Népszava, 1955. augusztus (83. évfolyam, 180-204. sz.)
1955-08-21 / 197. szám
A „kőműves-kertváros" lakói között . A napokban egy régi röpirat került a kezembe. A megfakult papír az 1935. augusztus 18-án véget" ért négyhetes nagy építőmunkás sztrájk egyik harci eszköze volt. »Emberséges életet akarunk! — követeli a többi között. — Nem tűrhetjük, hogy heti 60 órás feszített munka mellett is állandóan éhhalállal küzd'' jünk! Nem tűrhetjük családunk pusztulását! Nem tűrhetjük, hogy mi, a paloták, az ország építői hajléktalanul, kivetett ebek módjára, rongyokban kódorogjunk!...« Amikor véletlenül összetalálkoztam rég nem látott ismerősömmel, Macsali Sándorral, a 41-es EM Vállalat többszörös sztahanovista brigádvezetőjével — mindjárt el is akartam mondani neki a röplap ügyét. Macsali elvtárs azonban áthúzta szándékomat, mert 43 évét meghazudtoló fiatalos áradozással nyomban mesélni kezdett németországi élményeiről. Múlt héten jött ugyanis haza az NDK-ban töltött kéthetes jutalomnyaralásáról. Jó ízű elbeszélésétől szinte én is a szép heringsdorfi tengerparton képzeltem magam, hét-nyolc ország ott üdülő munkásai között. A beszélgetésbe merülve elkísértem Zuglóba, a Jeszenák utca 25. alatt épített családi házához. Mielőtt bementünk, végigmutatott az utcán, ahol több mint egy kilométer hosszúságban különböző színű, külsejű kertes családi házak , iker- és egyedülálló épületek nőttek ki a földből az elmúlt évben. Százhárom építőipari dolgozó két vagy háromszobás, összes mellékhelyiséggel és tornáccal ellátott családi otthont épített itt állami kölcsönnel és a maguk közös erejével. Ez az új zuglói település valóságos »kőműves-kertváros«. Macsali háza egyébként csak most, utoljára készült el, mert előbb segített szomszédja és barátja, Nagy Viktor művezető otthonát felépíteni. Ahogy beléptünk a lakásba — Macsali mindjárt át is öltözött és a nagyobb szobában hozzáfogott a parkettagyaluláshoz, a beköltözés előtti utolsó munkához. — Sietnem kell — mondja —, mert az asszony és a két gyerek már nagyon türelmetlen. Vasárnap már itt akarjuk elfogyasztani az ebédet... Egy cigarettaszünetre azután bevonultunk a másik szobába. Macsali terveiről mesélt, miként fogja berendezni új otthonát, aztán rámutatott az édesanyja bútorai közt meghúzódó íróasztalra. — Az én bútoraim közül ez az első, amit behoztam ide. Ugye csodálkozol, miért kell egy kőművesnek íróasztal? — kérdi, azután magától értetődő természetességgel elmondja: azért vette az íróasztalt, hogy itthon kényelmesebben tervezgesse újításait, csinálja rajzait, számításait... Nemrég már elfogadták egy újítását, az új szórófejű, gazdaságosabban működő vakolópisztolyt. Most újabbakon jár az esze. Van már kis szakkönyvtára, kell hát az íróasztal is... Ezek után már megemlítettem Macsalinak a röpiratot. — Ismertem én azt a röplapot, meg az akkori életet is — válaszolt elgondolkozva —, hiszen húsz évvel ezelőtt magam is részt vettem abban a sztrájkban. Nehéz idők, kemény harcok voltak. Sokan mégis elfeledkeztünk róla... Ha azonban tudni akarod, miként élünk ma — akkor azt tanácsolom, kukkants be máshová is. Megfogadtam tanácsát. Találomra »bekukkantottam« a közeli házba, a Jeszenák utca 29-be. Építője és lakója Durkó Miklós, 28 éves, rokonszenves fiatalember, az Építésügyi Minisztérium munkaügyi osztályának főelőadója. Durkó elvtárs, szomszédai segítségével éppen új otthona ajtóit, ablakait festette. De munkáját abbahagyta, hogy bemutassa háromszobás lakását. — Eredetileg kétszobásnak épült, de menetközben megnőttek az igényeink mondja mosolyogva — , így háromra bővítettük. E lesz a gyerekszoba — muta körül a harmadik helyiségben — a tervrajz módosításéval a verandából alakítottam át. — Férjemnek ez volt a első gyakorlati mérnöki munkája — jegyzi meg tréfása a fiatal asszonyka. A fér azonban gyorsan közbeszól — Félreértés ne essék, ő még nem vagyok kész építész mérnök. Kőműves voltam e szakérettségivel iratkoztam be az esti egyetemre. De csa most végeztem el a másodi évet... Mielőtt felépítették család házukat, Békés községben laktak szoba-konyhás lakásban Felesége otthon tartózkodott, gyerekekkel, ő pedig pest munkásszálláson élt, s kéthetenként járt haza. — így bizony a munka s a tanulás is zökkenőkkel járt - folytatta Durkó elvtárs. — E ehhez még hozzá jött, hogy házam építése miatt kénytelen voltam egy fél évre megszakítani a tanulást. De itt az a lakásban már pótoltam az elmulasztott tananyagot. És biztos, hogy most, a harmadik tanévben még nagyobb erőre láthatok majd tanulmányaimhoz... A kőműves-fészekrakók legidősebbjét, az 56 éves sztahanovista Vágó Ferencet, az MTI oktatómesterét látogattuk meg ezután a Jeszenák utca 69-ben Éppen írt valamit, amiben olykor zavarta a hétéves ki unoka csintalankodása, de azért nem vesztette el gondolatai fonalát. Egyik tanítványa, Nagy József 15 éves építőipari tanuló özvegy édesanyjának írt levelet vidékre. A levél a fiú magaviseletéről, szakmai előrehaladásáról adott tájékoztatást a mamának, de elolvasása után Vágó bácsiról is jellemző képet kaptam. »A közeledő ünnep alkalmából tudatom, hogy a Jóska gyereik ördögien ügyes — írja. — Jó volna, ha hazulról is megdicsérnék. Csak az a baj, szeret kötekedni, incselkedni a társaival. Ezért már nem ártana neki egy kis hazai fejmosás is. Mi embert faragunk belőle. Úgy helyreformáljuk itt a gyerekeket, mint a szépen emelt házfalakat. Nyugodt lehet, kezem alatt jól megtanul- ja majd a mesterséget és már a szakmunkásvizsga előtt is teljesítménye szerint kereshet, így majd hamarabb támogathatja édesanyját. Meglátja, hogy még sztahanovista is lesz belőle .. .* Eddig jutott Vágó elvtárs a levélírásban, amikor betoppantam. Hamarosan mesélni kezdett munkájáról. Rendszeresen ír tanítványai szüleinek. Naplót is vezet »fiairól«, hogy jobban figyelemmel kísérhesse fejlődésüket. Mindjárt elő is vette naplóját és részleteket olvasott fel belőle. Ezek a feljegyzések, kedvelt írójának, Makarenkónak a hatását tükrözik. Észrevételeiből, jellemzéseiből nagyszerű pedagógiai képesség és a fiatalok nevelése iránti odaadás sugárzik. Ezek a gyerekek már csak hírből ismerik majd a régi kőművesinasok életét — jegyzi meg Vágó elvtárs — és azt szeretném, hogy mint szakmunkások is, más életet éljenek, mint amilyent mi éltünk hajdanában... Erről a »hajdanában« volt világról úgy beszélt az öreg »kőműves-pedagógus«, mintha csak ő szerkesztette volna azt a régi röpiratot. És saját életének egyik eseményével mindjárt ki is egészítette: 1923-ban, amikor megházasodott, hozzálátott, hogy a nadrágszíjat összehúzva, felépítsen egy kicsiny, szoba-konyhás vályogkunyhót Vecsésen. Néhány év múlva azonban elárverezték első »családi házát«, mert jöttek a sztrájkok, a feketelista és nem tudta adósságát törleszteni.: * Csak néhány „mozaiklap“ ez, de jól megmutatja, milyen nagyot fordult nálunk a világ egy évtizede, s milyen nagy utat tettünk meg azóta. Szenes Imre 2 NÉPSZAVA 1955. augusztus 23. kedd Gazdaságosabb munkával a lakosság jobb ellátásáért A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének ülése A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége hétfő délután ülést tartott. Az ülésen Ligeti László, a szakszervezet elnöke mondott beszámolót a gazdaságosság kérdéseiről. Részletesen elemezte az állami és a szövetkezeti kereskedelem, a külkereskedelem, a begyűjtési szervek és a pénzintézetek pirakájának eredményeit és feladatait. — Az elmúlt időben számos intézkedés látott napvilágot — mondotta a többi között Ligeti elvtárs —, amelyek gazdaságos munkára ösztönzik a dolgozókat. Ilyen például a jutalékos bérrendszer. Ahol ezt bevezették, a termelékenység emelkedése meghaladja az ötven százalékot, s nem egy helyen, mint például a TÜKER- nél, jelentősen csökkent a ráfordítási költség. De még most is túl nagy összegeket tesznek ki a szállítási költségek és igen gyakori a leltárhiány. A szakszervezet elnöksége foglalkozott az anyagi felelősségrevonás új rendszerének irányelvével. Az adminisztratív intézkedés azonban nem elegendő. A társadalmi tulajdon megszilárdításához széleskörű nevelőmunkára van szükség. Szakszervezeti bizottságainknak is segítséget kell nyújtaniuk ahhoz, hogy a megvetés légköre vegye körül a társadalmi tulajdon hanyag kezelőit. Hasonlóképpen sokat tehetnek a szakszervezeti szervek a begyűjtési apparátus munkájának gazdaságosabb megszervezéséért. Feladatuk az is, hogy mozgósítsanak a begyűjtési verseny sikeréért. Magyarázzák meg a dolgozóknak: a gabona nedvessége miatt elsőrendű feladat a begyűjtés gyorsítása, a termények helyes tárolása és szállítása. — Szakszervezeti funkcionáriusainknak, pártunk Központi Vezetőségének márciusi határozata alapján, még jobb politikai felvilágosító munkát kell végezniök, hogy elősegítsük a lakosság jobb ellátását — fejezte be beszédét Ligeti László elvtárs. A beszámolót vita követte. AZ ELBIZAKODOTTSÁG KÖNNYEN BALESETET OKOZHAT A villamosenergia-ipar baleseti statisztikája azt mutatja, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen megnőtt a könnyebb és súlyosabb sérülések száma. Amikor ennek okát vizsgáltuk, megállapítottuk: a legtöbb baleset a munkavédelmi előírások megszegése miatt fordul elő. Egyes vezetők, de maguk a munkások is gyakran elbizakodottá válnak, s ezért nem készítik elő, vagy nem végzik olyan figyelemmel a munkát, hogy megelőzhetnék a balesetet. Példákkal lehet bizonyítani, milyen felelőtlenül, meggondolatlanul intézkednek egyesek. Pedig sokszor emberek egészségéről, s esetleg életéről van szó. A Borsodi Hőerőmű nagyfeszültségű szabadterében, ahol a VERTESZ szerelői dolgoztak, a munkaterületet az előírásoknak megfelelően feszültségmentesítették. Aznap nem is történt semmi baj. Az éj folyamán az üzemeltető bekapcsolta az említett munkateret. Arra azonban már nem gondolt, hogy az egységet leföldelje és figyelmeztető táblát helyezzen el. Amikor a VERTESZ szerelői másnap folytatni akarták a munkát, az egyik dolgozó a vezetékhez érve égési sebeket szenvedett. Vajon megtörténhetett volna-e az említett baleset, ha a dolgozók előzőleg megvizsgálják a vezetéket? Minden bizonnyal nem. De felelősség terheli a vezetőket is, mert nem értesítették a bekapcsolásról a szerelőket. A lefolytatott vizsgálatból kiderült, hogy a munkások és a vezetők jól ismerik a biztonsági előírásokat. A baj forrása tehát felületességük, feledékenységük. Hasonló eset történt a Pécsújhelyi Erőműben is. Grécz Lajos főgépész az elektromos cellák takarítására négy segédmunkást kért az udvari csoportból. A munka megkezdése előtt beszélt a baleseti veszélyekről és csak azután kezdtek hozzá a takarításhoz. A legfontosabbról azonban megfeledkezett: nem figyelmeztette a takarítókat, hogy az utolsó előtti cellához ne nyúljanak, mert feszültség alatt álló hibáját tetézte azzal, hogy az előírásokkal ellentétben — más munka miatt magukra hagyta az elektromosságban tapasztalatlan embereket. Távollétében az egyik takarító, Kardos Gyula a feszültség alatt levő cellához ért és olyan erős áramütést kapott, hogy három hétig kórházi ápolásra szorult. A baleset könnyen halálos is lehetett volna, hiszen a cella 15 000 volttal működött. Grécz főgépész elismerte, hogy hibát követett el. Hasonlóan más vezetők és munkások is elismerik, hogy gondatlanul jártak el, amikor valamilyen balesetnek váltak okozóivá. Ez azonban akkor már késői bűnbánat. Az említett két példa legyen figyelmeztető az elektromos iparban dolgozó vezetőknek és munkásoknak egyaránt: a baleset nem törvényszerű velejárója a munkának. Nem kell más, csak nagyobb gondosság, nagyobb felelősségérzet úgy saját maguk, mint munkatársaik iránt. A szakszervezeti aktivisták feladata, hogy az eddiginél szigorúbban követeljék meg a műszaki vezetőktől a munkavédelmi előírások megtartását. A munkásoknak pedig türelmesen magyarázzák meg nap mint nap, hogy az elővigyázatosság, a figyelmesebb munka saját érdekük. Nyerges János, a vasas-szakszervezet munkavédelmi főfelügyelője Móricz Virág: ROSTA ► Az »Apám regénye« szerzőije — saját regényével jelentkezik. Nehezen lehet bátrabb ► irodalmi vállalkozást elképzelni, mint irodalmunk, sőt a ► világirodalom egyik prózaíró► klasszikusának nevét viselve a [regényírás területére lépni [kockáztatva a könyörtelenül [hamar ítélő közvélemény legyintését, mely az édesapjával,a nagy előddel való összehasonlítás eredményét jelzi. Ma Iricz Virág ezzel a regényével,megállta a bátorság és a művészet próbáját. A címe kicsit jelképes, mintha Adyra átállna. Ady nagyszerű költői kéipére az időről, mely »éli és rostál egyre...« Ez az idő, s amelynek rostájáról e regény Iszol, az elmúlt évtized kezdetén ott dereng furcsa, szomorú, hajnal előtti sötét színeivel az óvóhelyi élet, majd a 45-ös, lázas tavasz pirossága, s végigvonul rajta nyarak, őszök, telek sora, gondok, munkák, szerelmek. Móricz Virág hősválasztása egy egyszerű, mondhatni átlagos budapesti tanárcsaládra esik. Az apa, régi »tizenkilences«, aki a huszas években, mert élni kellett, eltemette a bátorságát, a forradalmárságát. Negyvenötben azután már azelső hajnali fénysugár ott találta a romokon: építeni akart, mindent újra kezdeni, jóvá lenni, felvirágoztatni. A családja más. Az asszony sekéllyes élete szűk körében, sok mindent nem értve, de jóságával mindent megbocsátva, végtére is tehetetlenül áll gyermekei szerteágazó életproblémáival szemben. S közvetíteni próbál az egyre reménytelenebből elridegedő apa, s a család, a világ között. Móricz Virág idős tanárhőse tragikus magáramaradottságban járja végig a maga útját a regényben. Igaza van, de senkit sem képes meggyőzni az igazáról. Az ő igazságát öntudatlanul,akaratlanul csupán az élet sodrában evezve a regény fiataljai telítik meg valósággal: a fia a menyasszonyával. A regény többi szereplője: a tanár lányai, a sógornője, a kétségbeesett vénleány Éva, a félbemaradt festőművész mivoltát tetszetős cinizmusba temető Deés Pista, a szélhámos, züllött Károly, a patikusok, a többiek: eleven, hitelesen jellemzett, valóságos, ismerős emberek. Móricz Virág ábrázoló ereje abban van, hogy ért a légkör megteremtéséhez. Ágostonék őrjítően ideges családi életéből szinte villamosszikrák pattannak ki. Gyengébb oldala Móricz Virág írástudásának az időmúlás megragadásának képessége. Hétköznapi dolgok leírásához is kitűnően ért az írónő , s ide hadd tegyünk némi hangsúlyt erre a szóra. Kaffka Margitról állapította meg egyik méltatója, hogy jellegzetesen női hangvételével is fontos helyet foglal el a századforduló irodalmában. Móricz Virág hangvétele is jellegzetesen női, s ez különösen közvetlenné, élettelivé melegíti a könyvét. E dolog fonákja: néhol »nőiesen« könnyű kezű az írói ökonómiát tekintve, s kissé bőbeszédűen részletez, lélekelemez. A regény epikus folyamának felszíne alatt a kor nagy társadalmi drámája feszül: régi és új birkózik, s e birkózás egy család életében számtalan, nagy és kicsiny, szenvedélyes vagy csak ideges összeütközéssé aprózódik. Korunk értelmiségi rétegének egész problematikája, kételyei, munkában való helytállása vagy megfutamodása ott sűrűsödik és kavarog e regényben. Minden regény: válasz. Móricz Virág elgondolkodásra késztető választ ad regényében arra a kérdésre: kinek s milyen hely jut munkája szerint ebben a világban. Csobádi Péter Verrors, TROPIKOMÉDIA Aki a szórakozást, nevetést komoly irodalmi elmélyedéssel, gondolatébresztő problémákkal akarja összekapcsolni, keresve sem találhat alkalmasabb könyvet erre Verrors »Tropikomédia« című szatírájánál. A regény francia kritikusai Verne és Wells képzeletét, Bernard Shaw és Anatole France iróniáját, Voltaire bölcseleti mélységét emlegették e művel kapcsolatban. Mi magyarok, még egy irodalmi visszaemlékezéssel toldhatjuk meg e nagynevű írók sorát: számunkra olykor Karinthy parodizáló ötletességét is felidézi ez a könyv. Középpontjában egy váratlan tudományos felfedezés áll. Új-Guineában különös állat-, illetve emberfajtára bukkannak. Megtalálják — méghozzá nem tudományos leletként, hanem eleven formában — azt a hiányzó láncszemet, amely az embert majommal közös állati ősével összekapcsolja. Ezek a tropik, amik vagy akik körül szépsavas pezsgéssel bugyborékolnak fel a mulatságosnál mulatságosabb helyzetek. A fő probléma ugyanis éppen ebben rejlik: amik vagy akik állatok vagy emberek-e a tropik? Az író hallatlan könnyedséggel aknázza ki ennek a problémának minden komikus lehetőségét. Kezdi az expedíció pap tagjának lelkiismereti problémáival, aki — amennyiben emberek a tropik — halálos bűnt követ el, ha nem kereszteli meg őket és hagyja, hogy pokolra jussanak, amenynyiben viszont állatok, akkor követne el halálos bűnt, ha részesítené őket a szent keresztségben. Folytatja a különböző rendű és rangú tudósok tudományos tépelődéseivel, és végül nagy horderejű társadalmi problémává szélesíti az ügyet. Az ausztráliai tőkések ugyanis a tropik olcsó munkaerejével szeretnék kiszorítani konkurensüket, az angol textilipart. Érdekük tehát, hogy a tropik állatoknak minősíttessenek. Az angol szövőipar urainak viszont az áll érdekükben, hogy megőrizzék textil-hegemóniájukat Ausztráliával szemben. Ez önmagában elég ahhoz, hogy a tropik ember mivoltának legfőbb szószólói legyenek és nemes felháborodással forduljanak az ausztráliai tőkések »embertelen« terve ellen. Vercors pompás karikatúráját adja az egész burzsoá társadalomnak, a burzsoá gondolkozásmódnak és tudománynak. Mindaddig, amíg karikiroz, szatirizált remeket alkot. Regénye azonban mégsem tökéletes mű. Az írót elragadja bölcseleti szenvedélye, s bár gondolatait humanista szándék vezeti, azok nem jutnak túl a polgári gondolkodás korlátain. Az az igyekezete, hogy meghatározását adja az ember fogalmának, kétszeresen is rossz irányba tereli a regényt. Félreviszi azzal, hogy magát a meghatározást állítja be fő kérdésnek, mintha egy filozófiai meghatározáson múlhatna a tropik — vagy akárki más — kizsákmányolása. És félreviszi magával a meghatározással is, amikor idealista módon a metafizikus gondolkodást, a lázadást fogadja el az ember ismérvének. Ezek a korlátok a cselekmény bonyolításában is érződnek. Ahelyett, hogy bemutatná, mint sínylik meg a tropik a tőkés csoportok harcát, ahelyett, hogy végigvinné az angol burzsoázia álszent »humanizmusának« leleplezését — a történetet a továbbiakban bonyolult és olykor mesterkélt mesével, a meghatározásért vívott, kissé suta, nem is mindig logikus harc leírásával folytatja. Ennek ellenére a Tropikomédia jelentős könyv, olyan mű, amelyet érdemes elolvasni. Igényes mondanivalója, fordulatos meseszövése, áradó humora, könnyed franciás szellemessége, gazdag — de sohasem fárasztó — tudományos ismeretanyaga mindvégig lebilincselővé teszi a kiváló francia író és ismert békeharcos eme alkotását. Gyertyán Ervin