Népszava, 1966. július (94. évfolyam, 154–180. szám)

1966-07-01 / 154. szám

E­ ­gy év után mérlegen a munkaügyi döntőbizottságok tevékenysége Tezrő mint 15 évvel ez­előtt alakultak meg ha­zánkban a munkavállalók és munkáltatók közötti vitákat eldöntő új típusú szervek, az egyeztető bi­zottságok. Kisebb-na­­gyobb zökkenőkkel, de si­keresen, jól oldották meg feladataikat. A fejlődés megkövetelte e társadal­mi szervek továbbfejlesz­tését, s így született meg a munkaügyi döntőbizott­ságok rendszere, amelyet ez 1965. január 1-én élet­be lépett, a Munka Tör­vénykönyvét módosító rendelkezések hívtak élet­re. Kezdetiben nehezen in­dult a döntőbizottságok megalakítása és lényegé­ben egy éve működnek. Egy esztendő nem nagy idő, de nem árt számve­tést készíteni a megtett útról, már csak a­­ho­gyan további érdekében is. Jó tapasztalatok Hazánkban jelenleg öt és félezer munkaügyi dön­tőbizottság működik, több mint húszezer taggal és póttaggal. A döntőbizott­ságok több mint 33 szá­zaléka a fővárosban te­vékenykedik. E számok önmagukban is bizonyít­ják, nehéz kialakítani egységes gyakorlatot a munkaügyi döntőbizottsá­gok munkájában. A szakszervezetek és a Munkaügyi Minisztérium igyekezett a legnagyobb segítséget nyújtani a za­vartalan induláshoz és a megfelelő munkához. E segítségnyújtás sorában nagy jelentőségű volt a munkaügyi döntőbizottsá­gok elnökeinek tavaly no­vemberi országos értekez­lete. E fórum kitűnő al­kalmat nyújtott a még tisztázatlan kérdések ren­dezésére és lökést adott arra is, hogy sok olyan helyen megalakuljanak a munkaügyi döntőbizottsá­gok, ahol a szakszerve­zeti bizottság és a válla­lat mulasztása miatt erre nem került sor, a szak­­szervezeti bizottságok új­já­választá­sát követő két héten belül. Néhány beszédes szám az eredményes munkáról: a vállalati vagy közös munkaügyi döntőbizott­ságok által tárgyalt mun­kaügyi vitáknak mindösz­­sze egyharmada került tovább másodfokú elbírá­lásra. A megtámadott ha­tározatoknak pedig mind­össze egy­harmadát, kellett megváltoztatni. Többsé­gükben tehát jónak bizo­nyultak a másodfokú ha­tározatok is. A fiatal társadalmi szervezeteknek nincs könnyű dolguk. Emelke­dett az ügyek száma, hi­szen igen sok olyan vita, amely azelőtt csak bíró­ság előtt volt tisztázható — például az üzemi bal­­asetból eredő kártérítések,­­ leltárhiányos ügyek stb. — ma első fokon A munka­ügyi döntőbizottsághoz kerülnek, abból az alap­­elvből kiindulva, hogy minden munkaügyi vitát ezek a szervek tárgyalja­nak elsőfokon, kivéve a magasabb vezető állású dolgozók vitás ügyeit. Az igazsághoz hozzá­tartozik az is, a munka­ügyi döntőbizottságok munkáját megkönnyítet­te, hogy a vállalatok egy­re inkább megalapozot­tabb intézkedéseket hoz­nak. Budapesten például az összes munkaügyi vi­ták mindössze 30 száza­lékában állapították meg, h­ogy a vállalat intézkedé­se törvénysértő volt. Baj van azonban az emberek­kel való törődéssel. A leg­több panasznak és felleb­bezésnek ugyanis az az oka, hogy az egyébként törvényes intézkedéseket nem magyarázzák meg, nem indokolják kellőkép­pen és a dolgozók azokat sérelmesnek tartva kere­sik vélt igazukat. Előny az állandó elnök Mi az a néhány alapve­tő változás, amely előse­gítette az eredményesebb munkát? Elsősorban talán az ál­landó elnökök rendszere, mert ez lehetővé tette, hogy a szinte hetenként váltakozó soros elnökök helyett egy felelőse le­gyen a munkaügyi viták intézésének. A felelőssé­gen túlmenően az állan­dó elnöki rendszer azt is lehetővé tette, hogy rend­szeres képzésüket is biz­tosítsák. Sokat segített az is, hogy az egyeztető bi­zottságok négy tagjával szemben a munkaügyi döntőbizottság háromta­gú. Ez megszüntette a szavazategyenlőség lehe­tőségét. Azelőtt ugyanis előfordult nem egy eset­ben, hogy — ha a bizott­ság tagjai »kényelmetlen­nek« találták a döntést — szavazategyenlőséget ala­kítottak ki és ezzel elhá­rítva a döntést, »tovább dobták a labdát«. Erre ma nincs lehetőség, kénytele­nek dönteni minden ügy­ben. Ez a »kényszerűség« pitiig azzal az előnnyel jár, hogy alaposan meg­vizsgálják az ügyeket és úgy döntenek. A megtett út azonban nem mentes a göröngyök­től. Például még mindig vitatott — főleg az építő­ipari vállalatoknál — az illetékesség kérdése, ez, hogy a vidéki telephelyen, építkezésen állandóan dol­gozók vitáját melyik munkaügyi döntőbizottság bírálja el, így azután elő­fordul, hogy jogszabály­­ellenesen a központban működő döntőbizottság hoz határozatot. A Bá­nyászati Építő Vállalat kazincbarcikai normájá­nak ügyét például a bu­­dap­esti központban mű­ködő döntőbizottság tár­gyalta, pedig a járási kö­zös munkaügyi döntőbi­zottság volt az illetékes, mert az ottani építkezés­nek nincs a saját döntőbi­zottsága. Jó határozat — rossz indokolás Mit ér a legtörvénye­sebb határozat, ha nem bizonyítják igazságát, ha az érdemi határozatnak rossz az indokolása? Nem sokat, s ez is egy bukta­tó az úton. Sokszor a jó határozatot, rosszul indo­kolják, és sokszor nem hi­vatkoznak az indokolás­ban az alkalmazott jog­szabályokra sem, így az­után az elmarasztalt fél nincs meggyőzve ellen­fele igazáról, és fellebbez, sokszor alaptalanul. Az ÉM Budai­ Tégla- és Cse­répipari Vállalati konyha, vezetőjét leltárhiányban elmarasztalták. A munka­ügyi döntőbizottság men­tesítette a hiány megfi­zetése alól, mert a sok száz fő étkeztetését bizto­sító konyhán 12 kanál hiánya miatt nevetséges a felelősségre vonás. A dolgozót méltányosságból mentesítették a hiány megfizetése alól, de a ha­tározat indokolásában pontosan arra a jogsza­bályra hivatkoztak, amely alapján marasztalni kel­lett volna. Egy-egy munkaügyi vi­tában emberek sorsáról, kisebb-nagyobb összegek kifizetéséről kell dönteni. Nem mindegy tehát, mit tartalmaz a jegyzőkönyv, rögzíti-e pontosan az ese­ményeket. Egyes esetek­ben a jegyzőkönyv pon­tatlansága miatt úgy néz ki, mintha törvénysértés történt volna. A KÖZTI munkaügyi döntőbizottsá­gának kétszer adta visz­­sza az iratokat a területi munkaügyi döntőbizott­ság, mert a jegyzőkönyv­ből nem lehetett megálla­pítani, részt vett-e a tár­gyaláson a panaszos. Rá­adásul a jegyzőkönyvbe foglalták a határozatot és az egészet csak az elnök írta alá nem derült tehát ki, hogy a bizottság tag­jai egyetértettek-e a dön­téssel és az ő akaratukat fejezi-e ki az. Gyakorlat teszi a mes­tert — mondás itt is iga­zolódott. A tapasztalatok szerint ugyanis a nagyobb vállalatoknál, ahol sok ügyet tárgyalnak, jobban dolgoznak a munkaügyi döntőbizottságok, mint a kisebb szerveknél. A MVM 18. sz. Intézetének munkaügyi döntőbizottsá­ga például egy besorolási vitát csupán két taggal tárgyalt. A tárgyalást el­napolták és legközelebb már nem is rögzítették a jegyzőkönyvben, hogy mi történt, a jelenlevők fel­sorolása után leírták a határozatot, amelyet rá­adásul sem a dolgozónak, sem az igazgatónak nem küldtek meg. A munkaügyi döntőbi­zottságok még fiatalok, s ezért segítségre, támoga­tásra szorulnak. Megkap­ják ezt? Új határidő kell A területi munkaügyi döntőbizottságok a szak­­szervezetek megyei taná­csaival közösen, szinte ki­vétel nélkül valamennyi megyében folytatnak ne­velő-oktatómunkát. Buda­pesten p­éldául a módosí­tó rendelet megjelenését követően 30 előadást tar­tottak és az újonnan meg­alakult döntőbizottságok­nál további 50 ilyen elő­adás hangzott el. Sajnos azonban m­indez kevés, de a lemaradásért nem lehet a területi munkaügyi döntőbizottságokat okol­ni, mert sok az ügy és kevés az ember. Így az­tán kevés idő és lehető­ség jut a vállalati munka­ügyi döntőbizottságok rendszeres látogatására, hiszen sokszor az ügyeket sem tudják határidőben letárgyalni. S ha már a határidők­nél tartunk, szólni kell a munkaügyi döntőbizottsá­gok részére előírt nyolc­napos határidő rövidségé­ről. E társadalmi szerv tagjai gazdasági munká­jukon felül, társadalmi munkában tevékenyked­nek. A panasz benyújtá­sától számított nyolc na­­p­­n belül nem tudnak minden ügyet olyan ala­posan előkészíteni, hogy azt érdemben tárgyalják és megalapozott, körülte­kintő határozatot hozza­nak, így most vagy túl­lépik a határidőt, vagy határozatuk sem megala­pozott. Mindkettő helyte­len és törvénysértő. Fel­vetődik: nem lenne-e he­lyes ezt a határidőt 1ó napra felemelni ? Eredmények és problé­mák. Ez jellemzi a mun­kaügyi döntőbizottságok egyéves tevékenységét. A mérleg serpenyőjében azonban nehezebb az eredmény. A további jó munka előfeltétele, hogy a vállalatok vezetői ne akadályozák e bizottsá­gok munkáját, ne igye­kezzenek ártani — amint néhány esetben előfor­dult — azoknak az elnö­köknek és tagoknak, akik nem kedvükre való hatá­rozatot hoztak. A szak­­szervezeti szervekre, első­sorban a szakszervezeti bizottságokra pedig az a feladat hárul, hogy rend­szeresen kísérjék figye­lemmel a döntőbizottsá­gok munkáját és állan­dóan törődjenek a tagok fejlődésével ,képzésével.­­ Szegő Tamás ! Szellemi üdülés Víz, napfény, kultúra Nyaranta százezrek ke­rekednek fel az ország minden táján, hogy beuta­lással a zsebükben két hé­ten keresztül kipihenjék az egész évi munka fára­dalmait a nagyszerű Ba­laton partja mentén. Ké­nyelmes szobák, jó ellá­tás, előzékeny kiszolgálás biztosítja, hogy a napi do­logban megfáradt testek új erőre kapjanak. De a megszokott min­dennapok egymásutánja­Első állomásunk Bala­tonf­öld­vár volt, ahol a Szaktanács üdülési igaz­gatósága székel. Mindjárt feltűnt egy nagyon ízlé­ses, új épület, melynek ta­valy még hire-hamva sem volt. — A központi étterem — mondja Mohácsi Lajos, a központ kulturális fele­lőse —, az idén avattuk. Nemcsak étkezésre, ha­nem sokféle rendezvény befogadására is alkalmas. Ezek között különösen vonzó egy új forma, ame­lyet mi SZO­ MO-PRESZ­­SZÓ-nak kereszteltünk el. Ami annyit jelent: SZOT- mozi-presszó. Esténként, vacsora után itt filmeket vetítünk, közben, a szüne­tekben hanglemezről tánczenét adunk, a vetítés alatt az asztaloknál kávét, frissítőt lehet fogyasztani. Beszélgetés közben pa­pírok kerülnek elő, eze­ken böngésszük a lehető­ségeket, amelyek az egyé­ni igényekhez közelítve szolgálnák a szellem üdü­lését. A Szaktanács üdülőire terjedő keretek jók. Csak ebben a körzetben közel harminc kulturális felelős gondja-bája, hogy tartal­mas, jó szórakozásban ne Az volna jó, ha a szó­rakozás más területein is hasonlóan magas színvo­nalat lehetne biztosítani. Sajnos azonban ettől még meglehetősen távol va­gyunk. Mindenesetre a legmegnyugtatóbb a hely­zet az olvasnivaló tekinte­tében A központi könyv­tár mellett minden üdülő rendelkezik kisebb-na­gyobb létszámú könyvvel. Ez nagyon fontos, mivel jól kikapcsolódva nem­csak a test, hanem a szel­lem is igényli a megfelelő táplálékot, a víz, a nap­fény mellett a kellemes szórakozást. Az étlap az ebédlőkben évről évre egyre változatosabb, dő a választék. Vajon mit kí­nál a szellemnek szánt ét­lap, milyen e tekintetben a választék? Erre keres­tünk most, a szezon ele­jén választ, a Balaton dé­li oldalán barangolva, legyen hiány. Egy-egy na­gyobb helyen brigádveze­tő fogja össze a munká­jukat. Négyet közülük — Siófokon, Földváron, Lel­­lén és Bogláron — felke­restünk, így személyesen meggyőződhettünk róla, hogy fiatal, ügyszerető emberek, akik tőlük tel­hetően mindent elkövet­nek a kultúra érdeké­ben. Hozzá kell tennünk azonban, hogy még több munkájára volna szükség a kultúrának, de nagyon nehéz megfelelőe­ket találni erre az idény­jellegű beosztásba. A Balaton-part műsorai közt tallózva, kétségtelen a legszínvonalasabbak a Filharmónia rendezésé­ben műsorra kerülő kon­certek A fellépő művé­szek közt találjuk Gabos Gábort, Ungár Imrét, Szendrei Karper Lászlót, Kocsis Albertet, Szabó Csillát. A műsorok nem hosszúak, s a művészek közvetlen kapcsolatot is teremtenek a hallgatóság­gal, művészetről, zenéről beszélgetnek velük. Természetesen a közönség érdeklődése nem egyfor­ma, de a megjelentek kö­rében a siker osztatlan. az írott szó — különösen rossz idő esetén — majd mindenkit becsábít a könyvtárba, hiszen ma már sokan vallják: olvas­ni jó, ■. — Programszerűen cé­lul tűztem magam elé — mesélte az egyik kulturá­lis felelős —, hogy olyan embereket szoktassak rá ismét a betű szeretetére, akik talán iskoláskoruk óta nem vettek kezükbe könyvet. Az elmúlt héten például egy paraszt bácsi­ka böngészett végig egy regényt Jókaitól. A mási­kat már nem volt ideje végigolvasni, de fogadko­­zott, ha Pesten átszáll, megveszi a boltban. A gond a választék kö­rül van. Egy-egy sikere­sebb könyvből kevés van, nem jut minden érdeklő­dőnek. De ezen talán könnyű volna segíteni. Bevallom, először meg­hökkentem, mikor hallot­tam, hogy TIT előadáso­kat is terveznek minden esztendőben. Talán túlzás, hogy az üzemi ismeretter­jesztésnek ezt a formáját az üdülőkben is próbálják — ha kell formálisan is — meghonosítani. A kul­túra »felszolgálása« a be­utaltak közt igencsak nagy tapintatot, körülte­kintést igényel. Kénysze­ríteni senkit és semmit nem szabad. Megnyugtattak, ez az aggályom alaptalan. Min­dent lehet jól és rosszul csinálni. Az előadások tér­ kése. Általában nagyon nép­szerűek az üdülők köré­ben a különféle vetélke­dők. Nem is rossz dolog, ha valamilyen szellemi fejtéma keretén belül mérik össze a részvevők ismereteiket. El kell ma­rasztalni viszont azokat az összejöveteleket, ame­lyeken a csépűrágással ro­kon számok szerepelnek. Mint például a csokoládé evés késsel villával, le­­pényevés és ehhez hason­lók. Félreértés ne essék, nem gyerekek, hanem fel­nőttek körében. Az üdülési szezon kez­detén vagyunk, a tapasz­talatok még szórványosak, jó és rossz értelemben egyaránt. A legtöbb aggo­dalom máris a Szabadtéri színpadok elkövetkező műsorrendjét környékezi. Éppen az elmúlt eszten­dők rossz emléke kísért. Az idei programot átla­pozva mi sem érezzük megnyugtatóknak a vár­ható eseményeket. Annál is inkább, mivel már az első bemutatkozás bizony balul ütött ki. A »Kék- Fekete« elnevezésű együt­mását a Balaton szabja meg. Annak irodalmával, földrajzi vonatkozásaival, műemlékeivel, folklórjá­val foglalkoznak. Sikere pedig azon múlik, hogy milyen az előadó, s mit eszel ki előadásának szí­nesítésére. Mint hallottam, máris volt olyan előadás, amelyet meg kellett ismé­telni. Az esetek zömére, saj­nos, nem az utóbbi a jel­lemző. Az előadók több­ségének felkészültségéhez ugyanis szó férhet. Ez ter­mészetesen csak akkor derül ki, ha a kitűzött időpontban megjelennek. Igen gyakori eset azon­ban, hogy el sem jönnek — minden külön értesítés nélkül. Keserű szavakat hallottam, hogy miként hagyta cserben a kulturá­lis felelőst a bejelentett előadó. Az egybegyűltek számára aztán csak ügy­­gyel-bajjal lehetett — például rögtönzött irodal­mi esttel — áthidalni a helyzetet siker­ ­es magyar énekesekből és lengyel zenészekből áll. A bemutatkozásuk kétes sikert aratott. A Zenekar előadásmódja olyan szer­telenül hatásvadászó, beatles-majmoló, hogy ha­tása a fiatalok körében többízben zajos botrányo­kat idézett elő. Az Orszá­­gos Rendező Irodának nem ártott volna allapo­sabban megvizsgálni a ze­nekar számait, aa előadá­suk stílusát. Egyébként az sincs rendben, hogy az ORI egész nyárra tervezett »Csak nyaralóknak.­« cí­mű összeállítása felől a kultúra balatoni intézői­nek fogalmuk sincs. Gon­dolom ez nem a gondosá és latolgatott tervek megla­­pozottságára vall. Az idei nyár elején a napfény meglehetősen mostohán bánt a rá szomjazó üdülőkkel. Úgy tetszik, a szellemi napsü­tés sem egyenletes, fől­eg átvonulásokat jelez a je­lenlegi kulturális tervek, bizony­talan elképzelések mutatója. Szombathelyi Ervin SZO­MO-PRESSZÓ Olvasni jó... Nógrádi Sándor: Új történet kezdődött A könyv címe kétsze­resen igaz: a történet kezdetekor, 1945-ben és 1956 végén, az ellenforra­dalom után is »új törté­net kezdődött« Magyaror­szág számára. A két idő­pont közti korszakot öle­li fel Nógrádi Sándor ön­életrajzi regénye. Mégsem csak önéletrajz, hiszen írója közvetlen közelből látta, tapasztalta, hogyan alakul, hogyan alakítják az ország Sorsát. A Látot­takról és tapasztaltakról elmondottakon az igaz­ságkeresés és igazságtétel szenvedélye süt át Ez magától értetődő is, hi­szen a felszabadulás utá­ni lelkes országszépítés, az ezt követő személyi kultusz korának értéke­léseiben sokan még ma is végletes álláspontot val­lanak. A szerző joggal ál­lapítja meg, hogy ez az idő nem csak fehér, nem csak fekete. Hiba lebe­csülni azokat az óriási eredményeket amelyek ebből az időből datálód­nak, de hiba nem levon­ni a következtetéseket az elkövetett súlyos hibák­ból. Rendkívül izgalmas és tanulságos az író sze­mélyes élményein át be­pillantani az eddig alig, vagy egyáltalán nem is­mert »kulisszatitkokba«. NÉPSZAVA K­önyvjelző megismerni — legalább­is nagy vonalakban — ennek a korszaknak bo­nyolult eseményeit. (Kos­suth) M. J. Stefan Heym: Az értelem világa Az olvasó jól ismeri A szerző nevét, hisz néhány kötete — az Aranyváros, a Glasenapp ügy, a Ke­resztesvitézek, a Sasok és graffmadarak — itt, Ma­gyarországon is sikert aratott. Az új könyv (bár Amerikában írta Heym) a háború után fellélegző, várakozó Csehszlovákiá­ban játszódik. Tulajdon­képpen a három Benda­­fivér különböző életútját elemzi az író­i esemé­nyeken, csalódásokon, kiábrándulásokon, re­ménykedéseken keresztül. Elsősorban csak család­regény-e Az értelem vi­lága — mint ahogy Heym kritikusai vallják? A történet mozgása ön­magában nem cáfolja ezt a véleményt. Hisz első­sorban néhány ember ma­gánéletéről van szó. De a három fivér története — egyedi vonások mellett is — a demokratikus fejlő­dés összes és tipikus prob­lémáit hordozza. A há­rom figura tipikus jelen­sége volt a háború utáni esztendőknek. Így tehát inkább kor­fajz ez a könyv, mintsem egyedi családtör­ténet. Heym stílusa köny­­nyed, egyszerű. Regény­­építkezése azonban néhol az ötvenes évek regény­írói modorára emlékez­tet. A könyvet Vajda Miklós fordította le ma­­gyar nyelvre. (Magvető) G. L módszerrel éri el, hogy a még oly hétköznapinak tűnő részletek is, kitű­nően hozzájárulnak Schu­bert emberi és művészi portréjának megismeré­séhez. (Zeneműkiadó) H. G. Fábián László: Franz Schubert életének krónikája Szórványosan fennma­radt dokumentumokból naplószerűen és időrend­ben összeállított életmű­krónika: így lehet jelle­mezni Fábián Llászló ki­válóan sikerült vállalko­zását. Schubert alakját, az élő romantika megtes­tesítőjét való nagyságá­ban, Beethoven-közeiben teszi ismertté. Zenei láng­elméjét ma már nem le­het csupán utolérhetetlen dal költészetére szűkíteni. Fábián fölöslegesen nem részletez, nem fejteget, de főként nem színez. Bölcs távlatból, éretten, tapasz­taltan értékel. Szigorú önfegyelemmel, a pontos kerettel hitelesített leve­lek, följegyzések, vissza­emlékezések részleteit rakosgatja össze példás műgondda. Éppen ezzel a Szamuely Tibornál Emlékeim Élményekben gazdag életről számol be ez a könyv, a Magyar Tanács­köztársaság népbiztosá­nak, Szamuely Tibornak a felesége mondja el em­lékeit gyermekkorától égiszen második moszk­vai emigrációja kezdetéig. A szerző egy forradalmár életútjáról vall — min­denkor nagyon őszinte, emberi hangon, írása minden sorában tükröző­dik a fáradalom iránti el­kötelezettség érzése. Meg­ismerkedünk — még­pedig a valóság erejével lenyűgöző stílusban — a Tanácsköztársaság korá­val, majd pedig a moszk­vai és a berlini emigrá­ció életével. Tanúi vagyunk egy emberi jel­lem alakulásának, meg­próbáltatásainak, harcai­nak. Szamuely Tiborné életregényének első része gazdag dokumentációval és a szerző készítette raj­zokkal ad képet arról a korszakról, amely a fiata­labb korosztályok előtt már csak a történelem­­körtyvekből ismert. (Zrínyi) M­p. 1966. július 1

Next