Népszava, 1960. január (88. évfolyam, 1–26. szám)

1960-01-01 / 1. szám

A bizalom és a lelkiismeretesség fokmérője A munkásügyek, levelek 1959. évi naplójából A világirodalom egyik legki­magaslóbb alakja, Lev Nyiko­­lajevics Tolsztoj valahányszor valami jót cselekedett, segített egy embertársán, aznapi nap­lójegyzeteit D. D. betűvel kezdte. A D. D.: »dobroje dje­­lo«, magyarul: »jó munkát« jelent. Tolsztoj író volt. Élete fő munkássága — az irodalom. És munkáját mégis csak ak­kor érezte beteljesedettnek, csak azon napokon érezte ön­magához méltónak, ha tehetett valamit az egyszerű embere­kért, ha segíthetett a bajba­jutottakon. Egy régen olvasott Tolsztoj­­életrajz e sorai merültek fel emlékezetemben, amikor a munkáspanaszok, levelek, sze­mélyes sérelmek és kérések útját-sorsát igyekeztem na­gyító alá venni, megvizsgálni — egy esztendő, az 1959. esz­tendő tükrében. Hogyan jutot­tak révbe az egyszerű embe­rek mindennapi gondjai a szakszervezetek tisztségvise­lőinél, illetve közvetítésükkel a különböző hivatalokban. Vajmi nehezen felmérhető »egyenleg« ez. Talán egysze­rűbb lenne úgy hozzáfogni, hogy sorra kérdezzük az ille­tékeseket: oda mernék-e írni egész évi képletes naplójuk elejére a »D. D. jelet«? A válaszok alighanem külön­bözőek lennének, mint aho­gyan különbözőek vagyunk mi, emberek, általában. Len­ne, aki őszintén, szívére tett kézzel mondhatná reá az igent. És ők lennének bizonnyal többségben. De akadnának má­sok is. Akik jó szándékuk el­lenére elmerültek a napi mun­ka vagy a sokat idézett bü­rokrácia útvesztőiben, s kény­telenek lennének bevallani: sok mindennel adósak marad­tak hivatásuk legfőbb íratlan parancsának. E parancsot talán így fogal­mazhatnék meg a legtalálób­ban: egyszerű hétköznapi tet­teket az emberekért. Kincs az a nyilvántartás, amely ez egyszerű hétköznapi tetteket felölelhetni. A­ Szálé­''­­tanácshoz 6500, a különböző szakmákhoz 11 500, a Népsza­vához 8200 munkáslevél érke­zett 1959-ben. A számok álta­lában önmagukért beszélnek, de se szeri, se száma az apró ügyeknek, amelyekről nyil­vántartást sem vezetnek, amelyeket a szakszervezeti központ egy-egy munkatár­sa, vagy az üzemi szakszer­vezeti bizottság titkára jártá­­bann keltében meghallgatva feljegyez vagy megjegyez, ha mód van reá, nyomban elin­téz. Erről tehát nincsen statisz­tika, mert a szó elrepül. De nem repül el az írás, a sok papíron lefektetett szám, amit már az előbb idéztünk. A munkáslevelek egyre emelke­dő mennyisége a bizalomban bekövetkezett minőségi vál­tozást dokumentálja. A biza­lom olykor egészen különös apróságokban ölt testet. Fiatal­asszony sírdogál a SZOT ta­nácsadói irodájában. Idős édes­apjának kér védelmet, akinek látása, hallása gyengül, s ezért egyik-másik lelketlen munka­társa kigúnyolja. Eternitcső beszerzéséhez kér segítséget a Népszava olvasója, a műemlé­kek védelmére irányítja a fi­gyelem reflektorsugarát a má­sik. És hogy nem hiábavaló a bi­zalom, ezrek és ezrek tanúsít­hatják: Fésűs Pálné, akinek 3355 forint elmaradt bérét a SZOT közbenjárására fizették ki, Kocsis Sándorné, akinek munkakönyvében a téves be­jegyzést korrigálták, a Komá­rom megyei tanítónő, aki jobb munkabeosztást kapott, Ne­mes Sándor bizalmi, akinek társadalmi tisztsége betöltésé­hez nyújtottak segítséget. És még számtalan, számtalan ap­ró-cseprő ügy, bér, jubileumi jutalom, munkaruha-reklamá­ció és így tovább. Az utóbbiak közül a bér-, a munkaügyi panaszok alkották az évi levelezés, ügyfélfoga­dás oroszlánrészét. S itt — nem ünneprontásképpen, de szükséges néhány nem egé­szen rendjénvaló dologra is rámutatni. Mert ami egyrészt a biza­lom jele, a sok apró üzemi ügy — egyben valami másra is vall. A panaszok 50—60 szá­zalé­ka jogos. S nemcsak az a baj, hogy jogos. Hiszen eleve úgy kellene dolgoznia minden­kinek, hogy az minél kevesebb panaszt váltson ki. De baj az is, hogy a sérelmek jó része nem másra, mint a munkás, a tanítónő, a mérnök munka­helyére, az ottani vezetőkre, mozgalmi tisztségviselőkre tar­tozik. Félreértés ne essék. Nem az­ellen tiltakozunk, hogy az emberek a sajtóval, a szak­­szervezetek központi vezető­ségével leveleznek, tárgyal­nak ügyes-bajos dolgaikról. Ezt — amint már az előbbiek­ben aláhúztuk — a bizalom megnyilvánulásának, kitünte­tésnek vehetik a címzettek. Hiba azonban, hogy a levél­váltások tárgya legtöbbször olyan sérelem, amit a helyszí­nen kell, és csak a helyszínen lehet megoldani. S itt alig ér­demel szót az a körülmény, hogy a sok levél olykor túlsá­gosan megterheli a nem köz­vetlenül illetékes intézménye­ket. A késedelem a lényeg. Az, hogy Németh János, az Élelmi­­szeripari Gépjavító nyugdí­jas munkása ledolgozott bérét hiába kéri a vállalatnál 15-én,­ azt csak a SZOT közbenjárá­sára adják ki a megfelelő idő­pontban. Vagy: Körmendy Mihály, a Kőbányai Vas- és Acélöntöde olvasztára jogos bérkövetelését augusztus 1 he­lyett csak novemberben kap­ta meg. Az ok? Sokféle lehet. Nagy­részt tájékozatlanság, a mun­kaügyi jogszabályok, rendel­kezések, a Munka Törvény­­könyvének nem ismerete. Meglepő példája ennek a Munkaügyi Minisztérium ta­karítónőjének esete, aki mun­kahelyén nem tudott felvilá­gosítást kapni szabadságidő­kérdésére, a Népszavához kel­lett fordulnia. Pedig itt aligha jelentett volna gondot utánanézni a pa­ragrafusoknak. És ha gondot jelent? — kérdezhetik egye­sek joggal. Mert bizony gon­dok, fáradozások árán is vá­laszt kell adni a munkások­nak, az alkalmazottaknak, or­vosolni kell sérelmeiket. Ahol nem így történik, ott már nem elég csupán tájéko­zatlanságot emlegetni. Sok minden függ a munkamód­szertől. Nagyon fontos, hogy az üzemi szb-titkár ne igye­kezzen káptalant csinálni sa­ját fejéből, jegyezze fel csak bátran a panaszokat, egyet se felejtve el belőlük. Bújja szor­galmasan a Munkaügyi és a Magyar Közlönyt, mert anél­kül nem válhat a munkás­ügyek »D. D. márkájú« inté­zőjévé. De még ennél is fontosabb: a szív. Az a bizonyos szub­jektív feltétele a munkának, hogy ne érezze magát teljes értékű embernek, aki — jól­lehet hivatása parancsolja —, mégsem elsőrendű feladatá­nak tartja az egyszerű hét­köznapi tetteket. Szív és munkamódszer. Külö­nös együtt e két fogalom. Kü­lönös, de szükségszerű. Hi­szen nem véletlen az, hogy az élelmiszeripari szakszervezet területéről egyre kevesebb a felső hivatalokhoz, mozgalmi szervekhez érkező panasz. A szakszervezet elnöksége is «személyesen­« foglalkozik a munkásügyekkel, ebben az év­ben négyszer tűzték napirend­re. Jó példaként emelhetjük ki még a vegyész-, a postás­szakszervezetet. De ugyan mi akadályozza meg ebben a töb­bit vagy a szakszervezetek megyei tanácsait, ahol csak­nem fehér holló számba megy egy-egy ilyen napirend. Nincs különösebb baj. Nem kell félreverni a harangot. De nem lehet szemet hunyni a hibák felett sem. A bizalom­nak, a sok levélnek örülünk, de nem örülünk olykor az »apropónak«, amely tollat ad a levélíró kezébe. Vizsgáljuk meg lelkiismere­tünk naplóját, ahogyan azt a nagy író tette. Ég mementó gyanánt véssük emlékeze­tünkbe a szakszervezetek XIX. kongresszusának meg­állapítását: »Olyan szellem­nek kell meghonosodnia egész munkánkban, hogy ne legyen nyugodt éjszakája egyetlen szakszervezeti vezetőnek sem, aki nem foglalkozik lelkiisme­retesen az emberek ügyei­vel, vagy nem ad kielégítő vá­laszt bármely kérdésükre.« Lukács Mária 2 Január 1, péntek Operaház: Turandot (6. bérlet, 4. előadás, 7). Erkel Színház: Ri­­goletto (10. bérlet, 5. előadás, 7). Nemzeti Színház: Az ügynök halá­la (Csortos-Rátkai-bérlet, 3. elő­adás, 7). Katona József Színház: Candida (7). Madách Színház: Donna Diána (7). Madách Kamara Színház: Lady Windermere legye­zője (7). Néphadsereg Színháza: Ilyen nagy szerelem (7). Petőfi Színház: Svejk (7). Jókai Színház: A teremtés koronája (7). Fővárosi Operett Színház: Három tavasz (7). Blaha Lujza Színházi Nebánts­­virág (7). József Attila Színház: Szókimondó asszonyság (7). Vi­dám Színpad: Pest az Pest (fél 8). Kis Színpad: Aki jól fekszik (7). Állami Bábszínház: Csalavári Csa­­lavér (du. 3). Hófehérke (du. 5). Potyautazás (fél 8). Bartók-terem: Jégeső sem akadály (fél 8). 12 dü­hös ember (este 11). Zeneakadé­mia: MÁV szimfonikusok ún. bérleti estje (8). Budapest Varieté: Humorban önkiszolgáljuk (fél 4, 7). Fővárosi Nagycirkusz: Benne- Weis dán cirkusz (fél 4, fél 8). Jég­­színház: Konfetti (fál 8). Január 2. szombat Operaház: A diótörő (de. 11). Otelló (II. bérlet, 4. előadás, 7). színházak műsora Erkel Színház: János vitéz (de. 11). Traviata (Fleischer-bérlet, 4. elő­adás, 7). Nemzeti Színház: Az em­ber tragédiája (de. 10). Két úr szolgája (7). Katona József Szín­ház: Pygmalion (7). Madách Szín­ház: A csendháborító (fél 3). Var­jú doktor (fél 8). Madách Kamara Színház: Harmadik csengetés (fél 3). Lady Windermere legyezője (fél 8). Néphadsereg Színháza: Lysistrate (fél 3). Hivatalnok urak (7). Petőfi Színház: Svejk (3). A királyért (7). Jókai Színház: A te­remtés koronája (3). Sárga liliom (7). Fővárosi Operett Színház: Há­rom tavasz (negyed 3). Nyugtalan boldogság (7). Blaha Lujza Szín­ház: Nebántsvirág (fél 3, 7). József Attila Színház: Érdekházasság (du. fél 3). Felnőnek a gyerekek (7). Vidám Színpad: Pest az Pest (fél 4, fél 8). Kis Színpad: Aki jól fek­szik (3, 7). Állami Bábszínház :­­Ezüstfurulya (de­­ll). Argyllus ki­rályfi (du. 3). Jancsi és Juliska (du. 5). Szőke ciklon (fél 8). Bar­tók-terem: Csinn-bumm cirkusz (de. 11). A hosszú búcsú, ők tud­ják mi a szerelem (este 9). Zene­akadémia: Magyar Állami Hang­verseny Zenekar (Egyetemi bér­let, I. sorozat, 6; de. 11). Fővá­rosi Nagycirkusz: Benneweis dán cirkusz (fél 4, fél 8). Budapest Va­rieté: Humorban önkiszolgáljuk (14, 7). Jégszínház: Konfetti (4, 18). Január 3. vasárnap Operaház: A rózsalovag (Basili­­des-bérlet, 4. előadás, 7). Erkel Színház- Hoffmann meséi (6. bér­let, 4. előadás, 7). Nemzeti Szín­ház: Budai Nagy Antal (7). Kato­na József Színház: Candida (Lend­­vay-bérlet, 4. előadás, 7). Ma­dách Színház: Donna Diána (7). Ma­dách Kamara Színház: Lady Win­dermere legyezője (7). Néphadse­reg Színháza: Az öreg hölgy láto­gatása (7). Petőfi Színház: Kimenő (7). Jókai Színház: Türelmetlen szeretők (7). Fővárosi Operett Színház: Nyugtalan boldogság (7). Blaha Lujza Színház: Nebántsvi­rág (7). József Attila Színház: Váljunk el (7). Vidám Színpad: Pest az Pest (fél 8). Kis Színpad: Aki jól fekszik (7). Állami Báb­színház: Nincs előadás. Budapest Varieté: Humorban önkiszólgál­­juk (7). Fővárosi Nagycirkusz: Benneweis dán cirkusz (fél 8). Jégszínház: Konfetti (fél 8). A sötétséget még a köd is fokozta s a pincében in­kább csak sejtettük mint lát­tuk, hogy hol ki ül. Kati, a fiatalasszony a sarokban hal­kan nyöszörgött. Szégyellte a ház népe előtt állapotát. Az anyja le akarta fektetni va­lami matracfélékből összetá­kolt fekhelyre, de a szándék nagy veszekedést váltott ki: »Üljön fel — mondta Szakra a harmadik emeletről. — Így három ember helyét foglalja el.« »Nem látja, hogy vajú­dik?« — vágta vissza Kati anyja. »Vajúdik... — húzta el a szót amaz. — Ahhoz egy kis has is kellene.« »Mama, az istenért, ne vitatkozz — jajdult fel Kati —, látod mi­lyen durvák az emberek.« — Maga csak feküdjön le nyugodtan — hallatszott hir­telen egy erélyes férfihang a pince sarkából. — Ha vala­kinek nem tetszik, hogy egy beteg asszony fekszik, az jöj­jön ide hozzám. A határozott hangra csend támadt, és nyomában a sötét is mintha még mélyebb lett volna. Senki sem szólt. Szakra is hallgatott, Kati pedig még egy ideig szabódott, de az idegen őt is szófogadásra kész­tette. Fi­igyeltem, mit szól most a hetek óta bajban és csendben összeszokott »tisztelt ház«, job­ban mondva a tisztelt pince. Vajon melyik pillanatban uta­sítják ki ezt az idegen férfit, aki társával mindössze három napja lakik a pincében. Mind­ketten azt mondták, hogy be­tegek, három hónap betegsza­badságot kaptak a fronton. A házbizalmi elfogadta a papírt, csak annyit mondott: remél­jük, addig vége lesz. Minden­ki ebben bízott. S a sóhajok­kal együtt egy-egy lövedék szállott a fejünk felett vij­jogva. A kis Kati asszony nyög­­décselése egyre élesebb, oly­kor visítóbb lett, — Koraszü­lés — mondták az együttér­zők. Szakra hátat fordított, s a fiatalasszony anyja orvo­sért kiáltott. De orvos nem volt sehol, s ilyen bombazá­porban vajon ki reszkírozta volna életét egy amúgy is el­vetélt sorsért? Az erélyes férfi, aki — mint mondta — súlyos lövést kapott a fronton, most odajött a fiatalasszonyhoz. Hangja most egészen más, mint az előbb; lágy és megnyugtató. Aztán mikor látja, hogy itt szóval segíteni nem lehet, visszavonult a pince sarkába tártához, s talán csak pilla­natig tart a tanácskozás, már­is ott állnak. — Jöjjön asszonyka, gondol­ja, hogy megint gyerek, s játsszunk »gólya viszi a fiát«. S azzal se szó, se beszéd, a két férfi megfogja egymás ke­zét, valóságos kis fotelt csi­nálnak a betegnek. A néni is menni akart. Egy­re csak azt hajtogatja, hogy odaáll a lánya elé, nehogy azt érje valami repeszdarab. Ott a szemem előtt valósult meg a gyakran hallott mondás: az anya testével védte gyerme­két. S a menet elindult. A pin­­cében mindenki szótlan volt, talán egy óra is eltelt, mikor végre valaki felsóhajtott. *Tu­lajdonképpen ma Szilveszter van.« Az ajtó kicsapódott. A két férfi és az idős asszony jöttek vissza. Katit valami szükségkórházban hagyták. — Nem, nem történt semmi — mesélte az asszony —, szeren­csésen eljutottunk a harma­dik utcáig, hála ennek a két fiúnak. És most azt is meg­ígérték, hogy holnap Katiért jönnek. A­­eg is tették, s mikor más­­­­nap estefelé a hevenyé­szett ágyon végigdőlt a fiatal­­asszony, most már fájdalmá­tól, de édes terhétől is meg­szabadulva, senki sem mert az elfoglalt három hely miatt zsémbeskedni. Még Szakra úr is igyekezett kedvében járni a kismamának s egy kis mákot vitt neki, abban van tápérték. De a betegek pincebeli lét­száma nemcsak a gyorsan gyógyuló Katival csökkent. A két sebesült egy este — mikor már a géppuskákat is közel­ről lehetett hallani — eltűnt. Csuda tudja, hová lettek, ta­lán már el is felejtette volna őket az egész ház, Katiék ki­vételével, ha néhány nap múl­­va nem térnek vissza makk­­egészségesen a szovjet kato­nákkal. Lendvai Vera Az egyházi vezetők látogatása az Állami Egyházügyi Hivatal elnökénél Olt Károly, az Állami Egy­házügyi Hivatal elnöke az új év alkalmából fogadta a római katolikus püspöki kar tagjait, az Országos Béketanács kato­likus bizottságának vezetőit, a református egyház püspökeit és főgondnokait, az evangéli­kus egyház püspökeit és főfel­ügyelőjét, a magyarországi iz­raelita egyház vezetőit A szívélyes légkörben le­folyt beszélgetéseken mindkét fél részéről méltatták az állam és az egyházak közötti viszony kedvező alakulását. Az egy­házi vezetők hangoztatták, hogy helyeslik és támogatják a forradalmi munkás-paraszt kormánynak a széles néptöme­gek jólétének további emelé­sére irányuló politikáját. Grősz József kalocsai érsek ki­fejtette, hogy a katolikus egy­ház helyesli és támogatja a szocializmust, mert az embe­rek, köztük a katolikus hívők jólétét és felemelkedését is je­lenti. Hangoztatta: a katolikus egyház vezetői és papjai egyet­értenek azzal, hogy a nagy-­ üzemi mezőgazdaság kiépítése,­ a termelőszövetkezet a pap­ i rasztság további felemelkedé-­ sének útja. A megjelent egyházi vezetők« újévi jókívánságaik melletti kifejezésre juttatták, hogy az­ 1960-as évben is készségesen­ támogatják a kormánynak a­ szocializmus építésére, a nép-­ jólét emelésére irányuló poli­­­tikáját. (MTI) NÉPSZAVA Kiss Árpád nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) ezért erőfeszítéseinket arra kell összpontosítanunk, hogy energiafelhasználásunkat ra­cionalizáljuk. Ezt mind a ter­vek elkészítésekor, különösen pedig azok végrehajtásakor szem előtt kell tartani. A lakosság közvetlen villa­mosenergia felhasználását mintegy 14 százalékkal tervez­zük nagyobbra, mint 1959. év­ben volt, figyelembe véve a villamos háztartási készülé­kek gyorsütemű elterjedését és a villamosenergia-hálózat nö­vekedését. A várható igénye­ket a villamosenergia-ipar ja­vuló műszaki színvonalon, megfelelő biztonsággal elégíti ki. — Mi jellemzi ma nép­gazdaságunk munkaerőmér­legét? — tettünk fel újabb kérdést az Országos Terv­hivatal elnökének. A népgazdaság 1960. évi munkaerőmérlege a foglalkoz­tatottság szempontjából igen kedvező képet mutat. A mun­kaképes korú lakosság száma mindössze pár ezer fővel nő, ugyanis a munkából kieső idő­sebb korosztályok létszáma je­lentős, az újonnan munkába lépő fiatal korosztály viszont még háborús korosztály és vi­szonylag alacsony létszámú. A népgazdaság szocialista szektorában — a mezőgazda­­sági termelőszövetkezetek nél­kül — 1960-ban kereken 140 ezer új munkahely létesül. Eb­ből 50 000 az állami iparban, 10 000 az építőiparban, 13 000 az állami mezőgazdaságban (túlnyomórészt a gépállomáso­kon), 18 000 a közlekedésben, 13 000 a kereskedelemben és 15 000 az egészségügyi ellátás és a kulturális élet területén. Ezen felül mintegy 50—60 000- re tehető kiöregedés vagy egyéb ok következtében a munkából kieső dolgozók szá­ma. A munkahelyek betöltésé­hez szükséges munkaerő az iskolát befejező ifjúság sorai­ból, a mezőgazdaságban fel­szabaduló munkaerőkből, vala­mint az eddig még nem kere­sők munkába állításából kerül ki. 1960-ban tovább emelkedik a munkaképes korú lakosság foglalkoztatottságának aránya és ennek eredményeképpen csökken a keresőkre eső eltar­tottak száma. Az általánosan kedvező 1960 évi munkaerőhelyzetre az is jellemző, hogy enyhülnek a területi problémák és a mun­kába lépni kívánó nők elhe­lyezkedésére is kedvező lehe­tőségek nyílnak. — Hogyan vált be az el­múlt évben a nyereségrésze­sedés, mint anyagi ösztönző? Globálisan nagyobb lesz-e a kifizetésre kerülő összeg? A nyereségrészesedési rend­szer ösztönző hatása ez évben is megmutatkozott. Az új ter­melői árak életbeléptetése miatt a vállalatok csak félév elmúltával ismerték meg a konkrét feltételeket, ami a nyereségrészesedés ösztönző hatását némileg csökkentette. Az eddig ismert eredmények alapján megállapítható, hogy a nyereségrészesedés a folyó évben legalább annyi lesz, mint az elmúlt évben volt. Az év utolsó hónapjainak­­ eredményei még nem ismere­tesek, de tapasztalva a tovább folyó kongresszusi verseny lendületét, feltehető, hogy az év végéig elérendő eredmé­nyek alapján a nyereségrésze­sedés — végösszegben — meg is fogja haladni az elmúlt év­re kifizetésre került összeget. Az új termelői árak megszi­lárdultak és így lehetővé vált, hogy 1960. évre a vállalatok már előre megkapják a nyere­­ségrészesedési feltételeket. Bi­zonyosra vehető, hogy ez je­lentősen hozzá fog járulni a nyereségrészesedési rendszer ösztönző hatásának fokozásá­hoz. A. L. TÚRI JÁNOSNÉ (BUDAPEST):­­ Érdeklődésére közöljük, hogy a la­kás­bérleti jogviszony folytatására­­ jogosult személynek a bérlő halála­­után tizenöt napon belül kérnie­­kell a lakásügyi hatóságtól bérleti ) jogának elismerését. GÁBOR ANTAL (DEBRECEN): Vitájuk eldöntésére az alábbiakra hívjuk fel figyelmüket. Nem le­het rokkantsági teljes vagy rész­nyugdíjat megállapítani annak a férfinak, aki hatvanadik és annak a nőnek, aki az ötvenötödik élet­évét betöltötte, vagy aki korked­vezmény alapján öregségi teljes, illetőleg résznyugdíjban részesül. SZABÓ LÁSZLÓ (BUDAPEST): A házfelügyelőt is megilleti az évi rendes szabadság. A házfelügyelő szabadságának ideje alatt köteles helyettesről gondoskodni. A he­lyettesítést a házfelügyelő hozzá- 1­tartozója is elláthatja. ♦ PERLESZ IMRE (MISKOLC): Az­­ újításokról és találmányokról szóló ♦ 29/1959. (V. 10.) számú kormány­­­.­rendelet szerint az újító kérésére ■ a lehetőség szerint módot kell­­ adni arra, hogy­­ munkaidőn kí­­­­vül — az üzemi berendezés felhasz­­­­nálásával újítási javaslata meg­­­­alapozására kísérleteket folytat­■ hasson. Ilyen munkáért az újító­­ munkabérre igényt nem tarthat. I GAAL FRIGYES (BUDAPEST):­­ A szabálysértés elévül, ha elkövé­♦ tésétől számítva hat hónap eltelt.­­ A rendelet kimondja a továbbiak­ban: ha a szabálysértés abban áll,­­ hogy az elkövető személy vala­­­­mely helyzetet, állapotot nem , szüntetett meg, az elévülés mind­­­­addig nem kezdődik meg, amíg­­ ez a helyzet vagy állapot fennáll. ; vitányi andrás (buda­,­PEST): A fogászképző tanfolyam­­­­ra - a többi között - azok jelent­­­­kezhetnek, akik a nyolc általános,­­ illetőleg ezzel egyenértékű iskolai­­ végzettséggel, továbbá fogtechni- I kusi mestervizsgával, vagy szak­­­munkás bizonyítvánnyal (segéd­­­­levéllel), vagy 1934. év előtt kiáll-­ tott fogtechnikusi iparigazolvány­­­­nyal rendelkeznek. A fen­♦ d­ekre vonatkozó 6/1959. (X. ♦ 24.). Eü. M. számú rendelet tel­­­jes szövege megtalálható a Ma­♦ gyár Közlöny 1959. évi 104. számfl­♦ ban. » GULYÁS BÉLA (KALOCSA): Az ♦ ipari jellegű továbbképző iskolák­éban a tanév szeptember hó 20. ♦ napjától a következő év június hó ♦10. napjáig, a mezőgazdasági jel­♦ legfő továbbképző iskolában pedig ♦ november hó 1. napjától a követ­♦ kező év március hó 31. napjáig is tart. ♦ DR. B. I. (BUDAPEST): Az as­♦ piránsképzésről és a tudományos­­ fokozatokról szóló 41/1959. (X. 3.) ♦ számú kormányrendelet értelmé­­­­ben a levelező és önáló aspiráns 11 munkahelyének vezetője köteles ■ • az aspiráns kutató munkáját a­­­ rendelkezésre álló eszközökkel ti­■ ■ mogatni. Biztosítani kell az aspi­­­­­­ráns részére a laboratórium és a ♦ könyvtár használatát, továbbá a­­ szükséges kísérletek elvégzését. ♦ Kimondja továbbá a rendelet azt­­ is, hogy a levelező és önálló aspi­­­­ráns munkahelyén túlmunkát csak­­ kivételes esetben végezhet. Az a­­ munka, amelyet az aspiráns kép­­­­zésével kapcsolatban - a munkál­­­­tató utasítása nélkül - rendes­­ munkaidőn túl végez, nem tekint­.­­­hető a munkáltató javára teljesí­­­tett túlmunkának. HUSZÁR G. TIBOR: (BUDA­PEST): A tizenhatodik életévét be­töltött első- és másodéves ipari , (műszaki), mezőgazdasági (erdő­­­­gazdasági) és kereskedelmi tanuló­k után a családi pótlék legfeljebb­­a gyermek tizennyolcadik életévé­nek betöltéséig jár. 1960. január 1

Next