Népszava, 1966. július (94. évfolyam, 154–180. szám)
1966-07-01 / 154. szám
E gy év után mérlegen a munkaügyi döntőbizottságok tevékenysége Tezrő mint 15 évvel ezelőtt alakultak meg hazánkban a munkavállalók és munkáltatók közötti vitákat eldöntő új típusú szervek, az egyeztető bizottságok. Kisebb-nagyobb zökkenőkkel, de sikeresen, jól oldották meg feladataikat. A fejlődés megkövetelte e társadalmi szervek továbbfejlesztését, s így született meg a munkaügyi döntőbizottságok rendszere, amelyet ez 1965. január 1-én életbe lépett, a Munka Törvénykönyvét módosító rendelkezések hívtak életre. Kezdetiben nehezen indult a döntőbizottságok megalakítása és lényegében egy éve működnek. Egy esztendő nem nagy idő, de nem árt számvetést készíteni a megtett útról, már csak ahogyan további érdekében is. Jó tapasztalatok Hazánkban jelenleg öt és félezer munkaügyi döntőbizottság működik, több mint húszezer taggal és póttaggal. A döntőbizottságok több mint 33 százaléka a fővárosban tevékenykedik. E számok önmagukban is bizonyítják, nehéz kialakítani egységes gyakorlatot a munkaügyi döntőbizottságok munkájában. A szakszervezetek és a Munkaügyi Minisztérium igyekezett a legnagyobb segítséget nyújtani a zavartalan induláshoz és a megfelelő munkához. E segítségnyújtás sorában nagy jelentőségű volt a munkaügyi döntőbizottságok elnökeinek tavaly novemberi országos értekezlete. E fórum kitűnő alkalmat nyújtott a még tisztázatlan kérdések rendezésére és lökést adott arra is, hogy sok olyan helyen megalakuljanak a munkaügyi döntőbizottságok, ahol a szakszervezeti bizottság és a vállalat mulasztása miatt erre nem került sor, a szakszervezeti bizottságok újjáválasztását követő két héten belül. Néhány beszédes szám az eredményes munkáról: a vállalati vagy közös munkaügyi döntőbizottságok által tárgyalt munkaügyi vitáknak mindöszsze egyharmada került tovább másodfokú elbírálásra. A megtámadott határozatoknak pedig mindössze egyharmadát, kellett megváltoztatni. Többségükben tehát jónak bizonyultak a másodfokú határozatok is. A fiatal társadalmi szervezeteknek nincs könnyű dolguk. Emelkedett az ügyek száma, hiszen igen sok olyan vita, amely azelőtt csak bíróság előtt volt tisztázható — például az üzemi balasetból eredő kártérítések, leltárhiányos ügyek stb. — ma első fokon A munkaügyi döntőbizottsághoz kerülnek, abból az alapelvből kiindulva, hogy minden munkaügyi vitát ezek a szervek tárgyaljanak elsőfokon, kivéve a magasabb vezető állású dolgozók vitás ügyeit. Az igazsághoz hozzátartozik az is, a munkaügyi döntőbizottságok munkáját megkönnyítette, hogy a vállalatok egyre inkább megalapozottabb intézkedéseket hoznak. Budapesten például az összes munkaügyi viták mindössze 30 százalékában állapították meg, hogy a vállalat intézkedése törvénysértő volt. Baj van azonban az emberekkel való törődéssel. A legtöbb panasznak és fellebbezésnek ugyanis az az oka, hogy az egyébként törvényes intézkedéseket nem magyarázzák meg, nem indokolják kellőképpen és a dolgozók azokat sérelmesnek tartva keresik vélt igazukat. Előny az állandó elnök Mi az a néhány alapvető változás, amely elősegítette az eredményesebb munkát? Elsősorban talán az állandó elnökök rendszere, mert ez lehetővé tette, hogy a szinte hetenként váltakozó soros elnökök helyett egy felelőse legyen a munkaügyi viták intézésének. A felelősségen túlmenően az állandó elnöki rendszer azt is lehetővé tette, hogy rendszeres képzésüket is biztosítsák. Sokat segített az is, hogy az egyeztető bizottságok négy tagjával szemben a munkaügyi döntőbizottság háromtagú. Ez megszüntette a szavazategyenlőség lehetőségét. Azelőtt ugyanis előfordult nem egy esetben, hogy — ha a bizottság tagjai »kényelmetlennek« találták a döntést — szavazategyenlőséget alakítottak ki és ezzel elhárítva a döntést, »tovább dobták a labdát«. Erre ma nincs lehetőség, kénytelenek dönteni minden ügyben. Ez a »kényszerűség« pitiig azzal az előnnyel jár, hogy alaposan megvizsgálják az ügyeket és úgy döntenek. A megtett út azonban nem mentes a göröngyöktől. Például még mindig vitatott — főleg az építőipari vállalatoknál — az illetékesség kérdése, ez, hogy a vidéki telephelyen, építkezésen állandóan dolgozók vitáját melyik munkaügyi döntőbizottság bírálja el, így azután előfordul, hogy jogszabályellenesen a központban működő döntőbizottság hoz határozatot. A Bányászati Építő Vállalat kazincbarcikai normájának ügyét például a budapesti központban működő döntőbizottság tárgyalta, pedig a járási közös munkaügyi döntőbizottság volt az illetékes, mert az ottani építkezésnek nincs a saját döntőbizottsága. Jó határozat — rossz indokolás Mit ér a legtörvényesebb határozat, ha nem bizonyítják igazságát, ha az érdemi határozatnak rossz az indokolása? Nem sokat, s ez is egy buktató az úton. Sokszor a jó határozatot, rosszul indokolják, és sokszor nem hivatkoznak az indokolásban az alkalmazott jogszabályokra sem, így azután az elmarasztalt fél nincs meggyőzve ellenfele igazáról, és fellebbez, sokszor alaptalanul. Az ÉM Budai Tégla- és Cserépipari Vállalati konyha, vezetőjét leltárhiányban elmarasztalták. A munkaügyi döntőbizottság mentesítette a hiány megfizetése alól, mert a sok száz fő étkeztetését biztosító konyhán 12 kanál hiánya miatt nevetséges a felelősségre vonás. A dolgozót méltányosságból mentesítették a hiány megfizetése alól, de a határozat indokolásában pontosan arra a jogszabályra hivatkoztak, amely alapján marasztalni kellett volna. Egy-egy munkaügyi vitában emberek sorsáról, kisebb-nagyobb összegek kifizetéséről kell dönteni. Nem mindegy tehát, mit tartalmaz a jegyzőkönyv, rögzíti-e pontosan az eseményeket. Egyes esetekben a jegyzőkönyv pontatlansága miatt úgy néz ki, mintha törvénysértés történt volna. A KÖZTI munkaügyi döntőbizottságának kétszer adta viszsza az iratokat a területi munkaügyi döntőbizottság, mert a jegyzőkönyvből nem lehetett megállapítani, részt vett-e a tárgyaláson a panaszos. Ráadásul a jegyzőkönyvbe foglalták a határozatot és az egészet csak az elnök írta alá nem derült tehát ki, hogy a bizottság tagjai egyetértettek-e a döntéssel és az ő akaratukat fejezi-e ki az. Gyakorlat teszi a mestert — mondás itt is igazolódott. A tapasztalatok szerint ugyanis a nagyobb vállalatoknál, ahol sok ügyet tárgyalnak, jobban dolgoznak a munkaügyi döntőbizottságok, mint a kisebb szerveknél. A MVM 18. sz. Intézetének munkaügyi döntőbizottsága például egy besorolási vitát csupán két taggal tárgyalt. A tárgyalást elnapolták és legközelebb már nem is rögzítették a jegyzőkönyvben, hogy mi történt, a jelenlevők felsorolása után leírták a határozatot, amelyet ráadásul sem a dolgozónak, sem az igazgatónak nem küldtek meg. A munkaügyi döntőbizottságok még fiatalok, s ezért segítségre, támogatásra szorulnak. Megkapják ezt? Új határidő kell A területi munkaügyi döntőbizottságok a szakszervezetek megyei tanácsaival közösen, szinte kivétel nélkül valamennyi megyében folytatnak nevelő-oktatómunkát. Budapesten például a módosító rendelet megjelenését követően 30 előadást tartottak és az újonnan megalakult döntőbizottságoknál további 50 ilyen előadás hangzott el. Sajnos azonban mindez kevés, de a lemaradásért nem lehet a területi munkaügyi döntőbizottságokat okolni, mert sok az ügy és kevés az ember. Így aztán kevés idő és lehetőség jut a vállalati munkaügyi döntőbizottságok rendszeres látogatására, hiszen sokszor az ügyeket sem tudják határidőben letárgyalni. S ha már a határidőknél tartunk, szólni kell a munkaügyi döntőbizottságok részére előírt nyolcnapos határidő rövidségéről. E társadalmi szerv tagjai gazdasági munkájukon felül, társadalmi munkában tevékenykednek. A panasz benyújtásától számított nyolc napn belül nem tudnak minden ügyet olyan alaposan előkészíteni, hogy azt érdemben tárgyalják és megalapozott, körültekintő határozatot hozzanak, így most vagy túllépik a határidőt, vagy határozatuk sem megalapozott. Mindkettő helytelen és törvénysértő. Felvetődik: nem lenne-e helyes ezt a határidőt 1ó napra felemelni ? Eredmények és problémák. Ez jellemzi a munkaügyi döntőbizottságok egyéves tevékenységét. A mérleg serpenyőjében azonban nehezebb az eredmény. A további jó munka előfeltétele, hogy a vállalatok vezetői ne akadályozák e bizottságok munkáját, ne igyekezzenek ártani — amint néhány esetben előfordult — azoknak az elnököknek és tagoknak, akik nem kedvükre való határozatot hoztak. A szakszervezeti szervekre, elsősorban a szakszervezeti bizottságokra pedig az a feladat hárul, hogy rendszeresen kísérjék figyelemmel a döntőbizottságok munkáját és állandóan törődjenek a tagok fejlődésével ,képzésével. Szegő Tamás ! Szellemi üdülés Víz, napfény, kultúra Nyaranta százezrek kerekednek fel az ország minden táján, hogy beutalással a zsebükben két héten keresztül kipihenjék az egész évi munka fáradalmait a nagyszerű Balaton partja mentén. Kényelmes szobák, jó ellátás, előzékeny kiszolgálás biztosítja, hogy a napi dologban megfáradt testek új erőre kapjanak. De a megszokott mindennapok egymásutánjaElső állomásunk Balatonföldvár volt, ahol a Szaktanács üdülési igazgatósága székel. Mindjárt feltűnt egy nagyon ízléses, új épület, melynek tavaly még hire-hamva sem volt. — A központi étterem — mondja Mohácsi Lajos, a központ kulturális felelőse —, az idén avattuk. Nemcsak étkezésre, hanem sokféle rendezvény befogadására is alkalmas. Ezek között különösen vonzó egy új forma, amelyet mi SZO MO-PRESZSZÓ-nak kereszteltünk el. Ami annyit jelent: SZOT- mozi-presszó. Esténként, vacsora után itt filmeket vetítünk, közben, a szünetekben hanglemezről tánczenét adunk, a vetítés alatt az asztaloknál kávét, frissítőt lehet fogyasztani. Beszélgetés közben papírok kerülnek elő, ezeken böngésszük a lehetőségeket, amelyek az egyéni igényekhez közelítve szolgálnák a szellem üdülését. A Szaktanács üdülőire terjedő keretek jók. Csak ebben a körzetben közel harminc kulturális felelős gondja-bája, hogy tartalmas, jó szórakozásban ne Az volna jó, ha a szórakozás más területein is hasonlóan magas színvonalat lehetne biztosítani. Sajnos azonban ettől még meglehetősen távol vagyunk. Mindenesetre a legmegnyugtatóbb a helyzet az olvasnivaló tekintetében A központi könyvtár mellett minden üdülő rendelkezik kisebb-nagyobb létszámú könyvvel. Ez nagyon fontos, mivel jól kikapcsolódva nemcsak a test, hanem a szellem is igényli a megfelelő táplálékot, a víz, a napfény mellett a kellemes szórakozást. Az étlap az ebédlőkben évről évre egyre változatosabb, dő a választék. Vajon mit kínál a szellemnek szánt étlap, milyen e tekintetben a választék? Erre kerestünk most, a szezon elején választ, a Balaton déli oldalán barangolva, legyen hiány. Egy-egy nagyobb helyen brigádvezető fogja össze a munkájukat. Négyet közülük — Siófokon, Földváron, Lellén és Bogláron — felkerestünk, így személyesen meggyőződhettünk róla, hogy fiatal, ügyszerető emberek, akik tőlük telhetően mindent elkövetnek a kultúra érdekében. Hozzá kell tennünk azonban, hogy még több munkájára volna szükség a kultúrának, de nagyon nehéz megfelelőeket találni erre az idényjellegű beosztásba. A Balaton-part műsorai közt tallózva, kétségtelen a legszínvonalasabbak a Filharmónia rendezésében műsorra kerülő koncertek A fellépő művészek közt találjuk Gabos Gábort, Ungár Imrét, Szendrei Karper Lászlót, Kocsis Albertet, Szabó Csillát. A műsorok nem hosszúak, s a művészek közvetlen kapcsolatot is teremtenek a hallgatósággal, művészetről, zenéről beszélgetnek velük. Természetesen a közönség érdeklődése nem egyforma, de a megjelentek körében a siker osztatlan. az írott szó — különösen rossz idő esetén — majd mindenkit becsábít a könyvtárba, hiszen ma már sokan vallják: olvasni jó, ■. — Programszerűen célul tűztem magam elé — mesélte az egyik kulturális felelős —, hogy olyan embereket szoktassak rá ismét a betű szeretetére, akik talán iskoláskoruk óta nem vettek kezükbe könyvet. Az elmúlt héten például egy paraszt bácsika böngészett végig egy regényt Jókaitól. A másikat már nem volt ideje végigolvasni, de fogadkozott, ha Pesten átszáll, megveszi a boltban. A gond a választék körül van. Egy-egy sikeresebb könyvből kevés van, nem jut minden érdeklődőnek. De ezen talán könnyű volna segíteni. Bevallom, először meghökkentem, mikor hallottam, hogy TIT előadásokat is terveznek minden esztendőben. Talán túlzás, hogy az üzemi ismeretterjesztésnek ezt a formáját az üdülőkben is próbálják — ha kell formálisan is — meghonosítani. A kultúra »felszolgálása« a beutaltak közt igencsak nagy tapintatot, körültekintést igényel. Kényszeríteni senkit és semmit nem szabad. Megnyugtattak, ez az aggályom alaptalan. Mindent lehet jól és rosszul csinálni. Az előadások tér kése. Általában nagyon népszerűek az üdülők körében a különféle vetélkedők. Nem is rossz dolog, ha valamilyen szellemi fejtéma keretén belül mérik össze a részvevők ismereteiket. El kell marasztalni viszont azokat az összejöveteleket, amelyeken a csépűrágással rokon számok szerepelnek. Mint például a csokoládé evés késsel villával, lepényevés és ehhez hasonlók. Félreértés ne essék, nem gyerekek, hanem felnőttek körében. Az üdülési szezon kezdetén vagyunk, a tapasztalatok még szórványosak, jó és rossz értelemben egyaránt. A legtöbb aggodalom máris a Szabadtéri színpadok elkövetkező műsorrendjét környékezi. Éppen az elmúlt esztendők rossz emléke kísért. Az idei programot átlapozva mi sem érezzük megnyugtatóknak a várható eseményeket. Annál is inkább, mivel már az első bemutatkozás bizony balul ütött ki. A »Kék- Fekete« elnevezésű együtmását a Balaton szabja meg. Annak irodalmával, földrajzi vonatkozásaival, műemlékeivel, folklórjával foglalkoznak. Sikere pedig azon múlik, hogy milyen az előadó, s mit eszel ki előadásának színesítésére. Mint hallottam, máris volt olyan előadás, amelyet meg kellett ismételni. Az esetek zömére, sajnos, nem az utóbbi a jellemző. Az előadók többségének felkészültségéhez ugyanis szó férhet. Ez természetesen csak akkor derül ki, ha a kitűzött időpontban megjelennek. Igen gyakori eset azonban, hogy el sem jönnek — minden külön értesítés nélkül. Keserű szavakat hallottam, hogy miként hagyta cserben a kulturális felelőst a bejelentett előadó. Az egybegyűltek számára aztán csak ügygyel-bajjal lehetett — például rögtönzött irodalmi esttel — áthidalni a helyzetet siker es magyar énekesekből és lengyel zenészekből áll. A bemutatkozásuk kétes sikert aratott. A Zenekar előadásmódja olyan szertelenül hatásvadászó, beatles-majmoló, hogy hatása a fiatalok körében többízben zajos botrányokat idézett elő. Az Országos Rendező Irodának nem ártott volna allaposabban megvizsgálni a zenekar számait, aa előadásuk stílusát. Egyébként az sincs rendben, hogy az ORI egész nyárra tervezett »Csak nyaralóknak.« című összeállítása felől a kultúra balatoni intézőinek fogalmuk sincs. Gondolom ez nem a gondosá és latolgatott tervek meglapozottságára vall. Az idei nyár elején a napfény meglehetősen mostohán bánt a rá szomjazó üdülőkkel. Úgy tetszik, a szellemi napsütés sem egyenletes, főleg átvonulásokat jelez a jelenlegi kulturális tervek, bizonytalan elképzelések mutatója. Szombathelyi Ervin SZOMO-PRESSZÓ Olvasni jó... Nógrádi Sándor: Új történet kezdődött A könyv címe kétszeresen igaz: a történet kezdetekor, 1945-ben és 1956 végén, az ellenforradalom után is »új történet kezdődött« Magyarország számára. A két időpont közti korszakot öleli fel Nógrádi Sándor önéletrajzi regénye. Mégsem csak önéletrajz, hiszen írója közvetlen közelből látta, tapasztalta, hogyan alakul, hogyan alakítják az ország Sorsát. A Látottakról és tapasztaltakról elmondottakon az igazságkeresés és igazságtétel szenvedélye süt át Ez magától értetődő is, hiszen a felszabadulás utáni lelkes országszépítés, az ezt követő személyi kultusz korának értékeléseiben sokan még ma is végletes álláspontot vallanak. A szerző joggal állapítja meg, hogy ez az idő nem csak fehér, nem csak fekete. Hiba lebecsülni azokat az óriási eredményeket amelyek ebből az időből datálódnak, de hiba nem levonni a következtetéseket az elkövetett súlyos hibákból. Rendkívül izgalmas és tanulságos az író személyes élményein át bepillantani az eddig alig, vagy egyáltalán nem ismert »kulisszatitkokba«. NÉPSZAVA Könyvjelző megismerni — legalábbis nagy vonalakban — ennek a korszaknak bonyolult eseményeit. (Kossuth) M. J. Stefan Heym: Az értelem világa Az olvasó jól ismeri A szerző nevét, hisz néhány kötete — az Aranyváros, a Glasenapp ügy, a Keresztesvitézek, a Sasok és graffmadarak — itt, Magyarországon is sikert aratott. Az új könyv (bár Amerikában írta Heym) a háború után fellélegző, várakozó Csehszlovákiában játszódik. Tulajdonképpen a három Bendafivér különböző életútját elemzi az írói eseményeken, csalódásokon, kiábrándulásokon, reménykedéseken keresztül. Elsősorban csak családregény-e Az értelem világa — mint ahogy Heym kritikusai vallják? A történet mozgása önmagában nem cáfolja ezt a véleményt. Hisz elsősorban néhány ember magánéletéről van szó. De a három fivér története — egyedi vonások mellett is — a demokratikus fejlődés összes és tipikus problémáit hordozza. A három figura tipikus jelensége volt a háború utáni esztendőknek. Így tehát inkább korfajz ez a könyv, mintsem egyedi családtörténet. Heym stílusa könynyed, egyszerű. Regényépítkezése azonban néhol az ötvenes évek regényírói modorára emlékeztet. A könyvet Vajda Miklós fordította le magyar nyelvre. (Magvető) G. L módszerrel éri el, hogy a még oly hétköznapinak tűnő részletek is, kitűnően hozzájárulnak Schubert emberi és művészi portréjának megismeréséhez. (Zeneműkiadó) H. G. Fábián László: Franz Schubert életének krónikája Szórványosan fennmaradt dokumentumokból naplószerűen és időrendben összeállított életműkrónika: így lehet jellemezni Fábián Llászló kiválóan sikerült vállalkozását. Schubert alakját, az élő romantika megtestesítőjét való nagyságában, Beethoven-közeiben teszi ismertté. Zenei lángelméjét ma már nem lehet csupán utolérhetetlen dal költészetére szűkíteni. Fábián fölöslegesen nem részletez, nem fejteget, de főként nem színez. Bölcs távlatból, éretten, tapasztaltan értékel. Szigorú önfegyelemmel, a pontos kerettel hitelesített levelek, följegyzések, visszaemlékezések részleteit rakosgatja össze példás műgondda. Éppen ezzel a Szamuely Tibornál Emlékeim Élményekben gazdag életről számol be ez a könyv, a Magyar Tanácsköztársaság népbiztosának, Szamuely Tibornak a felesége mondja el emlékeit gyermekkorától égiszen második moszkvai emigrációja kezdetéig. A szerző egy forradalmár életútjáról vall — mindenkor nagyon őszinte, emberi hangon, írása minden sorában tükröződik a fáradalom iránti elkötelezettség érzése. Megismerkedünk — mégpedig a valóság erejével lenyűgöző stílusban — a Tanácsköztársaság korával, majd pedig a moszkvai és a berlini emigráció életével. Tanúi vagyunk egy emberi jellem alakulásának, megpróbáltatásainak, harcainak. Szamuely Tiborné életregényének első része gazdag dokumentációval és a szerző készítette rajzokkal ad képet arról a korszakról, amely a fiatalabb korosztályok előtt már csak a történelemkörtyvekből ismert. (Zrínyi) Mp. 1966. július 1