Népszava, 1953. december (81. évfolyam, 281-306. sz.)

1953-12-03 / 283. szám

népszava PETIKÉ JÁR írta: Kaffka Margit lAffka Margit a Nyrugat-namisdék halad« srógítiájához tartozott. A nagy S“!*»»­ ,l'Anc halálának a napokban volt 30. évfordulója. Ebből az. alkalom­­ból közöljük az alábbi garnát. Két harcsaszájú, picike jószág, Butácska, édes gyerektopán. Tétova — együgyű, tündér! nesszel Most tipeg által egy ócska szobán. Ébred a szívem játékos kedve, Elborít hófehér virágeső Amikor látom, a kacagásom Hangosan, édesen Csapkod elő, Sok régi holmin, szürke íráson Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár, S én ennek is, annak is kiáltani vágyom: — Tip-top! Megindult. Petiké jár! Még fogja erősen az asztallábát. És nyitva az ajka és úgy kipirul! Hős emberi lázzal, tüzes akarással E rózsarügyecske megállni tanul. Most — most! Elhagyja és indul előre, Hogy csetlik-botlik, mily tévedező! Tip-top! S aprózva, közbe megállva hoppan vitézül a törpe cipő, Már ideér. Most nyújtja a karját: — «Csak szaporán, okosan Peti fiam!« S megered szaporán — elesni nem ér rá, Előre hajlik s az ölemben van. Tetszik a játék. Kezdeti újra. A karszék mellé kerülök én, Nagy bosszút lépne, nagyhamar elérne S fölbillen szegényke az elején. Remeg a szája, sírni szeretné, Szétnéz, sajnálja-e valaki? Gondolkozik ... majd felkel szepegve S új erővel fog újra neki. Rózsaszín ujját előre tartva,­­Tip-top!« — így indul óvatosan, Halkan, selypítve biztatja magát, hogy: — »­Csak las­san! Oko­san! Peti fiam!« S elnézem hosszan, homályos szemmel, Borús káprázat száll le reám. . . . Tűnnek az évek . . . Megöregedtem . . . Egyedül lakom ócska szobán, S ím, néha erős lépés zaja hullik, Jön egy daliás, ifjú legény. —­­Te vagy? Mit adjak, Kávét-e? Kalácsot?« Tip-top — öregesen járom körül én. S míg sok vidám csinyjét, nagy küszködését Sorra beszéli kacagva vígan — Reszketve, ijedten suttogom én el. — »Csak lassan! Csak lassan, okosan, Peti fiam!« Nyilvános vita Nagy Péter kandidátusi disszertációjáról Szerda délután az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában került sor Nagy Péter, József Attila-díjas kritikus Móricz Zsigmondiból írt kan­didátusi disszertációjának megvita­tására. Ez volt az első eset az új rend­­szerű tudományos fokozatok beve­zetése óta hazánkban, hogy a tudo­mányos fokozatok elnyeréséhez szükséges disszertációt nyilvánosan HANGVERSENY­NAPTÁR December B. Mombat: Bartók-terem­, a. »Meseiskola«. — Zeneakadémia. 5. »MonteverdRBI — napjainkig.« Főiskolás-bérlet, 6. hangversenye. — Zeneakadémia, 8. RAFAIL 810- BOLJSVSZKIJ hangversenye. •— Zeneakadémia, éjjel ti. »Áll a bál.« —­­ C-bérlet, 1. est halasaivá de­cember 9-re. December 9, vasárnap: Bartók-terem, délelőtt fél II. »Beethoven és kora.« ifjúlsági hang­lemez bemuta­­tásos előadássorozat, 1. matiné. — Zeneakadémia, fél 3, 0 és este 9. »Tiéd a dal.« — Bartók-terem, 3. »Meseiskola.« *— Bartók-terem. 8 Ungár Imre Chopin-eatje. Szó­nál.)-bérlet, 2. hangversenye. December 9, hétfő: Opera. 8. Ceaj­­kovszkij-cet. A Budapesti Filhar­móniai Társaság­ 2. bérleti estje. Vezényel: IVÁNOV. — Erkel Szín­ház, fél 9 A Magyar állami Hang­versenyzenekar és a Budapesti Kó­rus hangversenye. 3. bék­ési est. December 8. kedd: Fővárosi Víg Szín­ház. 7. »Így látta ő... Karinthy Frigyes, a humorista!« —­ Zeneaka­démia. 8. SZT­AN­YISZLAV NEU­­H­AUS zongoraestje. — Bartók­­terem, 8. Beethoven­ és Brahme­­eit. December 9, szerda: Zeneakadémia, 8. Magyar állami Hangversenyzenekar, C-bérlet, 1. est. — A »Nagy szim­­fóniák —— mai szerzők« I. sorozatá­nak 1. estje későbbi időpontra ha­lasztva. December 10, cü­ltörtök: Zeneakadé­mia. S. Zempléni Kornél zongora­estje. Zongora­bérlet. 3­, est. December 11. péntek: Zeneakadé­mia, 8. A Magyar Hádló Szimfo­nikus Zenekara RAFAEL SZOBOL­­JEVSZKIJ és SZTANYISZLAV NEU­­HAUS közreműködésével. —— Zene­­akadémia, kisterem, 8. Kubinyi Attila és Balázsfai Attila hangver­senye. — Bartók-téröm, 8. »így látta ö . . . Karinthy Frigyes, a hu­morista.«­­—­ A Néphadsereg-bérlet 2. estje későbbi időpontra ha­lasztva. December 12. szombat: Zeneakadé­mia 8. Magyar állami Hangverseny­zenekar STANISLAW SKEROWA­­CEWSKI vezényletével. — Bartók­térémi, 8. »így látta ö... Karinthy Frigyes, a humoriéta!« December 13, vasárnap: Bartók-te­rem, délelőtt 1­0 és délután 3. »Meseiskola.« — Rózsa Ferinc Kul­­túrotthon 1 és 8. »Pesti Parodisták Parádéja!« — Zeneakadémia, 1. és 8. »Tiéd a dal.« — Bartók-terem, 6 és 5. »így látta ö... Karinthy Frigyes, a humorista!s vitassanak meg. Az egyetem aulá­ját zsúfolásig megtöltötték az érdek­lődők, akiknek soraiban kiváló tudó­sok, akadémikusok, egyetemi taná­rok, tudományos dolgozók, egyetemi hallgatók foglaltak helyet. A bevezető beszédet Rusznyák István Kossuth-díjas akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia el­nöke mondotta. Utalt arra, hogy a tudományos fokozatok elnyerésének új módszerét a Szovjetunió tudomá­nyos életének tapasztalatai nyomán vezették be hazánkban. A Szovjet­unióban a disszertáció megvédése mindig a tudományos élet jelentős eseményei közé tartozik. Ezután így folytatta: „­ Az igazi tudományt megtermé­kenyítő dialektikus materialista el­méletnek diadalát kell, hogy je­lentse a doktori és kandidátusi fo­kozatok megvédése, amely mindenki előtt nyitva áll, aki a tudomány eszközeivel képes és kész harcolni népünk szebb és boldogabb jövő­jéért, a szocializmusért és a bé­kéért. Ezután Tolnai Gábor ismertette Nagy Péter életrajzát, majd Nagy Péter ismertette disszertációjának téziseit, utána az opponensek: Bóka László, a Magyar Tudományos Aka­démia levelező tagja és Király Ist­ván Kossuth-díjas irodalomtörténész olvasták fel bírálatukat. A disszer­tációt mind a ketten nyilvános vi­tára alkalmasnak ítélték meg. Nagy Péter válasza után került sor a nyilvános vitára, amelyben felolvasták Révai József Kossuth­­díjas, a Magyar Tudományos Aka­démia tiszteleti tagja hozzászólá­sát. A vitában a többi között felszólaltak: Juhász Géza, Komlós Aladár és Lő­­rincze Lajos egyetemi tanárok, Mó­ricz Virág, Kardos Pál, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem docense és többen mások. A felszólalásokra Nagy Péter vála­szolt, majd a kiküldött bírálóbizott­ság határozatában úgy döntött, hogy a disszertációt elfogadásra javasolja a Tudományos Minősítő Bizottság­nak. Vállalatunk keres rakodómunká­sokat. Jelentkezni lehet Budapesti Konzervgyár munkaügyi osztályán. Budapest, X., Maglódi­ út 47. Budapesti munkahelyre azonnali belépésre keresünk vízvezeték- és fűtésszerelőket, lemezlakatost, il­letve bádogost, kőműveseket, segéd­munkásokat és villanyhegesztőt. Je­lentkezés: É. M. 2. sz. Szerelőipari Tröszt, Budapest, VIII., Kisfaludy­ u. 13. Munkaerő gazdálkodás. 4 1053. DECEMBER 3. CSÜTÖRTÖK J. P. SZPANGENBERG : TRUSKA Egy természetbúvár feljegyzéseiből A körfilmúltbím­ jelent, meg e Műveit Nép Könyvkiadó kiadásában J. P. Szpangenbergnek, a kiváló szovjet tar­­mésiettudósnak »Egy természetbúvár feljegyzései« címűl ismeretterjesztő munkája a Szovjetunió állatvilágának életáról. Lapunk folytatólagosan kö­zöl majd részleteket ebből a min­denki érdeklődésére reggel számot­­tartó, az élőlények világát Irodalmi eszközökkel felelevenítő műnkéből. Alább közöljük az elad részletet Szpangenberg feljegyzéseiből. A TIGRISGÖRÉNY szerfölött fa­­**­játségos állat. Annak ellenére, hogy meglehetősen el van terjedve, nem sokan ismerik. A Szovjetunió déli részeiben, a szteppés és siva­tagi vidékeken fordul elő, ahol üre­gekben tanyázik és nagyobb rágcsá­lókkal táplálkozik. Az állatka test­alkata és különösen színezete any­­nyira jellegzetes, hogy csalhatatla­nul meg lehet különböztetni minden más állattól. Mókusnagyságú vagy valamivel nagyobb is, karcsú és ru­galmas, rövid lábacskái vannak és nagyon hosszú, dús farka. Lábait és egész alsótestét fekete szőrme fedi, viszont a feje meg a háta tarka, fe­kete, fehér és narancsszínű szőrök borítják. Egy alkalommal egy ismerős hely­beli vadásszal bolyongtam az öntö­zőcsatornák mentén húzódó tárná­­riszkusz-cserjésben. Gyinka kutyánk időnként fácánokat vert fel. Majd jellegzetes lármájával és kiáltásával felrebbent egy-egy fácán, mire el­dördült a lövés és az agyonlőtt ma­dár beesett a bozótba Már úgy dél felé járhattunk, és a hőség igen nyomasztó volt. Elfárad­tunk és éppen haza akartunk for­dulni, amikor a kutya hangosan fel­vonított. Fácánkeresés közben Gyinka vé­letlenül egy fiatal tigrisgörénybe üt­között és az állatka félig félelmében, félig vakmerőségében belecsimpasz­kodott a kutya pofájába. A tüzes kis ragadozó fogaival görcsösen megka­paszkodva a kutya ajkában, hagyta magát ide-oda rángatni a levegőben. A kis görény bármelyik pillanatban szétnyithatta volna állkapcsát és le­szakadva a kutya pofájáról, eltűnhe­tett volna a bozótban. Ebben a pil­lanatban ettől féltem a leginkább. "Odarohantam a kutyához, és megra­gadtam a tigrisgörényt. A kígyó mód­jára tekergőző, dühödt állatka meg­marta az én kezemet is, a megszaba­dított kutya pedig félreszaladt és megsebzett pofájáról nyalogatva a lecsurgó vért, sértődött bizalmatlan­sággal tekingetett felém. Ilyen körülmények között került hozzám a vidám, merész és mulatsá­gos kis Vad — a tigrisgörény. El­hoztam Moszkvába és a lakásomban kapott kvártélyt. Élénk, tarka szí­nezete miatt Prosztruskának (Kis Tarkának) neveztem el, de ez a név valahogy nem ragadt rajta. Színes, díszes pofácskája miatt csakhamar Petruskának (Paprika Jancsi) kezd­tük hívni, végül pedig a rövidség kedvéért egyszerűen Truska lett a neve. Ha az ember egy kis vadat meg akar szelídíteni, sohasem szabad ketrecbe tenni. A ketrec feldühíti, idegessé és gonosszá teszi az állatot. Azt is jól meg kell jegyezni, hogy két egyforma kis vadat nehezebb megszelídíteni, mint egyet. Ha ket­ten vannak, mindig akad közös érde­kük és az ember csak útjukban áll. Ezzel szemben az egyedüllét az em­berhez való közeledésre ösztökéli a kis vadat. F­ogságban töltött életé­nek LEGELEJÉN Truskám bi­zalmatlan és gonosz volt. Ha csak megpróbáltam közel menni hozzá, azonnal vicsorítani kezdte éles, fe­hér fogait, szeme vérben forgott, fel­borzolt farka pedig olyan volt, mint valami kefe. Ő támadt elsőnek, bát­ran vetette magát előre és fájdalma­san harapott. Családunk azonban változatla­nul kedves volt Truska iránt és így a kis vad viselkedése két hónap múlva erősen megváltozott. Hívásra előszaladt, a dívány alatti rejteké­­ből és kutya módjára két lábra állva várta, hogy kapjon valamit. De azt még mindig nem engedte meg, hogy hozzányúljunk és elke­seredetten megharapta a merészen feléje nyújtott kezet. Elmondom, hogyan sikerült elő­ször megsimogatnom Truskát. A kis állatka nagyon szerette a mézet, és én kihasználtam ezt a gyengeségét. Illatos mézbe mártottam és egészen az orrához dugtam egyik ujjamat. Truska felborzolta a szőrét, vicso­rította a fogait — már-már beleha­rapott volna! De én nem húztam el a kezemet és továbbra is egészen az orrénál tartottam ujjamat. Truska pofácskájáról pedig szép lassan eltűnt a dühös kifejezés. Még mindig izgatottan morgott, de azért megnyalta az ujjamat. Meg sem moccantam. Még egyszer és még egyszer megnyalta az ujjamat. Ezután a másik kezemmel óvato­san megvakartam a fületövét. Ez tetszett neki. Szemét hunyorgatva, csendesen morgott. Egy másik alkalommal, amikor mézet nyalogatott az ujjamról, elő­vigyázatosan a hátára fordítottam. Védekezett, harapott jobbra és balra, de harapása már nem fájt. Ez már játék volt, ELÉRKEZETT A TAVASZ, kitá­­masztottuk az ablakokat, sar­kig kitártuk az erkélyajtót. A friss levegővel és a fénnyel együtt a nagyvárosi lárma is betört a la­kásba. Ez eleinte megrémítette Truskát és arra késztette, hogy a tálalóasztal mögötti sötét kuckóba tegye be magát, de ez nem sokáig tartott. Hiszen a kiváncsi állatká­nak meg kellett szemlélnie a világ­nak ezt az új sarkát is. Teljes hosz­­szában kinyúlva és szinte súrolva hasával a padlót, odakúszott az aj­tóhoz, elhagyta a küszöböt, és amint elérte az erkély rácsot, mozdulat­lanná merevedett. Alatta ott zajon­­gott az utca, csengetett a Villamos, gépkocsik suhantak el, száz és száz járókelő haladt el hangosan be­szélgetve. Az utca lármája hol el­halkult egy kissé, hol újra felerő­södött. Mindez az érthetetlen, is­meretlen és lármás dolog szemmel­­láthatóan felingerelte, megrémí­tette az állatot. A görényeknél ré­mület után csaknem mindig ször­nyű düh és az ellenség lendületes, merész megtámadásának rohama következik be. A kis vad szőre égnek állt, hosszú farka a hátára kunkorodott, fogait vicsorította. Csak ekkor értettem meg Truska állapotát, de már késő volt. Még egy lépést sem tehettem feléje, amint az ideges ragadozó tarka kis teste felvillant az erkély rácsai között és kirepült az utcára. Holtbiztosra vettem, hogy Truska szétzúzta magát az aszfalton. Kiro­hantam a lakásból és ész nélkül szaladtam le a lépcsőn. Szerencsére balsejtelmem nem vált valóra. Az ügyes és rugalmas Truska teljes sikerrel végezte első és utolsó légi­­útját. Éppen egy járókelő hátára pottyant, onnan pedig berepült egy gyümölcsárus kosarába. Még idejében érkeztem a szín­helyre, elfogtam a kosárban a pó­­ruljért "repülőt". Annyira meg volt rémülve és olyan dühös volt, hogy mialatt visszavittem a lakásunkba, kegyetlenül megmarta mindkét ke­zemet. Truska többször már nem esett ki, bár az erkélyajtó ezentúl is nyitva maradt. Hamar hozzászokott az utca életéhez és az utcai zajra már rá sem hederített. A járókelőit nem egyszer megálltak és elámulva szemlélték, hogyan mászkál a Ház­tetőn, a főváros kellős közepén, egy tarka, különös kis állatka. Truska volt az, amely néha kirándult a szomszédos épületszárny fedelére. Itt, a napsütötte tetőn meleg volt, akárcsak délen, Truska nagy élvezet­tel járt oda sütkérezni, de állandóan zavarták a macskák. Néha-néha nagy macskatársaságok gyűltek ösz­­sze a tetőn. A kis állatka megjele­nése természetesen felkeltette figyel­müket. Kezdetben a macskák zsák­mányuknak vélték a görényt. De hát ugyancsak megjárták vele. A szilaj Truska éles fogai már az első ismer­kedésnél arra kényszerítették a macskákat, hogy tisztes távolban tartsák magukat. A keserű tapaszta­lat útján okult macskák nemsokára nem is merészkedtek a kis tigris­görény közelébe.­­TRUSKA KIRÁNDULÁSAI egyre­­ gyakrabban ismétlődtek és min­den alkalommal hosszabbra nyúltak. A szárnyépület padlásán, ahová a tetőablakon keresztül hatolt be, nagy élvezettel vadászott patkányokra. Egy alkalommal annyira beleme­rült a vadászatba, hogy éjszakára sem tért haza. Eltelt két nap — egész családunk általános bánatára Truska nyomtala­nul eltűnt. Hogy mi történhetett vele , az rejtély maradt. Átkutattam a padlást és az udvari fásszíneket, de sajnos, eredménytelenül. Kedven­cünk nem volt sehol. És amikor már minden reményünk elveszett, egy­szer csak újból megjelent a laká­sunkban. Azon az estén későn tértem haza és a hátsó lépcsőn temnténve, belép­tem a konyhába. A konyhát hold­fény világította meg. A hold ragyo­gása elöntötte a szárnyépület tetejét is. Amint odapillantottam, csodála­tos látvány tárult a szemem elé. A tetőn négy macska ült és a macska­kor közepén, farkát fenyegetően fel­emelve és szőrét felborzolva állt a mi kedvencünk, Truska. Egész kicsi, mulatságos alakja elszántságot és függetlenséget fejezett ki. Kinyitot­tam az ablakot és a nevén szólítot­tam: "Truska! Truska!« Azonnal megismerte a hangomat, gyorsan megfordult, és miután hanyagul el­haladt a macskák mellett, a nyitott konyhaablakhoz futott. A macskák nem mozdultak helyükről, de négy pár szem figyelő, csodálkozó tekin­tete kísérte a kis vadat. Truska nemcsak a háztetőn, hanem az egész lakásban is függetlennek, mondhatnám házigazdának érezte magát. A mi macskáink tisztelettel­jesen félrevonultak közeledésekor, vagy felugrottak az asztalokra és az ablakpárkányokra. Persze, jobbnak látták­ meghátrálni, mintsem hogy megharapja őket a lobbanékony, kö­tekedő kicsi állatka. Egy ízben meg­ajándékozott valaki egy hathónapos, már elég nagy szetter-kölyökkutyá­­val. Bizalmas és ostoba kis kutya volt. Ha jól emlékszem, a karomon vittem be és egy szót sem szólva, le­tettem a szoba közepén a padlóra. Persze, mindenki körülvette ezt a kövér és szimpatikus kiskutyát. Egyszer csak a kerevet mögül elő­jött Truska. Elfogulatlanul elhaladt mellettünk, és egyenesen a buta szetterkölyök felé tartott. Nyilván ő is meg akart ismerkedni az újonc­cal. Ezért egyikünk sem akarta megzavarni útjában. Ám az ismer­kedés sajnálatos módon Váratlanul kellemetlen formát öltött. A kutya­­kölyök bizalomteljesen közeledett a fruskához és kíváncsian szaglászni kezdte a mulatságos kis állatkát. Még a kövér farkát is csóválgatta, mintegy ezzel akarta jelezni, hogy nincs semmi gonosz szándéka. Bezzeg másképpen viselkedett a tigrisgörény! Egészen nyugodtan felemelkedett hátsó lábaira és kü­lönösen hosszasan, gondosan sza­golgatta a kutya bumfordi, nedves orrát. És hirtelen az egész lakás megtelt a szegény kölyökkutya két­ségbeesett vonításával- Truska ke­gyetlenül belekapaszkodott az or­rába. ÉVEK MÚLTAK EL AZÓTA. A ■*-' jóindulatú kölyök-szetter már felnőtt, nagy kutya lett, de még ak­kor is félt a tigrisgörény fogaitól. Ha a szetter haragos ugatása és morgása­­ hallatszott a szobából, már tudtuk, hogy Truska bosz­­szantja. Truskának valahogy kedve telt abban, hogy a kutya edényéből egyék. Bátran odament az edény­hez, figyelemre sem méltatva a fe­nyegető morgást és a szetter bosszú­san félrevonult. Amíg a kis szemte­len görény ott garázdálkodott az edényében, a szetter morgással fe­jezte ki rosszulását, de nem merész­kedett közeledni. •Lakásunknak csak egyetlen lakója, az öreg rikoltozó Zsakó papagáj nem ismerte el Truska tekintélyét. Ami­kor a kis görény megpróbált beha­tolni a kalitkájába, a papagáj kemény csőrével jó mélyen belevágott a lá­bába. Utána meg olyan ádázul kez­dett rikácsolni, hogy Truska idegei nem bírták ki és sietve elrejtőzött a szekrény alatt. Ez után az eset után Truska többé egyszer sem közeledett a papagáj ketrecéhez. És különben sem mél­tatta figyelemre a papagájt. Mi köze is neki az ilyen tolakodó, lármás ma­dárhoz?

Next