Népszava, 1954. augusztus (82. évfolyam, 181-205. sz.)

1954-08-01 / 181. szám

% VÁSÁROL - készpénzért vagy bizományba -képet, függönyt, étkészletet (komplett), kristályt, márkás porcelánfigurát, APRÓBÚTORT a Bizományi Áruház Vállalat boltja Sztálin út 27. Telefon: 425-525 t. Suhog a kasza, dől a búza. Az arató ember fáradhatatlanul hajlong. Egyre nagyobb rendet fog, pedig alig érzi már a derekát. Inge csuromvíz, szájpadlása kiszáradt. Jó volna megállani egy szusszanásnyira. Csak annyi időre, míg egy ibrik vizet megiszik és egy cigarettát megsodor. Már-már megtorpan egy pillanatra, amikor meghallja a mögötte markot szedő asszonya sírós hangját. A sok hajlongás közben is elakadt lélekzettel ismételgeti: „Jaj istenem, jaj istenem, mi lesz mivelünk.« Nem! Nem lehet megállni. A kis, cseppnyi ember vad erővel veti magát a búzára. Vágja, kaszálja elkeseredetten. Egész évi munkája megy veszendőbe, ha nem siet. A víz tegnap még csak a dunai dűlőnél volt. Reggelre már a fasor alján, most pedig a legelő közepén. A legelő szélétől pedig egy ugrás az ő földje, a két hold búzája. Jön a víz! Az áradat!... Meg kell menteni a kenyeret, a gyerekek kenyerét! — ez kalapál az agyában. Vágni is kellene, hordani is kellene, de egyszerre nem megy a kettő. Felesége, ez a vékony asszonyka, milyen szívós, hogy segít. De nem elég. A gyerekek még kicsik. A legnagyobb, Imre is csak tízéves. Ott lakja a nyolcéves Mariskával a kévéket. Férfiember kellene ide. Mert lehet, hogy levágja a búzát, az asszony beköti, a gyerekek keresztbehordják, mégis a víz martaléka lesz, nem marad idejük kocsival elhordani. A gáton túl, a szövetkezeteseknek könnyű. A két kombájn mellett két aratógép is vágja a búzát. Hallja a traktorok dübörgését, így nem csoda, hogy gyorsan megy az aratás. Reggel át akart menni megkérni az egyik traktorvezetőt, hogy a falu alatti kis úton jöjjön el hozzá. Egy óra se kellene és megmentené a búzáját. Aztán mégse ment. A traktorvezető talán jönne, de a szövetkezetiek, kiváltkép Szaló Imre brigádvezető úgysem engedné. Igaz is. Csak nem megy kunyerálni hozzájuk? Még azt hiszik, megbánta, hogy kilépett. Hát hogyne lépett volna ki. Ha kapálni mentek, a nehezebb, kevesebb földet mérte ki neki Szaló. Ha másokat könnyebb munkára osztottak be, őt biztosan a zsákoláshoz vezényelte, pedig vannak nála fiatalabb, erősebb emberek. Mindezt miért? Mert ellenvetést tett a brigádvezető intézkedéseire ... De nem lehetett szó nélkül megállni... Ki hallott már olyat, hogy Szaló Imre brigádvezető? Volt-e annak egyszer is egyénileg gazdálkodó korában olyan búzája, kukoricája, répája, mint neki? Az ilyen ember őt ne tanítgassa, mikor kell vetni, kapálni. S hogy Szaló tanfolyamon is volt, azóta meg még úgy sem lehet bírni vele. Csalhatatlannak hiszi magát. De nemcsak a szövetkezetben, otthon is mérgezett volt a levegő. Az asszony sehogy sem tudott belenyugodni abba, hogy férje a közösbe lépett. Állandóan siránkozott. Ha gyűlésre ment, azt mindig nagy veszekedés előzte meg. Csoda-e, hogy megunta? Otthon is, a szövetkezetben is marják... De a fene egye meg, azért az aratógép most mégis jó volna. Arat a család. Lőkös Lajos, felesége és két gyereke. Az ember úgy látja, mintha alig mennének valamire. Még jobban beleveti magát a búzába, még szélesebb rendet húz, mert a víz ott mozog a háta mögött. A legelő kútját is elérte. Hiába minden erőfeszítés. Nem fog sikerülni. S egyszerre mintha kaszasuhogást hallana maga mellett. Egyet... kettőt ... hármat... Felegyenesedik, valósággal hátrahőköl a meglepetéstől. Ott arat mellette Jámbor Jóska, Bige Karcsi és még vagy hatan. A szövetkezetből, a brigádból. Nem szólnak egy szót sem. Csak vágják a gabonát. Nincs most idő a csodálkozásra, Lőkös Lajos is folytatja. Nagyon fáradt. De egyszerre mintha könnyebbé válna a karja, a dereka. Kis idő múlva már, keresztbe is van rakva mind a két hold. Az aratók most összegyűlnek egy csomóba. Nem nagyon néznek Lőkös Lajosra. Emlékezetükben van még a sok vita. Lőkösről mindenki tudja, hogy régi gazda, jó gazda. De miért kell ezzel kérkedni? Miért kell mindenben kifogást találni? Most azonban nincs idő felhánytorgatni a régmúlt időket. Lőkös mondana valami szépet, köszönő szót, de szájpadlása most is száraz, nem tud semmit mondani. Előveszi dohányos szelencéjét és odaadja a mellette álló Bige Karcsinak. Az már évek óta inkább a csomagolt gyárit szívja, a Kossuthot, meg a Munkást. De megérzi, hogy illetlenség volna visszautasítani, sodor egyet, aztán továbbadja, így jár mind a nyolc kézen végig a »hózni«, aztán vissza a gazda kezébe. Az is hozzákezd a sodráshoz, amikor nagy sebbel-lábbal megérkezik hozzájuk a brigádvezető. Az ember nagyot nyel. Kellemetlen dolog így váratlanul szembetalálkozni haragosával. Mégis, voltaképpen neki köszönheti, hogy learatták a búzáját. Hiszen ő a brigádvezető. Amikor odaér hozzá, Lőkös neki is nyújtja a dohányt. — Vedd el Imre... Egy sodrásra — úgy mondja, mint régen, amikor még fiatal legények voltak. A szövetkezetben ugyanis úgy szólította: Szaló brigádvezető elvtárs. Véletlenül se hagyta el mellőle se az elvtársat, se a brigádvezetőt. De a brigádvezető átnéz a feje fölött és úgy kiáltja: — Baj van odaát is. A mérnök itt járt, azt mondja, oda is betörhet a víz. Kézzel is kell aratni. Szaladnak az emberek. Csak Lőkös áll ott, szorongatja a dohányos szelencéjét, úgy érzi, mintha pofonütötték volna. De nincs sok ideje gondolkodni. Teherautók állanak meg mellette, s rajta katonák. Rakják a kereszteket az autóra. Viszik két községgel arrébb, hogy megmentsék. S estére sincs nyugovása. Mennek dolgozni a gáthoz, mert a víz lassan a szélét nyaldossa. Emelik a tetejét, hogy át ne törjön, hogy megmentsék a falut. De hiába... A víz megtalálja rejtekútját a régi holt mederben. Barlangot fúr magának a gát alatt, áttör a másik oldalon, nagy dörrenés, robaj, vagy húszméteres szakaszon feldobta a gátat, a víz átzúdul a szántóföldekre, megindul a falu felé. II. Megkondulnak a harangok. Ki kell üríteni a falut. Egy fél nap se telik bele és a víz a tanácsháza ajtajáig ér majd. A falu nagy részét már elszállították, de a makacsabbja megvárta a veszélyt. Lőkösék is. Két teherautó áll a házuk előtt, egyiken a jószágot viszik, a másik kocsin a bútorokat, a családot. Az asszony keservesen sír, mi lesz a tyúkokkal, libákkal, kacsákkal, a féltve őrzött sok aprójószággal. Nincs más hátra, mint felcsukni őket a padlásra. Élelmet, vizet hagyni nekik, addig csak nem ér el a víz. Már indulna az autó, amikor az asszony felkiált: — Bundás, Bundás, gyere! — a nagy lompos kutya azonban mintha nem hallaná meg a hívó szót, ott marad ülve a küszöbön, mozdulatlan. Megérkeznek a másik faluba, megállnak egy másik ház előtt. A kapuban már ott áll a vendégfogadó gazda és családja. Hasonló korú férfi, mint Lőkös. Segítenek behordani a jószágot, elhelyezni a bútorokat. S amikor mindent leadtak, a vendéglátó gazda behívja a szobába a terített asztal mellé. Mielőtt hozzákezdenének a vacsorához, leveszi a pálinkásüveget, tölt és megkínálja Lőkös Lajost. Sok izgalmat hozott ez a nap, jólesik a kisüsti. Másnap egy arra járó teherautó soffőrjétől érdeklődik Lőkös Lajos. A TEFU-s soffőr elmondja, hogy bizony a falu már víz alatt van, sőt a falun túl a szövetkezet másik földjén is nagy munka folyik, lehet, hogy ezt a magaslatot is elönti a víz. A szövetkezetiek éjjel le se húnyták a szemüket, mentették a gabonát. Az ember egy percig sem habozik, beszól az asszonynak és már ugrik fel a teherautóra. Nehezen közelítik meg a községet, öt falut kerülnek, míg eljutnak a község túlsó szélére. Itt vagy tizenöt teherautó áll, a szövetkezetiek mentik a kereszteket. Lőkös Lajos odalép hozzájuk, leveszi kalapját, de köszönésére senki nem válaszol. Odamegy közéjük, lássák meg, segíteni jött, adjanak munkát, de bizony senki nem veszi észre. Gondol erre egyet, felugrik a legszélső teherkocsi tetejére és úgy kiáltja: »Ide is lehet rakni emberek!« — és már veszi át a kévéket. Egyszer valaki rákiált oldalról: »Lajos, innen is vedd el.« Már kiáltásáról megismeri: Szaló Imre az, a brigádvezető. Mire behordották az utolsó keresztet is, a víz körülzárta őket. Az utolsó teherautó már félkerékig vízben tört ki a gátra. Megígérték, hogy csónakot küldenek az ott maradtakért. Addig is az emberek leülnek egy dombra. Most Szaló Imre veszi elő a szelencéjét és sorra kínálja a többit. Mindenki rágyújt, Lőkös Lajos is. Szívják az erős Kossuthot. Mintha régmúlt népek szokását követnék, a békepipát szívnák. Egy óra múlva két rohamosának érkezett értük. Beszállnak, sebesen röpíti őket a vizen. Átmennek a falun. Lőkös kéri a fiatal katonát, forduljon be az utcába, szeretné megnézni a házát. Nagy ívben fordul be a csónak a ház elé. Lőkös Lajos elszorult szívvel néz be az ablakon. A nagy tükröt a sietségben ott felejtették, a víz már a széléig ér. A falon csak a régi családi képek helye látszik. De a kakukkos óra változatlanul ketyeg, mintha nem történt volna semmi. A tetőn ide-oda rohangászva, ugatással fogadja őket Bundás, a kutya. Vicsorítja fogát az idegenekre, de aztán megismeri a gazdát, s örömében ugrál és viháncol. Nagy lendülettel átugrik a csónakba, majdnem felborulnak. Az ember ölelgeti a kutyát, s int a fiatal katonának, mehetnek tovább. Az elindítja a motort, a kutya felkapja a fejét. Talán a zajtól ijedt meg?... Néhány pillanatig nézi a fodrozódó vizet... a távolodó házat... aztán egy ugrással kirántja magát gazdája ölelő karjaiból, s már úszik a ház felé. Egykettőre fenn van a tetőn, már megtanulta a járást a síkos, meredek palán. Megrázza vizes bundáját, visszaül. Őrzi tovább a házat. Késő éjszakára jár, mire visszaérkezik a másik faluba, a másik házba, ahová a víz elől menekültek. Halkan lép be a szobába, de felesége talpon van, zokogva borul a nyakába, örül, hogy nem érte semmi baj az emberét. Nem is eszik, anynyira fáradt, csak ledől az ágyba. Másnap délig pihen egyfolytában. Riadva ül fel. Hol vagyok? Olyan idegen itt minden. S ez a bajuszos ember a családi képen várjon kicsoda? Aztán egy pillanat alatt feleszmél mindenre. Az árvízre, a gátépítésre, a tegnapi nagy munkára. S még egy jelenet jut eszébe. Az a kis pohár pálinka, amivel ez a gazda megkínálta este. Maga is csodálkozik, hogy miért éppen ez jut az eszébe. Megy ki az udvarra. Az asszony készíti a mosdóvizet, még hozzá sem kezd a mosdáshoz, amikor nyílik a kerítésajtó. Ismerős léptek, falábak kopogása. Jónás bácsi, a tanács kézbesítője, vagy miként még mindig nevezik, a kisbíró, lép be bicegve rokkant lábával. Még itt se hagyja abba a szolgálatot. — Három órára gyűlés lesz két házzal odébb az udvaron. Szövetkezeti gyűlés. Az asszony odakiált. — Jónás bácsi, mi az ősszel kiléptünk. Nem emlékszik? Meghökken az öreg, lám ebben a nagy zűrzavarban ezt is elfeledte. Szégyenkezve kiódalog, csak falábának távolodó kopogása hallik a köves járdán. Az ember megmosakszik, eszik valamit, aztán odaszól az asszonynak: — Magaddal hoztad az ünneplő ruhát? Az asszony csak néz. Mi nem jut emberének eszébe ebben a nagy bajban? De a férfi meg se várja a választ, hozzáteszi: — Tiszta inget is készíts már. Az asszony nem kérdez semmit, kikészíti az inget, a ruhát, csizmát. Az ember felöltözik, s amikor megy kifelé az ajtón, hátraszól: — Megyek a gyűlésbe. Az asszony pedig — talán első eset, hogy minden ellenvetés nélkül elengedi a férjét... Kisbán György ÁRVÍZI TÖRTÉNET 3 NÉPSZAVA Az árvízkárosultak részére folyó gyűjtés eredménye július 30-ig több mint 8 millió forint Baranya megye 57.535, Bács-Kiskun megye 125.130, Békés megye 230.720, Borsod megye 513.329, Csongrád megye 397.755, Fejér megye 109.223, Győr-Sopron megye 156.559, Hajdú megye 175.483, Heves megye 174.216, Komárom megye 69.513, Nógrád megye 88.885, Pest megye 134.130, Somogy megye 200.788, Szabolcs megye 138.160, Szolnok megye 131.067, Tolna megye 33.707, Vas megye 93.825, Veszprém megye 267.298, Zala megye 91.321, Budapest 3.441.186 forint. A gyűjtés eredménye július 31-én, szombat délig 8.340.000 forint. Gyűlnek a forintok Az árvízkárosultak javára országszerte folyó gyűjtés egyre szélesebb körben mozgatja meg dolgozó népünket. Oldalakat töltenének meg csak a legújabban beérkezett felajánlások. A gyűjtés legfrissebb eredményei közül kiemelkedik a Kábel- és Sodronykötélgyár 14.615 forinttal, a Budapesti Állami Fodrászat 15.738 forinttal. A Kereskedelmi és Ipari Bank dolgozói 50.000 forintot gyűjtöttek. Petőfibányáról százezer forint érkezett. A Békéscsabai Ruhagyárban több mint hétezer, a Diósgyőr-vasgyári MÁV pályafenntartási főnökségen 8600, az ottani MÁV fűtőháztól 8380, a szőnyi MASZOLAJ- tól 4660, az inárcsi Petőfi termelőszövetkezettől 11.500 forint gyűjtéséről érkezett híradás. Pénzt küldtünk , de építünk is Igen sok üzem dolgozói határozták el, hogy a pénzbeli felajánlás mellett közvetlen építőmunkával is segítik az otthonok újjáépítésén fáradozó árvízkárosultakat. Az Élelmiszeripari Építő- és Szerelővállalat kollektívája társadalmi munkában felépít egy budapestkörnyéki családi házat, elvégzi hat megrongált lakásban a villanyszerelést, öt megrongálódott házban a lakatos-, bádogos-, asztalos-, vízvezetékszerelő, festő, mázoló és üvegesmunkát. A vállalat győri részlegének 16 dolgozója segíti a dunakilitieket házaik újjáépítésében. A Nyugatmagyarországi Fűrésztelep DISZ-fiataljai mára virradó éjjel DISZ-műszakot tartottak az árvízkárosultak javára. A Szombathelyi Téglagyár fiataljai napi tervükön felül napi háromezer téglát gyártanak a házak újjáépítéséhez. A tatabányai állami erdőgazdaságból 18.000 forintot küldtek, de emellett felajánlottak a károsult dolgozó parasztok gazdasága számára 50 mázsa erdei szénát, 50 mázsa alomszalmát és 150 köbméter rönköt. A ladi erdőgazdaság 40 köbméter ipari fát és 60 köbméter rúdfát küld. A Ruggyantagyár húszezer téglája A ruggyantagyáriak bontási anyagból húszezer téglát szállítanak az egyik károsult dunamenti községbe. Szabadidejükben három megrongálódott házat tesznek ismét lakhatóvá. A harmadik negyedévben megtakarított importanyagból fél százalékkal növelik tervtúlteljesítésüket és mintegy másfél millió forinttal csökkentik a termelési költséget. Exporttervüket mintegy 400.000 forinttal akarják túlszárnyalni, hogy ezzel is segítsék a közös veszteség pótlásán dolgozó népgazdaságot. Somogy megyei képzőművészek és népművészek az árvízkárosultakért Augusztus 8-án kiállítás kezdődik a kaposvári tiszti klubban. Somogy megye képzőművészei — munkaközösséghez tartozók és azon kívül állók egyaránt — elhatározták, hogy közös kiállításuk egész bevételét az árvíz sújtotta lakosság megsegítésére ajánlják fel. A megye szinte valamennyi képzőművésze és népművésze hozzájárult a kiállítás anyagának összegyűjtéséhez. Kunffy Lajos, az egyik legismertebb Somogy megyei festő értékes, nagyméretű téli tájképet ajánlott fel. Boszkovics János lakócsai csontfaragó népművész értékes faragásokat küldött a kiállításra. Tájékoztató az árvízkárok helyreállítására vonatkozó irányelvekről Az árvízkárok helyreállítására alakult kormánybizottság kidolgozta a helyreállítás legfőbb irányelveit. Ezek tartalmazzák a mezőgazdasági termelési károk elhárításában nyújtandó segítség módozatait: a termelés újra megindításához szükséges vetőmag, műtrágya és egyéb területen nyújtandó segítség módját; pénzügyi vonalon az adóban, begyűjtésben, valamint a lakások helyreállításánál nyújtandó segítség mértékét; a lakó- és középületek helyreállításának műszaki feladatait. A kidolgozott javaslat értelmében a kormányzat messzemenő segítséget nyújt az árvízkárosult lakosság részére. A javaslatot a napokban tárgyalja a minisztertanács; a minisztertanács ülésén hozott határozatot a sajtó és a rádió ismerteti. (MTI) Jól sikerült a II. országos kőműveskonferencia Az Építő- és Faipari Dolgozók Szakszervezete, az építésügyi, a közlekedés- és postaügyi minisztérium szombaton tartotta a kőművesek második országos konferenciáját. Kilián József építésügyi miniszterhelyettes bevezető szavai után Elek András, a szakszervezet titkára mondotta el beszámolóját. A beszámoló a kőművesek legfontosabb kérdéseivel foglalkozott, a fő figyelmet a gyors falazásra és a gépi vakolásra irányította, bátran feltárta az e téren mutatkozó hiányosságokat, a szakszervezeti munka hibáit. Ezzel megfelelő alapot adott a problémák megoldásához vezető termékeny vitára. A felszólalók jóformán kivétel nélkül a gyors falazás és a gépi vakolás továbbfejlesztésének lehetőségeire mutattak rá, s lelepleztek több hibát, amelyek a fejlődést akadályozzák. A két nagyjelentőségű munkamódszerrel és a velük kapcsolatos kérdésekkel »Tapasztalatcsere« mellékletünkben bővebben foglalkozunk majd. A konferencia során adták át a júniusi eredmények alapján a legjobb gyorsfalazó és gépi vakoló brigádoknak a kiérdemelt jutalmakat. Az »ország legjobb kőművese zászlaját« a Búza-brigád nyerte el, a gépi vakolók zászlaját pedig Juhász Gábor brigádja szerezte meg az ötezerforintos jutalommal együtt. Több gondot a betegségek megelőzésére! Vasútegészségügyi aktívaértekezlet A vasutasok szakszervezetében tegnap délelőtt tanácskozásra gyűltek egybe a társadalombiztosítási aktivisták és a vasútüzemi orvosok képviselői. A megbeszélés célja a vasutas dolgozók egészségügyi helyzetének javítása volt. Rácz Kálmán, a társadalombiztosítási osztály vezetője beszámolt a vasutasok egészségügyi helyzetéről. Hangoztatta, hogy az elmúlt évek során a vasúti egészségügyi hálózat eredményes munkát végzett a gyógyításban. Rámutatott azonban arra is, hogy egyes rendelők felszerelése hiányos. Jelentős munkaidőkiesést okoz, hogy a rendelőintézetek nagy távolságra vannak a dolgozók lakóhelyétől és az is, hogy gyakori még a munkaidő alatti gyógykezelés. Ezután arról beszélt, hogy a vasutasok között indokolatlanul magas a táppénzes arány. A múlt évben annyi munkanap esett ki betegség miatt, amennyi 1797 mozdony főjavítási munkáira lenne elegendő. Ez év első felében még súlyosabb a helyzet. A táppénzesek között sajnos sok a szimuláns, a közösséget megkárosító táppénzcsaló. A magas táppénzes létszám másik oka, hogy a MÁV Igazgatóság Központi Egészségügyi Hivatala nem fordít kellő gondot a betegségek megelőzésére. A beszámolót élénk vita követte. Egymás után szólaltak fel üzemorvosok, vb-elnökök és a szakszervezeti vezetők. Surman Imre, az Északi Járóműjavító vb-elnöke hangsúlyozta, hogy az üzem vezetői nem tettek meg mindent a betegségek megelőzéséért. Az üzemben számos táppénzcsalót lelepleztek. Az üb gondoskodott a dolgozók neveléséről, számos egészségügyi előadást tartottak. Krekó Ferenc, a munkavédelmi osztály vezetője a Központi Egészségügyi Hivatal bürokráciáját tette szóvá. Az orvosok nemrégen ötoldalas levelet kaptak, amelyben azt olvashatták, milyen kimutatásokat kell készíteniök. Jogosan tette fel a kérdést: mikor gyógyítanak, ha ilyen sok az adminisztráció. Gáspár Sándor elvtárs, a szakszervezet elnöke arról beszélt, hogyan lehetne csökkenteni a betegek számát. Mindenekelőtt hangsúlyozta az orvosi kar és a szakszervezeti aktivisták jobb együttműködésének szükségességét. Az orvos érezhesse a szakszervezet támogatását, segítőkészségét.