Népszava, 1959. december (87. évfolyam, 282–306. sz.)

1959-12-06 / 287. szám

Az MSZMP Központi Bizottságának fogadása a VII. pártkongresszus tiszteletére Nyina Petrovna Hruscsova találkozása magyar nőkkel A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága az MSZMP VII. kongresszusa tiszteletére szombat este fogadást adott az Országházban. Asszonyok, lányok, szőkék, bar­nák, fiatalok, idősek. Az étterem fényárban úszik, a vörös szegfű­díszes fehér asztalok körül halkan beszélgető csoportok ... Azután hir­telen elcsendesedik a terem, csak a fényképezőgépek pergőtüze kattog — megérkezett a vendég: Nyina Petrovna Hruscsova. A Magyar Nők Országos Tanácsa kérte meg őt, hogy találkozzék szom­baton a magyar asszonyok küldöt­teivel. Hruscsova asszony elfogadta A fogadáson megjelentek az MSZMP Politikai Bizottságának és Központi Bizottságának tagjai, a kongresszus küldöttei, a politikai gazdasági és a kulturális élet számos a meghívást, bár amint mondja, kis­sé meglepődött, nem készült fel arra, hogy ilyen nagy társaságban kell beszélnie. S miután tolmácsolja a szovjet asszonyok és Hruscsov elvtárs személyes üdvözletét, mégis feláll és szerényen mosolyogva mondja: — Kezdjük hát el a beszélgetést. ■ Az amerikai útról, a New York-i, Los Angeles-i, hollywoodi, pittsburgi találkozásokról, az amerikai asszo­nyokról mesél, azokról, akikkel hi­bás vezető személyisége. Ott voltak a testvérpártok küldöttei, továbbá a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja a­vatalosan érintkezett, s azokról, akik járdák és kerítések mellett vá­rakoztak, karjukon gyermekükkel, hogy közelről is láthassák a szovjet küldöttséget — a béke küldöttségét. — Én ezen az úton arra a követ­keztetésre jutottam — mondja Hrus­csova —, hogy az amerikai asszo­nyok, akárcsak mi, szovjet anyák, feleségek, nagymamák és önök, ma­gyar nők — békét akarnak. Békében és nyugalomban akar élni Mrs. Eisenhower, az elnök neje, Mrs. Herter, az amerikai külügyminiszter felesége, csakúgy, mint a pitts­­burghi munkásasszonyok. Igaz, so­kan közülük nem politizálnak, újsá­got sem igen olvasnak, mégis azt hi­szem, nekik is szerepük volt abban, hogy Hruscsov elvtársat meghívták az Egyesült Államokba. S hogy en­nek az utazásnak az eredményei mi jelentenek a béke fenntartása szem­pontjából, azt önöknek nem kell kü­lön magyarázni... Dörgő taps fogadja Hruscsova sza­vait, majd egymás után kérnek szó az asszonyok. Futó Erzsi és Kelen Jolán, a munkásmozgalom két ga­lambősz harcosa az 1919-es kommu­nista asszonyok üdvözletét tolmá­csolja, Dési Huber Istvánná, a Ganz —MÁVAG egykori munkásnője, fér­je 1928-ban készült linóleum-met­szetét adja át, Várnai Zseni pedig versét, a »Jégtörő«-t, amelyben — mint mondja — azt énekelte meg hogy a mi korunkban nemcsak atomjégtörő-hajó, hanem Hruscsov mosolya is töri a jeget a kontinen­sek között... Az idő rohan, Hruscsovának men­nie kell, ám mielőtt a szakszervezet nőmozgalom vörös szegfűivel és vasmunkásnők rózsaszín rózsáival karján távozna, az újságírók meg­kérik, mondjon néhány szót magyar­­országi benyomásairól. — Mindössze egy hetet töltöttem itt — válaszolja —, de nagyon jó éreztem magam, mélyen meghatót az a forró, baráti szeretet, amellyé fogadtak. S most búcsúzóul egészsé­get, boldog életet és békét kívánok a magyar asszonyoknak, gyerme­keiknek és unokáiknak. Kívánom hogy minden jó legyen a földön.. Köves Judit Hruscsova asszony megérkezik a fogadásra (Gonda György felvétele) Duclos — a Duclos-gyárban Tulajdonképpen az előzményekről kell számot adni e kis írásban, nem a dolgok rendje miatt, hanem azért, hogy megírjuk, mit tettek az új­pesti Duclos Bányagépgyár dolgo­zói, mikor a pártkongresszusra ér­kező külföldi delegátusok névsorát olvasták. »Elvtársam — mondta az egyik munkás a párttitkárnak —, a mű­hely megbízásából jöttem. Hét éve viseljük a Duclos nevet és most itt az alkalom, hogy megismerjük név­adónkat. Azt kérjük, hívjuk meg Jacques Duclos-t gyárunkba.« A levél elment, gyorsan érkezett a válasz. Így jött létre a szombat déli találkozás, melynek hírére a gyárbelieken kívül összesereglettek Újpest más üzemeinek dolgozói is. A szónokot — Jacques Duclos-t — tapsorkán köszöntötte. Nem volt már idegen itt a gyárban, hiszen délelőtt végigjárta az üzemeket, megnézte az itt készülő gépeket, és főleg ismerkedett az emberekkel. A szónoki emelvényen a nemzet­közi helyzet enyhüléséről, Hruscsov amerikai útjáról és az elkövetkező franciaországi látogatásáról beszélt: »■Nálunk olyan lázasan készülnek Hruscsov elvtárs fogadására, hogy­ha valamennyi községtanács meg­az MSZMP VII. kongresszusa al­kalmából hazánkban tartózkodó ko­reai pártküldöttség tagjai­nak Den Aj, a Koreai Munkapárt Politikai hívásának eleget akarna tenni, hat hónapig nálunk kellene tartózkod­nia« — mondta. Kicsattanó, hatal­mas taps volt a tetszés jele. Így beszélgetett a francia kom­munista vezető és egy nagy magyar gyár kollektívája, amely akkor is viselte a Duclos nevet, amikor a francia reakció Jacques Duclos-t börtönbe zárta, ahonnan azután francia nép szolidaritása kiszaba­dította. (lendvai) A testvérpártok küldöttségeinek látogatásai Bizottságának tagja vezetésével szombat reggel az Egyesült Izzóba látogattak. Pasid Dali­bej, az Al­gériai Kommunista Párt küldötte az Állami Pénzverőt látogatta meg. Van Turhaut Lambertus, a Holland Kommunista Párt központi lapjának szerkesztője a Duna Cipőgyárba lá­togatott el. Hysni Kapó, az Albán Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, L. Cend, a Mongol Népi For­radalmi Párt Politikai Bizott­ságának tagja, Zs. Goncsogdorzs a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának tagja, Hoang Van Hoan, a Vietnami Dolgo­zók Pártja Politikai Bizottságá­nak tagja, Mohamed Huszein Abu al-Eisz, az Iraki Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, Tuad Nassar, a Jordániai Kommunista Párt főtitkára, küldöttségeik más tagjaival és magyar kísérőkkel együtt a Hunnia Filmstúdióba láto­gattak. Stem­por Gudmunsson, az Izlandi Szocialista Egységpárt Politikai Bi­zottságának tagja a budapesti Mű­szaki Egyetemre, Abdallah Maddjeri, a Tuniszi Kommunista Párt Poli­tikai Bizottságának tagja a Fejér megyei pettemdi Petőfi Tsz-be lá­togatott el. . Elhangzottak a be­szédek, immár a hiva­talos zárószó is. A ref­lektorok fényében, a VII. pártkongresszus emelvényén ott áll a magyar kommunisták első titkára. Már meg­köszönte a közreműkö­dést a kongresszus min­den munkatársának, már szétfutott a folyo­sókon a híre, hogy mindenkinek köszöne­tet mondott a párt, aki bármilyen formában, bármilyen egyszerű munkával segítséget nyújtott ehhez a hat­napos tanácskozáshoz. És azt mondja: mi­előtt elköszönünk egy­mástól, énekeljük el az Internacionálét. Valahol egy hang­szóróból kezdődik el a dallam. De hát miféle hangfelvétel lehet Egy régi munkásdal olyan élő, mint a 100 küldött éneke? El is hallgat csakhamar a hangszalag. Árad az élő dal. Arabul, fran­ciául, olaszul és své­dül, németül és oro­szul és a mi nyelvün­kön, együtt a többi nyelvvel, legyőzhetet­lenül és elválaszthatat­lanul tőlük. A búcsú pillanata. Hruscsov kezet fog Ká­dár Jánossal — aztán, csak egy töredék má­sodpercnyi különbség­gel megölelik egy­mást. A férfiak meg­hatottsága ez, akik megtanulták az együtti folytatott küzdelem­ örömét és az elválást pillanatának bánatát is­ az élet sok csatájában.­ Egy pillanat töredékei csupán, aztán elindul-­­nak, kissé meghatott­ mosollyal, lefelé az el­­­nöki emelvényről.­­ És most valahol, nem tudni, hol, valakit rákezd egy régi mun­­­kásdalra. Ismerik ezt 3 más szöveggel is: úgy:3 »Elvtársak, álljunk a­ gátra ...« De miná-é lünk a nagy-nagy több­i­ség úgy ismeri: »Fel,­ vörösök, proletárok.. .«« Hát így éneklik. A­ dal sorai utánuk száll-­­nak, ki az előcsarnok­i­ba, ki a nagy térre, kit az országba: »Nagyi munka vár ma Teátokéi (baktai) ! y*************** ♦♦♦>♦♦♦♦»»♦♦» Nemzeti program — emberi boldogság : A VILÁG SZEME egy hétig Budapestre szegeződött. Mr. Leslie Munro és ENSZ-beli segédprókátorai összes buzgólkodása sem akadá­lyozhatta meg, hogy a magyar kérdésben — amin mi Magyarország né­pének felemelését, az ország új arcú életének teljes kiépítését értjük — itt, Budapesten, az ország szívében, az országot kormányzó párt, a mun­kásosztály pártja kongresszusán hangozzanak el valóban építő, valóban történelmi, a nép érdekeit szolgáló megállapítások, tervek, gondolatok. Barát és ellenség szeme figyelte az építők székházát, a rádiót és az újságokat. Barátaink nem csalódtak: az a politika bontakozott ki, foglalta össze eredményeit és tűzte ki új céljait, amely az elmúlt három esztendő alatt konszolidálta az ellenforradalom zűrzavarából nehezen ocsúdó országot, s egyik kezében fegyverrel, a másikban az újjáépítés szerszámaival, le tudta küzdeni a korábbi évek hibás politikájának politikai és szemlélet­beli örökségét. ELLENSÉGEINK CSALÓDTAK. Nem először és nem is utoljára. Felborult minden számításuk, amellyel túlzott várakozást próbáltak el­vetni a kongresszus előtt, hogy azután learassák a csalódás mérges kalá­szait. És felborult napjaink eszpresszóban kérődző kávéházi konrád­­jainak minden jólértsültsége, noha már hetekkel előbb tudni vélték, mit mond majd Kádár János, és úgy tettek, mintha otthon lennének a mai politikai élet berkeiben. A Reuter tudósítója sem tudott azonban másra hivatkozni, mint ezekre a kávézacc-jósokra, amikor december elsején azt jelentette: »Budapest eszpresszóiban olyan híresztelések terjedtek el, hogy a kongresszuson meglepő fejleményeket jelentenek be.­» A valóság rácáfolt ezekre a várakozásokra, amelyek egyébként egy pillanatig sem voltak a dolgozó tömegek várakozásai. Mert a munkások a gyárban, a parasztemberek az őszi esőben ázó földeken és a gondolat munkásai katedrán, íróasztal, tervezőasztal mellett nem holmi meglepő fejlemények fotótippjein éldegélnek, hanem a jobb élet, a már most el­­♦ érhető legtöbb anyagi és szellemi eredmény elérésén munkálkodnak. Ezt várták a kongresszustól is. És nekik nincs okuk panaszra. # AZ MSZMP VII. KONGRESSZUSA a munka, a jobb élet és az őszinte emberi szó jegyében megtárgyalta a soron következő feladatokat. Ez a lényeg, s számunkra ez a lényeg azt jelenti, hogy a nagy nemzeti célok, a szocializmus felépítésének, a nép gazdag és boldog élete megte­remtésének céljai érdekében helyes, nemzeti politika folyik. A munkás­osztály, a mi­skorunkban a társadalmi haladás vezető osztálya vezeti a mi népünket is a boldogulás útján. Emberi boldogulás, emberi boldogság... Költők írtak róla, rímes sorok sorakoztak egymás alá, vagy rímtelen, klasszikus ütemű sorok tolmácsolták a sok ezer éve élt ember álmát az »aranykorról«, amely­ben békében és bőségben élt az ember; azután már a XX. század nem­zedékei megismerkedtek a kék madár költészetével, amelyet mindenki szeretne elérni, amely körül a jólét és a derű, az elégedettség és a sze­retet szivárványos fénye ragyog. De a boldogság kék madara igazában csak most röppen be az emberiség ablakán. S erről a kék madárról, az ember szép élet utáni vágyának örök jelképéről bizonyára most esett­ először szó nálunk, egy kormányzó párt kongresszusán. Ahhoz, hogy egy szocialista ország vezető kommunista testület® a boldogság kék madaráról beszélgessen: kétségtelenül változásnak kellett történnie a szemléletben, s az egész kongresszus, de különösen Kádár János válaszbeszéde teljes fényében — és teljes egyszerűségében tükrözte is ezt a változást. Mi A NÉP, A NEMZET mélységes, szenvedélyes érdeklődéssel kísérte a kongresszus tárgyalásait, a dolgozó társadalom szinte jelen volt a ta­nácskozás termében. Ez a figyelem is tükrözte azt a bizalmat, amely a­ tömegeket a párttal eggyéforrasztja. Az emberek szívük és eszük szerint­ is megértették, hogy az a párt tanácskozik, amely értük van, amely egy­­ hús és egy vér velük, amelynek tagjai abban és csak abban törekednek; kitűnni a pártonkívüliek tengeréből, hogy sohasem a közösség nélkül, vagy a közösség rovására, hanem mindig a közzel egyetemben, s a köz-­ nek szánt áldozatot­­nem sajnálva, akarnak felfelé haladni az emberi­ boldogság vágyainak magasába. Az emberek megértették és helyesel­­­ték az irányt, amelyet a kongresszus mutatott. A politika és a társadalom osztagai — közöttük a legnagyobb tömegszervezetek, a kétmillió szerve­zett dolgozót tömörítő szakszervezetek — most a program felemelt zász­lajára tekintenek, készek követésére, vállalják a reájuk háruló törté­nelmi feladatok megoldását. Történelmi .. Ezt a szót is elkoptattuk kissé, túlságosan sűrűn használtuk, és nemegyszer méltatlanul. Aki azonban ott ült az építők székházában és hallgatta a testvérpártok felszólaló küldötteit, megér­tette és megérezhette, mit jelent valójában ez a szó. Ebben a teremben a világ munkásosztálya juttatta kifejezésre küldöttei útján, hogy nemcsak egyetért a Magyar Szocialista Munkáspárt tevékenységével, elképzelései­vel, munkastílusával, de szolidáris vele és sikereit a maga sikerének, győzelmeit a saját győzelmeinek ismeri el. ÍGY VÁLT A MAGYAR KOMMUNISTÁK ORSZÁGOS TANÁCS- I­KOZÁSA nemzetközi fórummá is, olyan fórummá, amelyről rmessze­­hangzó szóval fejtette ki elismerését az MSZMP politikájával, vezeté­sével, a kétfrontos harc hallatlanul bonyolult viszonyai között elért min­den sikerével kapcsolatban a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet nép képviseletében Nyikita Szergejevics Hruscsov, olyan fórummá, amelyről intő figyelmeztetés hangzott el a Nyugat-Németországban újra próbálkozó hidegháborús zavart keltőikhöz. S így tér vissza a gondolat abba a teljes egységes körbe, amelyet a békés élet és a boldogulás egy­mástól elválaszthatatlan fogalmai határolnak. Mert azok a nemzeti célok, amelyeket a következő esztendőkre a kongresszus tanácskozásai most felvázoltak, csak az alkotó béke légkö­­rében, csak a mesterségesen szított háborús hisztériától mentes nemzet­közi atmoszférában teljesedhetnek ki igazán. S népünket, egész mun­kásosztályunkat mély biztonsággal töltheti el az a néhány mondat, ame­l­­yet a világ legnagyobb szocialista hatalmának képviselője a Ganz- XA­MA VAG szerelőcsarnokában mondott el, s amely szerint az imperializ­mus külső erői ma már nem dönthetik veszélybe a szocialista tábort, mert a mi erőink a nagyobbak. Ez a mondat nem a pártkongresszuson hangzott el, hanem egy pesti­ gyárban, és mégis elválaszthatatlan a kongresszustól. Ez sem valamiféle­ véletlen: a kongresszus sem választható el egyetlen magyar gyártól, falu­tól, sőt egyetlen családi otthontól sem. 1942-ben, amikor javában tombolt a második világháború, Horthyék­­ vérbírósága halálra ítélte Schönherz Zoltánt, az illegális kommunista­ párt harcosát. A főtárgyaláson egy, a »túlsó partról«, a magyar polgári politikusok közül jött férfi, az azóta vértanúhalált halt Bajcsy-Zsilinszky Endre olyan vallomást tett Schönherz védelmében, amelytől fennakadt Horthy katonai bíróinak szeme. A többi között kijelentette, hogy a kommunisták a hazafiak, nemzeti célokért harcolnak. TIZENHÉT ESZTENDŐ TELT EL azóta­­ nem könnyű esztendők, valóban rájuk illik a »történelmi« jelző. S az a mondat, amely akkor zárt alak között hangzott el és a fasizmus levegőjében szinte kimondhatat­­an »szentségtörésként« csengett, most magától értetődő és egy egész nemzet vallja saját tapasztalatain, a hétköznapok munkáján és nehéz­­égein, az ünnepek örömén és fényén mérve le a szavak igazságát, hogy ma már csak a kommunisták vezetésével lehet jól harcolni a nagy nem­zeti célokért, hogy ma már nem lehet jó hazafi, aki a szocialista építés ellenfelei oldalára áll, hogy nemzeti célok és nemzeti politika a mi nem­zedékünk korában egyet jelentenek a kommunista párt, a munkásosztály politikájával. NEMZETI POLITIKA — s ugyanakkor a boldogság kék madara, összefér-e a kettő? Nem vesz-e el az előzőnek súlyos csengése valamit kék madár tollainak fényéből — nem teszi-e túl könnyeddé az első ki­­éjezést a második költőisége? A kérdés felesleges. A kettő egységet al­kot, elválaszthatatlan, széttéphetetlen egységet.

Next