Népszava, 1958. június (86. évfolyam, 128–152. sz.)

1958-06-24 / 147. szám

Budapesten is jól lehetett látni­ a Szputnyik III. hordozórakétáját A moszkvai központtól érke­ző távirati előrejelzések Ma­gyarország, illetve Budapest felett hétfőn hajnali 1 óra 57 percben állapították meg a harmadik szovjet mesterséges hold és hordozórakétájának át­­­haladását. A Csillagvizsgáló­ Intézettől érkező jelentés sze­­­rint a borús idő ellenére a jel­­­zett időben szabad szemmel is­ jól lehetett látni az égbolton át­­­haladó hordozórakétát. . • A Szovjet—Magyar — Műszaki Tudományos­­ Együttműködési bizottság­­ ülése­i A Szovjet—Magyar Műszaki­­ Tudományos Együttműködési­­ Bizottság június második fe­j­­ében tartja ülésszakát Buda-J­pesten. A tárgyalásokat június­­ 21-én kezdte meg a bizottság­ a Külkereskedelmi Miniszté-t riu­mban. Az üléseken megtár- á­gyalják a két ország közötti1 műszaki-tudományos tapaszta-­ latok átadásának kérdéseit és] határozatokat hoznak magyar ] és szovjet szakértők kölcsönös] tanulmányútjáról, műszaki do-­ kumentáció kicseréléséről, kon-] zul táló szakértők meghívása­] ról, valamint kutatóintézetekj közötti közvetlen kapcsolatok] letroh - - fisáról. ] Szófiában megkezdődtek a magyar—bolgár tárgyalások A magyar párt- és kormányküldöttség testvéri fogadtatása Todor Zsivkov és Kádár János beszéde a repülőtéren . A Bolgár Kommunista Párt Központi Bi­­­­zottsága és a Bolgár Népköztársaság Minisz­­t­­ertanácsa meghívására hétfőn reggel Bulgá­riába utazott a Magyar Szocialista Munkás­► párt Központi Bizottságának és a Magyar ► Népköztársaság Minisztertanácsának küldött­­­sége. ► A küldöttség vezetője Kádár János, a Ma­► gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizotts­s­­ágának első titkára, államminiszter. A kül­­­döttség tagjai: Kiss Károly, az MSZMP Poli- E­ikai Bizottságának tagja, a Központi Bizott- Eság titkára, Dögei Imre, az MSZMP Központi­­Bizottságának tagja, földművelésügyi minisz- t­er, Péter János, a külügyminiszter első he­lyettese és Némethy Béla, hazánk szófiai rend­► kívüli és meghatalmazott nagykövete, aki a ► A magyar párt- és kormány­küldöttség szófiai idő szerint ► délelőtt 11 órakor érkezett a ► bolgár fővárosba. [ A magyar küldöttség foga­­l­dására megjelent a fellobogó­­s­zott repülőtéren Todor Zsiv- E­kovval, a Bolgár Kommunista­­ Párt Központi Bizottsága első­­ titkárával és Anton Jugovval,­­a Bolgár Népköztársaság Mi­­­­nisztertanácsa elnökével az bolgár fővárosban csatlakozik a küldöttséghez.­A delegációval utazott Krasztju Sztojcsev, a­ Bolgár Népköztársaság magyarországi rend­kívüli és meghatalmazott nagykövete. A párt- és kormányküldöttség búcsúztatá­sára a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, a Minisztertanács első elnök­­helyettese, Biszku Béla, Fehér Lajos, Kállai Gyula és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Komócsin Zoltán, a Po­litikai Bizottság póttagja, a kormány tagjai, valamint a politikai élet sok vezető szemé­lyisége. Jelen volt a búcsúztatásnál a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Kádár János ellépett a fes­tői díszegyenruhában felsora­kozott díszszázad sorfala előtt. Ezután a magyar küldöttség tagjai szívélyesen üdvözölték a fogadásukra megjelenteket, majd köszöntötték a szófiai dolgozókat, akik percekig tar­tó tapssal, »►örök barátság«, »béke« kiáltásokkal üdvözöl­ték a vendégeket, élen — a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának és Minisztertanácsának több tag­ja, a bolgár politikai, társa­dalmi, kulturális élet számos vezető képviselője, ott voltak a fogadtatáson a baráti országok Szófiába akkreditált diplomatái. A repülőgépből elsőnek ki­lépő Kádár Jánost Todor Zsivkov meleg barátsággal üd­vözölte. ­ Todor Zsivkov : Erős és megbonthatatlan barátság köt össze bennünket a naero szocialista családon belül ! Ezután Todor Zsivkov, a B Bolgár Kommunista Párt Köz- E ponti Bizottságának első tit- E kára lépett a mikrofonhoz. Üd- E vözlő beszédében a többi kö­­­­zött kijelentette: E — Az önök személyében­­ forrón üdvözöljük a magyar E dolgozók kipróbált hard és­ E csapatát, a Magyar Szocialista E Munkáspártot, annak Központi E Bizottságát, üdvözöljük a Ma­gyar Népköztársaság kormá­nyát, a testvéri magyar népet, amely becsülettel védelmezi szabadságát, szocialista vívmá­nyait és sikeresen építi hazá­­j­­ában a szocializmust. Látoga-­­ tásuk alatt személyesen győ- r ződhetnek majd meg a bolgár­­ nép testvéri érzéseiről, ame- ] lyet a magyar nép iránt táp-­­­lál. Erős és megbonthatatlan­­ barátság köt össze bennünket­­ , a nagy szocialista családon be- ] l lül. 1 . — Dolgozóink nagy fi­gye-­ l’emmel és együttérzéssel kö-] [vették az önök bátor harcot az­ . ellenforradalommal szemben. 1 .A bolgár nép tiszta szívből] sörül a szocializmus építésében ] [elért magyar sikereknek. Nagy] [megelégedéssel fogadta a kö-]­­zelmúltban a magyar nép és] [a szocializmus alávaló ellen­] [sápéi ügyében hozott igazságos] 'és megérdemelt ítéletet. ] [ — Szeretném kifejezni meg-­ győződésün­ket, hogy a Magyar Népköztársaság párt- és kor-* (Folytatás a 2. oldalon) « Fontos szénkérdésekben döntött a KGST szakértő bizottságának budapesti ülése Június 18-tól 21-ig Budapes­ten ülésezett a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsa szén­ipari gazdasági és műszaki tudományos együttműködési állandó bizottságának a szén ésszerű felhasználásával fog­lalkozó szakértő bizottsága. Az ülésen részt vettek a Bol­gár Népköztársaság, a Cseh-­ szlovák Köztársaság, a Len-­ gyel Népköztársaság, a Ma­­­­gyar Népköztársaság, a Németi Demokratikus Köztársaság, a­­ Román Népköztársaság és a­ Szovjetunió szakértői.­­ Az ülés intézkedéseket dol­­­gozott ki az energetikai szenek,­ ezen belül a gyenge minőségű] szenek gazdaságos eltüzelésé­nek kérdéseivel kapcsolatban, a kokszolás nyersanyagbázisé-­ nak szélesítésére és a szén­ komplett felhasználására vo­natkozóan. A tanácskozás a kölcsönös megértés és barátság jegyében­ zajlott le. Új rendelkezések a védőoltásokról : A Magyar Közlönyben kor­mányrendelet jelent meg a vé­dőoltásokról. A rendelet ki­mondja, hogy­ a gyermekeket vérhas elleni védőoltásban is kell részesíteni. Azokat a 20 évesnél nem idősebb személye­ket, akik a szűrővizsgálatok al­kalmával tuberkulózissal szem­ben fogékonynak bizonyulnak, e betegség ellen ugyancsak vé­dőoltásban kell részesíteni. A vérhas-megbetegedések el­len a jelenleg használatos dif­­téria, szamárköhögés, tetanusz elleni kombinált oltóanyaghoz új össztevőként csatolják a vérhas elleni oltóanyagot. Ez­zel a négyes kombinált oltó­anyaggal már folynak kísérleti oltások. A rendszeres védőol­tások ezzel az oltóanyaggal előreláthatólag 1960-tól kez­dődnek meg. Ebben az évben a 12 és 14 éves korú tanulók har­ciusz, te­tanusz, vérhas elleni védőol­tást kapnak. Ugyanezzel az ol­tóanyaggal vagy egyszerű vér-­­ has elleni oltóanyaggal része-­­sítik védőoltásban a lakossá-­­­got azon a területen, ahol a­­ vérhas esetleg járványgócot ] okoz.­­ A tuberkulózis elleni védő-­ oltás — a BCG-oltás — eddig­­ országosan csak az újszülöttek-­ nél és a fővárosban a fiatalko­­­rúaknál volt kötelező. A tuber-­­­kulózis elleni védőoltásokat az­ egyes előírt korcsoportokban­­ kötelező tuberkulinszűrés elő­­ zi meg, s azokat a gyermeke­] ket, illetve fiatalkorúakat olt­] ják be, akik a tuberkulózissal] szemben védtelenek. Azokban] az államokban, ahol évek óta­ kiterjedten végzik a BCG-oltá-­­sokat, nagyban csökkent a tbc-­ halálozások és megbetegedések­ száma, különösen a gyermek-] korban. A tuberkulózis elleni t­édőoltések kiterjesztése lé-­ nyeges lépést jelent a tbc-s* megbetegedések megelőzésé-­ ben. * ­ Minden hétfőn ügyelet az általános iskolákban Intézkedés a fővárosi nevelők szabadságidejéről 30 nap az ifjúsági felügyelők nyári szabadsága zárói és szabadságidejük biz­tosításáról. A nyári tanítási szünetben az általános iskolá­ban minden hétfőn ügyeleti napot tartanak: ekkor kell be­fizetni a nyári napközis tábor heti étkeztetési díját. A Szak­tanács gyermeküdültetésében résztvevő nevelők augusztus 28-án kezdik meg szolgálatu­kat. A munkaerőgazdálkodás­sal kapcsolatos nyári feladatok elvégzése érdekében a kerületi tanácsok oktatási osztályai fel­hívták az általános iskolák ve­zetőit, hogy augusztus 1. és 4. között tartsanak ügyeleti szol­gálatot az iskolákban. Az ifjú­sági felügyelők részére évi harminc nap szabadságot biz­tosítanak, amit a nyári hóna­­­pokban vehetnek igénybe. Az­ ifjúsági felügyelőket a tanítá-­­si szünet alatt a kerületi okt­ tatási osztályok osztják be.­­ A szakfelügyelői munkával­ megbízott pedagógusoknak­ augusztus 15-én kell szolgála-­ tuk megkezdésére jelentkez­ niük a fővárosi tanács oktatási­ osztályán, ahol a tanév meg- [ kezdése előtt szakmai megbe­­­széléseken vesznek részt. (j. l.)* A fővárosi tanács oktatási osztálya intézkedett a pedagó­gusok nyári ügyeleti szolgálat vasárnap a tiszapalkonyai, kazincbarcikai, rudabányai építke­­zések, a fővárosban és országszerte épülő lakóházak munkásai, akik a borús idő ellenére kora délelőttől késő estig szórakoz­­ta­k együtt. Budapesten a déli órákban már több tízezres tömeg hullámzott a vállalatok pavilonjai, sátrai és a szóra­kozóhelyek körül. Az egyik színpadon fővárosi színészek, a másikon az Építők Központi Énekkara szórakoztatta a közönséget. A szo­­rítóban az építők ökölvívói mérkőztek a Budapesti Dózsa és a Magyar Pamut ökölvívóival. A legkisebbek kellemes időtölté­séről a bábszínpad gondoskodott. Az ünnepség a késő esti órákban színpompás tűzijátékkal ért véget. Nemzetközi szolidaritást és akcióhetet rendez Európa munkássága az atomhalál ellen Nagy jelentőségű határozatokat fogadott el az európai dolgozók és szakszervezetek konferenciája . A magyar küldöttség nevében Vas-Witteg Miklós szólalt fel . Vas-Witteg Miklós: A magyar dolgozók helyeslik a szolidaritási hét megszervezését és részt vesznek akcióiban . Ezután Vas-Witteg Miklós, a­­Szaktanács alelnöke beszélt a­­ magyar küldöttség nevében.­­Beszéde elején rámutatott,­­mennyire a dolgozó milliók­­ kívánságát fejezte ki az SZVSZ * a konferencia összehívásával, ► utalt a nemzetközi munkás­► mozgalomnak az utóbbi időben * elért eredményeire, majd így »folytatta:­­ — E konferenciának azon­­­ban választ kell adnia arra is,­­mi az oka annak, hogy a béke­­­harcban a népek, a munkás­osztály aktivitása nincs min­idig arányban békeakaratával.­­Megítélésünk szerint ennek­­okát abban lehet megtalálni, ► hogy a munkásosztályra erő­► sen hat az imperialista pro­paganda, amely elhomályosítja ► a háború reális veszélyét, s­­ezzel csökkenti a munkásság ► aktivitását. [ — Mi éppen az említett s ► okok miatt nagyon helyesel­* E lük a szolidaritási hét meg-| E szervezését és részt veszünk* [akcióiban. Hangsúlyozzuk» [ azonban, hogy az említettek | Emiatt a munkásosztály harcé- | [nak megszervezése, a tömegek* [ felvértezése az ellenséges pro-{ [pagandával szemben csak ál­ f [landó és sokoldalú eszmei te-{ [vékenység eredménye lehet. ♦ ! Az imperialista háborús pro­ t [pagandát megvilágítva, hang-»­­ súlyozta Vas-Witteg elvtárs. { »’-"Sv az imperialisták legfőbb* [ e­ pívése az osztályok közötti | [határ elhomályosítása. { ‚• — A valamelyest politizáló» [ Berlinben vasárnap délután­­befejeződött az európai szak­szervezetek és dolgozók konfe­renciája. A délelőtti ülésen el­­­sőnek Kari Aksel koppenhágai­­szakszervezeti vezető szólalt emberek előtt ma világosan áll, hogy csak két út van: az egyik a béke és a munkásosz­tály útja, a másik pedig az im­perializmus és a háború útja. Ezt lehet tagadni, erről lehet hallgatni, de ezt a tényt meg­változtatni nem lehet. Ennek a tudatnak pedig elsősorban a nemzetközi munkásosztály tö­megeiben kell igazi hatóerővé válnia. Szilárd meggyőződé­sem, hogy ez így is lesz, ha nem is egyik napról a má­sikra.­­ Sok becsületes emberben is élnek még aggályok, ame­lyek megbénítják cselekvését, fékezik a munkásmozgalmat, illúziókat keltenek és táplál­nak. A békéért, az emberisé­gért azonban csak szilárd ala­pon állva lehet küzdeni és ez a szilárd alap az osztálypoliti­ket. Beszámolt a dániai NATO- ellenes tüntetésekről, a mun­kások, parasztok és értelmisé­giek határozott állásfoglalásá­ról atomfegyver-kilövőhelyek létesítése ellen, ha következetes érvényesítése. Ezzel ellentétes illúziók élhet­nek emberekben, azok realizá­lására azonban semmi lehető­ség nincs. Az illúziókkal a té­nyeket kell szembeállítani. — Itt is kifejezésre juttat­tam azt a határozott meggyő­ződésemet — mondotta Vas- Witteg Miklós —, hogy mind­azoknak, akik igényt tartanak arra, hogy őket a munkásmoz­galom harcosának ismerjék el, akiknek szent a munkásosztály és az emberiség ügye, minden vitát félre kell most tenniük, hogy az egység megteremtésé­vel segítsék megóvni az embe­riséget egy újabb, borzalmas háborús katasztrófától. Beszéde további részében a magyar népi demokrácia, a magyar munkáshatalom elleni imperialista támadásokkal fog­lalkozott. — Mi nem ütközünk meg azon, inkább dicséretnek ve­hetjük — mondotta —, hogy Dullesék a nehéz harcokban elért vívmányainkat szapulják. Annál inkább fáj nekünk, ha az imperialistáknak sikerül munkásokat szembeállítani munkásokkal. Rendkívüli mű­(Folytatás az 5. oldalon) Tizennyolcezer iskolásgyermeket üdület a nyáron a Szaktanács A Szaktanács gyermeküdü­lőiben július 1-én kezdődik az általános iskolások nyaralta­­tása. A 15 gyermeküdülőn kí­vül az idén diákotthonokban — például Baján, Kőszegen, Sopronban —, továbbá több helyen az üdülőépület mellett sátrakban is elhelyeznek gyer­mekeket, főleg felsőbb osztá­lyos fiúkat, így július elsejé­től augusztus végéig kéthetes váltásokban összesen 18 000 -r­el tavalyinál hatezerrel több­­ iskolásgyermeket tudnak nya­raltatni. Az első csoportban 4500 gyermek indul a Balaton mellé és más üdülőikbe. A Szaktanács felhívja a szü­lők figyelmét, hogy gyerme­keik beutalását munkahelyük szakszervezeti bizottságánál kérjék. Az üdülőbe indulás előtt minden gyermek köteles kétszeri iskolaorvosi vizsgá­laton résztvenni.

Next