Népszava, 1956. május (84. évfolyam, 104-127. sz.)

1956-05-15 / 113. szám

A MÁSODIK ÖTÉVES TERVRŐL A pamutipari igazgatóság dolgozóinak javaslatai Kizárólag­ műbőrt gyártson a győri műbőrgyár A műbőrtermelést 162 szá­zalékra kell felfejleszteni a második ötéves terv során. Győrött működik az ország egyetlen műbőrgyára. De még ebben az üzemben is csupán egy feladat a sok közül a mű­­bőrgyártás, mert a gyárban ezenkívül van még pamutfo­noda, szövődő, fonalfestő és kikészítő is. Ilyen körülmé­nyek között a vállalat veze­tőinek nem jut elég idejük és energiájuk a műbőrgyártás fejlesztésére. A mai szervezeti felépítés mellett nem képesek új gyártmányokat kikísérletez­ni és bevezetni, sem a minősé­get a kívánt szintre fejlesz­teni. Ezért javaslom az ötéves terv során alakítsák át a gyá­rat úgy, hogy kizárólag mű­bőrgyártással foglalkozzék. Csak azok az üzemrészek tar­tozzanak hozzá, amelyek a mű­bőrgyártáshoz szükségesek, a többi részleget pedig válasz­szák le a vállalattól. Másik javaslatom, hogy az importgépek vásárlásánál az érdekelt üzem műszaki szak­embereit az eddiginél jóval inkább vonják be. Gyakran előfordul, hogy csak leírások, prospektusok alapján ismerik a szakemberek a gépet, ame­lyet a külkereskedelmi válla­lat számukra megrendel. Ez azonban nem elegendő. Keve­sebb hiba fordulna elő, ha a megrendelő üzem közvetlen kapcsolatba léphetne a gépet gyártó külföldi vállalattal. Ma még, véleményem szerint túl­ságosan sok közbeiktatott szerv működik. Ez részben idővesz­teséget okoz, részben sok fél­reértésre ad lehetőséget egy­­egy gép vásárlásánál. Várszegi Aladár, pamutipari igazgatóság, vegyi-műszaki osztály főelőadá­silag és erkölcsileg is egyaránt az üzem felel a hibáért. De más oknál fogva sincs véleményem szerint szükség a kereskedelem minőségi átvé­telére. Néhány évvel ezelőtt volt még ennek létjogosultsá­ga, mert akkor az ipar káderei nem voltak eléggé fejlettek. Ma viszont a textilüzemekben a minőségi átvételt technikusi vagy mérnöki képesítéssel ren­delkező szakemberek irányít­ják. A kereskedelmi átvevők náluk jóval képzetlenebbek és a textilszakmát megközelítően sem ismerik annyira, mint az üzemiek. És ami talán a leglényege­sebb: ha a kereskedelem mi­nőségi átvétele megszűnne, megnőne az üzem vezetőinek a felelősségérzete a minősé­gért. Két textilgyár, a Gold­berger Textilművek és a Hazai Pamutszövő csaknem egy év óta kereskedelmi átvétel nél­kül közvetlenül exportál. Az a tapasztalatunk, hogy amióta ezt bevezettük, a vállalat ve­zetősége sokkal inkább ügyel a minőségre, nagyobb felelős­séget érez a gyárból kikerülő áruért, mint annak előtte. Hoz­­zátehetem, hogy ez idő alatt külföldről nem érkezett rekla­máció az üzem munkájára. Másik javaslatom nem ipari jellegű, mint családapa sze­retnék a tervhez hozzászólni. Két gyermekem van. A kiseb­bik óvodába, a nagyobb az ál­talános iskola második osztá­lyába jár. Kislányom boldo­gan megy minden reggel az óvodába. Kisfiam viszont an­nak örül, ha elkerülheti a nap­közi otthont, pedig annak ide­jén ő is szerette az óvodát. Meg is értem, hogy az iskolai napközi nem vonzza, hiszen ott negyvenen vannak össze­zsúfolva egyetlen tanítónő fel­ügyelete alatt. A mi államunk sokat áldoz arra, hogy az óvodákban ba­rátságos környezetben, gondo­san ápolják a kicsinyeket. A nagyobb gyermekekkel viszont, úgy érzem kissé mostohán bá­nunk. Javaslom, hogy az öt­éves terv készítői fontolják meg, milyen területről vonhat­nának el pénzt az iskolai nap­közi otthonokra. Azt hiszem, sok szülő örömmel venné, ha ez a cél néhány évre háttérbe szorítaná egyes sportlétesít­mények vagy más szórakozási lehetőségek fejlesztését. Koródi István pamutipari igazgatóság, MEO-csoportvezető Emeljük normális szintre a nyersanyag­­készleteket Helyes lenne az ötéves terv során a pamut- és a műszál­készleteket normális szintre hozni. A pamutipar készletei ugyanis évek óta fokozatosan csökkennek, úgyhogy ma már fele akkora tartalék áll rendel­kezésre, mint 1950-ben. Ez zavarokat okoz a termelésben. Gyakran előfordul, hogy nincs kéznél a megfelelő anyag és így a pamutot egyik tízelm­ből a másikba kell átdiszpo­­nálni. Készletek hiányában a vállalatok nem tudnak állandó minőséget biztosítani, egy és ugyanahhoz a cikkhez kény­telenek különböző fonalakat felhasználni, aszerint, hogy mi van raktáron. A készletek növeléséhez de­vizára van szükség. Ez igen nehéz kérdés, de nem megold­hatatlan. A pamutiparban több intézkedést hajtunk vég­re, amelyek devizamegtakarí­tást eredményeznek. Ez év ele­jétől számos fonalhoz más pa­mutot használunk, mint az előző években. A készáru mi­nősége változatlan, noha nem egy helyen sikerült a drágább pamutot olcsóbbal helyettesí­teni. Ezzel a módszerrel a má­sodik negyedévben körülbelül annyi devizaforintot takarí­tunk meg, amelyből 47—50 tonnával növelhetnénk pamut­készletünket. Ez nem nagy mennyiség, de nem is lebecsü­lendő. Az üzemek dolgozóin is sok múlik, hogyan használják fel az anyagot. Gondos munkával ők is sokat megtakaríthatnak. Végül tervbe vettük, hogy az ötéves tervben az egész Lő­rinci Fonót fésűsfonóvá ala­kítjuk. Az ott bevezetésre ke­rülő új fésülési eljárással a pamut 4,5 százalékát meg le­het takarítani. Javaslom, hogy a devizát, amely ilyen módon a pamut­iparban feleslegessé válik, for­dítsuk néhány éven át arra, hogy pamut- és műszálkészle­tünket a zavartalan termelés­hez szükséges színvonalra emeljük. Kőszegi Ottó, pamutipari igazgatóság, mechanikai-műszaki osztály h. vezetője liót ol fi mi fin he ’ »ültessük meg a párhuzamos minőségi átvételt, l­ül ülyUN­UUlün. jobb gondozást az iskolai napközi otthonokban Az ötéves terv irányelvei ki­mondják: »Folytatni kell az államigazgatás és a vállalati igazgatás egyszerűsítését, tö­kéletesebbé és olcsóbbá téte­lét elsősorban a felesleges pár­huzamos szervek megszünte­tésével és az ügyvitel céltuda­tos ésszerűsítésével.«• Javaslom ezzel kapcsolatban, hogy szüntessék meg az üzemekben a kereskedelem minősítő szer­veinek működését. Jelenleg ugyanis párhuzamos minőségi átvétel folyik a gyárakban. Az üzemi minősítő szervek című­­­ől centire felülvizsgálják az árut, mielőtt átadnák a keres­kedelemnek. A kereskedelem minőségi ellenőrei viszont csak szúrópróbaszerűen nézik át a végeket. Ez az ellenőrzés tel­jesen formális, hiszen később, amikor a kiskereskedelem rek­lamálja a minőséget — anya- Több műszaki szakembert küldtünk külföldre tettek a második ötéves terv megvalósítása érdekében. Gyárunk rekonstrukciója régi problémánk megoldását jelenti. Ugyanis sikerül majd megszüntetnünk az üzem túl­zsúfoltságát, amire vonatko­zóan már ki is dolgoztuk ter­­­­vünket. A munkások számára a jelenleginél sokkal megfe­lelőbb, korszerűbb öltözőket, fürdőket és egyéb egészség­ügyi berendezéseket biztosí­tunk. A rekonstrukció folya­mán felépítünk egy korszerű csomagolóüzemet, alapanyag­­gyártó üzemeinket pedig mo­dern anyagmozgató felszerelé­sekkel látjuk el. Elkészült gyá­runk új kultúr­épületének ter­ve is. A rekonstrukciós terv alap­ján nagymértékben növeljük gyárunk kapacitását és jobban ki tudjuk majd elégíteni az egyre növekvő hazai és export­igényeket. Fel szeretném azonban hív­ni felettes szerveink figyelmét arra, hogy terveink valóra vál­­tásához az eddiginél sokkal jobban kell biztosítani gőz­energiával­­ló ellátásunkat. Szükséges volna az is, hogy felettes szerveink lehetővé te­gyék: minél több műszaki em­berünk utazhassák külföldre­­ tapasztalatcsere céljából. A­­ Szovjetunióban, a népi demok­ratikus országokban, a nyugati államokban igen sokat tanul­hatnánk és az ott tanultakat megfelelően gyümölcsöztethet­nénk üzemünk rekonstrukciója során. Darvas József, a Chinoin-gyár igazgatója A második ötéves terv irány­elveiben szerepel a Chinoin­­gyár rekonstrukciója is. Ami­kor dolgozóink erről értesül­tek, nagy lelkesedéssel tár­gyalták a gyár jövőjét és máris számos megjegyzést, javaslatot Tavaszi munka a zalaszentgróti állami gazdaságban A fák közelében, ahová a gép nem fér be, kapával lazítják a fák altalaját (MTI Fotó : Mank Tamás felvétele) Az utolsó kétszáz tonna budapesti hídroncs A második világháborúban felrobbantott Erzsébet híd ron­csaiból már csak két láncrész fekszik a Duna fenekén, há­rom méter mély iszapréteg alatt. A láncok súlya mintegy kétszáz tonna. Most készítik elő az utolsó hídroncsok ki­emelését. Az egyik 120 méte­res darabot a víz alatt ketté­vágják, hogy megkönnyítsék felszínre hozását. A több éve húzódó roncskiemelés ezzel szeptemberig befejeződik. SHAW EMLÉKEST A KOSSUTH KLUBBAN G. B. Shaw születésének kö­zelgő századik évfordulója al­kalmából hétfőn emlékestet rendeztek a Kossuth-klubban. Az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem angol intézetének, nyelv- és irodalomtudományi karának békebizottsága volt az ünnepség szervezője. Lutter Tibor tanszékvezető docens tartott bevezető előadást, majd műsor következett, amelyben az angol intézet hallgatói sze­repeltek. Szerb—horvát ifjúsági népi együttes alakult Budapesten A budapesti szerb—horvát tanítási nyelvű gimnázium­ban hétfő este tartották a fő­városi szerb—horvát ifjúság népi művészegyüttesének ala­kuló ülését, amelyen részt vet­tek a Budapesten dolgozó vagy tanuló szerb és horvát fiatalok, egyetemi hallgatók és a szerb—horvát gimnázium diákjai. . Bélyeghetek Budapesten A Fővárosi Kultúrcikk Kiskereskedelmi Vállalat május 31-ig néhány — erre kijelölt — papír- és írószerboltban bélyegheteket tart. A Lenin körúti íródeákban is nagy az érdeklődés —­ különösen az ifjúság körében — a bélyegek iránt (Gonda György felvétele) Nagy sikerrel mutatta be új műsorát a néphadsereg művészegyüttese A magyar néphadsereg Vö­rös Csalag Érdemrenddel ki­tüntetett művészegyüttese hét­fő este nagy sikerrel mutatta be az Erkel Színházban Né­pek barátsága című új mű­sorát. A bemutatón megjelent Kárpáti József és Sebes Ist­ván külügyminiszter-helyet­tesek, Hazai Jenő vezérőrnagy, a honvédelmi miniszter helyet­tese, továbbá társadalmi és kulturális életünk számos ki­válósága. Ott volt a bemuta­tón a budapesti diplomáciai testület számos vezetője és tagja. A műsorban az együttes énekkara, zenekara és tánc­csoportja szerepelt. A szólisták közül Kotlári Olga, Pelles Jú­lia VIT-díjas és Déry Pál mű­ködött közre. Vezényelt Kere­kes János őrnagy, Vess Lajos őrnagy, Pödör Béla százados és Lukács Ervin főhadnagyi VÁJÁRTANULÓK KÖZÖTT a kurityáni bányában Lenyesegetett vadhajtások — Kérdesz, felelek — .4 pofozógép feltalálója Húsz évvel ezelőtti technika — Nemcsak dicsérni kell a nxillszekundot A kurityáni vájáriskolá­ban nem találkoztam a fiata­lok körében, mondhatni szo­kássá vált ízléstelen beszéd­del, tiszteletlenséggel. Jókedv­vel, egészséges gondolkodással és magatartással annál inkább. A helybeli felnőttek például nem győzik fogadni és kívánni a sok­­jó szerencséit. Mert, ha háromszor találkozik nap­jában valamelyik tanulóval, háromszor üdvözli. Beszélge­tés közben a fiatalok vála­szaiból azután kiderül, hogy mindez nem levente módsze­rekkel kierőszakolt dolog, ha­nem belső szükséglet. Tiszte­let. Félválaszok nem sokat segítenek Néha vadhajtások is előbúj­nak, de az érett kollektíva ezeket biztos kézzel lenyese­geti. Nemrégen történt, hogy Vojtkó és Planéta nevű tanu­lók kiondoláltatták hajukat a falusi borbélynál. S ez az ott­honban olyan visszatetszést keltett, hogy a két ifjú hama­rosan kénytelen volt lenyirat­­ni a »hárét«. Szabad idejükben sem unat­koznak a tanulók. Működik az intézetben foto-szakkör és kép­zőművész-kör. (Gyuri bácsi, a fűtő és egy pufók vájártanuló portréja bizony még felnőtt képzőművészeti körnek is ja­vára válna.) Parkosítanak, sö­vényt ültetnek, kutat tisztíta­nak (ezzel megoldják a falu ivóvízellátását), csak úgy »ter­ven felül«. A körhinta, a ha­jóhinta vasárnap délutánon­ként magasra röpíti a jóked­vet az intézet vidám parkjá­ban. Ezt is a vájártanulók ké­szítették. Maguknak-e vagy inkább a falubeli lányok édes­getésére? Ez most mellékes. Az iskola vezetői időnként »Kérdezz — felelek«-esteket rendeznek, ahol kiderül, hogy rengeteg dolog érdekli a fia­talokat. A csillagok végtelen világától az élet keletkezéséig, az atomreaktortól a fiúk— lányok kapcsolatáig, minden, minden. A tanulók azonban nemcsak a »Kérdezz — felelek«-esteken érdeklődnek, hanem a bányá­ban is. Csakhogy a gyakorlati munkát irányító mesterek — bármennyire is jó szakembe­rek, tapasztalt öreg vájárok —, többnyire nem rendelkeznek a nyolc általános iskolai vég­zettséggel s nem is bújják úgy az Élet és Tudományt, az Ifjú Technikust, mint a fiatalok. A fél válaszok pedig nem segí­tik a tanulókat, a mesterek tekintélyét még kevésbé. A nevelőknél — akik a sza­bad időben foglalkoznak a vá­jártanulókkal — még rosszabb a helyzet. A részükre megsza­bott kis fizetésért iskolázott ember vagy pedagógus nem vállalkozik nevelői munkára. — ötvenhat nevelő fordult meg a kezem alatt az elmúlt két évben — mondja Lévai András iskolaigazgató, nem ép­pen dicséretképpen. — Az idén is már négyszer cserélő­dött a nűvelőgarnitúra. Ezek között volt olyan, aki együtt poharazott a tanulók­kal, aki pofozógép feltalálásán fáradozott, aki elköltötte a ta­nulók megőrzésre átadott ösztöndíját, csak éppen lelki­­ismeretes, jó nevelő volt kevés. Talán helyesebb lenne a vá­járiskola főiskolát végzett ta­náraira, esetleg a helybeli ta­nítókra bízni a vájártanulók délutáni, iskolán kívüli neve­lését. A tanárok, a tanítók e kisebb összegért is lelkiisme­retesebben foglalkoznának a tanulókkal. A mestereknél pe­dig el kellene érni, hogy mi­előbb utolérjék és túlszárnyal­ják tanulóikat, elvégezzék a nyolc általános iskolát s lehe­tőség szerint a technikumot. Nincs kaparó, sem gumiszalag A tanulók szakmai képzésé­re már elég idő jut. A múlt ősztől a Minisztertanács három évre emelte a vájárképzés idő­tartamát s megnövelte a gya­korlati órák arányét. A szak­mai képzést azonban nagyon akadályozza a technikai elma­radottság. A kurityáni tanme­zőben nincs sem kaparó, sem gumiszalag. Közvetlenül csil­lébe rakodnak. Pedig tudott dolog, hogy a bányákban a munkahelyi szállításnak már több mint a felét gépek vég­zik. A csillék vontatására sincs a hatszázméteres fő szállító vá­gatban végtelen kötél, 20—30 év előtti vitlákkal, cinkékkel történik a szállítás, holott a tanintézetnek, ahonnan a jövő bányászai kikerülnek, a haladó technikával kellene megismer­tetni a fiatalságot. Mert a kor­szerűtlen bányaberendezések mellett felborul a tanmenet (mivel így több szállítómun­kásra van szükség), de na­gyobb baj, hogy nem készítik elő a tanulóikat a gyakorlati üzemi munkára. Az iskola vezetői nem te­hetnek erről, az MTH közpon­tot sem terheli felelősség. A tanmező a Borsodi Szénbányá­szati Tröszthöz, illetve közvet­lenül annak kurityáni üzemé­hez tartozik. Az üzemnek kel­lene ellátni a tanmezőt beren­dezéssel, műszaki felszerelés­sel. Csakhogy az üzem vezetői nem tekintik szívügyüknek a vájárképzést. A főszállító vá­gat korszerű szállítóberende­zése is már egy éve az üzem­nél hever, s azóta húzódik be­szerelése. »December 1-re be­vezetjük a millszekundos rob­bantást a tanmezőben« — ol­vashatjuk az üzem és a tan­intézet közös szerződésében. S az üzem huzavonájából csak háromhónapos késéssel kapott a tanintézet egy robbantó felszerelést. És még ma is mill­szekundos kábel- és lőmester­­hiány gátolja az új eljárás ki­terjedt alkalmazását. Pedig Hajdú András vájártanuló és a többiek ügyes dolognak tart­ják, nem győzik dicsérni a millszekundot. A fiatalok fo­gékonyak az új iránt. Az üzemben használhatatlannak kikiáltott és kidobott Simon­­csics-féle rakodógépet is elkér­ték s levitték a bányába. Ma is használják. A megtűrt iskola A termelőüzem vezetői te­hát »megtűrik« a vájárisko­lát, de nem segítik. És ez nem is kizárólag kurityáni jelen­ség. Az Ajka-csingervölgyi bá­nyában is előfordult, hogy nem kapnak üres csillét és a pere­­cesi tanbányában ma is ló von­tatja a csillét. Némelyik bá­nyavezető, miközben panasz­kodik a szakmunkáshiányra, úgy gondolja, hogy a vájáris­­­­kolásokat nem kell segíteni, mivel ezért nem jár külön pré­mium. Sajnos, még csak ritka kivétel a komlói Kossuth­­bánya és a Komlói Szénbányá­szati Tröszt példája, ahol a ve­zetők minden segítséget meg­adnak a vájárképzéshez. Még jutalmazzák is a legjobb vá­jártanulókat. Az is hiba, hogy az üzemek­ben nem mindig bánnak meg­felelően a végzett vájáriskolá­sokkal, a gyakorló vájárokkal. Sok helyen hosszú hónapokig szállításnál dolgoztatják őket, másutt pedig egyszerűen lét­számtartaléknak tekintik és oda telepítik, ahol éppen lét­számhiány mutatkozik. A munkásszállásokon nem te­remtenek részükre olyan ba­rátságos és emberséges körül­ményeket, mint a vájárotthon­ban. Mindez egy külön riport témája lehetne. Elég annyi, hogy a bányászokat, jó szak­munkásokat nem leh­et nevelni a régi öreg vájárok támogatá­sa, s az üzem vezetőinek rend­szeres segítése nélkül. Kovács József NÉPSZAVA 3 1956. május 15.,kedd

Next