Népakarat, 1957. április (2. évfolyam, 77–99. sz.)
1957-04-11 / 84. szám
, 1957. április 11. öt hónap után... Még mindig vajúdik az új Művelődésügyi Minisztérium Decembert írtak, amikor először hallottunk arról, hogy — jónéhány év tengernyi baklövéséből okulva — egy közös minisztérium hatáskörébe sűrítik az oktatás és népművelés egyébként számtalan területen párhuzamos problémáit. Most áprilisi van — meglátogattuk a szervezésekben fuldokló két minisztériumot — vajon hol tartanak? Radics Tivadar, a titkárság helyettes vezetője jól ismeri az összevonás és szervezés sok »kulisszatitkát«. — Körülbelül harmincöt százalékos létszámcsökkentést hajtott végre a két minisztérium. Szemlélteti az egyszerűsítést, ha elmondom: az összevont minisztérium dolgozóinak száma nem is sokkal több, mint eddig egy minisztériumé volt. Jelentős változások Az igazgatásban is jelentős változások várhatók. A marxizmus—leninizmus egyetemi oktatásának külön főosztályát bevonták a felsőoktatási osztályba, ezzel a gyakorlati és elméleti képzést közelebb hozzák egymáshoz. Létrehoztak egy tanácsigazgatási főosztályt, ez vagy öt másik, hasonló ügykörű osztályt tesz feleslegessé. S ezek csak az eddigi intézkedések — a többi még ezután következik. Egyszerűsítik a Népműveléshez tartozó vállalatok igazgatását, kevesebb lesz a bürokrácia, gyorsabb az ügyintézés. Csupán egy apróságról nem szóltunk: miért nem működik még mindig a Művelődésügyi Minisztérium — holott már kinevezték a minisztert, a miniszterhelyetteseket s a minisztérium beosztottjai is jobbára tudják feladataikat. „Elcsúsztunk egy narancshéjon“ A Szalay utcában ilyen feleletet adnak érdeklődésünkre: — Működnénk — de hogyan? Az egyik nehézség, hogy hoszszú hónapokig elhúzódott a szervezgetés — annyira elgondolások nélkül kezdtek ebbe a nagy munkába, hogy még a Munkaerőtartalékok Hivatalát is be akarták olvasztani az új minisztériumba. Azután hónapokig osztozkodtak: az OTSB jogügyi kérdésekről vitatkozott velünk, a népművelési szakszövetségek egyik bajukat a másik után hordozták minisztériumról minisztériumra. És végül, most, hogy az átszervezés végre egyenesbe jutott, újra elcsúsztunk egy »narancshéjon ...« A narancshéj az Akadémia, amelynek különböző részlegei megszállva tartják a leendő Művelődésügyi Minisztérium —jelenleg Oktatásügyi Minisztérium — épületének körülbelül 30 szobáját. A KIZELBSZ ugyan már szerzett új helyet, az Akadémia azonban nem hajlandó költözni. S hogyan dolgozzék egy minisztérium — két különböző épületben, a legteljesebb zűrzavarban? ... Ennyit tudtunk meg a leendő Művelődésügyi Minisztériumról. Reméljük, hogy az oktatás és népművelés ügye jó pa trónusra, bürokráciamentesen dolgozó irányítókra lel majd az új minisztériumban. Várkonyi Margit A BÁRÓ ÚR NAPLÓJA Báró vitéz Roszner István nem akármilyen ember, ha jelenleg a Markó utcai börtön kenyerét fogyasztja és közelgő tárgyalását várja is. Tanulni lehet tőle egyet-mást. A báró úr ugyanis — míg sokain, vakon ténferegtek, sodródtak — az első naptól kezdve világosan látta, hogy október 23-án ellenforradalom kezdődött, örült neki és igyekezett is támogatni. A báró úr örömének és lelkesedésének megértéséhez viszssza kell lapoznunk néhány oldalit a krónikában. Hol is kezdjük? A bárói papa Vas megyei földbirtokos és jogakadémiai tanár volt, aki, mint illik, beíratta fiát az akkori K. u. K.hadsereg modisméi katonaiskolájába. Az ifjú báró zászlósi ranggal végezte el az iskolát. Azután kitört az első világháború, és itt haladt felfelé a ranglétrán, a századosi rangig. Ellenforradalmi különítmény élén A Tanácsköztársaság — érthetően — nem tetszett neki. A fehérterrorista ellenforradalom annál jobban. Maga is szervezett egy »nemzetőrséget« és annak az élén tartotta fenn a »rendet« a Vas megyei Gerse, Győrvár és Egervár községekben. Még ma is szívesen emlékezik vissza, hogyan vertek véresre hat kommunistát annak idején Egervárott. A horthysta »konszolidáció« idején birtokára vonult viszsza, mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozott, mintabirtokot szervezett. 1934-ben belépett a Nemzeti Egység Pártjába, majd a MÉP-be (Magyar Élet Pártja). Egy évvel később márképviselővé is választották. S hogy el ne felejtsük: megismerkedett az éppen felemelkedő nagysággal, Mindszenti (Pehm) Józseffel. De erről a barátságról majd később, részletesebben. A felszabadulás után egy darabig kereste a helyét. 1946- ban aztán bekerült a Földművelésügyi Minisztériumba, űzte a mezőgazdasági tudományokat, kutatgatott, agrárszaklapokba írogatott. Mint elmondta, az Agrártudomány című lapnál Nagy Imre rendkívül elégedett volt a munkájával. Erről ennyit. Roszner báró az elmúlt év novemberében naplót írt .A budapesti október 23« címmel. Ez a mintegy húsz, sűrűn gépelt oldalas napló világosan elárulja, hogy szerzője az első perctől kezdve jól látta, mi is megy végbe Magyarországon. Nagy Imre, a „Messiás“ A báró úr bőbeszédű naplóját az 1953-as események ismertetésével kezdi. Nem érdektelen, ha legalább röviden idézzük, mint vélekedett Nagy Imréről: »Nagy Imre ... volt a várt Messiás, azai első pillantásra meglepő, de Nagy Imre a „felszabadulás” évei alatt egy tipikusan forradalmi metamorfózison ment át, s midőn 1953 nyarán a kommunista párt őt tette meg Rákosi helyébe miniszterelnökké, merőben új emberként mutatkozott be ... Az emberek néhány napra megfeledkeztek arról, hogy változatlanul kommunista államban élnek .. A báró sajnálkozik Nagy Imre jobboldali politikájának visszaszorításán, de nem csügged. így ír: »Nagy Imre csatát vesztett, de legyőzötten gazdagabban távozott, mint ahogyan jött. Gazdagabban, tapasztalatokban és hívekben. Az utóbbiak tovább szaporodtak, midőn megtagadta az .. önkritika” gyakorlását.« A naplóíró jól látja, hogy Nagy Imre a zászlaja alá gyűjtött mindenkit, aki szemben állt a kommunizmussal, íme, ismét egy szó szerinti idézet: »Nagy Imre ennek (a kommunizmusnak) az eUenpólusa, s növekvő táborának, a tömegeknek sugallat s nem logikai alapokra felépülő véleménye szerint az eUenpólus természetszerűleg mi más lehetne, mint magyar és nemzeti! Attól lehet még kommunista, sőt akár párttag is — hiszen számolni kell az adott viszonyokkal... így a tömegek öntudatlanul sodródtak valami kellőleg még nem körvonalazott nemzeti kommunizmus , felé.« ♦ „Amiért érdemes volt élni“ ! A bevezető fejtegetéseket az báró úr naplója az ellenforra dalmi tüntetés, a rádió ostro- ma és a fasiszta terror dicsői- tésével folytatja. •• »Csodálatosan gyönyörű volt az egész, egy élmény, melyért érde- ♦ mes volt egy életet élni ...« — írja. Roszner báró hosszan lel-kendezik az ellenforradalom ♦ október végi sikerein, »az istenítéleteken« (ahogyan ő az rémtetteket nevezi), a polgári pártok újjáalakulásán, és fő- ♦ leg régi barátja, Mindszentyi József hercegprímás budai rezidenciájába való visszaté-* résén. De a Nyugatban csaló-» dott: »Jólestek a nyugati elismerések, a lelkesedés, égő pártházak, betört ablakú szovjet nagykövetségek. ♦ Jólesett a szeretet, mellyel a me- nekülőket fogadták, a csokoládé és gyógyszer, melyet a Vöröskereszt ♦ hozott, de valahogyan — és most elsősorban Eisenhower elnök első megválasztásakor tett programjára ♦ gondolok — . .. valahogyan többet vártunk ennél. Azt képzeltük, hogy ♦ jelentünk a világ, és elsősorban, a nyugati nagyhatalmak szemében ♦ annyit, mint egy Korea, vagy egy vietnami kérdés.« Ezekhez a szavakhoz nem kell kommentár. A koreai és a vietnami példa még túlságo- ♦ san eleven mindenki emléke- zetében. Találkozás ♦ Mindszenty Józseffel ! Hosszan lehetne még idézni a báró úr naplójából. Sajnos, nincs erre hely. Hadd írjuk fel még röviden — elbeszélései nyomán — találkozását Mind-tszenty Józseffel. »A palota előtt tankok álltak, pillanatok alatt géppisztolyos őrségi vett minket körül: ,Kik vagyunk, mit akarunk?’ (A páncélosok Pallavicini, vagynépi demokratikus nevén’ Pálinkás őrnagy rétsági’páncélos egységéhez tartoztak. — A szerk.) Pillanatokra torkomban éreztem verni a szívemet, de a nevem említésére azonnal megváltozott a hang, és a sötét kapu alól valaki kikiáltott: Tessék parancsolni, a hercegprímás úr már várja ...” Bevezettek s előttem állt a régi Mindszenty József ... — Nekünk, azt hiszem, hosszan van beszélnivalónk — mondta, s arra kért, hogy bonyolíthassa le előbb az audenciára váró tömeget, mert azok csak perces látogatók ...« »Végre ismét én kerültem sorra ... Politikai nézeteinket nem volt nehéz összehangolni. Meglepően azonos síkon mozogtak, s másnapra, szombatra tervezett rádióbeszédében - mint mondta — felfogásának kellő nyomatékkal hangot is fog adni ... Megbeszélésünk értelmében úgy volt, hogy új politikai kérdések egybehangolása végett hétfőn Nagy Imre miniszter- szerelnököt keresem fel.« * » Erre a hétfői beszélgetésre már nem kerülhetett sor. Szertefoszlottak az elleni orraj dalmárok reményei és Roszj nesz bárónak rá kellett jönnie, hogy — ismét hiába vért Bányász Rezső . Ejti, ráérünk arra még!... (Pl) A mezőgazdasági tudományok egy elismert kutatója cikket írt nemrégen a magyar kukoricatermesztésről az egyik társadalmi hetilapban. Élesen és meggyőző erővel bizonygatta, milyen jelentékeny kára származik az országnak abból, hogy — nem véve figyelembe hazánk szélsőséges időjárási viszonyait — kései érésű kukoricafajtákat vetünk. Ezek hozama pedig, éppen az időjárás előre ki nem számítható ingadozásai folytán, teljesen bizonytalan. Emiatt azután tervgazdálkodásunk is meglehetősen furcsa helyzetbe kerül itt, hiszen a legpompásabb statisztikai módszerekkel se lehet előzetesen kiszámítani, mekkora kukoricatermés is várható. A szerző hazárdjátéknak nevezi ezt a gazdálkodást. Véleménye szerint biztonságosabbá és főként előre fölbecsülhetővé tenné kukoricatermésünket, ha áttérnénk gyorsabban élő, és több évi átlagban azonos hozamú fajták termesztésére. Javasolja, hogy haladéktalanul kezdjenek nagyarányú üzemi kísérleteket a számbajörhető fajták kiválasztása, és az új termesztési módszerek egyéb előnyeinek felderítése céljából. Amint látjuk, nem valami bagatell dologról van szó, elvégre hazánk szántó területének majdnem egynegyedén, két és negyedmillió katasztrális holdon termesztünk tengerit. Legfontosabb mezőgazdasági növényeink egyike, már csak az állattenyésztés fejlesztése szempontjából is. Még inkább látjuk az indítvány jelentőségét, ha együtt számolunk a kutatóval, aki arra hivatkozik — s nyilván nem a levegőből —, hogy mintegy 4,5 milliárd forint értékű az a kukoricamennyiség, amelynek a sorsa a jelenlegi körülmények között teljesen bizonytalan. Hogy kilencmilliárd értékű kukorica terem-e földjeinken, vagy pedig csak 4,5 milliárd értékű, ez azon fordul meg, van-e eső a kellő időben, illetve napsütés. A többi között ez is egyik oka annak, hogy még mindig esőleső ország vagyunk. Szóval nem csekélység, nem valami nagyhangú átújítás, amit ez a tudományos kutató javasol. Persze nem könnyű feladat, bár minden külön beruházás és költségtöbblet nélkül teljesíthető, ha az illetékes állami gazdasági és tudományos szervek azonnal és teljes határozottsággal felkarolják a kezdeményezést , hinné is az ember, hogy így van, hiszen nagy jelentőségű, egész mezőgazdaságunk számára új lehetőségeket feltáró javaslatról van szó. Joggal mered tehát az ember értetlenül az említett tudományos kutatóra, aki arra a kérdésre, hogy miként fogadták indítványát a hivatalos és szakkörök, némi lemondással hangjában így válaszod: »Azt mondták, hogy az idén már úgyis késő van hozzá, meg hogy így, meg hogy úgy ...« Bizony ez inkább olyanformán hangzik, mint annak a bizonyos Futó Pál úrnak az ismert mondása a ráérésről, akinek tunya, maradi figuráját Petőfi rajzolta szatírába. Minek azonnal nekivágni, ahogy ez a tudományos kutató szeretné? Hiszen nincs még se szempont, se irányvonal hozzá. Ha eddig jók voltak azok a kukoricafajták, jók lesznek még vagy meddig. Mit számít, hogy az ország mennyit veszít ezzel. De ha már hivatalos körök ilyen ódzkodva fogadták a javaslatot, helyes, ha a sajtó megveri mellette kissé a dobot. Legalább annyira, mint néhány évvel ezelőtt, amikor az újságolvasó embernek szinte a könyökén jöttek ki agyapotföldekről, a citrom- és narancsligetekről, meg a gumipitypang-ültetvényekről összelelkendezett újságcikkek. Elvégre itt most egy egészséges, hasznos újítási javaslatról van szó. Kezdjünk csak hozzá szaporán! Nem volna csodálatos, ha tudományos kutatónk, eddigi tapasztalatai alapján elkedvetlenedve, sutba vágná terveit, számításait. Ámde nem ezt teszi, hanem, miként kijelentette: az irányítása alatt dolgozó hortobágyi kísérleti gazdaságban tovább folytatja kutatásait, mert meg akarja azt is állapítani, hogy mennyivel dúsabb gabonatermésre számíthatni, ha az említett korai érésű kukorica után vetik a búzát vagy az árpát — az eddiginél egy hónappal korábban, s éppen az őszi esők elé. (Úgy látszik, neki még most sincs későn.) Nyilván tudományos munkássága hosszú évtizedei alatt belegyőződött már abba, hogy senki se próféta a saját hazájában, s hogy Magyarországon mindig is nehezen gyökereztek meg a komoly újítások. Sok példát lehetne erre felhozni Tessedik Sámueltól, az alföldi talajjavítás apostolától, a kecskeméti síró homokot, fáradhatatlan és áldozatos munkával, kincses ligetté művelő gyümölcskertészekig. A legszomorúbb az egészben, hogy mindez a mi szocialista jellegű társadalmunkban történt és történik, amelyről a múltban úgy beszéltek, mint a szervezettség, ps gazdasági és tudományos előrehaladás nagyszerű honáról. S íme, itt van egy országos jelentőségű probléma megoldására tett épkézláb javaslat — de visszhangja annyi sincs, mint egy disszidált futballista hazatérésének. Mert azt azután már mégse lehet visszhangnak nevezni, amit hivatalos körökben mondtak a kutatónak, hogy: »Az idén már úgyis későn van ...« Ezek a hivatalos körök, úgy látszik, elfelejtették, hogy van a magyar népnek egy ilyenképpen hangzó mondása is: »Jobb későn, mint soha.« Arról nem is szólva, hogy elmaradott mezőgazdaságunkban mindennel elkéstünk már eddig is. Talán azt gondolják a ráérősek, hogy akkor meg minek úgy rohanni? NÉPAKARAT Elutazott Magyarországról a szovjet kulturális küldöttség A hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából hazáinkba érkezett szovjet kulturális delegáció szerda délben repülőgépen hazautazott a Szovjetunióba. A búcsúztatáson a kulturális élet számos vezetője jelent meg a Ferihegyi repülőtéren. Ott volt B. V. Gorbacsov, a szovjet nagykövetség másodtitkára is. A küldöttséget Péter János, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke búcsúztatta. A búcsúszavakra M. B. Mityin. akadémikus, a küldöttség vezetője válaszolt • % _ Nem akad nyolc szükséglakás a kerületben? —Állást kapott SMT f] 4 lUJfSi^PflC avak telefonos lány — Három-négyéves kislányt befogadna a Kalix*, egy gyermekszerető házaspár — Melyik kórházban lenne helye egy elhagyott betegnek ? Keret van, engedély van, sőt a vállalat is elvégezné: mi hát a hiba? Nem akad szükséglakás nyolc család számára a XIV. kerületben. A mese ezúttal az Egressy út 18/a. számú házáról szól, ahol födémcserére lenne szükség, mert enélkül a bennlakó nyolc család állandó életveszedelemben forog. Nem öreg ház ez. De 15 évvel ezelőtt ráépítettek egy emeletet, felelőtlen, lelkiismeretlen munkával. Az első és a második emeleti lakások között olyan rossz a padló, hogy a második emeletiek bármely pillanatban az alattuk levők fejére szakadhatnak. Hát még mióta az októberi események is tágítottak, lazították a tartógerendákat! Néhány szükséglakáson talán mégsem múlhat egy életveszélyes ház rendbehozatala? Ne várjuk meg, hogy emberéletben essék kár. -IStIme, a Kertész utcai általános iskola számtanversenynyertes kisdiákjainak levele: »Örömmel közöljük, hogy a Népakarat cikke nyomán meglágyult az illetékesek szíve is, ha megkésve ugyan, de megkaptuk az izgalmas számtanverseny nehéz munkával kiérdemelt jutalmát, az ezer forintot. Iskolánk könyvtára komoly értékekkel, ifjúsági könyvekkel gyarapodott ebből az összegből.« KISI -Furcsa állapotokat idézhet elő egy belövés. Az októberi eseményekig úgy dolgozott dr. Lissauer József fogorvos, a megszokott Novokainnal, mint minden más társa. De egy félelmetes belövés novokainérzékennyé, alergiássá tette. Kéri kollégáit, kölcsönözzenek számára Xylocaint, amíg megérkezik külföldről a már megrendelt dózis. Természetben fogja visszaszolgáltatni. Címe: Népszínház utca 40. Még két gyógyszerkérés! A 81 esztendős özvegy Mélykúti Bélánné nem tud enni ősz óta, amikor tüdőgyulladás támadta meg. Húsz kilót fogyott azóta. Nemcsak az étvágya, de az élete függ a Rypason injekciótól. Címe: Jókai utca 10, II. 14. Súlyos érszűkülettel, nagy kínok között vergődik a Szabolcs utcai kórház belgyógyászatán Knöpfler Oszkár. Neki pedig Priscoli injekcióra volna szüksége. Segítsünk rajta! - ISI -Még csak két napja annak, hogy telefonkezelői állást kértünk a vak Irénke számára. És a kérésnek máris van foganatja. Felvette őt a II. kerületi tanács, de jelentkezett a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár szakszervezeti bizottsága is. A legnagyobb együttérzést és megértést mégis a vámőrség épületének telefonkezelőnője tanúsította. Ő lenne az, aki átveszi Irénke régi telefonközpontját. Bizony nem kevesebbet ajánlott fel, minthogy ő más beosztást kér, hadd maradjon meg vak kolleganője számára ismert, megszokott munkahelye. Köszönet érte! -ISI — Bizony, dobhártyaműtét után nem igen lehet hajolni. Ezért kellett megválnia Vágó Évának, a Pamuttextilművektől, ahol fonó volt. Kérte, hogy műtéte után könnyebb beosztásba helyezzék át, de kérését meg sem hallgatták. Éva meggyógyult. De munkája azóta sincsen. Boldogan elmenne akár gyárba, akár áruházi eladónak. Ha valahol szükség van munkájára, értesítsék. Címe: Baross tér 3. — ISI — Ugyanilyen kérése van a 17 esztendős N. M.-nek is, aki cukrász volt, de egy vesegyulladás véget vetett édesipari pályafutásának. Minden könnyű munkát boldogan elsajátítana, mert igen ügyes kezei vannak. Aki elhelyezkedéshez segítene, írjon a szerkesztőségbe. - ISI -Hiába van a saját ház, hiába a rendes kereset — hiszen most is felesbe vállalta a szomszéd Kovácsék földjét a hartai Frei János és fele- sége. Ez pedig rendre kiadja majd a télire valót. De — úgy vélik ők — gyerek nélkül »még az édes méz is keserűivé válik«. Freiné sokat szaíladt már a doktorokhoz. De mindhiába, mert saját gyermeke neki sohasem lehet. Már a menhelyhez is fordult egy apróságért. Néhány hónapos tejescsöppséget akartak adni. »Nekem pedig háromnégyéves kellene, mert ilyen picivel nem tudok mit kezdeni. Hogyan is táplálnám?« — panaszolja Freine. Talán akad olyan elhagyott gyerek — legjobban kislányt szeretnének, mert azt már töméntelen sok ruhácska is várja új otthonában — akit odaadnának egy gyereket szerető házaspárnak. ISI — Egyetlen kórházba sem veszik fel Ternyák Etelkát, aki három héttel ezelőtt baleset áldozata lett. A 79-es troliról szállt le , akalauznő pedig korán csengette le a kocsit Szegény Etelka a troli kerekei közé szorult. Következmény: térdtörés — amit a Péterfy Sándor utcai kórházban csak későn vettek észre, és gyógymód eleinte borogatás volt. A kórházból való távozás előtt vették észre az igazi fajt. Begipszelték a lábát és őt magát békével elbocsátották. Dehát mit tegyen most Tertyák Etelka? Hiszen ágyraáró és úgy fekszik otthon, hogy nincs körülötte senki, akitől egyetlen pohár vizet térhetne. Azért fordulunk az igynyilvántartóhoz: biztosítón valahol helyet a szegény ■lhagyott és elhanyagolt teemtés számára, aki VII., Thököly út 19. szám alatt dalik. így történt! ! A Budapesti Filmstúdió I munkatársai páratlanul érde- I kés, vádiratnak és történelmi dokumentumnak is beillő riportfilmet készítettek az októ- I ber novemberi ellenforradalom napjairól. A kétrészes, 200 perces időtartamú filmet mástól kezdve a Híradó-mozi és 116 budapesti filmszínház tűzik— kísérőfilmként— műsoára. I