Népszava, 1961. november (89. évfolyam, 259–283. szám)

1961-11-01 / 259. szám

Kádár János látogatása a Vlagyimir Iljics Gépgyárban •4.2 MTI különtudósító­ja je­lenti: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, a Minisztertanács elnö­ke a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja XXII. kongresz­­szusán résztvevő magyar párt­küldöttség vezetője kedden délelőtt­ látogatást tett a moszkvai Vlagyimir Iljics Gép­gyárban. Kádár János kísére­tében volt Révész Géza, az MSZMP Központi Bizottsága tagja,­­a Magyar Népköztársa­ság moszkvai nagykövete és Usztyinov, az SZKP Központi Bizottsága tagja, a Szovjet­unió budapesti nagykövete. A magyar párt első titkárát el­kísérte a látogatásra Szemjon Birjukov, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnökhelyet­tese, Ivan Szalimon, a Szov­jet-Magyar Baráti Társaság titkára, Viktor Karaszjov, a Szovjetunió hőse és Marija Fortusz őrnagy, akinek sze­repe volt az Alba Regia cí­mű film alapjául szolgáló történetben. Emlékek Leninről Kádár János fél 10 órakor érkezett a gyárba, ahol Nyi­­kolaj Suvalov igazgatóval és Nyikolaj Galkin üzemi párt­titkárral az élükön a gyár ve­zetői fogadták. Ezt követően a magyar­ vendégek a gyár előtti parkban megtekintették azt az emléktáblával megje­lölt helyet, ahol 1918. augusz­tus 30-án Fanni Káplán el­­le­n forradalmárnő merényletet követett el Vlagyimir Iljics Lenin ellen. Az emléktáblán ez a felirat áll: »Hadd tudják meg , a világ elnyomottjai, hogy ezen a helyen kísérelték meg az ellenforradalmárok Vlagyimir Iljics Lenin életé­nek kioltását.« Lenin a szovjethatalom el­ső éveiben többször ellátogatott a később róla elnevezett, de­­ annak idején még a Mihal­­szon nevet viselő gyárba. 1918 nyarán és őszén Lenin több­ször mondott beszédet a gyár dolgozóinak gyűlésein. Nyikolaj Galkin, az üzemi pártbizottság titkára a gyár emlékmúzeum-szobáin végig­kísérve Kádár János elvtár­sat, ismertette a hatalmas kombinát történetét. Felejt­hetetlen epizódokat elevení­tett fel a munkáskollektíva Leninnel fenntartott kapcsola­tairól. Így a többi között el­mondotta, hogy néhány nap­pal azután, hogy Lenin ellen a merényletet elkövették, a dolgozók fából készített em­lékoszloppal jelölték meg azt a helyet. Lenin felgyógyulása után ellátogatott a gyárba és szemrehányást tett a munká­soknak az emlékoszlop felál­lításáért. A munkások elné­zést kértek azért, hogy az em­lékoszlop igen szerény és fá­ból készült, de kérték Vlagyi­mir Iljicset, hogy engedje meg az emlékoszlop megha­gyását. Lenin nem egyezett bele, a kíséretében levő Lu­­nacsarszkij azonban, amikor Lenin nem hallotta, meg­nyugtatta a kollektívát, hogy meghagyhatják az emlékosz­lopot. Lenin szerénységére jellem­ző, hogy amikor a gyárat már róla nevezték el, a szovjet dolgozók »nagy vezére a gyár kollektívájának címzett leve­leit »a volt Mihalszon-gyár kollektívájának« címezte. A gyár emlékmúzeumában egész sor magyar emléktárgy is látható. Itt van a többi kö­zött a Kismotor- és Gépgyár néhány ajándéka, a szolnoki MÁV Javítóműhely KISZ- szervezetének zászlaja, egy fénykép, amely Kádár János elvtársat ábrázolja, amikor Sahov, a gyár igazgatóhelyet­tese 1960-ban magyarországi látogatása során átadta a ma­gyar párt vezetőjének a gyár emlék jelvény­ét. A gyár dolgozói kollektíven tagjai a Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaságnak. Kádár Já­nos a gyár emlékmúzeumának megtekintése után üzemláto­gatásra indult. Elsőnek a vil­lanymotor-szerelő műhelyt te­kintette meg. Itt Anasztaszija Kuznyecova tekercselőnő em­lékzászlót nyújtott át Kádár Jánosnak. A zászlón ez a fel­irat áll: »Magyar barátaink­nak, a Vlagyimir Iljics Gyár kommunista élmunkásai.« . A gyár megtekintése után Kádár János és Révész Géza a 20-as műhelybe sietett, amelynek nagycsarnokában több mint kétezer dolgozó nagy lelkesedéssel, tapssal és virágokkal fogadta a magyar pártküldöttség tagjait. Galkin, az üzemi pártbizottság titkára, majd Brusznyecov esztergá­szután Suvalov, a gyár igazgatója átadta a szót Kádár Jánosnak. Percekig tartó taps és éljenzés közepette­ emelke­dett szólásra Kádár János. Beszédében a következőket mondotta: — A Szovjetunió Kommu­nista Pártja történelmi XXII. kongresszusa óriási esemény és ünnep az egész szocialista világ, a nemzetközi kommu­nista mozgalom számára. Kül­döttségünk nagyon jól átérzi, hogy ezen a kongresszuson a nagy halhatatlan Lenin szel­leme, a kommunizmus ural­kodik. Az a politika, amely itt, a szemünk előtt kirajzoló­dott, szívünk szerinti, mert a marxizmus a leninizmus elvei­hez való szilárd ragaszkodás és a kommunizmus győzelmé­nek politikája. Kádár elvtárs ezután köszö­netet mondott a gyár kollek­tívájának a meghívásért, a meleg fogadtatásért és tolmá­csolta a magyar munkásosz­tály, az egész dolgozó nép testvéri üdvözletét. Kijelen­tette: »Különösen hálásak va­gyunk azért, hogy a gyár kol­lektívája a Szovjet—Magyar Baráti Társaság kollektív tag­ja. Ezt a népünk iránti szoli­daritás legszebb kifejezésének tekintjük.« Kádár János a továbbiak­ban rámutatott, hogy a Szov­jetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusának nagy kérdéseivel milliók foglalkoz­nak majd hónapokon és éve­ken át. Én csak két kérdésről akarok szólni — folytatta. — Először: a XXII. kongresszus még egy óriási követ gördített a személyi kultusz maradvá­nyaira, hogy azokat még job­ban eltemesse. Mi teljes mér­tékben egyetértünk azzal, hogy a XX. kongresszus hatá­rozatait a XXII. ismételten szentesítette, s a személyi kultuszt és maradványait vég­legesen eltemette. A mi né­pünk vérrel fizetett a szemé­lyi kultusz hibáiért éppúgy, mint a revizionista árulásért. Némelyek kicsit felszisszentek azért, mert a követ rágördí­tették a személyi kultusz sír­jára. Lehet, hogy az ő lábuk ujját is megnyomta ez a kő. De tegyék a lábukat jobb helyre, s akkor a kő nem fog­ja majd megnyomni. Egyes helyeken ugyanis még kísért a múlt, így némely albán ve­zetőknek jobban tetszik a személyi kultusz, mint a­ leni­ni szellemű kommunista po­litika. Mit csináljunk velük? Mi nem járhatjuk a személyi kultusz útját, az elveréből en­gedni nem lehet. •­ Azok az embereik, akik nem szeretnek gondolkodni, akik nem szeretnek dolgozni a népért, azoknak szája íze szerint van a személyi kul­tusz. Mi odahaza, Magyaror­szágon, leszámoltunk a sze­mélyi kultusszal, abban a szent meggyőződésben, hogy a kom­munizmus, a szocializmus esz­méje a népek számára meg­ragadó s azt támogatják, s minden, ami ellenkező, hát­ráltatja fejlődésüket. Kádár elvtárs beszédének befejező részében a követke­zőket mondotta: — A magyar nép óriási többsége a szocializmus híve, ezért él és dolgozik. Szovjet földön a polgárháború évei­ben együvé folyt a szovjet és más nemzetiségű, köztük ma­gyar katonák vére, akik Lenin hívó szavára indultak harc­ba. Lenin 1919-ben azt mon­dotta, hogy a Szovjetunió és a Magyar Tanácsköztársaság szövetséges államok. Az 1919- es Magyar Tanácsköztársasá­got az imperialisták leverték, mert akkor még erősebbek voltak, de 1956-ban már ez nem sikerült, mert akkor már a szocializmus erői voltak hú­lgos, a Szovjet-Magyar Baráti Társaság tagja üdvözölte Ká­dár Jánost. Ezután Nabatnyi­­kov lakatos rövid üdvözlő be­szédében elmondotta, hogy a Vlagyimir Iljics Gyár villany­­motorokat, mosógépeket szál­lít Magyarországnak, és jó kapcsolatot tart fenn több ma­gyar üzemmel h­talmasabbak. A magyar nép nehéz utat járt meg, s most a szocialista tábor tagjaként, a Szovjetunió igaz barátja­ként a szocialista társadalom alapjai építésének befejezésén dolgozik. Még egy-két év, és nálunk, Magyarországon is el­mondhatjuk, hogy befejeztük a szocialista társadalom alap­jainak építését. Népünk igye­kezni fog, hogy nagyjából­­egészében önökkel együtt ér­kezzen el az egyetlen igaz emberi társadalomba, a kom­munizmus világába.­­ A Magyar Szocialista Munkáspárt tevékenységének alapja ,a marxizmus—leniniz­­mushoz való hűség, az össze­­forrottság a magyar néppel és szovjet testvéreinkkel — hangoztatta végül Kádár elv­társ, akinek beszédét a részt­vevők hosszú percekig tartó viharos tapssal fogadták. Ezután úttörők üdvözölték a Magyar Szocialista Munkás­párt első titkárát. Éltették a szovjet—magyar barátságot és úttörő nyakkendőt kötöttek Kádár János és Révész Géza nyakába. Kozlov műhelymeste­r át­nyújtotta a magyar párt ve­zetőjének a gyár kollektívájá­nak ajándékait: egy világító­­torony díszes modelljét, s a gyár emlék jelvényét. A nagygyűlést Galkin, az üzemi pártbizottság titkára zárta be. A jelenlevők hosz­­szan éltették a szovjet—ma­gyar barátságot, a békét, a kommunizmust. A zenekar a magyar és a szovjet himnuszt internálta. Díszebéd a vendégek tiszteletére Ezt követően a díszterem­ben a gyár vezetősége díszebé­det adott Kádár János tiszte­letére. Az ebéden pohárkö­szöntők hangzottak el. Kádár elvtárs is rövid beszédet mon­dott. A látogatás befejeztével Ká­dár János a dolgozók és a fiatalok kérésére bejegyzést tett a gyár és a Komszomol­­szervezet emlékkönyvébe. »Mai látogatásunk is bizonyít­ja, hogy a forradalmi szellem nem múlt, hanem élő valóság a Vlagyimir Iljics-gyárban!« — írta Kádár elvtárs a gyár emlékkönyvébe, majd a fia­taloknak ezeket kívánta: »A gyár ifjúsága saját munkájá­val járuljon hozzá ahhoz, hogy az egész kollektíva mihama­rabb elérje a kommunista munka gyára címet. A fiata­lok ezzel veszik ki részüket a szovjet nép nagy műve, a kommunista társadalom fel­építéséből. Ez a becsület, s az emberhez méltó dicsőség egye­düli útja.­« Búcsúzóul Suvalov igazgató, a Vlagyimir Iljics-gyár tisz­teletbeli élmunkás igazolvá­nyát nyújtotta át a magyar párt vezetőjének. Kádár János beszéde # Az SZKP Központi Bi­zottsága és a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elismerését fe­jezi ki a Szovjetunió legna­gyobb Dnyeper menti hőerő­műje építőinek abból az alka­lomból, hogy üzembe helyez­ték az erőmű 1 200 000 kilo­watt általános kapacitású gép­egységét. # A kelet-franciaországi Aubrives-Villerupt ércbányái­ban tovább tart a bánya be­zárása ellen tiltakozó bányá­szok sztrájkja. Hetvenöt bá­nyász tizenöt napja nem jött fel a bánya mélyéről.­­ Kumasiban, Ghana má­sodik legnagyobb városában megalakult a Ghánai­ Szovjet Baráti Társaság ashanti szer­vezete. I Szaktanács elnökségének távirata az Algériai általános Munkásszövetséghez Kedves Elvtársak! Az algé­riai nép felszabadító harcának 7. évfordulója napján a Ma­gyar Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa elnöksége és va­lamennyi magyar szervezett dolgozó nevében forró testvé­ri üdvözletünket küldjük az Algériai Dolgozók Általános Munkásszövetsége vezetőségé­nek és a hős algériai népnek. Biztosítjuk önöket a ma­gyar szervezett dolgozók test­véri szolidaritásáról és csodá­lattal tekintünk arra a hősi, bátor harcra, amelyet az al­gériai dolgozók vívnak füg­getlenségükért, a nép szabad­ságáért. Meggyőződésünk, hogy ügyük jogos és győzni fog. Elvtársi üdvözlettel: A Szaktanács elnöksége Brutyó János főtitkár Ben Khedda : „Hajlandók vagyunk tárgyalni Franciaországgal komoly alapon“ Algéria népe ma emlékezik meg a szabadságharc megindításának hetedik évfordulójáról — Algír fegyveres táborhoz hasonlít — Az OAS újabb terrorakciói A francia szakszervezetek közös felhívása a rendőri önkény ellen Tunisz, október 31. (MTI) Ben Khedda, az algériai ideiglenes kormány miniszter­­elnöke hétfőn az algériai sza­badságharc megindításának hetedik évfordulója alkalmá­ból rádiónyilatkozatban for­dult az ország lakosságához. A nyilatkozatot közvetítette a tuniszi, a rabati, a tripoli, a tangeri és a kairói rádió. A miniszterelnök ismételten kifejezte kormánya készségét, hogy hajlandó tárgyalni Fran­ciaországgal komoly alapo­kon. • Addig azonban — hangsú­lyozta —, míg nem jön létre megegyezés, a harc ki fog éle­ződni katonai, politikai és diplomáciai síkon egyaránt. A gyarmatosítóktól visszaha­gyott romokon kell megkezde­nünk az új Algéria felépíté­sét. Az erőfeszítések mérhe­tetlenül nagyok lesznek, de semmi sem lelkesítőbb, mint teremtő munkára vállalkozni — mondotta Ben Khedda. Az algériai miniszterelnök óva intette az országban élő európai telepeseket, ne en­gedjék magukat, örült kalan­dokba csalni, melyek — mint mondotta — még utódaik jö­vőjét is bizonytalanná tehetik­ — fejezte be nyilatkozatát­ Ben Khedda. Az ultrák új rekordot állí­tottak fel Algírban: a város­ban keddre virradó éjszaka 60 plasztikbomba robbant. A robbantásokat — amelyeknek következtében két algériai meghalt és 18 megsebesült — hivatalos körök is az OAS- nak tulajdonítják. A város egyébként fegyve­res táborhoz hasonlít. Félve az algériai felkelés hetedik évfordulója alkalmából ren­dezendő tüntetésektől és az esetleges összetűzésektől, több mint 25 000 katona és rendőr áll készenlétben. Oranban hat bomba rob­bant, három személy megsé­rült. A televízió helyi adása megszakadt, és mintegy fél­órán keresztül az OAS titkos rádióadójának felhívását le­hetett hallani. A bemondó fel­szólította az algériaiakat, hogy szerdán ne mozduljanak ki otthonaikból. Ismeretlen egyének tüzet nyitottak Pelissier francia rendőrbiztos gépkocsijára. A rendőrbiztos meghalt. Hat hó­nap alatt ő volt a negyedik francia rendőrtiszt, aki me­rénylet következtében életét vesztette. Párizsban 5000 rohamrend­őrrel erősítették meg a kar­hatalmat, mert az algériaiak felvonulásától tartanak. A francia dolgozók azonban el­határozták, nem engedik meg, hogy megismétlődjenek­ az ok­tóber 17-i véres események. A CGT, a keresztény és a szo­cialista szakszervezetek, vala­mint­­a párizsi diákok szerve­­­zetei közös felhívásukban ki­jelentik: a rendőrség esetle­ges újabb fegyveres beavat­kozására a főváros és környé­kének dolgozói azonnal egysé­ges fellépéssel válaszolnak. A skandináv országok kormányai tanulmányozzák a Finnországhoz intézett szovjet jegyzéket Az AFP jelenti: A finn kormány kedden délután minisztertanácson foglalkozott a Finnországhoz intézett szovjet jegyzékkel. A norvég kormány kedden szintén minisztertanácson fog­lalkozott a Finnországhoz in­tézett szovjet jegyzékkel. A minisztertanács után hivatalo­san közölték, hogy Norvégia nem kíván állást foglalni a jegyzék által felvetett kérdé­sekben, mert azok elsősorban Finnországra tartoznak. A svéd kormány kedden rendkívüli minisztertanácsot tartott, amely után Erlander miniszterelnök kijelentette, hogy kormánya mindaddig nem kíván megjegyzéseket fűzni a szovjet jegyzékhez, amíg a finn kormány állást nem foglalt. Svédország kor­mánya — mondotta a minisz­terelnök — a legnagyobb, fi­gyelemmel kíséri a szovjet— finn tárgyalások alakulását. NÉPSZAVA Évforduló Algériában As­etedik évfordulóról emlékezik meg a mai napon Algéria hős népe, s vele együtt mindazok, akik szolidárisak a szabadságért és függetlenségért küzdő algériaiakkal. Ma hét esztendeje kezdődött meg a harc, amely oly sok áldozatot követelt már eddig is, s ha a francia gyarmatosítók nem hallgatnak Ben Khedda algériai miniszterelnök hétfőn meg­ismételt tárgyalási felhívására, akkor továbbra sem számít­hatunk a harcok megszűnésére. Algéria a francia gyarmati uralom szinte utolsó bástyája, ez magyarázza — de nem menti — azt a kilátástalan és gör­csös ragaszkodást, amellyel a francia nép vérével és adójából fenntartott hadsereg hiába kísérli meg az algériai szabadság­­harc elnyomását. A kezdetben primitív felszerelésű algériai hadsereg ma már modern fegyverzettel rendelkezik, súlyos csapásokat mér a számbeli és felszerelési fölényben levő fran­cia haderőkre. De túl a katonai erőn, még sokkal nagyobb erőforrásokk­al is rendelkezik Algéria népe, elsősorban a végső győzelembe vetett hittel, a világ igazságszerető né­peinek szolidaritásával. Nyolcadik esztendejébe lép tehát a mai napon az algé­riai háború. Meggyőződésünk, hogy a közeljövő meghozza az algériai népnek a függetlenséget és szabadságot, a francia gyarmatosítók vereségét, s valóra válnak Ben Khedda, mi­niszterelnök szavai: »A gyarmatosítóktól visszahagyott romo­kon kell megkezdenünk az új Algéria felépítését. Az erőfe­szítések mérhetetlenül nagyok lesznek, de semmi sem lelke­­sítőbb, mint teremtő munkára vállalkozni.« Az algériai dolgozókkal való szolidaritás nagy nemzet­közi napján a magyar dolgozók is győzelmet és az építéshez sok sittért kívánnak Algéria sokat szenvedett népének. M. F. „A Nyugat pozíciója Nyugat-Berlinb­en tarthatatlan“ — állapítja meg egy amerikai lapokban közölt tanulmány Az MTI New York-i tudó­sítója jelenti: Az amerikai sajtó által szí­tott hisztériás légkörben fel­tűnést keltett, hogy több ve­zető amerikai napilap, mint péládul a New York Herald Tribune, a Washington Post és más újságok nagy teret ad­nak egy tanulmánynak, ame­lyet egy tudományos intézet, az úgynevezett demokratikus intézmények tanulmányozásá­ra alakult központ adott ki. »Az amerikai külpolitika és a Szovjetunió« című tanul­mány megállapítja, hogy »a Nyugat pozíciója Nyugat-Ber­­linben tarthatatlan katonailag, gazdaságilag és jogilag egy­aránt. Teljes esztelenség sta­tus quo-ról beszélni a nyugat­berlini helyzettel kapcsolat­ban. Az egész nyugati politi­ka — hangoztatja a tanul­mány — azon a feltételezésen alapul, hogy szovjet támadás veszélye áll fenn. Ez helytelen és akadályozza a tárgyalás le­hetőségét a kölcsönös meg­egyezés és kölcsönös megértés alapján.­ A tudományos intézmény, amely ezt a tanulmányt ké­szítette, nem túlságosan je­lentős, sok száz hasonló mű­ködik az Egyesült Államok­ban. Az a tény azonban, hogy vezető amerikai lapok nagy helyet adnak ennek a tanul­mánynak, arra enged követ­keztetni, hogy folyik a közvé­lemény bizonyos megdolgo­zása abban az irányban, hogy tárgyalások kezdődjenek Nyu­­gat-Berlinnel kapcsolatban. A legutóbbi napokban az ame­rikai sajtó olyan légkört te­remtett ugyanis, amelyben az amerikai közvélemény idegen­kedéssel fogadná a tárgyalá­sok gondolatát. Brentano távozása Berlin, október 31. (MTI) Brentano nyugatnémet külügyminiszter visszalépését a Né­met Demokratikus Köztársaság hivatalos köreiben úgy érté­kelik, hogy az valójában az adenaueri külpolitika csődjének a beismerése. A Neues Deutschland, a Német Szocialista Egységpárt köz­ponti lapja »Brentano távozik és a külpolitika?­« című glosz­r szájában így ír: »A bonni kormány nemzetellenes külpolitikája összefonó­dott Brentano nevével. Ennek a külpolitikának a lényege: a német békepolitika ellenzése, nem tárgyalni az NDK-val, csö­könyösen kitartani az agresszív NATO-koncepció mellett, erő­szakkal kiterjeszteni az Oderáig a bonnni állam határát. E po­litika érdekében a bonni külügyminisztérium diplomatáinak 80 százalékát náci diplomatákból válogatták össze. E politika szel­lemében ragaszkodott még a minap is Adenauer Brentano sze­mélyéhez. És most mégis ejtette. Ezt azonban azért tette, hogy megmenthesse politikáját. Azért áldozta fel Brentanót, mert az ellenállás és a tiltakozás már olyan erős volt, hogy Ade­nauer tanácsosabbnak látta Brentano leváltását s ezzel leg­alább azt az illúziót kelteni, mintha valami változás következne be Bonn politikájában.« 1901. november 1

Next