Népszava, 1958. március (86. évfolyam, 51–76. sz.)
1958-03-01 / 51. szám
Sajátoknak a helyes bérezési formák alkalmazásaira. Bérpolitikánkban továbbra is arra kell törekedni, hogy mindinkább segítse a gazdaságosabb, termelékenyebb munkát. Itt nemcsak arról van szó, hogy helyes elveket kell érvényesíteni, hanem arról is, hogy világos, minden munkás számára érthető bérezési formákat alkalmazzunk. A nyereségrészesedés elvében is kifejezésre jut a társadalmi és egyéni érdekek összehangolása. A nyereségrészesedés célja az egész társadalom érdekét szolgáló termelés gazdaságosabbá tétele, a munkások pedig közvetlenül is részesednek a gazdaságosabb termelés anyagi eredményeiből. Kedves Elvtársak! A munkáshatalom erősítésének elengedhetetlen feltétele, a dolgozók aktivitásának növelése, kezdeményezéseik felkarolása. E tekintetben vannak tapasztalataink. Jók is, rosszak is. Gondolunk itt mindenek egyes ágainál, az admiinisztratív dolgozóknál, egészségügyi dolgozóiknál, pedagógusoknál. A következő évek feladata, hogy a rendelkezésre álló eszközökből ezeket az aránytalanságokat csökkentsük, majd teljesen kiküszöböljük. Az alapbérek emelésével, a feszültségek túlnyomó részének felszámolásával helyesebb kereseti arányok kialakításával tehát a szocialista elosztás elvét következetesebben érvényesítjük. Néhol azonban a kialakult gyakorlat torzítja a szocialista elosztást. Mindenekelőtt a természetbeni juttatásokról van szó. E juttatások a korai kapitalizmusban a kizsákmányolás legszemérmetlenebb formáit takarták és lényegében a céhrendszer maradványai. Jellemző, hogy a természetbeni juttatások ma már Európa szerte ismeretlenek, csupán az iparilag nagyon elmaradt Török-Hiba lenne a szocialista versenyt célnak tekinteni. A szocialista munkaverseny nem cél, hanem a gazdaságosabb termelésnek, az önköltség csökkentésének, az anyagtakarékosságnak és a minőség megjavításának eszköze. A szocialista verseny végsősoron nem más, mint a dolgozók tudatos részvétele a szocialista építésben. Más szóval a verseny a szocializmus építésének kommunista módszere. A magyar munkásosztály büszke azokra a dolgozókra, akik tehetségükkel, szorgalmukkal, szaktudásukkal kiemelkedően járultak hozzá a szocialista építő munkánk meggyorsításához. Ugyanakkor előtt a szocialista munkaversenyre. A szocialista verseny nélkülözhetetlen a tömegek kezdeményező készségének növeléséhez. Nálunk azonban az elmúlt években — éppen a már országban fordulnak elő, a könnyűipar egyes ágaiban. A természetbeni juttatások megszüntetése hazánkban évekkel ezelőtt tehát indokolt volt. Hiba volt azonban, hogy ez nem járt együtt a helyes kereseti arányok kialakításával az említett iparágakban és így csökkentette a reálkeresetet. Az aránytalanság ugyan az elmúlt évek során csökkent, de teljesen nem szűnt meg. Megítélésünk szerint azonban ez nem teszi indokolttá a természetbeni juttatás visszaállítását, mert ez ellenkezik a szocialista elosztás elvével. A végzett munkának mindenekelőtt a bérben kell kifejezésre jutnia. A kérdés rendezése most nincs napirenden, de a későbbiek során olyan megoldást kell találni, hogy a munkások reáljövedelme ne csökkenjen és kialakuljanak a helyes kereseti arányok, nem szabad többé megengednünk, hogy selejtgyártók, ügyeskedők e nemes vetélkedés vámszedői legyenek. A szakszervezeteknek ügyelniük kell arra, hogy az anyagi és erkölcsi megbecsülés valóban a termelés szerény, mindennapos hőseinek jusson. A dolgozók termelő aktivivitása növelésének elengedhetetlen feltétele, hogy a dolgozóknak a törvényekben biztosított jogai csorbítatlanul érvényesüljenek. Véget kell vetni annak a régebbi, helytelen gyakorlatnak, amely elválasztotta a szakszervezetek termelési feladatait az érdekvédelmi tevékenységétől. említett hibák következtében — a szocialista verseny értelmezése és gyakorlata sok vonatkozásban helytelen volt. Úgy gondoljuk, helyes lesz, ha e fontos kérdésben a XIX. kongresszus állást foglal. Más természetű kérdés ugyan, de évek óta sok vitára adott okot a munkaruha-juttatások rendszere. Ha valahol, ezen a téren elmondhatjuk valóban, hogy sok volt a felelőtlenség: olyanok kaptak munka- és védőruhát, akiknek nem járt volna és éppen ezért sokan kimaradtak a juttatásból, akiket a munka- vagy védőruha a rendelkezések szerint megilletett volna. Ez joggal sértette a dolgozók igazságérzetét, nem beszélve arról, hogy a lazaságok következtében a munkaruhákra fordított összeg az elmúlt években sokszorosára nőtt. Ennek az állapotnak vet véget a nemrégiben megjelent kormányrendelet. A rendelet lényege, hogy a munka- és védőruha elosztását közvetlenül az érdekeltekre, az üzemekre bízza. Megszünteti azt a gyakorlatot, hogy illetéktelenek is munkaruhaellátásban részesüljenek. A szakszervezeteknek is ügyelniük kell arra, hogy a megállapított kereteken belül, ténylegesen azok kapjanak munkaruhát, akiknek erre leginkább szükségük van. Az élet- és munkakörülményekkel kapcsolatban szólni kell még a dolgozók legszélesebb rétegeit érintő lakáskérdésről: a lakáshelyzet súlyosságának okait részletesen elemzi a kongresszus elé terjesztett írásbeli jelentés. Amint az Európai Gazdasági Bizottság jelentése nemrég megállapította, csak Európában mintegy 30 millió lakásra volna szükség. Nálunk a lakásépítkezés gyorsabb ütemű fejlesztését elsősorban az anyaghiány gátolja. Helyi építőanyagok felkutatása és fokozottabb felhasználása azonban valamelyest csökkenthetné építőanyagellátási nehézségeinket. Az utóbbi két-három évben pártunk és kormányunk nagy erőfeszítéseket tett a helyzet megjavítására, sokkal több lakás épült, mint az azt megelőző években. A többi között tízezer új bányászlakás, lényegesen több, mint az elmúlt években együttvéve. Ez a széntermelés kedvező alakulásában máris éreztette hatását. lesebb értelmezéséből az is következik, hogy az eddiginél sokkal behatóbban kell foglalkoznunk iparfejlesztési és ipartelepítési politikával. Hiszen a súlyos lakáshelyzet részben az e téren elkövetett korábbi hibákból is származik. Érezzük ennek a hatását az ipari központokat érintő közlekedési nehézségeknél is. A lakáskérdéssel kapcsolatban feltétlenül szólni kell még az albérletbe kényszerült dolgozókat sújtó lakbéruzsoráról. Közismert dolog, hogy fiúk, lányok, ifjú házasok keresetüknek gyakran felét is kénytelenek albérletre fizetni. Ezt a kérdést csupán rendeletileg nehéz szabályozni. A szakszervezetek azonban nem tűrhetik az e téren meglevő helyzetet. Olyan közvéleményt kell kialakítanunk, amelyben mindenkinek elmenjen a bátorsága attól, hogy megzsarolja a szorult helyzetben levőket Amikor számba vesszük a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását célzó tennivalóinkat, beszélni kell azokról — a gyakran jó szándékú törekvésekről is — amelyek figyelmen kívül hagyják az adott lehetőségeket, az egész közösség érdekeit Az ilyen törekvések nemegyszer arra irányulnak, hogy a termelt értéket, a nemzeti jövedelmet teljes egészében fogyasszuk el. Itt persze nemcsak tudatlanságból fakadó nézetekről van szó. Az ellenséges elemek — kívül is, belül is — szítják a követeléseket. A teljesíthetetlen követelések bedobásával, napirenden tartásával, a munkáshatalom elleni bizalmatlanság felkeltésére, demagóg hangulat kialakítására törekszenek. A szakszervezeteknek kötelességükre a legnyíltabban és legőszintébben feltárni a helyzetet, azt, hogy mire van lehetőség és mire nincs. A nemzeti jövedelem bizonyos részét minden időben feltétlenül a termelőerők fejlesztésére szolgáló beruházásokra kell fordítani. Ez a munkásosztálynak nemcsak politikai, hanem közvetlen gyakorlati érdeke is, hiszen a többi között a felnövő új munkásgeneráció számára is új munkahelyeket kell teremteni. A szocialista versenyeszköz A munkaruha-elosztás új gyakorlata Lakáskérdés és iparfejlesztési politika Súlyos lakásgondjaink enynekelőtt Budapesten és az hítése érdekében távlati terv ipari központok részére, kidolgozása szükséges, mindé- A szakszervezeti munka szó- Pillanatkép a kongresszus küldötteiről A szakszervezetek felelőssége és feladata a munkásosztály, a bérből és fizetésből élők életszínvonalának alakulásában Mint már a szakszervezetek szerepének, helyének meghatározásánál megállapítottuk, a szakszervezetek felelősek a bérből és fizetésből élő dolgozók életszínvonalának alakulásáért. A szocializmus építése során a termelőerők fejlődésének, a termelékenység emelkedésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának javulásával. A szakszervezeteknek felelősségük tudatában őrködniük kell azon, hogy a szocializmus gazdasági alaptörvénye érvényesüljön. Nem szabad még egyszer bekövetkeznie annak, ami 1951 és 1953 között történt, amikor is csökkent, illetve stagnált az életszínvonal. Természetesen az életszínvonal alakulását nem lehet elvonatkoztatni az ország adott gazdasági fejlettségétől. Sokan hasonlítják össze a magyar munkások életszínvonalát nálunk jóval fejlettebb, más történelmi körülmények között kialakult tőkés országok dolgozóinak életviszonyaival. Reális képet csak úgy kapunk, ha azt vetjük egybe, hogy a megtermelt új értékekből — tehát a nemzeti jövedelemből — milyen arányban részesülnek a dolgozók. Ha ilyen összehasonlítást teszünk, azonnal kiderül, hogy a magyar munkásosztály életszínvonala kibírja az összehasonlítást a fejlettebb tőkés országok dolgozóinak életszínvonalával. Még akkor is, ha egyes nyugati országokban bizonyos munkáskategóriák reálkeresete magasabb, mint nálunk. A szakszervezetek feladata, hogy a dolgozók valamennyi rétegének helyzetét ismerve, egyetemes érdekeink figyelembe vételével vállaljanak részt a fogyasztás és a beruházások helyes arányának kialakításában. A termelőerők fejlesztése ütemének, a beruházások arányának megállapításánál mindig az életszínvonal állandó emelését kell szem előtt tartani. A szocializmus építését nem lehet leegyszerűsítve, kizárólag a termelőerők fejlesztésére korlátozni, hiszen a termelőerők fejlesztése is csak eszköz a dolgozók állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítésére. Az életszínvonal alakulásáért kimondott felelősségünk a mai helyzetben mindenekelőtt azt jelenti, hogy a jelenlegi életszínvonalat védeni, biztosítani kell. Ez elsősorban Bár az életszínvonal emelésében nagy lépést tettünk előre, lehetőségeink a továbbiakban korlátozottak és ez egy sor valóban sürgős, fontos probléma megoldásának elhalasztását teszi elkerülhetetlenné. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a megoldás módjával ne foglalkozzunk. Itt mindenekelőtt — mint a munkásokat legtöbbet foglalkoztató problémát — a nyugdíjkérdést tesszük szóvá. A kongresszusnak ebben egyértelműen, világosan állást kell foglalnia. Szó sincs arról, hogy nyugdíjrendszerünk egészében rossz volna és alapjaiban át kellene szervezni. Jelenleg is kiállja az összehasonlítást valamennyi tőkés országéval. Miből áll a nyugdíjrendszerünk fogyatékossága? Mindenekelőtt abban, hogy nagy az aránytalanság a régi és új alapon megállapított nyugdíjak között. Ez az aránytalanság állandóan növekszik, a keresetek emelkedése miatt. Ez sérti a dolgozók igazságérzetét. Nyugdíjrendszerünk egy másik fogyatékossága abban van, hogy nem veszi eléggé számításba a munkában eltöltött időt, ugyanakkor rövid a várományi idő. Ebben is van ellentmondás és az osztályszempontok sem érvényesülnek megfelelően, a gazdaságosabb termeléssel érhető el, erről az előbbiek során már részletesen szó volt. Ugyanakkor meg kell akadályozni minden olyan bürokratikus törekvést, amely a kialakult életszínvonalat csökkentené, akár az árak — burkolt áremelés, vagy minőségrontás —, akár a bérek, akár pedig a szociális juttatások oldaláról. Ezeket a feszültségeket kell tehát majd feloldanunk. Természetesen nem téveszthetjük szem elől, hogy bármely rendezés több százezer dolgozót érint, hiszen jelenleg 600 000 nyugdíjas van. Ennek megfelelően a rendezés hatalmas anyagi eszközöket igényelne. Csak a legégetőbb problémák megoldásához több mint félmilliárd forintra volna szükség. Ezt figyelembe véve úgy gondoljuk, helyes volna, ha a kongresszus úgy foglalna állást, hogy a 3 éves tervben az élet- és munkakörülmények javítására rendelkezésre álló alapokat mindenekelőtt erre a célra használnánk fel. Társadalmi összefogással a kérdés megoldását előbbre lehetne hozni. A dolgozók élet- és munkakörülményeinek alakulásánál figyelemre méltó, hogy bérrendszerünk jónéhány régebbi hiányossága megszűnt és ma már sokkal jobban érvényesül a szocialista elosztás elve, mint régebben. A jelenlegi bérarányokban már inkább kifejeződik az egyes iparágak népgazdasági fontossága. Nem véletlen például, hogy míg a béralap emelkedése általában 12 százalék, addig a bányászatban ez 30 százalékot ért el. A nyugdíjrendszer néhány aránytalansága A természetbeni juttatásokról A bérezésnél jobban tekin- már korántsem találkozhatunk tetbe vesszük a szakképzettség olyan természetű bérpanaszokót és az egyes szakmák sajákai, mint az elmúlt években, tosságaiból adódó nehézsége- Néhány helyen vannak ugyan két is. Nagy eredmény, hogy még aránytalanságok, feszültmindennek következtében ma régek, például a könnyűipar 1958. március 1 A szakszervezetek felelőssége a dolgozók élet- és munkakörülményeit szabályozó törvények és rendeletek helyességéért és azok betartásáért A dolgozók élet- és munkakörülményeit szabályozó rendeletek, törvények általában megfelelnek a lehetőségeknek, kielégítik az igényeket. Jórészüknek kidolgozásánál a szakszervezetek is részt vettek, többet maguk kezdeményeztek. Természetesen nemegyszer előfordult — és még ma is van rá eset —, hogy egy-egy rendeletünk, határozatunk nem elég időtálló, a tapasztalat nem igazolja. Arra kell törekednünk, hogy alapos, átgondolt intézkedéseket hozzunk. Ezért növelnünk kell a szakszervezetek hozzáértését, felkészültségét. A tervek, a törvények helyessége azonban nem jelenti ezeknek az életben való megvalósulását, érvényesülését. Itt még nagyon kiütköznek fogyatékosságaink és a szakszervezetek tevékenységét itt még javítani kell. Az élet- és munkakörülményeket érintő rendeletek sorsa a vállalatoknál, az üzemekben dől el. A munkások általában a rendeletek jó- vagy rosszvoltát azon mérik le, hogy ezek hogyan valósulnak meg. A legtöbbet a szakszervezeti bizottságok, a szakszervezeti bizalmiak tehetnek — természetesen csak a felsőbb szervek állandó támogatása, segítsége mellett, különösen ami az üzemi, vállalati szinten megoldható kérdéseket illeti. E tevékenységüknél egy alapelvből kell kiindulnunk. A törvényeket és rendeleteket a munkásállam alkotta és ezek végrehajtása mindenkire egyaránt kötelező, legyen az miniszter, gyárigazgató, vagy üzemi munkás. A szakszervezetek ennek megfelelően — sem az üzemben, sem felsőbb szinten — nem tűrhetik el a törvények és rendeletek megszegését és ha jó szóval nem boldogulnak, igénybe kell venni ehhez a törvény erejét is. A törvénytelen eljárások jó része a munkások és alkalmazottak elbocsátásával kapcsolatos. Itt nem ritka az önkényeskedés, a személyi boszszú. Egyes vállalatvezetők olyat is megengednek maguknak, hogy hetekig nem adják ki a munkakönyvét, megakadályozzák, hogy a dolgozó elhelyezkedjék. Minden vállalati, gazdasági vezető, vagy a munkaügyi alkalmazott tudja, hogy ez súlyos törvénysértés. Sok a tennivaló még a túlóra-rendelet, a fiatalkorúak, a nők védelmében hozott intézkedések betartásánál. Konkrét intézkedéseket kell hozni a balesetvédelemre vonatkozó óvórendszabályok betartására. Eddig s jelenleg is a miniszter feloldhatta a munkavédelmi felügyelő intézkedését. Javaslatunk szerint: a jövőben erre csak a szakszervezet központi vezetőségével egyetértésben legyen a miniszternek joga. Az elmondottakkal kapcsolatban nem egyszerűen paragrafusok érvényesítéséről van szó, hanem sokkal többről. Olyan közszellem kialakításáról, amely nem nézi el a törvények áthágását, sem a társadalmi tulajdon herdálását, sem a fegyelmezetlenséget. Ezem valahogy ez nem jut eszükbe ilyenkor, sőt az esetleges bírságért, vagy kártérítésért sem fáj a fejük, hiszen ezt a vállalat fizeti. Ilyen eseteket nem lehet eltűrni, ez a szocialista törvényesség durva megsértése. De súlyosan érinti a vállalat dolgozóit is, hiszen a kifizetett büntetés a vállalat nyereségéből vonja el a pénzt. A felelőtlenül eljáró embereket amellett, hogy erkölcsileg és anyagilag is felelősségre vonják, kötelezni kell arra, hogy adjanak számot az üzemi tanács előtt is az ilyen módon kifizetett összegekről, összefügg a munkásoszály öntudatának emelésével is. Korábban már utaltunk arra, hogy a munkásosztály különböző rétegei az öntudat különböző fokán állnak. Emellett ott találjuk az üzemekben még a deklasszált, ellenséges elemeket is, akik minden alkalmat megragadnak a fegyelem lazítására és tudatos kártevésre. Érdemes felfigyelni arra, hogy az üzemi tolvajok túlnyomó része lumpenproletár és a deklasszált elemek soraiból került ki. Az ügyészség csupán 1957. III. negyedében 130 millió forint kárt okozó ügyekben indított eljárást. Ebből az összegből ezernél több lakást lehetett volna építeni, vagy egy 15 000 lakosú város teljes lakosságát egy évig ellátni. A balesetelhárításról NÉPSZAVA T 3 A társadalmi tulajdon védelmében A szakszervezeteknek egyik legfontosabb feladata, hogy felvilágosítsák az üzemi munkás közvéleményt a kérdés jelentőségéről és bár a szakszervezetek a szolidaritás szervei — a tolvajok, lógósok és ellenséges elemek iránt semmiféle szolidaritásnak nincs helye! A társadalmi ellenőrzés szervezeti formáinak kialakítását szolgálja a népi ellenőrzés rendszerének kiépítése. A szakszervezetek minden ere-