Népszava, 1956. május (84. évfolyam, 104-127. sz.)

1956-05-19 / 117. szám

2 NÉPSZAVA 1956. május 19. szombat hammunka, a kapkodás, az a minőség romlása és nem anyagpazarlás és ami ennek egyszer a dolgozók kereseté­­velejárója: a növekvő selejt,­nek csökkenése. Táví­ ígl­ kell táplálni és fokozni népünk egészséges tettvágyát és segíteni akarását Nekünk az eddiginél jobban, konkrétabban kell foglalkozni a pártvezetés lenini elveinek megszilárdításával s­arcoljunk kímélet­lenül minden olyan kísérlet ellen, mely el akarja fojtani a szabad kritikát . Rá kell mutatni elvtár­sak, hogy most, amikor min­den téren támogatjuk és bá­torítjuk az építő kritikát, ez a helyzet hovatovább tartha­tatlanná válik. A dolgozók egyre türelmetlenebbül köve­telik a hibák kiküszöbölését. A minisztériumok, elsősorban a Kohó- és Gépipari Minisz­térium, a Könnyűipari Mi­nisztérium, az Élelmiszeripari Minisztérium és az iparigaz­gatóságok, gyárigazgatók, az üzemek vezetői számoljanak ezzel az új jelenséggel. Most már nem lehet a dolgozók kritikáját, ja­vaslatait, újításait, a hi­bák kiküszöbölésére irá­nyuló erőfeszítéseit úgy kezelni, mint egy félévvel, vagy egy évvel ezelőtt. A pártdemokrácia és az ál­lami demokrácia fejlődése ezen a téren is kezdi meghozni gyümölcseit s az az egészséges türelmet­lenség, mely most a hi­bákkal, a bürokratikus módszerekkel szemben életünk minden terüle­tén megnyilvánul, feltét­lenül megköveteli, hogy gazdasági vezetőink vál­toztassanak eddigi mód­szereiken, dolgozzanak szervezettebben, előrelá­­tóbban, tervszerűbben, biztosítsák a termelés üte­mességét és folyamatos­ságát, s számolják fel a meglevő szervezetlenséget, hanyagságot stb. Ahhoz viszont, hogy az igaz­gatók bátrabban kezdemé­nyezzenek, ne várjanak min­dent felülről, mozgósítsák a fellelhető tartalékokat és fel­­vegyéki a harcot a bürokratiz­mussal szemben, az is kell, hogy nagyobb legyen a hatás­körük, n­e legyen a kezük mnegkötve, mint most. * — Nekünk tovább kell táp­lálni és fokozni azt az egész­séges aktivitást, tettvágyat és segíteni akarást, ami második ötéves tervünk irányelveinek megvitatásával kapcsolatban szerte az országban megnyilvá­nul és ezzel is hassunk oda, hogy a tervet minden nehéz­ség ellenére teljesítsük.­­ A második ötéves terv célkitűzései között ott szere­pel a mezőgazdaság szocialista átszervezésének és ezzel együtt a mezőgazdasági termelés 27 százalékos emelkedésének ne­héz feladata. Ennek minden előfeltétele megvan. A magyar termőföld egyharmadán szo­cialista nagyüzemi gazdálko­dás folyik. A termelőszövetke­zetek jelentékeny része egyre erősödik és a termelési eredmé­nyek, tagjaik növekedő anyagi jóléte egy­re nagyobb vonzóerőt gyakorol az egyénileg dolgozó parasztságra. Türelmes, szívós, meggyőző munkával, különö­sen, ha az agitációban a már meglevő termelőszövetkezetek tagjai és főleg a volt középpa­rasztok járnak élen, bizton meg tudjuk oldani ezt a fel­adatot is.­­ A termelőszövetkezetek egészséges és gyors fejlődésé­nek előfeltétele, hogy az új tagok önként, saját meggyőző­désükből lépjenek be. Rendkí­vül fontos a szövetkezeti de­mokrácia és a szövetkezeti fe­gyelem erősítése. A középpa­­rasztok belépésének nem egy helyen az a hátráltatója, hogy látják, egyes tsz-elnök nem hallgat a tagságra, hogy ön­kény­eskedik, hogy a tsz ügyei­ben önhatalmúlag kívülről in­tézkednék, hogy a bank a tsz pénzével nem egyszer tetszése szerint rendelkezik, hogy néhol csáki­ szalmája a tsz vagyona , végül, de nem­ utolsó sorban, sok helyütt háttérbe szorítják a tsz-ben a középparasztot. Amilyen gyorsan kiküszöböl­jük e hibákat, úgy fog erősöd­ni a középparasztok belépése a termelőszövetkezetekbe. — A termelőszövetkeze­tek fejlesztése a párt- és kormányszervek állandó feladata, melyen szaka­datlanul dolgozni kell. Ugyanakkor élesen kell küzdeni az önkéntesség el­vének megőrzéséért, nem szabad tűrni a szervezés folyamán semmi erősza­koskodást, s ahol ilyen mégis előfordul, gyorsan és erélyesen meg kell torolni és nyilvánosan meg kell bélyegezni.­­ A mezőgazdasági termelés 27 százalékos emelése a ter­melőszövetkezetek fejlesztése közben nem könnyű feladat. Végrehajtásához elengedhetet­lenül szükséges, hogy a mező­­gazdaság szocialista szektorá­nak fejlesztése mellett meg­felelő támogatásban részesülje­nek az egyénileg dolgozó pa­rasztok is, akik mindjobban eleget tesznek az állam iránti kötelességüknek. Minden mó­don lehetővé kell tenni szá­mukra a gazdaságukban még meglevő tartalékok mozgósítá­sát, termelésük és ezzel együtt jövedelmük növelését. — Végül, de nem utolsósor­ban már az idén is tervsze­rűen fokozni kell a mezőgaz­daság termelését és gondosan elő kell készíteni az aratást, a begyűjtést. — A legközelebbi öt évben a traktorállomány 19 ezer darabbal szaporodik, több mint 50 százalékkal nő az öntözött terület, megötszöröződik a vegyszeres gyomirtás, foko­zódik a műtrágya használata, a hibrid vetőmag alkalmazá­sa, tovább terjed a gépek használata — mindezek ösz­­szessége lehetővé teszi a me­zőgazdasági tervelőirányzat minden célkitűzésének végre­hajtását.­­ A második ötéves terv időszakában az ipari és me­zőgazdasági termelés növelése, a termelékenység emelése és az önköltség csökkentése alapján rendszeresen növe­kedik a munkások és alkal­mazottak jövedelme, jelentő­sen fejlődik egészségügyi el­látása és kulturális színvo­nala.­­ A XX. pártkongresszus szakadatlanul a legnagyobb­ fi­gyelmet fordította a népjólét emelésének kérdésére, a szo­ciális kérdésekre, a munkavé­delemre, a dolgozók helyzeté­nek megjavítására s arra, hogy a párt-, állami és tanácsszer­vek törődjenek jobban a dol­gozókkal, használják ki job­ban, ésszerűbben a helyi le­hetőségeket és a rendelkezé­sükre álló eszközöket.­­ Az egész második ötéves terv irányelveit is áthatja a dolgozókról való gondoskodás. Ezért a terv az eddiginél sok­kal részletesebben szabja meg a dolgozók életkörülményei javításának, kulturális fel­­emelkedésének, a tudomány, a kultúra fejlesztésének felada­tait és módjait. Meg vagyunk győződve róla, hogy e terv hatalmas célkitűzéseit, ha­zánk további felvirágoztatásá­nak e programját egyforma lelkesedéssel fogja támogatni az ipari munkásság, a dolgozó parasztság, a haladó értelmi­ség és mindenekelőtt a példa­mutató, áldozatkész, lelkes budapesti dolgozók százezrei. (Nagy taps.) Ez a második öt­éves terv valóraváltásának legbiztosabb záloga!­­ Második ötéves tervünk megkezdésére a szokatlanul hideg tél zavarólag hatott, de a minisztériumi ipar az ez évi első négy hónap célkitűzéseit egészében 101,5 százalékra tel­jesítette. Még jobb a teljesítés a budapesti üzemekben, ame­lyek május elsejére 102 száza­lékra teljesítették tervüket. Most minden lehetőség meg­van arra, hogy pótolják a ki­esést azokban az iparágakban, amelyek a rossz időjárás miatt az első negyedévi tervüket nem teljesítették. A mezőgaz­daságban a bő májusi csők hatására megjavultak a termés kilátásai. Minden oldalról azt látjuk, hogy a munkásosztály, az egész dolgozó nép opti­mista, lelkes, hogy a mun­kafegyelem javul. Márpe­dig ez az egyik legfonto­sabb előfeltétele annak, hogy az 1956-os tervet minden mutatójában tel­jesítsük, sőt túlteljesítsük.­­ Szólni kívánok a máso­dik ötéves terv irányelveinek külföldi, kapitalista visszhang­járól is. Azok a nyugatra szö­kött fasiszták és reakciósok, akik a különböző imperialis­ta rádiók szerkesztőségeiből hirdetik nekünk a tiszta de­mokráciát és akik foglalkozá­sukból kifolyólag szakadatla­nul keresik a kákán is a cso­mót, természetesen csak szit­kot és átkot szórtak az irány­elvekre. De az a lárma, amit a második ötéves terv irány­elveivel kapcsolatban most csaptak, csak halvány vissz­hangja annak, amit az első öt­éves terv megkezdésekor hall­hattunk. S most már ők­ sem nevezik az irányelveket »kom­munista blöffnek«, »üres pro­­pagandaszólamnak«, mint az­előtt tették. Ennek már lejárt az ideje. A tőkés sajtó zöme pedig ezúttal a fanyar tárgyi­lagosság hangján foglalkozott az irányelvekkel s megállapí­totta, hogy célkitűzései reáli­sak és megvalósíthatók. Ebben az állásfoglalásban, mint egy cseppben a tenger, visszatük­röződnek a változott viszo­nyok s az a tény, hogy a terv irányelveit népi demokratikus államunk egészséges gazdasági fejlődésének mutatójául tekin­tik.­­ A második ötéves terv irányelveinek célkitűzései reá­lisak, de ez nem jelenti azt, hogy teljesítésük könnyű, hogy nem követeli meg az összes erők megfeszítését. Az első öt­éves tervhez képest a máso­dik minőségi változást jelent. Elég rámutatni arra, hogy a termelés emelkedését ezúttal — Elvtársak! — A Szovjetunió Kommu­nista Pártja XX. kongresszu­sának legfontosabb tette, hogy minden területen érvényre jut­tatta a pártvezetés lenini nor­máit: a kollektív vezetést, a kritikát, az önkritikát, a párt- és állami demokráciát, a de­mokratikus centralizmust és kérlelhetetlenül hadat üzent a személyi kultusz minden meg­nyilvánulásának. Ez utóbbi­val kapcsolatban bátran fel­vetette és kritizálta Sztálin működését. — A Szovjetunió Kommu­nista Pártjának központi bi­zottsága nem felejti el Sztá­lin nagy érdemeit, melyeket a pártban, a Szovjetunió létre­hozásában és az egész nem­zetközi munkásmozgalomban szerzett. Közismert az a pozi­tív szerep, melyet Sztálin a szocialista forradalom előké­szítésében és megvalósításá­ban, a polgárháborúban, a párt és a központi bizottság harcá­ban a leninizmus eltorzítói és ellenségei, a trockisták, a jobb­oldali opportunisták, polgári nacionalisták ellen vívott harcban, a szocializmus épí­téséért folyó küzdelemben ját­szott. Sztálin kiemelkedő marxista volt, akinek művei­ből tovább is fel lehet hasz­nálni azt, ami értékes és ma­radandó és kritikusan el kell választani tőlük a helytelen tételeket.­­ A Szovjetunió Kommu­nista Pártja miközben józa­nul értékelte és elismerte Sztá­lin érdemeit, élesen rámuta­tott azokra a súlyo­s hibákra, melyek a vele kapcsolatos sze­mélyi kultuszból eredtek s azokra a nagy károkra is, melyeket Sztálin különösen élete utolsó két évtizedében okozott azzal, hogy gyakran megsértette a pártélet lenini normáit és a kollektív vezetés elvét, hogy fontos párt- és ál­lami kérdésekben gyakran egyedül döntött, amiből ko­moly hibák, a párt- és állam­vezetés lenini elveinek elfer­dítése, a szocialista törvényes­ség súlyos megsértése szárma­zott. A személyi kultusz, mely szerint egy ember mindent láthat, mindent meg tud ten­ni, mindenki helyett gondol­kodhat, háttérbe szorította a párt és a néptömegek törté­nelmet alkotó szerepét és gá­tolta a dolgozó tömegek te­remtő tevékenységének sza­bad fejlődését. A személyi kul­tusz nagyban hozzájárult a marxizmussal összeegyeztet­hetetlen dogmatizmus elter­jedéséhez, növelte a bürokra­tizmust, a nyers adminiszt­ratív eszközök alkalmazását, helyes kezdeményezések sem­mibe vevését, a hibák elkené­­sét és a felelőtlenséget a nép­pel szemben.­­ Azt a bátorságot és határozottságot, mellyel a Szovjetunió kommunista kétharmad részben a munka termelékenysége biztosítja, míg az első ötéves tervben ez a forrás csak az emelkedés egyharmadát adta. A második ötéves terv irányelvei igen je­lentős fajlagos anyagmegta­karítást, komoly műszaki fej­lesztést, a termelés korszerű­sítését követelik meg. Azt se felejtsük el, hogy az új ötéves terv irányelveiben minden százalék — mint mondottam — 50 százalékkal több termel­­vényt jelent, mint az első öt­éves tervé. — Nagy megelégedéssel fo­gadták a dolgozók az árleszál­lítást, mely évi kihatásában 900 millió forinttal növeli reáljövedelmüket. Az a kö­rülmény, hogy az árleszállítás utáni napon például a Corvin Áruháznál négyezren vártak a nyitásra és százezren vásárol­tak, mutatja, hogy a dolgozók helyeslik az árleszállítást és élnek a vele kapcsolatos elő­nyökkel. Sokan szerették vol­na, hogyha a hús és a zsír ára is jelentékenyen csökkenne, de erre még nem voltak meg az előfeltételek. Arról gondos­kodunk, hogy a leszállított árú cikkekben ne álljon be hiány. Őrködni fogunk azon is, hogy a leszállított árú cik­kekben ne forduljon elő bur­kolt áremelés. (Nagy taps.) Az árleszállítást elsősorban az tette lehetővé, hogy az ipari termelés tavaly óta újra egészséges, emelkedő irányza­tot mutat. Pártja minden téren fel­vette a harcot a személyi kultusz ellen, helyenként egyesek félremagyarázták, s azt hitték, hogy a szemé­lyi kultusz elítélése egyben a vezetők szerepének taga­dását, a gazdaságban az egyszemélyi vezetés elve­tését is jelenti. Ez a nézet téves. Lenin szakadatlanul aláhúzta a vezetés és a vezetők jelentőségét. — »Egyetlen osztály a törté­nelemben — tanította Le­nin — nem jutott uralom­ra, ha ki nem emelte vol­na saját politikai vezetőit, élenjáró képviselőit, akik képesek szervezni és irá­nyítani a mozgalmat.« — A személyi kultusz elter­jedt a népi demokratikus or­szágokban, és sajnos nálunk is. Káros hatásai a párt és állami élet minden területén megmu­tatkoztak. S bár a harcot a személyi kultusz ellen pártunk Központi Vezetősége 1953 jú­niusi helyes határozatai óta fel­vetette, igazi jelentősége csak most, a XX. kongresszus bátor munkájának nyomán kezd ki­bontakozni. Irtekü­nk az eddigi­nél jobban, konkrétabban kell foglalkozni a pártvezetés leni­ni elveinek megszilárdításá­val, s ezzel kapcsolatban a sze­mélyi kultusszal is. Felülről, önbírálóan kell e téren példát mutatni. Ed­dig mi a nagy nyilvánosság előtt legtöbbször általános­ságban beszéltünk a ná­lunk eluralkodott személyi kultuszról. És ez nem elég. A valóság az, hogy ezt a személyi kultuszt én ma­gam is eltűrtem, sőt nem­egyszer támogattam. Ezt azért is kereken ki kell mondani, mert különben az elvtársakban az az ér­zés keletkezhetne, hogy kerülgetjük a dolgot, mint a macska a forró kását. — Hasonló a helyzet a sze­mélyi kultusszal összefüggő törvénytelenségek kérdésében is. Itt is tovább kell mennünk. Meg kell mondani nyíltan és őszintén, hogy abban, hogy ná­lunk ilyen súlyos törvényte­lenségek előfordulhattak, hi­bás vagyok én magam is, aki a párt legfontosabb posztján ál­lottam, de hibás bizonyos fokig az akkori vezetés is. S legye­nek meggyőződve az elvtársak, hogy mélyen fájlaljuk és saj­náljuk — és különösen én saj­nálom és fájlalom —, hogy ná­lunk a szocialista törvényesség megsértésének ilyen súlyos esetei fordulhattak elő. Az ak­kori pártvezetés nem dolgozta ki és nem valósította meg az Államvédelmi Hatóság párt- és állami ellenőrzésének olyan rendszerét, mely lehetetlenné tette volna a törvénysértése­ket. Ez volt a fő hiba, s ebben hibás vagyok magam is. Ez tette lehetővé Berija ügynökei­nek, Péter Gábor és bandájá­nak garázdálkodását. Pártunk Központi Vezető­sége levonta ebből a szük­séges tanulságokat, s min­dent megtesz, hogy hasonló esetek soha többé meg ne ismétlődhessenek. (Hosszantartó nagy taps.) — Elvtársak! — Meg kell vallani, hogy a rehabilitáció, mely kezdetben nem folyt elég gyorsan és kon­zekvensen, de amelyet az ille­tékes szervek a legközelebbi hetekben megnyugtatóan és véglegesen lezárnak, a párt igazságérzetét és erejét bizo­nyítja. — Mi pártunk és népünk előtt nem titkoltuk, nyíltan feltártuk elkövetett hibáin­kat. »Ha mi nem fogunk fél­ni attól, hogy a legkeservesebb és legnehezebb igazságról is egyenesen beszéljünk, akkor megtanuljuk feltétlenül, biz­tosan megtanuljuk legyőzni az összes és mindenféle nehéz­ségeket.« (Nagy taps.) Ezt ta­nította Lenin. S a mi pártunk Lenin pártja és hűen követjük tanításait! 1953 júniusa óta a Központi Vezetőség és a kormány jól át­gondolt, sorozatos rendszabá­lyokat foganatosított arra, hogy biztosítsa a szocialista törvé­nyességet. E rendszabályokhoz tartozott az internálótáborok megszüntetése, széleskörű am­nesztia, a rendőrbíráskodás el­törlése, egy sor politikai per felülvizsgálása, melynek elítélt­jeit, amennyiben ártatlanok voltak, rehabilitálták, mások pedig, akik bűncselekményt követtek el, amnesztiában ré­szesültek. Létrejött az ügyész­ség, mely állami vonalon rend­szeresen ellenőrzi a szocialista törvényesség betartását. A Bel­ügyminisztériumot, az ügyész­séget, az Igazságügyminiszté­riumot több száz becsületes, párthű elvtárssal erősítették meg. Azóta egyre fokozódott Elvtársak! A pártélet lenini normái érvényre juttatásának kérdését, mint említettem, a maga teljességében és mélysé­gében csak a XX. kongresszus határozatai után vetettük fel. A kollektív vezetés, a kritika és önkritika, a pártdemokrácia teljes érvényesülését csak úgy tudjuk biztosítani, ha bátran rámutatunk azokra az akadá­lyokra, amelyek kibontakozá­sukat nálunk gátolják. A mi pár­tunkban a felszabadulás első napjától kezdve erős volt a szektaszellem, a 25 éves illega­litás velejárója. Az elvtársak emlékeznek rá, hogy 1945-ben és 1946-ban milyen szívósan kellett harcolnunk a szekta­szellem különböző megnyilvá­nulásai, bizonyos elvtársak baloldali túlzásaival szemben. Ez a kérdés később is gyakran felmerült, különösen a terme­lőszövetkezetek fejlesztésével kapcsolatban és másutt is, de mélyreható, komoly eredmé­nyeket nem hív­­hatott, mert közben a személyi kultusz el­terjedése is erősítette a szekta­szellemet, gyengítette a párt­demokráciát. Amikor a dolgozó nép hata­lomra jutott, sok elvtársunknál az a nézet kerekedett felül, hogy most már nincs szükség érvelésre, hogy most már nem is olyan fontos a tömegek meg­győzése, a gondos, aprólékos agitáció és propaganda, helyet­te megfelelnek az adminisztra­tív rendszabályok, az utasítga­­tás, a parancsolgatás. A szo­cialista törvényesség megsér­tése, a személyi kultusz e vele­járója, ugyancsak abban az irányban hatott, hogy elszapo­rodtak a basáskodó, öntelt kis­királyok és velük együtt a kar­rieristák, a talpnyalók, a fej­bólogató Jánosok, akik nem egy régi rendes elvtársat hát­térbe szorítottak és megbántot­tak. Ilyen körülmények között nem fejlődhetett megfelelően a bátor kritika és önkritika, a pártdemokrácia, a kollektív vezetés. Ugyanakkor erősödött minden téren a centralizáció, s a helyi egyéni kezdeményezés helyét egyre inkább a felülről jövő utasítás foglalta el. Már az 1953 júniusi határo­zat követelte, hogy harcot kell indítani az ellen az érdes, ri­deg bánásmód ellen, amellyel az állami, de nemegyszer­ű pártfunkcionáriusok-k is helyen­ezeknek a szerveknek állandó párt- és állami ellenőrzése. Ezen a téren az utolsó három esztendőben kétségkívül ko­moly eredmények mutatkoztak. De ezzel nem lehetünk meg­elégedve, szakadatlanul résen kell lennünk, hogy az ellenőr­zés állandó fokozásával, a kritika és önkritika, külö­nösen pedig a pártdemok­rácia felhasználásával biz­tosítsuk, hogy ezeket a szerveket át meg áthassa a a szocialista demokrácia szelleme és a törvényesség, az alkotmány tisztelete, a szocialista haza becsületes, hű szolgálata. Ugyanakkor szükség van szilárd, jó ál­lamvédelemre. A Központi Vezetőség mindent megtesz, hogy az állambizton­ság, az álla­nvédelem szervei érezzék, hogy nehéz munkáju­kat teljes hatalommal kíséri és támogatja a párt, a kormány, az egész dolgozó nép, és segíti kialakítani azt az egészséges, harcos szellemet, mely legjobb biztosítéka annak, hogy fel­adatukat odaadóan és sikerrel tudják elvégezni. (Nagy taps.) Az összes volt szociáldemok­raták is szabadlábra kerültek. Ezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert Hruscsov és Bulganyin elvtárs múlt havi angliai tartózkodása alkalmá­val az angol Labour-party egyes vezetői ezt a kérdést fel­vetették és az angol sajtóban vagy három hete meg is jelent egy lista, rajta a nálunk állí­tólag még börtönben ülő szo­ciáldemokraták neveivel. E névsoron szereplő szociálde­mokraták valamennyien sza­badlábon voltak. S az angol Labour-party egyes vezetői, akik mint Hruscsov elvtárs mondotta, nemegyszer reakció­­sabbak a konzervatívoknál, ezt nagyon jól tudták. Azt is tud­ták, hogy ezzel a lépésükkel csak a reakciónak, a békés együttélés ellenségeinek mal­mára hajtják a vizet, ként kezelték a dolgozókat. Most, hogy a XX. kongresszus munkájának fényében ezt a kérdést közelebbről szemügyre vesszük, látjuk, hogy a munka dandára még előttünk van. Ezért nekünk most fel kell venni a szektaszellem min­den megnyilvánulása ellen is a harcot, mert enélkül nem tudjuk megerősíteni és elmélyíteni kapcsola­tainkat a tömegekkel. Min­den módon bátorítsuk és támogassuk a kritikát és önkritikát, azt a kritikát, amely építő, segítő szán­dékú, s amelyet a szocializ­mus erősítésének szelleme hat át. Bátran támaszkodjunk a töme­gekre, szívleljük meg kritiká­jukat, hallgassuk meg javasla­taikat, orvosoljuk jogos pana­szaikat, legyünk figyelmesek velük szemben. Ugyanakkor informáljuk őket a lehető leg­szélesebb mértékben, hogy módjuk legyen a kérdéseket minden oldalról látni és hozzá­juk helyesen állást foglalni. A Központi Vezetőség egyik fontos feladatának tartja, hogy számba vegye a régi párthű elvtársakat, (Nagy taps.), akik az ille­galitás nehéz éveiben a spanyol szabadságharc tüzében, a II. világháború idején a legnehezebb vi­szonyok közt bátran küz­döttek a kommunizmus nagy ügyéért s gondos­kodjon róla, hogy a régi harcosok példaként állja­nak az új kommunista nemzedék előtt. (Nagy taps.) Harcoljunk kíméletlenül minden olyan kísérlet ellen, mely el akarja fojtani a sza­bad kritikát. Ha a munkások, dolgozó parasztok és haladó értelmiségiek azt tapasztal­ják, hogy mindenütt, a párt­ban csakúgy­, mint az állam­gépezetben erőteljesen érvé­nyesül a demokrácia szelleme, úgy ez fokozza a párttagok és pártonkívüliek politikai ak­tivitását és egyben megnöveli tömegbefolyásunkat. Már most is tapasztaljuk, hogy a XX. kongresszus óta sokkal bát­rabb, elvibb természetű hiá­nyosságaink bírálata és sza­porodnak azok a hasznos­rag AZ MDP BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK AKTÍVAÜLÉSE

Next