Népszava, 1958. június (86. évfolyam, 128–152. sz.)
1958-06-29 / 152. szám
MÓRA FERENC: Az ifjakkal való nyájas társalkodásnak módjáról Bizonyos Frau Tuffner nevezetes asszonyszemély volt a maga idejében, a XVIII. század derekán, Bécsben. Arról volt nevezetes, hogy ő adta a legjobb polgári nevelést két hajadon leányának, akik közül az egyiket hívták Kunika Annának, a másikat hívták Gödecke Krisztinának. Ennek a két leányasszonynak az okulására könyvet írt a világi dolgokban való illendőségről, és az annyira megtetszett Mária Teréziának, hogy saját költségén kinyomatta birodalma minden Kunikáinak és Gödeckéinek örömére és hasznára. Nem tudok róla, hogy ez a majd kétszázéves Kalocsa Róza magyar fordításban is megjelent volna, de a kezembe került egy kéziratos magyar kivonata, amely nyelve szerint a múlt század elején készülhetett. S mivel úgy nézem, hogy igen szép tanulságokat meríthet belőle a mai nemzedék is, érdemesnek tartom ismertetni belőle azt a fejezetet, amely az ifjakkal való nyájas társalkodás illendő módjára tanítja meg a tapasztalatlanokat. • Mindenekelőtt azt köti a lelkére Tuffner mámni Kunika Annának és Gödecke Krisztinának, hogyha lánybarátaiknál lesznek vizitben, és olyankor fiatal urak is beállítanának közéjük, akkor rögtön bújjanak el. — Ha pedig mégis egy asztalhoz kell velük ülnötök, akkor hajtsátok meg magatokat, szegezzétek a tányérotokra szemeteket, és a világért se nézzetek a gézengúzokra. Evés közben egy szót se szóljatok hozzájuk, és arra különös gondotok legyen, hogy a lábatok meg ne mozduljon. Amiből látnivaló, hogy voltak olyan hajadonok is, akiknek megmozdult a lába. És különös divatra lehet következtetni a következő intelemből: — Hasatokat előre ne toljátok, mert az nem illik, halljátok-e? És ha az ebédnél egy keveset ettetek, azonnal takacskodjatok a szobátokba, zárjátok be utánatok! Evésben, ivásban általában nagyon mértékletesnek kell lenni, mert az étvágy nagyon szégyellni való dolog. — A vendégségnél keveset egyetek, mert azt fogják mondani, otrombák vagytok, inkább egyetek előbb otthon valamit. A borospohárhoz a világért se nyúljatok, s ha rátok köszöntik, el ne fogadjátok. Ha pedig megszomjúztok, szólítsatok meg egy másik leányasszonyt, hogy engedje által a vizespoharát. Az ifjak, ha kérdeznek, tegyétek hallatlanná, s ha almát vagy körtét hámoznak számotokra, akkor hozzá ne nyúljatok. Azonban az ördögnek még az almahámozásnál is gonoszabb találmánya a tánc, s itt kell nagyon résemn lenni az erényes halladonnak. — Ha a tánc között valamely ifjú mellétek ül, s kezeteket megfogja, vonjátok el tőle, s tegyétek kötényetek alá. Ha pedig szabadabban szólana, s azt mondaná, hogy titeket szeret, és unszolna benneteket, ezt feleljétek neki: — Azt hiszi, hogy bolondja vagyok? Menjen isten hírével, nekem nem kell a tsatsogása. Persze, már akkor is voltak olyan ifjak, akiket még az isten nevével se lehetett elűzni. Ez esetben hatásos eszközökhöz kellett folyamodni: — Ha leánytársaitok feküdni mennek, ti is azonnal elmennétek, halljátok-e? S ha valami ifjú utánatok menne, és tartóztatni akarna, azt mondjátok neki, hogy takarodjék, mert másképp pofonvágjátok a neveletlen szamarat, mi köze néki a Szűz Leány nyoszolyájához? Ha pedig erőszakosan meg akarna tsókolni, tsapjátok arcul, hogy foga is koccanjon. A táncot senkitől sem tagadhatjátok meg, de ha aztán valamely táncostok meg akarna tsókolni, csapjátok arcul, s azt mondjátok neki: Mi közöd van néked hozzám, szemtelen ökör? Az a kérdés most már: hogyan szereztek hát férjet a Kunikásé és Gödeekék, ha minden közeledésre pofonnal válaszoltak? Az nem az ő dolguk volt, hanem a rokonoké. — Ha rokonaitok számotokra valamely ifjat kiválasztanak, elégedjetek be vele, de sohase tekintsetek rá, és sohase szóljatok vele. Ha az emberek menyasszonynak mondanak, azt el kell tagadni, s azt mondani, hogy hagyjanak nektek békét. Ha vőlegénytek veletek tsatsogni akarna, azt mondjátok neki, hogy idő előtt ne legyen oly vakmerő, hanem menjen tsatsogni férfitestvéreitekhez vagy atyafiatokhoz, s hogy mindaddig távol maradjon, míg a pap össze nem ad. Addig is természetesen nagyon szorgalmatosan kell járni a templomba. Azonban: — Ott ne vigyorogjatok a zsélcsap ifjakra, hanem nézzetek a papra. No, ez nem eshetett nehezükre Kunika Annának és Gödecke Krisztinának. Hiszen akik ilyen szigorú erkölcsökben nevelkedtek, s akik még tulajdon vőlegényükkel való csacsogástól is tartózkodtak, azok bizonyosan talpon állva mentek a mennyországba. Könnyű volt nekik a papra nézni, mikor az mindnyájuknak csak glóriát láthatott a feje körül. Az ám, csakugyan. Mikor Abraham a Sancta Clara, a szabadszájúsága miatt hírhedt augusztinus egyszer Magdolna napi prédikációt tartott, azt így fejezte be: — Most pedig ide hallgassatok, ti szemérem nélkül való asszonyi állatok! Van köztetek egy különösen orcátlan, parázna teremtés, akit én most azzal fogok megbélyegezni, hogy a fejéhez vágom a breviáriumot. Csakhogy mire fölemelte a karját, akkorára csupa üres padok meredtek rá. Mert az összes Kunikák és Gödeekék a pad alá dugták akkorára a fejüket. * Móra Ferenc történelmi karcolatainak a könyvhétre megjelent kötetéből. 4 /Az ünnepi könyvhét köszöntése ■ Hét napon keresztül ünnepeljük az emberiség tudásának, ismereteinek őrzőjét, a nagy művészek és nagy gondolkodók alkotásainak hordozóját, az emberiség emberré válásának egyik eszközét, a szép, a jóság, az igazság edényét , a könyvet. Kiadványok százai, kötetek milliói várják ünnepi köntösben az ünneplőket, a vásárlókat és olvasókat. Az ünnepi könyvhéten mi is köszöntjük a könyvet. És köszöntjük az olvasót. Azoknak szavával kö- Minden igaz és harcos könyv Úgy szeretném, hogyha a magyar könyvnap ünnepnapja lenne olvasónak, írónak egyaránt. Seregszemléje lenne azoknak a harcos soroknak — katonai és nyomdai értelemben —, akik s amelyek a mi nagy és győzelmes eszméinkért, pártunkért, munkásosztályunkért, az egész magyar népért küzdenek a művészet nemes fegyverével. A könyv ünnepén egyetlen és legforróbb kívánságom, hogy minden igaz és harcos könyv, annak minden fejezete, minden szólája és betűje behatoljon népünk, nagy munkásosztályunk legsűrűjébe és így segítse pártunkat a szocializmus építésének hatalmas harcában. Madarász Emil jelent első könyvem, amelyben őszintén és mélyen iparkodtam bírálni az elmúlt évtizedben elkövetett hibákat — megértéssel találkozott. Nagyon remélem, hogy új könyvemmel is így járok, sikerül elnyernem az olvasók tetszését. S ezt szeretném elérni azzal az új regényemmel is, amelyen most dolgozom. Legfőbb ambícióm: becsületes, igazmondó író szeretnék lenni. Pálfalvi Nándor Napok történetírója Megírtam egy költő rövid életszakaszának — utolsó tizenegy hónapjának — és halálának történetét, így lettem évek helyett napok történetírója, de vállalom ezt a címet, mert ez a tizenegy hónap maga volt a teljes szabadságharc, mert a költő, akinek halotti arca — ez a feledhetetlen — tűzből és lőporfüstből villan elénk, Petőfi volt. Sok esztendő munkáját őrzi ez a könyv, melynek lapjait most átforgatom, a megírása is élmény volt. Hogy elégedett vagyok-e? Nem: a több száz melléklet, a fénykép és vázlatanyag, a szép kiállítás megdrágította a könyvet, tudtommal a könyvnap egyik legdrágább könyve, így félek, hogy megint nem fog odajutni, ahová mindig szántam: az egyszerűek kezébe, a néphez, mely 109 év óta őrzi szívében ennek a harcnak és halálnak emlékeit. Dienes András Én csak akkor vagyok író... »Egy fiatal írótársam vagy egy év előtt azzal fordult hozzám, hogy valamiféle gyűjteménybe írjak gyerekek számára való novellát. — Ha én azt tudnám — feleltem néki. S ezt a sóhajomat következőképpen indokoltam. Hogy szegény Somlyó Zoltán, egykori társam átkozott költőnek nevezte magát s elfelejtette ezt a szót többes számba tenni. Nem gondolt rám. Pedig tudhatta, hogy én is az vagyok. S hogy mely oknál fogva? Többek közt azért is, mert én életemben még alig-alig tudtam megcsinálni azt, amit szerettem volna. Ha ma, hetvenéves koromban megkérdeznék tőlem, hogy tudok-e regényt írni? — Jézus Mária! olyan ez, mintha azt kérdeznék, fel tudom-e emelni a Gellért-hegyet. S így vagyok én a többivel is. Tudok-e verset írni? Édes istenem, e pillanatban fogalmam sincs róla, hogy azt miképp is kéne csinálni. író vagyok én egyáltalán? Voltam, igen, talán leszek is még, de hogy most az vagyok-e? Sajnos, nem vagyok. Én csak akkor vagyok író, ha a sors, a szajha-szerencse, a jóságos véletlen úgy akarja. Ezért feleltem én olyan kétségbeesve ennek a fiatalembernek. De aztán a szerencse ügyi hozta. Megsegített az édesszajha, írtam gyerekek számmára véletlenül egymás után] egy sereg novellát — hogy hogy jött ez létre, nem tudom, biz én. S méghozzá meg is vagyok velük elégedve, szeretem is őket, már azért is, mert nemcsak gyerekek számára valók. Nagyon kérem tehát a felnőtteket, olvassák el ők is, hátha tetszeni fog nekik.« Füst Milán Ebben élek — ez izgat ! Talán mondanom sem kell, nagyon boldog vagyok, hogy ♦ rövidebb írásaim, verseim után megjelent az első regényem, s ♦ ráadásul az ünnepi könyvhét- re. Mint minden írói alkotás, ♦ élményre támaszkodik, kicsit a gyerekkoriakra, zömmel pedig 2 azokra, amelyeket 1956 novem- i berétől a következő év tava- 2 száig szereztem, a Nyírséget, X hajdan volt közvetlen hazá- 2 mat járva. Tudom, ez a köny- 2 vem még éretlen, kicsit gyorosan is írtam, de mondhatom: 2 belülről, így láttam, ilyennek 2 láttam a Nyírség parasztjai kö ♦ zött az ellenforradalmat. Most ♦ nagyobb szabású regényt írok, ♦ három kötetre tervezem. Egy félig paraszt, félig munkás ♦ gyerekről szól, miként kerül az 1947—48-as években az ifjúsági mozgalomba, hogyan$ küszködik az egyetemmel, s ? hogyan állja meg a helyét 2 1956—57-ben az életben. Fiatal 2 életének ezeket az éveit és $ küzdelmeit egy nagy szerelem 2 élménye gazdagítja. Novellá- 2 kat, verseket persze közben is 2 írok, ezt akarva sem tudnám 2 kikerülni. Jobbára mai témájú 2 valamennyi. Ebben élek, ez 2 izgat, ezt ismerem, vagy leg- ♦ alábbis szeretném mélyen is-? merni és megismertetni. Szendrei József ! Mesterházi Lajos : [ Pár lépés a határ ] E könyv tartalmát összefoglalták egy mondatban már [születése előtt harminchat évivel. Egészen pontosan a Tanácsköztársaság népbiztosai- nak perében, 1920. szeptember 13-án, a tárgyalás negyvenedik [ napján. Aczél főügyészhelyettes dühtől tajtékozva szólította fel ekkor a vérbíróság elvntkét, miszerint »az ítélethozatalnál gondoljon arra,hogy a börtön falai nem elég vastagok ahhoz, hogy a vádlottakat ártalmatlanná tegyék«. Mi bőszítette fel ennyire a buzgó ellenforradalmárt? Az, amiről Mesterházi ír: a magyar és külföldi munkások összefogása az üldözött kommunisták megmentése érdekében. Megragadóan és mélyen igaz ez az írás. Nemcsak — és tán nem is elsősorban — abban rejlik igazsága, hogy az események túlnyomó része dokumentumokkal igazolható. Hogy a váci fegyházból, az akasztófa árnyékából szökő két kommunista története a nemrég elhunyt veterán, Szaton Rezső elbeszélésén, hiteles életrajzán alapul. Az emberek, a helyzetek, a levegő igazi benne. Ezért felejthetetlenek az olyan figurák, mint a gyomorbajos, púpos kis Guttmann, aki zsidó létére disznópörköltet eszik,esetleg egész legendákat hazu♦ dik, ha az osztályharc úgy kí-ívánja. Vagy az öreg brenn- ibergi sváb, az ártalmatlan ♦ gombázó, rőzseszedő Vater Eberlein, aki híven őrzi a párt illegális határátlépési lehetősségének titkát. Igaza volt a főügyésznek; amíg ilyen emberek léteznek, addig valóban»a börtön falai nem elég vastagok«. Pedig nincsenek szédítve a barátok, sőt az ellenség sem feketébb a könyvben. Tehát nem is veszélytelenebb. Okosan, ügyesen kihasználja az elvtársak konspirációs hibáit. Ezért nem lehet előre tudni, Tamaskó Ödön Csohány Gabriella : Savanyú tej mézzel Sokat hangoztatjuk, hogy dolgozóink csak ig©n keveset tudnak a környező államok, a testvéri népi demokráciák életéről, az útról, amelyen ők is a miénkével azonos cél felé törekednek. Ezért hézagpótló ez a most megjelent riportkönyv. Lapozása közben olykor a szemléletes, élénk leírások, a jóízű humor s az élmények minden soron átsütő melegsége szinte odaültet minket a szerző mellé, amikor öszvérháton kocog be az eldugott hegyi faluba, lábát lógázza Husszein dzsammijának kupolájáról vagy Ferdinand cár egykori ágyában nyújtózik ki a Rila-hegység vadászkastélyában. Az írónő három ízben is járt Bulgáriában, így nemcsak a jelenleg elért fejlődési fokot tudja láttatni, de össze is hasonlíthatja a három-négy év előttivel, hogy ezzel is érzékeltesse a szocialista építés szédületes tempóját. Könyve gazdag finom, lírai részletekben is, néhány betétje szinte önálló novellaként hat (»Különös történet«). E huszonegynéhány, csak a színhely egysége révén öszszefűzött irodalmi riportból igen sokat tudunk meg a bolgár nép egykori és mai életéről, problémáiról, betekinthetünk egyes családok, egyének sorsának alakulásába is. Örömmel fedezünk fel egy sor magyar vonatkozást, hogyan él tovább a bolgár szívekben az emigráns Kossuth emléke. Rengeteget megismerünk belőlük, amit nem ártana megtanulnunk bolgár barátainktól — s az írások hitelét fokozza, hogy szerzőjük nem titkolja egyes negatív benyomásait sem. Csohány Gabriella könyve mindvégig élvezetes, helyenként lebilincselő olvasmány. (i. sz. I.) Jó címe van ennek a könyvnek, de — bár része van benne — nem a pesti lányról szól a regény. A történet főhőse Kvocsik Józsi, a tizenhét esztendős óriás. Életének legvajúdóbb periódusában, a férfivá érés gyötrelmekkel, kétségekkel terhes napjaiban ábrázolja őt Kőszegi Imre. S mintha egy óriásnak kevés lenne ez a teher, vállaira rakja a nem kevésbé vajúdó 1953-as év súlyos problémáit. Kőszegi Imre Józsi mellett a társadalmi helyzetükre és jellemükre nézve a lekülönbözőbb diákok gondolkodásáról, lelkivilágáról ad hű képet. Ugyanekkor merészen boncolja a kor politikai problémáit, s azt mutatja meg, hogy az országvezetés hibái hogyan tükröződnek az egyszerű emberek mindennapi életében. Kár, hogy a regény negatív alakjait túl leegyszerűsítve ábrázolja, azok a »reakciós«-ok minden ismertető jelét messziről felismerhetően magukon viselik. A pesti lány, Kuthy Éva, persze jelentős szerepet játszik a regényben. A történet az ő és Józsi szerelme köré fonódik. A regény nagy erénye, hogy pillanatig sem szemináriumízű a »romlásnak induló« pesti fruska megjavulása. Kőszegi Imrének ez az új műve nemcsak szép és izgalmas, de tanulságos olvasmánya is lesz fiatalságunknak. (Móra Ferenc Könyvkiadó.) Sólyom L. hogy mi lesz a történet vége. Kőszegi Imre ? Nagyszerűen kiszámíthatatlan regény. Egy pillanatra sem szakad meg sodrása — akit elkapott, azt viszi magával az utolsó oldalig. (Móra Ferenc Könyvkiadó.) A pesti lány NÉPSZAVA A MAGYAR HELIKON kiválóan szép, művészi kivitelű könyveinek sorában sajátos irodalmi érdekesség jelent meg az ünnepi könyvhétre: Diderot, a nagy francia gondolkodó és író csaknem kétszáz éve alkotott, de 1954 februárjáig ismeretlen, szellemes dialógusokban megírt műve, a »Megtévesztés«. Diderot színművét Gyertyán Ervin fordította szép magyar nyelvre, s látta el utószóval. A kis könyv azokat a finom Picasso illusztrációkat közli, amelyeket a nagy francia mester az eredeti megjelenésekor Diderot-ról a kötethez rajzolt Simon István : Mit lát a szegény* Egy Nyugatra futott munkás leveléből Mit lát a szegény — kérded —, ki Nyugatra szaladt el’ Azt, hogy az itteni nép meg menekülne tovább! Ó, nincs szerszám könnyű semerre a földön, jó haza sincs kettő, érzem, mint anya nincs. Gép vagyok itt, s ha mint idegen test elkopok egyszer, az idő rőt rozsdája síratlanul esz. Megvagyok, élek, dolgozok, mint rég. Kalapácsom sosem nehezebb csaik, nyomja nagyon a szívem. 1956. december 28. * A szerző könyvhétre megjelent verskötetéből. Az AFOR Ásványolajforgalmi Vállalat ÉRTESÍTI a t. fogyasztókat. Hogy 1958. július 1-én és 2-án a Csepeli és a XIII., Balzsam utca 47 sz. alatti telepein leltározás miatt A KISZOLGÁLÁS SZÜNETEL 1958. június 29