Népszava, 1968. november (96. évfolyam, 257–281. szám)

1968-11-01 / 257. szám

Mindent egybevetve, a budapesti művészeti he­tek legkimagaslóbb ese­ménye : új zenedrámát mutattunk be. Hozzáte­hetjük: nem akármilyent. Szokolay Sándor, a mű szerzője, viharos gyorsa­sággal kibontakozó eddi­gi életműve alapján, nap­jaink magyar zeneművé­szetének immár egyik meghatározó egyénisége. Az új magyar zenedrá­mának meg éppen. Az a mi időnkben példa nélkül való művészi tett fűző­dik a nevéhez, hogy négy éven belül két nagyszabá­sú operaművet fejezett be. A „nagyszabású” jelző természetesen sokfélekép­pen érthető — én itt a gondolatgazdagság, a ze­nei anyag szépsége, mély­sége és hatásossága értel­mében használom. Érthető és örvendetes: a négy év előtt, a Vér­nász bemutatásakor még mindenhogyan fiatal (most harminchét éves) magyar zeneszerzőre, aki­ről már korábbi hangsze­res, zenekari és vokális művei alapján is tudott — ekkor rendkívül intenzí­ven felfigyelt az ország és a világ. Új operája, a Hamlet már a hazai és a nemzetközi érdeklődés légkörében készült, foko­zott figyelem előzte meg, ami egyébként a kettős bemutatón is érződött. Érződik magán a művön is, továbbá közönség- és szakmai fogadtatásán. Eb­ben (mármint az ilyen fo­kozott figyelemben és óhatatlan következmé­nyeiben) nagyon jó ösz­­szetevők keverednek ke­vésbé jókkal. A magyar opera, a kiváló Szokolay érdeke egyformán azt kí­vánja, hogy lehiggadjon a „szenzáció” és megmarad­jon az érték. A mű nagy értéke elsősorban, és tár­gyilagos értékelésének vi­szonylagos értéke is, a további alkotómunka ja­vára. A bemutató után rövid­del máris közhellyé ko­pott (bel- és külföldön szokatlanul és örvendete­sen gyorsan reagált a saj­tó a budapesti premier­re): a Hamlet operai fel­dolgozása rendkívüli fel­adat, aligha véletlen, hogy a műfaj létezésének századai óta lényegében senkinek sem sikerült (eddigi legsikeresebb — de nem biztos, hogy legsike­rültebb — változata, Ambroise Thomasé, a Mignon szerzőjéé, most éppen százéves). Nyilván gondokkal és töprengé­sekkel tele korunkban, s a Hamlet hallatlan mo­dernségében a magyará­zat, hogy napjainkban vi­­szont több kísérlet is tör­ténik a nagy Shakespeare­­mű zenei megfogalmazá­sára. Szokolay például — mint egyebek közt la­punkban is nyilatkozott, róla — egyszerűen nem szabadulhatott tőle, bűv­körébe került, meg kellett alkotnia a Hamlet-operát A kivételes tehetségen túl, a másik legfontosabb tehát adva volt A hit a műben, a teljes azonosu­lás vele. Ismét közhely, vagy immár azzá kopott. Szokolay tisztában volt vele, hogy pusztán koráb­bi hangvétele ennek a túlnyomóan gondolati anyagnak a zenei megfo­galmazására önmagában nem elegendő, nem is al­kalmas. És mivel a ha­gyományos és a korszerű zenealkotás minden mód­szerének eszközei, akara­ta szerint, rendelkezésére állanak, bőven felhasz­nálta a tárgyilagosabb, a visszafogottabb, a Shakes­peare-i, Arany János-i anyag közlésére alkalma­sabb alkotói módszereket. (Az opera szövegkönyvét, minden szavában Arany Jánosra építve, Szokolay maga hozta létre, a mű­faj lehetőségeihez rövi­dítve a hatalmas anya­got.) A zenében járatlan, irodalomban némiképp jártas hallgató is nyilván érzi, hogy a Vérnász (Garcia Lorca drámája) és a Hamlet karakterben igencsak messze esnek egymástól — érthető, ha zenei megfelelőjük sem lehet közel Akkor sem, ha alkotójuk egy és ugyanaz. Valamit azonban sze­retnék hozzáfűzni a gon­dolathoz. Túlzásnak és tévesnek érzem a Hamlet olyan fogadtatását, amely Szokolayt most már mint­egy „innen származtatja”. Ugyon ne dicsérjük benne azt, amit a Hamlet eseté­ben megtett, mert meg kellett tennie, de ami nem okvetlen útmutatás és szabály egész alkotói működésére. Ez utóbbi­nak a csapongás éppoly része, mint más alkotó­nak az elvérzés egy szigo­rúan kutatott stílus kere­sésében. Helyes, helyes, a csapongó művészegyéni­ségnek nem árt időnként odaszólni, hogy szertelen­sége széthullásba, szer­­kezettelenségbe torkollhat . Szokolaynál azonban jócskán van bizonyíték rá, hogy ez nem történhet meg. Tudás, ízlés és szer­kesztőképesség állja en­nek útját. Szertelensége, parttalansága viszont alapvető tulajdonsága, te­hetségének része, ezt nem lehet és nem szabad meg­szüntetni. Azt hiszem, so­sem biztattam volna mondjuk Berliozt, hogy ne legyen Berlioz. A Hamlet rendkívüli fegyelmet, csaknem ön­megtartóztatást parancsolt Szokolaynak. Jól tette, hogy megértette a paran­csot, de jól tette azt is, hogy némely jelenetbe „belekiabált”. Hová ju­tunk, ha ilyen esetben számon kérjük Shakes­­peare-t, Arany Jánost, s minden berögződésünket, amely a Hamlettel (és a modern zenével) kapcso­latban megvan — csak Szokolayt nem kérjük szá­mon. Ez az opera akkor jó, ha Szokolay Sándor Hamletje. Úgy érzem, hogy az. És még csak egyet: a Hamlet vulgari­­zálása, ha valaki „a gon­dolat” nevében tagadja és kitagadja belőle az érzést. Operaházunk művészei a mű kiváló színrevitelé­­vel és lelkes megszólalta­tásával azt bizonyítják be, hogy a magyar mű­vekkel szembeni „szere­­tettelenség” mondva csi­nált vád. A jó művet a művészek szeretik, s a legnehezebb feladatokat is szívesen vállalják — márpedig itt bőven akad.­­ A szcenikusok közül leg­inkább Forray Gábor dísz­letmunkáját érzem tel­jes rokonságban a zené­vel. Egész leegyszerűsí­tett, lényegre szorítkozó volta megengedi, hogy a néző-hallgató a gondola­tokra és­­ a muzsikára koncentráljon, sőt, egye­nesen erre késztet. Az egész játéktér nyilván Mikó András rende­zői elképzelésével össz­hangban jött létre — ő azonban mintha itt-ott meghazudtolná e modern Hamlet-interpretációra vonatkozó saját elképze­lését. (Az atya szellemé­nek megoldása, Polonius­­felfogás, helyenként némi idegen teatralitás.) Úgy vélem, Márk Tivadar is közelebb maradhatott vol­na a jelzésekhez az öltö­zékek karakterének ki­dolgozásában, összhang­ban a generális színpad­képpel. Kiváló művészi munkát végez a zenekar és a kó­rus, mely utóbbit opera­házunk nagy karmester­tehetsége, Oberfrank Gé­za tanított be. Mindkét együttes meglepő bizton­sággal küzdi le a parti­túra szokatlan nehézsé­geit, a dallamaiban új ér­telmű, harmóniáiban kü­lönös, ritmikájában szo­katlan anyagot úgy sugá­rozzák, mintha mindeb­ben nagyobb gyakorlat állna mögöttük. Ebben is elsőrendű az ősbemutató karmesterének, Oberfrank Gézának az érdeme. Az ugyancsak fiatal Pál Ta­más is szépen, nagyvona­lúan irányította a másik szereposztás előadását. Hamletról lévén szó, megbocsátható a szerep­lők túlnyomó többségé­nek sommás kezelése. A főbb szereplők közül csak Várhelyi Endre, kisebb mértékben Antalffy Al­bert Polonius-alakí­tásá­nak félreértése bántó. Ez az ember torz lelkű kirá­lyi főkamarás, nem pedig tüsténkedő lakáj. Polcsó Sándor Hamletje sem eléggé gondolati, játékban felületes, ami itt bizony zavaró (lám, a Hamlet esetében képtelenség el­sődlegesen énekesi oldal­ról közelíteni az értéke­lésben). Nagyon tetszett az elsőnek bemutatkozott szereposztás gárdájának csaknem egésze­n túl merész dolog volt ellen­ben ennyire fiatal erők­re bízni a másikat. Lehetetlen külön ki nem emelni Faragó Andrást, aki egyedülálló érdeme­ket szerez korszerű opera­éneklésünk fejlesztésében holott maga is menet köz­ben, némileg kései indít­tatással tanult bele. Ének­ben és játékban kiváló Komlóssy Erzsébet és Házy Erzsébet, de Tóth Sándor, Jablonkay film és Andor Éva, továbbá Bódy József, Radnay György és Ütő Endre kiemelése is indokolt. Szőnyi Ferenc pályájá­­nak nevezetes állomásá­hoz ért Hamlet énekével és alakításával. Emlékeze­tes, megrázó, művelt sze­repformálás. A fontos új magyar zenedráma, s a halhatatlan eredeti szint­jére illő. Rajk András 1 I K ^ I ÜL 'T f Szokolay Sándor A I-1 /\ !\A L t I l zenedrámája JÚJ magyar^le­ngyel kulturális egyezmény Valahol Thanh Hoa és Nghe An tartomány hatá­rán léptük át a 20. szé­lességi fokot. Attól a pil­lanattól fogva a Vietnam elleni barbár háborúnak azt a részét ismerhettem meg, amelyet addig csak filmeken láttam, az egy­mást követő légitámadá­sok állandó veszélyét, a kíméletlen bombázásokat s a föld alatti életet. A 20. szélességi fok alatti két tartományban a párizsi tárgyalások idejé­re sem szüntették be, egyetlen percre sem az amerikaiak a bombázá­sokat. Sőt. A rizsföldön töltött első este után már fogalmat alkothattam magamnak arról, milyen lesz a to­vábbi utunk. Van Trong valami ismeretlen terelő- u­dkafuli úton vezette a vaksötét éjszakában, égő szemmel a kocsit. Az addig vidám gépkocsivezető, akinek szájáról soha nem fogyott el a dal, szokatlanul ko­moly volt. Az egyik híd­nál egyenruhás férfi ál­lította le a terepjárót. Ránk várt, s már huszon­négy órája állt a hídnál, nehogy eltévedjünk. Az izgatott szóváltásból csak egyetlen szót értettem: bomba. Az egyenruhás férfi mutatta a helyet a többieknek, hogy meny­nyire esett le tőle, né­hány órával előbb. Látni nem sokat lehetett, de az útra frissen visszahordott köveken táncoló gépkocsi pontosan mutatta a bom­bák hatósugarát. Jóval éjfél után érkez­tünk abba a faluba, ahol a szállásunk volt. A fák alatt az orrunkig se lát­tunk, kézen fogva vezet­tek egy földhányással körülvett alacsony épület­hez. Bádogkannából lo­csoltunk magunkra egy kis vizet, hogy legalább az arcunkról és a kezünk­ről lemossuk a port. A szavunk is elfogyott már, olyan fáradtak voltunk. Amikor végre lefeküd­tünk, úgy éreztem, soha a­ jobb ágyam nem volt, mint az a kemény desz­kára borított gyékény. Hirtelen arra ébredtem, hogy valaki rángatja a kezem, ' ii~ ~ ii ' ii ! — Ugorj? — mondta oroszul egy hang és már lökött is az ágy alatti üregbe. Duc Thuán volt, együtt kuporogtunk a szűk veremben. De addig­ra már zengett körül az ég, becsapódó bombák hangja és üvöltő repülő­gép-hajtóművek szaggat­ták fel az éjszakát Az ágy alatti üregnél biztosabb óvóhely bejára­ta a néhány négyzetmé­ter alapterületű gyenge épülettől talán három lé­pésre volt. A lélegzetvé­telnyi csöndben ide tusz­koltak át. Az első táma­dás körülbelül húsz per­cig tartott. A háztól né­hány száz méterre levő utat bombázták. De aludni már nem le­hetett Reggelig még hat­szor jöttek vissza a gé­pek. (Később tudtam meg, hogy ezen az éjsza­kán halt meg néhány fa­luval odébb a vi­etnami katolikus egyház két ag­gastyán vezetője és itt halt meg első gyerekével hathónapos terhesen egy fiatalasszony is.) Másnap a tartományi vezetők közül elsőnek Le Van Conggal, a szak­­szervezet egyik tartomá­nyi titkárával találkoz­tam. Hetvenhez közel já­­ rna hábo­ rú szikár férfi, aki egy­szer már nyugalomba vo­nult, de a háború kezdete óta újra a régi helyén és régi aktivitással dolgozik. Alig ismerkedtünk össze, jött az első légitámadás és mint éjszaka, kis szü­netekkel még hab Ebéd után Lé Van Cong­­nak üzenetet hoztak. Vé­gighallgatta az üzenetet, azután magyarázott to­vább. Amikor elment, ak­kor mondta el Dúc Thuán, mi volt az üzenet. Lé Van Cong házát , a délutáni támadások során telibe találta egy bomba. Sze­rencsére senki sem volt otthon. De amije volt, minden ott pusztult Még néhányszor talál­koztunk azután is, de er­ről egyetlenegyszer sem beszélt. Ugyanebben a körzet­ben beszéltek meg talál­kozót számomra egy vinhi gépkocsivezetővel a vietnami elvtársak, aki hősiességéért kimagaslóan sok elismerésben része­sült. Egynapos késés itt ma semmit sem jelent. Két napig vártunk rá, hiába. Végül tovább in­dultunk. Visszafelé jövet várt bennünket a hír, hogy a gépkocsit, ame­lyen érkeznie kellett vol­na, kevéssel előttünk ta­lálat érte. Nem szeretem az érzel­gősséget, de akkor úgy éreztem, mintha legköze­­ rű­ sebbi ismerőseim, bará­taim közül halt volna meg valaki. Egy hegyi faluban ta­lálkoztam Liénnel, Bang­­gal és Lível. Liént kerék­páron láttam először. Az erdei ösvényen jött lefelé. Vietnamban a kerékpá­rokon, hogy könnyebb le­gyen hajtani, nincs kont­ra, csak kézifék. A fiú megállt, de amikor le akart szállni, a lába meg­bicsaklott. A kerékpárral együtt zuhant be a bok­rok közé. Felsegítettek. Járása egy kicsit furcsa volt, de nem bizonytalan. Déltájban egyedül vol­tam a kis erdei házban, amikor a fiú bejött El­kérte a jegyzetblokkomat és felírta rá a nevét: ,,Lién”. Magára mutatott és egy számot írt utána: „22”. Én is felírtam a ne­vem, s azt, hogy hány éves vagyok. Miután Lián a vietná­min kívül semmilyen nyelven nem beszél, tár­salgásunk meglehetősen szűkszavú volt. Vannak azonban alkalmak, ami­kor egymás megértéséhez nem a közös nyelv a leg­fontosabb. Lián szavak nélkül is elmondta, mi­lyen a háború. — 1 T" —1 Leült a szemközti fek­helyre és felhúzta nad­rágja szárát. Akkor lát­tam, hogy térden alul mindkét lába hiányzik. Egyetlen hang nélkül, drámai erővel játszotta el a történteket, azt az éj­szakát, amikor gépkocsi­ját szétlőtték a levegőből. Azután kiment és egy ha­sonló korú fiút hozott magával. Kevéssel később még egy negyven körüli férfi jött be a házba. Bang és Li voltak. Most már hárman ültek az ágy szélén. Térd alatt Bang­­nak is hiányzott az egyik lába, Li lábán pedig egy iszonyúan mély forradás húzódott végig. A ház nyitott oldalfala előtt kitáruló völgy fölött két F—104-es mögött für­ge MIG-ek jelentek meg. A közvetlenül előttünk zajló légi csata láttán valamennyiünket magával ragadott az izgalom és lélegzetvisszafojtva figyel­tük a harc kimenetelét. Az egyik MÍG eltűnt, majd kevéssel később a két amerikai géppel szem­ben bukkant fel. Az F— 104-esek felfúrták magu­kat az égbe, a mögöttük levő MÍG pilótája abban a pillanatban lőtte ki a fedélzeti rakétát. Az ég peremén , fekete füstpa­macs szállt fel az egyik amerikai gépről, majd valamennyien eltűntek a látóhatár szélén. Az egész olyan volt számomra, mintha nem is a valóságban láttam vol­na. De ott ült, szemben Lien, Bang és Li és sor­sukban a mindennapi vietnami valóság. Diósdi László (Következik: Ahol megáll a szél) /fi 2 1998. november 1 NÉPSZAVA Varsóban október 31-én aláírták az új magyar— lengyel kulturális és tu­dományos együttműködé­si egyezményt a Magyar Népköztársaság és a Len­gyel Népköztársaság kor­mánya között Az új egyezmény folytatása az 1948-ban aláírt és az idén lejárt korábbi egyez­ménynek. A Külügyminisztérium fogadási palotájában az egyezményt magyar rész­ről Ilku Pál művelődés­­ügyi miniszter, lengyel részről Lucjan Motyka művelődésügyi miniszter írta alá. Kórusok díjak Az amatőr kórusok har­madik országos minősíté­sének júniusi és októberi hangversenyein részt vett 47 budapesti énekkar ve­zetőinek csütörtökön a Fő­városi Művelődési Ház­ban rendezett ünnepségén Vásárhelyi Zoltán, Kos­­suth-díjas kiváló művész, karnagy, a bíráló bizott­ság elnöke átnyújtotta a díjakat. A legkiválóbb minősí­tést nyert együttesek: a Vándor-kórus (karnagy: Révész László), az Építők Központi Kórusa (Pallós Béla), a Vasas Művész- lis­tó ünnepsége együttes Központi Kórusa (Vass Lajos), az OKISZ Erkel Ferenc Művész­­együttesének vegyeskara (Maklári József), a KISZ Művészegyüttes központi énekkara (Lantos Rezső), és egyetemi énekkara (Tóth Béla és Nógrádi László), a HVDSZ Szilá­gyi Erzsébet női kamara­kórusa (Katanics Mária), az ORKISZ Szabadság férfikara (Kiss Dénes) és a Budapesti Férfikar (Bánhegyi Sándor) , az aranykoszorú mellé dip­lomát is kaptak. (MTI) Utcát ne Bölöni Györgyről ! Bölöni György utca lesz ezután a II. kerület ko­rábbi Kovács utcája, itt állt ugyanis Bölöni György korábbi lakóháza, amelynek falára az 50 év­vel ezelőtti forradalom al­kalmából emléktáblát ál­líttatott a főváros. Fodor József Kossuth-díjas köl­tő mondott ünnepi beszé­det — a Magyar Írók Szö­vetsége nevében — az emléktábla csütörtöki le­leplezésekor. Ugyancsak emléktáblát helyeztek el és utcát ne­­ veztek el is Hatvany Lajosról vettek el Hatvany Lajos tiszteletére. Az 1961-ben 81 éves korában elhunyt író, kritikus, Kossuth-dí­­jas irodalomtörténész ne­vét viseli ezután a koráb­bi Kard utca, amely a Várban a Bécsi kapu tér­ről nyílik. Az 1. kerületi tanács által rendezett ün­nepségen helyezték el az utcanévtáblát, és emlék­táblával jelölték meg a Hatvany Lajos utca és az Országház utca sarkán ál­ló házat. (MTI) Fogadás a KKI-ben A Budapesten tartózko­dó Claude Gallimard-nak, a világhírű francia kiadó­­vállalat vezetőjének tisz­teletére fogadást adott csütörtök este dr. Tímár István, a Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatója a Kulturális Kapcsolatok Intézetének dísztermé­ben. A neves vendég né­hány napot tölt főváro­sunkban. Elsősorban a magyar kiadók munkájá­val, a könyvkészítő műhe­lyek életével ismerkedik A Szlovén Nemzeti Színház vendégszereplése November 9-től Buda­pesten vendégszerepel a ljubljanai Szlovén Nem­zeti Színház drámai tár­sulata. Az együttes a ju­goszláv—íi magyar kulturá­lis együttműködési terv kapcsán a Vígszínház ljubljanai látogatását vi­szonozza, s a Vígszínház színpadán mutatkozik be a budapesti közönségnek Aiszkhülosz Oreszteiájá­­val. — A francia művész szakszervezet (CGT) két­tagú delegációja — Ber­nard Wentzel színházi rendező és André Courby világosító — a Művészeti Szakszervezetek Szövetsé­gének meghívására, a magyar színházi élet és szakszervezeti tevékeny­ség tanulmányozására­ Budapestre érkezett. MŰSOROK Operaházi Spartacus (D. bérlet 2. előad. 7). — Erkel Színház: Bohémélet (4. bérl. 3. ea. 7). — Nemzeti Szín­ház: A bűnbeesés után (7). — Katona József Színház: Tar­­tuffe (7). — Vígszínház: Spa­nyolul tudni kell (II. bér. 1. ea. 7). — Pesti Színház: Egy őrült naplója (7). — Madách Színház : A mi kis városunk (7). — Madách Kamara Szín­ház: A bolond lány (7). — Thália Színház: Isteni szín­játék (7). — József Attila Színház: A kaktusz virága (Ganz-MÁVAG 1. ed. 7). — Fővárosi Operettszínház: Ha­vanna ritmusa (kubai műsor, fél 8). — Bartók Gyermek­színház (az Operettszínház­ban): Halhatatlan őrjárat (du. 3). — Állami Bábszín­ház: Fordított esztendő (de. 10); A gyáva kistigris (du. 3). Zeneakadémia: MÁV Szimfo­nikusok, vez. dr. Friedrich Lehau, közr. Varsányi László (MÁV bérlet 3( fél 8). — Kis Színpad: Urak és elvtársak (fél 8). — Mikroszkóp Szín­pad: Fő a fejünk (fél 9). — Kamara Varieté: Folytassa Hács­ék (8, fél 9). KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: H. Időj. 4.32: 7. 5: tt. Időj. 5.30: Reggeli krónika. 5.45: Falurádió. 6: H. Időj. 8.15: Mit főzzünk? 6.30: H. Időj. 8.40: Rádióreklám. 8.45: Műsor. 7: Reggeli kr. n. Utá­na: Körzeti időjárás. 7.30: Új könyvek. 8: Időj. Műso­rok. 8.17: Áriák. 9: Vojtina ars poétikája. Arany János verse. 9.18: Könnyűzene. 10: H. Hazai lapsz. Időj. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Édes anyanyelvünk. 10.35: Beetho­ven: I. szimfónia. 10.59: Lot­tóeredmények. 11: Iskolará­­dió. 11.35: Mozart: Esz-dúr szerenád. 12: H. Lottó. Idős. 12.15: Táncz. koktél. 13: Vi­­lággazd. hírek. 13.05: Bp. kult. programjából. 13.08: A korszerű mezőgazdaságról. 13.21: Anda Géza zongorázik. 13.47: Népi 7. 14.10: Kórus­­pódium. 14.20: O. Straus mű­veiből. 14.30: Róka Móka báb­színháza. 15: H. Nemzetközi lapsz. Időj. 15.15: Zenei üze­netek. 15.55: Falusi délután. 16.58: Műsor. 17: Hírek. Időj. 17.05: Külpol. figyeld. 17.15: Svéd Sándor énekel. 17.40: Nyitott stúdió. 18: Új Zenei Újság. 18.40: Néps 7. 18.58: Műsor. 19: Esti dr. 19.30:­ Borotvaélen. Radványi Ervin szerzői estje. 20.29: Zenés já­ték részi. 20.45: H. Időj. 20.51: Slágerek. 21.26: Anda Géza zongorázik. Schumann: Zon­goraverseny. 22: Hírek. Időj. Sport. 22.20: Nagy siker volt — hallgassuk meg újra! 23: Kamarazene. 24: H. Időj. 0.18: Csárdások. PETŐFI RADIO 4.28—8.05: Azonos a Kos­suth adóval. 6.20: Torna. 10: Sullivan: A mikádó. Kétfelv. operett. Közli. 11.01: Válasza hallgatónak. 11.16: Operett folyt. 12.01: Kölcsey-versek. 12.15: Zenekari muzsika. 12.45: Színházak, mozik nézőterén. 13: Amerikai magyar mun­kásdalok. 13.11: Dalok, tán­­cok. 13.47: Vízállás. 14: H. Időj. 14.08: Könnyűzene. 14.30: Túl a hatvanon. Bertha Bul­csú elbeszélése. 14.43: Hang­szerszólók. 14.58: Kutyabará­tok öt perce. 15.03: Katona­­dalok. 15.18: Aktualitások. 15.40: Két operanyitány. 18: H. Időj. 16.05: Fúvószene. 16.18: Szántó Jenő műsora. 18.28: Fekete Pál énekel. 16.39: Népszerű szimfonikus muzsika. 18.55: Beszéljük meg! 17: Ötórai tea. 18: H. Idős. 18.10: Operetttrészt. 18.40: Láttuk, hallottuk. 19: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 19.20: A Münche­ni Filharmonikus Zenekar híve. Közb. 19.52: Mese. 22: Esti kr. II. 20.30: Hangv­­folyt. 21.13: Mesterek — mes­terművek. 21.33: Muzsikaszó. 22.21: Régi magyar operák­ból. 23: H. Időj. Sport. URH 18: H. Időj. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: URH zenét ka­lauz. 15.35: Lortzing operái­ból. 20.03: Dzsessz. 20.15: Durkó Zsolt: Epizódok a B— A—C—H témára. 20.33: Zá­­vodszky Zoltán énekel. 21.52: A Holland Kamarazenekar híve. 23: H. Idős. Sport. TELEVÍZIÓ 8.05: Élővilág, ált. isk. 5. 8.25: Orosz nyelv, középis­k. Hl—IV. 9.05: Orosz nyelv, ált. iok. 5. 11.55: Francia nyelv, középisk. Ill—IV. 13.10: Élővilág ism. 14: Orosz nyelv, ált. 5, ism. 17.28: Pe­dagógusok fóruma. 17.58: Hí­rek. 18.05: Kuckó. 18.25: Ze­nei Figyelő. 19.05: Esti mese. 19.10: Találkozó a 3-as stú­dióban. Riportműsor. Közl. 19.35: Finnországi úti jegyze­tek. I. 20: Tv-híradó. 20.20: Holtág. Örsi Ferenc tév-já­­téka. 21.45: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 15: Tv-híradó. 19.35: A film világa. 20.10: Mindenki háza. Olasz film.

Next