Népszava, 1969. október (97. évfolyam, 228–254. szám)

1969-10-18 / 243. szám

Mit tartalmaz Hogyan érvényesül a kollektív szerződés? — Legutóbb elnöksé­günk megbízása alapján negyven vasipari vállalat­nál ellenőriztük a kollek­tív szerződések betartását — tájékoztat erről Ohm Károly, a vasasszakszer­— Milyen fejezetek ellen­őrzését találják a legfonto­sabbnak? — Általában minden fe­jezet ellenőrzésére kité­rünk. Különös figyelmet fordítunk például a bére­zési előírások vizsgálatá­ra, hiszen ez a dolgozókat legközvetlenebbül érinti. A vállalatok többsége az idén már bátrabban élt a bérfejlesztés lehetőségé­vel, mint tavaly. Ennek mértékét általában 2—3 százalék között határoz­ták meg Természetesen vannak vállalatok — mint például a Magyar Kábel­­művek —, ahol 4 százalé­kos bérfejlesztést rögzí­tettek a kollektív­ szerző­désbe. Jó dologként köny­velhető el, hogy az üzem­alkotmányok tükrözik azo­kat a törekvéseket, ame­lyek az anyagi eszközök ösztönző felhasználását célozzák. Az Egyesült Izzó kollektív szerződése pél­dául kimondja a bérfej­lesztés mértékét, s azt is, hogy ezenfelül, ha jól ala­kul a nyereség ennek függvényében miképpen növekedhet a dolgozók jö­vedelme, vezet bér- és munkaügyi osztályának vezetője. — Osztályunknak egyébként állandó feladata a mint­egy 160 vállalati kollektív szerződés vizsgálata. — Merültek-e fel gondok a bérfejezetek meghatározá­sánál? — Igen. Igaz, elvétve, de előfordult, hogy a bér­­fejlesztés mértéke csak utólagos észrevételünkre került a kollektív szerző­désekbe. Másutt csak a szokásos bérszínvonal-nö­velést kívánták rögzíteni, annak ellenére, hogy a számítások a vállalati nye­reség növekedését mutat­ták. Egyes gazdasági ve­zetők arra a helytelen ál­láspontra helyezkedtek, hogy a jó munka eredmé­nye elsősorban az év végi részesedés mértékének nö­vekedésében jusson majd kifejezésre, holott az év­közi ösztönzés a nyereség növelésének is fontos esz­köze. Volt olyan is, hogy a bérezéssel, prémiumok­kal kapcsolatban időköz­ben az eredetitől eltérő módosításokat eszközöl­tek, de erről nem tájékoz­tatták a dolgozókat. Az ilyen esetekre természete­­­sen felhívtuk a szakszer­vezeti bizottságok figyel­mét. Hiszen a kollektív szerződésre vonatkozó ren­delkezések ezt kötelezően előírják. san váltotta ki a dolgo­zók elégedetlenségét. Az ilyen s hasonló esetek nörekednek a béren kívüli — A munkaviszony szabá­lyozásának egyéb kérdései­ben mi a tapasztalatuk? — Igen jó dolog, hogy a kollektív szerződések többsége egyre inkább erősíti a törzsgárdatagok megbecsülését. Ez a többi között megmutatkozik ab­ban is: az üzemalkot­­mányban rögzítették, hogy például alkalmazásnál, ta­nulmányi szerződéseknél stb. előnyben kell részesí­teni a törzsgárdatagok családtagjait. Tavaly álta­lánosságban csak a 25 éves törzsgárdatagokra vonatkozva mondották ki, hogy nekik csak rendkí­vüli esetben lehet felmon­dani. Ezt a helyes elvet most kiterjesztették. Álta­lában érvényesítik azokra is, akik 10—15 évet ledol­goztak az adott vállalat­nál. — Mi a helyzet a béren kívüli juttatások szabályozá­sában? — A szociális, kulturá­lis és egyéb béren kívüli juttatásokra vonatkozó szabályok megfogalmazá­sában előrelépés történt. A legtöbb helyen a válla­lati nyereség alakulásának megszüntetése ügyében gyakran személyesen ke­restük fel a vállalatokat, juttatások fejlesztésére függvényében állapították meg az e célokra felhasz­nálható összegeket. Első­sorban a nagyvállalatok­nál tapasztalható a béren kívüli juttatások fejleszté­sére való törekvés. Kü­lönösképpen a lakásépít­kezésekre fordított össze­gek növekedtek, amelyre például az Ózdi kohászati üzemek kollektív szerző­dése 15 milliót, a Dunai Vasműé 34 milliót irányoz elő. Az üzemegészségügyi helyzet várható javítására is sok millió forint jut, ha­­so­nlóan kulturális célokra is. Ez utóbbira a többi között a Beloiannisz 35, a Telefongyár 120, a Csepel Vas- és Fémművek dol­gozói pedig 600 ezer fo­rinttal kapnak többet, mint tavaly. Hasonlóan még sok példával lehetne bizonyítani, hogy sok üzem vezetősége az üze­mi törvényekben is köte­lezettséget vállalt a tava­lyit meghaladó mértékben az üdültetés, az egészség­­ügyi létesítmények stb. fejlesztésére, a munka- és egészségügyi körülmények ja­vítására. Bérfejlesztés és nyereség Személyesen léptünk közbe — Tavaly meglehetősen sok volt a törvénysértő szabályo­zás. Az idei kollektív szer­ződéseknél mi a helyzet? — Mindamellett, hogy a két évre szóló kollektív szerződések tartalmi szín­vonala sokat javult a ta­valyihoz viszonyítva, ezek­ben is találtunk néhány törvénysértő megfogalma­zást Ezek nagyrészt félre­értésből, a rendelkezések rosszul értelmezéséből fa­kadtak. Különösképpen a munkaidő, a pihenőidő, a szabadnapok kiadása stb. körüli kérdésekben kellett gyakran közbelépnünk, így például a 44 órás mun­kaidő bevezetésével a két­hetenkénti szombatok sza­badnapnak minősülnek. Az e napon végzett mun­ka csakis túlórával szá­molható el. Mégis több kollektív szerződés úgy fo­galmazódott, hogy a sza­bad szombaton végzett munka helyett a vállalat más napon biztosíthat pi­henőnapot.­­ A törvényes rendel­kezések az éjszakai pót­lék kérdését világosan elő­írják. Ennek lényege, hogy a nappali munkával szem­ben a fárasztóbb éjszakai munka különdíjazásban részesüljön. Ennek az elv­nek s a törvényes rendel­kezések ellenére mégis egyes helyeken az éjsza­kai pótlékot beépítették az alapbérbe. Ezzel lénye­gében egyenlőségi jelet húztak a három piuszok bérezése között, ami joga­— Miben lehetne röviden meghatározni a kollektív szerződésekkel kapcsolatban az üzemi szakszervezeti szer­vek legfontosabb tennivalóit? — Az a határozott vé­leményünk, hogy a kollek­tív szerződések rendszere, érvényesítése nem vá­lasztható el a szakszerve­zeti munka hatékonyságá­tól. Éppen ezért igen fon­tos, hogy a szakszervezeti bizottságok rendszeres el­lenőrzéssel biztosítsák en­nek maradéktalan betar­tását. E tevékenységük­nek a gyakorlati, minden­napi munka szerves ré­szévé kell válni. Ezenkí­vül feltétlenül szükséges: a vállalatok gazdasági ve­zetői és szakszervezeti bi­zottságai adjanak számot a munkahelyek dolgozói­nak a kollektív szerződés­ben meghatározott elő­írások megvalósításáról. Csakis így érhető el, hogy a kollektív szerződések a dolgozók kötelezettségei­nek teljesítésében is ösz­tönző erővé válhassanak. Taray László Adjanak módot a dolgozóknak! Mindenki emlékszik még a súlyos vasúti sze­rencsétlenségre: 1968. de­cember 22-én Mende és Sülysáp között összeütkö­zött egy személy- és egy tehervonat. A balesetnek sok áldozata volt, sokan életüket vesztették, sokan súlyosan megsérültek, de életben maradtak. Mi lett velük? Egy ember még kórházban ... Egy ember van még kórházban: Mácsai József. A János kórház sebé­szeti folyosóján lábadozó betegek sétálnak. Az egyik padon vézna, sá­padt arcú férfi odasze­gezett tartással egyked­vűen szemléli a jövés­menést. A nővértől tu­dom: ő a mendei sérült. Mellé ülök. Leheletnyi meglepődés után kicsit felderül az arca. Mosta­nában már alaposan meg­csappantak a látogatók, csak a felesége utazik fel hozzá Jászladányból min­den csütörtökön­­él vasár­nap. — Sokáig veszélyben volt a lábam, hol az egyik, hol a másik — mondja és felhúzza lábszáráról a pi­zsamát. Nyílt törés mind­két lábán, de már több­szörös operáción túl. Két hónapja már biztos, hogy nem kell levágni. — Két hete tudok így kiülni, sőt már mankóval is megyek, persze még ránehezedni nem tudok a lábamra. Hogy meddig maradott még bent? Nem tudom. Nekem talán nem is mondják meg, de biztos, hogy még jó darabig. — Milyen segítséget ka­pott? — Kétezer forint gyors­segélyt még aznap kihoz­tak, megtérítették a ruha­károm, még a jegygyűrű­met is visszahozták. A táppénzt teljes fizetésre kiegészíti a biztosító az­óta is. A feleségemnek meg a gyerekeimnek min­den útját is kifizetik. A rokonság is összefo­gott: az idei évre terve­zett tetőcserét a bátyjai meg a sógornői megcsi­nálták. Az apósa minden hónapban kiviszi a csa­ládi pótlékot a feleségé­nek, ugyanis egy munka­helyen dolgoztak az após­sal. A munkahely a bal­esetet követő héten 1000 forint segélyt küldött ne­ki a kórházba. A jászla­­dányi óvodába pedig föl­vették a kisebbik gyere­két. Mégis akad gond, meg nem oldott probléma. — A feleségem eddig nem dolgozott a két gye­rek miatt, de most szere­tett volna elhelyezkedni. Elment a tanácshoz, hogy segítsék őt az elhelyezke­désben, de nem tudtak neki segíteni, mert nincs szakképzettsége. Kezelőorvosa, Huber dok­tor, azt mondja, hogy ne­héz fizikai munkát gyó­gyulása után sem tud vé­gezni Mácsai József, de gépre, a földmunkánál használatos gépekre ülhet majd. Csakhogy a válla­lattól is egyre ritkábban jön ki valaki és a kubikos attól fél, mire helyet kér­ne ismét magának, talán elfelejtik. Inkább az orvosra hallgattak Csőke Józsefnét mun­kahelyi címén, a Kőbá­nyai Sörgyárban keresem. Nincs benn, otthon van Tápiógyörgyén, szülési szabadságon. Örömmel fogad­ karjá­­­ban az öthónapos kislány, Anikó. A háromszobás, szép ház minden szobájá­ban új bútor, minden a helyén, minden ragyog. Most várja haza az éjjeli sütésből a férjét, aki Tá­­piógyörgyének süti a ke­nyeret. — Hat órán keresztül feküdtem a kocsi közepén, valahonnan bejött a víz, abban. A lábam szorult be, úgy, hogy először le akarták vágni, de én nem hagytam. Nagyon mond­ták a faluban, amikor 15 nap múlva kiengedtek a kórházból, hogy ne szül­jem meg a gyereket, mert annyi mindent éltem át. De az orvosok azt mond­ták: nem lesz semmi baja a kicsinek, mert a bal­esetkor már túl voltam a félidőn. A különösen szép, gon­dosan ápolt kislány az or­vosok véleményét igazol­ja. Elfut a férj, ő is csak azt hajtogatja, milyen jó, hogy nem hallgattak a jóslásokra... Gondjuk nincs, az asz­­szony meggyógyult, bár az akkor megbénult lába miatt fürdőkbe kellene járni, de nem tudja, kire hagyni a kicsit Bölcsőde nincs a faluban. Bizonyítvány egy iskoláról Beregszászi András a mezőtúri Dózsa György Gimnázium és Mezőgaz­dasági Gépszerelő Szak­­középiskola diákja. Ta­valy másodikos volt, az idén harmadikos. Hogy nem vesztett évet, hogy viszonylag gondtalanul szüretel Lakitelken ezek­en a napokban az isko­lával, sok­ emberen mú­lott ... Ő most — a szőlőtáblák végén, az árokpartra ülve — Papp doktort és Far­kas doktort említi először, még a Koltóiban és a MÁV Kórházban töltött csaknem háromhónapos időszakból. Aztán Árvai Gyulát, osztályfőnökét, meg az iskola igazgatójá­nak a fiát, Ádám Sanyit és Vincze Karcsit. Ahogy hazakerült a kórházból, elintézték, hogy az isko­la épületében levő kollé­giumba kerüljön, mert akkor még mankóval járt otthon, a Túrkevei úti házban — ahonnan vég­leg elvitte a karácsonyi vonat a 35 éves anyát és középső gyerekét, Lacit — augusztus óta új asszony vette vállára a két anya nélkül maradt gyerek és az összeroppanás szélén álló apa gondját. Az szörny fölszámolta pester­zsébeti házát, elhozta ma­gával felnőtt fiát és reg­geltől estig dolgozik. A meghalt asszony unoka­­testvére volt. Mégis szá­jukra vették őt sokan ... mert, hogy a haláleset után nyolc hónappal hoz­záment az özvegy ember­hez. Kik beszélnek ? Olyan emberek, akik nem tud­ják mérlegre tenni, hogy egy másodikos kislány, egy kamasz fiú és a vas­utasok nehéz életét élő apa gondjainak átvállalá­sa jobb előbb, mint ké­sőbb! Még akkor is, ha az a kívülállók által elvárt egy éven belül történt... * A vonatszerencsétlenség áldozatainak jelentős ösz­­szeget fizetett a biztosító, gyorssegélyeket kaptak a MÁV-tól, vállalatuk­tól, szakszervezetüktől. A még munkaképtele­nek táppénzét teljes fizetésre egészíti ki a társadalombiztosító. Csak hármat látogattunk meg, de általában anyagi prob­lémákkal nem küszköd­nek. Mást hiányolnak. Fo­rintba nem kerülő dolgo­kat. Egy kicsit több körülte­kintést az elhelyezkedni akaró feleség ügyében ... Rokoni vagy szomszédi összefogást a kisgyerek felügyeletére, hogy a gyógyfürdőbe elutazhas­son a fiatal mama ... És több megértést, ha egy asszony segíteni akar az anya nélkül maradt csa­ládon. Bégrády Eszter Háromnegyed évvel — Mende után Koltói Anna emléke 25 esztendővel ezelőtt oltották ki a fasiszták Költői Annának, a ma­gyar munkásmozgalom ki­váló harcosának életét Az évforduló alkalmából a Magyar Szocialista Mun­káspárt budapesti bizott­sága nevében Szegedi An­dor és Rajnai Józsefné, a vasasszakszervezet nevé­ben Bárányos József és Szigetkuti István helyez­ték el sírján a megemlé­kezés koszorúit. Aranykoszorús hordógyártók Magyar Állami Pince­­gazdaság, Budafok. Ez az aranykoszorús jel­vénnyel kitüntetett „Ifjú kádár” szocialista brigád bázisa. A budafoki pincék tel­jes hossza huszonöt kilo­méter, a kőbányaié csak ezerötszáz méter. Pest megyében: Inárcs, Her­­nád, Nyársapát, Cegléd, Tápiószele, Örkény, Etyek, Dömsöd, Nagykáta és Vác ad helyet a főpincéknek, melyekhez még negyven kisebb pince tartozik. A kádárok mégis úgy ismer­nek minden elágazást, mint házuk táját, összesen 616 ezer hek­toliter tárolótér. Nagyobb része betonkád. Az álla­t nem panaszkodha­tunk, rengeteg a megbízá­sunk. De az utánpótlás­nak vége, a fiatalok, ma­napság nem állnak kádár­nak. Talán igazuk van, a föld alatt nagyon nehezen kell dolgozni, és a fizet­ség se sok — mondja Konrád Gyula brigádve­zető. — Én még küzdöttem a szakmáért — emlékezik vissza —, a háború alatt Palugyainál kezdtem, tud­ja, micsoda név volt az akkoriban?! Hordót tisztí­tottam, tepertem, méteres tölgypallókat emelgettem, fűrészeltem a kádárok­nak. Pincepatkány, ez volt az ilyen emberek ne­ve. De azért is kádár let­tem. 1949 óta az államnál vagyok. — Éppen tíz évvel ez­előtt alakítottuk meg az „Ifjú kádár” brigádot — folytatja. — Tizenhatan vagyunk, túl a negyvenen, nevet kellene változtatni. Vagy talán még megillet bennünket? Nem hence­gésből mondom, de lepi­páljuk tíz évvel ezelőtti önmagunkat. Nézze meg az idei vállalásunkat, bő­ven teljesítettük, augusz­tusig 104 százaléknál is többet értünk el Demmel Ferenc, a XII-es pince vezetője, a szak­­szervezeti bizottság tagja: — A mi pincénk a leg­nagyobb, mi palackozzuk a legtöbb bort, naponta hat-hét félét is, ezer hek­tolitert. Sajnos, pincénk hőmérséklete melegebb a kelleténél, s ez nemcsak a másítás előtt ritkaságnak számított. A nagyüzemi bortermelés „felfedezte” magának, így növelte meg az ősi pincék befogadó­­képességét. De a hagyo­mányos, fából készült ászokhordók sem hiá­nyoznak. Kétszázhuszon­­négyezer hektoliter űr­tartalmú, a bor érlelésé­ben is részt vevő hordót tartanak számon. Kommerszborok: alföl­di fehér, kunsági kövi­dinka, gyöngyös-visontai és burgundi. Ráadásul desszertborok, sok- sok pezsgő. Budapest innen fedezi teljes szükségletét. A kádároknak pedig éle­tük végéig elegendő mun­kát ad. Konrád Gyula a szocia­lista brigádvezetők orszá­gos tanácskozásán szóvá tette: „Nagyon szeretnénk, nagyon segítené munkán­kat, ha már év közben is megismerhetnénk eredmé­nyeinket.” Nos, az állami pince­­gazdaságnál odafigyeltek kérésére. Azóta a vállalat mind a 62 szocialista bri­gádját folyamatosan tájé­koztatják elért eredmé­nyeikről, vagy éppen le­maradásukról. Konrád Gyuláéknál nem is maradt el az eredmény. A szakmában egyedülálló mozgalmat indítottak, jel­szavuk: „Az én kezem — az én munkám!” Minden hordóért, amit csak kiad­nak a kezük közül, garan­ciát vállalnak. De ezt csak elmondani könnyű ... A kádárok a napvilág­tól elszakítva, nedves pin­cékben dolgoznak. Tizenöt hektóstól 160 hektósig, majd tízezer hordó gond­ját viselik. Kicserélik a megrepedt dongát, a rozs­daette abroncsot, és úja­kat is készítenek. Milliós értékekre vigyáznak. Az ászok hordó élettartama hetven év. Konrádék hor­dói túlélik a­­­ádárokat, nyara. A vizes pincéktől jóleső távolban, műhelyük udvarán asztalhoz ülnek Kádár Konrádék. Talán szótlanul ennének, ha nem zaklatnám őket minduntalan kérdezőskö­­désemmel. Se részeg, se elvált . Kihaló szakma ez, már nem fektetnek bele pénzt. Nemrég még öt ta­nulónk volt, az egyik el­ment gitárosnak, a másik­ból titkár lett, a harma­dik sofőrnek állt Sokat gondolok erre. Nekem nemcsak az apám, a nagy­apám, de még a szépapám is kádár volt. Két lányom van, nem segíthetek. Pe­dig micsoda szép munka! — mondja Frey Kilián. — Egész nyáron túlóráz­tunk. Nem volt kötelező. A főmérnök felkeresett­­bennünket, kevés szóból megértettük, a szüret így kívánta. Tíz vasúti tar­tálykocsit is megjavítot­tunk. Nem vagyunk vasa­sok, de ha a járműjaví­tóra várunk, százezres kár éri a vállalatot. Keveset vagyunk otthon. Az asz­­szonyok, a gyerekek meg­szokták. De idén két jó hét Balatonszéplakon a feleségemnek is jutott. Négyesben voltunk Ébert Ádámékkal — kapcsoló­dik a beszélgetésbe Kon­rád Gyula. — Azt mondja meg, miért kell mindannyiunk­nak károsodni azért, ha valamelyik üzemben bal­eset történik?! — zsörtö­lődött Ébert Ádám. — Nálunk évek óta nem ért senkit baj, pedig kemé­nyen dolgozunk, de na­gyon vigyázunk. Én va­gyok itt a szakszervezeti bizalmi, mindenütt felte­szem a kérdést,­ mindhiá­ba ... — Ahol hordó van, ott bor is akad — mutat a pincékre Simon István. — Azt gondolhatná minden­ki, hogy a teli pincékben nem könnyű józannak maradni. Nem mondom, a szalonnához bor is kell, iszunk, de csak keveset. A minap lőgyakorlaton voltunk, olyan biztos kéz­zel céloztunk, hogy 25 méterről is eltaláltunk egy cigarettát. Ha olvas­ta a brigádvállalásunkat, láthatta, hogy józan csalá­di életet fogadtunk. Köz­tünk hiába keresne része­get vagy elvált embert, nem találna. Kovács Simon, Zugler Ferenc, Lukács János és a többiek rábólintanak. Hargitai Pál :Az én kezem — az én munkám!" Stern úr is elégedett volt bornak, de a hordóknak sem használ. Ha bármi baj van, csak Konrád Gyusziékat hívom. Most be sem engedek a pincébe. Bennük fenntartás nélkül megbízom. Legutoljára az 51-es ágban dolgoztak, amint készen voltak, víz­­próba nélkül feltöltöttem a hordókat. Irány a X-es pince. Ki­­lencvenkét­ lépcső felfelé. A budafoki Saskő tér alatt 25 méter mélységben, de hat méterrel a Duna szint­je felett. Amíg felkapta­tunk a betongrádicsokon, kísérőim mesélnek: — Nemrég vendégünk volt, Stern úr érkezett ha­za Ausztráliából. Itt, Bu­dafokon még sokan emlé­keznek rá, borkereskedő volt hajdanán. Már 72 éves az öreg, de nagyon kíváncsi természet. Látni akarta a pincéket, meg­mutattuk. A hordókat is, hagytuk, hadd tapogassa. Nagyon csodálkozott. Nem is titkolta. Azt mondta: — A budafoki kádároknak nincs párjuk ... A X-es pincében nagy az izgalom, megérkezett az új bor. A folyosók gö­röngyös földjén gyertyák égnek. Nem dísznek lo­bognak, a mustgázt jelzik, így védik az embereket. Tóth Vilmos, a pince helyettes vezetője moso­lyog, amikor az „Ifjú ká­dár” brigád szóba kerül. — Murai Laci második éve dolgozik köztünk, de hol van már az ifjúságtól! Bemutatom, ismerje meg, látja, kopasz, noha csu­pa izom ékelme. Az új­borhoz hordókészletünk felét kellett előkészíteni. Ez húszezer hektót jelent. És, sajnos, sok a javítani­való hordó. Tudja, a hor­dógyártás technológiájá­ban van a hiba. A gyárak ma szekerce nélkül, vil­lanyfűrésszel elmetszik a fa rostjait, szálait. Az ilyen donga könnyebben megreped. Ha nem volná­nak a Konrádok, nagy vasban lennénk ... Elmúlt dél. A szabadban tombol a vénasszonyok KÖZÉLET Pénteken magyar—né­met barátsági estet tar­tottak Szurdokpüspökiben az NDK megalakulásának 20. évfordulója tiszteleté­re. Az ünnepségen részt vett és felszólalt Dieter Schnitze professzor, az NDK-beli Humboldt egye­tem tanára. Kállai Gyula, az ország­­gyűlés elnöke pénteken bemutatkozó látogatáson fogadta dr. Mohamed Za­­karia Ismailt, a Szíriai Arab Köztársaság nagy­követét, aki a közelmúlt­ban adta át megbízóleve­lét. A Magyar Irodalomtör­téneti Társaság háromna­pos őszi vándorgyűlése pénteken megkezdődött Miskolcon. Az Indiai Köztársaság külügyminisztériuma saj­tófőosztályának és a japán külügyminisztérium sajtó­főosztályának meghívásá­ra magyar tájékoztatási küldöttség utazott Indiá­ba, illetve Japánba. A küldöttséget dr. Bányász Rezső, a Külügyminiszté­rium sajtófőosztályának főosztályvezető-helyettese vezeti. NÉ­P­SZAVA 1969. október 18

Next