoknak a hibáknak kiküszöböléséhez, amelyek az elmúlt hónapokban fékezték a tanácsok eredményes működését, teret hagytak az ellenséges befolyás érvényesülésének, az organizmusnak. ákosi elvtárs kongresszusi beszámolójában állapította meg: azon a címen, hogy biztosítani kell a közigazgatás zökkenőmentes folytatását és támogatni kell a közigazgatási tapasztalattal nem rendelkező tanácselnököket, ugrásszerűen megnőtt a tanácsok apparátusában dolgozó volt horthysta tisztviselők száma. Ez bizonyítja, hogy az ellenség gyorsan felismerte a tanácsok jelentőségét s éberségünk ellankadását ügyesen kihasználva kiterjesztette befolyását a tanácsok szervezetében. Rákosi elvtárs figyelmeztetése nyomán tanácsaink megértették, hogy munkájuk hiányosságainak oka végső soron éppen a befurakodott ellenséges ügynökök bomlasztó tevékenysége, hogy az ellenség lazítja az állami fegyelmet, uszít az állam iránti kötelességek teljesítése ellen, iparkodik elmosni a tanácsok osztályharcos jellegét, terjeszteni a megalkuvás, az opportunizmus szellemét. Sorra leplezik le most már az olyan végrehajtóbizottsági funkcionáriusokat, mint az árpási vb. titkár, aki elszabotálta a begyűjtést és akiről a vizsgálat megállapította, hogy Horthy Miklós testőre volt. Leleplezik és határozottan fellépnek az olyanokkal szemben, mint amilyen Stier János máriagyüdi kulák, aki belopódzott a tanács ülésére és azt ellenséges hangú közbeszólásokkal zavarta. A tanácsok harcos szellemének, öntudatának növekedésére mutat a nyárlőrinci példa, ahol a dolgozó parasztság érdekeit messzemenően szemelőtt tartó, új begyűjtési terv ellen uszító, kulákbefolyás alatt álló tanácstag felszólalását a dolgozó paraszt tanácstagok visszaverték s azután határozatilag kimondották: nincs szükség olyan tanácstagra, aki a kulákok szószólója s egyhangúlag kizárták az ellenséget a tanácsból. A Kongresszus és a minisztertanács határozata nyomatékosan kiemeli, hogy növelni kell a tanácstagok és a tanácsi apparátus dolgozóinak eszmei és szakmai színvonalát, növelni kell öntudatukat, ki kell irtani a megalkuvás, a fegyelmezetlenség minden megnyilvánulását, meg kell követelni, hogy a törvényeket, a felsőbb rendelkezéseket maradéktalanul végrehajtsák és azokat mindenkivel megtartassák. Ezeket a gondolatokat fejezte ki felszólalásában Torma János lovasi tanácstag, aki a tanácsülésen megmagyarázta, hogy az állam az ötéves tervet csak úgy tudja végrehajtani, ha a dolgozó parasztság eleget tesz kötelezettségének. Az öntudat növekedésének, az állami fegyelem fontossága felismerésének köszönhetők az olyan határozatok, mint amit Aba község tanácsa hozott, vállalva, hogy az előírt haznfi és tojásbeadási kötelezettségüket június 1-ig 100 százalékban teljesítik, vagy Györköny község tanácsának határozata, amelyben kötelezték magukat arra, hogy a tavaszi vetést határidő előtt befejezik. A szakadatlan és kíméletlen harc az ellenség ellen, az állami fegyelem pontos betartása, emeli a tanácsokat a népi állam nagytekintélyű hatalmi szerveivé. Ez az egyik legbiztosabb eszköze annak is, hogy a tanácsok ténylegesen is a dolgozók tömegszervezeteivé váljanak. Világos ennek a két dolognak a szoros összefüggése. Ha a tanács munkájával kiérdemli a dolgozók megbecsülését, tiszteletet és tekintélyt ébreszt maga iránt, akkor a dolgozók szívesen kapcsolódnak be a tanács munkájába és viszont a dolgozók támogatása, közreműködése nélkül a tanács nem válhat az államhatalom gyakorlásának nagytekintélyű helyi szervévé. Viszont azt is látnunk kell, hogy az ellenség elleni harcunk, az állami fegyelmünkért folyó küzdelemnek alapja éppen az, hogy a feladatok mögött egységesen sorakozzanak fel a dolgozó tömegek. Elsőrendű feladat azoknak a szerveknek és munkamódszereknek kifejlesztése, amelyek a tanácsokat egyre jobban összekapcsolják a dolgozó tömegekkel. Mindenekelőtt vonatkozik ez az állandó bizottságokra. Biztosítanunk kell az állandó bizottságok rendszeres foglalkoztatását, világosan meg kell jelölni feladataikat, támogatni kell munkájukat, segíteni kell őket abban, hogy a tömegszervezetekkel együttműködve, kiépítsék aktív a hálózatukat és eleven összekötő láncszemmé váljanak a tanács és a lakosság között. Az állandó bizottságok nagy jelentőségét tanácsaink csak most ismerték fel. Erre mutat az, hogy a csongrád megyei Kiskirályság községben az állandó bizottságok munkájának megjavításáról határozatot hoztak, kimondva azt, hogy az állandó bizottságok elnökeit a végrehajtó bizottság ülésére is meghívják, ha ott olyan kérdéseket tárgyalnak, amelyek összefüggnek az állandó bizottságok tevékenységével. A heves megyei Manrasz községben az állandó bizottságok versenyre hívták ki egymást, a baranyamegyei Dunaszekcse tanácsülésén pedig megbírálták az állandó bizottságok munkáját. Ezt az érdeklődést kell most a minisztertanácsi határozatban foglaltak szerint továbbfejleszteni, az állandó bizottságok hatékony működésével kell a tanácsok erejét megsokszorozni. Emellett foglalkozni kell azzal is, hogy a tanácsok és a tömegek közötti kapcsolat többi formáit, a beszámológyűléseket, a fogadónapokat mielőbb megszervezzék. A tanácsok csak így tudják valóra váltani Alkotmányunknak azt a rendelkezését, hogy munkájukban kötelesek a dolgozó tömegekre támaszkodni, érvényesíteni a dolgozók tevékeny közreműködését, kezdeményezését és hatásos ellenőrzését az államhatalom helyi gyakorlásában. Csak ezen a módon válik eleven valósággá az a szocialista törvény, hogy az állami szervek kettős: felülről és alulról jövő ellenőrzés alatt álljanak. A felülről jövő ellenőrzés önmagában nem elég. Még akkor sem, ha az ellenőrzést végző szervek, a minisztertanács határozatának megfelelően, azzal teszik eredményesebbé munkájukat, hogy a város és a falu dolgozóitól megtudakolják, miben látják a tanácsi munka jó és rossz oldalait, minek köszönhetők az eredmények, miért vannak lazaságok, hibák, miért nem hajtják végre a határozatokat. Ezt kell kiegészítenie a dolgozók részéről a folyamatos ellenőrzésnek, a hibák sürgős feltárásának, a kemény, javítószándékú, kommunista bírálatnak. A tanácsok munkájának megjavítása hosszú, folyamatos, állandó éberséget, harcos öntudatot igénylő feladat. Ebben is — mint mindenben — pártszervezeteinknek és a tanácsokban dolgozó kommunistáknak kell élenjárniok. Rákosi elvtárs félreérthetetlenül figyelmeztetett bennünket arra, hogy az élesedő helyzet a párttagoktól és a népi demokrácia minden hívétől fokozottabb követelményeket kíván. Ezt a figyelmeztetést kell megszívlelnünk most is, amikor a tanácsok megszilárdítását, fejlesztését a Párt és a minisztertanács kötelességünkké tette. Az áldozatos, fáradságot nem kímélő munka meghozza majd a gyümölcsét: a tanácsok hibáiktól megszabadulva, a szocialista építés értékes szerveivé válnak. Beér János 4 1951 ÁPRILIS 15, VASARNAP GERGELY SÁNDOR: AZ ÍRÓSZÖVETSÉG KONGRESSZUSA ELŐTT , írók lift” minden bizonynyal pontosan leszögezi, milyen célok érdekében és milyen törekvések ellen hívja munkára, tömörülésre és készenlétbe népi demokráciánk íróit. A »kiért — miért és ki ellen — mi ellen« kérdésekre adott feleletek tisztázzák majd a barát s az ellenség hadállásait s kitűzik az elérendő célokat a szocialista realizmus zászlaja alatt rendezkedő magyar írók s irodalom elé. A feleletet a »kiért-miért« kérdésre a magyar írók túlnyomó többsége félreérthetetlenül már megadta. A felelet: a dolgozó népért, a dolgozó néppel, a szocializmus építéséért .. A magyar írók ma már egységes állásponton vannak, ha az irodalom céljáról kell számot adniok, s tudják, hogy ez az egység non, az iskolás, vagy a teremtő egyéniség kifejezési formáinak az uniformizálását jelenti, hanem az összes erők összefogását, a nagy cél: a dolgozó magyar nép szocialista otthonépítése érdekében. Persze, attól, hogy az író szocialista írónak vallja magát, még se ő, se műve, alkotása nem válik szocialistává, íróinkban, nemcsak idősebb íróinkban, hanem az újonnan feltűntekben és fiatalokban is, kisebb-nagyobb mértékben élnek még és hatnak is a múlt csökevényei. Éppen azért, még sok-sok jószándékú és jóhiszemű író-elvtársunknak éber és következetes harcot kell vívnia múltja megbújt emlékei és ezek hatásai ellen — nehogy azok írói munkája útján az olvasóban éljenek tovább. A kongresszus bizonyára felveszi a harcot a formalizmus, a miszticizmus, a kozmopolitizmus, a polgári objektivizmus stb. irodalmi jelenségeivel. r~--------—“ A harminchárom I irodalom esztendős harcainak, ideológiai és esztétikai eredményeinek az ismerete pontos iránytűnk a tájékozódásra. A szovjet nép szerezte meg számunkra a szabadságot, a szovjet nép gazdasági és politikai támogatása tette lehetővé, hogy élni tudjunk a szabadsággal é s a szovjet kultúra útmutatása megóv bennünket attól a veszélytől, hogy a sok áldozattal szerzett szabad ételünkbe mérgező bacillusok kerüljenek. Természetesen nemcsak ideológiai tisztaságra kell törekednünk. A művészietlenség »apostolai« ellen éppen olyan energiával kell felvennünk a küzdelmet, mint az ellenséges ideológiák bacillushordozói ellen. Igaz, ez a harc kissé szokatlan, mert hiszen nincs arra példa a világirodalomban, hogy akadt volna író, aki szándékosan, céltudatosan , művészietlen alkotásokra törekedett volna. »Nem vagyok hajlandó a propaganda rovására engedményeket tenni a művészet javára« — hirdették ezek a furcsa apostolok, akik nagyrészt nem is tudtak engedményeket tenni »művészetükből«, mert ilyesmi nem is volt tarsolyukban. »A téma az utcán fekszik, csak fel kell emelni« — jelszó azt példázta, hogy mindennapi életünket egyre jobban s jobban átitatta és átitatja a szocializmus levegője s az írónak, ha nyitott szemmel-füllel él a világban, nem okoz fejtörést műve számára anyagot, élményt gyűjteni. Persze ez a tétel igaz. Téma, anyag, nyersanyag, igaz, adódik, akad bőven, de attól, hogy valaki dolgozó emberekről, egész közösségek életéről ír, akar írni — attól még nem válik szocialistává se a munka, se az írója. Nem a téma teszi szocialistává az írót s művét, hanem az író szocialista szemlélete. Nem a munkástéma, vagy a munkás dolgozó alakja neveli szocialistává az olvasót, hanem a szocialista szemlélet, amely a regény, a novella, a dráma s a vers szavait, légkörét szüli s közli, a dolgozó néppel, a szob A dolgozó népért, cializmusért... Nagy-nagy távlatokat nyit ez a jelszó. A jelen élet egyre gazdagabb, színesebb változatai, a fejlődő, átalakuló ember új, boldog, szebb s emberibb jövő felé vonulóan olyan bőséggel Kínába megörökítésre, megformálásra az írónak az anyagot, a témát, mint soha még... De ugyanakkor, amikor valljuk s hirdetjük, az »emberi lélek mérnökei« nyomán, nekünk, magyar íróknak is arra kell törekednünk, hogy ne népünk eredményei után ballagjunk, hanem harci élére kerüljünk, arra is figyelmeztetünk, hogy nem szabad fundamentum nélkül építkeznünk. A népi demokrácia építő hősei a kommunisták, akik huszonötesztendős illegalitás alatt, börtönnel és bitóval dacolva tartották ébren a dolgozó népben a szabadságeszmét. Kommunisták, mártírjaink és hőseink cselekedetei neveltek és nevelnek újabb és újabb tízezreket a szocialista Magyarország számára. Rákosi Mátyás és Révai József elvtársak a Magyar Dolgozók Pártjának II. Kongresszusán is arra intik a magyar írástudókat, hogy a múlt haladó hagyományait, ideológiai és esztétikai értékeit hasznosítanunk kell kulturális, irodalmi életünkben. részvevőinek érezniük Asrókongresszus kél: a »miért—kiért«-re csak úgy adhatunk őszinte, pártos feleletet, ha azonosítjuk magunkat a mitológiai képpel, amelyen az építő vakolókanállal dolgozik ugyan, de oldalán kard lóg. Az építés békéjét, zavartalanságát védeni, ma a magyar írónak is a legnagyszerűbb feladata. Egyre gazdagodóbb szocialista életünk vívmányait csak úgy tudjuk tovább fejleszteni, ha biztosítjuk számára a szabad levegőt. A szabad élet a zavartalan kék eget szereti, amelyből nem bombák potyognak lakóházakra, békés termőföldekre és gyárakra ... Íróink többsége ma már tudja és vallja, hogy az igazi humanizmus a dolgozó embereknek az az elszánt akarata és ereje, amely meghiúsít, megakaszt, lehetetlenné tesz minden kártevő szándékot. Éberségre neveljünk. Éberségre írót, olvasót. Éberségre népünk ellenségei ellen, akik fegyverrel készülnek munkánkat, békés építkezésünket megzavarni. És éberségre azok ellen, akik múltjuk kiirthatatlan emlékeivel fertőznek az írott betű útján. Nem enyhíti a bajt, ha jóhiszeműen, akaratlanul, az objektivitás ostoba jelszavával okozza a bajt az író. A lényeges, hogy megakadályozzuk a kártevést. És erre az egészségesedésre minden biztosítékunk megvan. Az új magyar irodalmi élet az első magyar írókongresszuson népi alkotó erőinek fokozott egységbe tömörítésével éppen arról tesz hitet, hogy hatványozottan kívánja szolgálni a szocialista építés és a béke ügyét. MUSSZORGSZKIJ Sztálin-díjas színes szovjet filmAmikor a szovjet filmművészet sorra alkotja meg nagy történelmi műveit és a legdemokratikusabb művészet, a film eszközeivel idézi fel az orosz történelem nagy alakjait, figyelme nemcsak az államalkotó politikusok felé fordul, mint Nagy Péter, nemcsak a haza hős védelmezőit, mint Kutuzov, kelti új életre. Ezekkel egyenragúan és ugyanilyen meleg szeretettel viszi vászonra az orosz népi kultúra úttörő hőseit is. A tudomány orosz óriásai, mint Pavlov vagy Timirjeszev éppenúgy hőseivé váltak a szovjet népnek és a szovjet filmnek, mint a művészet legnagyobbjai: Glinka, Puskin és mások. A szovjet film bizonyságát adja annak is, hogy a világ leghaladóbb művészete: szeretettel öleli fel a történelemből mindazt, ami benne haladó, előremutató. Bizonyságát adja annak, hogy mélységesen nemzeti művészet: témájául elsősorban a szovjet nép jelenének örömét, múltjának legdicsőbb lapjait választja. Ugyanakkor a szépet és nemeset végtelen igényességgel megjelenítő művészetével kincset ad az egész világ haladó népeinek és fegyvert kovácsol számunkra. Ennek a magasrendű filmművészetnek egyik legszebb alkotása a nálunk most magyarra szinkronizálva bemutatott »Musszorgszkij«, a halhatatlan orosz zeneszerző életéről készült színes film. S ha azt írjuk, hogy ez a film Musszorgszkij életéről készült, mindjárt hozzá kell tennünk, hogy tárgya csak annyiban Musszorgszkij élete, amennyiben megmutathatja általa, ami ennek a forradalmár zenésznek életéből maradandó és általános érvényű: zenéjének gyökereit és kialakulását, forradalmi tartalmát is társadalmi hatását. Vtusszorgszkij zenéje, munkásságáának forradalmi jelentősége érthetetlen, ha nem értjük meg a kort, amelyben élt, ha nem látjuk tisztán a kor uralkodó osztályának szellemét, amely ellen egész magatartásával, zenéjének minden taktusával harcolt, ha nem formálódik szemünk előtt a már születő út, amelynek győzelmére Musszorgszkij egész munkásságát feltette, s amelynek győzelméhez ezzel a munkássággal maga is hozzájárult. A film egyik legnagyobb erénye, hogy a kort, Oroszország 60-as éveinek légkörét, az uralkodóosztályok és kulturális kiszolgálóik nyugat-imádatát, az 1863-as hazug »jobbágyfelszabadítás« parasztnyomorító, kulakgazdagító következményeit éppenúgy szervesen kapcsolja Musszorgszkij élettörténetéhez, mint ahogy az orosz nép forradalmi erőinek még szervezetlen, még céltudatlan, de egyre fokozódó növekedését, a forradalmi demokraták, Herceg, Csernyisevszkij, Dobroljubov hatását az orosz értelmiségre sem üres »keretként« adja a zenéhez és cselekményhez, hanem annak elválaszthatatlan részeként. Amikor a piaci tömeg annak örül, hogy a bábjátékos parasztbábja elnáspángolja a földesúrbábut, amikor a megkorbácsolt jobbágygyermek apja még nem mer visszaütni, csak testével takarja-védi az ütlegek elől fiát, majd néhány jelenettel később már öntudatosan ott vonul a szomszéd falu lázadóinak segítséget vivő kaszáskapás seregben, nem mesterséges »korrajzot« kapunk, hanem Musszorgszkij fejlődésének, zenei forradalmának, a »Bolhadal«-ban kigúnyolt udvari muzsikusok elleni harcának indokát és tartalmát. S ezért érezzük természetesnek, hogy a nagyhercegnő, — aki előbb főúri kedvtelésből támogatja Musszorgszkijt és küzdőtársait: Sztaszovot, Rimszkij-Korszakovot, Borodint és a többieket —, amikor megérti zenéjüket, vadul ellenük fordul. Ezért érezzük természetesnek az udvaronc kétségbeesett jajkiáltását a Boris Godunov hallatán: »Hiszen ez nem zene — ez marra a forradalom!! És ugyanezért érezzük természetesnek azt is, hogy Musszorgszkij operájának színrehozataláért harcbaszáll zenésztársaitól az opera művészgárdájáig mindenki, akit a nép szeretete, a forradalmár demokraták tanai, a haladás mellé állított s hogy ennek a zenének végülis meg kellett hódítania a közönséget is. Felbecsülhetetlen tanulságot ad ez a film a mi zenészeinknek, művészeinknek is, amikor megmutatja a nagy orosz zeneszerző életútját, harcát azért, hogy megtalálja művészetének igazi kifejezési formáját. Musszorgszinij nemvergődő,n is tisztán látja célját: az orosz nép vágyainak, harcainak magasrendű művészi formába öntését. Az is kétségtelen előtte, hogy ezt a célt csak úgy érheti el, ha alkotásaiban a népdalköltészet kincsét, a nép vágyait és céljait, örömét és bánatát hűségesen kifejező népdalt használja fel nyersanyagul. De hosszú, önmagával vívott harcok eredménye, amíg megtalálja az irodalmi témát, amely zenéjének mondanivalójához méltó. A kor operairodalmának befolyása alatt előbb a távoli, misztikus, vagy ókori témákkal próbálkozik. De hiába ajánlják szövegkönyvként Spartakusz történetét, hiába fog hozzá Salammbo és Ödipusz megzenésítéséhez, nem jut tovább néhány töredékes részletnél és abba is hagyja a felemás munkát. "Bármilyen drámaiak is ezek a történetek, mégsem azok, amiről ő dalolni akar, nem az orosz nép forradalmi erőit tükrözik, forradalmi akaratát lendítik előbbre. Puskin nagy történelmi drámájában, a Boris Kodunovban találnak egymásra történelmi téma és zenei mondanivaló s többé semmiféle akadály, semmiféle cselszövés nem állíthatja meg útján az alkotót, aki éppen mert saját népe harcát énekli meg, vethette kottapapírra az operairodalom egyik legnagyobb alkotását. S ami igaz a Boris Godunovra, éppen így igaz a Hovanscskinára is — arra a két operára, amelynek dallamai a film zenéjét szolgáltatják. A Musszorgszkijt megszemélyesítő Boriszov színészi játékában olyan magasrendet nyújt, amilyenben csak kivételes nagy alkalmakkor gyönyörködhet az ember. És mégis, ez a nagy színész egyetlen pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy akkor ad csak tökéletes alakítást, ha egész művészetét áhitatos tisztelettel Musszorgszkij zenéjének szolgáltába állítja s célja nem »túlszárnyalni«, hanem szolgálni Musszorgszkijt. Ez a zene iránt érzett áhitatos tisztelet jellemzi a film rendezőjétől és forgatókönyvírójától, Rosaljtól és Abramovától kezdve valamennyi szereplőt, Boriszovot, Cserkaszovot, Nikitint, Balasovot, Popovot, Leonidovot, Orlovot, Orlovát és a többieket kivétel nélkül egyaránt. Ezt szolgálják a hangban, rendezésben, fotográfiában csodálatos szépségű operajelenetek során a leningrádi Kirov Opera bámulatos énekkultúrájú művészei, a magánénekesektől a kórus tagjain át a csak pillanatokra felvillanó statisztákig. Ez vezette munkájában a film zenéjének összeállítóját, Kabajevszkijt. A Sztálin-díjasMusszorgszkijt olyan élményt jelent a magyar közönség számára — legyen a klasszikus zenében jártas, vagy ismerkedjék itt először a nagy orosz zeneszerző muzsikájával, amilyent csak a szovjet filmek nyújthatnak. A »Musszorgszkij« ezek közül is egyike a legnagyobbaknak. R- QJ- 1•