Népszava, 1954. július (82. évfolyam, 154-180. sz.)

1954-07-07 / 159. szám

Ázsiai ábécé •A csontvázzá aszott, kísértet­­szerű emberek tízezerszámra tá­molyognak az országutakon és haldokolnak az út mentén... Mindent, amit emberi gyomor csak megemészthet, régesrég meg­ettek, még a fakérget, a száraz füvet és a leveleket is. Ezeket ele­delként árusították a falusi piaco­kon. Óriási népvándorlás indult meg a csapás sújtotta vidékekről, millió és millió paraszt hagyta el szülőfaluját és nem látta viszont soha többé. Mindenüket eladták: házukat, földjüket, szerszámaikat, sőt feleségüket és leányaikat is, hogy átvészeljék a katasztrófát. Sorjában megették vetőmagtarta­lékukat, ökreiket és szamaraikat, a tarlókon maradt száraz gabona­szárat, sőt végül azzal is megpró­bálták éhségüket csillapítani, hogy magát a földet ették ...« Nem középkori utazó leírásából idéztük ezt a borzalmas képet, nem messzi évszázadok nyomorú­sága szól e sorokból hozzánk. Hu­szadik századbeli állapotokról, a Kuomintang-korszak Kínájáról tu­dósított így Wilfred Burchett ausztráliai újságíró. De ha a régi Kína történetében lapozunk, ha a százfelől a népre törő szeren­csétlenségekről, a rothadó, kor­rupt, vérengző államhatalomról, az utolsó párnát is elrabló nagy­urakról, a kapzsi, telhetetlenül pöffeszkedő külföldi pénzemberek­ről olvasunk — akkor érezzük csak igazán, hogy az új Kínát a múlttól évszázadoknál több, egy egész történelmi korszak kibonta­kozása választja el. Miért gondolják egyesek mégis azt, hogy ez a nagy nép (és milyen gyenge jelző ide a nagy szó, vagy akár a hatalmas is) vissza hagyja magát taszítani a múlt sötétsé­gébe? is. Kétségtelen, hogy az ilyenfajta meggondolásokban nagy szerepe van a megszokásnak. Ezrek és ez­rek, a nagy nyugati hatalmak ve­zető politikusai, export-import nagyságai, bankárai és tábornokai megszokták, hogy a félezermilliós kínai birodalmat könnyebben igazgatták, mint a Luxemburg hercegséget. Egészen addig, míg ki nem csúszott kezükből a gyeplő. És ez a fordulat új idők kezdetét hozta. Ezeket az időket, napjaink le­vegőjét már lényegesebben nehe­zebb megszokni a kiebrudalt fosz­togatóknak. A kialakult helyzet­ben kiki valóságos vagy vélt ér­dekeinek megfelelően igyekezett új politikát kialakítani. Anglia és más tőkés országok józanabb po­litikusaival és üzletembereivel ellentétben, az Egyesült Államok vezető körei azt tartották meg­oldásnak, hogy színleg nem vesz­nek tudomást az új Kína létezé­séről. Meddig lehet tartani egy ilyen tarthatatlan álláspontot? A valóságban persze nagyon is foglalkoztatta őket a Kínai Nép­­köztársaság léte. Elméletileg is, gyakorlatilag is. Az elméleti «­fog­lalkozás« olyan teóriákkal kezdő­dött, amelyekre az egyik imperia­lista újság eszmefuttatása volt jellemző. A cikk szerzője — mi­csoda ördögi gondolat! — azzal illusztrálta a kínai nép óriási lé­­lekszámát, hogy kiszámította: hány év kellene ahhoz, ha egy gépfegyverrel le akarnák kasza­bolni a 450 millió kínait... Azóta kiderült, hogy 600 millió ember­ből áll ez a nagyszerű nép — vagyis az emberiség egynegyede kínai. De a tömeggyilkosság meg­szállottjai továbbfejlesztették vé­res vízióikat. Egy hónappal ez­előtt egy amerikai tábornok, név­­szerint Charles Willoughby — McArthur egykori jobbkeze — azt írta a The Freeman című folyó­iratban: az Egyesült Államok fel­adata az atom- és hidrogénbomba felhasználása, hogy a nullával tegye egyenlővé Ázsia kimeríthe­tetlen embertartalékait, és hogy Ázsiában megteremtse a felper­zselt föld övezetét. Felszólíthatná-e valaki háborí­tatlanul a kormányt Kínában arra, hogy irtsa ki a föld színéről az amerikai kontinens népeit? Nem kerülne-e azonnal börtönbe a törvény értelmében, vagy — ami még valószínűbb — nem húz­­nák-e kényszerzubbonyba? A kínai népnek azonban ele­gendő ereje van ahhoz, hogy ala­posan lehűtse határain túl is a háborús uszítókat. Bizony, urak a Fehér Házban, urak a Pentagon­ban, urak a Wall Streeten, jó lesz felismerni a kínai nép erejét és azt, hogy önök már sohasem lesz­nek urak Pekingben. Más szavakkal különben ugyan­ezt mondták el most Új-Delhiben, majd Rangunban is. A vaksággal megvert politikusok számára ír­tak ott ábécét. Ez az ábécé igen egyszerű, megértéséhez nem kell megtanulni kétezer kínai írásjelet. Mert India, majd Burma főváro­sában is azt nyilvánították ki az ázsiai hatalmak kormányfői: ezer­millió ázsiai békét akar. Békét In­dokínában, békét Koreában, egész Ázsiában s a többi földrészen is. S éppen azért, mert a béke egy és oszthatatlan, nem lehet a nagy nemzetközi kérdéseket rendezni az emberiség egynegyede, a Kínai Népköztársaság elismerése nélkül. Csou En-laj találkozása Nehru indiai s U Nu burmai miniszter­­elnökkel azt bizonyította, hogy az ázsiai népek, bár különböző társa­dalmi rendszerekben élnek, egy nyelvet beszélnek, ha a békés épí­tés biztosításáról van szó. Ezt a közös nyelvet az ázsiai országok közötti kapcsolatok alapjaként el­fogadott elvek jellemzik: egymás területi épségének, belügyeinek tiszteletben tartása, együttműkö­dés az egyenjogúság és a kölcsö­nös előnyök alapján. Az ázsiai né­pek felismerik, mennyire külön­bözik ez az »amerikai nyelv«-től, a fegyverek nyelvétől, amelyet Korea és Indokína után most Guatemalában lehetett hallani. Mindenkinek meg kell tanulnia az új ázsiai ábécét, mert aki nem képes elsajátítani, azt nem ismét­lésre utasítják, az végleg elbukott. Oklevelet kapnak az új sztahanovisták a termelési értekezleteken A Klement Gottwald Villamossági Gyár jó munkát végzett az elmúlt félévben. Az üzem legjobbjai hónap­ról hónapra eleget tettek a sztaha­novista feltételek követelményeinek és nagymennyiségű, kiváló minőségű munkát végeztek példás fegyelem­mel. Arra is jutott idejük,­­hogy ta­nítsák a gyengébbeket. A tegnapi termelési értekezleten 130-an kaptak közülük sztahanovista oklevelet. Kedd délután a nógrádi szén­medence 11 üzemében tartottak ter­melési értekezletet, amelyeken 190 bányász kapott sztahanovista ok­levelet. Ugyancsak a termelési érte­kezleteken osztották ki a miniszteri kitüntetéseket is. 60 bányász kapta meg a »Kiváló bányász« és a »Bá­nyászat kiváló dolgozója« kitünte­tést. Három üzemben — a jobb minőség nyomában Néhány üzemben megvizsgáltuk a helyzetet a selejt körül. Változatos, s egyben tanulságos tapasztalatokat szereztünk. Ezúttal nem elemezzük a selejt keletkezésének okait, körül­ményeit, csak néhány furcsaságra világítunk rá. Ahol a selejtkártérítést a prémiummal pótolják A Ruggyantaárugyár pneu-vulka­­nizálójában dolgozik a Fodor-csoport. Egyébként javuló munkájuk egyik legsebezhetőbb pontja: a villany­kazánosok keze alól kikerülő autó­köpenyek minősége. A kongresszusi versenyben is ez vetette vissza őket. A május havi selejtkártérítések le­vonását ugyancsak »megszenvedte« erszényük. Pedig most már egyre gyakrabban hallani náluk: »Inkább kevesebbet, de jobban.« A jó munka mégsem vált vérükké. S itt nagy súllyal esik latba az a kö­rülmény, hogy a minőség utáni pré­miumot nem az egyéni jó munkáért fizetik, hanem hamis »egyenlősdi« alapján. Ez pedig nem lehet igazsá­gos! Hiszen míg Presinszky István például májusban 59 darab másod­rendű árut adott ki a kezéből, Ba­logh István csak 18 darab hibás kö­penyt gyártott. Természetesen ennek megfelelően vonták le a selejtkár­térítést. A prémiumnál azonban már nem vették figyelembe a selejtet, ha­nem »testvériesen«, egyformán osz­tották el, így Presinszky is ugyan­annyit kapott, mint Balogh István és a többi: 170—170 forintot. Pedig az igazság azt követeli, hogy a jó munka jutalmát valóban az egyéni teljesít­mény szerint fizessék. Ezt vallja Fodor János művezető és vallják Bertalan Imre, Majzik Il­lés munkások is. Véleményüket hangoztatták már termelési ér­tekezleteken. Ha megváltoztatják a prémiumkifizetés módját, ez némi nehézséget, bonyodalmat okoz az ad­minisztrációban — ahogyan erre a művezető is utal —, de a kezdeti munkatöbblet bőven megtérülne. A köpenyek jó minősége: ez legyen a kifizetett minőségi prémium egyetlen mércéje. Fontos-e a meo-nak, hogy jól dolgozzanak a munkások ? Persze, hogy fontos. De nem min­denütt van így. A Gheorghiu-Dej Hajógyár öntödei meo-sai az öntö­dei selejt csökkenése arányában kapnak prémiumot. »Minél keve­sebb a selejt, annál magasabb a pré­mium« — vélhetné a logikusan gon­dolkodó ember. A valóság azonban nem így fest. A tavaly július óta kifizetett pré­miumok összege bizony szépen gyara­podott. Az öntödei selejt pedig — a meo-sok véleménye szerint is — nem több, de nem is kevesebb, mint tavaly ilyenkor volt. Tehát: itt valami nincs rendjén! Lássunk egy példát. Bizonyos típusú motoröntvényből január óta 153 darabot szállítottak a Ganz Vagon­gyárba. Eddigi jelentések szerint 19 jó, 46 darab azonban fehérselejt. (Ál­talában nem ritkaság az ötven-hat­­van százalékos fehérselejt.) Vájjon reális-e, hogy a meo-sok — akik a hibás öntést minőségileg ellenőriz­ték és jónak találták — ennek semmi hátrányát nem érzik? Igaz, kívülről nem látják, jó vagy rossz-e a munkadarab! De ők sem törnének lándzsát amellett, hogy tehetetlenek ilyen magas selejtszázalékkal szem­ben. Miért nem ügyelnek akkor hát sokkal jobban. Miért nem erősítik meg az ellenőrzést? A válasz egy­szerű: nem személyes érdekük, hogy minél jobb árut — s csakis jóminő­­ségűt — adjanak át. Sőt! Akkor »járnak jól«, ha a kimenőáru meny­­nyiségéhez viszonyítva »csökken« a feketeselejt. ,,Jóminőségű edény“ vagy másodrendű áru ? A Budafoki Zománcedénygyárban a múlt negyedévben kétségtelenül javult a minőség. Elnyerték az él­üzem címet is. Az utóbbi hónapok adatai azonban visszaesésről tanús­kodnak. Áprilisban csak 76,2, má­jusban pedig 80 százalék volt az első­rendű edények aránya, holott a terv 82 százalékban szabta meg. An­nál meglepőbb, ahogyan a meo-sok napirendre ternek az ügy felett. Az­zal nyugtatják meg lelkiismeretüket (és az érdeklődőt is), hogy végleges selejt náluk amúgy sincs, mert ami nem elsőrendű áru, az másodrendű és 15 százalékos értékveszteséggel azt is megveszik. De még a harmad­rendű árut is értékesítik: kilogram­monként körülbelül 16 forintért. Te­hát nem megy veszendőbe egyetlen edény sem! Nyilván hasznosabb volna azon­ban — vásárlóknak, készítőknek egy­aránt —, ha még több szép, első­rendű edény között válogathatnánk a boltokban. Arról nem is beszélve, hogy kissé furcsán hat, amikor az ember a másodrendű lábasok és fazekak alján is olvashatja a beége­tett emblémán: »Minőségi edény«. Mi ez, ha nem a »minőség« szó fo­galmának a megcsúfolása? A minő­ség kötelez! A selejt pedig nem va­lamiféle szükséges rossz, amit nem lehet leküzdeni.★ Nem kevés az üzemi bizott­ságok felelőssége abban, hogyan alakult a gyár, sőt egy-egy üzem­rész selejtje. Ehhez mindenekelőtt tájékozottságra van szükség. De miként érhetnek el eredményt ott, ahol az üb elnöke maga sem tudja: saját üzemében mi a tennivaló, kik dolgoznak rosszul, kiknek kell segí­teni — mint például a Budapesti Konzervgyárban. A Ruggyantaáru­­gyárban észlelt visszásságról sem tu­dott az üzemi bizottság elnöke. Nagyobb becsületet kell adni a jó minőségű munkának! Igaz, a kon­gresszusi versenyben már több­­helyütt népszerűsítették a jó minő­séget gyártókat. De az is igaz, hogy erről azóta csaknem mindenütt meg­feledkeztek. Pedig mindenkinek egy­aránt érdeke, hogy jobb ruha, élelmiszer, edény s egyéb szükséges cikk kerüljön a fogyasztókhoz. L. M. Megkezdték a női gyapjú- és flanellruhák gyártását a Soproni Ruhagyárban Az elmúlt félévben sok szép nyári női, bakfis- és leánykaruhát készí­tettek a Soproni Ruhagyárban. Most, a III. negyedév elején megkezdték a gyapjú- és flanellruhák gyártását. Ebben a negyedévben szövet- és fla­­nellanyagokból 42 különböző fazonú ruha készül, több mint 100 színben. Az első mintadarabokat a gyár kul­­túrotthonában mutatták be. Az üzem dolgozói vállalták, hogy minőségi munkájuk fokozásával az év végéig 8000 női ruhát készítenek el terven felül. (MTI) Kipróbálják a sztálinvárosi III-as martin­kemence gépészeti és villamosberendezését Sztálinvárosban most kezdték meg a 125 tonnás III-as számú martin­kemence gépészeti és villamosberen­­dezéseinek kipróbálását. A kemence a legmodernebb berendezésekkel működik. A kemence öt ajtaja gomb­nyomásra húzódik fel és ereszkedik le, ugyancsak gombnyomásra indul el a drótkötéllel vontatott salakász­­kocsi. Az óriási ventilátort, amely óránként ötvenezer köbméter levegőt hajt a kemencébe, távvezérléssel indították meg. A kemence úgyneve­zett »automatikája­ 12 különféle gé­pezetet mozgat. (MTI) Száznegyvennyolcszázalékos átlagot értek el a péti rekonstrukció építői A 4-es számú Mélyépítő Vállalat dolgozói a Péti Nitrogén Műtrágya­­gyár kibővítésén dolgoznak. Munká­jukat párosversenyben végzik a ka­zincbarcikai műtrágyagyár építőivel. A pétiek lendületes munkájukkal el­érték, hogy most már minden brigád túlteljesíti előirányzatát és így a vállalat július 6-ig 148,2 százalékra teljesítette esedékes havi tervét. El­készült a 42 méter magas széndioxid­torony. Ez az országban az első ven­tilátor szellőzőtorony, amely kétsze­resen hűt, vízráccsal és ventilátorral is. Keddre elkészült egy 750 méter hosszú gyári út és most megkezdték az 1100 méter hosszú keskenynyom­­távú iparvasút építését. Üzemi zöldség- és gyümölcsáruda a MÁVAG-ban Még a héten hasonló par­lonok nyílnak az Ikarusban, a Kőbányai Gyógyszerárugyárbai­,és a Finommechanikai üzemben kedd délben a Budapesti Zöld­ség és Gyümölcs Tröszt a MÁVAG- gyár főbejáratánál hulladékfából, főleg régi ládákból készült, ízléses, vadászlakszerű pavilonban megnyi­totta a főváros első üzemi zöldség- és gyümölcsárudáját. A MÁVAG- gyár 18.000 dolgozójának, főleg az ott dolgozó nőknek régi sérelmét orvosolták ezzel. Már az első órák­ban sokan vásároltak az új árudá­ban. Gerendai László művezető örömmel mondotta: »A dolgozók már reggel öt órától, tehát még műszak­kezdés előtt délután öt óráig — bár­melyik műszakban is dolgoznak — beszerezhetik zöldség- és gyümölcs­­szükségletüket. Eddig sokszor meg­történt, hogy a dolgozó az üzemből kijövet már nem jutott zöldségáru­hoz, vagy csak az alját vehette meg.« Renner Henrikné­rt­ fe­­lelős főleg azt helyesli, hogy munkába jövetelkor leadhatják a rendelést és munka után az előké­szített árut csak át kell venniük. A III. sz. Kiskereskedelmi Válla­lat ezen a héten az Ikarus-gyárban, a Kőbányai Gyógyszerárugyárban és a Finommechanikai üzemben nyit zöldség- és gyümölcspavilont. A nyár folyamán számos fővárosi üzemben — a Budai Dobozgyárban, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban, a Táncsics Bőrgyárban, az Egyesült Izzóban és más, összesen negyven gyárban nyitnak üzemi zöldség-gyümölcs boltot. (A. a) Legjobbjaink a második félévi terv sikeréért A csepeli Magyar Posztógyárban dolgozik Tóth Mária kártoló. Már a kongresszusi versenyben kitűnt nagyszerű munkájával. Eredményeit azóta még tovább fokozta és ezzel kivívta az egész gyár elismerését. Legutóbb 112 százalékot teljesített, kiváló minőségű munka mellett (Magyar Fotó — Tepliczky Éva felvl

Next