Népszava, 1966. október (94. évfolyam, 232–257. szám)

1966-10-01 / 232. szám

Ki, mit, hol és miért tanul? Még egyszer a dolgozók iskoláiba járók kedvezményeiről Ki, mit, hol és miért tag az államtól és az üze­mi! címmel nemrégiben a mektől egyaránt. Továb­­felnőttoktatás néhány­bá, hogy hogyan élnek gondjával foglalkoztunk, ezekkel a kedvezmények- Megírtuk, hogy a dolgo­­k el, illetve milyen mun­­kák iskoláiban tanulók kaügyi problémákat jelen­képzése milyen jelentős­­enek ezek a vállalatok­­anyagi áldozatot igényel nál. Különböző vélemények Cikkünkkel kapcsolat­ban számos észerevétel hangzott el, levélben és szóban is. Kikértük né­hány szakszervezeti és il­letékes állami vezető vé­leményét is a tapasztala­tokról, az üzemekből el­hangzó javaslatokról. Az észrevételek egy ré­sze azt tette szóvá, hogy a felnőtt tanulók zöme már évek óta nem olyan felnőtt, akit a múlt rend­szer akadályozott volna a tanulásban, hanem jelen­tős részben olyan fiatalok, akik nem nyertek felvé­telt a technikum vagy az egyetem délelőtti fakultá­sára, illetve olyan közép­iskolába járók, akik a rendes középiskolás ko­ron belül vagy ahhoz nagyon közel vannak. Sokan arról írtak, hogy a fiatalok zöme kifi­zetődőbbnek és könnyebb­nek ítéli az esti és levele­ző tagozatot és inkább ab­bahagyja a délelőtti okta­tást ennek érdekében. A gazdasági vezetők többnyire azt fejtegették, mennyire helytelen és a termelés, a kollektíva lát­ja kárát, hogy például egy vasipari üzem munkása vendéglátóipari techni­kumba jár, illetve ha a textilipari vállalatnál dol­gozó az erdészeti főisko­lán kíván diplomát sze­rezni. A másik oldalon a dol­­gozók iskoláiba járók vi­szont azzal voltak elége­detlenek, hogy ők nem ré­szesülnek úgy a fizetés­­emelésekben, mint a töb­bi, mellőzik őket a jutal­mazásoknál, a premizálás­nál és gyakran a törvé­nyesen járó kedvezmé­nyeket csak nagy harcok árán adják meg a gazda­sági vezetők. Abban mindenki egyet­értett, hogy e kérdés je­lenlegi jogszabályait, ren­delkezéseit túlhaladta az élet. A javaslatok azon­ban már nem ilyen egy­értelműek. Voltak, akik még több kedvezményt, nagyobb anyagi érdekelt­séget igényelnek a tovább tanulók részére. Mások éppen ellenkezőleg, amel­lett törnek lándzsát, hogy a dolgozók iskoláiba já­rók tanuljanak saját pén­zükön, a saját szabadsá­guk terhére. vetelményeket és a jutta­tásokat illetően is, akkor a vállalatok könnyebben megoldhatnák az évek óta akadozó káderutánpótlást. Ne a közösség rovására A legtöbb észrevétel azokkal a tanulókkal kap­csolatban hangzott el, akik az ü­zem jellegétől eltérő tanulmányokat folytatnak, vagy olyanok, akik évről évre beiratkoznak, de rosszul vagy éppen se­hogy sem vizsgáznak. An­nak ellenére, hogy sehol sem vetődött fel olyan ja­vaslat, hogy akadályozzák meg őket a továbbtanulás­ban, mégis egyértelmű volt az az álláspont, hogy az ilyen­­tanulók­ ne kap­janak a kollektíva terhé­re fizetéses tanulmányi szabadságot, hanem csak fizetés nélkülit és ha kap­nak is munkaidő-kedvez­ményt, arra se járjon bér. Ha mindezeket az ész­lelteket összevetjük azzal, hogy a gazdasági mecha­nizmus reformja jelentő­sen megnöveli a vállala­tok önállóságát, s hogy a dolgozók anyagi ösztönzé­se egyre jobban és a to­vábbiakban még szorosab­ban kapcsolódik majd a vállalat eredményességé­hez, senki előtt sem két­séges, feltétlen időszerű és megoldást igényel a dol­gozók iskoláiba járók üze­mi helyzetének rendezése. Lepies György Akikre az üzem számít , szélsőséges javaslatok mellett számos érdekes és megfontolandó észrevétel­lel is találkoztunk. Az üzemekben hallotta­kat értékelve, s figyelem­be véve az illetékes álla­mi szervek véleményét, mi is úgy gondoljuk, idő­szerű lenne, ha a Művelő­dési Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium felülvizsgálná és az élet követelményeinek megfe­lelő javaslatot dolgozna ki a Minisztertanács elé a dolgozók iskoláiban tanu­lók munkaügyi kérdései­vel, kedvezményeivel kap­csolatban. Ehhez szeret­nénk — a tapasztalatok alapján néhány javaslatot, gondolatot adni. Talán a legjobban meg­szívlelendő kívánság az, hogy ne csak az iskolák szintje határozza meg a kedvezmények mértékét, hanem az is, mennyire tart igényt egy-egy isko­lába járó nagyobb tudá­sára az üzem. Vannak emberek, akik hosszú évek óta jól ellát­nak valamely munkakört, de az élet, a fejlődés meg­követeli, hogy ne marad­janak le, sőt, emeljék kép­zettségüket és ezért jár­nak iskolába. Ezeknek az általánosan kialakult vé­lemény szerint indokoltak a jelenlegi magas kedvez­mények, talán még a ki­­terjesztésén is lehetne gondolkodni. A tanulóknak egy má­sik csoportja azokból áll, akikre a jövőben akarnak építeni, akiknek magasabb képzettségére igényt tart az üzem. Ezzel kapcsolat­ban számottevő ered­ményt hozhatna tanulmá­nyaik gyorsabb befejezé­sét, a tananyag alaposabb elsajátítását segíthetné egy olyan szerződési rendszer, amely a jelenlegi társa­dalmi ösztöndíjhoz hason­lítana Ha ezek a szerző­dések azután az egyének­hez is igazodnának a kö­ 1966. október 1 A főzőkanál és a saját gép között Íme, egy rákospalotai életkép, Elek Mihályné családi házából. Nyugodt tempóban végzi sokféle dolgát, bár most igyek­szik a varrással. Délután jön a Rákospalotai Bőr­és Műanyagfeldolgozó Vállalat kocsija és elviszi a kész árut, illetve új anyagot hoz. Elekné ugyanis a vál­lalat bedolgozója. Alig másfél hónapja, hirdeté­sük révén jelentkezett ná­luk. Szakmája nincs, csa­ládi körülményei miatt gyári munkát nem is vál­lalhat, hiszen a 82 éves nagymamára már nem bíz­hatja a háztartást, s fér­je cipés­­szövetkezetben dolgozik. Számukra kapó­ra jött hát a hirdetés, amelynek még azt a fel­tételét is teljesíthették, hogy a bedolgozáshoz sa­ját bőr-varrógép kell. — Apám annak idején cipész volt, és így ránk maradt az öreg varrógé­pe — mondja Elekné. — Mielőtt elkezdtem a be­dolgozást, 250 forintért rendbehozattuk, és így még használhatom. — És hogyan halad a táskavarrással? — Még lassan. Az el­múlt fél hónapban csak száz táskát varrtam, de ebben a hónapban már 250 is meglesz. És mivel darabjáért 3,30-at fizet­nek, megkeresem majd a 825 forintot. Nem sok, de ha belejövök, nyilván több lesz. Magamfajta A szombathelyi Isis Szálloda makettje. Szombathelyen a római kori Isis-szen­tély mellett építik fel a 120 ágyas Isis Szállodát, mintegy 16 millió forintos költséggel. Az építkezést még ez évben elkezdik és 1968-ban adják át rendel­tetésének (MTI Fotó : Urbán Nándor felvétele) Simon Emil: FAGYLALT A fagylaltos triciklije a szomszédos utcában ke­rekezett. Csengője szaka­datlanul belepett. Egy pillanatra behunyta szemét és elképzelte, hogy a fagylaltos rövide­sen ide is befordul és ak­kor legalább egy adagot Évinek is kell vennie. Megtapogatta a zsebébe bújtatott két forintot. A kerek pénzdarab felmele­gedett az ujjai között, s akkor ijedten visszaejtet­te, mintha attól félt vol­na, hogy elolvad. — Olvastad a Zabhe­gyezőt? — kérdezte a lánytól. Arra gondolt, hogy most beszélgetnie kell, hogy Évi ne figyel­jen a szemtelenül nyel­velő csengőre. — A bátyám már ki­hozta, de kotlik rajta — mondta a lány. És hirte­len megállt, hátravetette a fejét, rövid hajába be­le­borzolt a tikkasztó szél. — Micsoda hőség! — mondta sóhajtva. Sanyi ideges lett, ka­masz arca elsápadt, aztán kivörösödött. — Nincs is olyan hő­ség — mondta fölényesen. Arról kezdett hadarni, hogy vannak országok, ahol a nép kitapasztalta, hogy hőségben legüditebb a forró tea. Szóval, ez csak beképzelés, hogy a hideg frissíti fel tíz em­bert! — Na, képzelem! — mondta Évi. Sanyi nem tudta pon­tosan, mire értette? A teára? Vagy az ő általa ismertetett elméletre? Nem kérdezte meg. Sze­rencsére egy kutya jött arra, Sanyinak úgy rém­­lett, mintha rá is nézett volna. — Ez egy boxer — mondta szakértelemmel. — Tudod, ez milyen faj­ta? — Mindent elmondott, amit csak tudott a ku­tyáról, de úgy látszott, hogy Évit ez sem nagyon érdekelte. — Leülhetnénk valahol — mondta a lány. — Én nem bírok ilyen sokat mászkálni, amikor ilyen fülledt a levegő. Sanyi felnézett a ma­gasba. — Talán eső­ lesz. A nagybátyámnak van ba­rométere, ha itt lenne, leolvashatnánk róla. Azért máris egy ilyen szerke­zet. A téren voltak még üres padok, és amikor le­ültek, Sanyi már tudta, hogy a fagylaltos nemso­kára megjelenik majd, mert a teret sohasem hagyta ki. Egyelőre még távolodott a csengője, de Sanyi kiszámította már azt is, hogy negyedórán belül előttük lesz. Újra a zsebébe kotort, mintha ab­ban reménykedett volna, hogy időközben elfeled­kezett egy tízesről, me­lyet nagy műgonddal ösz­­szehajtogatva rejtett el, erre az alkalomra. Ám a kétforintos, ha lehet, még magányosabban gurult az ujjai közé. Ismét behuny­ta a szemét és arra riadt, hogy Évi felsikoltott. Megrezzent, kinyitotta a szemét és odanézett. Zoli hajtott a pad elé, aztá­n fékezett, a kerék­pár hátsó tömlője hosz­­szú árkot húzott a kavics­ban. — Szia, Évi! — mond­ta vigyorogva, mintha a lány csak­­ egyedül lett volna. Zolitól mindig tartott. Ha ritkán elmehetett Évi­vel sétálni, szüntelenül leste, merről tűnik fel Zoli? Zolival egyik fiú sem versenyezhetett, itt, a telepen. Kétszer is sze­repelt már filmben, a ke­rékpárt is abból a pénz­ből vette, amit a filme­sektől kapott. Peckesen állt a pad előtt, hosszú lábát lenyúj­totta a földre. — Hajtottál? — kér­dezte tőle Sanyi, csak­hogy magára hívja a fi­gyelmét. — Aha — mondta ha­nyagul Zoli, de még a fejét sem fordította arra. — Mit szólsz ehhez a hő­séghez? — kérdezte Évi­től. — Nekem már kiszáradt a nyelvem, is — mondta a lány. — Ennél egy fagyit? — kérdezte Zoli. Sanyi szeme önkéntele­nül becsukódott, mintha váratlan ütés elől kellett volna elhajolnia. Egy pil­lanatra úgy látta, hogy a padok, akár a lovak, fel­ágaskodnak és ledobálják a rajtuk ülőket. De ez csak képzelet volt, s ami­kor a szemét kinyitotta, látnia kellett, hogy min­den nyugalomban áll kö­rülötte. — Jössz? — kérdezte Zoli. — Mehetek — mondta Évi. — A fagylaltoshoz megyünk? — Ugyan! — legyintett fölényesen Zoli. — Be­ülünk a cukiba! — Csoda! Csoda! Irtó nagy dobás! — lelkende­zett Évi. — Mindjárt visszajövök! — mondta röviden Sanyinak. A fiú nézte, hogy át­mennek a téren. Zoli ke­rékpárjának mindkét ten­gelye körül fényhüllők forogtak. Egy darabig még ült a padon, aztán felkelt, be­nézett abba az utcába, ahová a fagylaltos haj­tott. Most már nem csen­getett, mert a kimérés le­foglalta a kezét. Egy cso­port ember állta körül és sok nyújtózkodó gyerek. Sanyi elsétált mellettük, aztán kiment a partra. A cukrászda helyisége előtt megállt. Rögtön meglátta a kerékpárt, a kapu osz­lopához volt támasztva. Évi és Zoli a kerítés kö­zelében ült. Előttük ezüst kehelyben színesedett a fagylalt, tetejét felhő­­könnyű tejszínhab borí­totta. Évi mohón kanala- Családellátás és nagyüzemi termelés-itthon A fiatalos, barna asz­­szonyka éppen edényt nyújt ki az ajtón a nagy­mamának, aki az udva­ron szilvát magoz lekvár­főzéshez, amikor betop­panunk. Utána gyógyszert ad kilencéves beteg kislá­nyának, aki tágas kony­hájuk alkalmi ágyán fek­szik, játszadozik, hogy napközijén is anyja szeme előtt legyen. Közben a kályhán serceg a lábas, meg kell kavarni a rán­tást. Később az udvari ól­ból hallatszó kocaröfögés­­re odaviszi a már előké­szített moslékot. Végül le­ül verandaszerűen világos előszobájuk nagy varró­gépéhez és­­ folytatja előre kiszabott műbőr ak­tatáskák varrását. Időn­ként ismét abbahagyja a varrást, s a kályha körül tesz-vesz, hogy kész le­gyen az ebéd, mire na­gyobbik lánya hazajön a technikumból. anyának azonban min­denképpen jó ez a bedol­gozás, mert a családot nyugodtan elláthatom, a gyereknek sem kell a napközi, s a nagymama sincs egyedül. Még az is kényelmes, hogy nem ne­künk kell vinni-hozni az árut, anyagot.. . — A gyárbeliekhez ké­pest milyenek a szociális jogai? — A gyár ugyanolyan dolgozójának számítok, mint a bentiek. SZTK- és nyugdíjjogosult vagyok, és ugyanúgy kapok sza­badságot, fizetett ünnep­napot és ■nyeresegreszese­­dést is. Természetesen fi­zetett ebédidőm nincs. Elekné elmondja: ha tudná, hogy ez a munka tartós lesz, akkor varró­gépére motort is venne, hogy gyorsabban, többet termelhessen. Helyes a szándék, de ezt összekap­csolja egy másik igénnyel is. Miután a bedolgozók saját gépüket használják, maguk gondoskodnak ott­honi munkájuk minden feltételéről — szükséges­nek tartaná, hogy a vál­lalat bizonyos rezsikölt­ségüket is fedezze ... NÉPSZAVA Most már hazajöhetne a gyerek... Meglátogattam a rákos­­palotai vállalat másik be­dolgozóját, Nagy Sándor­­nét is (VIII., Szigetvár u. 26.), aki ugyanarra a hir­detésre kapott munkát. Szintén nagy elismeréssel szól erről a lehetőségről. Annyira, hogy a rezsi­megtérítést ő nem is tart­ja döntő tényezőnek. Miért? — Mert összegszerűen ez csekély, még az én vil­lanymotoros varrógépem­nél is. Ennél lényegesebb, hogy az üzemiekkel azo­nosak a jogaink . .. Nagyné számára azért oly becses ez, mert 16 évig üzemben dolgozott és megtanulta értékelni e jogokat. A rezsit illető véleményében persze az is közrejátszik, hogy már április óta keresett bedol­gozási lehetőséget, de csak nemrég talált rá, férje pedig varrógépmű­szerész, gépét tehát házi­lag karbantarthatja. Ez a sápadt s a szíve miatt gyakran pihenésre szoruló asszony is tanú­síthatja a bedolgozói rendszer fontosságát. Hi­szen ő és más sorstársai, üzemben már nem képe­sek helytállni, otthon vi­szont a vállalt munkát teljes értékűen láthatják el, mert állapotuk és tetszésük szerint oszthat­ják be idejüket. A M­T­­E hónapban például 1300 forint lesz a kerese­tem — mondja — és üzemben én ezt már nemigen tudnám elérni. Itthon dolgozva most már a 13 éves fiamat is ellát­hatnám, aki korábbi üze­mi munkám és egészségi állapotom miatt Érden La­kik a szüleimnél. . . — Vajon hiányzik-e az egykor megszokott üzemi közösség? — Hiányzik, de részben pótolhatom, mert van időm a körzeti pártszer­vezetben is némi társa­dalmi munkára ... Ezek után milyen az »érem« másik oldala? Ho­gyan látják a bedolgozói rendszert a rákospalotai vállalatnál? Szabó Kálmán terme­lési osztályvezető megerő­síti az asszonyok infor­mációit szociális jogaik­ról, majd így tájékoztat: " Gyárunkban 1400-an dolgozunk, de hazai és export rendelésünk bőví­tést követelne. Helyünk azonban nincs a további fejlesztésre, s ha lenne, akkor sem kapnánk em­bereket. Ezért kezdtük el a bedolgoztatást. A hir­detésünkre csak 45-en je­lentkeztek és az otthoni mintadarabok elkészítése után közülük is csak 35-en váltak alkalmassá bőr­áruink varrására. — Még több bedolgozót is alkalmazhatnának? — Igen, létszámukat 100-ra növelhetjük. — Saját gép nélkül nyilván több lenne a­ je­lentkező. — Bizonyos, de a mi gépeinket nem adhatjuk ki, mert nálunk két mű­szakban működnek... Sok női munkaalkalom­­ új gyárak nélkül — Nem lenne indokolt gozóink megtakarítják az némi rezsimegtérítés is? Ide-oda utazást, az anya­— Ez vitatható. Bedől­­get és a kész munkát is , mi visszük-hozzuk. A re­zsitérítésről azonban még zott, közben Zolira is fi­gyelt. A fiú hangosan mesélt, filmszereplése napjairól. »Csak erről tud beszél­ni!* — gondolta mérge­sen Sanyi. Járt »még egyet, aztán elszánta magát és a kerthelyiségen keresz­tül bement a cukrászáé­ba. Amikor rá került a sor, a két forintért citro■ mot és málnát vett. »Azt hiszem, ők is ezt eszik* — gondolta futólag. Irissan, komótosan ha­ladt kifelé, azt akarta, hogy észrevegyék. Maga­tartásából ezt lehetett ér­teni: »Látjátok? Annyi­szor és annyit veszek, ahányszor és amennyit akarok! Pedig nem is na­gyon szeretem és jobbat is ettem már!* Elért a kapuig, óvato­san oldalra pislogva fi­gyelte Évit és Zolit. Tu­domásul kellett vennie, hogy meg sem látták.­­Sós ez a málna! — villant az eszébe és meg­borzongott. — M­icsoda ötlet, hogy sót kevernek bele!* Rossz izek tapad­tak a nyelvére. Befordult a legközelebbi mellékut­cába, megállt egy ház előtt és a tölcsért mérges erejéből a falhoz vágta. A meleg téglán hamar megolvadt a fagylalt és színesen folyt lefelé. Sanyi bámulta és majd­nem elsírta magát. Eszébe jutott, hogy még a folyó­partra is ki akarta vinni Évit, hogy megmutassa, hányat kacsázva tud kö­vet hajítani. Szenes Imre nem végleges az álláspon­tunk, mert az egész be­dolgozásról sincs még elég tapasztalatunk. — De az eddigiek mit nyújtanak? — Azt, hogy ez egy­aránt jó a vállalatnak és a bedolgozóknak. Már csak azért is, mert az utóbbiak többsége olyan Pest környéki családos asszony, aki másképp nem is vállalhatna mun­kát. Nekünk pedig azért kifizetődő, mert a mun­kaerő-gondjaink csökken­tésén kívül jelentős fej­lesztési költséget is meg­takaríthatunk. Ha tehát a bedolgozói rendszert más gyáraknál is bevezetik, akkor a tekintélyes beru­házási összegeket más, fontosabb célokra fordít­hatjuk és sok asszonyt, családi gondot is köny­­nyebben megoldunk. A tapasztalatok né­hány más bedolgoztató üzemben is hasonlóan jók. Kézenfekvő hát, hogy a bedolgozói rendszer még néhány más területen is bevezethető és igen kifizetődő lenne. Erre bő­séges külföldi tapaszta­latok is rendelkezésre áll­nak. Épp ezért hazai vi­szonyaink szerint átfo­góan rendezni kellene a szakemberek által már is­mert néhány olyan kö­töttséget és munkajogi kérdést, amelynek megol­dásával nálunk is lénye­gesen kiszélesülhetne ez a gazdaságilag és szociá­lisan is igen rugalmas és gyümölcsöző munkaforma. 3

Next