Népszava, 1954. július (82. évfolyam, 154-180. sz.)
1954-07-07 / 159. szám
Ázsiai ábécé •A csontvázzá aszott, kísértetszerű emberek tízezerszámra támolyognak az országutakon és haldokolnak az út mentén... Mindent, amit emberi gyomor csak megemészthet, régesrég megettek, még a fakérget, a száraz füvet és a leveleket is. Ezeket eledelként árusították a falusi piacokon. Óriási népvándorlás indult meg a csapás sújtotta vidékekről, millió és millió paraszt hagyta el szülőfaluját és nem látta viszont soha többé. Mindenüket eladták: házukat, földjüket, szerszámaikat, sőt feleségüket és leányaikat is, hogy átvészeljék a katasztrófát. Sorjában megették vetőmagtartalékukat, ökreiket és szamaraikat, a tarlókon maradt száraz gabonaszárat, sőt végül azzal is megpróbálták éhségüket csillapítani, hogy magát a földet ették ...« Nem középkori utazó leírásából idéztük ezt a borzalmas képet, nem messzi évszázadok nyomorúsága szól e sorokból hozzánk. Huszadik századbeli állapotokról, a Kuomintang-korszak Kínájáról tudósított így Wilfred Burchett ausztráliai újságíró. De ha a régi Kína történetében lapozunk, ha a százfelől a népre törő szerencsétlenségekről, a rothadó, korrupt, vérengző államhatalomról, az utolsó párnát is elrabló nagyurakról, a kapzsi, telhetetlenül pöffeszkedő külföldi pénzemberekről olvasunk — akkor érezzük csak igazán, hogy az új Kínát a múlttól évszázadoknál több, egy egész történelmi korszak kibontakozása választja el. Miért gondolják egyesek mégis azt, hogy ez a nagy nép (és milyen gyenge jelző ide a nagy szó, vagy akár a hatalmas is) vissza hagyja magát taszítani a múlt sötétségébe? is. Kétségtelen, hogy az ilyenfajta meggondolásokban nagy szerepe van a megszokásnak. Ezrek és ezrek, a nagy nyugati hatalmak vezető politikusai, export-import nagyságai, bankárai és tábornokai megszokták, hogy a félezermilliós kínai birodalmat könnyebben igazgatták, mint a Luxemburg hercegséget. Egészen addig, míg ki nem csúszott kezükből a gyeplő. És ez a fordulat új idők kezdetét hozta. Ezeket az időket, napjaink levegőjét már lényegesebben nehezebb megszokni a kiebrudalt fosztogatóknak. A kialakult helyzetben kiki valóságos vagy vélt érdekeinek megfelelően igyekezett új politikát kialakítani. Anglia és más tőkés országok józanabb politikusaival és üzletembereivel ellentétben, az Egyesült Államok vezető körei azt tartották megoldásnak, hogy színleg nem vesznek tudomást az új Kína létezéséről. Meddig lehet tartani egy ilyen tarthatatlan álláspontot? A valóságban persze nagyon is foglalkoztatta őket a Kínai Népköztársaság léte. Elméletileg is, gyakorlatilag is. Az elméleti «foglalkozás« olyan teóriákkal kezdődött, amelyekre az egyik imperialista újság eszmefuttatása volt jellemző. A cikk szerzője — micsoda ördögi gondolat! — azzal illusztrálta a kínai nép óriási lélekszámát, hogy kiszámította: hány év kellene ahhoz, ha egy gépfegyverrel le akarnák kaszabolni a 450 millió kínait... Azóta kiderült, hogy 600 millió emberből áll ez a nagyszerű nép — vagyis az emberiség egynegyede kínai. De a tömeggyilkosság megszállottjai továbbfejlesztették véres vízióikat. Egy hónappal ezelőtt egy amerikai tábornok, névszerint Charles Willoughby — McArthur egykori jobbkeze — azt írta a The Freeman című folyóiratban: az Egyesült Államok feladata az atom- és hidrogénbomba felhasználása, hogy a nullával tegye egyenlővé Ázsia kimeríthetetlen embertartalékait, és hogy Ázsiában megteremtse a felperzselt föld övezetét. Felszólíthatná-e valaki háborítatlanul a kormányt Kínában arra, hogy irtsa ki a föld színéről az amerikai kontinens népeit? Nem kerülne-e azonnal börtönbe a törvény értelmében, vagy — ami még valószínűbb — nem húznák-e kényszerzubbonyba? A kínai népnek azonban elegendő ereje van ahhoz, hogy alaposan lehűtse határain túl is a háborús uszítókat. Bizony, urak a Fehér Házban, urak a Pentagonban, urak a Wall Streeten, jó lesz felismerni a kínai nép erejét és azt, hogy önök már sohasem lesznek urak Pekingben. Más szavakkal különben ugyanezt mondták el most Új-Delhiben, majd Rangunban is. A vaksággal megvert politikusok számára írtak ott ábécét. Ez az ábécé igen egyszerű, megértéséhez nem kell megtanulni kétezer kínai írásjelet. Mert India, majd Burma fővárosában is azt nyilvánították ki az ázsiai hatalmak kormányfői: ezermillió ázsiai békét akar. Békét Indokínában, békét Koreában, egész Ázsiában s a többi földrészen is. S éppen azért, mert a béke egy és oszthatatlan, nem lehet a nagy nemzetközi kérdéseket rendezni az emberiség egynegyede, a Kínai Népköztársaság elismerése nélkül. Csou En-laj találkozása Nehru indiai s U Nu burmai miniszterelnökkel azt bizonyította, hogy az ázsiai népek, bár különböző társadalmi rendszerekben élnek, egy nyelvet beszélnek, ha a békés építés biztosításáról van szó. Ezt a közös nyelvet az ázsiai országok közötti kapcsolatok alapjaként elfogadott elvek jellemzik: egymás területi épségének, belügyeinek tiszteletben tartása, együttműködés az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján. Az ázsiai népek felismerik, mennyire különbözik ez az »amerikai nyelv«-től, a fegyverek nyelvétől, amelyet Korea és Indokína után most Guatemalában lehetett hallani. Mindenkinek meg kell tanulnia az új ázsiai ábécét, mert aki nem képes elsajátítani, azt nem ismétlésre utasítják, az végleg elbukott. Oklevelet kapnak az új sztahanovisták a termelési értekezleteken A Klement Gottwald Villamossági Gyár jó munkát végzett az elmúlt félévben. Az üzem legjobbjai hónapról hónapra eleget tettek a sztahanovista feltételek követelményeinek és nagymennyiségű, kiváló minőségű munkát végeztek példás fegyelemmel. Arra is jutott idejük,hogy tanítsák a gyengébbeket. A tegnapi termelési értekezleten 130-an kaptak közülük sztahanovista oklevelet. Kedd délután a nógrádi szénmedence 11 üzemében tartottak termelési értekezletet, amelyeken 190 bányász kapott sztahanovista oklevelet. Ugyancsak a termelési értekezleteken osztották ki a miniszteri kitüntetéseket is. 60 bányász kapta meg a »Kiváló bányász« és a »Bányászat kiváló dolgozója« kitüntetést. Három üzemben — a jobb minőség nyomában Néhány üzemben megvizsgáltuk a helyzetet a selejt körül. Változatos, s egyben tanulságos tapasztalatokat szereztünk. Ezúttal nem elemezzük a selejt keletkezésének okait, körülményeit, csak néhány furcsaságra világítunk rá. Ahol a selejtkártérítést a prémiummal pótolják A Ruggyantaárugyár pneu-vulkanizálójában dolgozik a Fodor-csoport. Egyébként javuló munkájuk egyik legsebezhetőbb pontja: a villanykazánosok keze alól kikerülő autóköpenyek minősége. A kongresszusi versenyben is ez vetette vissza őket. A május havi selejtkártérítések levonását ugyancsak »megszenvedte« erszényük. Pedig most már egyre gyakrabban hallani náluk: »Inkább kevesebbet, de jobban.« A jó munka mégsem vált vérükké. S itt nagy súllyal esik latba az a körülmény, hogy a minőség utáni prémiumot nem az egyéni jó munkáért fizetik, hanem hamis »egyenlősdi« alapján. Ez pedig nem lehet igazságos! Hiszen míg Presinszky István például májusban 59 darab másodrendű árut adott ki a kezéből, Balogh István csak 18 darab hibás köpenyt gyártott. Természetesen ennek megfelelően vonták le a selejtkártérítést. A prémiumnál azonban már nem vették figyelembe a selejtet, hanem »testvériesen«, egyformán osztották el, így Presinszky is ugyanannyit kapott, mint Balogh István és a többi: 170—170 forintot. Pedig az igazság azt követeli, hogy a jó munka jutalmát valóban az egyéni teljesítmény szerint fizessék. Ezt vallja Fodor János művezető és vallják Bertalan Imre, Majzik Illés munkások is. Véleményüket hangoztatták már termelési értekezleteken. Ha megváltoztatják a prémiumkifizetés módját, ez némi nehézséget, bonyodalmat okoz az adminisztrációban — ahogyan erre a művezető is utal —, de a kezdeti munkatöbblet bőven megtérülne. A köpenyek jó minősége: ez legyen a kifizetett minőségi prémium egyetlen mércéje. Fontos-e a meo-nak, hogy jól dolgozzanak a munkások ? Persze, hogy fontos. De nem mindenütt van így. A Gheorghiu-Dej Hajógyár öntödei meo-sai az öntödei selejt csökkenése arányában kapnak prémiumot. »Minél kevesebb a selejt, annál magasabb a prémium« — vélhetné a logikusan gondolkodó ember. A valóság azonban nem így fest. A tavaly július óta kifizetett prémiumok összege bizony szépen gyarapodott. Az öntödei selejt pedig — a meo-sok véleménye szerint is — nem több, de nem is kevesebb, mint tavaly ilyenkor volt. Tehát: itt valami nincs rendjén! Lássunk egy példát. Bizonyos típusú motoröntvényből január óta 153 darabot szállítottak a Ganz Vagongyárba. Eddigi jelentések szerint 19 jó, 46 darab azonban fehérselejt. (Általában nem ritkaság az ötven-hatvan százalékos fehérselejt.) Vájjon reális-e, hogy a meo-sok — akik a hibás öntést minőségileg ellenőrizték és jónak találták — ennek semmi hátrányát nem érzik? Igaz, kívülről nem látják, jó vagy rossz-e a munkadarab! De ők sem törnének lándzsát amellett, hogy tehetetlenek ilyen magas selejtszázalékkal szemben. Miért nem ügyelnek akkor hát sokkal jobban. Miért nem erősítik meg az ellenőrzést? A válasz egyszerű: nem személyes érdekük, hogy minél jobb árut — s csakis jóminőségűt — adjanak át. Sőt! Akkor »járnak jól«, ha a kimenőáru menynyiségéhez viszonyítva »csökken« a feketeselejt. ,,Jóminőségű edény“ vagy másodrendű áru ? A Budafoki Zománcedénygyárban a múlt negyedévben kétségtelenül javult a minőség. Elnyerték az élüzem címet is. Az utóbbi hónapok adatai azonban visszaesésről tanúskodnak. Áprilisban csak 76,2, májusban pedig 80 százalék volt az elsőrendű edények aránya, holott a terv 82 százalékban szabta meg. Annál meglepőbb, ahogyan a meo-sok napirendre ternek az ügy felett. Azzal nyugtatják meg lelkiismeretüket (és az érdeklődőt is), hogy végleges selejt náluk amúgy sincs, mert ami nem elsőrendű áru, az másodrendű és 15 százalékos értékveszteséggel azt is megveszik. De még a harmadrendű árut is értékesítik: kilogrammonként körülbelül 16 forintért. Tehát nem megy veszendőbe egyetlen edény sem! Nyilván hasznosabb volna azonban — vásárlóknak, készítőknek egyaránt —, ha még több szép, elsőrendű edény között válogathatnánk a boltokban. Arról nem is beszélve, hogy kissé furcsán hat, amikor az ember a másodrendű lábasok és fazekak alján is olvashatja a beégetett emblémán: »Minőségi edény«. Mi ez, ha nem a »minőség« szó fogalmának a megcsúfolása? A minőség kötelez! A selejt pedig nem valamiféle szükséges rossz, amit nem lehet leküzdeni.★ Nem kevés az üzemi bizottságok felelőssége abban, hogyan alakult a gyár, sőt egy-egy üzemrész selejtje. Ehhez mindenekelőtt tájékozottságra van szükség. De miként érhetnek el eredményt ott, ahol az üb elnöke maga sem tudja: saját üzemében mi a tennivaló, kik dolgoznak rosszul, kiknek kell segíteni — mint például a Budapesti Konzervgyárban. A Ruggyantaárugyárban észlelt visszásságról sem tudott az üzemi bizottság elnöke. Nagyobb becsületet kell adni a jó minőségű munkának! Igaz, a kongresszusi versenyben már többhelyütt népszerűsítették a jó minőséget gyártókat. De az is igaz, hogy erről azóta csaknem mindenütt megfeledkeztek. Pedig mindenkinek egyaránt érdeke, hogy jobb ruha, élelmiszer, edény s egyéb szükséges cikk kerüljön a fogyasztókhoz. L. M. Megkezdték a női gyapjú- és flanellruhák gyártását a Soproni Ruhagyárban Az elmúlt félévben sok szép nyári női, bakfis- és leánykaruhát készítettek a Soproni Ruhagyárban. Most, a III. negyedév elején megkezdték a gyapjú- és flanellruhák gyártását. Ebben a negyedévben szövet- és flanellanyagokból 42 különböző fazonú ruha készül, több mint 100 színben. Az első mintadarabokat a gyár kultúrotthonában mutatták be. Az üzem dolgozói vállalták, hogy minőségi munkájuk fokozásával az év végéig 8000 női ruhát készítenek el terven felül. (MTI) Kipróbálják a sztálinvárosi III-as martinkemence gépészeti és villamosberendezését Sztálinvárosban most kezdték meg a 125 tonnás III-as számú martinkemence gépészeti és villamosberendezéseinek kipróbálását. A kemence a legmodernebb berendezésekkel működik. A kemence öt ajtaja gombnyomásra húzódik fel és ereszkedik le, ugyancsak gombnyomásra indul el a drótkötéllel vontatott salakászkocsi. Az óriási ventilátort, amely óránként ötvenezer köbméter levegőt hajt a kemencébe, távvezérléssel indították meg. A kemence úgynevezett »automatikája 12 különféle gépezetet mozgat. (MTI) Száznegyvennyolcszázalékos átlagot értek el a péti rekonstrukció építői A 4-es számú Mélyépítő Vállalat dolgozói a Péti Nitrogén Műtrágyagyár kibővítésén dolgoznak. Munkájukat párosversenyben végzik a kazincbarcikai műtrágyagyár építőivel. A pétiek lendületes munkájukkal elérték, hogy most már minden brigád túlteljesíti előirányzatát és így a vállalat július 6-ig 148,2 százalékra teljesítette esedékes havi tervét. Elkészült a 42 méter magas széndioxidtorony. Ez az országban az első ventilátor szellőzőtorony, amely kétszeresen hűt, vízráccsal és ventilátorral is. Keddre elkészült egy 750 méter hosszú gyári út és most megkezdték az 1100 méter hosszú keskenynyomtávú iparvasút építését. Üzemi zöldség- és gyümölcsáruda a MÁVAG-ban Még a héten hasonló parlonok nyílnak az Ikarusban, a Kőbányai Gyógyszerárugyárbai,és a Finommechanikai üzemben kedd délben a Budapesti Zöldség és Gyümölcs Tröszt a MÁVAG- gyár főbejáratánál hulladékfából, főleg régi ládákból készült, ízléses, vadászlakszerű pavilonban megnyitotta a főváros első üzemi zöldség- és gyümölcsárudáját. A MÁVAG- gyár 18.000 dolgozójának, főleg az ott dolgozó nőknek régi sérelmét orvosolták ezzel. Már az első órákban sokan vásároltak az új árudában. Gerendai László művezető örömmel mondotta: »A dolgozók már reggel öt órától, tehát még műszakkezdés előtt délután öt óráig — bármelyik műszakban is dolgoznak — beszerezhetik zöldség- és gyümölcsszükségletüket. Eddig sokszor megtörtént, hogy a dolgozó az üzemből kijövet már nem jutott zöldségáruhoz, vagy csak az alját vehette meg.« Renner Henriknért felelős főleg azt helyesli, hogy munkába jövetelkor leadhatják a rendelést és munka után az előkészített árut csak át kell venniük. A III. sz. Kiskereskedelmi Vállalat ezen a héten az Ikarus-gyárban, a Kőbányai Gyógyszerárugyárban és a Finommechanikai üzemben nyit zöldség- és gyümölcspavilont. A nyár folyamán számos fővárosi üzemben — a Budai Dobozgyárban, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban, a Táncsics Bőrgyárban, az Egyesült Izzóban és más, összesen negyven gyárban nyitnak üzemi zöldség-gyümölcs boltot. (A. a) Legjobbjaink a második félévi terv sikeréért A csepeli Magyar Posztógyárban dolgozik Tóth Mária kártoló. Már a kongresszusi versenyben kitűnt nagyszerű munkájával. Eredményeit azóta még tovább fokozta és ezzel kivívta az egész gyár elismerését. Legutóbb 112 százalékot teljesített, kiváló minőségű munka mellett (Magyar Fotó — Tepliczky Éva felvl