Népszava, 1954. december (82. évfolyam, 284-309. sz.)

1954-12-01 / 284. szám

Külföldi tudósok ■z állam- és jogtudományi kongresszuson A Magyar Tudományos Akadémián december 1-én mélyítő állam- és jogtudományi kongresszusra Budapestre érkezett I. V. Pavlov, a jogi tudományok doktora, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája jogtudományi intézetének helyettes igazgatója, V. Sz. Tadevoszjan, a jogi tudományok kandidátusa, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája jogtudományi intézetének főmunkatársa, Stefan Rozmaryn, a varsói egyetem tanára, Sylwester Zawadzky kandidátus, a Lengyel Egyesült Munkáspárt társadalomtudományi intézetének munkatársa, Victor Knapp, a prágai egyetem tanára és Ljubomir Pankov Radolszkij, a bolgár nemzetgyűlés jogi osztályának vezetője. Kétnapos ankét szárazföldi közlekedésünk fejlesztéséről A Közlekedés- és Közlekedésépítéstudományi Egyesület rendezésében kedd reggel az UVATERV (Út- és Vasúttervező Vállalat) Molotov-téri székházában kétnapos ankét kezdődött. Az ankét részvevői hazánk szárazföldi közlekedésének fejlesztésével kapcsolatos legfontosabb kérdéseket vitatják meg. Bebrits Lajos miniszter megnyitó szavai után dr. Kádas Kálmán, a közlekedés- és postaügyi minisztérium terv- és műszaki főosztályának vezetője, Vásárhelyi Boldizsár egyetemi tanár, az Építőipari Műszaki Egyetem mérnöki karának dékánja. Murányi Tamás, az UVATERV osztályvezetője tartott előadást. A bűncselekményeket kövesse gyors bírósági felelősségrevonás Az ügyészségi és bírósági ügyintézés meggyorsítása érdekében az igazságügyminiszter, a legfőbb ügyész és a Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöksége felhívással fordult az ügyészségek és a bíróságok dolgozóihoz. „Fejlődésünk jelenlegi új szakaszában fokozott jelentősége van annak, hogy az elkövetett bűncselekményt a lehető legrövidebb időn belül kövesse a bírósági felelősségrevonás — hangoztatja a felhívás. — Ezt célozzák a büntető perrendtartás novellájának rendelkezései is, amelyek az ügyek lehető leggyorsabb befejezése érdekében mind az ügyészségek, mind a bíróságok számára határidőket állapítanak meg.« Büntető eljárás hamis feljelentésért Horváth Erzsébet 21 éves barcsi óvónő november 19-én feljelentést tett a rendőrségen két ismeretlen bőrkabátos férfi ellen, akik a hűvösvölgyi nagyrét környékén a déli órákban megállították, pisztolyt fogtak rá, télikabátját és gyűrűjét elrabolták. A két támadóról részletes személy leírást adott. A nyomozás során a rendőrség megállapította, hogy Horváth Erzsébet hamis feljelentést tett. Horváth Erzsébet hosszabb idő óta élt Budapesten bejelentés nélkül egy férfi ismerősénél. Szerette volna, ha az illető feleségül veszi, ezért el akarta hívni haza, szüleihez, de sem neki, sem a férfinak nem volt pénze az utazásra. Elhatározta, hogy télikabátját és gyűrűjét eladja és ebből veszi a vasúti jegyeket. Elhatározását meg is valósította és utána feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen rablás miatt. A feljelentéssel az volt a célja, hogy szülei magyarázatot kapjanak a kabát és a gyűrű eltűnésére. Horváth Erzsébet ellen a rendőrség megindította a büntető eljárást. — Új bölcsőde Szegeden. A Szegedi Kiskereskedelmi Vállalatnál felavatták a közel egymillió forint költséggel készült 44 férőhelyes bölcsődét. 2 NÉPSZAVA 1954. december 1. szerda Szakszervezeti munka Hogyan került az elsők közé a ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat Cegléd város határában tekintélyes gyárépület vonja magára a vonatok utasainak figyelmét: a Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat. Udvarán dömperek sztálinyecek, földkotró- és földgyalugépek sorakoznak. Egy részük kijavítva, elszállításra vár, a másik részüket csak ezután javítják. Másfél évvel ezelőtt még a legrosszabb gyárak közé tartozott ez az üzem. Az idén pedig háromszor nyerte el az élüzem címet, valamint a minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját. Hogyan érték el a kiváló eredményeket? Jobb munkaszervezéssel — nevelő szóval Egy szóval sem lehet állítani, hogy ennél a vállalatnál mindig is jó volt a munkafegyelem. A fiatalok között az volt a szokás, hogy szüretkor egy hétig maradtak otthon, disznóvágáskor pedig három napig. Nagy divat volt új bor idején a pincejárás is, aminek következtében azután másnap zavaros fejjel vagy egyáltalán nem mentek dolgozni. A munkafegyelem lazaságainak azonban voltak gazdasági okai is. A munkások rosszul kerestek, 600— 700 forintot havonta. Még akkor is, ha nem mulasztottak egyetlen napot sem. »Ugyan, mit számít az a pár forint, ha otthon maradok két-három napra, rendbehozom a házam táját« — gondolták sokan. A szakszervezet nem nagyon törődött a munkafegyelemmel. Amikor azután tavaly Juricza elvtársat választották meg ab-elnöknek, első dolga volt, hogy a fegyelem megjavítására szólította fel a szakszervezeti aktivistákat. Megmagyarázta, hogy csak ott lehet a tervet teljesíteni, ahol a munkások is terv szerint dolgoznak. Kezdetben megtörtént, hogy néhányat el kellett bocsátani, olyat, akin nem fogott a meggyőzés. A legtöbb esetben azonban volt eredménye a nevelő szónak. Juricza elvtárs és az üzemi bizottság tagjai,ha kellett, többször is felkerestek egy-egy embert és beszélgettek vele. Levelet küldtek a családnak és kérték, hogy segítsenek hozzátartozójukat fegyelmezett, jó munkára nevelni. A műszaki szervezés megjavításával pedig ütemesebbé vált a termelés, amivel együtt természetesen emelkedett a dolgozók átlagkeresete is. Ma már a legtöbb munkás 1400—1500 forintot visz haza havonta és így gondolkodik: »Dehogy maradok otthon egy napra is, hisz 50—60 forinttól esem el.« Persze azért akad még most is fegyelmezetlen ember. Az ilyen azonban szembekerül a brigádjával és a műhelyével. A hiányzót még aznap felkeresd valamelyik társa. Megtudakolja a hiányzás okát. Ha indokoltan maradt otthon, azonnal értesíti az üzemi bizottságot, hogy tudjanak róla, s ha szükséges, segítsenek rajta. Ha azonban »lógásról« van szó, akkor a látogató elbeszélget a »beteggel« és megmagyarázza, hogy a lógás nem vezet jóra. Az ilyen baráti beszélgetés legtöbbször eredménnyel jár. Előfordult, hogy valaki délelőtt kimaradt, délután bejött és kérte, hogy a délutáni műszakban pótolhassa mulasztását. Megerősödtek a brigádok A brigádok nem tűrik a notórius fegyelembontót. Akit egy brigád kizárt, azt nehezen fogadja be a másik. Ennek oka, hogy a versenyfeltételek között fontos helyet foglal el a munkafegyelem, s az elsőség nemcsak dicsőséggel jár, hanem szép anyagi jutalommal is. Erről beszélnek a brigádok versenytáblái. A dolgozók szívesen nézegetik őket, mert munkájuk tükörképét látják bennük. Hogy milyen nagy versengés volt az elmúlt kilenc hónapban, mi sem bizonyítja jobban, mint a 61 kiváló dolgozó és a sereg sztahanovista. De várjon elég-e csupán rendet teremteni a munkafegyelemben, megszervezni a versenyt, ahhoz, hogy minden jól menjen? Nem elég! Itt vannak a nemrégen átképzett vagy a segédmunkásból lett szakemberek. Szakmai tudásuk még kevés. Az üzem többsége pedig ilyen fiatal szakmunkás. — Ha nincsenek megfelelő szakmunkásaink, akkor nevelünk magunknak — adta ki a jelszót az igazgató és az ale-elnök. Munkamódszerátadást szerveztek kiváló szakmunkásokkal, technikai minimumvizsgákat indítottak, s a legképzettebb szakembereket meghívták előadónak. A fiatal lakatosok, esztergályosok, marások, szívesen jártak ezekre a tanfolyamokra. Szinte valamennyi munkás részt vett, sokuk két vizsgát is letett. Lukácsi Mihály fiatal lakatos, brigádvezető például két tanfolyamot is elvégzett. Kezdetben négyes kategóriájú munkás volt, most pedig már a hatodikba tartozik. November 7 tiszteletére brigádjával három hatalmas földgyalugépet hozott rendbe határidő előtt. Jól dolgoznak a bizalmiak Az eredményekben nem kis részük van a szakszervezeti bizalmiaknak. Azokról a kérdésekről beszélnek, amelyek legjobban érdeklik a dolgozókat. — Két héttel ezelőtt a tüzelőellátásról tanácskoztunk, mert nálunk Cegléden igen rossz a tüzelőellátás — mondja Pridelko Rezső bizalmi. — Elhatároztuk, hogy megsürgetjük a tanácsnál dolgozóink szénellátását. Bizottságot alakítottunk, amely kivizsgálja, kik a nagycsaládosok és hol vannak kisgyermekek, hogy először ők kapják meg a tüzelőt. Megbeszéltük a vállalatvezetővel, hogy akik tőzeget rendelnek, önköltségi áron kapnak az üzemtől kocsit. Néhány héttel ezelőtt a kollektív szerződés negyedévi beszámolójára készült az üzelnök és a vállalat igazgatója. A beszámoló előtt egy bizalmiakból összeállított bizottság felülvizsgálta a kollektív szerződés minden egyes pontját és megnézték, mit valósítottak meg belőlük. A hiányokról jegyzőkönyvet vettek fel, elküldték az igazgatónak és az üb-elnöknek, azzal a megjegyzéssel, hogy a szerződésben foglalt és meg nem valósított pontokra választ várnak a dolgozók. A vállalat igazgatója és vb-elnöke így ad módot, hogy ellenőrizzék munkájukat a dolgozók. Teljesítették a szerződésben foglaltakat, a beszámolón nem kellett szégyenkezniük. Nincs itt semmi különleges módszer, csak az, hogy a dolgozókat bevonják az üzem vezetésébe, meghallgatják a véleményüket, javaslataikat és végrehajtják a párt, a kormány, a szakszervezet határozatait. Hollós József Bódi Béla ózdi Kossuth-díjas előhengerész, a Szocialista Munka Hőse A Szocialista Munka Hőse megbecsült kitüntetésnek ismét egy új tulajdonosa van, Bódi Béla ózdi Kossuth-díjas előhengerész. Neve nem ismeretlen az országban, sokat írtak róla az újságok, beszélt róla a rádió, láthattuk a filmhíradóban. Valóságos művésze a hengerlésnek. Akik utaztak már vele, mondjuk Ózd és Budapest között, tudják, milyen fürkészve néz ki az ablakon. Nemcsak egyszerűen a tájat figyeli,, hanem a mellette levő sínpáron futó tehervagonokat, vagy az egyes állomásokon veszteglő szerelvényeket. Örömmel kiált fel, akár egy gyerek, ha megismeri, hogy egyik vagy másik vagonra rakott vasrudak a keze alól kerültek ki. A többiek mindig csodálkoznak, hogyan ismeri meg, hiszen ezek a vasrudak olyan egyformák, amilyeneknek a szabvány szerint készülniök kell. Mégis Bódi Béla azt magyarázza: látni lehet a színén, a megmunkálásán, csak ózdi lehet. Ez is mutatja, hogy mennyire szenvedélye Bódi Bélának a hengerlés. Pedig valamikor kényszerűségből ment el hengerésznek. Tizenhárom éves korában, 1912-ben került be a gyárba, de akikor csak segédmunkákat végzett. Apja kovácsmester volt. És mégis óvta fiát a Házimunkától — így nevezte a kohász és hengerész szakmát. Úgy tartotta, hogy ez igen nehéz mesterség. Bódi Béla mégis hengerész lett. Apja ikereset keresett és hat gyerek volt otthon. Kellett a pénz. Később a tizenhat éves Bódi Béla lett a családfenntartó, mert apja meghalt. Halálos ágyán magához hívta fiát: »Szegények vagyunk és neked nagyon nehéz lesz a családot eltartani — mondotta neki. — Szerettem volna, de nem tudok semmit sem rád hagyni, de arra büszke vagyok, hogy mindig becsületesek voltunk. És remélem, te is az leszel.« Milyen felemelő szavak egy egyszerű ember szájából. És lám Bódi Béla nem felejtette el ezt a tanítást. Béla bácsinak hívják a gyárban. Nagyon megszerette a hosszú évek alatt a hengerészmunkát. Hogy miért? — kérdi. — Nagyon jó érzés úgy alakítani az anyagot, ahogy én akarom... Munkatársai sokszor tréfásan szólnak oda neki. »Béla bácsi lejárod már a kezed, lábad, ülj le egy cseppet.« De ő csak jár-kel, nincs egy perc nyugta, amíg a vas kiformálva, készen ki nem fut a hengersorból. • Kossuth-díjas. A Szocialista Munka Hőse a hatodik kitüntetése. Büszke rá, mert az elmúlt hónapokban bizony sok nehézséggel kellett megküzdeni Ózdon. Rendszertelenül kapják az anyagot. Sokszor nem is azt a minőséget, amit kellene. Gyakran naponta háromszor is át kell állítani a hengersort, hogy olyan árut hengereljenek, amely a kapott vasminőségének megfelel... Ennek ellenére teljesítik a tervet. »Mert minden bajnak van jó oldala is. Eddig kényelmesen csináltuk a hengercserét, hiszen sokszor napokig nem is kellett cserélni. Most megtanultuk a gyors hengercserét. Még szalad a vörösen izzó vas a hengereken, s mi már előkészítjük az újabb hengerpárokat a következő minőségű anyag hengerléséhez, így próbálunk kifogni a nehézségeken. Csak egy kicsit spekulálni kell.« Bódi Béla személyében ismét egy olyan munkás kapta meg a Szocialista Munka Hőse kitüntetést, aki méltán lehet példaképe a jövő nemzedékének. (kisbán) Köszöntjük a mezőgazdasági és élelmiszeripari nemzetközi tudományos kongresszust -fa ül össze Budapesten a mezőgazdasági és élelmiszeripari nemzetközi tudományos kongresszus. Jelentős esemény ez. Hiszen mindaz, ami a következő három napon át a kongresszuson elhangzik akár hazai, akár a szovjet, román vagy más küldött előadásában, felszólalásában, kivétel nélkül egész népünk, valamennyi baráti nép jólétének további növelését szolgálja. Milyen távolinak tűnik — pedig még egy emberöltő sem múlt el azóta —, hogy a magyar mezőgazdaságikémiai technológia megteremtőjének, Kosutány Tamásnak elkobozták kísérleti eszközeit, igyekeztek megakadályozni tudományos, forradalmi munkásságát. Nem árt erre a — tudományos életünkben nem is ritka — epizódra visszaemlékezni éppen ma, amikor nemzetközi fórum elé állunk ki munkánk eredményeivel. Az élelmiszeriparban dolgozó műszaki értelmiség, kutatók, tudósok és a munkások derekasan dolgoztak, megértették pártunk politikáját, eredményesen harcolnak feladataik megoldásáért. Abban, hogy alig egy év alatt a többi között több mint száz vagon hússal, 57 vagon tojással, 81 vagon cukorkával nőtt az iparág termelése, kimagasló része van munkájuknak. Mint ahogyan igen sokat tettek a minőség javításáért és a választék fejlesztéséért is. Az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete figyelemmel kíséri a műszakiak, a tudósok munkáját, megbecsüli a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Tudományos Egyesületben kifejtett munkájukat. A szakszervezet elnöksége igyekszik minél hathatósabb támogatást nyújtani a tudományos, kutató, műszaki kezdeményezések kibontakozásához. A szakszervezet tagsága ezt jogosan el is várja tőlünk. Iparágunk a következő évben előreláthatóan az ideinél háromezer vagonnal több cukrot, kétszáz vagonnal több száraztésztát, 350 vagonnal több paradicsomkonzervet gyárt — hogy csak néhány számot említsek. Kormányunk nagyarányú beruházásokkal, gépesítéssel, építkezésekkel fejleszti tovább az élelmiszeripart, így hát természetes, hogy barátainkkal együtt tudományos kongresszuson vitatják meg további előrehaladásunk legfontosabb kérdéseit. Az élelmiszeripari dolgozók nevében kívánom e kongresszus részvevőinek: munkájukkal segítsék még szebbé, gazdagabbá tenni életünket. Karakas László, az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének elnöke Pesti képek Miskolciról Még a levegő is más. Ezt érzem, amint Miskolcra érek. Tisztelettel nézem az öreg házakat, a nyüzsgő életet. Jegyzetfüzetem lapjai azonban türelmetlenül lebbeznek néhány sor miskolci élmény után. Az egyik csemegeüzletből fiatalember igyekszik kifelé, én meg éppen befelé. Amint észrevesz, udvariasan félreáll, mosolyogva meghajol: — Parancsoljon — tessékel beljebb kedvesen. Ezt nevezem ... Jóleső érzéssel fordulok a fiatalember után... Egyszer csak, mint a fergeteg, kétoldalról sodornak az ajtó felé. Két gombom máris kajánul gurul körbe-körbe a kövezeten. Bőrtáskám kecses ívben vágódik a nyitott ajtó mögé. Még szóhoz sem jutok, az egyik férfi rámfönmed: — Mit lötyög itt az ajtóban, ez nem sétatér... — Igaza van — szól a másik —, úgy nézi az ajtót, mintha újkapu volna ... Jó híre van a miskolci édességnek. Imádom a gesztenyepürét, tehát azt eszem. Nem tejszínhabosan, csakúgy »natúrban«, amolyan maszsza alakban, dekára. Meglepett, hogy Pesten 3.50-be, itt 4.51 forintba kerül tíz deka. Talán felszámítják a két város közötti távolságot is? Nem tudom. Mindenesetre megkérdezem, miért drágább, hiszen a gesztenyemassza itt is csak gesztenyemassza ... — A dehogy, kérem. Itt sokkal gesztenyébb... — válaszol a nő. Hát ez világos, gondolom magamban, legalább is őelőtte világos. Mindenesetre letettem az asztalra 4.50-et. A nő kedvesen figyelmeztetett, hogy 4 forint 51-be kerül. Az egy fillért külön hangsúlyozza. Nyomban közöltem vele, hogy az egész országban egyetlen egyfilléres sem található, mert nem gyártották. — Nem baj — nyugtat meg biztatón —, jó lesz helyette tízfilléres is... A mozibejáratnál nagy tábla függ: »Minden jegy elkelt.« Míg olvasom, vékonyka fiatalember lép mellém. — Van egy jegyem egy tízesért — mondja suttogva, azután magyarázóan hozzáteszi: — Nem jött el a menyasszonyom... — Azért adja ilyen drágán? — kérdem bosszankodva. — Igen, azért. Tudniillik most mérges vagyok ... — mondja szórakozottan és tovább lép. Néhány percig figyelem, már az ötödik jegyet adja el. Mindenkinek ugyanazt mondja, csupán a jegy ára változott. Már 12 forintért adja, úgy látszik, közben mérgesebb lett... A város közepén áll a miskolciak egyik nagy büszkesége, a villanyrendőr. Hogy tévedés ne essék, nem azért büsikék rá, mert egyetlen ritka példányról van szó. Csupán azért, mert tájékozódási fogalom. Innen számolják a miskolciak a környező vidékre vezető utak világtáji meghatározását. Egyébként akármilyen színt mutat a lámpa, senki sem veszi figyelembe. Én is beleindultam a pirosba vagy nyolc-tíz helybelivel együtt. Úgy feleútnál ránk fütyült a rendőr. Én gyorsan visszafordultam, egyenesen a rendőr karjaiba, a többi, mintha mi sem történt volna, nyugodtan tovább ballagott. Elnézést kértem a szabálytalanságért és magyarázatként hozzátettem, hogy én pesti vagyok ... — Vegye tudomásul, hogy nem Pesten vagyunk — közölte velem a rendőr és felírta adataimat. Elmenőben igazat adtam a rendőrnek. Nem Pesten vagyunk ... csak imitt-amott olyan pestiesnek tűnik ... (AFP)