Népszava, 1965. szeptember (93. évfolyam, 205–230. szám)

1965-09-01 / 205. szám

Szentes öt év után Az emberek már nem vándorolnak »Szentesen a helyzet változatlan« — írtuk öt esztendővel ezelőtt. Beszá­moltunk a minisztériumok egymást követő helyszíni vizsgálatairól és a hely­beliek türelmetlenségéről: »... ha ipart kapna Szen­tes — minden e körül fo­rog. S így lebegnek az it­teniek csüggedés és re­ménység között. Mindig félúton.« A legfőbb reménység akkor egy új sörgyár volt, úgy látszott, annak létesí­téséről döntenek legelőbb. Sörgyár máig sincs ... Amikor a városi tanácsról szóba hozom az ügyet, kis­sé meghökken dr. Báló Károly vb-titkár közöm­bös hangja, ahogyan a A »meglevők«, amelyek­re céloz, az ipar három előőrse: a Szegedi Ruha­gyár szentesi üzeme; az automatizált, modern Erő­takarmány gyár; és a Kon­­takta villamossági és mű­szerüzeme. Az elmúlt há­rom-négy évben gyökere­sedtek meg itt, ahol az­előtt egyedül a baromfi­­feldolgozó képviselte az ipart. Ez utóbbi maga is újjászületett közben, szin­te új üzemnek számítható. Rövidesen befejeződik re­konstrukciója, amelyre kö­zel ötvenmillió forintot költött államunk. A szentesiek immár nem lebegnek félúton »csügge­dés és reménység között«. A második ötéves terv lé­tesítményei a város lakos­ságának minden rétegére kedvezően hatottak. — Mi havonta egymillió forint munkabért fizetünk ki, képzelheti, mit jelent ez a város gazdasági vér­keringésében! — büszkél­kedik Lajtár András, a Kontakta párttitkára. — Csaknem kilencszáz dolgo­ Vargabetűvel A szövetkezeti ház után gyors ütemben megindult az állami lakásépítkezés is. Elnyelte az óriási piac­teret — annak a helyén, a Marx téren sorakoznak az »új Szentes« derűs, színes, háromszintes épületei. A napokban adtak át egy újabb harminchat lakásos házat. Még folyik a beköl­hajdani nagy reménység­ről nyilatkozik: — Igen, a sörgyár ... Az még valóban elkelne itt, s mi természetesen továbbra is bízunk benne, hogy vé­gül megkapjuk. De mintha már nem lenne olyan sürgős az egész. És csakugyan, né­hány perccel később ilyen mondatokat fogalmaz: — Tulajdonképpen nem kapaszkodunk újabb üze­mekért. A városnak az az érdeke, hogy a már meg­levők bővüljenek, s ezzel kellőképpen lépést tartson a közszolgáltatások, közin­tézmények, a lakásépítés, meg az oktatási hálózat fejlődése. zánk van, a létszám hat­vanöt százaléka nő. Asz­­szonyok, lányok, akik ko­rábban csak a háztartás­ban dolgoztak. Különösen az egy-kétgyerekes elvált asszonyoknak jelent sokat ez a munkalehetőség, hi­szen ők régebben nehezen éltek, nem bírtak önálló egzisztenciát teremteni. A Baromfiipari Vállalat feldolgozó üzeme szezon idején nyolcszáz embert foglalkoztat. — Igen sok közöttük a cigány — mondja Mag Pál főmérnök. — Aki iparko­dik közülük, azt megtart­juk állandó munkásnak, így maradt nálunk évek­kel ezelőtt Fehér Sándor­­né is, aki ma már szak­munkásnak számít. Azt hiszem, az ő sorsa bizo­nyítja legszemléletesebben az emelkedési lehetősége­ket. Gépkocsivezető férjé­vel a város szélén laktak, putriban. Amikor felépült a mindmáig egyetlen szö­vetkezeti ház, az elsők kö­zött vásároltak benne la­kást, a szülőföldre törés, csak sok eredmény­telen kopogtatás után ta­lálok végre egy boldog la­kót, aki már elrendezke­dett: Finta Mihályt, az Erőtakarmánygyár siló­csoportvezetőjét. — Három évvel ezelőtt kerültem a gyárba — me­séli. — Előtte sokáig há­nyódtam, hiszen csak hat elemit végeztem, szakmám nincs. Egy ideig rakodó­ként dolgoztam, majd a Nemzeti Bankba vettek fel hivatalsegédnek. Bár az asszony is dolgozik, azért mégis sovány kenyér volt ez, hiszen három gye­rek van... Itt a gyárban azonban csaknem a duplá­ját keresem a régi fizeté­semnek és a munkám után végre lakáshoz is jutot­tam. Most már, hogy így rendbe jöttünk, ősszel el­kezdem a továbbtanulást. Szükségem van rá, hiszen lassanként technikusi is­meret kell a mi munkánk­hoz. A szemközti lakásban gyerekarcú, karcsú fiatal­asszonyka nyit ajtót. El se akarom hinni, hogy öt­gyermekes édesanya. — Amikor négy évvel ezelőtt eljöttünk Buda­pestről, még csak egy volt jó helyre települtek az új gyárak. Nagyon kellet­tek ezen a vidéken, fel is pezsdítettek maguk körül mindent. Emberi sorsoknak adtak kedvező fordulatot, s máris észrevehetően megváltoztatták a város arculatát. A Marx téri új házak mellett impozáns épület áll: a tavaly meg­nyílt ipari szakközépisko­la. Elektroműszerészeket és mechanikai műszerésze­ket nevel. Képzésükben a televízió-állomás előadói mellett szívvel-lélekkel részt vesznek a Kontakta szakemberei is. »Haza dol­goznak­, hiszen lehet, hogy már jövőre sor kerül a fiatal üzem újabb, száz­millió forintos bővítésére. Ilyen távlatok tették szükségessé a közgazdasá­gi technikum építését is. Ez az idén kerül tető alá, a régi épületben pedig, ahol eddig működött, ta­lán megindulhat az ipari­­tanuló-képzés, hogy ne sokáig kelljen már Vásár­helyre járni szakmáért a szentesi gyerekeknek. Az iparosodással, a nö­vekvő igényekkel függ össze az is, hogy két évvel ezelőtt nagy költséggel fel­építették a pompás ter­málfürdőt (érdekes kupo­lája miatt itt »török für­dőnek« nevezik, s a kelle­mes szórakozóhelyek kö­zött tartják számon) és korszerűsítették a Petőfi Szállót, amelynek első osz­tályú étterme, elegáns — mosolyog kipirulva Lupsa Miklósné. — Azt is nehezen tűrték az albér­letben, ahol laktunk, havi ötszázért. Férjem szentesi származású, édesanyja ma is itt él a tanyán, ő meg villanyszerelőként járta az országot. A Beloianniszban találtunk egymásra. La­káskilátásaink reményte­lenek voltak, ezért, ami­kor meghallottuk, hogy Szentesen is gyár indul, elhatároztuk: leköltözünk, hátha így könnyebben ala­píthatunk otthont. Először itt is csak a futballpálya öltözőépületében kaptunk egy kicsi szobát, de a Kontaktából — ott dolgo­zik a férjem, — biztattak, tartsunk ki. Bíztunk is, bi­zonyítják a gyerekek ... És most, négy nappal ez­előtt, birtokunkba vettük végleges otthonunkat, bisztrója, cukrászdája ked­velt találkozóhellyé vált. Most a színháztermet sze­retné sürgősen rendbeho­zatni a tanács — pénz már van, csak a kapacitás hiányzik —, a távlati terv­be pedig a közönség sür­getésére került be egy »kultúrkombinát« építése. Félreértés azért ne es­sék: Szentes még nem ipa­ri város, sőt, bizonyára ké­sőbb sem lesz egészen az. A harmincezer lakos zöme az adottságoknak megfe­lelően a mezőgazdaságból él, méghozzá igen jól. A legutóbbi zárszámadáskor a hét termelőszövetkezet­ben 25 559 forint volt átla­gosan az egy tagra jutó évi kereset. A híres szentesi primőr­áruk, a keresett zöldség­félék mellett azonban ma már meghonosodtak az or­szág, sőt a nagyvilág pia­cán a szentesi ipar termé­kei is. A Kontakta műsze­rei, villamosalkatrészei, az Erőtakarmánygyár tápke­verékei, a baromfiüzem konyhakész, félkész cso­magjai. S ami a legfonto­sabb, ebben az alföldi vá­rosban véglegesen helyük­re kerültek a dolgok: csak a termékek vándorolnak el, az emberek már nem. Szentesen ugyanis nin­csenek, s remélhetőleg többé nem is lesznek »fe­lesleges« emberek. Létre­jött, formálódik, izmoso­dik belőlük a munkásosz­tály. • Miklós Dezső Három új gyár gyökerei vert Utánpótlás a „kontaktusoknak'" mmm skot No le A virágoskerttel és a sű­rűn ültetett fákkal öve­zett emeletes faház Hiro­sima külvárosában az Ob­a folyó partján áll. Kö­zel van ide a tenger is, amelynek vizén sikló bár­kák és »hajócskák« látvá­nyos, megnyugtató képet ajándékoznak a ház abla­kaiból kitekintő lakóknak és vendégeknek. Ikoi No­be, így hívják, nevezik a sötétbarna épületet, amely Hirosima atomsérültjeinek pihenője, üdülője. Ira Morris író és felesége, Edit Morris a »Hirosima virágai« című híres mű szerzője alapították 1957- ben, és azóta köztámoga­tásokkal tartják fenn. Mindazok, akik már nem szorulnak kórházi keze­lésre, úgymond »jobbar érzik magukat« és kint a városban, vagy környéke egyedül élnek, ide ebbe a házacskába jönnek öss­­egy-egy ebédre, uzsoná­ra, beszélgetésre. Az Őr­lőnek az a rendelte, hogy fizikai, szellemi lelki pihenést szolgál"..­, son a testben és érzések­ben el nem múló sebek enyhítéséhez. Érkezésünk idején is együtt vannak idős asszo­nyok, férfiak a zászlókkal díszített társalgóban. Ja­pán szokás szerint a kü­szöbön levetjük a cipőn­ket, papucsba bújunk, mélyen meghajolva kö­szöntjük egymást és­­kö­rülüljük a szendvicsekkel, üdítő italokkal terített, székeket nélkülöző kis asztalkákat. Koyichio Ta­­m­abe, a türelmet és nyu­galmat árasztó intézeti vezető kölcsönösen bemu­tatja a vendégeket és ven­déglátókat. Ezután felbo­rul a rend és csoportokba verődve megindul a be­szélgetés. Itt angolokkal, ott amerikaiakkal, megint másutt jugoszlávokkal, bolgárokkal társalognak a betegek. Minket Fukutchi magas, sovány idős bácsi, Yukie Okubo, forradásos arcú néni, Yaoko Mikié, csonkakezű idős asszony Kamekoy Siray, fülhall­gatót hordó ötven év kö­rüli nő és Jasuda bácsi, a 78 éves könnyes szemű, szomorú tekintetű öreg­ember ül körül. Gyakori vendégei a háznak, min­den héten együtt töltenek órákat. Egyikük, másikuk két-három napig is itt pi­­hen a könyvtárral, televí­zióval, rádióval, társasjá­tékkal felszerelt, általuk otthonnak nevezett üdülő­ben. Az együttlét és a gondozók figyelme, mély­séges szeretete nyugalmat kölcsönöz a szívüknek és valamelyest feledteti, eny­híti a szomorút, megrázót, felejthetetlent. De most óhatatlanul is felfakadnak a sebek, mert valameny­­nyien el akarják mondani tragikus történetüket. Fukutchi bácsi beszél közülük a legnehezebben. Lassan forog a nyelve. Ezt az érzékszervét támadta meg a sugárzás. A bomba­támadás idején a szabad­ban volt, a vasútállomás­ra indult. A légnyomás egy hídon érte el, kapta fel és vetette messzire. Amikor hosszan tartó esz­méletlenségéből magához tért, úgy érezte, nem sé­rült meg sehol sem. Nyolc év múltán jelentkezett a baj. Négy évig feküdt a kórházban. Nyelvrákkal operálták. Az orvosok nem bíztak gyógyulásá­ban. Sohasem épül fel, csak hallatlan nagy élet­akaratereje tartja életben. Ugyanilyen sors szövi át Yukie Okubo életét is. Forradásos arcát kezével és kendőjével eltakarja és tekintete kerüli a mién­­két. Kezünk önkéntelenül is ökölbe szorul, amint hallgatjuk félénk, halk szavait. Tíz kilométerre a várostól, hatvanadmagá­­val a mezőn dolgozott ép­pen, amikor közvetlen hő­sugárzás érte, az arcát, a kezét égette meg. Huszon­­ketten azonnal meghaltak, harmincnyolcan úgy, ahogy ő is, életben ma­radtak. A szerencsétlenség után évekig a kórházi ágyat nyomta, nagyon sokszor operálták, amíg valahogyan helyrehozták. Dolgozni nem tud. Anyagi támogatást sehonnan sem kap, ezért szorul az üdü­lőház szerető gondoskodá­sára. Kamekov Siray asz­­szony látszólag felgyógyult sérüléséből.­­Csak a fülén csüngő sárga zsinórú fül­hallgató jelzi, hogy egy életen át hordozza az atombomba-robbanás kö­vetkezményeit. Annak idején, mint a kártyavár, rája dőlt a háza és üveg­szilánkok fúródtak arcá­ba, fülébe. Sok évbe tel­lett, amíg elállították vér­zését, de a szilánkokat so­hasem találták meg. Még sokáig folytatódna a beszélgetés, ha a ven­dégeket nem szólítaná az újabb útrakelés Nagasza­­kiba, a másik, atombom­ba-támadást átélt japán városba. Búcsúzunk Ikoi No­be testben és lélek­ben megcsonkult lakóitól és egyben Hirosimától. Amit láttunk és közvetve átéltünk, képtelenek va­gyunk teljesen kifejezni. Hirosima szomorú képe kitörölhetetlenül él az emlékezetünkben és a mélységes sajnálkozáson túl, meg-megújítja ben­nünk a haragot, a gyűlö­letet azokkal szemben, akik ma is készen állnak arra, hogy atombombával sújtsanak le az emberi­ségre. Timmer József Az üdü­lőház bejárata Betegek és gondozók búcsút intenek a vendégeknek. Előtérben Koyichio Tamabe, az intézet vezetője A vietnami nagykövet saj­tótájékoztatója A Vietnami Demokra­tikus Köztársaság nemze­ti ünnepe, a függetlenség kikiáltásának 20. évfordu­lója alkalmából Hoang Luong nagykövet kedden sajtótájékoztatót tartott. Ismertette a demokra­tikus Vietnam két évti­zed alatt elért eredmé­nyeit, s beszámolt hazá­ja népének az amerikai imperialisták ellen, a nemzeti függetlenségért, az ország újraegyesíté­séért folytatott harcáról. Kifejtette kormányának a vietnami kérdés békés rendezésével kapcsolatos álláspontját. Megelégedés­sel szólt a magyar és a vietnami nép kapcsolatai­nak sokoldalú fejlődésé­ről, majd köszönetet mon­dott a magyar dolgozók­nak a vietnami nép sza­badságharcához nyújtott testvéri támogatásáért A sajtótájékoztató után a megjelent újságíróknak bemutatták a Fiatal ka­tona című filmet amely a vietnami szabadsághar­cosok hősi életéről szól. Eddig mintegy 500 ház újjáépítése kezdődött meg Az idei nagy áradások, esőzések és belvizek ösz­­szesen 4392 lakóépületet rongáltak meg az ország­ban. Több épület sérült meg, mint amennyit az előzetes felméréskor je­lentettek. Sok ház fala ugyanis csak később, a víz visszahúzódása után repedezett meg. A súlyo­san megrongálódott há­zakból 975-öt nem lehet helyreállítani. Ezeknek az épületeknek túlnyomó ré­sze a legveszélyesebb he­lyen, a gyakran víz alá kerülő hullámtérben áll. Most másutt, biztonságos területen építik az új há­zakat, és nem engedélye­zik a hullámtéri terület beépítését. Vas megyében a leg­gyorsabb az újjáépítés. A helyre nem állítható épü­letek pótlására eddig 275 új ház építését kezdték meg, és máris tető alá került 85 épület. Ezenkí­vül 75 házon befejezték a falazási munkálatokat, és 10 árvízkárosult új csalá­di otthona már elkészült. Győr és Baranya megyé­ben 18, illetve 41 új ház építése tart a befejező munkálatoknál. Országo­san eddig mintegy 500 ház újjáépítése kezdődött meg, 230 épület fala már megépült és jelentős ré­sze tető alá került. Országszerte kielégítő a helyreállítás üteme, és na­gyobb fennakadás ezután sem várható. Az előírt ha­táridőig, az év végéig mindenütt lakhatóvá te­szik a megrongálódott vagy az újjáépülő háza­kat. . Az árvízkárosultak egy része szeptember 1 után is a korábban igény­be vett tantermekben marad. 78 ilyen tante­remre szeptember 1 -után is szükség lesz, s ezért át­menetileg növelik a vál­takozó tanítás mértékét az érintett iskolákban. (MTI) Elkészült az első 150 megawattos turbógenerátor A Ganz Villamossági Művekben elkészült az eddigi legnagyobb telje­sítményű — 150 mega­wattos — turbógenerátor, amit a Dunamenti Hő­erőműben helyeznek majd üzembe. Ebben a leg­újabb erőműben összesen 600 megawatt teljesítmé­nyű áramfejlesztő gépeket szerelnek fel, három 150 megawattost és ugyan­annyi 50 megawattost 150 megawattos gép most készült először, mégpedig a leningrádi Elektroszila Gyár dokumentációi alap­ján. Egy teljes 150 me­gawattos gépegységet vá­sároltunk a Szovjetunió­tól generátorral, turbiná­val és kazánnal, a har­madikat jövőre gyártja a Ganz Villamossági Mű­vek. (MTI) Kállai Gyula megkezdte szabadságát Kállai Gyula, a forra­dalmi munkás-paraszt kormány elnöke kedden megkezdte ez évi rendes szabadságát, melynek egy részét a Szovjetunióban tölti. (MTI) Vietnam nemzeti ünnepe alkalmából Vietnam nemzeti ünne­pe, a függetlenség kikiál­tásának 20. évfordulója alkalmából »Húsz éve független a Vietnami De­mokratikus Köztársaság« címmel kiállítás nyílt a pesterzsébeti Vasas Mű­velődési Házban. Megnyi­tóbeszédet Hoang Luong, a VDK magyarországi nagykövete mondott. Az ünnepi beszédet kö­vetően a megnyitó nagy­számú közönsége megte­kintette a kiállítást, ame­lyen több mint 50 fotó és több térkép szemlélteti a vietnami népnek az im­perialista agresszorok el­len vívott hősi küzdel­meit. (MTI) Két új bánya Új bányák a tatabányai szénmedencében: a XV.c és a XV/c—3. Bár még mind a két bányában dol­goznak az aknamélyítők, építik a föld alatti vága­tokat és térségeket, már szenet is küldenek a fel­színre. A XV/c-ben mun­kához kezdtek az első sze­­nelő csapatok, s a másik bányában is rövidesen megkezdik az üzemszerű termelést. 900 hektár új erdő Szolnokon és a megyé­ben megkezdődött az őszi erdőtelepítés. A Közép- Tisza vidékén csaknem 900 hektárnyi területen ül­tetik el a facsemetéket. A Jászberény melletti 900— 1000 hold nagyságú, úgy­nevezett »jászhomok« er­dősítésén kívül nagy te­rületen erdősítenek a ti­szafüredi, a kisújszállási­­ és a szolnoki gazdaságok is.

Next