Népszava, 1962. május (90. évfolyam, 101–125. szám)
1962-05-17 / 113. szám
Az egykori „puszták népe“ — új utakon . Jelentőségük miattkülön kell szólni az állami gazdaságok kultúrházairól és üzemi klubjairól, amelyek a nagy kiterjedésű, sokszor minden nagyobb településtől távol eső területeken a dolgozók művelődésének és nemes szórakozásának talán legfőbb fellegvárai. Nem utolsósorban itt alakul ki, itt fejlődik az egynehéz összeszámolni, hogy az ország állami gazdaságaiban pontosan hány művelődési otthon, hány klubhelyiség működik — de azt tudjuk, hogy ezekben a létesítményekben több mint 1000 televízió, 4774 rádió, 790 lemezjátszó, 633 dia- és filmvetítő és közel félmillió kötet könyv áll a dolgozók rendelkezésére. S ha még nem is jut mindenüvé mindenből elegendő, ha még vannak is megoldatlan problémák, ezek a számok egymagukban is bizonyítják: a falusi népművelés centrumaiban ma már általában nincsenek tárgyi, anyagi akadályai a kulturális forradalom meggyorsításának. Kiskunhalason, Városföldön, Tarcalon milliós költséggel épült pompás otthonokban, másutt szerényebb épületben, nem ritkán esetlen helyiség négy fala között folyik a sokoldalú kulturális tevékenység— ám csak a munka milyenségén múlik, hogy hol, milyen eredménnyel. Lehet, kerül rá példa, hogy egyik-másik kultúrházban még nem elég eleven, nem elég gazdag a napi vagy heti műsor. Van ahol — erőltetetten — még mindig a kopogós piros tánccsizma, az öncélú színházaséi, a szerepelni vágyás képezi a kulturális munka gerincét, megint másutt — nyilván kevés sikerrel — egy öreg nyugdíjas bákori puszták népének közösségi élete, itt támad fel — ha sokszor még lassan eszmélve is — kíváncsisága, érdeklődése az új, a más varázsa iránt. Itt ül le okos beszélgetésre, itt forgatt újságokat, itt néz mozit, a televízió képernyője itt hozza szemük elé a közeli és távoli világ sok, eddig talán nem is sejtett csodáját, csíra van bízva a több száz kötetes üzemi könyvtár. Az ilyen jelenségek azonban hovatovább már ritkaságszámba mennek, s helyettük az ellenkező előjelű példák a sokkal általánosabbak. Mert melyik falukutató írhatott volna arról, hogy olyan kis községben, mint a 138 családot számláló Répáshuta — ahol a férfiak 96 százaléka a helyi erdőgazdaságban dolgozik —, majdnem minden házba újságot visz naponta a postás, és 40 embernek van a miskolci színházba szóló bérlete. Említést érdemel az is, hogy a városföldi kultúrház könyvtárának három évvel ezelőtt mindössze 17 állandó olvasója volt, ma viszont 135, ezek havonta átlag 200—250 könyvet visznek ki, de van néhány olyan szorgalmas olvasó is, mint Cseh András, Horgosi Istvánné és Pesti Ilonka, akik egymaguk 149, 132, illetve 91 könyvet »fogyasztottak« az elmúlt esztendőben. Vagy el lehet-e hallgatni azt, hogy a kiskunhalasi szakszervezeti kultúrházban lelkes fiatalok 14 tagú irodalmi színpadot hoztak létre, hogy nagy nevelőszerepet játszó rendszeres műsoraikkal a legtávolabbi üzemegységekbe, tanyákba is elvigyék az irodalom klasszikusainak remekművű gondolatait. kultúrháznak itt három éve Szűcs Sándor az igazgatója. Nem vitás: működése során ő is sok szép eredményt ért el, lelkes, szorgalmas munkájának azonban van egy olyan vonása is, ami mellett nem szabad szótlanul elsiklani. Ez pedig az, hogy a népszerű Sanyi bácsi mindent egymaga csinál. Ő adja ki az edzésre érkező sportolóknak a futballcipőt, ő kezeli a könyvtárat, ő a táncosok koreográfusa, a sakkoktató, az értekejátékos, tehát — a kártya nyelvén szólva — afféle Jolly Joker. Sajnos, ez a városföldi eset nem egyedülálló jelenség, éppen ezért kell a vezetésnek erre a rossz módszerére különösen felhívni a figyelmet. Igaz, az ilyenfajta vezetés sokszor szükségszerűségből fakad, mégis — mint ezt a MEDOSZ központi vezetőségének beszámolója szintén hangsúlyozza — mindent el kell követni, hogy a falusi népművelőmunka a legszélesebb aktívahálózatra támaszkodjék, ennek egyik igen jól bevált módszere a kulturális bizottságok megalakítása s abba a pedagógusok és a más magas képzettséggel rendelkező helyi értelmiségiek bevonása. A helyes sáfárkodásnak, a jó és eredményes kulturális nevelőmunkának a kollektív összefogás is egyik elengedhetetlen záloga. * A táj, amerre jártunk, nem *holt vidék« többé, mint azt még József Attila írta. A falukban sem »szorongó álmok szállnak«. Borsodban és Bács megyében — egész hazánkban — a régi szorongást majabiztosság, az álmokat eleven valóság váltotta fel. Ennek a valóságnak, új életünk arculatának egy jellegzetes vonását próbáltuk felvázolni, mikor az állami gazdaságok dolgozóinak kulturális helyzetről számoltunk be. A kép biztató. Komor nyolcszáz eszendő helyett alig másfél évized alatt értünk el szinte csodákba illő változást. S ha millió is még a feladat, a tennivaló — nem vitás: az úykori puszták népe jó úton malad. A művelődés mindenki lett szélesre zárt útján. Vaád Ferenc ( Vége) Milyen az élet a kultúrházakban Hogyan sáfárkodnak Mindezek a példák azt mutatják, hogy ha a kulturális fejlődés sok tekintetben még el is marad a szocializmus építése során elért egyéb eredményeinktől, mégis lenyűgöző az a rohamos változás, aminek e téren is tanúi lehetünk, s amelynek végső soron az a célja, hogy az emberek tudatában, lelkületében is teljesen felszámolja a város és a falu közötti különbséget. Ezért befejezésül éppen arról kell még szólni, hogy mi ennek a munkának, a munka eredményességének egyik legfőbb záloga. Tömören fogalmazva: a szakszerű, jó vezetés. Mint az élet minden más fontos területén, úgy a kulturális nevelőmunka végzéséhez sem elegendő ma már pusztán a néphez való hűség, vagy valamilyen vonzalom a művészetek egyik-másik ága iránt. A kulturális forradalom szükségszerű meggyorsítása és ebből következően a feladatok megszaporodása szinte égetően sürgeti, hogy a népművelés dolgozóitól a rátermettség mellett egyre inkább a szakmai felkészültséget is megköveteljük. Hiszen — mint a kincstárnokokra — nagy érték van rájuk bízva, nem mindegy tehát, hogyan sáfárkodnak vele, így hogyan lehetne például akárcsak középszerű eredményeket is elérni abban a Duna—Tisza közi nagy állami gazdaságban — jártunk benne —, ahol a színjátszó csoport egyik volt tagja a kulturális ügyek intézője, aki azonban a felelősségteljes munka elvégzéséhez úgyszólván egyedül a jóindulat adottságával rendelkezik. Mennyivel más a helyzet a már említett Répáshután, ahol Varga Sándor nemcsak az iskola, hanem egyben az egész község kulturális ügyeinek is az igazgatója. És nem is akármilyen igazgatója, hiszen szakszerűséggel párosult szenvedélyes munkájával, kiváló módszereivel a népművelésnek szinte minden ágában olyan sikereket ért el, hogy annak híre nemegyszer már a járás, a megye határán is túljutott. Az összefopás a jó munka záloga Végül egy megint más szempontból érdekes példával Városföldön találkoztunk. A 2 Költői vallomás és emberi Németh László új színpadi művének bemutatója a Nemzeti Színházban számvetés Németh László ~~Z ~ új színpadi műve, »Az utazása. Őszinte szavú vallomás a szocializmus és vele együtt népünk felemelkedésének ügye mellett, ugyanakkor számvetés annak az árnyalt politikai magatartásnak az érdekében, amely a régivágású, de bensejükben az igazságra törekvő szellemi emberek görcsét feloldhatja s alkotókészségét, meglevő tehetségét felelősséggel a nemzet szolgálatába állíthatja. Főhőse egy lelkében sebzett öreg tanárember, aki szovjetunióbeli tanulmányútjáról megtérve, furcsa helyzetbe került, családja és környezete felszínes gondolkodásával, maradi nézeteivel majd pedig a városka egyikmásik politikai tényezőjénél erőszakolt propaganda-eszközeivel szemben. Odajut, hogy idegei felmondják a szolgálatatot és a végén kórházba kerül. Felzaklatott lelke azonban végül is megbékél. A darab azzal a reménykedéssé zárul, hogy sikerül neki is népének épülő új hajlékábal meghitt zugot találni. Véleményünk szerint Németh Lászlónak ez a legújabb műve műfajával is — noha írt már korábban is vígjátékot mint a falukutatókat ironizáló Pusztuló magyarokat —, de elsősorban mondanivalójával nevezetes helyet foglal el eddigi gazdag munkásságában. A Horthy-korszakban játszódó társadalmi drámáinak hősei, akár Cseresnyés, Nagy körorvos, Sántha vagy Sárkány professzor, kényelmetlenül feszengtek abban a lelket szikkasztó társadalomban, azonban jobb híján valaminő, a társadalomból való utópisztikus „kivonulásra“ próbálták adni a fejüket. Ennek a magatartásnak az író szemléletében tükröződő végső csődjét érjük tetten aztán az 1945-ben írt Sámsonban. Ebben Sámson a filiszteusokkal együtt önmagát is elveszíti. De Sámson mégsem pusztult el. A felszabadulás egy mozdulattal elsöpörte azt a régi világot, amely ellen az író tollával, a maga módján, hadakozott. A régi már nem volt, az új még idegenként hatott. Németh László »Az utazás« nyomtatott formájához fűzött rövid megjegyzésében elhárít magától és művétől bizonyos olyan látszólagos összefüggéseket, amelyek a főszereplő sorsán keresztül az ő egyéni életére utalhatnak. Ennek ellenére úgy érezzük, bizonyos rokonvonásokat nem lehet félreérteni. Annak idején egy kevésbé méltányos és átgondolt politikai megfontolás a vásárhelyi tanároskodás időszaka után évekre eltanácsolta őt az irodalmi közéletből. És éppúgy, mint a darabbéli Karádi tanár úr, első indulatainak lehiggadása után szét tudja magában választani a közösség érdekét az egyéni sérelmétől. Németh László, az író is képes volt arra, hogy a rohamosan kibontakozó új világban tárgyilagosan körülnézzen annak érdekében — Karádi szavaival élve — »emelkedik-e a nemzet abban a keretben«. Többek közt erre érezzük válasznak ezt a szépen fogalmazott darabot. Míg Cseresnyés és Sántha abban a világban a társadalomból akartak valahogy kiutazni, most Karádi tanár úr ebbe a világban a szocialista társadalomba akar megérkezni, egyáltalán nem érezzük ötletszerű véletlennek, hogy a Szovjetunión keresztül vezet ez a nagy ívű út. Miután Sámsonjával összedöntötte a kispolgári idill utópiáját tartó oszlopokat, Németh László gondolkodásában csakhamar eljutott annak felismeréséhez, hogy az »újkori civilizáció« a szocializmusban tetőződik, de erről nem volt világos elképzelése, s ezért sokáig nem értette meg a szocializmus építésének szovjetunióbeli gyakorlatát. Németh László gondolkodói és írói bátorsága, valamint az igazság kutatásának szívós következetessége révén azonban még jóval a saját szovjetunióbeli útja előtt végül is felismerte és köntörfalazás nélkül bevallotta, hogy korunk fejlődésének legfontosabb tartalma: »a gyarmati népek felszabadulása, a nagy szovjet példa megismétlése más országokban«. Régebbi társadalmi drámáival talán annyiban rokon Az utazás, hogy a főhős nagyobb konfliktusa itt is a családjával támadó összeütközéssel kezdődik. Azzal eltérően, hogy a darab második felében ez átvált egészen más természetűre, s így az előbbit helyenként meg is szelídíti. Így kényszerűen ott bujkál az a gondolat a későbbiekben, hogy no lám, »valami igazuk« mégis csak volt, amikor óva intették attól a nyilatkozattól, s el akarták zárni a külvilágtól. Talán ennek is tudható be, hogy az első két felvonás humoros pillanatai pezsgőbbek, a gondolatok minden nehézkedés nélkül, könnyedén bomlanak ki, szemben a darab második felének egyikmásik részével. Az első két felvonás sokszínűsége, villódzó mozgalmassága abból is fakad, hogy a kisvárosireakció különféle figurák alakjában toppan be a színre, egyedien, sajátosan érzékeltetve a múlthoz való vonzalmuknak ma már nevetségesen fonák vonásait, így azután a józan ítéletű Karádi tanár úr maga is ijedten rezzen össze és nem győzi kapkodni a fejét, amikor utazásával kapcsolatban egyik sületlenség követi a másikat környezete részéről. A darabban színpadilag is az a csúcspont, amikor az öreg tanár rádöbben, hogy ő nemcsak az új világ sodró lendületének, hanem barátainak és tanítványainak is az »áldozata«. Azoknak, akik azt hallották ki szavaiból, amit ők akartak, és azok, akik abban a magatartásban marasztalták el, amit a magukénak is éreztek. Ezzel együtt azonban túlméretezett is e figurák világa, s maradiságuk is olyan, amely felett sok tekintetben eljárt az idő. Ugyanakkor a külvilág, a társadalom képviselőit érezzük kevésbé összetetteknek, egyikük-másikuk inkább csak egy-egy jellegzetes vonás hordozója. Nem méltó partnere egyik sem a letűnt világ figuráinak. Ebből következően a második rész vígjátéki húrja kevésbé felhangolt, a sodrás is veszít erejéből. Kivétel viszont a fiatal kommunista alakja, aki emberségével, mesterkéletlen közvetlenségével, kétkedés nélküli tájékozottságával, az író szemében a mi korunk pártemberét kellene, hogy példázza. Egyedül azonban nem képes a mondanivaló némiképpen felbillent egyensúlyát helyére igazítani. A Nemzeti Színház művészei azzal az igényességgel nyúltak ehhez a műhöz, amelyet méltán megérdemel. Ennek ellenére a bemutató előadás arról is árulkodott, hogy sok még a csiszolni valója mind a rendezőnek, mind pedig az egyes színészeknek. ■ A rendező, Major Tamás legtöbb érdeme, hogy eltalálta a vígjáték helyes stílusát, óva- todott mindenfajta, sokszor könnyen felkínálkozó túlzástól. Ilyen formán a mű gondolati tartalma gazdagon, sokszínűen árnyaltan bontakozott ki a színpadon. Az előadásnak, kiváltképp az első két felvonásnak jól pergő volt a ritmusa. Némi vontatottságot csupán a negyedik felvonásban éreztünk. A színészek közül a legnehezebb feladat a Karádi tanár urat alakító Makláry Zoltán vállára nehezedett. Játékában kiválóan keltette életre a tekintélyével soha vissza nem élő, éppen szerénységével tiszteletet kivívó b öreg tanár típusát. Természetes közvetlensége, környezetére rácsodálkozó megjegyzései, híven fejezte ki azt az embert, aki lelkében képes mindig »a tulajdon öntudatához öltözködni«. Somogyi Erzsi a tanár feleségét formálta meg, jól érzékeltetve, hogy ez az öregasszony, a maga ravaszdi kis ügyeskedéseivel váratlan helyzetekben is feltalálja magát. A múltba pislogó társaságot Mányai Lajos, Raksányi Gellért, Szakács Sándor, Apor Noémi képviselte kitűnően, egyénien árnyalt játékkal. Mellettük a két fiatal, akit beszippantott e korhadt nézetű társaság, Zolnay Zsuzsa és Őze Lajos játékában kelt meggyőzően életre. Rajz János a városi pártitkárt alakította, nagy tetszést aratva, helyenként azonban enyhe túlzással, Ladányi Ferenc az emberséges tanácselnököt rendkívül vonzóan, Kállai Ferenc pedig az ifjú pártfunkiionáriust kiválóan formálta meg. Bizonyos elrajzoltságot éreztünk a két újságírót alakító Pásztor János és Sándor Géza alakításában, valamint Zsurka Lászlónál és Somogyvári Pálnál. Hadd emeljük : Maklári Jánost, Baló Elertért, Siménfalvi Sándort, Fenyő Emilt és Selényi Etelkát, lágyon tetszettek Varga Máyás a darab szellemét jólfejező díszletei és Laczkoich Piroska jelmezei. Szombathelyi Ervin AZ UTAZAS Befejeződtek a magyar-szovjet vegyesbizottsági tárgyalások Budapesten befejeződtek a magyar—szovjet vegyesbizottsági tárgyalások, amelyek során megvizsgálták a két ország közötti árucsereforgalom alakulását és az államközi szerződésben kölcsönösen vállalt kötelezettségek teljesítését. A baráti légkörben lefolyt tárgyalásokat magyar részről Kadala Miklós, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, szovjet részről D. Fokin, a szovjet külkereskedelmi minisztérium főosztályvezetője vezette. Osztrák papíripari dolgozók hazánkban A Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének meghívására szerdán hazánkba érkezett a stájerországi papírgyárak 34 tagú küldöttsége. Az osztrák vendégek a csepeli és a pesterzsébeti papírgyárakba látogatnak el, megismerkednek a főváros nevezetességeivel és meglátogatják az ipari vásárt. Gyors intézkedés Faragó László ügyében cikkünk nyomán Az emberség utat talált »Az emberség a visszájára fordult« címmel kedden megjelent írásunkban arról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy Faragó László jászárokszállási lakos egy év óta sem fizetést nem kap, sem keresőképtelenséget nem állapították meg időben, következésképpen négytagú családjával egy év óta nincs biztosítva megfelelően a megélhetése. Ma arról számolhatunk be, hogy Faragó László ügye a lehető legrövidebb időn belül rendeződött. Expressz levelet kaptunk a Szolnok megyei Tüdőbeteggondozó Intézet főorvosától, dr. Hell Lászlótól, amelyben arról tájékoztat: tekintettel arra, hogy Faragó László egészségi állapota elbocsátása pillanatában is olyan volt, hogy a keresőképtelenséget meg kellett volna állapítani, egy évre visszamenőleg táppénzes állományba vették. A Szaktanács társadalombiztosítási főosztálya utasította a gyöngyösi SZTK alközpontot, hogy a főorvos igazolása alapján a táppénzt viszszamenőleg azonnal folyósítsák. Elmondották azt is, hogy Faragó László összesen két évig jogosult a táppénzre, s amennyiben egészségi állapota ez idő alatt sem javulna, úgy kérheti, hogy helyezzék őt rokkantsági nyugdíjba. A Szolnok megyei Tüdőbeteggondozó Intézet főorvosának és a Szaktanács társadalombiztosítási főosztályának gyors intézkedése nyomán Faragó László panasza kedvező befejezést nyert. Véget ért az egyéves huzavona és ezzel együtt egy négytagú család visszakapta a nyugalmát és biztos megélhetését. Köszönet a gyors intézkedésért. Zsidai Pál Két új „aranyfyurás orvos“ Debrecenben Dobi István beszélt avatásukon Szerdán ünnepi tanácsülésen avatták aranygyűrűs orvosdoktorrá a debreceni egyetemen Szegedi Gyula és Zs. Nagy Imre jelölteket. Az ősi szokások szerint lefolyt ünnepségen részt vett Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter. Dr. Kesztyűs Loránd, a debreceni Orvostudományi Egyetem rektora nyitotta meg a tanácsülést, majd dr. Bot György, oktatási rektorhelyettes méltatta a jelöltek kiváló tanulmányi eredményeit. Ezután Szegedi Gyula és Zs. Nagy Imre megtartották doktori értekezésüket, átvették az orvosi diplomát s az egyetem tanácsa ünnepélyesen doktorrá fogadta őket. Szegedi Gyula köszönő szavai után Dobi István mondott beszédet. Hangoztatta: a két fiatal orvos példája bizonyítja, minden tekintetben megalapozott a szocialista embertípus kialakításának az a követelménye, hogy sokoldalú, alapos képzettséggel és gyakorlati felkészültséggel indítsuk el fiataljainkat pályájukra. Az egyetemeknek nyújtott támogatásról szólva hangsúlyozta, hogy az elmúlt években növekedett az egyetemi dolgozók létszáma, javultak munka- és életkörülményeik, bővült felszerelésük. A második ötéves tervben új kórházak, egészségügyi intézmények épülnek, amelyekbe sok jól képzett orvosra lesz szükség. Beszéde végén kérte az újonnan avatott két orvost, hogy fordítsák tehetségüket, tudásukat az orvostudomány előmozdítására, hazánk és dolgozó népünk javára, sok sikert kívánt további munkásságukhoz és nagy taps közepette nyújtotta át nekik a Népköztársaság címerével díszített aranygyűrűt. (MTI) NÉPSZAVA Francia pártmunkás-küldöttség Budapesten Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Budapestre érkezett a Francia Kommunista Párt öttagú küldöttsége, amelyet Michel Vandel, az FKP Központi Bizottságának tagja vezet. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja fogadta. (MTI) A diplomáciai testület látogatása a Várban A Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői a Külügyminisztérium meghívására meglátogatták a Várast. A megjelentek megtekintették a vármúzeumok és a Vár helyreállítási munkálatait, s elismeréssel nyilatkoztak a látottakról. (MTI) 1962. május 17