Népszava, 1970. július (98. évfolyam, 152–178. sz.)

1970-07-05 / 156. szám

GERGELY MHÍ­LOS­:­­ VASÁRNAP, JHOLRIS 5. A Nap kel­e óra. 92 perckor, nyugszik 14 óra 44 perckor. A METEOROLÓGIAI INTÉZET JELENTI Várható időjárás vasárnap estig, felhőátvonulások, már kevesebb helyezi esővel. Időn­­ként élénk északnyugati szél. A nappali felmelegedés nyu­gaton erősödik, keleten gyen­gel Várható legmagasabb nappali hőmérs­éklet 18—23 fok között.­­ A Duna Buda­pestnél : 499 c Szeretettel köszörűjük névnapjukon A XT A­L nevű kedves olvasóinkat. A Mp körtete — A Gyulai­­ Várszínház iránt nuunkáz. r édes­­lökés azt isonyítja, hogy egy várban h­az ' a legfagalm..­­.abb, ha a pénztárt ostromol- fiktió reggelt! Olvasom a Napszaviban, hogy a pénteki meteorológiai frontátvonulást alaposan megv­viselte az emberek idegeit. trinken évemnek két oldala van, így még a fron­tátvonu­­lásnak is van előnye, mégpe­dig az, hogy hivatkozni lehet rá, ha az ember (a szórako­zott embert történetesen nem a beosztottjával idegeskedett, amihez tudvalévően nem kell frontátvonulás, de az akág ember a frontátvonulás által megcaikundozott idegeit is úgy irányítja, mint egy kor­mányozható léghajót, s csupa megszokásból még a lépcsőn is csak lefelé idegeskedik telfelé bűbájosan mosolyul, még ha szniyog is egy ki­csit az emeletmászástól, de hát a megszok­ás, az megszo­kás a megfontolt emberek nyilván alig várják a front­­átvonulást. Csak jöjjön az a napfolitevékenység, úgy be­­nlvasok annak a ptevők társ­bérlőmnek, hogy belezokinl, úgy kiborulok mint egy­ dé­zsa víz, aztán átvonulok a saját szobámba, mint egy frónt. Ha nincs otthon a társbér­lőm, majd megvárom a leg­közelebbi frontátvonulást. ­ Vajt virtem a mező­­gyógy­se­rirtásban Egyik legjelentősebb gyógynövény termő vidé­künkön. Vas megyében megkezdődött a gyógynö­vények betakarítása. Nyolcvanféle gyógyító anyagot tartalmazó nö­vényt gyűjtenek réte­ken, legelőkön, erdőszéle­ken és szántóföldeken. ■ Honfoglaláskor­ ezüstkincsek Tokajban A Borsod megyei Kis­­tokaj község vasútállomá­sa melletti homokbányá­ban a honfoglalás utáni első nemzedék X. századi temetkezési helyére buk­kantak. Sok értékes bronz- és ezüstékszert, vaskést, ezüstkorongokat, üveggyöngyöket, bronz karperecet és fülbevalót találtak. | Nyílnak a tü­ndérrózsák Nyári virágpompába öltözött a szegedi József Attila Tudományegyetem botanikus kertje. A tóban­­ kibontották kecses szir­maikat a sárga virágú tündérrózsák. Teljes szín­pompába öltözött a nagy rózsakert is.­­ Apolonie- és szülésznő­­avatáa ötvenöt általános ápo­lónő és szülésznő kapta meg szombaton oklevelét Szombathelyen.­­ KIEPÜLOSZERENCSIeTLENSEGEK Félnek este eltűnt a Dán Air brit légitársasá? Comet tí­­pusú utasszállító gépe, amely 195 utast és 7 főny­i személyze­tet számoln Manchesterből Barcelonába. Magyar idő szerint 0 órakor szállt fel a gép Manchesterben. Érkezését két órá­val később várták Barcelonában. Néhány perced a landolás előtt minden összeköttetés megszakadt a géppel, amely ek­kor mintegy 20 kilométerre volt céljától és 1000 méter ma­­gasságban repült. A spanyol hatóságok azonnal repülőgépe­ket indítottak keresésére. Az első jelentést követően az AFP O­vershirben jelentette, hogy szombaton, helyi idő szerint hajnali 3 óra körül megtalálták a lezuhant gép roncsait a Monseny-hegységben. Ezek szerint a gép sziklának repült. Ar­ról viszont még nem érkezett jelentés, hogy túlélte-e valaki a katasztrófát. A Nyugati sajtóügynökségek jelentése sze­rint az alaszkai McGrath közelében röviddel a felszállás után lezuhant egy DC­S típusú bérelt repülőgép, amelyen 23 esz­kimót szállítottak volna a nyugat-alasztcai Galeriba. A gép fedélzetén két főnyi személyzet tartózkodott. | Ércbánya-berendezés Ciprusnak Ércbánya-berendezés gyártását kezdték meg ciprusi rendelésre a Ta­tabányai Bástya­gépgyár­ban. ­­ I Vasé­rlépi mozaik ) . A budapesti taptand­­téri színpadok ig­azgatósá­­ga közli, hogy­ a kedvező­t­­len időjár­ás miatt a Mar­gitszigeti Színpadon teg­nap elmaradt az Állami Népi Együttes Föltáma­dott a tenger című elő­adását­­, illetve a Budai parkszínpad Víg özvegy előadását és a Városma­jori Színpad Charley nén­je előadását hétfő este tartja.­ ­ Rendbe hónák a regédi Tisza-parti sétányt Szegeden a rendteívüli hely­zet nyomai a Tisza­­parti sétányon látszanak a legjobban. Itt ugyanis a korábbi napokban való­ságos homokhegyeket tá­roltak. Most megtisztítják, rendbehozzák, hogy a két hét múlva kezdődő sza­­badtéri játékok idején minden rendben legyen. ■ BarátgigTURat Szolgákról Kittam újadatok Kiskunfélegyháza vá­ros tanácsa a helyi nép­­frontbizottság kezdemé­nyezésére úgy döntött, hogy az idén­— augusztus 20—23 között — feleleve­nítik s ezután ötévenként megrendezik a hagyomá­nyos kiskun napokat.­ ­ Hővédő alufólia, ruha A láng- és hővédő ru­hacsalád újabb garnitúrá­ja készült el a Kenderfo­nó és Szövőipari Vállalat újszegedi gyárában. A három rétegű, poliészter szövetből, műanyag és alumíniumfóliából össze­dolgozott ruha hátrészére lélegeztető készülék is il­leszthető. | Üzletekből, öltözőkből lopott ! Lukács Béla 39 éves géplakatos, vecsési lakos betört egy italboltba, egy büfébe, ezenkívül mun­n­kahelyének öltözőjéből és­­ egy kórházból is lopott I ruhaneműket, használati­­ tárgyakat. A bíróság Lu­kács Bélát jogerősen két és félévi szabadságvesz­tésre ítélte. ■ Pártos István­­emlékkiállítás a Nemzeti Galériában Az 1902-ben elhunyt Pártos István festőmű­vész műveiből nyílt gyűj­­teményes emlékkiállítás a szomzaton a Nemzeti Ga­lériában. A kiállítást Bares Sándor, a Magyar Távirati Iroda vezérigaz­gatója nyitotta meg. H oj rowmeffl epnl Mtskolcon , A Miskolci Tervező Vállalat elkészítette a belváros rekonstrukciója első ütemének tervét. A kétezer lakásos új város­rész kialakítása lehetősé­get nyújt a belváros már most is túlzsúfolt útvo­nalának tehermentesítésé­re is. ■ Egy kés — 32 ezer márka Harminckétezer már­kát raboltak el ismeretlen tettesek péntek este egy esseni élelmiszernagyke-­r­eskedésből. A rablók gépkocsival a nagykeres­kedés elé hajtottak, egyik kiugrott az autóból, kés­sel megfenyegette a pénz­tárosnőt, majd magához vette a pénzt és elmene­kült A kocsit később üre­sen megtalálták. Szolnokról Szutunák hajnalban útnak indult a Szovjetunióba a megye pedagógusainak első Ba­­rátságvonata. A különvo­­naton 320 jászsági, nagy­kunsági és tiszazugi ne­velő kelt útra, hogy meg­ismerkedjen a • Szovjet­unió nevezetességeivel. — Csereseljyessedo gé­pet konstruált • Bernáth Lajos kertészraérnök és Mónesi Károly* technikus. A géppel tíz óra alatt mintegy 200 kiló cseresz­nyét lehet szedni. A gép súlya mindö­ssze 80 deka. • KECPELKBgia Boma naosi At iptrot.iav.cy GOVOOVASAVOI. A rendőri szmket­esőe rvbon adnak munkát otto gyerekek, akik elcsavarodnak otthonukból. Ha anoirban­­n­­cselekm­ényt nem követtek el, a rendőrség nem tartja őket őrizetben. Mert a művelődésü­gyi m­ni­szt­er a pedagógus­­felü­gyelettel történő szervezett gondoskodás, a szülői fele­lősség növelése érdekéb­en rendeletet adott ki. A jogszabály kimondja, hogy az állandó lakóhelyükről önkényesen eltávo­­zó vagy onnan távollevő és felügyelet nélkül maradt, de bűncselekményt el­őstten követett kiskorúikról való löd­gle­­nce gondoskodás a gyermek- de ifjúságvédő intézetet fenn­tartó tanai« feladata. f ■ A LEGFELSŐBB* BIROSAG 8XV1 AH.ALFO&L.AXASA A társadalmi talajkont ért kár megtérülésével kapcso­latban dvleg foglalt állást a napokban a Legfelsőbb Bíróság. Mint ki­­utatott, a társadalmi tulajdon védelme alapvető fontosságú, s a közösség tulajdonát károsító bűntettek elkö­vetőit megfelelő szigorral, ugyanakkor differenciáltan kell megbüntetni. . fontos az is, hogy a kár lehetőleg megtérül­jön. Ha a vádlott maga térítette meg a kárt, ezt természete­sen enyhítő körülményként kell figyelembe venni, s különös nyoma­ték­kal, ha a teljes kárt rendezte. A Legfelsőbb Bíró­sági állásfoglalásában kifejtette, hogy a társadalmi tulajdon­ban okozott kár megtérülése akkor is enyhítő, körülmény, ha az­­elkövető magatartásától függetlenül következik be. Ez azonban természetesen sokkal kisebb súllyal esik latba, albu­m saját maga téríti meg a kárt. — A Lehel út korsze­­rű­sítésével elkészültek az építők. Hétfőtől már a gépjárművezetők is bir­tokukba vehetik a kor­szerűsített útvonalat. * — A SWEDIEXPO a elnevezésű nemzetközi or­vosiműszer- és gyógy­szer - kiállítás, amelyen 17 or­szágból 90 kiállító cég vett részt Prágában, be­zárta kapuit. | Kedvezmény­es cali­tthttlesdnzes horgászoknak A következőkben 50 százalékos kedvezmény­nyel vehetik­ igénybe a horgászok az éjszakai órákban a Balaton déli partján a Belkereskedel­mi Kölcsönző Vállalat ba­­latonboglári önálló egysé­gének csónakjait. ­ Veszett róka Felsőhámorban A Lillafüred melletti Felsőhámor egyik portá­ján a napokban a tyúkok között garázdálkodó ró­kát a kutya az ól alá szo­rította. A porta tulajdo­nosa nikotinba mártott szivaccsal tette ártalmat­lanná hívatlan vendégét. A vizsgálat a róka agyve­lejében veszettségre­ utaló elváltozást talált. J­ ­EEnHU­á/ nurmffi CHOLNOKT JENŐ földrajztudós, egyetemi tanár halálinak 30. évford­ulója. KVASS­AT JENŐ vízimérnök, a Kultúm­érnöki Intézmény megszervezője 129 esztendeje született. TISZÁT ANDOR író, műfordító, kultúrtörté­­nész, és rerike­.6 születésének 70. évfordulója. VASVÁRI PÁL, politikus, történetíró, író 121 esztendeje halt meg. CSONTVÁRT KOSZTKA • TIVADAR festőm­űvész, születésének 114. évfordulója. THAN KÁROLY vegyész,­­az első korszerű magyar kémiai intézet meg­szervezője 62 esztendeje halt CLARA ZETKIN, a nemzetközi munkásmozga­lom kiváló harcosa, a Német Koh­amunista Párt egyik ala­­pítója születésének 116. év­fordulója. TELEIa BLANKA pedagógus, a magyar anne­­velés egyik úttörője 1M M*. tenfieje született* BUZÁGH ALADÁR Kossuth-díjas kémikus, aka­démikus születésének 75. év­fordulója. LOUIS PASTEUR francia kémikus és bakte­riológus 85 esztendeje készí­tette el az első sikeres ve­­szetd­ségellenes oltóanyagot. FONTI GÉZA Munkácsy-díjas festőművész születésének 71. évfordulója. BAROSS GÁBOR, a magyar vasútügy nagy re­­former e első esztendeje szü­letett. RENO LELNO finn költő, író, esztéta, a finn nyelv egyik legnagyobb, mes­tere születésének 58. évfor­dulója. HANS EISLER : Állami-díjas zeneszerző, az NDK nemzeti himnuszának szerzője, az európai munkás­­mozgalom régi harcosa 12 esztendeje született. GUY DE MAUPASSANT francia író, a realista novel­lai­rás nagy mestere halálá­nak 77. évfordulója. WILLIAM FAULKNER Nobel-díjas amerikai író 8 vezettője halt meg. ­ Osztrák bányászmázsikusok Baranyában Az ausztriai Eisenerz városából a Mecseki Szénbányák Együttesének vendégeként szombaton Pécsre érkezett a bányász fúvószenekar. Az osztrák zenekar vasárnap Har­­kány-gyógyfürdő üdülő­­központjában ad térzenét. ■ Törtes László-barlang a Gerecsén A Tatabányai Szénbá­nyák barlangkutatói fel­tárták a déli Gerecse leg­mélyebb és legnagyobb víznyelő barlangját. E barlangrendszert a világ­hírű vértesszőllősi előem­bertelep elhunyt feltáró­jának emlékére Vértes László-barlangnak nevez­ték el. ■ Új községnevek Pest megy­ében Az Elnöki­ Tanács el­rendelte Őrszentmiklós és Vácbottyán községek egyesítését Őrbottyán né­ven. Tápiósáp és Tápió­­süly az egyesítésben Süly­sáp nevet kapta. Alsó- és Felsőgöd Göd néven nagyközség lett.,Pest me­gyében ezenkívül számos község összevonásával, il­letve közös tanácsok szer­vezésével 149-re csökkent a községek száma. — A közelmúltban nagyközségi rangra emelt Kiskőrösön — a település fennállásának 250. évfor­dulója alkalmából rende­zett ünnepségsorozat ke­retében — szombaton fel­avatták a kiskőrösi szüle­tésű internacionalista for­radalmár és költő. Ligeti Károly szobrát — Mészá­­ros Dezső budapesti szob­rászművész alkotását . Szovjet repülő segélykaraván Hatvanöt szovjet repü­lőgépet várnak keddre a perui fővárosba. A gépek élelmiszert, gyógyszere­ket, ruhákat és buldózere­ket szállítanak e­ri föld­rengés sújtotta lakosai­nak.­­ A fiatal képzőművé­szek első országos kiállí­tását szombaton nyitotta meg Mikó Sándor, a Ma­gyar Képzőművészek Szö­vetségének főtitkára az Ernst Múzeumban. A tár­laton csaknem 80 ifjú al­kotó állítja ki több mint 230 alkotását, köztük új­szerű textil-, kerámia-, üveg-, ötvös-,­­bútor- és formatervezett műveket. Emléktáblát avattak a 48. nemzetközi szövetkezeti napon Háromnegyed évszázada annak, hogy a Szövetke­zetek Nemzetközi Szövet­sége megalakult. A 75. ju­bileum és a 48. nemzet­közi szövetkezeti nap al­kalmából szombaton dél­előtt márványtáblát avat­tak az Üllői út és Közte­lek utca sarkán levő ház falán. Az ünnepségen megjelent Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a KB tit­kára. A táblát leleplező Erdei Ferenc akadémikus, az Országos Szövetkezeti Ta­nács elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára beszédében visz­­szaemlékezett arra a sok­szor nehézségekkel teli út­ra, amelyet a magyar és a nemzetközi szövetkezeti mozgalom tagjai megtet­tek. Elismeréssel szólt az eredményekről, amelyek lehetővé tették, hogy a világ legkülönbözőbb tá­jain ma már több mint 225 milliós tábor ünnepel­hesse a nemzetközi szö­vetkezeti napot Az ün­nepség szónoka elmondot­ta: a márványtábla elhe­lyezésének színhelyén, a Köztelek utca sarki épü­letben ülésezett a felsza­badulás után a Földmun­kás Szövetség, amely nagy jelentőségű határozataival előbbre vitte a szövetke­zet ügyet. ♦a) Egyetemi tanári kinevezések Az egészségügyi miniszter DR. ANTONI FERENCET, az Országos Sugárbiológiai Inté­zet igazgatóhelyettesét a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytani In­tézetébe; DR. NÉMETH BÉ­LÁT, a Központi Állami Kór­ház igazgató főorvosát a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II-es számú Sebé­szeti Klinikájára; DR. SZEGI JÓZSEF egyetemi docenst a Debreceni Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Inté­zetébe; DR. POESZÁSZ JÁ­NOS egy­etemi docenst a Pé­csi Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Intézetébe; DR. TÉNYI JENŐ egyetemi docenst a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem Egészségügyi Szervezésieni Intézetébe; DR. TIGYI­­ANDRÁS egyetemi do­censt a Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetem Biológiai Inté­zetébe; DR. FÉNYES GYÖR­GYÖT, az Országos Idegse­bészet Tudományos Intézet tudományos osztályvezetőjét, a Szegedi Orv­ostudományi Egyetem H-es számú Sebé­szeti Klinikájára; DR. VAR­RÓ VINCE egyetemi docenst, a Szegedi Orvost­u­­dományi Egyetem n-es számú Belgyó­gyászati Klinikájára; DR. BAYER ISTVÁNT, az Orszá­gos Gyógyszerészeti Intézet igazgatóját az Orvostovább­­képző Intézet gyógyszerészeti tanszékére; DR. KUN MIK­LÓS egyetemi docenst az Or­vostovábbképző Intézet 1-es számú sebészeti tanszékére; DR. RÉVESZ GYÖR­GYNÉ DR. HULLÁN ZSUZSÁT, az Országos Vérellátó Szolgálat igazgató-főorvosát az Orvos­továbbképző Intézet haema­­tológiai tanszékére; DR. BÓ­DÉ IVÁNT, az Országos On­kológiai Intézet mb. igazgató­­t, orvosát az Orvostovább­képző Intézet onkoradiológiai tanszékére egyetemi tanárrá nevezte ki és egyben meg­bízta­ a klinika (intézet) igaz­gatói teendőinek ellátásava­, illetve a tanszék vezetésével. A miniszter ezenkívül DR. BURTÁN MIKLÓS egyetemi docenst a Semmelweis Or­vostudományi Egyetem Tiz-es számú Belgyógyászati Klini­kájára; DR. CSABA GYÖRGY egyetemi docenst a Remm­el­­weisi Orvostudományi Egye­tem Szövet- és Fejlődéstani Intézetébe, DR. KOVÁCH ARISZTID egyetemi docenst a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetem kísérleti kutató laboratóriumába­; DR. SZS­­CSIÍNY ANDOR egyetemi do­censt a Semmelweis Orvos­­tudományi Egyetem I-es 1z. Sebészeti Klinikájára; DR. TITRCHÁNYI GYÖRGY egye­temi docenst a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biofizikai Intézetébe; DR. DÉVÉNYI ISTVÁN egyetemi docenst a Debreceni Orvos­tudományi Egyetem Kór­bonctani Intézetébe; DR. HULLAT JÓZSEF egyetemi docenst a Debreceni Orvos­tudományi Egyetem ideg-el­me­gyógyászati kli­niká­jára; DR. ANDIK ISTVÁN egy­ete­mi docenst a Pécsi Orvostu­dományi Egyetem Kóréletta­ni Intézetébe; DR. BAKA DÉNES egyetemi docenst a Szegedi Orvostudomány Egyetem Kórbonctani Intéze­tébe; DR. SAS MIHÁLY egyetemi docenst a Szegedi Orvostudományi Egyetem Szülészeti-Nőgyógyászati Kli­nikájára; dr.­­ Avat gyu­la egyetemi docenst a Sze­gedi Orvostudományi­­ Egye­tem Anatómia-, Szövet- és Fejlődéstani Intézetébe egye­temi tanárrá kinevezte. (MTI) SZÍNHÁZAK Vasárnap Városmajori Színpad: Bran­don Thomas: Charley nénié (8). — Budai Parkszínpad: Lehar: A víg özvegy (7). MŰVÉSZETI SÉTA de. 10 órakor: Séta a szent­endrei Szoborparkban. (Ta­lálkozás: a Szoborpark bejá­ratánál.) Vez.: Tóth A­ttal müv.-tört. TÁRLATVEZETÉS A Magyar Nemzeti Galériá­ban de. 10 órakor: XX. szá­zadi magyar festészet (Vez.: Szíj Béla, műv.­tört.); Mun­kácsy Mihály és Paál László (Vez.: Bajkay Éva műv.­tört.). Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ PETŐFI RÁDIÓ 7: Az unitárius egyház fél­órája. 7.30: Jiri Reinberg­er és Sebestyén János orgonái. 8: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Operakalauz. 9.30: Zenei anyanyelvünk. 9.40: Szívesen halgattuk! 10.38: Mozart-mű­­vek. 11.17: A Szovjetun­ió Ál­lami Szimfonikus Zenekara­­Jupr hangversenye. 11.59: Gyermekrádió. 14: Táskará­dió. 15: Mit üzen a Rádió? 15.35: Mit hallunk? 19: H. Időj. 18.06: Ez is, az is .. . 19: K. Időj. 10.05: Leckeköny­v és megváltók — III. 18.30: Nép­dalfeldolgozások. 11.SO: Mik­rofon előtt az irodalmi szer­kesztő. 19: Szólistaparádé. 19.52: Mese. 20: H. Időj. 20.10: Operettdalok. 20.39: Tudó­saink arcképcsarnoka. 20.50: Petrovics Emil: Bűn és bűn­­hődés (három felv. opera). 11S-53: Eugen Cicero triója játszik. 24: H. Időj. Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ K: H. Időj. KAff: Csak fia­taloknak! 17.35: Hanglemez­­parádé. 18: H. Időj. 18.05: A Magyar Fúvósötös hangver­senye. 19.20: Wagner: A wal­­kür (részf.). 19.3­­: Dzsessz. 29.98: Schubert-művek. 23: H. Ides. 9.1­6: Műsor. 9.31: Hétmér’­­földes kamera. 9.45: Csak gy­ereseknek! 11.15: A Tenkes kapitánya — 1. A vérdíj. 14.43: Reklámműsor. 11.50: Tollaslabda. 15.45: Delta. 10.10: Kiváló együttesek a kamera előtt. 10.50: A világ térképe előtt. 18.55: A FOS titkosszolgálat — 1. Egymil­lió. 17.15: Knock out (Musical krimi). 20: Tv-híradó. 20.20: If­júság 1970. (Döntő — II.). 22: Tv-híradó 2. PETŐFI RÁDIÓ 8.06: Timmy Tom — I. 81fr: Debussy- és Ravel-zongora­­művek. 9: Ezeregy délelőtt. 10: Zenés műsor üdülőknek. 12: Magyar táncok e­gy régi menyegzőn. 1*2.10: A moszk­vai 18-as számú iskolában. 1*2.38: Új operalemeze­ikből. IS: H. Idős. 13.03: Barokk muzsika. 14: Kettőtől — ha­tig! 18.10: Közkívánatra! 19.30: Tudomány a fantázia tükrében — N­. W.54: Mese. 20: Esti krónika — különki­adás. 20.25Új könyvek. 20.28: Magyar szerzők kórus­­műveiből.­­20.43: Körmikro­fon. 21.15: Verbunkosok, nó­ták. 22: A három narancs szerelmese (részl.). 22.20: Könnyűzene. 22.45: Kard és szerelem (részl.). 23: H. Ideje 23.15: Lajtha Lás­sló: Vas me­­gyei kurucképek. 23.26: Adél előadóművésze. 24: H. MO&. URH M: H. tdoj. ia.it: 'ntne&eael koktél. II.íi: Szervínszky­­.: Nyolc Prtofi sándor-dal. 19.17: Dzsessz. 19.«: 13 év — gazdaságtörténet. ».53: A Finn Rádió kamarakórusa énekel. 30.»: H. ao.lB: Bar­­tók-mdTek. ?­.20: Láttuk, hallottuk... (ism.). 21.4«: Az MRT selmf­­ebrának Moaut­­matinéja. 6: H. Idöj. C: H. Lapsz. Idöj. «.1«: Kel­­lemes vasárnapot. 8: H. Idöj. Lapsz. 8.10: Édes anyanyel­vünk. 8.15: Bach: Olasz kon­cert. S.Se: Népdalok. 9.09: Olvasmányélmények —’ Jona­than Swift: Gulliver utazá­sai. 9.19: Gulliver utalásai — n. 19: H. Idej. 10.03: Az MRT gyermekkórusa énekel. 10.20: Szerkesztői üzenetek. 10.30: Vasárnapi koktél. 12: H. Laps­. Időj. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13: Nem elég. 13.10: Világhírű előadó­művészek Sibelius-lemezei­ből. 13.42: Pillantás a nagy­világba — Német utakon. 14.62: Luxemburg grófja (részf.). 14.21: Kortársaink — Szabó Magda. 15: H. Időj. 15.08: Slágerstaféta. 15.31: Az évszázad nagy Beethoven­­előadói. 17: H. Idej. 17.05: Faluról falunak muzsikával. 17.49: Nagy Zoltán verseiből. 18.64: Századunk mesterm­ű­ 14.05: Doktor Schlüter (NDK tv-films.). 15.50: Slavia Praha—Servette Genf labda­­rúgó-merk. 19 és 22: Tv-hír- wpjkfil w rHii­ T­. Tun ** sporteredmények. AZ a harmadik­­cseh zaikok (Közv. a Katona Jó­zsef Sz.-ból). 21.27: Néps 7. 22: H. Idős. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.15: Nagy siker volt — hallgassuk meg újra. 28: A mikádó (részi.). 34: H. Wej. 9.10: Schütz-művek. film). 22.25: Beethoven-figv. — II. program. 20.05: Karola (tv-játék). 21.10: Dvorzsák, h-moll gordonkaverseny. URH TELEVÍZIÓ POZSONYI TV 5.27: A hét előadóművésze. 10­. H. Idős. 19.05: Az isme­retlen katona (rész­.). 10.25: — MŰSOROK = Zkd muzsika. 12: Déli ki. _ XVIUOWDW n = 12JSM: Ki nyer ma? 12.36: nyer Tánc/.. koktéL 23.15: Ádám Jenő: Tulipán — népdalszvit. 13.45: Válaszolunk hallga­tóinknak! 14: Édes anyanyel­vünk (ifim.). 14.06: Pol-beat. 14.14: Liszt: Esz-dór zongora­­verseny. 14.4: Restörténetek — YTL 15: H. Időj. 13.19: Az­­VBRT gyermekkórus-talál­kozójának felvételeiből. 15.25: Németh Marika énekel. 15.40: Népi zene. 18: A világgald­. hírei. 10.05: Wolfgang Schnei­­derhan hegedül. 18.ST: Lod­­gers-Hart: Pal Joey. 17: H. Időj. 17.05: Kölp. figyelő.­17.20: Lemezmaúzeum. 17.40: Van új a Nap alatt! 17.55: Sajtókonferencia. 13: Esti kr. 19.25: A Rádió Kabarészín­­háza. 29.43: Ki nyer ma? (Nyári melléklet). 22: H. Idöj. 22.20: Beethoven és Bartók zenei öröksége. 23.15: Tánc­­zene. 24: H. Idöj. n. Időj. Hajnal­tól — reggelig! Közben 5: H. Idöj. 5410: Reggel krónika. 5.44: Falurádió. I. H. Időj. *1*s H. Idej. MSi Süsmn. 7: Reggeli krónika 2. 7.10: Köre. Idöj. 7.99: Új könyvek. I. H. Idöj. *.«3: Színház- és ranzh­űsor. 9-19: Mit üzen a 17^B: Telespor­t. W.SS: Pé­­vészene. 19 és 21.40: Tv-hír­adó. 20.15: Ványa bácsi (Cse- Rádió? 8.50: Népdalok, nép- hor szmnmtívének tv-váltoZAt táncok. 9.17: Rádióbörze. ta). 21.25: Minlatűr-szvit. POZSONYI IV KÖZÉLET Losonci Pál távi­ratban fejezte ki jókívánságait Huari Bumedien köztár­sasági elnöknek országa nemzeti ünnepe alkalmá­ból. Péter János külügy­miniszter ugyancsak üd­vözlő táviratot küldött Buteflika külügyminisz­ternek. Venezuela nemzeti ün­nepe alkalmából Losonczi Pál táviratban üdvözölte dr. Rafael Caldera köz­társasági elnököt. Péter János külügymi­niszter táviratban üdvö­zölte Swaran Singh In­diai külügyminisztert át­nevezése alkalmából. Jánus 6-á­n tettite az árrókáttsi­rfiak Az országos helyreállí­tási albizottság szombaton ülést tartott és megtár­gyalta a titkársági jelen­­téseket. Kijelölte az újjá­építéshez termelő öt ho­mokbányát Gergelyi­got­­t­yát, Tunyogmatolcsot, Méhtelket, Mátészalkát és Fábiánházát. Az árvízká­rosultak részére Maján­­ lőtt ruhanemű gyűjtését július 7-án kezdi meg­­a fővárosi tanács házkeze­lés i­gazgatósága. Az OTP intézkedett az újjáépítés­hez szükséges hitelnyúj­tás meggyorsításáról. A Munkaügyi Minisztéri­umy tájékoztatta az albizottság titkárságát a Szabolcs megyei károsultak gye­­rmek­einek nyári üdülteté­séről. (MTI) Szabályozták az állami statisztikai adatgyűjtést A Központi Statiszti­kai Hivatal elnöke szabá­lyozta az állami statiszti­kai adatgyűjtési rend­szert. A KSH-n, a minisz­tériumokon, az országos hatáskörű szerveken, a fővárosi és a megyei ta­nácsokon, valamint a SZOT-on kívül más szerv, intézmény, intézet stb. kö­telező adatszolgáltatást­ nem rendelhet el

Next