Népszava, 1966. október (94. évfolyam, 232–257. szám)
1966-10-01 / 232. szám
Ki, mit, hol és miért tanul? Még egyszer a dolgozók iskoláiba járók kedvezményeiről Ki, mit, hol és miért tag az államtól és az üzemi! címmel nemrégiben a mektől egyaránt. Továbfelnőttoktatás néhánybá, hogy hogyan élnek gondjával foglalkoztunk, ezekkel a kedvezmények- Megírtuk, hogy a dolgok el, illetve milyen munkák iskoláiban tanulók kaügyi problémákat jelenképzése milyen jelentősenek ezek a vállalatokanyagi áldozatot igényel nál. Különböző vélemények Cikkünkkel kapcsolatban számos észerevétel hangzott el, levélben és szóban is. Kikértük néhány szakszervezeti és illetékes állami vezető véleményét is a tapasztalatokról, az üzemekből elhangzó javaslatokról. Az észrevételek egy része azt tette szóvá, hogy a felnőtt tanulók zöme már évek óta nem olyan felnőtt, akit a múlt rendszer akadályozott volna a tanulásban, hanem jelentős részben olyan fiatalok, akik nem nyertek felvételt a technikum vagy az egyetem délelőtti fakultására, illetve olyan középiskolába járók, akik a rendes középiskolás koron belül vagy ahhoz nagyon közel vannak. Sokan arról írtak, hogy a fiatalok zöme kifizetődőbbnek és könnyebbnek ítéli az esti és levelező tagozatot és inkább abbahagyja a délelőtti oktatást ennek érdekében. A gazdasági vezetők többnyire azt fejtegették, mennyire helytelen és a termelés, a kollektíva látja kárát, hogy például egy vasipari üzem munkása vendéglátóipari technikumba jár, illetve ha a textilipari vállalatnál dolgozó az erdészeti főiskolán kíván diplomát szerezni. A másik oldalon a dolgozók iskoláiba járók viszont azzal voltak elégedetlenek, hogy ők nem részesülnek úgy a fizetésemelésekben, mint a többi, mellőzik őket a jutalmazásoknál, a premizálásnál és gyakran a törvényesen járó kedvezményeket csak nagy harcok árán adják meg a gazdasági vezetők. Abban mindenki egyetértett, hogy e kérdés jelenlegi jogszabályait, rendelkezéseit túlhaladta az élet. A javaslatok azonban már nem ilyen egyértelműek. Voltak, akik még több kedvezményt, nagyobb anyagi érdekeltséget igényelnek a tovább tanulók részére. Mások éppen ellenkezőleg, amellett törnek lándzsát, hogy a dolgozók iskoláiba járók tanuljanak saját pénzükön, a saját szabadságuk terhére. vetelményeket és a juttatásokat illetően is, akkor a vállalatok könnyebben megoldhatnák az évek óta akadozó káderutánpótlást. Ne a közösség rovására A legtöbb észrevétel azokkal a tanulókkal kapcsolatban hangzott el, akik az üzem jellegétől eltérő tanulmányokat folytatnak, vagy olyanok, akik évről évre beiratkoznak, de rosszul vagy éppen sehogy sem vizsgáznak. Annak ellenére, hogy sehol sem vetődött fel olyan javaslat, hogy akadályozzák meg őket a továbbtanulásban, mégis egyértelmű volt az az álláspont, hogy az ilyentanulók ne kapjanak a kollektíva terhére fizetéses tanulmányi szabadságot, hanem csak fizetés nélkülit és ha kapnak is munkaidő-kedvezményt, arra se járjon bér. Ha mindezeket az észlelteket összevetjük azzal, hogy a gazdasági mechanizmus reformja jelentősen megnöveli a vállalatok önállóságát, s hogy a dolgozók anyagi ösztönzése egyre jobban és a továbbiakban még szorosabban kapcsolódik majd a vállalat eredményességéhez, senki előtt sem kétséges, feltétlen időszerű és megoldást igényel a dolgozók iskoláiba járók üzemi helyzetének rendezése. Lepies György Akikre az üzem számít , szélsőséges javaslatok mellett számos érdekes és megfontolandó észrevétellel is találkoztunk. Az üzemekben hallottakat értékelve, s figyelembe véve az illetékes állami szervek véleményét, mi is úgy gondoljuk, időszerű lenne, ha a Művelődési Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium felülvizsgálná és az élet követelményeinek megfelelő javaslatot dolgozna ki a Minisztertanács elé a dolgozók iskoláiban tanulók munkaügyi kérdéseivel, kedvezményeivel kapcsolatban. Ehhez szeretnénk — a tapasztalatok alapján néhány javaslatot, gondolatot adni. Talán a legjobban megszívlelendő kívánság az, hogy ne csak az iskolák szintje határozza meg a kedvezmények mértékét, hanem az is, mennyire tart igényt egy-egy iskolába járó nagyobb tudására az üzem. Vannak emberek, akik hosszú évek óta jól ellátnak valamely munkakört, de az élet, a fejlődés megköveteli, hogy ne maradjanak le, sőt, emeljék képzettségüket és ezért járnak iskolába. Ezeknek az általánosan kialakult vélemény szerint indokoltak a jelenlegi magas kedvezmények, talán még a kiterjesztésén is lehetne gondolkodni. A tanulóknak egy másik csoportja azokból áll, akikre a jövőben akarnak építeni, akiknek magasabb képzettségére igényt tart az üzem. Ezzel kapcsolatban számottevő eredményt hozhatna tanulmányaik gyorsabb befejezését, a tananyag alaposabb elsajátítását segíthetné egy olyan szerződési rendszer, amely a jelenlegi társadalmi ösztöndíjhoz hasonlítana Ha ezek a szerződések azután az egyénekhez is igazodnának a kö 1966. október 1 A főzőkanál és a saját gép között Íme, egy rákospalotai életkép, Elek Mihályné családi házából. Nyugodt tempóban végzi sokféle dolgát, bár most igyekszik a varrással. Délután jön a Rákospalotai Bőrés Műanyagfeldolgozó Vállalat kocsija és elviszi a kész árut, illetve új anyagot hoz. Elekné ugyanis a vállalat bedolgozója. Alig másfél hónapja, hirdetésük révén jelentkezett náluk. Szakmája nincs, családi körülményei miatt gyári munkát nem is vállalhat, hiszen a 82 éves nagymamára már nem bízhatja a háztartást, s férje cipésszövetkezetben dolgozik. Számukra kapóra jött hát a hirdetés, amelynek még azt a feltételét is teljesíthették, hogy a bedolgozáshoz saját bőr-varrógép kell. — Apám annak idején cipész volt, és így ránk maradt az öreg varrógépe — mondja Elekné. — Mielőtt elkezdtem a bedolgozást, 250 forintért rendbehozattuk, és így még használhatom. — És hogyan halad a táskavarrással? — Még lassan. Az elmúlt fél hónapban csak száz táskát varrtam, de ebben a hónapban már 250 is meglesz. És mivel darabjáért 3,30-at fizetnek, megkeresem majd a 825 forintot. Nem sok, de ha belejövök, nyilván több lesz. Magamfajta A szombathelyi Isis Szálloda makettje. Szombathelyen a római kori Isis-szentély mellett építik fel a 120 ágyas Isis Szállodát, mintegy 16 millió forintos költséggel. Az építkezést még ez évben elkezdik és 1968-ban adják át rendeltetésének (MTI Fotó : Urbán Nándor felvétele) Simon Emil: FAGYLALT A fagylaltos triciklije a szomszédos utcában kerekezett. Csengője szakadatlanul belepett. Egy pillanatra behunyta szemét és elképzelte, hogy a fagylaltos rövidesen ide is befordul és akkor legalább egy adagot Évinek is kell vennie. Megtapogatta a zsebébe bújtatott két forintot. A kerek pénzdarab felmelegedett az ujjai között, s akkor ijedten visszaejtette, mintha attól félt volna, hogy elolvad. — Olvastad a Zabhegyezőt? — kérdezte a lánytól. Arra gondolt, hogy most beszélgetnie kell, hogy Évi ne figyeljen a szemtelenül nyelvelő csengőre. — A bátyám már kihozta, de kotlik rajta — mondta a lány. És hirtelen megállt, hátravetette a fejét, rövid hajába beleborzolt a tikkasztó szél. — Micsoda hőség! — mondta sóhajtva. Sanyi ideges lett, kamasz arca elsápadt, aztán kivörösödött. — Nincs is olyan hőség — mondta fölényesen. Arról kezdett hadarni, hogy vannak országok, ahol a nép kitapasztalta, hogy hőségben legüditebb a forró tea. Szóval, ez csak beképzelés, hogy a hideg frissíti fel tíz embert! — Na, képzelem! — mondta Évi. Sanyi nem tudta pontosan, mire értette? A teára? Vagy az ő általa ismertetett elméletre? Nem kérdezte meg. Szerencsére egy kutya jött arra, Sanyinak úgy rémlett, mintha rá is nézett volna. — Ez egy boxer — mondta szakértelemmel. — Tudod, ez milyen fajta? — Mindent elmondott, amit csak tudott a kutyáról, de úgy látszott, hogy Évit ez sem nagyon érdekelte. — Leülhetnénk valahol — mondta a lány. — Én nem bírok ilyen sokat mászkálni, amikor ilyen fülledt a levegő. Sanyi felnézett a magasba. — Talán eső lesz. A nagybátyámnak van barométere, ha itt lenne, leolvashatnánk róla. Azért máris egy ilyen szerkezet. A téren voltak még üres padok, és amikor leültek, Sanyi már tudta, hogy a fagylaltos nemsokára megjelenik majd, mert a teret sohasem hagyta ki. Egyelőre még távolodott a csengője, de Sanyi kiszámította már azt is, hogy negyedórán belül előttük lesz. Újra a zsebébe kotort, mintha abban reménykedett volna, hogy időközben elfeledkezett egy tízesről, melyet nagy műgonddal öszszehajtogatva rejtett el, erre az alkalomra. Ám a kétforintos, ha lehet, még magányosabban gurult az ujjai közé. Ismét behunyta a szemét és arra riadt, hogy Évi felsikoltott. Megrezzent, kinyitotta a szemét és odanézett. Zoli hajtott a pad elé, aztán fékezett, a kerékpár hátsó tömlője hoszszú árkot húzott a kavicsban. — Szia, Évi! — mondta vigyorogva, mintha a lány csak egyedül lett volna. Zolitól mindig tartott. Ha ritkán elmehetett Évivel sétálni, szüntelenül leste, merről tűnik fel Zoli? Zolival egyik fiú sem versenyezhetett, itt, a telepen. Kétszer is szerepelt már filmben, a kerékpárt is abból a pénzből vette, amit a filmesektől kapott. Peckesen állt a pad előtt, hosszú lábát lenyújtotta a földre. — Hajtottál? — kérdezte tőle Sanyi, csakhogy magára hívja a figyelmét. — Aha — mondta hanyagul Zoli, de még a fejét sem fordította arra. — Mit szólsz ehhez a hőséghez? — kérdezte Évitől. — Nekem már kiszáradt a nyelvem, is — mondta a lány. — Ennél egy fagyit? — kérdezte Zoli. Sanyi szeme önkéntelenül becsukódott, mintha váratlan ütés elől kellett volna elhajolnia. Egy pillanatra úgy látta, hogy a padok, akár a lovak, felágaskodnak és ledobálják a rajtuk ülőket. De ez csak képzelet volt, s amikor a szemét kinyitotta, látnia kellett, hogy minden nyugalomban áll körülötte. — Jössz? — kérdezte Zoli. — Mehetek — mondta Évi. — A fagylaltoshoz megyünk? — Ugyan! — legyintett fölényesen Zoli. — Beülünk a cukiba! — Csoda! Csoda! Irtó nagy dobás! — lelkendezett Évi. — Mindjárt visszajövök! — mondta röviden Sanyinak. A fiú nézte, hogy átmennek a téren. Zoli kerékpárjának mindkét tengelye körül fényhüllők forogtak. Egy darabig még ült a padon, aztán felkelt, benézett abba az utcába, ahová a fagylaltos hajtott. Most már nem csengetett, mert a kimérés lefoglalta a kezét. Egy csoport ember állta körül és sok nyújtózkodó gyerek. Sanyi elsétált mellettük, aztán kiment a partra. A cukrászda helyisége előtt megállt. Rögtön meglátta a kerékpárt, a kapu oszlopához volt támasztva. Évi és Zoli a kerítés közelében ült. Előttük ezüst kehelyben színesedett a fagylalt, tetejét felhőkönnyű tejszínhab borította. Évi mohón kanala- Családellátás és nagyüzemi termelés-itthon A fiatalos, barna aszszonyka éppen edényt nyújt ki az ajtón a nagymamának, aki az udvaron szilvát magoz lekvárfőzéshez, amikor betoppanunk. Utána gyógyszert ad kilencéves beteg kislányának, aki tágas konyhájuk alkalmi ágyán fekszik, játszadozik, hogy napközijén is anyja szeme előtt legyen. Közben a kályhán serceg a lábas, meg kell kavarni a rántást. Később az udvari ólból hallatszó kocaröfögésre odaviszi a már előkészített moslékot. Végül leül verandaszerűen világos előszobájuk nagy varrógépéhez és folytatja előre kiszabott műbőr aktatáskák varrását. Időnként ismét abbahagyja a varrást, s a kályha körül tesz-vesz, hogy kész legyen az ebéd, mire nagyobbik lánya hazajön a technikumból. anyának azonban mindenképpen jó ez a bedolgozás, mert a családot nyugodtan elláthatom, a gyereknek sem kell a napközi, s a nagymama sincs egyedül. Még az is kényelmes, hogy nem nekünk kell vinni-hozni az árut, anyagot.. . — A gyárbeliekhez képest milyenek a szociális jogai? — A gyár ugyanolyan dolgozójának számítok, mint a bentiek. SZTK- és nyugdíjjogosult vagyok, és ugyanúgy kapok szabadságot, fizetett ünnepnapot és ■nyeresegreszesedést is. Természetesen fizetett ebédidőm nincs. Elekné elmondja: ha tudná, hogy ez a munka tartós lesz, akkor varrógépére motort is venne, hogy gyorsabban, többet termelhessen. Helyes a szándék, de ezt összekapcsolja egy másik igénnyel is. Miután a bedolgozók saját gépüket használják, maguk gondoskodnak otthoni munkájuk minden feltételéről — szükségesnek tartaná, hogy a vállalat bizonyos rezsiköltségüket is fedezze ... NÉPSZAVA Most már hazajöhetne a gyerek... Meglátogattam a rákospalotai vállalat másik bedolgozóját, Nagy Sándornét is (VIII., Szigetvár u. 26.), aki ugyanarra a hirdetésre kapott munkát. Szintén nagy elismeréssel szól erről a lehetőségről. Annyira, hogy a rezsimegtérítést ő nem is tartja döntő tényezőnek. Miért? — Mert összegszerűen ez csekély, még az én villanymotoros varrógépemnél is. Ennél lényegesebb, hogy az üzemiekkel azonosak a jogaink . .. Nagyné számára azért oly becses ez, mert 16 évig üzemben dolgozott és megtanulta értékelni e jogokat. A rezsit illető véleményében persze az is közrejátszik, hogy már április óta keresett bedolgozási lehetőséget, de csak nemrég talált rá, férje pedig varrógépműszerész, gépét tehát házilag karbantarthatja. Ez a sápadt s a szíve miatt gyakran pihenésre szoruló asszony is tanúsíthatja a bedolgozói rendszer fontosságát. Hiszen ő és más sorstársai, üzemben már nem képesek helytállni, otthon viszont a vállalt munkát teljes értékűen láthatják el, mert állapotuk és tetszésük szerint oszthatják be idejüket. A MTE hónapban például 1300 forint lesz a keresetem — mondja — és üzemben én ezt már nemigen tudnám elérni. Itthon dolgozva most már a 13 éves fiamat is elláthatnám, aki korábbi üzemi munkám és egészségi állapotom miatt Érden Lakik a szüleimnél. . . — Vajon hiányzik-e az egykor megszokott üzemi közösség? — Hiányzik, de részben pótolhatom, mert van időm a körzeti pártszervezetben is némi társadalmi munkára ... Ezek után milyen az »érem« másik oldala? Hogyan látják a bedolgozói rendszert a rákospalotai vállalatnál? Szabó Kálmán termelési osztályvezető megerősíti az asszonyok információit szociális jogaikról, majd így tájékoztat: " Gyárunkban 1400-an dolgozunk, de hazai és export rendelésünk bővítést követelne. Helyünk azonban nincs a további fejlesztésre, s ha lenne, akkor sem kapnánk embereket. Ezért kezdtük el a bedolgoztatást. A hirdetésünkre csak 45-en jelentkeztek és az otthoni mintadarabok elkészítése után közülük is csak 35-en váltak alkalmassá bőráruink varrására. — Még több bedolgozót is alkalmazhatnának? — Igen, létszámukat 100-ra növelhetjük. — Saját gép nélkül nyilván több lenne a jelentkező. — Bizonyos, de a mi gépeinket nem adhatjuk ki, mert nálunk két műszakban működnek... Sok női munkaalkalom új gyárak nélkül — Nem lenne indokolt gozóink megtakarítják az némi rezsimegtérítés is? Ide-oda utazást, az anya— Ez vitatható. Bedőlget és a kész munkát is , mi visszük-hozzuk. A rezsitérítésről azonban még zott, közben Zolira is figyelt. A fiú hangosan mesélt, filmszereplése napjairól. »Csak erről tud beszélni!* — gondolta mérgesen Sanyi. Járt »még egyet, aztán elszánta magát és a kerthelyiségen keresztül bement a cukrászáéba. Amikor rá került a sor, a két forintért citro■ mot és málnát vett. »Azt hiszem, ők is ezt eszik* — gondolta futólag. Irissan, komótosan haladt kifelé, azt akarta, hogy észrevegyék. Magatartásából ezt lehetett érteni: »Látjátok? Annyiszor és annyit veszek, ahányszor és amennyit akarok! Pedig nem is nagyon szeretem és jobbat is ettem már!* Elért a kapuig, óvatosan oldalra pislogva figyelte Évit és Zolit. Tudomásul kellett vennie, hogy meg sem látták.Sós ez a málna! — villant az eszébe és megborzongott. — Micsoda ötlet, hogy sót kevernek bele!* Rossz izek tapadtak a nyelvére. Befordult a legközelebbi mellékutcába, megállt egy ház előtt és a tölcsért mérges erejéből a falhoz vágta. A meleg téglán hamar megolvadt a fagylalt és színesen folyt lefelé. Sanyi bámulta és majdnem elsírta magát. Eszébe jutott, hogy még a folyópartra is ki akarta vinni Évit, hogy megmutassa, hányat kacsázva tud követ hajítani. Szenes Imre nem végleges az álláspontunk, mert az egész bedolgozásról sincs még elég tapasztalatunk. — De az eddigiek mit nyújtanak? — Azt, hogy ez egyaránt jó a vállalatnak és a bedolgozóknak. Már csak azért is, mert az utóbbiak többsége olyan Pest környéki családos asszony, aki másképp nem is vállalhatna munkát. Nekünk pedig azért kifizetődő, mert a munkaerő-gondjaink csökkentésén kívül jelentős fejlesztési költséget is megtakaríthatunk. Ha tehát a bedolgozói rendszert más gyáraknál is bevezetik, akkor a tekintélyes beruházási összegeket más, fontosabb célokra fordíthatjuk és sok asszonyt, családi gondot is könynyebben megoldunk. A tapasztalatok néhány más bedolgoztató üzemben is hasonlóan jók. Kézenfekvő hát, hogy a bedolgozói rendszer még néhány más területen is bevezethető és igen kifizetődő lenne. Erre bőséges külföldi tapasztalatok is rendelkezésre állnak. Épp ezért hazai viszonyaink szerint átfogóan rendezni kellene a szakemberek által már ismert néhány olyan kötöttséget és munkajogi kérdést, amelynek megoldásával nálunk is lényegesen kiszélesülhetne ez a gazdaságilag és szociálisan is igen rugalmas és gyümölcsöző munkaforma. 3