Népszava, 1954. június (82. évfolyam, 128-153. sz.)

1954-06-13 / 139. szám

1954. JÚNIU­S 13. VASÁRNAP Tudományos életünk nagy eseménye írta: Oszt­ovszki György, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára Akadémiánk a felszabadulás óta ötödször rendezi meg nagygyűlését, június 14—20 között. Ez az évente megismétlődő jelentős esemény nagyszabású seregszemléje tudomá­nyos életünknek. Ha visszatekintünk az elmúlt évi működésünkre, meg kell állapítanunk, hogy Akadémiánk, mint az ország legfőbb tudományos intézménye, tovább fejlődött és jó úton halad. Dolgozó népünk, pár­tunk és kormányunk tudósainkat megbecsüli, munkájukat erkölcsi és anyagi eszközökkel támogatja. Tu­dósaink ma magukénak vallják az elvet, hogy az igazi tudomány nem zárkózik el a gyakorlati kérdések megoldása elől. Legjobb tudásuk­kal, szorgalmukkal azon fáradoznak, hogy népünk anyagi, kulturális és szociális igényeinek kielégítéséhez hathatós segítséget nyújtsanak. Pártunk és kormányunk határoza­taiban új és megtisztelő feladatokkal bízta meg akadémikusainkat, tudó­sainkat és az egész Akadémiát. A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló 1953 decemberi párt- és kormány­­határozat megjelöli a következő évekre tudományos feladatainkat. Ezért Akadémiánk a nagygyűlés programjmjának középpontjába a mezőgazdaság fejlesztésével kapcso­latos tudományos feladatok megvita­tását állítja. A mezőgazdaság fejlesztésének döntő tudományos és tudományszer­vezési kérdéseit a nagygyűlés tar­tama alatt az Akadémia osztályai­nak együttes ülésein vitatják meg. Az együttes ülés megnyitóján Nagy Imre akadémikus, a minisztertanács elnöke tart bevezető előadást. A népgazdaságunk számára oly fontos kérdésről, mint a magasabb terméshozam, Sedlmayr Kurt, Kos­­suth-díjas akadémikus tart előadást. Hazánkban ilyen mértékben most van először alkalma a tudomány­nak a mezőgazdaság segítségére sietni és megmutatni a helyes utat a talaj leromlásának megakadályo­zására és a mind nagyobb, biztosabb termés eléréséhez. A mezőgazdaság gépesítésének fontos és időszerű kérdéseiről Rázsó Imre akadémiai levelező tag tart előadást. A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat leg­fontosabb feladatként a talaj termő­­képességének fokozását és helyreál­lítását tűzte ki. A talaj termőképességének foko­zása csak akkor valósítható meg, ha agrotechnikai tevékenységünk min­den részletét biológiai alapokon úgy végezzük, ahogyan azt a rendelke­zésre álló talaj adottságai és tulaj­donságai, a termesztett növények és talajélőlények igényei, valamint az akadálytalan fejlődésükhöz szüksé­ges körülmények megkövetelik. Er­ről, a népgazdaságunk számára igen fontos kérdésről Kreybig Lajos aka­démiai levelező tag tart előadást. Állattenyésztésünk fejlesztésének főbb kérdéseiről Schandl József akadémiai levelező tag tart előadást. Az aránylag nagy állatállomány ta­karmánybázisának biztosítására ha­zánkban nem növelhetjük a földte­rületet, ezért az egységnyi területen a maximális termés, a termett táp­anyagoknak a jászolig való megőr­zése, az emésztés legtökéletesebb és az anyagcsere leggazdaságosabb irányítása a feladat. Nagygyűlésünk második , de ugyancsak igen fontos témája a mű­szaki tudományok feladatai, de ezen belül is azok a tennivalók, amelyek a kormányprogramm megvalósítá­sához, a népgazdaságilag fontos tu­dományos kérdésekhez nyújtanak hathatós segítséget. Ilyen jellegű előadások a könnyűipar tudományos feladatainak és eredményeinek is­mertetése. A múlt évi párt- és kormányhatá­rozatok előtérbe állították a köz­szükségleti cikkek termelésének idő­szerű kérdéseit dolgozó népünk élet­­színvonalának gyorsabb megjavítása érdekében. Ez a Programm a Mű­szaki Tudományok Osztályában kép­viselt szakok jelentős részét közvet­lenül érinti, különös tekintettel az energetika, építészet, közlekedés, könnyűipar, gépészet egyes terüle­teire. Akadémiánk az említett fel­adatok végrehajtásának tudományos részét vállalja és meghatározza azo­kat a területeket, ahol közvetlen se­gítséget kíván nyújtani. Erről a fon­tos feladatról Verő József akadé­mikus »Az új kormányprogramm és a műszaki tudományok feladatai« címmel tart előadást, illetve osztály­elnöki megnyitót. A párt- és kormányhatározat a Kémiai Tudományok Osztálya fel­adatait is megjelölte, amelynek leg­fontosabb kérdéseit vitatja meg a nagygyűlés. E tudományterületen — Akadémiánk fontos szerepéről, a mezőgazdasági és élelmiszeripari, kémiai tudományok korszerűsítésé­ben Csűrös Zoltán akadémikus tart előadást. A kormányprogramm értelmében a műtrágyaipar vegyiparunk kulcs­ipara lett. Vegyészeink célja és fel­adata az eddiginél jobb minőségű, hatásosabb és gazdaságosabban elő­állítható különféle műtrágya-típusok termelése, hogy ezzel is segítséget nyújtson a mezőgazdaságnak. Nyersolaj és egyéb ipari olajok gazdaságosabb felhasználása nép­gazdaságunk jelentős problémái közé tartozik. Ezeknek újabb felhaszná­lásáról Varga József akadémikus tart előadást, míg a nagylengyeli nyersolaj feldolgozásának kérdései­vel Freund Mihály akadémiai le­velező tag foglalkozik majd. A Biológiai és Orvosi Tudományok Osztálya nagygyűlési előadásai rész­ben fontos biológiai problémakörö­ket, részben pedig fontos egészség­­ügyi problémákat ölelnek fel. A Társadalom és Történeti Tudo­mányok Osztálya nagygyűlési pro­­grammja nagyrészt az egész magyar tudományt érdeklő előadásoknak te­kinthetők. Ilyen központi jellegű Fogarasi Béla akadémikus előadása »A tudományok osztályozásának el­méleti és gyakorlati kérdéseiről«, amely minden tudományunkat, de elsősorban a természettudományo­kat érintő jelentős elvi megállapítá­sokat tesz. Népi demokráciánk fejlődése szempontjából — az MDP III. kon­gresszusán Nagy Imre elvtárs által tartott referátum után — jelentős Világhy Miklósnak, a jogtudomá­nyok kandidátusának .Az új szakasz és a törvényalkotás elvi kérdései« című előadása. Mint minden évben , ezidén is bejelentették részvételüket a Szov­jetunió Tudományos Akadémiájának és a népi demokratikus államok aka­démiáinak képviselői, akik előadá­saikkal, hozzászólásaikkal emelik a nagy­gyűlés elvi színvonalát. Tudományos életünk nagy esemé­nye, 1954. évi nagygyűlésünk, hatha­tós segítséget kíván nyújtani hazánk szocialista építéséhez, dolgozó né­pünk életszínvonalának emeléséhez. KARNEVÁL... KARNEVÁL... Szombat délután ez az egyetlen szó zsong végig a Lenin-körúton, a Sztálin-úton. A Sztálin-út árnyas fái alatt tízezernyi fiatal sietett a Hősök tere felé. Már fél hétkor teljesen megtelt az óriási tér, egyetlen keskeny sáv maradt csak szabadon a karnevál felvonulói számára. Sok ezer szempár, fiatalok és öregek, lányok és férfiak tekintettek a Városliget felé, onnan közeledik majd a felvonulás ... Pontban 8 órakor zeneszó csendül fel a téren, s az emlékmű mögött feltűnik a karnevált megnyitó, óriási könyvet cipelő apród, az Ezeregy­éjszaka meséskönyve hirdeti, megkezdődött az ifjúság színpompás, gazdag ünnepe. Aida, a Fővárosi Nagycirkusz elefántja »nyitja meg« a menetet. Utána színes fátyolokba burkolt udvarhölgyek már sejttetni engedik: közeledik Karnevál Hercege. »Alattvalók« üdvakiáltása kíséri fel Pongrácz Imrét és Zentai Annát, Karnevál Hercegét és Hercegnőjét a Műcsarnok lépcsőin elhelyezett tró­nusra. Innen nézik végig a felvonulást. És jönnek — jönnek egymásután fővárosunk minden kerületének fia­taljai. Soha még ilyen vidám, ilyen színpompás felvonulást nem látott Budapest népe. Mintha a mesék világa elevenednék meg körülöttünk. Hófehérke és a hét törpe, Jancsi és Juliska, a gonosz mostoha alakjai vonulnak el a tapsoló nézők előtt. De a történelem is felelevenedik: a Peleskei nótárius, Mátyás király, Rákóczi, Vak Bottyán jól ismert alakját látjuk. Hangos tapsvihar csap fel a döcögő omnibusz láttán: »stílszerűen« húzza rá a zenekar is a hozzávalót. A »Csinn-bumm cirkusz«, az Óbudai Hajógyár sétahajósai, János Vitéz, Ludas Matyi — amint Döbrögit püföli — ki tudná felsorolni a tengernyi látnivalót. Az ezerszínű menet felett léggömbök erdeje, pajkoskedvű fiatalok százával eregetik fel őket. Csupa derű, nóta az óriási tér, béke és vidám­ság ragyog a sok tízezer arcon, amint a színpompás menetet nézik. Több mint egy órán át tart a felvonulás. Amint az utolsó felvirágo­zott kocsi is átgördül a téren, gátját törve szabadul fel a hatalmas tömeg. Fényszórók százai vetnek nappali fényt, hangolnak a tér közepén fel­állított színpadon a zenészek. S azután — megkezdődik a bál, messze száll a dal — hajnalig táncol a Hősök terén Budapest boldog fiatalsága. Várkonyi Margit Hétfőn kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia 1954. évi nagygyűlése Hétfő délelőtt tíz órakor a Ma­gyar Tudományos Akadémia dísz­termében megkezdődik az Akadémia 1954. évi nagygyűlése. A nagygyű­lésen a magyar tudomány képviselői mellett részt vesz a Szovjetunió és a népi demokratikus országok mint­egy húsz tudósa is. A hétfői együt­tes ülésen Nagy Imre akadémikus, a minisztertanács elnöke tart beve­zető előadást. Szovjet tudósok érkeznek a Tudományos Akadémia közgyűlésére Moszkva, június 12. (TASZSZ) Június 11-én elutazott Moszkvá­ból Magyarországra a Magyar Tu­dományos Akadémia évi közgyűlé­sére a Szovjetunió Tudományos Aka­démiájának és a Szovjetunió Orvos­­tudományi Akadémiájának küldött­sége. A küldöttség vezetője Mihail Dubinyin akadémikus. Ünnepi magyar filmhetet rendeznek a Szovjetunióban Június 14-től 20-ig ünnepi magyar filmhetet rendeznek a Szovjetunió több nagy városában, így a többi között Moszkvában, Leningrádban és Kievben. Az ünnepi filmhétre magyar küldöttség utazott. A kül­döttség vezetője Mihály­fi Ernő nép­művelési miniszterhelyettes, tagjai: Bányász Imre, a Magyar Filmgyártó Vállalat igazgatója, Bihari József kétszeres Kossuth-díjas kiváló mű­vész, Makláry Zoltán Kossuth-díjas érdemes művész, Déry Tibor Kos­­sut­h-díjas író, Simon Zsuzsa Kos­suth-díjas, a Színház- és Filmművé­szeti Főiskola főigazgatója, Fábry Zoltán Kossuth-díjas filmrendező, Petress Zsuzsa filmművésznő, vala­mint Nagy Magda és Pásztor István filmoperatőrök. NÉPSZAVA Megnyílt a Budapesti Helyiipari Vásár Szombat délben nyitották meg nagy érdeklődés mellett a Budapesti Helyiipari Vásárt. Az ünnepélyes megnyitón megjelent Hegedűs And­rás, a minisztertanács első elnök­­helyettese, földművelésügyi minisz­ter, Földvári Rudolf, a budapesti pártbizottság első titkára, Kristóf István, a SZOT elnöke, Nezvál Fe­renc, a város- és községgazdálkodási miniszter első helyettese, Nagy Jó­zsefné, az Országos Tervhivatal el­nökhelyettese és Csikós Nagy Béla, a könnyűipari miniszter helyettese. Megjelent a budapesti diplomáciai testület több vezetője és tagja. A megnyitó beszédet Pongrácz Kálmán, a Budapesti Városi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke mondotta. A megnyitó után a közönség meg­tekintette a vásárt, amelynek pavi­lonjaiban megkezdték az árusítást. Megkezdődött a munkásszínjátszó stúdiók második országos tapasztalatcsere-bemutatója Szombat este a Postások Szak­­szervezetének kultúrotthonában meg­kezdődött a munkásszínjátszó stú­diók második országos tapasztalat­csere-bemutatója. Az első napon a győri Sztanyiszlavszkij munkás­színjátszó stúdió Illyés Gyula -Tűvé­­tevők« című komédiáját, a buda­pesti Sztanyiszlavszkij munkásszín­játszó stúdió Karinthy Frigyes »■Visszakérem az iskolapénzt" című szatíráját, a pécsi Déryné munkás­színjátszó stúdió Bálint György »Kisteknő« című vígjátékát mutatta be. Ez a három együttes kiváló munkát végzett az elmúlt színházi évadban. Bemutatójukat vasárnap reggel 9 órakor vita követi a Nép­­művészeti Intézet nagytermében. GORZSAS ANTAL: Szép élet a traktoros élet Szívesebben járok mostanában a határban. Elnézem az üde, zöld ka­lásszal ringó búzatáblákat. Még üre­sek a kalászok, de néhány hét múlva megduzzadnak drága, életet adó búzaszemekkel. Alig­­várom, hogy megpendüljenek a kaszák és forogni kezdjenek az aratógépek motorjai. Akkor jön számomra a munka dan­dárja, amit legjobban kedvelek, a cséplés. öt esztendeje vagyok a gépállo­máson s ez az öt esztendő nagyon sok mindent jelent nekem. Tizenegyen vagyunk testvérek, apámnak pedig mindössze hat hold földje van. Ebből még az évi kenyérrevaló se futotta a családnak, így hát régente apám, s mi nagyobb gyerekek elmentünk részibe aratni, harmadába, negye­débe kapálni. »Szakmát kéne vala­­melyiteknek tanulni« — ez volt a vágyálma. S bizony sok nélkülözésbe, fáradtságba került, míg letöltöttem a lakatostanonc időt, elsajátítottam a traktoros mesterséget. De bizony, így is alig kaptam munkát. A felszabadulás után már jobbra fordult a sorom. Ha Pestre megyek, jól elhelyezkedhettem volna, de én itthon maradtam Böszörményben, úgy gondoltam, ha közelebb vagyok a családhoz, jobban segíthetem őket. De meg aztán hajdúböszörményi lánynak udvaroltam és az volt a szándékom, hogy mielőbb elvegyem feleségül, így hát elszegődtem egy traktoros nagygazdához, Paksi Lászlóhoz még 1946-ban. Akkoriban már törvény szabta meg, hogy mennyit kell fizetni egy hold szántásáért vagy egy mázsa gabona elcsépléséért a traktorosnak. De Paksi ezenkívül természetesnek vette, hogy én végezzek el minden munkát a ház körül. Ha rossz volt a veder, a vályúnak vagy a vetőgép­nek baja akadt, a disznónak kukori­cát kellett darálni, egyszerűen oda­szólt nekem: »Anti, csinálja meg.« Ezért egy fillért sem­ fizetett, a napi munkáért csak egy ebédet adott. Mégis meg kellett csinálni, ha azt akartam, hogy januárban meg­újítsa a szerződést. A nagyobbik hiba az volt, hogy nem akart költeni a gépre. Csak nyűtte az ember a traktort, toldoz­­gattam, foltozgattam, de új alkat­részt neon vett bele. A traktor erre megmakacsolta magát és alig lehe­tett vele valamit teljesíteni. Többször felszólították, hogy hozza rendbe a traktort. Amikor azután a sok figyelmeztetés sem használt, elko­bozták tőle a gépet. Nagyon szomorúan vittem be a traktort a gépállomás udvarára. Oda a kereset — gondoltam. Most mihez kezdek? Ez 1949-ben történt, akkor már harmadik esztendeje nős voltam. Két gyerekem volt otthon. Annak rendje-módja szerint átadtam a traktort és már indultam kifelé, amikor Pintér elvtárs, a gépállomás igazgatója utánam szólt: »Mondja Gorzsás, nem volna kedve nálunk dolgozni?« Csak néztem rá. Először nem hittem, hogy komolyan mondja, azután nagyon megörültem, amikor láttam, nem tréfál. Rögtön mun­kába is álltam és néhány perc alatt meggyőződtem, hogy mennyivel más a gépállomáson dolgozni, mint a nagygazdánál. Pintér elvtárs azt mondta nekem: »Ott a raktár, itt a műhely, hozza rendbe gyorsan a traktort, hogy mihamarabb szántani lehessen vele. Ha bármilyen segít­ségre van szüksége, csak szóljon.« Két nap múlva, mint gépállomási traktoros indultam szántani. Az asszony csak az első kereset után nyugodott meg végleg, amikor kéz­hez kapta a fizetést és látta, többet keresek, mint Paksi­­úr­ idején. Hamar beleszoktam a gépállomás életébe. Igyekeztem, ne bánja meg Pintér elvtárs, hogy átvett engem a géppel együtt. Később új traktort is kaptam, azzal még jobban ment a munka. Szántásban az elsők között szoktam lenni, de cséplésben az utóbbi években mindig én teljesítet­tem a legtöbbet a hajdúböszörményi gépállomás dolgozói közül. Ezért is hívott be engem és néhány társamat Pintér elvtárs 1952 tavaszán. El­mondta, hogy van a Szovjetunióban egy Bredjuk nevű cséplőgépész, aki forradalmasította a cséplést. Kétszer­­annyi teljesítményt ér el. Megkér­dezte, nem akadna-e közöttünk va­laki, aki követné ezt a példát. Meg­vallom őszintén, nem hittem el, hogy ilyesmi lehetséges. Pintér elvtárs azonban adott egy kis füzetecskét, tanulmányozzam át és akkor mond­jak végleges választ. Otthon tízszer is elolvastam a kis füzetet. Rájöt­tem, hogy olyan egyszerű ez a mód­szer, akár én is kitalálhattam volna. Nem ördöngösség, az a lényege, hogy a gép teljesítőképességét ki­sebb átalakítással, újfajta munka­­szervezéssel száz százalékig kihasz­náljuk. Tetszett az ötlet. Egy hiba volt, hogy nálam hiányoztak azok a fel­tételek, amelyek Bredjuknak meg­voltak. Nem dolgozom nagyüzemi gazdaságban, hanem kisparasztoknál csépelek. Annyira megragadott azon­ban ennek a szovjet cséplőgépésznek a találékonysága, hogy elhatároztam: követem. Sok olyan elgondolását vettem át, amellyel meg tudtam gyorsítani a cséplést, 200—250 má­zsa helyett 300—350 mázsát csépel­tünk naponta. Most már nemcsak a gépállomás, hanem az ország legjobb cséplőgépé­szei közé kerültem. A múlt eszten­dőben 78 vagon 60 mázsa terményt csépelte­m el, pedig kilencszáz egyéni paraszt hézatáján fordultam meg. Az idén is készülök a nagy munkára. Gépem már ki van javítva, azt sze­retném, ha legalább nyolcvan vagon terményt csépelnénk el. Folytatód­nék a nemes vetélkedés a cséplő­gépének között. Szeret­ném azonban javasolni, hogy a cséplési versenyt ezúttal pontosabban, alaposabban értékeljék. Eddig az volt a szokás, hogy egyszerűen azt vették számí­tásba, mennyit csépelt egy gép. He­lyesebb lenne, ha több szempontot is figyelembe vennének. Például, hogy hány nap alatt végezték el a munkát, mennyi volt a napi átlag, milyen a gép kihasználási foka és milyenek a körülmények. Az ilyen versenyértékelés lenne igazán fok­mérője a cséplőgépész és a munka­csapat munkájának. Örömmel dolgozom a gépállo­máson, mert szép élet a traktoros élet. Ez tette szebbé családi életemet is. Csak egy példát szeretnék emlí­teni. 1949-ben kerültem a gépállo­másra és 1952-ben már annyira ju­tottam, hogy kis házat vehettem ma­gamnak. Igaz, a falu szélén, de mégis a saját házam volt. Az idén azonban már egy kétszobás, fürdő­szobás, négyszáz négyszögöles kertű házban lakom, a város közepén. Annyira jutottam, hogy ilyen szép, nagytornácos házat tudtam a csa­ládomnak venni. Rendes, szép ott­honunk van, négyen vagyunk, most várjuk az ötödiket. Legidősebb kis­lányom, Margit iskolába jár. Örülök, hogy szeret tanulni, talán még az egyetemet is elvégzi. Apám, aki hallgatta, hogyan tervezgetünk fe­leségemmel, közbeszólt: »Hát nem érdekes az élet? Nekem még csak az volt az egyetlen vágyam, hogy belő­led szakember legyen. Te már ma­gasabbra törsz — eg­yetemre gon­dolsz.« Azt hiszem, apám ezzel a néhány szóval találóan jellemezte a mi új életünket.

Next