Népszava, 1956. március (84. évfolyam, 52-78. sz.)
1956-03-29 / 76. szám
Az orvos-egészségügyi szakszervezet munkájából küldöttgyűléseken hangzott el A Baranya megyei területi bizottság választásán sok szó esett az orvosok, az egészségügyi dolgozók továbbképzéséről, neveléséről. A körzeti orvosokat képviselő küldöttek bírálták a területi bizottságot, hogy nem foglalkozott az inspekciók díjazásának eddig megoldatlan problémájával. Rácz Károly elvtárs elmondotta, hogy a funkcionáriusok oktatása jelentősen segíti a szakszervezeti munkát. Többen hiányolták, hogy a beszámoló nem mutatott utat az illegális magánpraxis kiküszöböléséhez.★ A Heves megyei területi bizottság küldöttközgyűlésén dr. Kovács András megyei főorvos ígéretet tett, hogy a jövőben az egészségügy fejlesztésével párhuzamosan gondoskodnak az egészségügyi dolgozók munkavédelméről, a beruházások felhasználásáról. Az egri, a gyöngyösi kórházban fürdőket, öltözőket létesítenek a dolgozóknak. ★ A Békés megyei küldöttek közül többen szóltaka mezőgazdasági közegészségügy fejlesztéséről, s ezzel kapcsolatban az egészségügyi dolgozók munkájáról, felelősségéről. Elmondták, hogy a békéscsabai rendelőintézet szocialista szerződést kötött a Vörös Október termelőszövetkezettel. Szűrővizsgálatokat végeztek és több olyan dolgozó gyógykezeléséről gondoskodnak, akik eddig nem is tudták, hogy betegek. ★ Győr megyében megállapították a küldöttek, hogy a területi bizottság — helyesen — fő feladatának tekintette a szakszervezeti bizottságok erősítését, munkájuk állandó javítását. Felhívták a területi bizottság sigyelmét, hogy a Wilhelm Pieck Vagongyár és a Győr megyei kórház eredményes szocialista szerződésének tapasztalatait értékelje és terjessze el megyeszerte. A Csongrád megyei területi bizottság küldöttközgyűlésén a vezetőmunka megjavításáról beszéltek. Totka Bálint, a szegedi Orvosegyetem szakszervezeti bizottságának titkára elmondta, hogy az előző nap hat megbeszélésre kapott meghívót. A sokértekezlet gátolja munkáját, gyakran emiatt nem jut ideje a feladatok alapos átgondolására, a dolgozókkal való kapcsolatának elmélyítésére. ★ Ma nyílikmeg az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének négyhetes, bentlakásos iskolája. A tanfolyam célja, hogy növelje az alapszervi funkcionáriusok hozzáértését a mozgalmi munkához, szakmai, politikai jártasságukat és elősegítse, hogy gyakorlati tevékenységükkel járuljanak hozzá a szocialista egészségügy alapelveinek érvényesítéséhez. Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnökével, dr. Szabó Zoltán elvtárssal beszélgetünk a szakszervezet feladatairól, közeli terveiről. — Az utóbbi két évben sok gondot okozott nekünk az illegális magánpraxis elharapózása — mondja Szabó elvtárs. — Abban nyilvánult ez meg, hogy sok helyütt előnyben részesítették azokat a betegeket, akik külön honoráriumot adtak az orvosoknak, vagy az ápolónővéreknek. Sokat tettünk ellene, nem is egészen eredménytelenül, de ez a helytelen magatartás itt-ott még ma is tapasztalható. Ha azt akarjuk elérni, hogy a kórtermekben s a körzeti rendelőkben nyoma se legyen a megkülönböztetett bánásmódnak, s a biztosítottak minden »térítés« nélkül a lehető legjobb ellátásban részesüljenek — akkor az eddigieknél többet kell tennünk. — Elsősorban az orvosok, egészségügyi dolgozók világnézeti, ideológiai nevelésével érhetjük ezt el. Nagy segítséget kaptunk hozzá a párttól. Az idén sok orvost — pártonkívülit is — bevontak az oktatásba. De ez nem veheti le a szakszervezet válláról a felelősséget. Taggyűléseinken, az egyéb összejöveteleken s az egyéni beszélgetések alkalmával állandóan küzdenünk kell az illegális magánpraxis ellen. Hiba volt, hogy eddig csak általánosságban beszéltünk róla. Ha szükségesnek mutatkozik, erélyesebben tehetünk javaslatot a felelősségrevonásra is. Ez az egyik leglényegesebb feladatunk, amely szorosan összefügg a szocialista egészségügy alapelveinek teljes érvényesítésével. — Mit kíván tenni a szakszervezet, hogy még színvonalasabb legyen az egészségügyi munka? — A másik rendkívül fontos tennivaló: a színvonalas szakmai továbbképzés biztosítása. A Minisztertanács határozata alapján megalakult az OrvostovábbképzőIntézet. Munkáját nekünk is támogatnunk kell. De lényegesebb ennél sajátos szakszervezeti feladataink ellátása, vagyis az, hogy szakcsoportjaink tevékenységét igyekezzünk még hasznosabbá tenni. Üléseink, nagygyűléseink eddig is igen értékesek, útmutatóak voltak. Megalapozottan foglalkoznak tudományos kérdésekkel. Kutatásaik eredményei, hasznos megállapításaik azonban kevéssé jutottak el a szakszervezeti szervekhez. A tanulságokat meg kell ismernie szinte minden körzeti orvosnak, védőnőnek. S ki segítse ezt, ha nem a szakszervezet? A nagygyűlések tapasztalatait ezért , rendszeresen szeretnénk továbbítani területi és intézményi szakszervezeti bizottságainkhoz. — Vannak terveik, elgondolásaik az ápolónővérek, asszisztensek oktatására is? — Részükre is rendezünk tanfolyamot Az anyag nem korlátozódik szakmai részkérdésekre, lényege: egészségügyi etikai tudnivalók. Ezzel az a célunk, hogy hivatásszeretetre, helytállásra, a betegekkel való figyelmes, kíméletes bánásmódra neveljünk. Anyagot dolgoztunk ki a kórházak technikai alkalmazottainak sajátos képzésére is. A tisztasági hónap keretében pedig a takarítónőknek szervezünk oktatást, hogy megértessük velük, milyen fontos szerep jut nekik is a betegellátásban. Végül, de nem utolsósorban említem meg, hogy a szocialista egészségügyhöz szervesen hozzátartozik az üzemegészségügy állandó javítása. Az utóbbi időben a mezőgazdaság egészségügyi kérdéseinek javára kissé elhanyagoltuk ezt. Remélem, sikerül jóvátennünk a hibát azzal a többi között, hogy megszervezzük húsz budapesti nagyüzem egészségügyi patronálását. Tervek és feladatok Beszélgetés dr. Szabó Zoltán elnökkel Tizenegy éve szakszervezeti munkás és ismerősöm viszi a szót a szakszervezeti taggyűlésen. A XX. kongresszus tanulságairól beszél fellelkesülve. Fehérköpenyes orvosok, ápolók ülnek a sorokban, s gondolatban már azt latolgatják, vajon nekik mit is kell tenniük ezután. Jómagam másra gondolok. — Miért éppen Meskó Károlyra, a Szabolcs utcai kórház (illetve bocsánat, most már Orvostovábbképző Intézet) szakszervezeti bizottságának elnökére esett a választás, amikor a központban elmondtam, miről is szeretnék írni. Jó lenne most választ kapni erre. Mit jegyezhetnék fel érdemeiről? Már a kórház munkáját értékeli. Dicséri a kultúrosokat, a zenekart színvonalas előadásáért. Bírálja a munkafegyelem megsértőit, akik késve jönnek a kórházba, igazolatlanul mulasztanak. Szavaiból arra következtetek: nem hagy ki semmit, ami ide kívánkozik a taggyűlés elé. S amikor mondókáját befejezi, mégis csalódom. — A szakszervezet és saját érdemeiről egyetlen szóval sem tett említést. Portréjához még egy sort sem írhattam eddig. Megindul a vita. — A tudományos előadássorozatot a jövő héten befejezzük — kezdi Doleschall, elvtárs, az igazgató. — Ezek az előadások igen lényeges dolgokat tárgyaltak. Mutatja ezt az is, hogy más kórházbeli, jó nevű orvosok is meghallgatták. Köszönet illeti az előadások szervezőit. A szocialista szerződés is, amit a szakszervezet kezdeményezésére a Tatai Szénbányászati Tröszttel kötöttünk, nagy előnyünkre vált. A téli kemény napokban sok egészségügyi intézményben jártam, de olyan kedvező körülményeket, mint a mi kórtermeinkben, sehol sem tapasztaltam. Bőven volt szenünk, még más kórházaknak is kölcsönöztünk. A segítséget igyekszünk viszonozni a bányász elvtársaknak, mindig gondos kezelésre, ápolásra számíthatnak kórházunkban. Egy másik hozzászóló azt mondja: — A kultúrmunkábárt elért sikerekért a szakszervezeti bizottságot illeti a dicséret. Mert hiszen ő tett legtöbbet sikeres szereplésünkért. Dózsa elvtársnő a gyerekosztály orvosa kér szót: — A DISZ-szervezet megalakításához is segítséget nyújtott a szakszervezet. — Majd a tisztasági versenyről tesz említést valaki. — Hasznos volt a szakszervezet kezdeményezése. A tisztasági verseny eredménye kórházunkban — bármerre is járunk — mindenütt meglátszik. A kórházról még megtudok egyet s mást. Az orvosok nyolc ipari üzembe látogatnak el időnként, hogy tanácsokat adjanak az üzemegészségügy megjavításához. Újabb eredmények születtek a tudományos munkában is, s a szakszervezet aktivistái (köztük hét főorvos) példát mutatnak a kísérletezésben. De Meskó elvtársat — a Népköztársaság Érdemérem arany fokozatával és a Munka Érdeméremmel kitüntetett szakszervezeti bizottsági elnököt■— hiába faggatom saját munkájáról. Csak annyit mond: — 11 éve dolgozom a szakszervezetben. Szeretem ezt a munkát és az embereket. Szollár György Aznap többet nem mesélt róla. De a következő hetekben feleségem többször is elment hozzá. Megértem Cordéliát: valósággal elbűvölte az a mód, ahogyan Marie-Jeanne a férfiakról beszélt. A nyúl beszélhetne így a vadászról s a kutyákról, mint ő a férfiakról. A védekezés, az állandó erésenlét oly természetesnek tűnt számára, mint az a reflex, amely a pupillát összeszűkíti, ha éles fény vetődik rá. Ismerte ugyan azt a sok kis fortélyt, apró cselt, amellyel az üldözött vad orránál fogva vezetheti a vadászt, de meg volt győződve, hogy ebben a játékban végül mindig a nő (és a nyúl) a vesztes. Mindezt aforizmákban fejezte ki, olyan hangsúllyal, amely éreztette, hogy a leghalványabb kétely sem él benne bölcs mondásai igazát illetően. A rabszolga is úgy hiszi, hogy örökérvényű igazságot fejez ki az a szomorú bölcsesség, amelybe a maga és ősei évszázados megaláztatásainak tanulságait sűríti. Cordélia rendszerint kora délután ment el hozzá egy zacskó likőrös bonbonnal a zsebében. Marie-Jeanne a bonbont mindig egészben tette a szájába, s szemét behunyva, lassan, vigyázva nyomta szét nyelvével a szájpadlásán, hogy a csokoládéval keveredő likőr ízét minnél tökéletesebben élvezhesse. Mosolyogva szokta mondani Cordéliának: — Ugye milyen nyalánk vagyok! A bonbonevés szertartása után leültek, s ilyenkor Cordélia rágyújtott egy cigarettára. A délután azzal telt AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKÉRT Az egészségügyi dolgozók nagy munkát végeztek az árvíz alatt. Tolna megyében dr. Mányi Géza, a területi bizottság orvoselnöke irányította az egészségügyi munkát. Szelényi Béla, a paksi járás szakszervezeti egészségügyi felelőse négy vöröskeresztes aktivistával az egyik elöntött faluban maradt. Csónakokkal járták az utcákat, hogy segítséget nyújtsanak az ottrekedt s megbetegedett mentőkatonáknak... Orvosok, ... védőnők, szülésznők most a helyreállítási munkák idején is becsülettel helytállnak. Fertőtlenítenek, oltanak, betegeket ápolnak, Tolnán idénybölcsődében gondozzák az árvízsújtottá családok kicsi gyerekeit. WWWWWWWWW A^A/WWWWW%/. 325 000 FRANK el, hogy a két asszony elmesélte egymásnak az életét, s terveket szövögettek. Este aztán Cordélia rendre elmondott nekem mindent, amit Marie-Jeannetól délután hallott. Mindebből nem volt nehéz rekonstruálnom, hogy mi történt azon a napon, mikor Busard a bionnal-i körverseny után első ízben ment fel Marie-Jeanne-hoz. Marie-Jeanne megengedte a fiúnak, hogy hetenként kétszer, kedden és csütörtökön, nála töltse az estét. Busard a kerékpárt a barakk és az út között egy hortenziabokor mögé rejtette. Az ajtón ment be, de mikor távozott, éjféltájban, vagy néha 2—3 óra felé, már az ablakon lépett ki, úgy egyszerűbb volt. Csókolózni szoktak, Busard megsimogathatta a keblét. — No, és ezen kívül? — kérdezte meg egyik nap Cordélia. — Magához ölel, hozzám simul, majd kiszorítja belőlem a lelket. — És te, mit csinálsz közben? Nem öleled vissza? — Még csak az kellene! — tiltakozott Marie-Jeanne. Elnevette magát, hogy mutassa, nem olyan tapasztalatlan kislány ő már! De aztán rögtön elpirult, talán mert képzeletében felidézte Busard kezének érintését. — Ej, ez a Cordélia mit nem kérdez! — mondta. Feleségem nem győzte dicsérni barátnője szerény, tartózkodó modorát. — Az a véleményed, hogy nem leplez el semmit előled? — Ugyan mi a csudának? Nem vagyok férfi, nem akarok udvarolni neki. Egy másik alkalommal Cordélia megkérdezte Marie- Jeanne-tól, hogy miért nem engedi magához gyakrabban Busard-t. 325 000 FRANK — Mert aludni is kell ám — tiltakozott a gondolat ellen Marie-Jeanne. Beleszúrta tűjét a finom lenvászonba, amelyet éppen azsúrozott, s kezdte az ujjain előszámlálni: — ... pénteken korán kell lefeküdnöm, mert szombaton moziba megyünk, vasárnap táncolunk ... hétfőn azért fekszem le korábban, mert... mert előtte való nap vasárnap van... szerdán meg azért, mert kedden éjjel Busard sokáig marad nálam... láthatod, hogy gyakrabban nem járhat hozzám ... — Csak magadra gondolsz, önző vagy — mondta Cordélia. — Ez igaz — válaszolta — az is vagyok... — Akárcsak a férfiak... — Látod, erre még nem is gondoltam. Mikor Busard esténként belépett a kis szobába, megcsókolhatta a lány száját. Marie-Jeanne engedte magát szájon csókolni, de a csókot vissza nem adta. A körverseny utáni kedden a fiú továbbra is át- t ölelve tartotta, még egyszer meg akarta csókolni. Marie- Jeanne tudta, hogy Busard azt hiszi, a verseny alatti hősies magatartásával, a sebek okozta szenvedéseivel most többre formálhat jogot, mint máskor. Elfordította hát a fejét, s a fiú ajka egy pillanatra a fülét súrolta, , majd a nyakán pihent meg. Kibontakozott öleléséből. — Üljön már le — mondta neki. — Szívtelen — szólt Busard szemrehányóan. Marie-Jeanne elnevette magát. Átment az asztal másik oldalára és leült magastámlájú székére, amelyen dolgozni szokott. Busard olyan mozdulatot tett, mintha utána akarna menni. — Maradjon nyugton — szólt rá. (Folytatjuk) FIATALOK A VONATON Külön kocsiban könnyebb a felügyelet Beosztásomnál fogva különösképpen érdekel minden olyan probléma, amelyet az utazóközönség érdekében vetnek fel. Ezért szólok hozzá a »Fiatalok a vonaton« című cikkhez is. A könyvtárakra vonatkozó javaslatról annyit, hogy minden nagyobb állomáson, így a Keleti pályaudvaron is, kultúrvárótermet létesítettünk könyvekkel, újságokkal stb. felszerelve. Viszont mozgókönyvtár létesítése a vonaton, szerintem nem megvalósítható, mert nehézségekbe ütközne a könyvek visszaadása. E területen sokat telhetnének az üzemi könyvtárak. Nagyobb propagandát kellene kifejteniük a távol lakó fiatalok, munkások között, jobban meg kellene szerettetni velük az olvasást. A vezetékes rádió beszerelését illetően a MÁV már folytatott kísérleteket. Az elmúlt évben a váci, ceglédi, majd a Budapest—Nagykáta és a Budapest—Miskolc—Sátoraljaújhely vonalon egy-egy szerelvényen bevezettük a rádiót . Az utasok egy része azonban ellenezte (nem tudtak aludni, pihenni), a hangszórók is gyakran eltűntek, így leszereltük azokat. Az a javaslatom, hogy egyes vonatoknál »DISZ«-kocsikat rendszeresítsenek, amelyeket »Fiatalok és ipari tanulók részére« feliratú táblával látnának el. Ezekben a kocsikban az MTH tanárok és népnevelők vezetésével szórakoztató köröket és különböző előadásokat szervezhetnének. Feltételezem, hogy az ifjúság szívesebben venné igénybe ezt a kocsit, könnyebb lenne a felügyelet és a nevelés is. Mindezek megvalósításaihoz az szükséges, hogy az üzemek, az MTH és a vasút jobban együttműködjenek. Zamárdi János főintéző, Budapest, Keleti pályaudvar Beszélgessünk velük Az a tapasztalatom, hogy ha tíz-tizenöttagú fiútársaság öszszekerül a vonaton és közöttük csak egy is akad, aki komiszkodásra hajlamos, valamennyit maga köré gyűjti, s ha rövid időre is, mindenféle csínytevésbe bevonja őket. A közönség egy része nem hogy segítene ilyenkor a jegyvizsgálónak, ellenkezőleg még újabb ötletekkel buzdítja a rendetlenkedő fiatalokat. Az ifjúságnak joga van a szórakozáshoz s ehhez lehetőséget is kell biztosítani. Nem kívánhatjuk az iskolai tanulóktól, de a munkába járó fiataloktól sem, hogy naponta négyöt órát szótlanul töltsenek el a vonaton. Azt sem ajánlhatom, hogy állandóan tanuljanak vagy olvassanak, mert vagy zsúfolt a kocsi vagy gyenge a világítás. Mégis, mit tehetünk mi, felnőttek, hogy változtassunk a vonaton utazó fiatalok magatartásán? Először is ne mulassunk a komiszkodásokon, hanem inkább üljünk közéjük, beszélgessünk el velük olyan témákról, amelyek az általános műveltséget fejlesztik. Orosházán bizottságokat szerveztünk a tanácsban, amelyeknek az ifjúság nevelése a feladata. A bizottság tagjai rendszeresen ellenőrzik az italboltokat, az állomások utasellátó helyiségeit, a nyilvános szórakozóhelyeket és időnként a vonatot is. A rakoncátlankodó fiatalokat felkeressük munkahelyükön, otthonukban és igyekszünk jó szóval a helyes útra vezetni őket. A közösség összefogása sokat tehet fiataljaink neveléséért. Pataki József vezető főellenőr, Orosháza, MÁV állomás Barátságosabb A Magyar Pamutipar szövödéjében dolgozom, mint segédművezető. Alsógödről járok be naponta, ami legkevesebb háromórai utazás. Sokszor eszembe jutott már, milyen jó lenne, ha ezt a különben elég jelentős időt hasznosabban tölthetnénk el. Különösen akkor gondolok erre, amikor látom, hogy némelyik fiatal, milyen tiszteletlenül viselkedik az idősebbekkel. Ha ezeknek, a fiataloknak az idejét jobban lekötnénk, kevesebb idejük maradna a haszontalanságokra. A napokban is olvasásból felnézve, látom, hogy egy háromtagú iparitanuló-csoport az új műbőr üléseket rongálja. Persze nem hagytam annyiban a dolgot, rájuk szóltam. De arról nem merek írni, hogy milyen választ kaptam tőlük. A fiatalság nevelése és szó várótermekest lakozási lehetőségük megteremtése — különösen azoké, akik a vonat indulása miatt elsietnek munkahelyükről — nagyon fontos. Egyetértek a cikkírónak azzal a javaslatával, hogy jó lenne a munkásvonatokon könyvtárszolgálatot létrehozni. És figyelemreméltó ötletnek tartom a vezetékesrádió felszerelését is. Addig is azonban, amíg ez az elgondolás megvalósul, javasolnám, hogy a vasút gondozza jobban a várótermeket, tegye kellemesebbé azokat és oda vezessék be elsősorban a hangszórós rádiót. A téli hónapokban, amikor kint dúlt a hóvihar, különösen sok időt töltöttünk itt a vonatok késése miatt. Milyen jó lett volna a rádió adását hallgatni! Steinbach József Magyar Pamutipar