Népszava, 1956. május (84. évfolyam, 104-127. sz.)
1956-05-19 / 117. szám
2 NÉPSZAVA 1956. május 19. szombat hammunka, a kapkodás, az a minőség romlása és nem anyagpazarlás és ami ennek egyszer a dolgozók keresetévelejárója: a növekvő selejt,nek csökkenése. Táví ígl kell táplálni és fokozni népünk egészséges tettvágyát és segíteni akarását Nekünk az eddiginél jobban, konkrétabban kell foglalkozni a pártvezetés lenini elveinek megszilárdításával sarcoljunk kíméletlenül minden olyan kísérlet ellen, mely el akarja fojtani a szabad kritikát . Rá kell mutatni elvtársak, hogy most, amikor minden téren támogatjuk és bátorítjuk az építő kritikát, ez a helyzet hovatovább tarthatatlanná válik. A dolgozók egyre türelmetlenebbül követelik a hibák kiküszöbölését. A minisztériumok, elsősorban a Kohó- és Gépipari Minisztérium, a Könnyűipari Minisztérium, az Élelmiszeripari Minisztérium és az iparigazgatóságok, gyárigazgatók, az üzemek vezetői számoljanak ezzel az új jelenséggel. Most már nem lehet a dolgozók kritikáját, javaslatait, újításait, a hibák kiküszöbölésére irányuló erőfeszítéseit úgy kezelni, mint egy félévvel, vagy egy évvel ezelőtt. A pártdemokrácia és az állami demokrácia fejlődése ezen a téren is kezdi meghozni gyümölcseit s az az egészséges türelmetlenség, mely most a hibákkal, a bürokratikus módszerekkel szemben életünk minden területén megnyilvánul, feltétlenül megköveteli, hogy gazdasági vezetőink változtassanak eddigi módszereiken, dolgozzanak szervezettebben, előrelátóbban, tervszerűbben, biztosítsák a termelés ütemességét és folyamatosságát, s számolják fel a meglevő szervezetlenséget, hanyagságot stb. Ahhoz viszont, hogy az igazgatók bátrabban kezdeményezzenek, ne várjanak mindent felülről, mozgósítsák a fellelhető tartalékokat és felvegyéki a harcot a bürokratizmussal szemben, az is kell, hogy nagyobb legyen a hatáskörük, ne legyen a kezük mnegkötve, mint most. * — Nekünk tovább kell táplálni és fokozni azt az egészséges aktivitást, tettvágyat és segíteni akarást, ami második ötéves tervünk irányelveinek megvitatásával kapcsolatban szerte az országban megnyilvánul és ezzel is hassunk oda, hogy a tervet minden nehézség ellenére teljesítsük. A második ötéves terv célkitűzései között ott szerepel a mezőgazdaság szocialista átszervezésének és ezzel együtt a mezőgazdasági termelés 27 százalékos emelkedésének nehéz feladata. Ennek minden előfeltétele megvan. A magyar termőföld egyharmadán szocialista nagyüzemi gazdálkodás folyik. A termelőszövetkezetek jelentékeny része egyre erősödik és a termelési eredmények, tagjaik növekedő anyagi jóléte egyre nagyobb vonzóerőt gyakorol az egyénileg dolgozó parasztságra. Türelmes, szívós, meggyőző munkával, különösen, ha az agitációban a már meglevő termelőszövetkezetek tagjai és főleg a volt középparasztok járnak élen, bizton meg tudjuk oldani ezt a feladatot is. A termelőszövetkezetek egészséges és gyors fejlődésének előfeltétele, hogy az új tagok önként, saját meggyőződésükből lépjenek be. Rendkívül fontos a szövetkezeti demokrácia és a szövetkezeti fegyelem erősítése. A középparasztok belépésének nem egy helyen az a hátráltatója, hogy látják, egyes tsz-elnök nem hallgat a tagságra, hogy önkényeskedik, hogy a tsz ügyeiben önhatalmúlag kívülről intézkednék, hogy a bank a tsz pénzével nem egyszer tetszése szerint rendelkezik, hogy néhol csáki szalmája a tsz vagyona , végül, de nem utolsó sorban, sok helyütt háttérbe szorítják a tsz-ben a középparasztot. Amilyen gyorsan kiküszöböljük e hibákat, úgy fog erősödni a középparasztok belépése a termelőszövetkezetekbe. — A termelőszövetkezetek fejlesztése a párt- és kormányszervek állandó feladata, melyen szakadatlanul dolgozni kell. Ugyanakkor élesen kell küzdeni az önkéntesség elvének megőrzéséért, nem szabad tűrni a szervezés folyamán semmi erőszakoskodást, s ahol ilyen mégis előfordul, gyorsan és erélyesen meg kell torolni és nyilvánosan meg kell bélyegezni. A mezőgazdasági termelés 27 százalékos emelése a termelőszövetkezetek fejlesztése közben nem könnyű feladat. Végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges, hogy a mezőgazdaság szocialista szektorának fejlesztése mellett megfelelő támogatásban részesüljenek az egyénileg dolgozó parasztok is, akik mindjobban eleget tesznek az állam iránti kötelességüknek. Minden módon lehetővé kell tenni számukra a gazdaságukban még meglevő tartalékok mozgósítását, termelésük és ezzel együtt jövedelmük növelését. — Végül, de nem utolsósorban már az idén is tervszerűen fokozni kell a mezőgazdaság termelését és gondosan elő kell készíteni az aratást, a begyűjtést. — A legközelebbi öt évben a traktorállomány 19 ezer darabbal szaporodik, több mint 50 százalékkal nő az öntözött terület, megötszöröződik a vegyszeres gyomirtás, fokozódik a műtrágya használata, a hibrid vetőmag alkalmazása, tovább terjed a gépek használata — mindezek öszszessége lehetővé teszi a mezőgazdasági tervelőirányzat minden célkitűzésének végrehajtását. A második ötéves terv időszakában az ipari és mezőgazdasági termelés növelése, a termelékenység emelése és az önköltség csökkentése alapján rendszeresen növekedik a munkások és alkalmazottak jövedelme, jelentősen fejlődik egészségügyi ellátása és kulturális színvonala. A XX. pártkongresszus szakadatlanul a legnagyobb figyelmet fordította a népjólét emelésének kérdésére, a szociális kérdésekre, a munkavédelemre, a dolgozók helyzetének megjavítására s arra, hogy a párt-, állami és tanácsszervek törődjenek jobban a dolgozókkal, használják ki jobban, ésszerűbben a helyi lehetőségeket és a rendelkezésükre álló eszközöket. Az egész második ötéves terv irányelveit is áthatja a dolgozókról való gondoskodás. Ezért a terv az eddiginél sokkal részletesebben szabja meg a dolgozók életkörülményei javításának, kulturális felemelkedésének, a tudomány, a kultúra fejlesztésének feladatait és módjait. Meg vagyunk győződve róla, hogy e terv hatalmas célkitűzéseit, hazánk további felvirágoztatásának e programját egyforma lelkesedéssel fogja támogatni az ipari munkásság, a dolgozó parasztság, a haladó értelmiség és mindenekelőtt a példamutató, áldozatkész, lelkes budapesti dolgozók százezrei. (Nagy taps.) Ez a második ötéves terv valóraváltásának legbiztosabb záloga! Második ötéves tervünk megkezdésére a szokatlanul hideg tél zavarólag hatott, de a minisztériumi ipar az ez évi első négy hónap célkitűzéseit egészében 101,5 százalékra teljesítette. Még jobb a teljesítés a budapesti üzemekben, amelyek május elsejére 102 százalékra teljesítették tervüket. Most minden lehetőség megvan arra, hogy pótolják a kiesést azokban az iparágakban, amelyek a rossz időjárás miatt az első negyedévi tervüket nem teljesítették. A mezőgazdaságban a bő májusi csők hatására megjavultak a termés kilátásai. Minden oldalról azt látjuk, hogy a munkásosztály, az egész dolgozó nép optimista, lelkes, hogy a munkafegyelem javul. Márpedig ez az egyik legfontosabb előfeltétele annak, hogy az 1956-os tervet minden mutatójában teljesítsük, sőt túlteljesítsük. Szólni kívánok a második ötéves terv irányelveinek külföldi, kapitalista visszhangjáról is. Azok a nyugatra szökött fasiszták és reakciósok, akik a különböző imperialista rádiók szerkesztőségeiből hirdetik nekünk a tiszta demokráciát és akik foglalkozásukból kifolyólag szakadatlanul keresik a kákán is a csomót, természetesen csak szitkot és átkot szórtak az irányelvekre. De az a lárma, amit a második ötéves terv irányelveivel kapcsolatban most csaptak, csak halvány visszhangja annak, amit az első ötéves terv megkezdésekor hallhattunk. S most már ők sem nevezik az irányelveket »kommunista blöffnek«, »üres propagandaszólamnak«, mint azelőtt tették. Ennek már lejárt az ideje. A tőkés sajtó zöme pedig ezúttal a fanyar tárgyilagosság hangján foglalkozott az irányelvekkel s megállapította, hogy célkitűzései reálisak és megvalósíthatók. Ebben az állásfoglalásban, mint egy cseppben a tenger, visszatükröződnek a változott viszonyok s az a tény, hogy a terv irányelveit népi demokratikus államunk egészséges gazdasági fejlődésének mutatójául tekintik. A második ötéves terv irányelveinek célkitűzései reálisak, de ez nem jelenti azt, hogy teljesítésük könnyű, hogy nem követeli meg az összes erők megfeszítését. Az első ötéves tervhez képest a második minőségi változást jelent. Elég rámutatni arra, hogy a termelés emelkedését ezúttal — Elvtársak! — A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának legfontosabb tette, hogy minden területen érvényre juttatta a pártvezetés lenini normáit: a kollektív vezetést, a kritikát, az önkritikát, a párt- és állami demokráciát, a demokratikus centralizmust és kérlelhetetlenül hadat üzent a személyi kultusz minden megnyilvánulásának. Ez utóbbival kapcsolatban bátran felvetette és kritizálta Sztálin működését. — A Szovjetunió Kommunista Pártjának központi bizottsága nem felejti el Sztálin nagy érdemeit, melyeket a pártban, a Szovjetunió létrehozásában és az egész nemzetközi munkásmozgalomban szerzett. Közismert az a pozitív szerep, melyet Sztálin a szocialista forradalom előkészítésében és megvalósításában, a polgárháborúban, a párt és a központi bizottság harcában a leninizmus eltorzítói és ellenségei, a trockisták, a jobboldali opportunisták, polgári nacionalisták ellen vívott harcban, a szocializmus építéséért folyó küzdelemben játszott. Sztálin kiemelkedő marxista volt, akinek műveiből tovább is fel lehet használni azt, ami értékes és maradandó és kritikusan el kell választani tőlük a helytelen tételeket. A Szovjetunió Kommunista Pártja miközben józanul értékelte és elismerte Sztálin érdemeit, élesen rámutatott azokra a súlyos hibákra, melyek a vele kapcsolatos személyi kultuszból eredtek s azokra a nagy károkra is, melyeket Sztálin különösen élete utolsó két évtizedében okozott azzal, hogy gyakran megsértette a pártélet lenini normáit és a kollektív vezetés elvét, hogy fontos párt- és állami kérdésekben gyakran egyedül döntött, amiből komoly hibák, a párt- és államvezetés lenini elveinek elferdítése, a szocialista törvényesség súlyos megsértése származott. A személyi kultusz, mely szerint egy ember mindent láthat, mindent meg tud tenni, mindenki helyett gondolkodhat, háttérbe szorította a párt és a néptömegek történelmet alkotó szerepét és gátolta a dolgozó tömegek teremtő tevékenységének szabad fejlődését. A személyi kultusz nagyban hozzájárult a marxizmussal összeegyeztethetetlen dogmatizmus elterjedéséhez, növelte a bürokratizmust, a nyers adminisztratív eszközök alkalmazását, helyes kezdeményezések semmibe vevését, a hibák elkenését és a felelőtlenséget a néppel szemben. Azt a bátorságot és határozottságot, mellyel a Szovjetunió kommunista kétharmad részben a munka termelékenysége biztosítja, míg az első ötéves tervben ez a forrás csak az emelkedés egyharmadát adta. A második ötéves terv irányelvei igen jelentős fajlagos anyagmegtakarítást, komoly műszaki fejlesztést, a termelés korszerűsítését követelik meg. Azt se felejtsük el, hogy az új ötéves terv irányelveiben minden százalék — mint mondottam — 50 százalékkal több termelvényt jelent, mint az első ötéves tervé. — Nagy megelégedéssel fogadták a dolgozók az árleszállítást, mely évi kihatásában 900 millió forinttal növeli reáljövedelmüket. Az a körülmény, hogy az árleszállítás utáni napon például a Corvin Áruháznál négyezren vártak a nyitásra és százezren vásároltak, mutatja, hogy a dolgozók helyeslik az árleszállítást és élnek a vele kapcsolatos előnyökkel. Sokan szerették volna, hogyha a hús és a zsír ára is jelentékenyen csökkenne, de erre még nem voltak meg az előfeltételek. Arról gondoskodunk, hogy a leszállított árú cikkekben ne álljon be hiány. Őrködni fogunk azon is, hogy a leszállított árú cikkekben ne forduljon elő burkolt áremelés. (Nagy taps.) Az árleszállítást elsősorban az tette lehetővé, hogy az ipari termelés tavaly óta újra egészséges, emelkedő irányzatot mutat. Pártja minden téren felvette a harcot a személyi kultusz ellen, helyenként egyesek félremagyarázták, s azt hitték, hogy a személyi kultusz elítélése egyben a vezetők szerepének tagadását, a gazdaságban az egyszemélyi vezetés elvetését is jelenti. Ez a nézet téves. Lenin szakadatlanul aláhúzta a vezetés és a vezetők jelentőségét. — »Egyetlen osztály a történelemben — tanította Lenin — nem jutott uralomra, ha ki nem emelte volna saját politikai vezetőit, élenjáró képviselőit, akik képesek szervezni és irányítani a mozgalmat.« — A személyi kultusz elterjedt a népi demokratikus országokban, és sajnos nálunk is. Káros hatásai a párt és állami élet minden területén megmutatkoztak. S bár a harcot a személyi kultusz ellen pártunk Központi Vezetősége 1953 júniusi helyes határozatai óta felvetette, igazi jelentősége csak most, a XX. kongresszus bátor munkájának nyomán kezd kibontakozni. Irtekünk az eddiginél jobban, konkrétabban kell foglalkozni a pártvezetés lenini elveinek megszilárdításával, s ezzel kapcsolatban a személyi kultusszal is. Felülről, önbírálóan kell e téren példát mutatni. Eddig mi a nagy nyilvánosság előtt legtöbbször általánosságban beszéltünk a nálunk eluralkodott személyi kultuszról. És ez nem elég. A valóság az, hogy ezt a személyi kultuszt én magam is eltűrtem, sőt nemegyszer támogattam. Ezt azért is kereken ki kell mondani, mert különben az elvtársakban az az érzés keletkezhetne, hogy kerülgetjük a dolgot, mint a macska a forró kását. — Hasonló a helyzet a személyi kultusszal összefüggő törvénytelenségek kérdésében is. Itt is tovább kell mennünk. Meg kell mondani nyíltan és őszintén, hogy abban, hogy nálunk ilyen súlyos törvénytelenségek előfordulhattak, hibás vagyok én magam is, aki a párt legfontosabb posztján állottam, de hibás bizonyos fokig az akkori vezetés is. S legyenek meggyőződve az elvtársak, hogy mélyen fájlaljuk és sajnáljuk — és különösen én sajnálom és fájlalom —, hogy nálunk a szocialista törvényesség megsértésének ilyen súlyos esetei fordulhattak elő. Az akkori pártvezetés nem dolgozta ki és nem valósította meg az Államvédelmi Hatóság párt- és állami ellenőrzésének olyan rendszerét, mely lehetetlenné tette volna a törvénysértéseket. Ez volt a fő hiba, s ebben hibás vagyok magam is. Ez tette lehetővé Berija ügynökeinek, Péter Gábor és bandájának garázdálkodását. Pártunk Központi Vezetősége levonta ebből a szükséges tanulságokat, s mindent megtesz, hogy hasonló esetek soha többé meg ne ismétlődhessenek. (Hosszantartó nagy taps.) — Elvtársak! — Meg kell vallani, hogy a rehabilitáció, mely kezdetben nem folyt elég gyorsan és konzekvensen, de amelyet az illetékes szervek a legközelebbi hetekben megnyugtatóan és véglegesen lezárnak, a párt igazságérzetét és erejét bizonyítja. — Mi pártunk és népünk előtt nem titkoltuk, nyíltan feltártuk elkövetett hibáinkat. »Ha mi nem fogunk félni attól, hogy a legkeservesebb és legnehezebb igazságról is egyenesen beszéljünk, akkor megtanuljuk feltétlenül, biztosan megtanuljuk legyőzni az összes és mindenféle nehézségeket.« (Nagy taps.) Ezt tanította Lenin. S a mi pártunk Lenin pártja és hűen követjük tanításait! 1953 júniusa óta a Központi Vezetőség és a kormány jól átgondolt, sorozatos rendszabályokat foganatosított arra, hogy biztosítsa a szocialista törvényességet. E rendszabályokhoz tartozott az internálótáborok megszüntetése, széleskörű amnesztia, a rendőrbíráskodás eltörlése, egy sor politikai per felülvizsgálása, melynek elítéltjeit, amennyiben ártatlanok voltak, rehabilitálták, mások pedig, akik bűncselekményt követtek el, amnesztiában részesültek. Létrejött az ügyészség, mely állami vonalon rendszeresen ellenőrzi a szocialista törvényesség betartását. A Belügyminisztériumot, az ügyészséget, az Igazságügyminisztériumot több száz becsületes, párthű elvtárssal erősítették meg. Azóta egyre fokozódott Elvtársak! A pártélet lenini normái érvényre juttatásának kérdését, mint említettem, a maga teljességében és mélységében csak a XX. kongresszus határozatai után vetettük fel. A kollektív vezetés, a kritika és önkritika, a pártdemokrácia teljes érvényesülését csak úgy tudjuk biztosítani, ha bátran rámutatunk azokra az akadályokra, amelyek kibontakozásukat nálunk gátolják. A mi pártunkban a felszabadulás első napjától kezdve erős volt a szektaszellem, a 25 éves illegalitás velejárója. Az elvtársak emlékeznek rá, hogy 1945-ben és 1946-ban milyen szívósan kellett harcolnunk a szektaszellem különböző megnyilvánulásai, bizonyos elvtársak baloldali túlzásaival szemben. Ez a kérdés később is gyakran felmerült, különösen a termelőszövetkezetek fejlesztésével kapcsolatban és másutt is, de mélyreható, komoly eredményeket nem hívhatott, mert közben a személyi kultusz elterjedése is erősítette a szektaszellemet, gyengítette a pártdemokráciát. Amikor a dolgozó nép hatalomra jutott, sok elvtársunknál az a nézet kerekedett felül, hogy most már nincs szükség érvelésre, hogy most már nem is olyan fontos a tömegek meggyőzése, a gondos, aprólékos agitáció és propaganda, helyette megfelelnek az adminisztratív rendszabályok, az utasítgatás, a parancsolgatás. A szocialista törvényesség megsértése, a személyi kultusz e velejárója, ugyancsak abban az irányban hatott, hogy elszaporodtak a basáskodó, öntelt kiskirályok és velük együtt a karrieristák, a talpnyalók, a fejbólogató Jánosok, akik nem egy régi rendes elvtársat háttérbe szorítottak és megbántottak. Ilyen körülmények között nem fejlődhetett megfelelően a bátor kritika és önkritika, a pártdemokrácia, a kollektív vezetés. Ugyanakkor erősödött minden téren a centralizáció, s a helyi egyéni kezdeményezés helyét egyre inkább a felülről jövő utasítás foglalta el. Már az 1953 júniusi határozat követelte, hogy harcot kell indítani az ellen az érdes, rideg bánásmód ellen, amellyel az állami, de nemegyszerű pártfunkcionáriusok-k is helyenezeknek a szerveknek állandó párt- és állami ellenőrzése. Ezen a téren az utolsó három esztendőben kétségkívül komoly eredmények mutatkoztak. De ezzel nem lehetünk megelégedve, szakadatlanul résen kell lennünk, hogy az ellenőrzés állandó fokozásával, a kritika és önkritika, különösen pedig a pártdemokrácia felhasználásával biztosítsuk, hogy ezeket a szerveket át meg áthassa a a szocialista demokrácia szelleme és a törvényesség, az alkotmány tisztelete, a szocialista haza becsületes, hű szolgálata. Ugyanakkor szükség van szilárd, jó államvédelemre. A Központi Vezetőség mindent megtesz, hogy az állambiztonság, az állanvédelem szervei érezzék, hogy nehéz munkájukat teljes hatalommal kíséri és támogatja a párt, a kormány, az egész dolgozó nép, és segíti kialakítani azt az egészséges, harcos szellemet, mely legjobb biztosítéka annak, hogy feladatukat odaadóan és sikerrel tudják elvégezni. (Nagy taps.) Az összes volt szociáldemokraták is szabadlábra kerültek. Ezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert Hruscsov és Bulganyin elvtárs múlt havi angliai tartózkodása alkalmával az angol Labour-party egyes vezetői ezt a kérdést felvetették és az angol sajtóban vagy három hete meg is jelent egy lista, rajta a nálunk állítólag még börtönben ülő szociáldemokraták neveivel. E névsoron szereplő szociáldemokraták valamennyien szabadlábon voltak. S az angol Labour-party egyes vezetői, akik mint Hruscsov elvtárs mondotta, nemegyszer reakciósabbak a konzervatívoknál, ezt nagyon jól tudták. Azt is tudták, hogy ezzel a lépésükkel csak a reakciónak, a békés együttélés ellenségeinek malmára hajtják a vizet, ként kezelték a dolgozókat. Most, hogy a XX. kongresszus munkájának fényében ezt a kérdést közelebbről szemügyre vesszük, látjuk, hogy a munka dandára még előttünk van. Ezért nekünk most fel kell venni a szektaszellem minden megnyilvánulása ellen is a harcot, mert enélkül nem tudjuk megerősíteni és elmélyíteni kapcsolatainkat a tömegekkel. Minden módon bátorítsuk és támogassuk a kritikát és önkritikát, azt a kritikát, amely építő, segítő szándékú, s amelyet a szocializmus erősítésének szelleme hat át. Bátran támaszkodjunk a tömegekre, szívleljük meg kritikájukat, hallgassuk meg javaslataikat, orvosoljuk jogos panaszaikat, legyünk figyelmesek velük szemben. Ugyanakkor informáljuk őket a lehető legszélesebb mértékben, hogy módjuk legyen a kérdéseket minden oldalról látni és hozzájuk helyesen állást foglalni. A Központi Vezetőség egyik fontos feladatának tartja, hogy számba vegye a régi párthű elvtársakat, (Nagy taps.), akik az illegalitás nehéz éveiben a spanyol szabadságharc tüzében, a II. világháború idején a legnehezebb viszonyok közt bátran küzdöttek a kommunizmus nagy ügyéért s gondoskodjon róla, hogy a régi harcosok példaként álljanak az új kommunista nemzedék előtt. (Nagy taps.) Harcoljunk kíméletlenül minden olyan kísérlet ellen, mely el akarja fojtani a szabad kritikát. Ha a munkások, dolgozó parasztok és haladó értelmiségiek azt tapasztalják, hogy mindenütt, a pártban csakúgy, mint az államgépezetben erőteljesen érvényesül a demokrácia szelleme, úgy ez fokozza a párttagok és pártonkívüliek politikai aktivitását és egyben megnöveli tömegbefolyásunkat. Már most is tapasztaljuk, hogy a XX. kongresszus óta sokkal bátrabb, elvibb természetű hiányosságaink bírálata és szaporodnak azok a hasznosrag AZ MDP BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK AKTÍVAÜLÉSE