Népszava, 1958. március (86. évfolyam, 51–76. sz.)

1958-03-01 / 51. szám

Sajátoknak a helyes bérezési formák alkalmazásaira. Bérpo­litikánkban továbbra is arra kell törekedni, hogy mindin­kább segítse a gazdaságosabb, termelékenyebb munkát. Itt nemcsak arról van­ szó, hogy helyes elveket kell érvényesí­teni, hanem arról is, hogy vilá­gos, minden munkás számára érthető bérezési formákat al­kalmazzunk. A nyereségrészesedés elvé­ben is kifejezésre jut a társa­dalmi és egyéni érdekek össze­hangolása. A nyereségrészese­dés célja az egész társadalom érdekét szolgáló termelés gaz­daságosabbá tétele, a munká­sok pedig közvetlenül is része­sednek a gazdaságosabb terme­lés anyagi eredményeiből. Kedves Elvtársak! A munkáshatalom erősítésé­nek elengedhetetlen feltétele, a dolgozók aktivitásának növelé­se, kezdeményezéseik felkaro­lása. E tekintetben vannak ta­pasztalataink. Jók is, rosszak is. Gondolunk itt mindenek­ egyes ágainál, az admiinisztra­tív dolgozóknál, egészségügyi dolgozóiknál, pedagógusoknál. A következő évek feladata, hogy a rendelkezésre álló esz­­k­özökből ezeket az aránytalan­ságokat csökkentsük, majd tel­jesen kiküszöböljük. Az alapbérek emelésével, a feszültségek túlnyomó részé­nek felszámolásával helyesebb kereseti arányok kialakításá­val tehát a szocialista elosztás elvét következetesebben érvé­nyesítjük. Néhol azonban a kialakult gyakorlat torzítja a szocialista elosztást. Minde­nekelőtt a természetbeni jutta­tásokról van szó. E juttatások a korai kapita­lizmusban a kizsákmányolás legszemérmetlenebb formáit takarták és lényegében a céh­rendszer maradványai. Jellem­ző, hogy a természetbeni jutta­tások ma már Európa szerte ismeretlenek, csupán az ipari­lag nagyon elmaradt Török-Hiba lenne a szocialista ver­senyt célnak tekinteni. A szo­cialista munkaverseny nem cél, hanem a gazdaságosabb termelésnek, az önköltség csök­kentésének, az anyagtakaré­kosságnak és a minőség meg­javításának eszköze. A szocia­lista verseny végsősoron nem más, mint a dolgozók tudatos részvétele a szocialista építés­ben. Más szóval a verseny a szocializmus építésének kom­munista módszere. A magyar munkásosztály büszke azokra a dolgozókra, akik tehetségükkel, szorgal­mukkal, szaktudásukkal ki­emelkedően járultak hozzá a szocialista építő munkánk meg­gyorsításához. Ugyanakkor előtt a szocialista munkaver­senyre. A szocialista verseny nélkü­lözhetetlen a tömegek kezde­ményező készségének növelé­séhez. Nálunk azonban az el­múlt években — éppen a már országban fordulnak elő, a könnyűipar egyes ágaiban. A természetbeni juttatások megszüntetése hazánkban évek­kel ezelőtt tehát indokolt volt. Hiba volt azonban, hogy ez nem járt együtt a helyes ke­reseti arányok kialakításával az említett iparágakban és így csökkentette a reálkeresetet. Az aránytalanság ugyan az elmúlt évek során csökkent, de teljesen nem szűnt meg. Megítélésünk szerint azon­ban ez nem teszi indokolttá a természetbeni juttatás vissza­állítását, mert ez ellenkezik a szocialista elosztás elvével. A végzett munkának mindenek­előtt a bérben kell kifejezésre jutnia. A kérdés rendezése most nincs napirenden, de a későbbiek során olyan meg­oldást kell találni, hogy a munkások reáljövedelme ne csökkenjen és kialakuljanak a helyes kereseti arányok, nem szabad többé megenged­nünk, hogy selejtgyártók, ügyeskedők e nemes vetélke­dés vámszedői legyenek. A szakszervezeteknek ügyelniük kell arra, hogy az anyagi és erkölcsi megbecsülés valóban a termelés szerény, mindennapos hőseinek jusson. A dolgozók termelő aktivi­­vitása növelésének elengedhe­tetlen feltétele, hogy a dolgo­zóknak a törvényekben bizto­sított jogai csorbítatlanul ér­vényesüljenek. Véget kell vetni annak a régebbi, helytelen gyakorlatnak, amely elválasz­totta a szakszervezetek terme­lési feladatait az érdekvédelmi tevékenységétől. említett hibák következtében — a szocialista verseny értel­mezése és gyakorlata sok vo­natkozásban helytelen volt. Úgy gondoljuk, helyes lesz, ha e fontos kérdésben a XIX. kongresszus állást foglal. Más természetű kérdés ugyan, de évek óta sok vitára adott okot a munkaruha-jutta­tások rendszere. Ha valahol, ezen a téren elmondhatjuk valóban, hogy sok volt a fele­lőtlenség: olyanok kaptak munka- és védőruhát, akiknek nem járt volna és éppen ezért sokan kimaradtak a juttatás­ból, akiket a munka- vagy védőruha a rendelkezések sze­rint megilletett volna. Ez jog­gal sértette a dolgozók igazság­érzetét, nem beszélve arról, hogy a lazaságok következté­ben a munkaruhákra fordított összeg az elmúlt években sok­szorosára nőtt. Ennek az álla­potnak vet véget a nemrégi­ben megjelent kormányrende­let. A rendelet lényege, hogy a munka- és védőruha elosztá­sát közvetlenül az érdekeltek­re, az üzemekre bízza. Meg­szünteti azt a gyakorlatot, hogy illetéktelenek is munkaruha­­ellátásban részesüljenek. A szakszervezeteknek is ügyelniük kell arra, hogy a megállapí­tott kereteken belül, ténylege­sen azok kapjanak munka­ruhát, akiknek erre leginkább szükségük van. Az élet- és munkakörülmé­nyekkel kapcsolatban szólni kell még a dolgozók legszéle­sebb rétegeit érintő lakáskér­désről: a lakáshelyzet súlyos­ságának okait részletesen elemzi a kongresszus elé ter­jesztett írásbeli jelentés. Amint az Európai Gazdasági Bizottság jelentése nemrég megállapította, csak Európá­ban mintegy 30 millió lakásra volna szükség. Nálunk a lakásépítkezés gyorsabb ütemű fejlesztését elsősorban az anyaghiány gá­tolja. Helyi építőanyagok fel­kutatása és fokozottabb fel­­használása azonban valame­lyest csökkenthetné építő­anyagellátási nehézségeinket. Az utóbbi két-három évben pártunk és kormányunk nagy erőfeszítéseket tett a hely­zet megjavítására, sokkal több lakás épült, mint az azt megelőző években. A többi között tízezer új bányászlakás, lényegesen több, mint az el­múlt években együttvéve. Ez a széntermelés kedvező alaku­lásában máris éreztette hatá­sát. lesebb értelmezéséből az is kö­vetkezik, hogy az eddiginél sokkal behatóbban kell foglal­koznunk iparfejlesztési és ipartelepítési politikával. Hi­szen a súlyos lakáshelyzet részben az e téren elkövetett korábbi hibákból is származik. Érezzük ennek a hatását az ipari központokat érintő köz­lekedési nehézségeknél is. A lakáskérdéssel kapcsolat­ban feltétlenül szólni kell még az albérletbe kényszerült dol­gozókat sújtó lakbéruzsoráról. Közismert dolog, hogy fiúk, lányok, ifjú házasok keresetük­nek gyakran felét is kénytele­nek albérletre fizetni. Ezt a kérdést csupán rende­letileg nehéz szabályozni. A szakszervezetek azonban nem tűrhetik az e téren meglevő helyzetet. Olyan közvéleményt kell kialakítanunk, amelyben mindenkinek elmenjen a bá­torsága attól, hogy megzsarolja a szorult helyzetben levőket Amikor számba vesszük a dolgozók élet- és munkakörül­ményeinek javítását célzó tennivalóinkat, beszélni kell azokról — a gyakran jó szán­dékú törekvésekről is — ame­lyek figyelmen kívül hagyják az adott lehetőségeket, az egész közösség érdekeit Az ilyen törekvések nem­egyszer arra irányulnak, hogy a termelt értéket, a nemzeti jövedelmet teljes egészében fo­gyasszuk el. Itt persze nem­csak tudatlanságból fakadó nézetekről van szó. Az ellen­séges elemek — kívül is, belül is — szítják a követeléseket. A teljesíthetetlen követelések bedobásával, napirenden tar­tásával, a munkáshatalom el­leni bizalmatlanság felkelté­sére, demagóg hangulat kiala­kítására törekszenek. A szakszervezeteknek köte­lességükre a legnyíltabban és legőszintébben feltárni a hely­zetet, azt, hogy mire van lehe­tőség és mire nincs. A nemzeti jövedelem bizo­nyos részét minden időben feltétlenül a termelőerők fej­lesztésére szolgáló beruházá­sokra kell fordítani. Ez a mun­kásosztálynak nemcsak politi­kai, hanem közvetlen gyakor­lati érdeke is, hiszen a többi között a felnövő új munkás­generáció számára is új mun­kahelyeket kell teremteni. A szocialista verseny­­­eszköz A munkaruha-elosztás új gyakorlata Lakáskérdés és iparfejlesztési politika Súlyos lakásgondjaink eny­­nekelőtt Budapesten és az hítése érdekében távlati terv ipari központok részére, kidolgozása szükséges, mindé- A szakszervezeti munka szó- Pillanatkép a kongresszus küldötteiről A szakszervezetek felelőssége és feladata a munkásosztály, a bérből és fizetésből élők életszínvonalának alakulásában Mint már a szakszervezetek szerepének, helyének meghatá­rozásánál megállapítottuk, a szakszervezetek felelősek a bérből és fizetésből élő dolgo­zók életszínvonalának alakulá­sáért. A szocializmus építése során a termelőerők fejlődésének, a termelékenység emelkedésé­nek együtt kell járnia a dol­gozók életszínvonalának javu­lásával. A szakszervezeteknek felelősségük tudatában őrköd­niük kell azon, hogy a szocia­lizmus gazdasági alaptörvénye érvényesüljön. Nem szabad még egyszer bekövetkeznie an­nak, ami 1951 és 1953 között történt, amikor is csökkent, illetve stagnált az életszínvo­nal. Természetesen az életszínvo­nal alakulását nem lehet elvo­natkoztatni az ország adott gazdasági fejlettségétől. Sokan hasonlítják össze a magyar munkások életszínvonalát ná­lunk jóval fejlettebb, más tör­ténelmi körülmények között kialakult tőkés országok dol­gozóinak életviszonyaival. Reá­lis képet csak úgy kapunk, ha azt vetjük egybe, hogy a meg­termelt új értékekből — tehát a nemzeti jövedelemből — mi­lyen arányban részesülnek a dolgozók. Ha ilyen összehason­lítást teszünk, azonnal kiderül, hogy a magyar munkásosztály életszínvonala kibírja az össze­hasonlítást a fejlettebb tőkés országok dolgozóinak életszín­vonalával. Még akkor is, ha egyes nyugati országokban bi­zonyos munkáskategóriák reál­keresete magasabb, mint ná­lunk. A szakszervezetek feladata, hogy a dolgozók valamennyi rétegének helyzetét ismerve, egyetemes érdekeink figyelem­be vételével vállaljanak részt a fogyasztás és a beruházások helyes arányának kialakításá­ban. A termelőerők fejlesztése ütemének, a beruházások ará­nyának megállapításánál min­dig az életszínvonal állandó emelését kell szem előtt tar­tani. A szocializmus építését nem lehet leegyszerűsítve, kizárólag a termelőerők fejlesztésére korlátozni, hiszen a termelő­erők fejlesztése is csak eszköz a dolgozók állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségle­teinek kielégítésére. Az életszínvonal alakulá­sáért kimondott felelősségünk a mai helyzetben mindenek­előtt azt jelenti, hogy a jelen­legi életszínvonalat védeni, biztosítani kell. Ez elsősorban Bár az életszínvonal emelé­sében nagy lépést tettünk elő­re, lehetőségeink a továbbiak­ban korlátozottak és ez egy sor valóban sürgős, fontos problé­ma megoldásának elhalasztá­sát teszi elkerülhetetlenné. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a megoldás módjával ne fog­lalkozzunk. Itt mindenekelőtt — mint a munkásokat legtöbbet foglalkoztató problémát — a nyugdíj­kérdést tesszük szóvá. A kongresszusnak ebben egy­értelműen, világosan állást kell foglalnia. Szó sincs arról, hogy nyugdíjrendszerünk egé­szében rossz volna és alapjai­ban át kellene szervezni. Je­lenleg is kiállja az összehason­lítást valamennyi tőkés orszá­géval. Miből áll a nyugdíjrendsze­rünk fogyatékossága? Minde­nekelőtt abban, hogy nagy az aránytalanság a régi és új alapon megállapított nyugdíjak között. Ez az aránytalanság ál­landóan növekszik, a keresetek emelkedése miatt. Ez sérti a dolgozók igazságérzetét. Nyugdíjrendszerünk egy má­sik fogyatékossága abban van, hogy nem veszi eléggé számí­tásba a munkában eltöltött időt, ugyanakkor rövid a váro­­mányi idő. Ebben is van el­lentmondás és az osztályszem­pontok sem érvényesülnek megfelelően, a gazdaságosabb termeléssel érhető el, erről az előbbiek so­rán már részletesen szó volt. Ugyanakkor meg kell akadá­lyozni minden olyan bürokra­tikus törekvést, amely a kiala­kult életszínvonalat csökken­tené, akár az árak — burkolt áremelés, vagy minőségrontás —, akár a bérek, akár pedig a szociális juttatások oldaláról. Ezeket a feszültségeket kell tehát majd feloldanunk. Ter­mészetesen nem téveszthetjük szem elől, hogy bármely ren­dezés több százezer dolgozót érint, hiszen jelenleg 600 000 nyugdíjas van. Ennek megfele­lően a rendezés hatalmas anyagi eszközöket igényelne. Csak a legégetőbb problémák megoldásához több min­t fél­­milliárd forintra volna szük­ség. Ezt figyelembe véve úgy gondoljuk, helyes volna, ha a kongresszus úgy foglalna ál­lást, hogy a 3 éves tervben az élet- és munkakörülmények javítására rendelkezésre álló alapokat mindenekelőtt erre a célra használnánk fel. Társa­dalmi összefogással a kérdés megoldását előbbre lehetne hozni. A dolgozók élet- és munka­­körülményeinek alakulásánál figyelemre méltó, hogy bér­rendszerünk jónéhány régebbi hiányossága megszűnt és ma már sokkal jobban érvényesül a szocialista elosztás elve, mint régebben. A jelenlegi bérarányokban már inkább kifejeződik az egyes iparágak népgazdasági fontossága. Nem véletlen pél­dául, hogy míg a béralap emelkedése általában 12 szá­zalék, addig a bányászatban ez 30 százalékot ért el. A nyugdíj­rendszer néhány aránytalansága A természetbeni juttatásokról A bérezésnél jobban tekin- már korántsem találkozhatunk tetbe vesszük a szakképzettség olyan természetű bérpanaszok­­­ót és az egyes szakmák sajá­­kai, mint az elmúlt években, tosságaiból adódó nehézsége- Néhány helyen vannak ugyan két is. Nagy eredmény, hogy még aránytalanságok, feszült­­mindennek következtében ma régek, például a könnyűipar 1958. március 1 A szakszervezetek felelőssége a dolgozók élet- és munkakörülményeit szabályozó törvények és rendeletek helyességéért és azok betartásáért A dolgozók élet- és munka­­körülményeit szabályozó ren­­deletek, törvények általában megfelelnek a lehetőségeknek, kielégítik az igényeket. Jó­részüknek kidolgozásánál a szakszervezetek is részt vettek, többet maguk kezdeményez­tek. Természetesen nemegyszer előfordult — és még ma is van rá eset —, hogy egy-egy ren­­deletünk, határozatunk nem elég időtálló, a tapasztalat nem igazolja. Arra kell töreked­nünk, hogy alapos, átgondolt intézkedéseket hozzunk. Ezért növelnünk kell a szakszerveze­tek hozzáértését, felkészültsé­gét. A tervek, a törvények he­lyessége azonban nem jelenti ezeknek az­ életben való meg­valósulását, érvényesülését. Itt még nagyon kiütköznek fogya­tékosságaink és a szakszerve­zetek tevékenységét itt még ja­vítani kell. Az élet- és munkakörülmé­nyeket érintő rendeletek sorsa a vállalatoknál, az üzemekben dől el. A munkások általában a rendeletek jó- vagy rossz­­voltát azon mérik le, hogy ezek hogyan valósulnak meg. A legtöbbet a szakszervezeti bizottságok, a szakszervezeti bizalmiak tehetnek — termé­szetesen csak a felsőbb szer­vek állandó támogatása, segít­sége mellett, különösen ami az üzemi, vállalati szinten megoldható kérdéseket illeti. E tevékenységüknél egy alap­elvből kell kiindulnunk. A törvényeket és rendeleteket a munkásállam alkotta és ezek végrehajtása mindenkire egy­aránt kötelező, legyen az mi­niszter, gyárigazgató, vagy üzemi munkás. A szakszervezetek ennek megfelelően — sem az üzem­ben, sem felsőbb szinten — nem tűrhetik el a törvények és rendeletek megszegését és ha jó szóval nem boldogul­nak, igénybe kell venni ehhez a törvény erejét is. A törvénytelen eljárások jó része a munkások és alkal­mazottak elbocsátásával kap­csolatos. Itt nem ritka az ön­kényeskedés, a személyi bosz­­szú. Egyes vállalatvezetők olyat is megengednek maguk­nak, hogy hetekig nem adják ki a munkakönyvét, megaka­dályozzák, hogy a dolgozó el­helyezkedjék. Minden válla­lati, gazdasági vezető, vagy a munkaügyi alkalmazott tudja, hogy ez súlyos törvénysértés. Sok a tennivaló még a túl­óra-rendelet, a fiatalkorúak, a nők védelmében hozott intéz­kedések betartásánál. Konkrét intézkedéseket kell hozni a balesetvédelemre vo­natkozó óvórendszabályok be­tartására. Eddig s jelenleg is a miniszter feloldhatta a munkavédelmi felügyelő intéz­kedését. Javaslatunk szerint: a jövőben erre csak a szakszer­vezet központi vezetőségével egyetértésben legyen a minisz­ternek joga. Az elmondottakkal kapcso­latban nem egyszerűen parag­rafusok érvényesítéséről van szó, hanem sokkal többről. Olyan közszellem kialakításá­ról, amely nem nézi el a tör­vények áthágását, sem a tár­sadalmi tulajdon herdálását, sem a fegyelmezetlenséget. Ez­em valahogy ez nem jut eszükbe ilyenkor, sőt az eset­leges bírságért, vagy kártérí­tésért sem fáj a fejük, hiszen ezt a vállalat fizeti. Ilyen ese­teket nem lehet eltűrni, ez a szocialista törvényesség durva megsértése. De súlyosan érinti a vállalat dolgozóit is, hiszen a kifizetett büntetés a vállalat nyereségéből vonja el a pénzt. A felelőtlenül eljáró embere­ket amellett, hogy erkölcsi­leg és anyagilag is felelős­ségre vonják, kötelezni kell arra, hogy adjanak számot az üzemi tanács előtt is az ilyen módon kifizetett összegekről, összefügg a munkásoszály ön­tudatának emelésével is. Korábban már utaltunk ar­ra, hogy a munkásosztály kü­lönböző rétegei az öntudat kü­lönböző fokán állnak. Emellett ott találjuk az üzemekben még a deklasszált, ellenséges elemeket is, akik minden al­kalmat megragadnak a fegye­lem lazítására és tudatos kár­tevésre. Érdemes felfigyelni arra, hogy az üzemi tolvajok túl­nyomó része lumpenproletár és a deklasszált elemek sorai­ból került ki. Az ügyészség csupán 1957. III. negyedében 130 millió forint kárt okozó ügyekben indított eljárást. Eb­ből az összegből ezernél több lakást lehetett volna építeni, vagy egy 15 000 lakosú város teljes lakosságát egy évig el­látni. A balesetelhárításról NÉPSZAVA T 3 A társadalmi tulajdon védelmében A szakszervezeteknek egyik legfontosabb feladata, hogy felvilágosítsák az üzemi mun­kás közvéleményt a kérdés je­lentőségéről és bár a szak­­szervezetek a szolidaritás szer­vei — a tolvajok, lógósok és ellenséges elemek iránt sem­miféle szolidaritásnak nincs helye! A társadalmi ellenőrzés szervezeti formáinak kialakí­tását szolgálja a népi ellenőr­zés rendszerének kiépítése. A szakszervezetek minden ere-

Next