Népszava, 1959. január (87. évfolyam, 1–26. sz.)

1959-01-04 / 3. szám

­ A hajtómű több méter magasra emelhetné Magyarország valamennyi vasúti­ kocsiját A január 2-án felbocsátott holdrakéta teljesítményéről és belső szerkezetéről Sinka Jó­zsef, a Magyar Űrhajózási Bi­zottság titkára a következőket mondotta:­­— Ez a világtörténelem ed­dig ismert legnagyobb méretű és teljesítményű rakétája. Hajtóművel a teljes felgyor­sítás során mintegy nyolcmil­lió méter­ tonna munkát vé­geznek. Ez a munkamennyiség elégséges volna­ arra, hogy Ma­gyarország valamennyi vasúti kocsiját rakományával együtt több méter magasságba fel­emelje. A szovjet holdrakéta érdekessége még — szemben az amerikai pioneerekkel —, hogy belső terében a hőmér­séklet és a légnyomás a kuta­tók által megkívánt módon egyenlítődött ki. A holdraké­ták hőgazdálkodását ugyanis a Nap sugarain és saját hőki­sugárzó felületükön kívül be­folyásolja még az ionizációs sugárzás is. Valószínűleg ezek a sugárzások okozták, hogy a pioneerek belsejének hőmér­séklete sokkal magasabb volt. ( A felesleges ›› i készletek t › › felszámolása ^ I Népgazdasági érdek!; ' i Inkurrencia hirdetéseink ' | 11 által segítjük az S anyagbeszerzők munkáját (­ kísérje figyelemmel a Népszava napról napra ’) megjelenő hirdetéseit . A világ közvéleménye a szovjet űrrakétáról mmentálja a hírt. A tanár kije­lentette, hogy a rakéta kilövé­se »valóban óriási tett«. Külön méltatta a rakéta utolsó lép­csőjének hatalmas hasznos sú­lyát. Hozzátette: »Majdnem semmi kétségem sincs aziránt, hogy a rakéta elég erős lesz a Hold eléréséhez.« Az említett hírügynökség tudományos szemleírója is megerősíti ezt a véleményt, majd a következőket írja: "A rakéta óriási súlya arra vall, hogy az oroszok máris képesek embert küldeni a Holdra, vagy esetleg olyan űrhajót, amely leszállás nélkül megkerülné a Holdat és visszatérne a Föld­re." A szemleíró befejezésül megállapítja, hogy a szovjet kísérlet rendkívül nehéz fel­adatot old meg, ami csak nö­veli jelentőségét. A japán tudósok bőven kom­mentálják a szovjet holdrakéta fellövését, mint a szovjet tu­dósok új, nagy vívmányát. Hatanaka, a tokiói egyetem ta­nára kijelentette, hogy a Szovjetunió már régebben is közölte, szándékában áll raké­tát küldeni a Holdba, s csak természetes, hogy ezt meg is tette. Ezután­­ kijelelentette, hogy a szovjet rakéta sokkal nehezebb, mint a félresikerült amerikai elődje. Nakada, a posta­ügyi minisztérium tudo­Jacques Bergeal, a France Soit tudományos szemleírója kijelentette, hogy a Szovjet­unió két nagy technikai győ­zelmet aratott január 2-án. Az egyik győzelem Bergeal szerint abban áll, hogy a szovjet tudósok rendkívüli se­bességű rakétát tudtak konst­­ruálni, amely képes legyőzni a Föld vonzóerejét. Második győzelmüket pedig azzal érték el, hogy pontosan célba tud­ták venni a Holdat, ami »rop­pant nehéz feladat«. Bergeal hozzátette, hogy a­z ameri­kaiakkal szemben kivívott szovjet fölény űrhajózási és katonai szempontból egyaránt fontos­­mányos kutatóintézetének igazgatója kiemelte, hogy a szovjet rakéta fellövése óriási tudományos jelentőségű tény. A rakéta rádiójelzései lehető­vé teszik, hogy a világ tudó­sai sok új adatot kapjanak az ionoszféra tanulmányozásá­hoz. K­okava, a tokiói egyetem tanára kijelentette, hogy a Szovjetunió újabb nagy sike­rével megelőzte az Egyesült Államokat. A francia tudós megállapí­totta, hogy a Szovjetunió mondhatja magáénak a világ legerősebb rakéta-hajtómű­vét, amelynek kapacitása két és félszer nagyobb, mint az amerikai Atlas-rakéta három hajtóművét együttvéve. Asger S­undbak dán csilla­gász és űrhajózási szakértő szombaton kijelentette, hogy a szovjet holdrakéta fellövését világszerte csodálattal fogják üdvözölni az űrhajózás szak­emberei. Az a legmeglepőbb — mondotta —, hogy a rakéta kezdő sebessége másodpercemé­ként 11,2 kilométer volt, bár 10,9 kilométer is elég lett vl­na. Lundbak kijelentette, hogy már csak ezért is biztosra ve­hető a kísérlet sikere. Hozzá­tette, hogy az október 11-én és december 6-án kilőtt és csődöt mondott amerikai holdrakéták mindössze 10,5 kilométeres másodpercenkénti sebességet tudtak elérni. Japán, francia és dán tudósok véleménye : Óriási tudományos jelentőségű esemény A világ legerősebb rakéta-hajtóműve a Szovjetunióé! Az ember új csillaga Százezer esztendők teltek el, hogy görnyedt vállú ősünk ráeszmélt a csodára. Felhördült örömében, amikor elhajított köve leütötte a sebesen futó vadat. Évezredek suhantak tova: a rabszolgák verejtéke ezermázsás szikla­­kockákat emelt a piramisok tetejére. És csak egy másod­perc múlt el az örökkévalóság óráján, amióta az első szputnyik megkezdte keringését. Repülő kő és keringő szputnyik! Szülöttei vagytok annak a gigászi küzdelemnek, amelyet milliókorú és vég­­hetetlen erejű óriással vívott teremtőtök, az ember. A leghatalmasabb ellenféllel, amelynek leheletétől földre­­hull az alma, de megmozdulnak az óceánok vizei is. Aminek engedelmeskednek a zabolátlan üstökösök és aminek mozdulatára forogni kezdenek a csillagrendsze­rek. Ereje kétszer olyan messziről négyszer kevesebb ugyan és mégis azt mondja a bölcselkedő: »Nem mozdít­hatjuk kisujjunkat anélkül, hogy azt a legtávolabbi csil­lagrendszer meg ne érezné!« Ezt az óriást, ezt az általános tömegvonzást, a gravi­tációt kényszerítette megadásra az ember. Hány csillag­fényes éjszakán emelte tekintetét sóvárogva a végtelen­ség felé? Hány vágyakozó pillantás esett már a szelíd­fényű bolygókra, vagy a sápadtan tündöklő Holdra? És most ott suhan a néma és titokteljes űrben második koz­mikus sebességgel a gépezet, ott vágtat már az utolsó negyedében levő Luna tányérja közelében. Kepler, a nagy csillagász mondja: »Ha a bolygókat és a Napot összeköt­nénk egy-egy húrral, csodálatos zenét hallanánk. A vilá­gok harmóniája zengene fülünkbe.« De vajon milyen muzsikát hallana a ragyogó lángelme, ha egy percre fel­ébredne örök álmából és látná az űrrakétát, amint köze­ledik bolygónk kísérője felé? Harmóniát hallana — azt a muzsikát, amely győzel­mes dallamaiban előre vetíti az emberiség harmóniáját az egész földön; ünnepélyes csengésű ütemeit egy új világrendszer, a szocialista társadalmi rend immár nem­csak földgömb-méretű, hanem már a világűr mérték­­egységeivel mérhető sikereinek, mint ahogy a tervezők szeret­ték volna. Ez is hozzájárulha­tott sorozatos kudarcukhoz. A szovjet űrhajózási szakembe­rek sí jelek szerint számoltak ezekkel a sugárzásokkal és en­nek tudható be, hogy a hold­rakéta belső hőmérséklete megfelel a követelményeknek. Ez egyébként alapfeltétele a műszerek megbízható műkö­désének, valamint a hibátlan rádióösszeköttetésnek. Megkérdeztük Sipka Józse­fet, mi a véleménye arról, hogy a Szovjetunióban felbocsátott holdrakéta elérte a második kozmikus sebességet? Mi az a második kozmikus sebesség? — Először is — mondotta Sinka József, az Űrhajózási Bizottság titkára — tisztázni kell, hogy mit értünk kozmi­kus sebességen. Kozmikus se­bességnek azt a sebességet ne­vezzük, amellyel valamely test egy égitest nehézségi erőteré­ben, tartós mozgásra képes. Legkisebb sebesség a körpá­lyán való mozgáshoz szüksé­ges. A Föld esetében ez nyolc kilométer másodpercenként és ezt nevezzük első kozmikus se­bességnek. A második kozmi­kus sebesség pedig az a sebes­ség, amellyel a rakéta olyan pályára lép, hogy nem tér vissza többé a Földre. Ennek értéke a körsebesség 1,42-sze­­rese, tehát a Föld esetében 11,2 kilométer másodpercen­ként. A szovjet holyirakéta ez­zel a sebességgel kezdte meg útját.­­ Az elektronikus számoló­gépekkel már az indítás előtt »köztik« a kívánt röppálya adatait. A tényleges röppálya elemeit a rakéta rádió útján közli a számológéppel, amely a két adatot összehasonlítja és a helyesbítést a másodperc ez­redrésze alatt kiszámítja. A kész utasítást ugyancsak rádió útján azonnal közli a rakétá­val, amelynek vezérműve ezt haladéktalanul végrehajtja.­­ A szovjet holdrakéta mintegy 6000—8000 kilométer távolságban halad el a Hold mellett. Feltételezhetően ez­után a Nap nehézségi erejének hatására a bolygókhoz hason­lóan keringeni kezd. Pályája azonban a bolygókénál sokkal elnyúltabb lesz. A pályának a Naphoz legközelebb levő pontja körülbelül 150 millió kilométer, legtávolabbi pontja pedig körülbelül a Marsénak megfelelő távolságban lehet. Ez azt jelenti, hogy a hold­rakéta a Nap örök bolygójává válik és addig kering majd kö­rülötte, amíg a naprendszer lé­tezik.­­ Bizonyos távolság eléré­­séig, amelynek nagysága az adók általunk ismeretlen erős­ségétől függ, vehetjük a rakéta jelzéseit. Mire azonban a pá­lya fordulópontja után a ra­kéta ismét a Föld felé közele­dik, áramforrásai már kime­rülnek és így nem sugároz jel­zéseket.­­ A beépített műszerek tá­jékoztatást adnak a bolygó­közi tér gázanyagának minősé­géről és fizikai állapotáról. A­ világtörténelemben ez az első olyan alkalom, amikor az em­bernek a Földön feltett ilyen kérdésére a helyszíni szemlél­ alapján válaszolnak nagy tá­volságba küldött műszerei. Az eredmények megmutatják majd, hogy a jövő űrhajósait milyen mértékben kell védeni élettanilag káros sugárzások ellen. Az USA végleg és visszavonhatatlanul elvesztette a világűrversenyt Az angol sajtó nagy terje­delemben a meglepetés és bá­mulat hangján ismerteti a szovjet holdrakéta sikeres fel­lövését. A szélsőjobboldali Daily Mail »A vörösök a Hold­ba lőnek« címmel így ír: Fan­tasztikus orosz rakéta van úton a Hold felé, másodpercenként hétmérföldes gyorsasággal, tele tudományos műszerekkel és üzeneteket küld vissza a Földre, hét frekvencián. A Daily Express tudományos szakértője hosszabb cikkben méltatja a szovjet teljesítmény­e nagy fontosságát és a többi között kiemeli. A szovjet diadal tudomá­nyos és politikai hordereje óriási. Világos, hogy az ilyen szédítő méretű lökőerővel — a rakéta teljesítményéhez egy­millió font lökőerőre volt szük­ség, míg a legnagyobb ameri­kai atlasz-rakéta lökőereje csak 250 000 font volt — az oroszok hidrogénbombás raké­tákat lőhetnek a világ bármely pontjára. S az összes adatok azt mutatják, hogy az oroszok rendelkeznek az ehhez szüksé­ges célzási pontossággal. Bizo­nyos, hogy Angliának és az Amerikai Egyesült Államok­Dr. Detre László, a Magyar Tudományos Akadémia Csil­lagvizsgáló Intézetének igaz­gatója így nyilatkozik a Nép­szavának a rendkívüli hord­erejű eseményről: — Számítottam arra, hogy még ebben az évben elindul a szovjet holdrakéta, de beval­lom, mégis meglepett a hír. Most minden jel arra mutat, hogy a rakéta eléri kitűzött célját, és mihelyt pontos adatnak nincs semmije a rakéta­­fejlesztés terén, amit csak tá­volról is a szovjet rakétához lehetne hasonlítani. Ez telje­sen megindokolja azt a bírála­tot, amellyel az oroszok az Atlasz-rakéta kilövésén tom­boló amerikai ujjongást illet­ték. Az amerikaiak iránt ér­zett lehető jóindulatom elle­nére — írja a Daily Express tudományos szakértője — úgy érzem, hogy az Amerikai Egyesült Államok végleg és A késő esti órákban újabb jelentések érkeztek arról, hogy a földteke legkülönbözőbb pontjain észlelték a szovjet űrrakéta rádiójelzéseit. Prágá­ban például a 137 000 kilomé­terre Kelet-Afrika felett szá­guldó rakéta jelzéseit rögzítet­ték, Varsóban pedig magneto­fonszalagra vették a rádiójel­zéseket. Az öt világrész legtekinté­lyesebb lapjai­ továbbra is szen­zációs tálalásban méltatják az emberi történelem eddigi leg­kimagaslóbb teljesítményének jelentőségét. A kairói és az taniló lesznek pályaelemeiről, megrajzolhatjuk útját. Nagy jelentőségű tudományos ered­ményeket várunk a kísérlettől, a többi között a Hold mágne­ses terének felderítése, és a kozmikus sugárzás kutatásá­nak kiszélesítése terén. A Szabadsághegyi Csillagvizs­gáló is figyelemmel kíséri a tudományos szenzációt. Szom­batra virradó éjjel, sajnos, a visszavonhatatlanul elvesztette a szovjet siker következtében a világűrversenyt. Be kell lát­nunk, hogy a Szovjetunió is­mét a világűrtörténelem új fejezetét írta meg. A lap végül így folytatja: a moszkvai je­lentés váratlanul érte A­meri­­kát. Az amerikai hadügy­minisztérium szóvivője feljaj­­dult: »Milyen pokolian rosszul kezdődik az új év. Előbb Kuba, és most az oroszok holdrakétát lőnek ki.« Indiai lapok csakúgy, mint a madridi, vagy a skandináv sajtó, első oldalon, vastag­betűs címekkel számolnak be olvasóiknak részletes tudósítá­sokban az űrrakéta útjáról a kozmoszban. A nyugati elismerő véleményeket a legtömörebben talán az AP amerikai hírügy­­nökség londoni tudósítója fog­lalta össze, aki ezt táviratozta az óceánon túlra: »Minél kö­zelebb jár a Holdhoz a szov­jet rakéta a ’mennyei ország­úton’, annál hangosabban zúg Oroszország dicsőítése Európá­ban.A főváros felett sűrű volt a köd és a felhőtakaró, és itt fenn, a csillagvizsgálónál is esett az eső, összeköttetést kerestünk bajai szputnyik-megfigyelő ál­lomásunkkal, hogy a holdraké­tát követhessük, de Baján is kedvezőtlenek voltak a viszo­nyok. A továbbiakban a szov­jet űrrakétát csak óriás táv­csövekkel és a rádióhullámok segítségével követhetik a tu­dósok. „Szovjet rakéta a mennyei országúton“ Már csak óriástávcsövek és rádióhullámok útján követhetjük a rakétát Vigyáznak­, hogy sugárzó anyagok vagy alacsonyrendű élő szervezetek ne kerüljenek a Hold körzetébe A holdrakéta nagyságáról, hajtóanyagáról és az ezekkel kapcsolatos problémákról Nagy István György gépészmérnök, rakétaszakértő így beszél: " A szovjet hivatalos közle­ményből némileg következtet­ni lehet a holdrakéta teljes méretére. Ha ugyanis a több­­fokozatú rakéta utolsó lépcső­jének súlya üzemanyag nélkül mintegy másfél tonna, akkor feltételezhető, hogy a szovjet tudósoknak körülbelül 300— 400 tonnás­­szerkezetet kellett a Földről elindítaniuk, ami — mivel ilyen óriási rakétát még sohasem készítettek — szinte elképzelhetetlenül nehéz fel­adat lehetett. — Nem valószínű, hogy a rakéta építésekor eltértek vol­na az eddigi konstrukciótól és a holdrakétában atommeghají­­tást alkalmaztak volna. Nuk­leáris meghajtás esetén elke­rülhetetlen sugárzó anyagok keletkezése a hajtóműben. Ha ilyen anyagok a rakétával a Holdra jutnának, eleve meg­hiúsítanák a rádióaktív méré­seket. A szovjet tudósok vi­szont célul tűzték ki a rádió­aktivitási vizsgálatokat. Bizo­nyosnak látszik, hogy kémiai tüzelőanyaggal látták el a ra­kétát.­­ Arra is ügyelni kell, hogy a rakétával ne kerülhessenek a Hold körzetébe alacsonyren­dű szervezetek, mikroorganiz­musok. A későbbi Hold-kuta­tási programjába tartozik ugyanis több olyan vizsgálat, amely a földi élet keletkezé­sét hivatott felderíteni. Ezért szükséges a Holdba menő ra­kétaszerkezet gondos sterili­zálása. NÉPSZAVA A szovjet rakétatechnikusok és irányítástechnikusok világraszóló sikere A szovjet holdrakéta indítá­si körülményeiről, irányítás­technikájáról, sebességéről Nagy Ernő mérnök, rakéta­­szakértő, a Magyar Űrhajózási Bizottság vezetőségi tagja nyi­latkozik.­­ A szovjet rakétatechnika fejlettsége már a szputnyikok hordozórakétáinak felbocsá­tása során megnyilvánult. Akár a második, akár a har­madik szovjet mesterséges hold hordozórakétája alkal­mas lett volna arra, hogy az amerikai kísérletek során fel­lőtt holdrakétánál nagyobb egységet is eljuttasson a Hold közelébe. A szovjet rakéta­technikusok tehát már egy év­vel ezelőtt is meg tudták vol­na oldani a holdrakéta hajtó­mű-technikai problémáit, sőt valószínű, hogy az erre vonat­kozó kutatómunka évekre nyúlik vissza.­­ Amíg tehát a második kozmikus sebességet, a másod­percenként 11 200 méteres gyorsaságot biztosító rakéta megszerkesztésének és meg­építésének minden technikai feltétele biztosítva volt, ad­dig az irányítás-technikusok­nak igen súlyos nehézségek­kel kellett megküzdeniük. A holdrakéta sikeres indítása nem csupán attól függ, milyen végsebességet ér el a szerke­zet, hanem attól is, hogy a kí­vánt pályát milyen pontosság­gal futja be. Ha a rakéta való­ban a Hold közelébe akar el­jutni, akkor az indítópálya ele­meit tökéletes pontossággal kell meghatározni. Néhány fo­­kos, talán a Földön szabad szemm­el észre sem vehető emelkedési szöghiba elegendő ahhoz, hogy a kísérlet kudarc­cal végződjék. Gondoskodni kell arról is, hogy a rakéta egyes lépcsői pontosan az elő­re meghatározott helyen és időben lépjenek működésbe, és a rakéta a számításoknak megfelelő sebességre gyorsul­jon fel. Az a tény, hogy a szovjet holdrakéta elérte a kí­vánt sebességet, majd pedig a­ pálya elemei is megfeleltek a várakozásoknak, azt bizonyít­ja, hogy a rakétatechnikusok mellett az irányítástechnikai szakemberek fáradozásait a siker koronázta. Az amerikai Pioneer-kísérletek eddig rész­ben rakétatechnikai, részben, irányítástechnikai problémá­kon buktak meg. A szovjet holdrakéta nagy méretei lehe­tővé teszik, hogy a szerkezet­be bonyolultabb, megbízha­tóbb irányító berendezést építsenek be, mint amilyet az amerikaiak alkalmazta­k. Eisenhower: A feladat megvalósítói teljes elismerést érdemelnek, szerencsét kívánunk nekik e nagy siker alkalmából Washington, január 3.­­ (Reuter) Dmitrij Blohincev, a dubneti Egyesült Atomkutató Intézet igazgatója a TASZSZ tudósító­jának adott nyilatkozatában kijelentette: — A rakéta nagy teherhordó képessége lehetővé tette, hogy olyan berendezést helyezzenek el rajta, amely nátriumfáklyát idézhet elő. A rakéta magával viszi a világűrbe hazánk zász­laját, a Szovjetunió elsőbbsé­gének jelképét a mai tudo­mányban és technikában. Eisenhower elnök üdvözlő üzenetet küldött szombaton a Szovjetuniónak az űrrakéta sikeres fellövése alkalmával. Hagerty, a Fehér Ház sajtó­titkára újságírókkal közölte, hogy Eisenhower elnök üze­netében­­ megállapította: »Az űrrakéta fellövése nagy lépés afelé, hogy az ember eljusson a világűr végtelen birodalmá­ba. A tudósok és mérnökök, akik e feladatot megvalósí­tották, teljes elismerést érde­melnek, s szerencsét kívánunk nekik e nagy siker alkalmá­val.«* A rádióállomások és a világ­lapok megnyilatkozásain kívül nagy figyelmet érdemelnek az államférfiak, politikusok nyi­latkozatai is. Az űrrakéta fel­lövésének világvisszhangjában kétségkívül nagy érdeklődés­re tartanak számot a szovjet tudósok kijelentései: ezekben a kijelentésekben a szovjet tu­dósok a tudomány és az em­beriség jövője szempontjából vizsgálják az űrrakéta felbo­csátásának jelentőségét. * Alekszandr Nyeszmejanov, a Szovjet Tudomány»« Aka­démia elnöke egyebek közt hangoztatta: a Hold felé re­pülő űrrakéta a korszerű auto­matika csodája. A rakéta jól felszerelt tudományos labo­ratórium. Felszerelése lehető­vé teszi, hogy fontos adatokat szerezzünk a Hold fizikájáról. Ezekre az adatokra azért van szükségünk, hogy meghódít­suk a kozmikus térséget, s először utas nélküli, később pedig utasokat szállító űrh­a­­jókat küldjünk fel. A boly­gókra való repülés a mi nem­zedékünk életében megvalósít­ható. 1959. Január 4

Next