Népszava, 1958. május (86. évfolyam, 102–127. sz.)

1958-05-07 / 106. szám

t­óLehtűzi B ELŐL MÁJUS ESETÉN JÓ TERMÉSRE SZÁMÍTHATUNK A Földművelésügyi Minisztériumban kedden tanácskozásra ültek össze a megyei tanácsok mezőgazdasági osztályvezetői, a minisztérium főigazgatói és főosztályvezetői és a mező­­gazdaság vezető szakemberei. Tömpe István, a földművelés­ügyi miniszter első helyettese elmondotta, hogy az állami szervek által alkalmazott felvásárlási módszerek helyesnek bizonyultak. A begyűjtés megszüntetése a dolgozó paraszt­ságot a munkásosztály mellé állította. A termelőszövetkeze­tek áruértékesítése jól alakult és terveket készítettek a piacok rendjére vonatkozóan. Az időjárás ugyan sok nehézséget okozott a mezőgazdaságban, de ha elegendő csapadék lesz és a mezőgazdasági szervek időben felkészülnek,­­akkor a ter­méssel nem lesz baj. A gépállomások munkájáról szólva el­mondotta, hogy április 30-ig a traktor- és motormunkát 50, a tatalmunkat 54, a szántást 44, a vetést 82 százalékra telje­sítették. Az év első negyedében 93 új szövetkezet alakult, L­iff1. A közös gazdaságok száma elérte a 2650-et. A beszá­­molót követő vita során a felszólalók sok értékes javaslat ét bekében.terme­kSZövetkezeti mozgalom továbbfejlesztése ér­ ■ Távfűtés a Beloiannisz-gyárban A Beloiannisz Híradás­­technikai Gyár az idei be­ruházásra kapott összegen felül 3,5 millió forintos hitelt vett fel a Beruhá­zási Banktól. Ezt az össze­get a távfűtés bevezetésé­re használják fel. A szük­séges energiát a Budapesti Erőműtől kapják. A táv­fűtést előreláthatólag már őszre bevezetik. • ÜVEG ALAPOZÁST LAKÓHÁZ -Egy kievi építőipari mun­kaközösség olyan négyemele­tes lakóház építését kezdte m­eg, amely üvegalapozáson emelkedik majd. A funda­mentum üvegének előállításá­hoz a Dnyeprből vették a ho­mokot, s az üveget ily módon feleannyi költséggel gyártják, mint azelőtt. Az üvegalapozás rendkívül tartós és különösen alkalmas laza talajon végzett építkezéseknél. Néhány évvel ezelőtt úgy mentették meg a világhírű ogyesszai színház épületét is, hogy a csúszni kezdő talajba az épület alapja alá folyékony üveget szivat­­­tyúztak be. — Jelentkezett a lottó­­ház utolsó lakásának nyer­tese. A múlt heti sorsolá­son a kétszoba hallos, összkomfortos öröklakást Kónya Béla, a Csavaráru­gyár segédmunkása nyer­te. Kónyáék másfél éve laktak a fővárosban al­bérletben és az asszony gyermeket vár. X AZ ORSZÁGOS FILHAR­MÓNIA közli: az »E«-bérlet (Egyetemi és főiskolai hallga­tók bérlete) 4. előadását má­jus 9-e helyett május 23-án tartjuk meg. % A »ZONGORAMUZSIKA TÖRTÉNETE.. című sorozat május 7-i előadásán Kadosa Fáj tartja meg hangversenyét. ..A sorozat utolsó estjére Petri Sildre betegsége miatt május 21-e helyett június 4-én kerül sor. BE Megkezdődtek a megyei borversenyek A megyei versenyek sorát április 30-án a Szol­nok megyei bortermelők nyitották meg. Május 8-án és 9-én Dunaalmáson a Komárom megyei terme­lők rendezik meg a leg­jobb borok megyei döntő­jét. A megyei versenyek legjobbjai szerepelnek a július első felében meg­rendezendő országos bor­versenyen, majd a legki­válóbbak szeptemberben a nemzetközi borverse­nyen vesznek részt. — OLCSÓBB A SPÁRGA, A PIROSRETEK ÉS A ZÖLD­HAGYMA. A KÖZÉRT és a földművesszövetkezeti zöld­ségboltokban kedden az osz­tályozott spárgát 10 dekán­ként 1—2,90, a szabadföldi pirosretket csomónként 0,80— 1,30 forintért, a zöldhagyma csomóját 60—90 fillérért árusí­tották. — Új szovjet négyzet­vetőgéppel vetik a hibrid­­kukoricát a martonvásári mezőgazdasági kutatóinté­zet kísérleti gazdaságában. Tíz óra alatt 20—25 hol­don teszik földbe a magot. ÍJ­KOSHATÓ BÚTORSZÖVET A Német Demokratikus Köz­társaság Hohenstein Ernsthall bútorszövetgyára kordselyem­ből a régi típusúaknál 50 szá­zalékkal könnyebb, rendkívül tartós, mosható bútorszövetet állít elő, amely nem drágább, mint az eddig ismert, köz­epes minőségű bútorszövetek.­­ A MAGYAR NÉP­KÖZTÁRSASÁG ÉS A SZOVJET SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁGOK SZÖ­VETSÉGE kormánykül­döttségei között Budapes­­ten tárgyalások folytak azon kiegészítő egyezmé­nyek tárgyában, amelyek megkötését a Magyar Nép­­köztársaság területén ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok jogi hely­zetéről 1957. május 27-én Budapesten aláírt egyez­mény írja elő. A tárgya­lások eredményeként a ki­egészítő egyezményeket aláírták. — A MELYÉPTERV liszt FERENC ZEnEKARA egyike a legkiválóbbaknak az öntevé­keny — valóságosan öntevé­keny — mozgalomban. A ki­tűnő műkedvelő zenekar már sok megérdemelt sikert ara­tott. Ma este a vállalat Vigadó téri kultúrtermében adnak hangversenyt Kálmánchey Zoltán vezényletével. Nem ki­sebb feladatra vállalkoztak, mint Haydn »Üstdob­, szimfó­niája, egy Mozart és egy Wagner nyitány és Smetana híres »Moldvá«-ja.­­ A cannes-i filmfeszti­válon a Vasvirág című új magyar film május 8-i be­mutatóján háromtagú ma­gyar küldöttség vesz részt. A delegáció vezetője Kon­dor István, a Művelődés­­ügyi Minisztérium filmfő­igazgatóságának helyettes vezetője, tagjai Törőcsk­, Mari, a Vasvirág fősze­replője és Herskó János, a Vasvirág rendezője. S­ ÚJSÁGÍRÁS A KÖNYVBŐL A Paramount filmvállalat Clark Gable és Doris Day fő­szereplésével ,A tanár ked­vence­. címmel filmet készí­tett, amely szellemességével a legjobb háború előtti holly­woodi vígjátékokra emlékez­tet. Clark Gable egy önfejű lapszerkesztő szerepét játssza, aki büszke arra, hogy a ta­pasztalat iskoláján keresztül jutott el pozíciójához. Doris Day viszont az újságírók esti iskolájának tanára és az a vél­­­leménye,­­ hogy az újságírói munkát könyvből is meg le­het tanulni. — METRO HÉTFŐK címen irodalmi est-sorozatot indítot­tak az építő szakszervezet Metró-klubját látogató fiata­lok. Az első estet Palotai Er­zsi előadóművésznő vezette be, Balogh Emese, Tass Ju­dit, Gombás Tibor, Muzslay László és Szalay Sándor a vi­lágirodalom legszebb szerel­mes verseiből szavalt, közre­működött Bacher Mihály zongoraművész. A következő műsorukat minden hétfőn este 7 órakor rendezik meg. A tizennégymillió forint a közért-üzletek fejlesztésébe­n . Ebben az esztendőben teljesen újjáépítik a Lenin körút 12. és a Lenin körút 24. számú házban levő nagy KÖZÉRT- üzletet, mindkettő 1956 október—novemberében ment tönkre. Korszerűsítenek, tataroznak több büfét, vendéglőt. Az Él­munkás téri piac fejlesztésére egymillió forintot fordít a fő­városi tanács kereskedelmi osztálya. Még ebben az esztendő­ben megépül a Bosnyák téri piac egy része, kisebb-nagyobb fejlesztési munkákra kerül sor a Rákóczi téri, a Tolbuchin körúti, a Garai téri és a Kórház utcai piacoknál is. Az idén összesen 14 millió forintot költenek KÖZÉRT-boltok fejlesz­tésére, korszerűsítésére. „Réti pipitér“ Újszerű, bátor kezdeménye­zés aratott sikert a Bartók-te­­rem szombat éjszakai bemu­tatóján. Újszerű és eredeti, vagy legalábbis szokatlan do­log ugyanis, hogy maga a szerző — Rácz György — kon­ferálja be saját darabját, mondván, hogy a »Réti pipitér« voltaképpen nem más, mint a »felszólalás a sokat kritizált, sokat és okkal támadott kömny­­nyű műfaj ügyében«. A két részes, énekes, táncos, vidám játék mindössze két szí­nész vállán nyugszik, még­hozzá az egyik Kazal László, a népszerű kuplé énekes, a má­­sik pedig Bánky Zsuzsa, aki jórészt idáig nehézveretű drá­máik főszerepében aratta sike­reit. Az egyik tehát — hang­súlyozzuk: látszólag! — »alul­ról«, a másik pedig »felülről« érkezett a Bartók-terem szín­padára, hogy bebizonyítsa: mást is tud, máshoz is ért, mint ahhoz, ami szerepköre skatulyájára van írva. Kazal László többek között Shakes­peare- és Boccaccio-művek részleteit adja elő meglepő biztonsággal, Bánky Zsuzsa, a »Tanítónő, a »Optimista tragé­dia« és a »Sasfiúk« hőse vi­­szo­nt »táncolni-dalolni se szé­gyell ...« s nem is akárho­gyan! Maga a darab jóformán csak keretet ad, lehetőséget nyújt a két művésznek, hogy kitör­jön a műfaji »skatulyából«, bár a szerző néhány olyan mondatot is ad a szereplők szájába, melyek humorát nagy­részt csak a »beavatottak«, a színházi bennfentesek értik és élvezik. De kedves, mulatsá­gos és ízlésesen, igényesen szó­rakoztatja a közönséget. S a két színésznek elhisszük, amit csinálnak, mert tehetségesen, felszabadult jókedvvel, való­ban­­játszanak. Garai Tamás SZERDA, május 7 A Nap kél 4 óra 19 perc­kor, nyugszik 19 óra 4 perckor. Szeretettel kö­szöntjük név­­napjukon Gl­ S&B ZELLA nevű kedves olvasóinkat. A nap kérdése: — Ha kése­delem nélkül jön a nyári me­netrend, nem jöhetne ké­sés nélkül is? Szerdai konferansz Ja reggelt kívá­nok ! Olvasom a Népszavában, hogy több mint hatvan­­tonna salátát és­­ retket szállítottak eddig a MALÉV repülőgépei Prágába. Elképzelem a retket, amint büszkén feszít a repü­lőgépen. »A kedves felesége nem jött?« — kérdezi tőle csevegő modorban egy saláta. »Nem — feleli szenvtelen hangon a retek. — Ő szédül a repülőgépen, amellett any­­nyit utazott már életében, hogy kissé elfásult.« És látom lelki szemeimmel, amint a gyümölcsöt és zöldséget szál­lító vállalat gépkocsija kanya­rog az országúton és a gép­kocsiból sóváran, irigykedve pislog fel a fölöttük szálló re­pülőgépre egy karalábé meg egy uborka. »Nézd a salátát! — mondja savanyúan az ubor­ka. — Annak jó, az repülő­gépen utazik!« — Könnyű a salátának —— mondja lilán (nyilván a düh­től) a karalábé. — Nem tudod, hogy fejes a vállalatnál? —Ne íelsitsd el.Lajos, hogy ma szerda van, május netedike! Tudod, meny­nyire imádom az orgonát. .. — Tudom, mókuskám! Majd délután elviszlek a budai he­gyekbe, hogy gyönyörködj egy kicsit az orgonában! — Ne fáradj, Lajos! Már vett az Ica nekünk is két hu­szonöt forintos jegyet egy­­ orgonahangversenyre .... A zenészszakszervezet határozata a zenei ízlésrontás ellen : Szerkesztőségünkbe több pa­nasz érkezett a Magyar Rádió »Zeneértő leszek« című soro­zata ellen. A fél esztendeje­­ folyó sorozat több adását meg­hallgatva, magunk is meggyő­ződtünk róla, hogy a kifogá­sok jogosak, az adás kulturá­latlan, meg nem felelő. Felhív­tuk erre a Magyar Zenemű­vészek Szakszervezetének fi­gyelmét, ahová ezen­­felül ugyancsak több panasz érke­zett a klasszikus zeneműveket idétlen versekkel lejárató műsorfajta ellen. A szakszer­vezet elnöksége a panaszoktól­ indíttatva meghallgatta a fenti­ műsor április 18-i adását és a­ következő határozatot hozta: »A Magyar Zeneművészek­­Szakszervezetének elnöksége a legélesebben tiltakozik a ko­­­top­p zenének ilyen dilettáns­ módon való propagálása ellen.. .Ez a műsor a szocialista neve­­lés megcsúfolása és a legke­vésbé sem alkalmas arra, hogy­­zeneértő ifjúságot neveljen. Elnökségünk felkéri a Magyar Rádiót, hogy ezt az ízlésrontó­ adást a legsürgősebben állítsa le és indítson szigorú vizsga-­á­latot a felelősség megállapítá­sa céljából. — A Magyar Zene­művészek Szakszervezetének­ elnöksége.«­­ Az elnökség határozatát egy-­­idejűleg elküldte a Magyar Rádió elnökének, a Művelő­désügyi Minisztérium zenei főosztályának és a Magyar Ze­neművészek Szövetségének. Záradékában a szakszervezet elnöksége kéri a rádió e­lnök­s­­ét, hogy a megtett intézkedé­­­sekről értesítse a szakszerve-;­­zetet. ‘­­ Csak helyeselni lehet, hogy: a művészek szakszervezetei,­­ munkavédelmi, szociális és­ szervezeti feladataikon túl ál­­ lást foglalnak a művelődésügy, a kultúrpolitika fontos kérdé­seiben és érvényesítik követ­kezetes, szocialista szempont­jaikat. Pesti paprika címmel új mű­sorfüzet jelent meg a Táncsics Könyvkiadónál, amely a rá­dióban elhangzott »Pesti pap­rika« című műsorok legjavát és az elmúlt évek kabarészá­mainak legnagyobb sikerű je­leneteit tartalmazza. ifaiekt­ ai A háromdimenziós­. H 100 százalékkal növeli ez évi telmitEsET A MIRELITE hang Angol hanglemezgyáro­sok sztereofonikus, azaz háromdimenziós hangha­tású hanglemezeket hoz­tak a piacra. Ezek a hang­lemezek azt a hatást kel­tik, mintha a zene a szoba különböző pontjairól han­goznék fel. Ezt a hangha­tást a filmgyártásban már alkalmazzák, de most be akarják vezetni a rádió­adásnál is. A sztereofoni­kus adások azt az illúziót ébresztik, mintha a hall­gató hangversenyterem­ben ülne. || HÁRMAS IKREK A LEVEGŐBEN Egy repülőgépen, mielőtt a Port Moresby-i repülőtéren leszállt volna, hármas ikrei születtek egy új-guineai asz­­szonynak.­­ A Szaktanács közgaz­dasági szakbizottsága vál­lalatgazdasági kérdésekről ankétsorozatot indít. Az első előadást Dobronaki Gyula, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság el­nökhelyettese tartja »Az ellenőrzés új módszerei« címmel május 8-án dél­után 4 órakor. Az előadást a Szaktanács IV. emeleti tanácstermében tartják meg. ■ Kitüntetés A Népköztársaság El­nöki Tanácsa »- a magyar forradalmi m­unká­s-pa­­raszt kormány titkárságán kifejtett kiváló munkáju­kért és az ellenforradalom alatt népi demokratikus államrendünk mellett ta­núsított kiállásukért — Abelovszky Lászlónak, a gazdasági kapcsolatok tit­kársága munkatársának és Kovács Mártonnak, a kormány titkársága osz­tályvezetőjének a Munka Érdemrend kitüntetést adományozta. A Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiája mel­lett működő automatikai és telemechanikai intézet laboratóriumában pneu­matikus számológépet ál­lítottak elő. A gép kisebb mint egy iskolai tintatar­tó, nincsenek benne­­rádió­csövek, kondenzátorok és ellenállások, a működésé­hez szükséges energiát sű­rített levegő szolgáltatja s ezért is nevezik pneuma­tikus gépnek, amely össze­ad, kivon, szoroz, négyzet­re emel, négyzetgyököt von, integrál és differen­ciál. — Új típusú motorke­rékpár oldalkocsit gyárt az idén exportra a Dunai Hajógyár. Könnyebb és sokkal kényelmesebb az eddiginél. Rugózását az utas­­súlyának és az útnak megfelelően lehet beállí­tani. Az idén Lengyelor­szágba, Csehszlovákiába, a Német Demokratikus Köztársaságba és Jugo­szláviába exportálják. Szereti a kész ételt sütve? Az Ipari Vásáron keresse majd fel a Mirelité Mélyhűtő Vállalat pavillonját, ahol a hely­színen kóstolhatja majd meg az ilyen készítményeket. A vál­lalat, újítása lesz itt az is, hogy a­­jégkrémet az eddigi papír­­doboz-csomagolás helyett polyetilén csomagolásban szolgál­ják ki a vásárlóknak. A vállalat egyébként már megkezdte az előkészületeket őszre. A mélyhűtött gyümölcsök már mind elfogytak, s csak félkilogrammos csomagolású nyers málna­krém kapható az üzletekben, ősztől kezdve már minden eddiginél nagyobb lesz a választék a mélyhűtött gyümöl­csökben. A vállalat telepén új alagutat építettek, amely lehetővé teszi a termelés 100 százalékos növelését. A tervek szerint minden gyümölcsfajtából nagy tételeket mélyhűte­­nek. Lesz tehát bőven málna, eper, ribizke, egres, sárga­ és őszi barack, szilva, meggy­­ és cseresznye is, amiből eddig főleg exportra termeltek. Most már a belföldi szükséglet ki­elégítésére is törekednek. — A HAZÁNKBAN TARTÓZKODÓ iráni, len­gyel, román és mongol szakszervezeti küldöttek kedden Sztálinvárosba lá­togattak. Megtekintették a Dunai Vasművet és a vá­ros nevezetességeit. ■ Háromhónapos lottóbérlet A havi előfizetéses lot­tószelvények után mégt nyári lottóbérletet veze­tett be a Sportfogadási és Lottóigazgatóság. Az új­fajta szelvénnyel három hónapig — júniusban, jú­liusban és augusztusban — valamennyi sorsolásom részt vehet tulajdonosa. A lottóbérlet ára 13 heti szel­vény árának megfelelően 42,90 forint. A nyári lottó­bérlet beküldési határ­ideje június 5. — MEGKEZDTE A GYÓGY­­­BENZIN GYÁRTÁSÁT a Péti Kőolajfeldolgozó Vállalat fi­nomító részlege ez év első ne­gyedében, így ma már korlát­lanul kapható a gyógybenzin­. A debreceni nyári egyetem iránt már sokan éreklődnek a Szovjetunió­ból, a népi demokráciák­ból és a nyugati országok­ból. A külföldi jelentkező­kön kívül számos hazai hallgató is bejelentette részvételét. — Őzeket és fácánokat telepítenek a Pest kör­nyéki erdőségekbe. A Nor­mafa környékén és a Hű­vösvölgyben elszaporítják a magyar vadászfácánt és a japán díszfácánt. János­­hegy környékére őzeket is telepítenek. ■ Pneumatikus számológép H­A GUMI TÚLÉLI AZ ALTOT A modern cipők talpát mikroporózus anyagból készítik. A Szovjetunióban nemrégen kidolgozták a porofor gyártási eljárását. A porofor alkalmazásával előállított szintetikus kaucsuktalp igen szép és rendkívül tartós. Szovjet tudósok és mérnökök az utóbbi időben sokat dolgoztak azon is, hogy tartósabbá tegyék a gépkocsikerekek gumijait. Erre a célra nemrégen olyan hőálló kordfonalat kezdtek felhasználni, amelyet nem gyapotból, hanem tartós vegyi rostokból készí­tenek. Ezáltal kétszeresére növelték a gumiabroncsok tartós­ságát, jelentősen csökkentették a gépkocsiipar nagy kaucsuk­­fogyasztását. Egy újabb műanyag, a poliuretén, négyszere­sére növeli a gumiabroncsok tartósságát. A közeljövőben — úgymond — a gépkocsi gumiabroncsa hosszabb életű lesz, mint maga a gépkocsi. FRANK FRIGYES KIÁLLÍTÁSA. A Csók István Galéria leg­idősebb festőgenerációnk egyik érdemes tagjának, Frank Fri­gyesnek gyűjteményes kiállítását mutatja be. A festmények túlnyomórészt az utóbbi tíz-tizenkét év termékei, míg a rajzok harmincöt esztendőt ölelnek fel. Frank Frigyes művészete közel áll a kubizmushoz, szinte építi a képeit, vastag fekete körvonalakkal határolt színfoltokból. Kiegyensúlyozott kom­pozícióiban belső indulat lüktet, s hatásuk sokszor monumen­tális. Képünkön Frank Frigyes »Pihenő« című rajza NÉPSZAVA ­ Külföldi fesztiválokon magyar műveket magyar szereplőkkel vezényel G. Sebastian la Georges Sebastian, a világ­hírű karmester, a párizsi Nagyopera és az Opera Comi­­que zeneigazgatója, miközben kényelmesen elhelyezkedik a fárasztó délelőtti próba után a széles karosszékben.­­ Első magyarországi élményem: az Operaház kitűnő zenekara, amely világviszonylatban is az élvonalba tartozik. A második: meglepően sok a nagytehet­ségű fiatal operaénekes! Munkájáról, terveiről kér­dezzük Georges Sebastianit. — A jövő évadban — foly­tatja — több külföldi zenei fesztiválon veszek, részt, ahol a többi között két magyar mű­sort vezénylek, három Bartók­­művet, a »Kékszakállú herceg várát«, a »Fából faragott ki­rályfit« és a »Csodálatos man­darint«, Kodály Psalmus Hun­­garicusát és Dohnányi »Pierette fátyola« című művét. A »Kék­szakállú herceg várá­-t, csak­úgy, mint az elmúlt évben, most is­­magyarul kívánom bemutatni, Székely Mihály és Palánkay Klára közreműködé­sével. — Budapest után mi a to­vábbi útiterv? — A következő hetekben Nápolyban lesz koncertem, majd a nizzai Wagner-feszti­­válon veszek részt, aztán még néhány nyári vendégszereplés következik. Georges Sebastian búcsúzik: — Három nap óta vagyok Magyarországon, s azóta jófor­mán le sem hunytam a sze­mem. Nappal próbák, este elő­adás, vagy operahallgatás, s éjszaka, amikor mások nyugo­vóra térnek, én ott állok szál­lodai szobám ablakában, né­több mint harminc éve él külföldön, s bár tökéletes ki­ejtéssel beszél magyarul, gyors mozgása, széles gesztusai azt bizonyítják, hogy gyökeret eresztett, már második hazá­jában, Franciaországban. — Nyolc évvel ezelőtt vol­tam utoljára Magyarországon, s nagyon boldog vagyok, hogy most újra itt lehetek — m­ind­zem a Dunát, a hajókat, s a drága, gyönyörű budai hegye­ket ... (garai) A karmesteri dobogón Május 5-én az Erkel Szín­házban a Budapesti Filharmó­niai Társaság operaházi művé­szekből álló zenekarát vezé­nyelte Georges Sebastian. Nagy karmester, roppant tudá­sa, végletekig pontos emléke­zőtehetsége, partitúra nélkül is lenyűgöző uralma az elő­adott művön, lehetővé teszi, hogy­ gyakran elsikkadó rész­letszépségeket is előtérbe állít­son, újdonságként mutasson meg. Valami érezhető nyugta­lanság, türelmetlenség jellemzi egész viszonyát a muzsikához. Mintha szüntelen attól tarta­na, hogy a legfinomabb és leg­hatalmasabb érzéseket és gon­­dolatokat úgysem sikerül tö­kéletesen kifejeznie. Az efféle türelmetlenség a művészetben sosem baj, sőt, valójában nél­külözhetetlen ahhoz, hogy leg­alább a lehetséges szépségig eljussunk. Sebastian szenve­délye állandó feszültséget biz­tosít az előadott művek meg­szólaltatásának, türelmetlensé­ge, a végletek örök keresése azonban itt-ott megfoszt azok­tól a nyugtató pihenőktől, amelyek általában szintén ré­szei a műnek, s amelyekben a parázsló izzás, a várható vihar sejtetése is idegen, már-már fárasztó. A sok szenvedély azonban sosem zavarhat úgy a művészetben, mint a kevés. A kiváló karmester nagy képes­ségeiről már a negyediki ope­raházi Walkür vezénylésénél meggyőződhettünk, kimagasló előadás volt. A hangversenyen leginkább Caesar Frank d-map szimfóniájában mutatta meg sokoldalú tudását és a szívét. A Filharmóniai Zenekar gyö­nyörűen játszott. (rajk) ■ Rockwell Kent művei Leningrádban Március 14-től május 5-ig kiállításon mutatták be a leningrádi Ermitage termeiben Rockwell Keilt amerikai művész festmé­nyeit és grafikus műveit. A kiállítást 165 000 láto­gató tekintette meg. A HALÁLOZÁS: Kohl I.tám­la szabó május 3-án meghalt. Temetése 8-án 3 órakor lesz a megyeri temetőben. 1958. május 7

Next