Népszava, 1958. október (86. évfolyam, 231–257. sz.)
1958-10-19 / 247. szám
Tisztviselők, könyvelők, béfelszámolók Beszélgetés a szirmok, kimutatások és nyilvántartások embereivel A híradástechnika egyik fellegvára a Beloiannisz gyár. Gyártmányai és azok tervezői, készítői közismertek. De mások is dolgoznak itt: tisztviselők, admiinisztrátorok. Tisztviselőik, akik ma már nem háromlépés távolságról beszélnek a munkásokkal, lelkiismeretesen, szorgalmasan dolgoznak, nélkülözhetetlen alkalmazottai a gyárnak. Szóljunk hát most róluk... „16 esztendeje könyvelek“ A III. emelet. Könyvelés. Keskeny, hosszú szoba, kopott berendezéssel, gyér világítással. A falaikon alig látható vakolat Itt dolgozik ötödmagával Melczer József könyvelési ellenőr. Egész életét számok töltötték be. Összeadás, kivonás, osztás, szorzás, egyeztetési, hóvégi zárás... — Mióta dolgozik itt? — 1928-ban léptem be a gyárba, az érettségi után — kutat emlékezetében. — Persze nem mindjárt könyvelőnek. Előbb kifutó voltaim, aztán altiszt. Csak évek múlva ülhettem íróasztal mellé. Most már több mint 16 esztendeje könyvelek ... Közben megnősültem... Egyébként semmi különösebb dolog nem történt. Ki tud róla, hogy a hatalmas gyárban él, dolgozik egy Melczer József nevű könyvelő, aki már akkor is a gyárban volt, amikor sok mai munkatársa még meg sem született. Ritkán is tévednek erre vezető emberek. Az egyik »adminisztratív nődolgozó« újságolja: emlékszik, az igazgató titkára egyszer bejött a szobájukba: „Szeretnek, azt hiszem“... Kása Mária 23 éve dolgozik egyfolytában ebben a gyárban. Most a 16-os műhelyben két- száz munkás ügyes-bajos dolgait intézi. Elkészíti a bérelszámoláshoz szükséges órakimutatásokat, foglalkozik az SZTK- ügyekkel a munkaügyi feladatokkal és pontos kimutatásokat készít. Olyan összekötőkapocs-féle a műhely és a vezetőség között. Szeretik, megbecsülik? — Hát... Nem szólhatok semmit. Szeretnek, azt hiszem... Ugyan még soha nem dicsértek meg, deazt sem mondták, hogy rossz, amit csinálok. Igyekszem jól dolgozni. Persze azért néha jólesne egy meleg, barátságos szó, egy apró dicséret, és nem tagadom, néhanéha egy, kis jutalom is. De adminisztrátorok csak a legritkább esetben kapnak pénzjutalmat. A bérelszámolóban ezrek illetményeit számfejtik, az anyagosztályon milliónyi anyagot kartotélkoznak, 150-en könyvelik a válallat kiadásait és bevételeit... Tisztviselők. • Fiatalon, magabiztosan, fekete hajjal átlépik a hivatal kapuját, aztán 30 vagy 40 év múlva fehér hajjal mennek nyugdíjba. Vegyük észre őket is! Tisztviselők, akik mindig az »árnyékban« dolgoznak. Vannak, de alig vesz róluk tudomást valaki. Nekik nincs lehetőségük arra, hogy valami kiugró teljesítménnyel magukra vonják a figyelmet, nekik nemigen osztunk kitüntetéseket. A tisztviselők, az adminisztratív dolgozók bizony egy kicsit még mindig »mostoha gyerekek». I legtöbb helyen átnéznek fejük felett a vezetők is, és a munkások is. Szórványos jelenségek — és erről örömmel számolunk be —, már arról beszélnek, hogyha lassan is, de megváltozik ez a kép. Éppen itt, a Beloiannisz gyárban, többen kaptak már »kiváló dolgozó» címet, a velejáró pénzjutalommal együtt. Ezt a módszert azonban nemi lehetett mindenütt bevezetni vagy al’kalmázni. Hiszen a tisztviselők nagy része olyan munkát végez amely nem mérhető. Ha hiba csúszik a könyvelésbe, ugyan ki tudja megállapítani, mennyi idő alatt lehet megtalálni? Lehet, hogy húsz perc, de az is lehet, hogy három nap múlva. A bontakozó megbecsülésnek szép példája volt Peller Mária búcsúztatása. A közkedvelt »■Marka-» 42 évi hűséges szolgálat után búcsút mondott a gyárnak. Nyugdíjazták. Társai megható szavakkal köszöntötték és élete munkáját példaképül emlegették. Végül az egyedülálló Markát egy gyönyörű televíziós készülékkel ajándékozták meg. Milyen sok bérelszámoló, könyvelő és más tisztviselő dolgozik ebben az országban. Nevük csak nagyritkán kerül újságjainkba, nem emlegetjük őket a munka hősei között. A gyárak, vállalatok vezetői, szakszervezeti bizottságai és pártszervezetei — velünk, a sajtóval együtt — módot találhatnának arra, hogy a derék adminisztratív dolgozók is méltó megbecsülésben részesüljenek, hogy jó munkájukért gyakrabban kapjanak elismerést és dicséretet, hogy többször szerepeljenek az igazgatói alapból megjutalmazottak névsorán. Ebben az országban senki se érezze, hogy »szürke«, jelentéktelen ember. Mindenki számottevő ember, aki becsületes munkával, odaadóan, szívelléseikkel szolgálja egész népünk boldogulásának ügyét. Halasi Árpád AZ 1844-BEN ALAPÍTOTT GANZ VAGONGYÁRBAN motorkocsik, motorvonatok, dieselmotorok, turbinák és szivattyúk készülnek. Az üzem gyártmányainak 30—10 százalékát készíti közvetlen exportra. Ötven százalék fölött van azoknak a gyártmányoknak a száma, amelyek mint félkészáruk kerülnek ki a gyárból és azokat más üzemek exportálják. A képen szerelik az 1100 tonnás tengerjáró hajó redukciós hajtóműveit (MTI Fotó : Mező Sándor felv.) 1958. október 19 Barátomnál jártam minap látogatóban, Visegrádon, íróember, tehát érthető, hogy pesti létére népi szeret Pesten lakni. Vett magának évekkel ezelőtt egy egész domboldalt, azon lassú türelmes munkával csodálatos kis mézeskalács-házikót és fegyelmezett sorokban strázsáló gyümölcsöst szökkentett elő. Az ilyenfajta tuszkulánumot kert szokta kiegészíteni. Akad itt is, tele répával, hagymával, babbal, hasonlókkal. Felesége is, ő is konok és elszánt állatbarátok. Van két fekete pulijuk. Olyanok, mint két négylábasított gyapjúfonal-köteg, amiből gyászpulóvert kötnek. Van két cicájuk. Van télen egy vendégszarvasuk, amely az erdőből ide jár a nyáron keserves kínnal telepített fiatal kölyökfenyők hegyét lelegelni. Kenguru, zebra nincs, talán meglepetésnek tartogatják jövő évi látogatásomra. Egy szép napon belekeveredett barátomék kertjébe egy kiscsibe. Fiatal csibeflapper volt, amolyan rántanivaló. Bökdöste a veteményeskertföldjét kegyetlenül. A háziasszonya kétségbeesve rohanta át a szomszédhoz, hogy »ugyan , szomszéd, szóljon már rá acsirkéjére, mind kicsipkedi a zöldségemet.» Mire az szép ’,tempósan vállat vont és olyas mit morgott, hogy kerítsék bea kertet, majd nem jár rá a csibe. Asszonyka szeme feketéről éjszínűre sötétedett és halálos bosszúvággyal szíve- I ben tért haza. Odaállt a férj felé. Elmondta az injuriát és gángols arccal így fejezte be: ► — Most pedig ide hallgasson, párom Ha az a csibe méc, ► 'milwOT P,7? "fcp► rántom és kirántom. Már¡•«.?»,* berántom a házba, a töbti hevesen heveselt te £ yrtz J m n/@.r~ mr) rpmnpl Jpshp. (rJ7-‘tak. A csibe pontosan megjelent és bár nem tudott róla, de jellemtelenül viselkedett, pusztította a más személyi tulajdonát. Asszonyka villámgyorsan ott termett, és szórta eléje a szép, piros szemű kukoricát : — Pipi ... pipipipi... gyere kis sárga ... gyere csak ... És az ment utána, azaz a gazdagon hulló kukorica után, egyenesen a konyhába. Ott gyorsan becsapták az ajtót. Megvan! Megfogtuk! Csillogó szemmel, lihegve néztek össze. Fél percnyi szuszogás után asszonyka megszólalt: — No, most itt van, tessék! Ma rántott csirke lesz. Egykettő, vágja le. A férj elhűlt. Porózus gumitalpáig elzsibbadt a félelemtől. — Én? Semmi közöm a háztartáshoz. Maga a gazdaszszony. Vágja le maga ... Mit szaporítsam a szót? Öt perc alatt rekemívűen összevesztek, míg a per tárgya, a csibe félre tartott fejjel, pimaszul és cinikusan röhögte őket. Végül a ház ura egy hirtelen mozdulattal felrántotta az ajtót és kikergette. Barátomék aznap kozmás hangulatban feküdtek le aludni. Az asszony reggel arra ébredt, hogy halkan kopognak a küszöbön. Ajtót nyitott. A sárga állt ott. Jött egy kis kukoricára, öt perc múlva már gügyögtek neki, tíz perc múlva elkeresztelték Bertának, tizenöt perc múlva éles csőrével az főasztal lapját kopogta végig, gisztát keresie. Alig akart hazamenni. Reggel újabb kopogás, újabb ajtónyitás. Ketten jöttek. Berta elhozta a barátnőjét is. Fehér volt, mint a pitinkélő hópehely. Tiszta fehérségére való tekintettel a szent keresztségben az Ofélia nevet kapta. És most mámoros két hét következett. Berta és Ofélia megbarátkoztak a két pulival, a cicákkal, a képekkel, a rádióval, a kávéfőző géppel, a vendégekkel, mindennel. Reggel ők voltak a menetrendszerűen nyolctizenkettőkor érkezők, délután — mert ők tényleg a tyúkokkal mentek aludni — a korai eltávozók. Idilli volt... Mígnem egy szép nyári napon reggel nyolctizenkettőkor hiába várták Bertát és Oféliát. Nem jöttek. Helyettük nyolchúszkor feltűnt az országúton a szomszéd. Futtában, feldúltan vezette oda: — Valami Sobri feltörte a baromfiólat az éjszaka. Minden lábasjószágot kirámolt, egy fia sem maradt... Azzal rohant a rendőrőrsre jelenteni. Férj és feleség nem mertek egymásra nézni. A délelőtt csöndes zavarban telt el. A pulik behúzódtak házikójukba, és csak néha kaptak boszszúsan egy-egy életunt légy után. A cicák eltekeregtek a bokrok alá. Az ebédet gyorsan kanalazta be férj, feleség, aztán előhúzták szokott mozdulattal a két napozószéket, és kifeküdtek a fénybe. Csönd volt. Férj hirtelen gyanús kis neszre lett figyelmes. Ránézett a másik heverőre. Aszszonyka válla visszafojtott sírásban rándult meg. — Tatán épp most fordítjameg a zsírban a melle húsát... Barátom belenézett a navbe és hosszút szívott cigarettámból. Aztán köhögött egy meghatottat, és nem tegélt. Bondy Endre Jlírt vsia'Tiiiisí erősebbek ? SZÁMTALANSZOR HANGOZTATOTT ÉS ISMÉTELT IGAZSÁG, hogy a szocialista tábor erősebb a kapitalista tábornál. Ritkábban fordítunk időt arra, hogy arról is beszéljünk, miért van ez így? Ha csak abból indulnánk ki, hogy a földgolyó területének hány százalékát foglalja el a szocialista világrendszer, vagy ha azt vizsgálnánk, hogy a Föld lakosságának hány százaléka él szocialista rendszerben, úgy találnánk, hogy mindkét tekintetben a kapitalizmus oldalán van a fölény. Ez azonban rossz összehasonlítás, mechanikus összehasonlítás, tudománytalan összehasonlítás lenne. Nem így kell megvonni az erőviszonyok mérlegét. Akkor sem így kell, ha csak a számokat nézzük. Mert a számok mást mondanak akkor, hacsak a jelen állapotot vizsgáljuk, de megint mást akkor, ha a fejlődést nézzük. A szocialista világrendszer ma a világ »területének 26 százalékát foglalja el, de 18 esztendővel ez%előtt, 1940-ben, csak a Föld területének 17,5 százalékán létezett. Ma már az emberiség ♦ 35 százaléka él szocialista «rendszerben, de 18 évvel ez♦ előtt ez a szám csak 8,6 száza-lék volt. A második világháború előtt a Szovjetunió volt azegyetlen szocialista ország. Ma12 ország tömörül az egységes szocialista világrendszerben. MIT MUTAT TEHÁT A KÉP? Azt, hogy a tőke uralma alatt álló terület szakadatlanul fogy, a szocializmus területe pedig feltartóztathatatlanul növekszik! A számok világosan mutatják, merre tart az emberiség. A kapitalista társadalom elöregedett, fejlődésének üteme lassú, vontatott, válságok, megtorpanások szakítják meg. A szocialista társadalom izmos, fiatal, óriás. Fejlődése gyors és egyenletes. Nézzük ismét a számokat. A nyersvastermelés a kapitalista országokban 1950 és 1957 között évi átlagban 4.7 százalékkal emelkedett, a szocialista országokban 11.2 százalékkal. Az acélgyártás ugyanezen idő alatt a kapitalista táborban évi 4.1 százalékkal, a szocializmus táborában évi 10,4 százalékkal nőtt. A kőolajbányászatban a szocialista országok 14,5 százalékos évenkénti átlaga áll szemben a kapitalisták 5,1 százalékos átlagával. DE BESZÉLHETNÉNK a szocialista tábor, mindenekelőtt a vezető szocialista nagyhatalom, a Szovjetunió mindinkább kibontakozó és immár a józanabb burzsoá politikusok által sem vitatott katonai és tudományos fölényéről is. Az aviatikára, az űrhajózásra, az atomfizikára és az automatizálásra gondolunk. Beszélhetnénk a szocialista tábor népeinek politikai szabadságjogairól, függetlenségéről, anyagi helyzetük javulásáról, művelődéséről. Szembeállíthatnánk ezzel a kapitalizmus dolgozó embereinek létbizonytalanságát, az elharapódzó válságot, azt az ideges, hányatott, hisztériás légkört, amelyben odaát az emberek élni kényszerülnek, az állandó »világvége« hangulatot, amelyet a mesterséges háborús pszichózis idéz elő, a kultúra pangását és az egész élet elembertelenedését. Mindaz, amit eddig elmondottunk, maga is kellő bizonyságul szolgál, pedig nem is ez a lényeg. A lényeg a szocializmus eszméjének történelmi igazsága, cáfolhatatlansága. A fölényt bizonyító számadatok, tények, annak eredményei, hogy a szocializmus eszméje száz- és százmilliók tudatát hatotta át, száz- és százmilliók gyakorlati tetteit vezérli. Még most sem teljes azonban a kép. Mert a világban nem egyszerűen csak tábor áll a táborral szemben. A szocializmus tábora teljesen egységes. A szocialista országok öszszes érdekei megegyeznek. Népeik kapcsolatai a proletárnemzetköziség elvein alapulnak. Szervezetten segítik egymást, összehangolják gazdasági terveiket, a fejlettebb szocialista ország segíti fejlődésében a kevésbé fejlett országokat. Beszélhetünk-e ugyanilyen értelemben kapitalista egységről is? Semmi esetre sem. Nincs az egész kapitalista világra kiterjedő egységes tőkés tábor. Belső ellentétek feszítik az imperialisták valamennyi katonai tömbjét, bár ez egyetenként semmi esetre sem csökkenti veszélyességüket. A tömbök ezenkívül távolról sem azonosak az egész nem szocialista táborral. Számtalan európai, afrikai és ázsiai nem szocialista ország tartja távol magát az imperialisták katonai tömbjeitől. Legtöbbjük olyan ország, amely az elmúlt esztendőkben, éppen a szocializmus térhódításának, erőfölénye kibontakozásának hatásaképpen nyerte el függetlenségét. A második világháború óta a mai napig összesen 21 egykori gyarmat vált önálló országgá, körülbelül 770 millió lakossal. Ott van közöttük India, Indonézia, az Egyesült Arab Köztársaság, Ceypton és sok más független ázsiai és afrikai ország. Ezek nagy része az aktív semlegesség politikáját folytatja és szembeszáll az imperialistái tömbalakítási kísérleteivel. MINDEHHEZ TEGYÜK HOZZÁ, hogy sok százmillió ember van a kapitalista országokban, aki küzd a tőkés iga ellen, a szocializmus igazságáért és lelkesedéssel tekint a szocializmus hatalmas táborára . A második világháború után háborút robbantottak ki az inperialisták Koreában és hadat viseltek Vietnamban. Mindkét háború tüzét sikerült eloltani. A szocialista tábor fellépése oltotta el. Háborút próbáltak kirobbantani nem is egyszer a Közép-Keleten és azzal próbálkoznak most a Távol-Keleten. Meg akarták dönteni Magyarországon a néphatalmat. Eddig egyetlen kísérletük sem járt sikerrel. Miért? Azért, mert a szocialista tábor őrködik az emberiség békéje felett és mert minden eszköze megvan ahhoz, hogy meg is védje a békét. Azért nincs ma háború, mert a szocialista tábor ereje mindig idejében fékezte meg az imperialista háborús kalandorokat. Több mint száz esztendeje, hogy megjelent a Kommunista Kiáltvány. Hosszú ideig csak az igazság eszmei ereje volt a szocializmus oldalán. Ma a szocializmus oldalon van a tények anyagi ereje is. Darvasi István NÉPSZAVA 4I Az ajtók ősi ellenségeim. Legtöbb bosszúságot azok a bejárati ajtók okozzák, amelyeknek sanda a kilincse: a külső vízszintes, a belső függőleges. Az ember lendületesen kinyitja az ajtót, belép, meglendíti, a levegőbe nyúl... Bumm! A látszat az, hogy én csaptam be az ajtót, pedig az ajtó csapott be engem. A lengő ajtó jó találmány. Nem kell fékezni előtte. Az ember ruganyos léptekkel halad feléje, elegáns mozdulattal emeli a kezét és ... bumm!... Ez a fejem volt és még jó, ha csak a keretbe vertem. A lengő ajtó ugyanis csak akkor leng, ha leng. De ha retesszel vagy egy fadarabbal fixálják, akkor ad egy bal vagy egy jobb egyenest, ami váratlan, mert legrosszabb esetben lengőt várnék tőle, de annál hatásosabb. A ravaszabb és jóindulatot mímelő lengő ajtón apróbb-nagyobb feliratok szerénykednek: »Tolni», »Húzni». Mivel azonban az ajtó sem könyv, sem újság, az ember nem olvassa, hanem ruganyos léptekkel siet előre ... 'nimm!... Lásd mint fent. Van olyan ajtó, amelyik nyitva van, de nem lehet bemenni rajta. Amelyiken be lehet menni, az viszont zárva van. A nagyajtó mellett ugyan mindig ott a kisajtó, de megtalálom én azt a rossz szememmel? A busz ajtaja megharap, a forgóajtó hátbacsap, a színházi ajtót az én orrom előtt zárják, a huzat bevágoa mögöttem 73 előszobám ajtaját, amin kí■iil van a gomb, és belül van a kulcs. Bíz' isten nem, merem a Gellérthegy oldalánál azt mondani, hogy »Szézám nyílt ki». Még kinyílik és vagy nem lesz a barlangban semmi és akkor megpukkadok, vagy beszállíthatom az egészet a talált tárgyak osztályára. Mindezek ellenére sem állíthatom, hogy normális, hétköznapi ajtók ne lennének, két vízszintes kilinccsel, lengés nélkül, zárral és küszöbbel. Ezekkel aztán az égvilágon semmi bajom sincs, ha történetesen nincsenek elgörbülve, ha nem jár le a kilincsük, ha nem tört beléjük a kulcs, ha nem nyikorognak, ha nem szakad el a küszöb vasalása, ha nem dőlt le a keret mellett a fal, ha nem lazult meg az ajtósarok, ha nem ragad be a kilincs nyelve, csak adja a jó isten, hogy legyen egy összkomp fontos lakása az embernek, ahol jól kidühöngheti magát az ajtókkal. Teknős Péter Inkurrencia hirdetéseink által segítjük az anyagbeszerzők munkáját Kísérje figyelemmel a Népszava napról napra megjelenő hirdetéseit