Népszava, 1954. január (82. évfolyam, 1-26. sz.)

1954-01-15 / 12. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! NÉPSZAVA JANUÁR 21-RE ÖSSZEHÍVTÁK AZ ORSZÁGGYŰLÉST A Pest megyei gépjavító vállalat vezet a téli gépjavításokban Becsületes tárgyalásokat Koreában! »Hallottam, amikor a gyilkosság elkövetése előtt Li Kjun Csil vádlott kijelentette: ,Egy ember megölése semmit sem jelent nekem, már Puszanban is hat embert tettem el láb alá. Li Kjun Csil ezután kötelet kötött Csoj Jong Zsun nyakára, megrántotta és a földre zuhant embert halálra taposta.« A koreai hadifogoly-gyilkossági perben hangzott el ez a szörnyű vallomás a gyilkosság egyik szemtanújának ajkáról. Íme: néhány rövid szóba tömörítve azoknak a minden emberi mivoltukból kivetkőzött, cinikus gyilkosoknak arcképe, akiket az amerikai hadvezetőség ügynökként használ fel a hadifoglyok hazatelepítésének megakadályozására, a fegyverszüneti szerződés e sarkalatos pontjának megszegésére. Mégis, bármily szörnyű is ez az arckép, csak a dróton mozgatott báb, az aprópénzen vásárolt bérgyilkos arcképe ez. Csak kicsinyben tükrözi azok arcvonásait, akik a drótot rángatják, akik szemében a gyilkosoknak fizetett aprópénz csak jó befektetés, jelentéktelen ügynöki jutalék a remélt milliárdos üzletért. Mert Li Kjun Csir Puszanban ugyan hat, az indiai őrizet alatt álló hadifogolytáborban pedig négy embert ölt meg, de mi ez ahhoz képest, hogy gazdái egycsapásra húszezer embert akarnak megfosztani az emberi élet lehetőségétől! Mi ez ahhoz képest, hogy még ez a húszezer ember — a még fogvatartott hadifoglyok — is csak ürügy számukra, hogy felrúghassák a fegyverszünetet s újra százezrek vérével fürösszék, napalmbombák lángjával égessék Korea földjét! A népek ellenállhatatlan erejű követelése rákényszerítette az amerikai imperialistákat, hogy aláírják a fegyverszüneti egyezményt. De az azov eltelt hat hónap alatt nem volt nap, nem volt óra, amikor ne igyekeztek volna minden erejükkel és ravaszkodásukkal az aláírt szerződés megszegésére, a háború újrakezdésére. Az emúlt hat hónap kalendáriuma: a fegyveres provokációknak, a szerződés sarkalatos pontjai sorozatos megszegésének és a politikai értekezletet előkészítő tanácskozások szabotálásának kimeríthetetlen lajstroma. Az amerikai légierő június végétől december végéig nem kevesebb, mint 136-szor sértette meg berepüléseivel a demilitarizált övezetet, vagyis alig telt el nap ilyen provokáció nélkül. Egy hónapja Dean, az amerikai tárgyalófél vezetője, Harrisonnak, a fegyverszüneti tárgyalások amerikai vezetőjének jól ismert receptje szerint, felugrott a tárgyalóasztaltól és önkényesen megszakította a politikai értekezletet előkészítő tanácskozásokat. S bár a fegyverszüneti szerződésben az amerikaiak vállalták, hogy kilencven napon át módot adnak azoknak a hadifoglyoknak, akiket Li Szin Man még nem rabolt el, hogy visszatérjenek hazájukba, családjukhoz, a kilencven napból talán ha kilenc napon át volt lehetőség a felvilágosító munkára. Igaz, a felvilágosítás néhány napja is elég volt ahhoz, hogy rájuk süsse a rágalmazók, emberrablók szégyenbélyegét. Sok száz hadifogoly használta fel ezt a lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa: semmiféle terror, semmiféle kínzás vagy megfélemlítés sem bírhatja őket rá, hogy hazájuk és népük gyilkosaihoz pártoljanak s amerikai zsoldban Li Szin Man vagy Csang Kaj-sek gyászvitézei közé álljanak. Sőt azok közül a hadifoglyok közül is, akik be sem jutottak a viszonylagos biztonságot nyújtó felvilágosító terembe, igen sokan életük kockáztatásával kitörtek a hadifogolytáborok szöges drótjain, a hszinmanista »kapó«-k, a becsempészett ügynökök terrorja alól, hogy hazatérhessenek szeretteikhez. A meggyilkolt Csoj Jong Zsun és társainak vére csak egy csepp a vérnek és szenvedésnek abból a tengeréből, amellyel a koreai háború felújítására törekvő gonosztevők el akarták mosni a fegyverszüneti szerződés alá írt kézjegyüket. Ha Li Kjun Csilnek, a gyilkos ügynöknek semmit sem jelent egy ember megölése, Hull távolkeleti amerikai főparancsnok és Taylor, az amerikai 8. hadsereg parancsnoka ugyanilyen hideg cinizmussal jelentheti ki, »Húszezer ember elrablása semmit sem jelent nekem.« Mert hogy emberrablásról van itt szó, azt ők maguk is kénytelenek bevallani. Ilyen töredelmes vallomás a United Press amerikai hírügynökségnek az a jelentése is, amely szerint a hadifoglyok »szabadonbocsátása«, magyarul: erőszakos elrablása érdekében mérföldekre nyúló szögesdrót alagutakat építettek, nehogy a »szabadonbocsátottak« megszökhessenek. Ezek a szögesdrót alagutak híven jelképezik azt a »szabadságot«, amit az amerikaiak a hadifoglyoknak szánnak. Az amerikaiaknak a hadifoglyok elrablására vonatkozó tervei anynyira élesen ellentétesek a békét akaró emberek követeléseivel, anynyira homlokegyenest ellenkeznek azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket maguk az amerikaiak is aláírtak, hogy India ez ügyben javaslattal fordult az ENSZ-hez a közgyűlés összehívására a koreai kérdésben. A semleges hazatelepítési bizottság is kénytelen volt elítélni az amerikai mesterkedéseket. A bizottság a két fél parancsnokságához intézett memorandumában leszögezte azt az álláspontját, hogy a felvilágosításokat folytatni kell, a hadifoglyok jövőjének kérdését nem lehet erőszakos »szabadonbocsátással« eldönteni, hanem azt a politikai értekezlet elé kell utalni. Nagyjelentőségű, az emberiség többségének véleményét híven kifejező dokumentum a semleges hazatelepítési bizottságnak ez a határozata, amely nyomatékosan alátámasztja Csou En-laj elvtárs legutóbbi nyilatkozatát: »Mivel mind a hadifoglyokkal való rendelkezés kérdése, mind pedig a koreai kérdés békés rendezése a koreai politikai értekezlet döntésétől függ, a koreai politikai értekezlet összehívása nem tűr többé halasztást.« És ebből a megállapításból logikusan következik a követelés, amelyet minden becsületes, békét akaró ember nevében hangoztatott Csou En-laj elvtárs: »A koreai politikai értekezlet összehívásának gyors lebonyolítására haladéktalanul folytatni kell a két fél közötti tanácskozást a koreai politikai értekezlet kérdéséről.« Az emberek százmilliói kemény szóval, elszánt akarattal hangoztatják tiltakozásukat: a koreai háború tüzét nem szabad ismét felszítani! Ez a tiltakozás olyan ellenállhatatlan erejű, hogy számolniuk kell vele az amerikai imperialistáknak is. Olyan erős, hogy ismét meghátrálásra tudta kényszeríteni azokat, akiknek célja a béke létrehozásának megakadályozása. Ezért jelentette ki a tárgyalásokat egy hónappal ezelőtt megszakító amerikai küldöttség, hogy hajlandó tanácskozást folytatni a tárgyalások újrafelvételéről. Ez a »hajlandóság« azonban nem jelent mást, mint újabb kísérletet a világ közvéleményének félrevezetésére. Kenneth Young, aki bejelentette az amerikai hozzájárulást a tanácskozások újbóli megindulása időpontjának megvitatására, ugyanakkor vita tárgyává kívánja tenni a tanácskozások újrafelvételének »feltételeit« is. S hogy ez alatt mit ért, az is világosan kitűnik abból, hogy ugyanez a Kenneth Young ugyanaznap nyilatkozatot adott, amelyben kifejtette: a tanácskozások folytatása semmiképpen sem befolyásolja az amerikaiaknak azt az elhatározását, hogy január 22-én éjfélkor megkezdjék a hadifoglyok elhurcolását. Ami diplomatikus köntörfalazás nélkül azt jelenti: a tanácskozások újrafelvételének időpontjáról és feltételeiről vitatkozhatunk, amennyit csak tetszik, de a tervbevett emberrablás időpontján, a fegyverszüneti szerződés feltételének megszegésén ez mit sem változtat! A békét akaró emberek nem elégednek meg az ilyenfajta »hajlandósággal«. Az emberiség túlnyomó többsége becsületes tárgyalásokat vár, eredményes tárgyalásokat követel Koreában éppúgy, mint a nemzetközi feszültség enyhítését célzó minden megbeszélésen. És hiába az imperialista háborús gyújtogatók minden erőfeszítése, milliárdnyi ember harcos békeakarata nemcsak arra elég erős, hogy a tárgyalóasztalhoz parancsolja őket, de ahhoz is, hogy kikényszerítse tőlük a tárgyalások sikerét. A januári terv megvalósításáért A kondói külszíni szállítók példát mutatnak a széncsatában A kondói bányaüzem vasúti vágányait vastagon befújta a hó és a szenet szállító csillék kerekei szinte ráfagytak a sínekre. A külszíni szállításnál dolgozó DISZ-fiatalok jól tudták: ha nem biztosítják a szállítás zavartalanságát, odalenn a frontfejtéseken is megakad a munka. Hiszen üres csillék nélkül nem küldhetik felszínre a szenet. A kondói bányászfiatalok két brigádja a csikorgó hidegben munkához látott. Megszabadították a vágányokat a hótól, melegítették, olajozták a csilléket. Lelkes munkájuk eredményeként csakhamar elhárultak a szállítást gátló akadályok, megindult a A győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár vagonosztályának dolgozói segítséget nyújtanak az ásványrárói gépállomásnak a téli gépjavítási munkák elvégzésében. A gyár szerelőcsoportjának első munkája három traktor javítása volt. A szerelőcsoport további tizenöt erőgépet javít ki. A Diósgyőri Gépgyár kovácsoló gyáregységében a Vörös Csillag Traktorgyárnak januárban 500, a további hónapokban pedig 4000 traktorhoz szükséges 29-féle kovácsolt és sajtolt alkatrészt készítenek. Az Április 4 Gépgyár dolgozói szénnel teli csillék sora. A bánya mélyén dolgozókat sikerült zavartalanul ellátniuk üres csillével. A külszínen dolgozó brigádok önfeláldozó munkája nagyban hozzájárult, hogy csütörtökre virradóra a kondói bányászok 105 százalékra teljesítették napi előirányzatukat s ezzel esedékes havi tervükön felül már csaknem 400 tonna szenet termeltek. A kondói bányászfiatalok kemény helytállása példamutató, különösen azoknak a bányászoknak a számára, akik kisebb akadályok esetén is meghátrálnak a kemény tél okozta nehézségek előtt, elhatározták, hogy 150 műtrágyaszemcséző és 45 szecskavágógépet határidő előtt minőségi munkával elkészítenek. A Nagytétényi Gumigyár lemezüzemének dolgozói vállalták, hogy az első negyedévben terven felül, megtakarított anyagból kilencszáz kiló ajtószalagot adnak a mezőgazdaságnak. A Mohácsi Gépgyárban januárban 30 tonna súlyban nyolcféle traktoralkatrész készül. Ezenkívül az öntözőberendezésekhez tolózárat és nagymennyiségű szívó-nyomókutat is gyártanak. A munkaverseny hírei Négy nagy textilkikészítő gyárunk exportversenyének eredményeit csütörtökön hirdették ki a Goldbergergyárban Ajtai Miklós könnyűipari miniszterhelyettes jelenlétében. Az elmúlt negyedév munkája alapján a Textilfestőgyár és a Pamutkikészítőgyár lett a verseny győztese. Mögéjük került a Kistext kikészítőüzeme és a Goldberger Textilnyomó- és Kikészítőgyár. Feldolgozták az utolsó vagon cukorrépát is a Szolnoki Cukorgyárban. Megkezdték a gépek javítását, a csövek, kazánok és más berendezések víztelenítését. Lebontották a répafelvonót, amelyet a következő gyártási idényre átépítenek. Közszükségleti cikkeket is gyárt az Április 4 Gépgyár. A dolgozók vállalták, hogy fregolicsigákat, tolóajtógörgőket készítenek különböző méretekben. Tervbe vették tűzhelyajtók, vaskapták és ácskapcsok gyártását is. Elkészült azijesztendő eső turbinaház felsőrésze a Láng Gépgyárban. Az öntők határidő előtt teljesítették december havi tervüket és így január vége helyett már szerdán befejezhették az öttonnás alkatrész öntési munkálatait Ipari üzemek segítsége a dolgozó parasztságnak Teljesítsék, amit vállaltak! A kollektív szerződés negyedévi beszámolója a Pamut kikészítőgyárban A Pamutkikészítőgyár megszámlálhatatlan labirintusaival, toldottfoldott épületeivel iskolapéldája a kapitalista építkezésnek. Sokat enyhültek itt is a múlt hibái: rendbehozták, újakkal pótolták az elavult gépeket, napfényvilágítást szereltek fel stb. De az utóbbi egy-két esztendőben — könnyűipari üzem lévén — igen kevés kulturális, szociális és egyéb beruházást kapott a gyár. A mostoha bánásmódot híven tükrözi az üzem 1953—54. évi kollektív szerződése is. A Pamutkikészítőben — ahol ezernél is több munkás dolgozik — nincs konyha, düledezőfélben a kicsi kultúrház, amely egyben az ebédlő is, igen kevés az öltöző, a fürdő. A kollektív szerződésben azonban említést sem tesznek arról, hogy mindezt vagy legalább is egyikét-másikát megvalósítják. A felelősség szálai a könnyűipari minisztériumtól a textiles szakszervezetig és a Tervhivatalig vezetnek. Hibásak a gyár gazdasági vezetői és az üzemi bizottság is. Nem igyekeztek eléggé, hogy ami bekerült a kollektív szerződésbe, meg is valósuljon. A kollektív szerződés és a dolgozók érdekeinek lebecsülését mutatta Kovács Sándor főtechnológusnak a negyedik negyedévi kollektív szerződésről szóló beszámolója. Kovács elvtárs nem sok fáradságot vett, hogy legalább megmagyarázza, mit miért nem valósítottak meg. Csak egymásután felsorolta, hogy például a megígért szállítószalagokat nem szerelték be, az írtelenítőgép is csak ez év tavaszán fog működni, a festékcentrifugál sem készült még el stb. Néhány alkalommal magyarázatot is fűzött a mulasztásokhoz, de ezek méltatlanok voltak a kollektív szerződés jelentőségéhez. U. Szabó elvtárs — az ab-elnök helyettese — beszámolójában jórészt csak a mulasztásokat sorolta fel. Minden önbírálat és magyarázat nélkül tárta a dolgozók elé, hogy nem ellenőrizték a tervfelbontást. A bizalmiakkal sem foglalkoztak megfelelően. Elmaradtak a műszaki ankétok és tudományos előadások s még egy sor, a dolgozók érdekében tett ígéret megvalósítása. Mindezek a hibák természetesen nemcsak most, a beszámolóértekezleten derültek ki: a dolgozók az egész esztendőben érezték e hanyagságok következményeit. Ezt többször szóvá is tették. De mivel lényeges javulás nem történt, sokan kedvüket vesztették. Ez az oka annak is, hogy bár a délelőtti műszakban több mint négyszázan dolgoznak, mégis alig ötven-hatvan munkás jött el a beszámolóértekezletre. A hozzászólók — Baka elvtársnő, Kovásznai elvtárs, Durman elvtárs és mások — arra kérték a vállalatvezetőséget és a vb-t: szakítsanak eddigi halogató, rossz munkamódszerükkel. Az új kollektív szerződésben pedig inkább kevesebb vállalás legyen, de azt teljesítsék. Számos megoldandó feladatra is felhívták a gazdasági vezetők és az vb figyelmét. Kovács elvtárs, az összerakóműhely dolgozója elmondta: nagyon örül, hogy a Pamutkikészítő nyerte a négy kikészítőgyár versenyét. De ezután sem ő, sem munkástársai nem szeretnének 36—39 órás műszakban dolgozni. Javasolta, hogyha új beruházási összeget kap a gyár, akkor raktárak építését is tervezzék, mert ezek nagyon elmaradtak a műhelyek terjeszkedése mögött Az új kollektív szerződésben a gyár munkahelyeinek felülvizsgálása is kapjon helyet és a nőket fokozatosan helyezzék el az egészségükre káros üzemrészekből — javasolta Darázs elvtárs. Sokan beszéltek a munkafegyelem kérdéséről is. Bakáné művezető és Kiss elvtárs a mosóműhelyből arra kérte az üb-t, szervezzék meg jobban a beteglátogatást s az aktivisták is tartsák számon a hiányzókat. Kiss elvtárs ezenkívül felhívta az üzemi bizottság figyelmét: vizsgáltassa meg, mi a hiba a mosóműhely gőztelenítő berendezésében, mert amióta felszerelték, nagyobb a gőz, mint valaha. Nézzenek utána annak is, hogyha a kollektív szerződés szerint tej és keksz a védőétel, akkor miért osztanak gyakran lekvárt és cukrot helyette. Ezek s a többi hozzászólások olyan tükröt tartottak a gazdasági vezetők, az üzemi bizottság elé, amelyben megláthatták eddigi munkájuk hiányosságait és a kijavítás módját is. Átadták a forgalomnak a Sztálinváros és Rétszilas között épült új vasútvonalat A pécskörnyéki bányákból kikerülő szén szállításának meggyorsítására a MÁV Budapesti Vasútépítő Üzemi Vállalat dolgozói — több más vállalattal együttműködve — Sztálinváros és Rétszilas között — új vasútvonalat építettek. Az építkezést 1951-ben kezdték és lényegében 1953 decemberében fejezték be. Ekkor már csak a forgalom megindulásának előkészítése maradt hátra. Ez a vasútépítés az eddigi magyarországi mélyépítési munkák közül egyik legnagyobbszabású volt. A vasútvonal építése közben hatalmas mennyiségű, mintegy másfél millió köbméter földet mozgattak meg. Ezzel a földmennyiséggel 150.000 vasúti teherkocsit lehet megtölteni. Az új vasútvonal megépítésével számos— eddig a vasúttól távolfekvő — helységet kapcsoltak a vasúti hálózatba. A vonalon három állomás van, ezenkívül egy megállórakodóhely. Az építők szívós, kemény munkája, a menet közben támadt időjárási és egyéb nehézségek elhárítása lehetővé tette, hogy a pécskörnyéki bányák szene rövidebb úton, gyorsabban jusson el a Sztálin Vasműhöz. Eddig ugyanis Komlóról Pusztaszabolcson keresztül 70 kilométer hosszúságú vonalon érkezett a szén Sztálinvárosba. A Rétszilas és Sztálinváros között most elkészült 33 kilométeres vasútvonal 37 kilométerrel rövidíti meg a szén útját. A nagyjelentőségű új vasútvonalat csütörtökön Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter adta át ünnepélyesen rendeltetésének. A forgalombahelyezés alkalmából rendezett ünnepségen Virág Béla, a MÁV Budapesti Vasútépítő Üzemi Vállalat főmérnöke ismertette az új vasútvonal építésének történetét. Az ünnepélyes átadás során a vasútvonal mentén levő helységekben — ahol az első vonat végighaladt — rövid ünnepséget rendeztek. Az ünnepségeken részt vevő dolgozók mindenütt örömteli lelkesedéssel fogadták a vasútvonal forgalombahelyezését. A sztálinvárosi dolgozók nevében Tapolczai Jenő, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke vette át a vasútvonalat. Az új vasútvonal építésében kiváló munkát végzett fizikai és értelmiségi dolgozók között több mint 100.000 forint jutalmat osztottak szét.