Népszava, 1967. november (95. évfolyam, 258–283. szám)
1967-11-22 / 276. szám
Kis szürke zsebkönyv ] A kis szürke zsebkönyv mindössze 48 oldalnyi, akkora mint egy notesz és mégis nagyon figyelemre méltó ötlet gyümölcse. Azt lehet mondani: ez a 48 oldal szép jelkép — de több is annál. Hasznos, praktikus útmutató. Kevés emberhez jut el, mégis a lakosság gondjai iránti figyelem okos, üdvözlendő jele. A zuglói — XIV. kerületi — tanács adta ki. Nem a nagyközönségnek, de a nagyközönség javára. Mi van benne? Minden jelentős adat, ami a kerület életére vonatkozik. Címek, telefonszámok, pontos tájékoztató ahhoz, hogy a kerület képviselői, tanácstagjai, akik a társadalmi szervek vezetőivel együtt mind megkapják, pontosan ott tudjanak csengetni, ahol kell és úgy tudjanak intézkedni, ahogy a »legrövidebb út*« kívánja. * Szerepel ebben a könyvecskében nemcsak a képviselők, tanácstagok és bizottsági tagok lakás- és telefoncíme, de az egészségügyi, az oktatási, a művelődési intézmények, a cipőjavító ktsz-fiókok vagy a fodrászatok és még a közlekedés jellemző adatai is. Vannak benne ugyan általános tudnivalók is, de egészében mégis az általánosságok alkonyát jelenti. Mert az a tanácstag, akinél ezentúl választója egy kérdésben érdeklődik, vagy segítséget kér, még ha nem is ismer minden kerületi illetékest személyesen, kezében tartja Zugló teljes politikai-gazdasági »baedekerét«, s például igazgatási ügyekben nem általában a tanácshoz fordul, hanem a II. emelet 44-be, dr. Mészáros Antalhoz, telefon: 830—567. Egy példát idézünk csupán, de a könyvecske szellemét szeretnénk elterjeszteni: hadd kapjanak kedvet más kerületek, negyedek, városok is a komoly segítőszándék és a józan praktikum ilyen öszszeházasításához. Csak egy fejezetcímet iktatunk még ide, amely után egész sor intézmény következik pontos címmel, telefonszámmal: »A XIV. kerületi intézmények, hivatalok a lakosság szolgálatában.« A kis szürke zsebkönyvnek szívesen elhisszük. (baktai) A kollektív szerződés és a normák szabályozása A január 1-én hatályba lépő új Munka Törvénykönyve, illetve annak végrehajtási utasításában megjelent szabályok nem határozzák meg egyértelműen a teljesítménybérezés alapjául szolgáló normarendszert. Csak keretet adnak, hogy a helyi sajátosságokat figyelembe tudják venni az üzemekben. A vállalati kollektív szerződéseknek viszont tartalmazniuk kell a helyileg alkalmazott normarendszer részletes előírásait. Ezzel kapcsolatban kértünk tájékoztatást a Szaktanácsban, hogy ezzel is segítsük a kollektív szerződések előkészítését. Első kérdésként azt tettük fel: hol célszerű a teljesítménykövetelmény igényével fellépni? Összetett feladat — A bérezés alapjául szolgáló teljesítménykövetelményeket általában ott célszerű meghatározni, ahol a végzett munka mennyisége, minősége, gazdaságossága szervezetileg, illetve ügyviteli szempontból megbízhatóan mérhető — kaptuk a tájékoztatást. — Ahol ez hiányzik, ott először a teljesítménymérés és az ellenőrzés feltételeit kell megteremteni. A teljesítménykövetelmény megállapítására csak ezután kerülhet sor. _ — Milyen igényeket szabad, illetve kell támasztani a szakszervezeti bizottságoknak a kollektív szerződésekben a munkanormák megállapításával szemben? — Ismeretes, hogy a vállalati tervezésnek, a korszerű üzemvezetésnek és üzemszervezésnek egyik alapja a teljesítménybérezés. Ebből az is következik, hogy a munkanormák meghatározása eléggé összetett feladat. Ezt a munkát csak a technológiai, a munka- és az üzemszervezési tevékenységgel megbízott szervekkel együtt lehet és szabad elvégezni. A teljesítménybérezés alapjául szolgáló munkanormákban és az egyéb teljesítménykövetelményekben ugyanis kifejezésre kell jutnia az állandó fejlődés lehetőségének, ami csak egy jól irányított üzemben valósulhat meg. A leggazdaságosabb műszaki, szervezési, élettani feltételek biztosítása és a normák ezek alapján történő megállapítása csak ilyen körültekintő munkával lehetséges. A szakszervezeti bizottságok akkor járnak el helyesen, ha ellenőrzik, készítettek-e a vállalatok munkatanulmányokat, végeztek-e munkanapfelvételeket, vizsgálták-e az adott munkahelyeken a munkafolyamatok szervezettségét, megvannak-e a munka folytonosságát biztosító feltételek: anyag, szerszám, bizonylatok stb. Szervezeti és személyi feltételek — S milyen igényeket kell, illetve helyes támasztani a szakszervezeti bizottságoknak a készülő kollektív szerződésekben a munkanormák megváltoztatása esetén? — Annak érdekében, hogy a technikában, a szervezésben és a dolgozók szakmai színvonalában bekövetkezett változások milyen mérvűek, s ezek a normák alkalmazásában milyen mértékben érvényesüljenek, célszerű állandóan figyelemmel kísérni a normák megállapításakor alapul vett feltételekben, élettani és egyéb körülményekben bekövetkezett változásokat, valamint a normák alkalmazása során szerzett tapasztalatokat. Vizsgálni kell a tényleges munkaidő-ráfordítás és a gyártmányok normaóraszükségletének különbségét, illetve a különbség okait, a teljesítményszázalék átlagát és szóródását és még sok mindent, amiket a Szaktanács elnöksége a Munkaügyi Minisztériummal egyetértésben kiadott irányelvekben részletesen felsorolt. Nagyon lényeges, hogy a szakszervezeti bizottságok vizsgálják: a vállalatok megteremtették-e a normák megállapításához, megváltoztatásához, illetve alkalmazásához szükséges szervezeti, személyi feltételeket, biztosították-e a vállalatok a műszaki, gazdasági, munkaügyi, technológiai, szervezési és ügyviteli szervezeteinek összehangolt együttműködését. Mindezeket a szakszervezeti jogokat a kollektív szerződésekben helyes rögzíteni. Amennyiben a felsoroltak közül bármelyik hiányozna, úgy végső soron a szakszervezeti bizottságoknak még mindig van egy lehetőségük megakadályozni az előkészítetlen, megvalósításra éretlen végrehajtást és élhetnek kifogásolási jogukkal. Mikor lehet mikor nem lehet változtatni — Milyen esetek teszik indokolttá a munkanormák megváltoztatását? — A teljesítménybérezés alapjául szolgáló munkanormákat indokolt megváltoztatni műszaki és szervezési változások, új gépek, berendezések beállítása, technológiai és gépi kapacitás, valamint a gyártás jellegének változása esetén. De indokolttá teszi a munkanormák megváltoztatását újítás bevezetése és a munkamódszer megváltoztatása is. Viszont helyes annak biztosítása is, hogy az önkéntesen magas teljesítményvállalás az érintett dolgozók számára anyagi, kereseti előnyökkel járjon. Erre nézve a vállalatok a dolgozókkal megállapodást köthetnek. — S mikor nem szabad teljesítménybérezés esetén a munkanormákban előírt követelményt fokozni? — Akkor, ha a teljesítménykövetelmények fokozása az érintett dolgozók testi épségére káros vagy veszélyes lehet, illetve ha a támasztott követelményeknek csak különleges adottságú dolgozók képesek eleget tenni. A Szaktanácsban felhívták arra is a figyelmet: a készülő kollektív szerződésekben a szakszervezeti bizottságok lehetőleg ne kötelezzék el magukat minden kérdésben előre. Bizonyos esetekben még az úgynevezett egyetértési jogtól is eltekinthetnek, hogy a dolgozók észrevételei alapján annál eredményesebben léphessenek fel. Zs. P. Az édességből is megárt a sok, ha nem ügyelnek a minőségre Az édesipari termékek származásuk szerint sok gazda hírét hordozzák szerte az országban és a nagyvilágban. A fogyasztót persze nem annyira a származás, mint inkább a minőség és a szavatolt mennyiség érdekli. Efelett több hatóság őrködik, és időről időre jelzik tapasztalataikat. A harmadik negyedévi ellenőrzés sok kívánnivalóra figyelmezteti az édesipari termékek előállításában részes ágazatok dolgozóit. A megvizsgált termékek 21,8 százaléka ugyanis kifogásolható volt. Vagyis az előző esztendő azonos időszakához mérten csaknem 8 százalékkal nőtt a kifogást hordozó minták aránya. Kapacitás és létszámgondok A Magyar Édesipar megvizsgált termékeinek 4,1 százalékát, a vendéglátóipar édestermékeiből vett mintáknak 25,3 százalékát, a magánkisipar ellenőrzött termékeinek 51,8 százalékát, a kereskedelmi vállalatok által készített édességek mintáinak 54,4 százalékát marasztalják el a hatósági ellenőrző szervek. Az előforduló hibák forrásait és elapasztásuk módozatait keresve, ezúttal a Magyar Édesipar gazdasági vezetőivel, minőségi ellenőrökkel, szocialista brigádvezetőkkel folytattunk eszmecserét. »Pozíciónk jó, termékeink átlagminősége előkelő helyet biztosít iparunknak Európa és más világrészek piacain is« — állapítják meg a tényt, hogy aztán ebből a pozícióból tárgyilagos nyíltsággal szólhassanak valós gondokról, körülményekről, amelyeknek megoldása részben elhatározás dolga, másrészt pedig erőfeszítéseket igényel. — Az igények nagyok — kezdi dr. Huszár János kereskedelmi igazgató, azt latolgatva, hogy vajon megéri-e a menynyiség ha az a minőség rovására megy. »A kereskedelem szorítása miatt az ipar kapacitása felett produkál, ami olykor bizony lazaságokat, műveleti engedményeket von maga után ... Tetézi a gondokat, hogy csaknem hatszáz emberrel kevesebb a létszám a kelleténél... Az új munkások gyakorló fogásait és több régi dolgozónk magával hozott rossz szokásait nemegyszer magukon viselik a termékek...« Csakhogy ma és a jövőben még inkább az elsődleges igény a jó minőség. A szakma becsületét védeni, termékeinek újabb és biztosabb piacokat szerezni nem lehet a menynyiség, a visszahúzó szokások és más hiányosságok javaira tett engedményekkel. Különösen nem akkor, ha olyanok a gépi berendezések, technológiák, amilyenek, és ha van kívánnivaló — márpedig van —, az alapanyagok minőségével kapcsolatban is. Nagy szerepe van az embernek... — A jövőben csak anynyit vállalunk, amennyit időre és jó minőségben le tudunk gyártani — fogadkoznak, és elhatározásuk tényeiként felsorolnak néhányat intézkedéseik, elképzeléseik közül. •»Elrendeltük, hogy húsz óra helyett az előírásnak megfelelően huszonnégy órán át kell hengerelni, finomítani a megfelelő anyagokat... Intézkedtünk, hogy a szakma mesterei, a cukrászok és más szakemberek ne érzékszerveikre, hanem a rendelkezésükre álló műszerekre, mérőeszközökre bízzák a különböző alapanyagok, keverékek öszszeállításának a sorsát... Ipari méretekben ki akarjuk iktatni az ugyancsak régi szokásokon alapuló kézi beméréseket is.. .« A felismerés, a törekvés helyes, de foganatja csak úgy lesz, ha elsősorban a munkát, a termelést közvetlenül irányító művezetők, szakemberek lesznek szószólói és szigorú ellenőrei a minőség védelmének. Annál is inkább, mivel a munkások, szocialista brigádvezetők elmondása szerint olykor ők tűrik meg a lazaságokat, a technológiai fegyelem megsértését. — Segít majd a minőségi bérezés terjedése is — vélekedik Nemes László szocialista brigádvezető, aki a foganatosított és tervezett intézkedések mellett a legfőbb ösztönzőt az emberek nevelésében, felelősségérzetük felkeltésében látja. -A gépek, a technikai adottságok zömében régiek, elavultak, ezért nagy szerepe van az embernek, aki ügyeli működésüket ... Van olyan masinánk, nem is egy, amelyiket óránként többször be kell állítani, hogy rendeltetésének megfelelő minőségű terméket készítsen ... A művezető nem állhat mögötte minden embernek, de ha megérteti beosztottjának felelősségét és szigorúan megköveteli a gondosságot, akkor sok bajnak, minőségrontásnak elejét vehetjük ...« Az egészséges verseny is segíthet Persze, az édesipari termékek minősége megóvásának sok külső tényezője is van. Az ipar vezetőinek megítélése szerint az előforduló kifogások ötven százaléka küllemi jellegű, illetve a kereskedelem tekervényes útjaival kapcsolatos. — A gyorsan romló édességeknek nem tesz jót — mondja Fehér Já- J nos, a minőség iparági őre —, hogy az esetek többségében először a nagykereskedelem raktáraiba kerülnek, majd onnét ismét az üzletekbe, ahol megint csak sokat rostokolva, elégtelen tárolásnak alávetve jutnak a fogyasztókhoz ... Szerintem meg lehetne és meg kellene valósítani, hogy legalább a fővárosban a gyártó üzemekből egyenesen az üzletekbe kerüljön az áru... — Van olyan elképzelésünk — újságolják —, hogy a következő esztendőben a kereskedelem ne központi megrendelés alapján, hanem azokból a gyárainkból vásárolhassa meg a szükséges édesipari termékeket, amelyikből akarja... Ez egészséges versenyre ösztökéli majd az egyes gyárakat, termékeik megkedveltetése, jó minősége révén megérdemelt hírnévre tehetnek szert, ami befolyásolja nyereségüket, a termelés fejlesztésének lehetőségeit is... Várhatóan az is jót tesz, hogy a jövőben talán mi is beleszólhatunk abba, hogy honnan és milyen alapanyagokat, csomagolóeszközöket vásárolunk ... Sok lehetőség kínálkozik, ami jót tesz a minőségnek. De az ipar vezetőinek, munkásainak egyaránt tudni kell, hogy minden kedvezőtlen külső körülmény ellenére magnk tehetnek a legtöbbet a jövőben is a mundér becsületéért, s ha eddig engedtek is a kereskedelem szorításának, a jövőben létük függ a jó minőségtől, amelyet most már a vásárlók és az egyre erősödő közvélemény diktál. Fekete Béla Aláírták a magyar-csehszlovák árucsere-forgalmi megállapodást Kedden a zbraslavi kastélyban Frantisek Mares csehszlovák és Darvas László magyar külkereskedelmi miniszterhelyettes ünnepélyes keretek között aláírta az 1968. évre szóló árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet Csehszlovákia és Magyarország között. 1968-ban — mind terjedelmét, mind az összforgalomban való részesedést tekintve — főleg a gépek és berendezések, valamint a gépipari fogyasztási cikkek kivitele és behozatala növekszik jelentősen. A megállapodás további jellemzője, hogy összvolumene az 1966—70. évekre szóló hosszú lejáratú egyezmény 1968. évi előirányzatát 22 százalékkal haladja meg. A tárgyalások során lehetőség nyílott arra, hogy a küldöttségek kicseréljék nézeteiket a mindkét országban bevezetésre kerülő új gazdaságirányítási rendszer egyes kérdéseiről, elsősorban annak külkereskedelmi vonatkozásairól. * Kovács Imre, hazánk prágai nagykövete, a megállapodás aláírása alkalmából baráti találkozót rendezett I" Nem az iskolának és nem az iskoláért ON SCOLAE, SED VITAE ... mintha ma is látnám tizenöt év feledésfüggönye mögül felbukkanni egykori latintanáromat. Ciceróval birkóztunk, hexametereket skandáltunk s néha, egy önfeledt percben, megvillant Plinius lágy mondatainak végén az örök kék tenger, a rózsalugas, a kedves hollóhaja. A padsorunk előtt állt a kis öreg pedagógus, a latin nyelv gyógyíthatatlan szerelmese, s ha már sokalltuk a szószedetet intőn felemelte a kezét: »Nem is iskolának, hanem az életnek tanulunk.« Furcsa: a nehéz latin szövegekkel együtt feledésre ítélt mondást, az örök római bölcsességet az idén nyáron hallottam újból. Aki mondta: építész. Szikár, markáns arcú, számokban gondolkodó ember, ha szólt, pillanat múlva már szakmai témát vegyített beszédébe. De olyan megragadó szeretettel olyan fanatikus tűzzel boncolgatta építészeti, statikai elképzeléseit, hogy azokat is magával ragadta, akik a matematikában a gyökvonásig sem jutnak el soha. Ő mondta egyszer — fejből idézve valami harminc bauxitbetonos pesti ház életrajzi adatait! — gunyoros célzással nagy ismeretanyagára: »Tanulok? Persze, hogy tanulok. Mindig.« És felröppent a latin idézet, oda kívánkozott a képletek, építészeti műszavak mögé. Ez a mérnök akkortájt töltötte be a hatvan-, negyedik évét.ORUNKBAN nehéz polihisztornak lenni. Michelangelo lehetett kitűnő anatómus és szobrász, Leonardo még tudhatott mindent kora építészeti ismereteiből. Mi a XX. század mérhetetlen tudásóceánjából kicsiny mérővel őrizhetünk csak agysejtjeinkben, még ha tudásunk sokszorta nagyobb is a régmúlt embereinél. S pontosan a végtelenbe nyúló, gazdag ismerethalmaz ösztönöz kényszerítő erővel a további, mindig további tanulásra. A több tudás a szocialista építésben társadalmi szükségszerűség. A tanulás foka, felső mércéje megváltozott, éppen a kor követelményeinek megfelelően. Még tizenöt, húsz évvel ezelőtt is bűvös határkő volt az érettségi, aki elérte, tulajdonképpen befejezettnek tekinthette a formális tanulást, mehetett fehér, köpenyt ölteni, íróasztalt foglalni. A fokmérő lassan módosult, eljutottunk odáig — s ez egészen természetes —, hogy önmagában nem csoda, nem különösebb fegyvertény az érettségi: jó, ha van, kell, de csak szükséges alap a mélyebb, a szakmai tudáshoz. Sokan és egyre többen vannak már emberek, szakmától, hivatástól függetlenül, akikben él az egészséges nyugtalanság, többet tudni, azt a bizonyos “legjobb tudásunkkal“ nyújtott szellemi tőkét, munkában realizálódó tevékenységet újabb és újabb ismeretekkel tökéletesíteni. Az építészmérnök is hasznát látja a modern műanyagok alkalmazástechnikájáról készített aspiránsdolgozatának. E elfogadható annak az embernek tanulási törekvése is, aki — saját hivatásán kívül — érdeklődik más, kedvelt ismeret iránt, szeretne megismerni új ismeretágat. E EGYÜTT JÁR ÉLETÜNKKEL: közeledés a többihöz, előre s nem hátra tekintés. S miért hallgatnánk arról, hogy a szellemi plusz a legtöbbször anyagiakban is kifejeződik? Miért hökkennénk meg, hogy a magyar Olivecrona többet keres, mint öt más ember, a kvalifikált esztergályos többet, mint műhelybeli társai, a négy nyelven kereskedő üzletkötő javadalmazása nagyobb, mint a másfél nyelven alig beszélőé. Ez is társadalmi szükségszerűség: többet adni annak, aki többet ad szellemi javaiból a köznek. Mégis fel kell figyelni a tudással birkózás árny jelenségeire. Három-négy éve a jogtudományi kar levelező szakának felvételijén végighallgattam néhány vizsgázót. Egyikük, 35—40 körüli férfi, igencsak hézagos készültséggel, elképesztő ambícióval küzdött a bejutásért. Sikerült, s a folyosón elégedetten megjegyezte: ez a diploma öt-hatszáz forint fizetésemelést jelenthet számára. Egyébként — közgazdász. Hogy hasznát vette-e a végigkínlódott esztendeinek, gyér tudásának a munkahelyén — nem hiszem. A fizetésemelést viszont már megkapta a harmadik év végén, minthogy «mégiscsak úton van a második diplomához«. NCÉLÚ TUDÁS — nem tudás. Az öncélú tanulás — nem gyarapítja közös szellemi tárházunkat Sajnálom azt a kitűnő, egyetemet végzett könyvtárost, aki izzadva magolja a műegyetem gépészszakán a képleteket, nem akar jó könyvtáros lenni, pedig lehetne. Mérnöknek talán közepes lesz. Közben más, tehetséges ember helyét foglalja el a második diploma miatt. S nem okoz örömet, amikor agronómus ismerősöm, akinek szakmai tudásáért közelharcot vívott két szövetkezet is, most jobb ügyhöz méltó buzgalommal ismerkedik a villamossággal — ismét az újabb diplomáért. Nem a polihisztorság vágya magyarázza legtöbbször ezeket az elszánt törekvéseket. Sokkal inkább a bizonyítványgyűjtögetés, egy mellékállás reménye, ugrás a fizetési besorolásban. Nemegyszer pedig nyílt színvallás, hogy elpályáznak eredeti hivatásuktól. Eldobják a súlyos Miami tízezrekkel elősegített, megszerzett diplomájukat — az újért, a jövedelmezőbbért. Ilyenkor harmad, tizedrangú szempont: mit adnak vissza a társadalomnak az újabb iskoláért, hogyan nyerhet kárpótlást az, akit éppen ne szorítottak ki annak idején az egyetemről, főiskoláról, az első diplomához vezető útjukon. Kapni, nyerni, előrejutni elégségesek, vizsgahalasztások, munkahelyi mulasztások árán is. Kitölthetni egy rubrikát valamilyen kérdőíven, fricska annak, aki «csak« a maga szakterületén iparkodik helytállni, «én több vagyok, nekem több az iskolám«. ESSZIRE KALANDOZTUNK a római közmondástól. Pedig mélységesen érvényes a korra, a ||j társadalomra, amelyben élünk. Nekünk azt a jó tudást, azt a tanulást lehet becsülnünk és helyeselnünk, amelytől mindannyian gazdagabbak leszünk. Ekkor lehet határ a csillagos ég, ekkor mondhatjuk el nyugodtan: nem az iskolának , és nem az iskoláért tanulunk. Várkonyi Margit Lnk . NÉPSZAVA 1967. november 22 .