Népakarat, 1957. április (2. évfolyam, 77–99. sz.)
1957-04-11 / 84. szám
» ISKOLÁINK élete, a peDAGÓGUSOK MUNKÁJA az utóbbi időben az érdeklődés előterébe került. Az októberi ellenforradalmi eseményei egyik nagy figyelmeztetése, hogy az ifjúság nevelése a szocializmus építésének szerves része, hogy gazdasági, politikai eredményeink mellett döntő kérdés, milyen eredményeket érünk el a szocialista nevelőmunkában, a szocialista ember formálásában. Szakszervezetünk központi vezetősége március 25-én tartott ülésén elemezte a felszabadulás óta eltelt tizenkét esztendő közoktatáspolitikáját, a magyar közoktatásügy és a közoktatásügyi dolgozók mai helyzetét, és azt kellett megállapítania, hogy az iskola és a pedagógusok társadalmi és anyagi megbecsülése — nagy eredményeink ellenére — október előtt sem állt megfelelő fokon, az ellenforradalom pedig ezen a téren is rendkívül súlyos károkat okozott. A fegyveres ellenforradalom megsemmisítése után tehát erőfeszítéseink középpontjába e két — egymással szorosan öszszefüggő — problémát kellett helyeznünk. A legutóbbi hónapok tapasztalatai alapján erősödött az a meggyőződésünk, hogy az ifjúság nevelésének ügye egész társadalmunk fontos ügyévé válik, és a tizenkét esztendő eredményeire építve egyre inkább valósággá lesz szocializmust építő társadalmunk iskolájának és nevelőjének magas fokú társadalmi és anyagi megbecsülése. AZ ELMÚLT TIZENKÉT ESZTENDŐ KÖZOKTATÁSPOLITIKÁJA igen nagy eredményekről ad számot. Népi demokráciánk hajtotta végre azt a nagyszerű kultúrforradalmat, amely megszüntette a vagyonos osztályok műveltségi egyeduralmát, megnyitotta az iskolák kapuit a dolgozó osztályok gyermekei számára. Munkás- és parasztgyermekek százezrei tanulnak a középiskolákban, tízezrei az egyetemeken és főiskolákon. Sokat fejlődött a tananyag is. A Horthy-rendszer idején néhány tárgyban szinte középkori szellemben folyt az oktatás, ma pedig a legmodernebb tudományok jutnak el a tanyák gyermekeihez is. Közismertté váltak és fokozatosan elterjedtek a szocialista pedagógia alapelvei és módszerei, alkalmazásukban sikereket értünk el. A kultúra, a művelődés fáklyája az elmúlt tizenkét esztendőben minden magyar faluba bevilágított. De a nagy eredmények mellett súlyos mulasztások és hibák is felhalmozódtak: ellentmondások keletkeztek az oktatómunka tartalma és a valóságos élet között, tehát nem válhatott hatékonnyá az iskolai nevelés; kiforratlan az iskolák művelődési anyaga; súlyos tantervi, tankönyvi problémáink vannak; a szellemi életünkben eluralkodott dogmatizmus formalizmushoz, látszateredményekre törekvéshez, bürokratikus eljárásokhoz vezetett, a pedagógia területén is gátolta a tudományos munkát, visszafojtotta a gyakorló pedagógusok önállóságát, alkotó kezdeményezését; megoldatlan a pedagógusképzés; súlyos a tanteremhiány, hiányos az iskolák felszereltsége stb. Mindezek a hibák nem takarják el a becsületesen gondolkodó pedagógus tízezrek előtt az alapvető, nagy eredményeket, de arra a megállapításra késztetnek, hogy iskolaügyünk még nem élvezi a szocializmust építő rendszerben megkívánt társadalmi és anyagi megbecsülést. AZ ELLENFORRADALOM A PEDAGÓGUSOK ÉS AZ ISKOLA ELLEN IS sok gaztettet hajtott végre. Október 23-a és november 4-e között számos haladó gondolkodású igazgatónak és nevelőnek kellett elhagynia állását, de még otthonét is. Csak Zala megyében 95 pedagógus kényszerült elbújdosni otthonából. Országszerte sok kommunista és haladó szellemű nevelőnek feldúlták lakását, beverték ablakait. Se szeri, se száma a térdre kényszerített, gyóntatószékbe erőszakolt, megvert és más módon megszégyenített haladó nevelőknek. Az ellenforradalom — más állami intézményekkel együtt — az állami iskolákat is súlyosan támadta. Azt pedig az egész ország tudja, hogy fegyveres kudarca után milyen görcsösen kapaszkodott az iskolába, és ma sem állíthatjuk, hogy ezt az »utolsó bázisát« teljesen feladta. Akadtak — sajnos — a pedagógusok között is reakciós személyek, nagyhangú demagógok, akik az ellenforradalmat segítették. Egy ózdi nevelő parancsnoksága alatt álló nemzetőrség a tömegbe lőtt — szégyenletes módon —, könyvtárait égetését »vezették«, párthelyiségben, pártfunkcionáriusok lakásán házkutatást tartottak. Egyes esetekben a föld visszaadása mellett álltak ki, vagy a tsz vagyonának az elosztásánál nyújtottak támogatást. A szakszervezet mélységesen elítéli az ilyen személyeket és kiközösíti őket a becsületes tagság soraiból. Az utóbb említett esetek szerencsére szórványosak. A legtöbb helyen a józanul gondolkodó, a néphez hű pedagógusok tevékenysége jó irányban hatott, gátat vetett a rombolásoknak, atrocitásoknak, sok esetben vérontást akadályozott meg. Ennek ellenére a pedagógusokat sértő, igazságtalanul rágalmazó általánosítások, ferdítések özönével találkoztunk az ellenforradalom utáni első hónapokban. Újságcikkekben is bűnbakként szerepeltek, és néhol — főleg vidéken — az a veszély fenyegetett, hogy helyileg a pedagógusokat teszik a történtekért felelőssé. Az ijesztő mértékben elharapódzott általánosítások nemcsak jogtalan üldözésre, de gyorsan terjedő félelemre is vezettek. Az illetékes párt- és tanácsszervek — közbenjárásunkra — nemcsak elítélték a törvénytelenségeket, de befolyásukat latba vetve, meg is szüntették azokat. Ma már joggal remélhetjük, hogy ilyenfajta zavaró körülmények nem akadályozzák az iskolai munka eredményességét, nem okoznak felesleges izgalmakat becsületes emberek körében. És mégis beszélnünk kell róluk, mert az elterjedt általánosítás sajnálatos veszélyre figyelmeztetett — arra, hogy különösen alacsony fokon áll a pedagógusok társadalmi megbecsülése. A PEDAGÓGUSOK —ÉS VELÜK EGYÜTT MÁS ÉRTELMISÉGI RÉTEGEK — alacsony fokon álló társadalmi megbecsüléséről tett említés azért hat idegenül, mert az elmúlt években mesterségesen táplált látszat kendőzte a megbecsülés hiányosságait. Gyakran elmondottuk már — és feltétlenül helyesen —, hogy október nélkül ma a régi hibák kijavítása terén is meszszebb tartanánk. Ugyanakkor kevés történik azért, hogy tanulmányozzuk és munkánk során hasznosítsuk a XX. kongresszus és október közötti, de különösen az 1956 nyarán hozott határozatokat és helyes törekvéseket. Ismeretes például, hogy a párt Központi Vezetőségének jelentős júliusi határozatát követte a párt értelmiségi politikájáról szóló határozat. E határozat a Magyar Szocialista Munkáspárt, de különösen az értelmiségi szakszervezetek részére nagyon értékes dokumentum. Augusztus 26-án a Szabad Nép »A magyar értelmiség történelmi hivatása« című vezércikke ma is nagyon aktuálisan méltatja a párhatározatot, amikor ostorozza az értelmiségiekkel — és különösen a régi értelmiségiekkel — szembeni bizalmatlanságot, és hangsúlyozza, hogy »ez a rendkívül értékes réteg szerves és nélkülözhetetlen része fejlődő társadalmunknak«. Ugyancsak tanulságos az a megállapítása is, amely szerint »a nyugodt munka három alapfeltételét kell megteremteni: a politikai biztonságot, az erkölcsi megbecsülést, s az állandóan javuló anyagi körülményeket«. Nos, ha október előtt is hiányosak voltak az értelmiségiek nyugodt munkájának az említett feltételei, november és január között e hiányosságok igen súlyos méreteket öltöttek. A durva és meg nem érdemelt általánosítások arra figyelmeztettek, hogy küzdjünk az értelmiségiek — és közöttük a pedagógusok — fokozottabb társadalmi és anyagi megbecsüléséért. SZAKSZERVEZETÜNK E KÜZDELMÉT A PÁRT VEZETÉSÉVEL ÉS A SZAKTANÁCS TELJES TÁMOGATÁSÁVAL VÍVJA és Központi Vezetőségünk megállapíthatta, hogy nem is eredménytelenül. A veszedelmes általánosítások elleni fordulatot a Népszabadság február 2-i számában megjelent ,övezze tisztelet a becsületes magyar pedagógusokat« című szerkesztőségi cikke kezdte meg, amely megállapította, hogy »ez idő szerint két fronton is éri támadás a pedagógusokat: jobbról és balról«. A cikk elítélte a jobboldali restaurációs törekvéseket, és ugyanakkor határozott fellépést követelt a baloldali túlkapások, a szektás támadások ellen. Ettől kezdve az országos és helyi sajtó hangja helyesen — tehát a valóságos helyzetet valóban tükröző módon — megváltozott. Eltűntek a pedagógusok ellen uszító, ostoba röpcédulák, a vegzálások és atrocitások; sok helyütt kibontakozóban vannak a pedagógustestületek kitűnő kezdeményezései. A forradalmi munkás-paraszt kormány határozatot hozott az oktatásügyi dolgozók általános jellegű béremelésére, amelynek keretében általában havi 200 forinttal emelkedik a fizetés és rendeződik egyúttal néhány korábbi hátrányos, rossz intézkedés. A béremelés több mint 100 000 pedagógust és más oktatásügyi dolgozót érint. Kormányrendelet állította vissza az 1952-ben megvont 50 százalékos vasúti kedvezményt és rövidesen megoldódik a közoktatásügyi dolgozók egyik legelhanyagoltabb kívánsága, a kedvezményes étkeztetés. Jelentős kezdeti eredmények születtek nyugdíjas pedagógusaink érdekében is: a jelenleg is munkaviszonyban álló nyugdíjasoknak lehetővé tette a kormány, hogy munkaviszonyuk megszűnésekor az új nyugdíjtörvény alapján állapítsák meg nyugdíjukat; a vagyoni nyugdíjak felülvizsgálata során az elmúlt hónapokban száz pedagógus nyugdíjsérelme nyert orvoslást, és több régi, szervezett — a Csorthy-korszakban üldözött, de az elmúlt 12 esztendőben ishanyagolt — elvtársunknak eszközöltünk évi jelentős kiemelt nyugdíjat. Újból létrehoztuk a nagy múltú Eötvösalapot, és a pedagógusok áldozatvállalásából létrehozott — más szervezetek kezelésébe került — létesítményeik közül néhány ismét a pedagógusok tulajdonába került. Különösen örvendetes, hogy a Kecskeméti Pedagógus Árvaház szeptemberben ismét eredeti rendeltetésénél is megfelelően nyitja meg kapuit. Bizonyos, hogy népi demokratikus rendszerünk további politikai és gazdasági megerősödése az iskola és a pedagógusok fokozódó társadalmi és anyagi megbecsülését eredményezi majd. UGYANAKKOR AZONBAN, míg küzdünk a felelőtlen, káros általánosítások, ferdítések ellen, az iskolákban meglevő bajok és rendellenességek eltúlzásai ellen, fel kell tennünk a kérdést: vajon légbőlkapottak-e az iskolákból érkező riasztó hírek, szó sem igaz-e abból, hogy az iskolákban — a súlyos károkat okozó kisszámú reakciós szemléletű egyéneken kívül is — politikai megtorpanás, eszmei zavar tapasztalható, hogy sok pedagógus még ma sem képes az októberi tragikus események egyértelmű, világos értékelését adni, és ily módon tanuló ifjúságunk vajúdását egészséges mederbe terelni? Az iskolákból érkező rossz hírek nem légbőlkapottak és nevelőink nagy részénél fennáll az eszmei zűrzavar — és hozzátehetjük: minél előbb úrrá leszünk e zavarokon, annál jobb. Mik e zavar okai? Az okok közül kettőt kell kiemelni: sok ember emlékezete megrekedt az október 23-i kokárdás diáktüntetésnél; az ellenforradalom »nemzeti« ideológiája súlyos zavarokat hagyott maga után. Az értelmiség — és közöttük a pedagógusok — egy részét megzavarja az, hogy az októberi eseményekben résztvevő ifjúság döntő többségét becsületes szándék vezette. Erről sok szó esett már az elmúlt hónapokban és a megadott világos válaszhoz nem fér kétség: az a mozgalom, amely a dolgozó nép hatalmának a megdöntésére tört — a benne résztvevők szándékaitól függetlenül — jellegében és lényegében ellenforradalom volt. Sokan azonban személyesen nem találkoztak az ellenforradalom gaztetteivel, az erről hozzájuk érkező híreket túlzottaknak, vagy »kilengéseknek« minősítettél, emlékezetük megrekedt a 231 kokárdás diáktüntetésnél, a csillogószemű fiataloknál, akik nem nyúltak a betört kirakati értéktárgyakhoz ... Nehezükre esik annak a belátása (vagy inkább a bevallása), hogy ezek a fiatalok az ellenforradalom sötét erőinek a játékszerévé, becsapott, félrevezetett áldozataivá váltak. Figyelembe kell persze vennünk, hogy közöttünk élnek azok az erők is, amelyeknek érdekükben áll, hogy összegabalyítva a szálakat, akadályozzák a tisztánlátást. Az igazság azonban feltartóztathatatlanul előretör, újabb és újabb tömegeket hódít meg, és egyre többen ítélik el és vetik meg azokat a népellenes, felelőtlen elemeket, akik drága kincsünket, ifjúságunkat és serdületlen gyermekeinket hazug jó szavakkal félrevezetve és magamételyezve pusztulásba vitték, vagy szüleik, barátaik, hazájuk elhagyására csábították. IFJÚSÁGUNK ZÖME MA IS VAJÚDIK MÉG és nem utolsósorban a rajtuk való segítés érdekében le kell lepleznünk, fel kell számolnunk az októberi tragédia nagy csalását, a kibontakozást akadályozó másik zavaró tényezőt: az ellenforradalom csalárd, megtévesztő »ideológiáját«. Az októberi ellenforradalom »nemzeti« színekbe öltözött. A felszabadulást követő tizenkét esztendő óriási sikerei után nem mutogathatta a Horthyfasizmus rongyait; a kurzus szennyesével maroknyian maradtak volna, így 1848 szent jelszavait kölcsönözte kellékként, ezekbe öltöztette bűnös szándékait. Ily módon akart tömegeket hódítani és ez a kísérlete nem is volt eredménytelen. A »teljes szabadság«, a »tiszta demokrácia«, a »nemzeti eszme« volt az ugródeszka, erről rontottak volna a népre, az ifjúságra, teremtették volna meg véres diktatúrájukat, restaurálták volna a régi úri Magyarországot. Az első ugrás megtörtént, százszámra gyilkolták, ezerszámra üldözték a kommunistákat és más haladó embereket. A fegyverben állók becsületes része megdöbbent. Ha lett volna az országban becsületes, vezetőképes erő, éle is — és rajtuk kívül százezrek — követték volna. Ilyen vezetőerő azonban már nem volt. »Élni tudtunk a szabadsággal« — de megvédeni saját erőnkből nem tudtuk. AZ ELIEN FORRADALOM CSALÁRD »IDEOLÓGIÁJÁNAK« JELLEMZŐJE, hogy a negyvennyolcas hagyományokat szembeállította azokkal az új hagyományokkal, amelyeket a tizenkét esztendő folyamán mi magunk teremtettünk, szembefordította a magyar munkásmozgalom százesztendős hagyományaival. De a magyar munkásmozgalom továbbfejlesztette a 48-as hagyományokat és aki a munkásmozgalom — és ebben az elmúlt tizenkét esztendő — hagyományait tagadja meg, megtagadja a 48-as hagyományokat is. Az elmúlt tizenkét esztendő nagy vívmányai a szo- cialista építés vívmányai, következésképpen magukban foglalják a demokratikus átalakulás eredményeit is. Alapvető fontosságú, hogy pedagógusaink megértsék és ifjúságunkkal megérttessék e tétel igazságát. Meg kell érteniük és nemes kötelességük, hogy a gondjainkra bízott tanulóifjúsággal is megérttessék. 1848 a magyar munkásmozgalomban és különösen az elmúlt tizenkét esztendőben folytatódik. Aki a tizenkét esztendő nélkül, vagy a tizenkét esztendő ellen idézi 1848-at, menthetetlenül a nacionalizmus útvesztőjébe kerül, aki viszont a ma szocialista építéséhez merít 1848 tiszta forrásából, szocialista hazafiságához gyűjt felbecsülhetetlen kincseket. Az októberi ellenforradalom szétzúzása új, nagy lehetőséget teremtett: az utóbbi esztendők súlyos hibáit kijavítva, kiszélesíthetjük a szocialista demokratizmus útját. A szakszervezet központi vezetőségi ülésének vitája és határozata is — a maga szerény eszközeivel — segítséget szeretne biztosítani e lehetőség valóra váltására. Folytatjuk erőfeszítéseinket a magyar iskola és a pedagógusok fokozódó megbecsüléséért. A Központi Vezetőség határozatának zárószavaival élve —hisszük és mindent megteszünk azért, hogy ehhez a célkitűzésünkhöz megnyerjük az egész dolgozó nép támogatását«. Felelősségünk az iskoláért írta: Lukács Sándor, a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének főtitkára Munkavédelmi problémák a kohász központi vezetőség előtt A kohász-szakszervezet központi vezetősége tanácskozásának második napján a januári ülés óta végzett munkáról számolt be Martin Ferenc elnök. A felszólalóik az elnökséget bírálva követelték, hogy az eddiginél következetesebben képviselje a dolgozók érdekeit. A többi között sürgették a munka- és védőruha, valamint a pótszabadság kérdésének rendezését, elsősorban helyileg az üzemek igazgatói és a szakszervezeti bizottságok jogkörének kiszélesítése útján. Szóvá tették a folyamatos üzemek dolgozóinak munkaszüneti napokra fizetett bérezését, továbbá foglalkoztak az üzemi szakszervezeti szervek munkavédelmi és más problémákkal kapcsolatos feladataival. Új, sajátos, ösztönző bérezés a Kőbányai Zománcárugyárban Az üzem újdonságokat ígér a háziasszonyoknak Vásárolhatnak-e edénytő ,és milyet a háziasszonyaik, ez nagyrészt a Kőbányai Zománcárugyáron múlik, ahol a lábor sok, fazekak születnek. Akik most építenek családi házat és ide akarják rendezni fürdőszobáikat, azokat is érdekli, mi történik a Kőbányai Zománcárugyárban, mert nem titok, ► itt készülnek a fürdőkádak is. • Az információ, amit a gyár► ban kaptunk, igen kedvező és ► megnyugtató. Az edénygyártásnál az üzem már elérte az elmúlt év harmadik negyed► évének termelési szintjét. * Horganyzott edényből viszontaz elmúlt év III. negyedévének 80, fürdőkádból 70 százalékát készítik csak jelenleg. A »prima« minőségű edények száma a gyártás összmennyiségén belül — 6 százalékkal emelkedett. ► — Április első néhány napjának eredményei az eddiginél is biztatóbbak — mondja Kuti Lajos. — Ha az anyagi ellátásban nem lesz zökkenő, túlhaladjuk III. negyedévi eredményünket is. Kedvező ► képet mutat nemcsak a termelés mennyiségi alakulása, ha► nem a termelékenység is. A ► gyár tulajdonképpen január► ban kezdett rendes üzemmel ► dolgozni. Az első hónapban az i. elmúlt évi januári termelé► kenységi szint 76 százalékát, februárban már az elmúlt évi ► februári szint 85, márciusban ► pedig már az elmúlt évi már► ciusi termelékenység 89%-át ► érték el. Április első napjaiban ► a termelékenység — az egy ♦ főre, egy napra eső termelési értékben számotva — már eléri *az elmúlt év azonos időszakainak 94—95 százalékát. ► Hogyan érték el a jó ered- J ményeket? Döntő szerepe van ► ebben a jó bérezési megoldásnak, amelyet már az első negyedévben alkalmaztak. A smunkásokat a biztosított alapi órabéren kívül prémiummal tették érdekeltté a termelésiben. A biztosított alapórabér - és a teljesítménytől függő prémimium jó ösztönző volt. A má► sodik negyedévben újabb meg► oldással kísérleteznek az ► üzemben. A munkások és a ► munkástanács beleegyezésével ► április elsejétől az alapórabér ► teljes összegének kifizetését függővé teszik a tervteljesítés► től. Az alapórabér 80 százaléka biztosított — tehát ezt kif fizetik. Száz százalékát viszont ► csak az üzemítész tervteljesítése esetén fizetik ki. Meghagyták a prémiumtényezőt is — túlteljesítés esetén arányosan emelkedik a munkások keresete. A helyes bérezési forma mellett említésre érdemes a másik megoldás is, amelyet a Kőbányai Zománcárugyárban alkalmaznak. A gyárban a termelés irányítását ténylegesen a művezetők kezébe adták — még bérezés tekintetében is. Április elsejétől az üzemrészek teljesen önállóak. A gyárrészleg vezetőjével köztik, milyen termelési mennyiség előállításához mennyi a béralapja. Az üzem a meghatározott béralapot üzemrészekre bontja , és meghatározza, hogy ebből mennyi áll egyegy művezető rendelkezésére, természetesen figyelembe véve a megkívánt termelési értéket is. A meghatározott béralapon belül a művezető önállóan gazdálkodik. Ha például a munka jobb szervezésével csökkenteni tudja a létszámot, a fennmaradó béralap felett saját hatáskörében rendelkezik — jutalomként oszthatja ki azoknak, akik megítélése szerint a legjobb eredményt érték el. Ez az intézkedés erőteljesen szilárdítja a művezetők helyzetét — megadja nekik azt a hatáskört, amelynek szükségességéről a közelmúltban sokat beszéltünk. A vásárlóközönség számára is tartogat újdonságokat a Kőbányai Zománcárugyár. Új edénymintákkal, formákkal, színekkel kísérleteznek, hogy változatosabb »termelőeszközöket« adjanak a háziasszonyok kezébe. Legnagyobb meglepetésnek nyilván az az ételhordó számít, amelynek ma még csak egyetlen mintadarabja készült el a gyárban. Ez a mintadarab alakja inkább hasonlít egy női kézitáskához, mint az eddig megszokott hordó alakú ételhordókhoz. A kis »kézitáskában«, amely fémből készül és ízlésesen zománcozott, négyféle ételnek van helye. Most készülnek a gyártásához szükséges szerszámok és a negyedév végén előreláthatólag már megkezdik a próbagyártást is. Az új formájú ételhordó valószínűleg tetszik majd a vásárlóközönségnek is — legalább annyira, mint e sorok írójának... (k—r) NÉPAKARAT A vegyész-szakszervezet országos szb-elnöki értekezletén megtárgyalták a vegyipar időszerű kérdéseit és elhatározták, hogy a termelési, béres munkaügyi problémákat szakszervezeti taggyűléseken és termelési értekezleteken vitatják meg az üzemek dolgozóival. Az értekezlet a magyar vegyipari dolgozók nevében táviratban üdvözölte a szabad-ságáért és függetlenségéért harcoló algériai népet, és tiltakozását fejezte ki a francia gyarmatosítók terrorja ellen. . Újjáalakult a filmszakszervezet elnöksége ♦ A Magyar Filmművészek ésFilmalkalmazottak Szabad ♦ Szakszervezetének elnöksége a napokban újjáalakult: elnök Jertier Viktor filmrendező, itt- I '"ír Török György lett. Az elsökség tagjai: Fábry Zoltán, » Keleti Márton, Kolányi Ágos♦ on, Pécsi Anteil, Barna Tamás, Augusztin Ferenc, Vértes ♦ Györgyné, Sebestyén József, L’’roher , Károly, Nyitrai Mikulás és Szabó Pál 1957. április 11.