Népszava, 1970. augusztus (98. évfolyam, 179–203. sz.)
1970-08-07 / 184. szám
A következő hónapokban — a következő évben A Magvető Könyvkiadó terveiből . Új formában az Új Termés Néhány hete új formájú, szép kivitelű könyveket láthatunk a könyvesboltok kirakataiban, amelyek borítólapján körbekörbe ez a szó ismétlődik: Magvető. A régebbi Új Termés sorozat Utódjának első kötetei ezek, összesen öt jelent meg eddig belőlük. A második negyedév végén — csaknem egyidőben — Mezey Katalin Amíg a buszra várunk és Kertész László Fák és agancsok című verses kötete, valamint Kurucz Gyula No hát meséljünk című prózai munkája, júliusban pedig Szigeti György Legyen valaki veletek és Iszlai Zoltán Lármafa című verseskönyve. A régi, fűzött formában az elmúlt év végén jelent meg az utolsó Új Termés kötet, a fiatal prózaírók antológiája, a Naponta más. Miért kaptak új köntöst ezek a könyvek? Mert az olvasó — ennek csak örülni lehet —, már nem szívesen vesz kézbe fűzött könyvet. Az új egészvászon-kötés a színes, ízléses borítólappal szebb, jobb, a könyvárak a régiek: átlag 12—14 forint egy-egy kötet. A verseskönyvek példányszáma 1500—2000, a prózai műveké 3000—3500 körül, van. És ez nagyon szép, lévén szó fiatal, elsőkötetes szerzőkről. December végéig további 8 fiatal: Béres Attila, Bereményi Géza, Cserháti László, Czakó Gábor, Lugossy Gyula, Rózsa Endre, Vathy Zsuzsa és Szepesi Attila kötete jelenik meg az Új Termés sorozatban. szeresen juttat ajándékkönyveket a falusi könyvtáraknak s a művelődési házak klubkönyvtárainak. Sőt, a Heves megyei Lőrinci községben működő könyvtárt, amelynek neve is Magvető Községi Könyvtár, rendszeresen segíti. S amint hallottuk, az augusztus utolsó hetében sorra kerülő visegrádi színjátszó napokon a Magvető, a múlt évihez hasonlóan, ismét díjat ad a mai magyar irodalom alkotásait legjobban megjelenítő együttesnek. Mátyás István Költőtől prózai művek A Világkönyvtár sorozatban is több érdekes újdonsággal találkozhatunk még ebben az évben Megjelenik többek között az angol „dühös fiatalok” legjobb prózaírójának, John Braine-nek legújabb regénye, a Féltékeny isten, amelynek tárgya a mai angol élet. James Purdy öregek és fiatalok viszonyáról szóló, Az unokaöcs című műve és Georges Simenon három nagyon érdekes és színvonalas regénye egy kötetben, Fekete eső címen Érdekesség: egyik sem detektívregény, és még csak nem is hasonlítanak az író eddig ismert munkáihoz. . . Az Elvek és utak sorozatban lát napvilágot ,egyebek között Diószegi István Hazánk és Európa című kötete, amelyben a szerző az Osztrák—Magyar Monarchia történetéről irt, 1849-től a Monarcha bukásáig. Található a könyvben néhány, folyóiratban már megjelent írás, de a mű gerincét eddig nem publikált tanulmányok adják. Fehér Ferenc Tanulmányok című könyve ismert személyiségek munkásságáról szól, s egy új szempontokat felvető, Lukács Györgyről szóló tanulmánnyal zárul. A téli könyvvásáron jelenik meg Cseres Tibor Játékosok és szeretők című könyve, amelyben az 1948—56-os évek eseményeit vizsgálja az író. Decemberre várható Illés Endre Tövisszúró című kötete, amelynek írásai változatok egy témára: a szerelemre. A téli könyvvásáron lesz kapható Si- Zzon István Gyalogúiról a világba című prózai gyűjteménye. Elmélkedések, tűnődések gyűjteménye ez a könyv, amelyben irodalmi kérdések mellett nagyon sok hétköznapi témával is foglalkozik a szerző. Ajándékok, díjak A Sdada már 1971-es tervét készíti. A jövő év első felében folytatódik a Más muzsika kell című kötettel a Hidas Antal, a Hídépítőkkel pedig a Lengyel József életműsorozat Érdekes memoárkötet jelenik meg Talpassy Tibortól A holtak viszszajárnak címen, amelyben Bajcsy-Zsilinszky Endre, Nagy Lajos, Kodolányi János, Nagy András, Hevesi András, Puskás Tibor nevével találkozhatunk. Eddig homályban maradt vallomások, események, politikai, irodalmi viták adják a könyv anyagát. Több mint húsz magyar költő jelentkezik verseskötettel. Egy ukrán lírai antológia kiadása is szerepel a kiadó jövő évi tervében. Ismét megjelenik majd a fiatal prózaírók antológiája, a Naponta más folytatása is. Ennyit a szorosan vett kiadói tevékenységről, s tegyük hozzá, hogy hasonlóan gazdag a Magvető Könyvkiadó közművelést támogató egyéb munkája is. Minden évben számos helyen úgy szervez író—olvasó találkozókat, hogy vállalja azok anyagi fedezetét is. Rend- Költözik a pécsi orvosegyetem Megkezdte az átköltözést a város nyugati részében kialakított új egyetemi negyedbe a Pécsi Orvostudományi Egyetem. A város e részében a már kész, 400 ágyas modern klinika, továbbá a tanszékeknek és az intézeteknek otthont adó elméleti tömb mellett korszerű, 400 ágyas kollégium is épül majd. A költözés időszakára az orvostudományi egyetem KISZ-bizottsága ifjúsági építőtábort szervezett Pécsett: háromszor hatvanas csoportban a medikusok és a medikák seggítenek a költözködés lebonyolításában. Előreláthatóan szeptember közepéig minden a helyére kerül, és így a tanévet már az új egyetemen kezdhetik meg az orvostanhallgatók. (MTI) Működik, mint egy igazi Művelődési ház a Mezőgazdasági Kiállításon Három évvel ezelőtt jelentkezett először mint „kiállító” a Művelődésügyi Minisztérium és a Népművelési Intézet a mezőgazdasági kiállításon. „Termékük” merőben újszerű, és a mezőgazdasági kiállítások történetében szokatlan volt. Egy klubkönyvtárat mutattak be, hogy az akkor még új, kevésbé ismert művelődési intézménytípus elterjedését segítsék. Az augusztus 28-án nyíló mezőgazdasági kiállításon már egy működő művelődési házzal jelentkeznek, hogy az ország minden részéből összesereglő közönségnek bemutassák a közművet. A bejárat melletti részben egy kis falusi könyvtárat állítottak öszsze a Könyvtártudományi és Módszertani Központ szakemberei, a valódi könyvtárakba ajánlott legfontosabb könyvekkel, a legcélszerűbb berendezési tárgyakkal. Ebben a helyiségben tartják majd a szakíró-olvasó találkozókat is, bemutatva egyúttal azt, miként célszerű az ilyen összejöveteleket megszervezni. A pavilon egy másik, elkülönített részében a művészeti szakkörök mutatkoznak be. Nemcsak termékeiket láthatjuk, hanem forgószínpadszerűen váltogatva az ilyen szakkörökben folyó tevékenységet is. A díszítőművészeti és népművészeti szakkörök bemutatóját mesterek, népművészek jelenléte színesíti, a bábkészítők pedig nemcsak az érdeklődők szeme láttára alakítják kedves-mókás figuráikat, hanem időnként műsort is rögtönöznek az elkészített bábokkal. A fotó- és amatőrfilmes szakkörök eszközbemutatóját pedig szaktanácsadással párosítják. Érdekesnek ígérkezik a természettudományi bemutatótermecske, amelyet a Népművelési Intézet a TIT természettudományos stúdiójának kezdés új formáit. A többféle művelődési tevékenységet a Népművelési Intézet saját, 350 négyzetméteres pavilonjában —reműködésével készít Fizikai, biológiai és kémiai kísérleti eszközök lesznek itt minden mennyiségben, s az érdeklődők ki is próbálhatják azokat. A „szereplőket”, a bemutató mintaszakkör tagjait is a TIT adja, s ők a helyszínen végeznek több érdekes, ugyanakkor hasznos talajvizsgálati, agrometeorológiai és hasonló kísérletet. Mind a berendezések, mind a kísérletek olyanok, hogy azokat bármelyik kisebb vagy nagyobb vidéki művelődési ház tagsága — ha kedvet kap hozzájuk — könnyen produkálni tudja. Az utolsó bemutatóhelyet az újabban nagy érdeklődést kiváltó közhasznú ismereteknek szánják, mint például a szabás-varrás, virágkötés, vagy az idegennyelv-oktatás audio-vizuális eszközeinek és modern formáinak bemutatása. Természetesen ezt sem mind egyszerre láthatják a pavilon látogatói, hanem az előbbiekhez hasonlóan öthat naponként. Naponta más-más témát. Három napig például — augusztus 28—29—30-án — a virágkötészet kedvelőinek tart ikebana-bemutatót és ad hasznos tanácsokat a hazánkban tartózkodó Toshika Jusaki amelyik a kiállításon a 22-es számot viseli — mutatja be, amelynek beosztása emlékeztet egy művelődési otthonra. Elsősorban ezeket igyekeznek bemutatni ebben a művelődési pavilonban, amelyben minden helyen és mindennap szaktanácsadással és szakkönyvekkel állnak az érdeklődők rendelkezésére. A részletes tájékoztató programfüzeteket már nyomják. Jut belőle minden megyébe. M.L Kémia és ikebana Kis színpad — nagy program A 34 napig „élő” művelődési háznak talán legérdekesebb és várhatóan leglátogatottabb része lesz a 4,5x3,5 méteresmini-színpad és a hozzátartozó 70 férőhelyes nézőtér. Mind a 19 megye rendez itt bemutatókat egy-egy napon. Részben kiállításon ad számot egyegy megye a művelődésben elért eredményeiről, másrészt színpadra állíthatja legjobb művészeti együtteseit, szólistáit. Lesz lehetőség filmvetítésre is, és ha a színpad deszkái nem a táncosok csizmái alatt dübörögnek, vagy a nézőteret nem énekesek, versmondók hangja tölti be, akkor berreg a vetítőgép. A körülbelül 50 perces műsorok a megyékben levő amatőrstúdiók kisfilmjeinek bemutatásával váltakoznak. Műsor a terv szerint minden délelőtt egyszer, délután pedig kétszer lesz. Fellépnek többek között a „Röpülj páva" díjnyertes énekesei, szerepel a pécsi Bóbita Bábegyüttes, s a megyék népi hangszeres művészei, citerások, furulyások. A színjátszók népi, vásári komédiákat is megjelenítenek. A szentesiek például a Meg kéne házasodni című vidám balladaműsorral szerepelnek, a Győr-Sopron megyeiek Körös-körül Rába vize hullámzik címmel tájjellegű összeállítást mutatnak be. A legkülönbözőbb aktív népművelési formák propagálásának szükségességét hangsúlyozta a népművelési konferencia is. Néprajzi filmszemle Szekszárdon A II. nemzetközi néprajzi filmszemle és tudományos tanácskozás szombaton kezdődik Szekszárdon. A magyar résztvevők mellett vendégek érkeznek Franciaországból, Spanyolországból, az NDK-ból, az NSZK-ból, Csehszlovákiából, a Szovjetunióból, Bulgáriából, Jugoszláviából és Svédországból. A filmszemlét dr. Orbán László művelődésügyi miniszterhelyettes nyitja meg. A programban a verseny- és információs vetítéseken kívül előadást tart dr. Ortutay Gyula professzor, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke A filmdokumentáció jelentősége a néprajzi kutatásokban címmel; dr. K. Kovács László a magyar néprajzi filmezés történetéről, dr. Katona Imre a Sárköz néprajzáról, dr. Kodolányi János a néprajz népszerűsítéséről, és dr. Sárosi Bálint a Népdaltól a kórusig címen tart előadást. A filmszemle vendégeinek bemutatják a korongolást, a kerámia kézi festését, a hímes tojás készítését, a fonást, a fafaragást és a hímzést. A versenyfilmek két kategóriában indulnak: a hivatásos és amatőrfilmek csoportjában. Ennek megfelelően két zsűri dönt a díjak odaítéléséről: Köllő Miklós és dr. Ortutay Gyula, illetve György István és dr. Juhász Antal elnökletével. Eredményhirdetés: augusztus 13. B. Varga Zsuzsa Újságíró-diploma ázsiai és afrikai pályakezdőknek Hét ország — Egyiptom, Irak, India, Burma, Tanzánia, Etiópia és Ghána — 17 végzős hallgatója vette át csütörtökön a Nemzetközi Újságíró Szövetség budapesti oktatási központjában a diplomát A diplomakiosztó ünnepségen Gábor Pál igazgató, a MÚOSZ főtitkárhelyettesének megnyitója után a Nemzetközi Újságíró Szervezet képviseletében Pavel Jerofejev nyújtotta át a diplomákat. (MTI) MŰSOROK Budai Parkszínpad: Super Sbow Bukarest 1970 (SV. délelőtt. 10: Zenés műsor üdülőknek. 12: Zkri muzsika. 13: H. Idős. 13.03: A hazug (ism.). 13.24: Wagner: Istenek alkonya — zárójelenet. 14: Kettőtől — hatig. 18.15: Falusi esték. 19: Mikrofórum. 19.12: A Baden-Baden-i Rádió szimfzkrának hangv.-e. Közben 20: Esti krónika 2. 21.15: Félév mérlege. 21.30: Népi zene. 22: Hanglemezútivóda Hulók gyűjtők húsz perce. 22.20: Esztrádparádé. 23: H. Időj. 23.15: Régi magyar operettekből. 23.37: Századunk kamarazenéjéből. 24: H. Időj. URH 19: H. Időj. 18.10: Tánczenei zene. 13.45: Vigyázz! Baleset- koktél. 18.55: URH zenei kaveszély! 14: Gyermekrádió. lauz. 19.30: Dietrich Fischer 14.22- Éneklő világ (Ism.). Dieskau énekel. 2 u 15: Dzsessz. 14.50: Suppé: Hol a boldogság 20.26: H. 20.29: Simone Boc- nyitány. 15: H. Időj. 15.10- canegra (részi ). 21.09: Új le-Kóruspódium. 15.19: Könnyű mezeinkből. 22.01: Huszadik hangszerszórók. 15.30: Fricsay századi klasszikusok. 23: H. Ferenc vezényel. 16: A világ- Időj. gazd. hírei. 16.05: Disznóképű _______ és társai... (szatirikus mű- TELEVÍZIÓ sor). 16.45: Népdalok. 17: H. 17-58: Műsor. 18: Hírek. Idős. 17.05: Külp. figyelő. 18.05: Kuckó. 18.25: Keres 17.20: Vendégszerkesztő:sünk együtt ősembert! 19.10: Komlóssy Erzsébet. 18.01: Reklám. 19.15: Mese. 19.25: Hangfölvevő (elbesz.). 18.16: Egyetlen százalék! 20: Tv-Könnyűzenei olimpia — Don- híradó. 20.20: Halló!... 21.20: Jó — IV. 19: Esti krónika. Fgy nagyváros slágerei — 19.30: Három király — rádiós. Budapest. 22.35: Tv-hiradó 2. — II. 20.25: Páholyból. 21.14: H. 21.17: Az évszázad nagy Beethoven-előadói. 23.23: Népdalok. 24: H. Idős. 0.10: Operarészletek. PETŐFI RADIO POZSONYI TV 17.40: Gyermek- és ifjúsági műsor. 18.40: Mese. 19: Tvhíradó. 19.35: Filmmagazin. 20.05: Miroslav Hornícek és Vladimír Svitacek vidám mű 8.05: Verbunkosok, nóták sora. 21.05 : 25 év 25 filmje. 8.50: Időszerű nemzetközi Hölgy a vágányon (cseh zekérdések (ism.). 9: Ezeregy nős film). KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: H. Időj. 4.33: Hajnaltól— reggelig. Közben 5: Hírek. Idej. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6: H. Idej. 6.30: H. Időj. 6.45: Műsor. 1: Reggeli krónika 2. 7.15: Kürt, idej. 7.30: Új könyvek. 8: H. Idej. 8.05: Színház- és moziműsor. 8.20 8.26: Bizet: Gyöngyhalászok (három felv. opera). 10: H. Időj. 10-73: Fiatalok stúdiója. 11: Édes anyanyelvünk. 11.05: Schubert-művek. 13: Déli kr. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi FSkHaká a Marslakókról ~agyom érdekes, gongosdolatilag izgalmas ismeretterjesztő műsor a rádióban a Tudomány a fantázia tükrében. Az augusztus 3-i adást a 6-i ismétlésben hallottam. Sci-fi író, mikrobiológus és csillagász „Marslakók a Földön” címen más égitesteken az élet lehetséges megnyilvánulásainak kérdéseit latolgatta, s főleg annak esélyeit, találkozhatunk-e mi emberek, saját kezdeményezésre, idegen égitestek élőlényeivel. Igen-e, nem-e , ezt az adás sokoldalúan latolgatta, de az most nem ide tartozik. Ide csak egy szerencsétlen megállapítás tartozik, amely méltatlan a tudomány fogalmához és idegen az ismeretterjesztés szellemétől. A tétel az adott résznél az volt, vajon akad-e egyáltalán vállalkozó olyan kísérlethez, amely a földi fizikai, történelmi, biológiai és egyéb adottságok szerint csak a végrehajtó vagy a végrehajtók megsemmisüléséhez vezethet.Nem ez az a hely, ahol bőven kifejthető: az életveszéllyel járó felfedezésekre mindenkor volt hősi vállalkozó és a tudás fejlődésének — Giordano Brúnótól Semmelweisig, vagy témáknál maradva, Scott kapitánytól Komarovig — sajnos, elkerülhetetlenül sok áldozata is volt. De mindenkor a lángoló értelem, az emberi nem szolgálatának ügyébe vetett hit volt az indíték. S ez teszi halhatatlanná ezeket az áldozatokat. De hogy jön ide az egybevetés — mint a rádióbeli beszélgetésben elhangzott — a háborúban esztelenné dresszírozott fasiszta vállalkozókkal, akik „teljesen értelmetlenül" is (idézet a beszélgetésből) szívesen áldozták az életüket? És aztán meg ez: „nevelés kérdése Számítsunk olyan tudományos munkálkodásra, amely ilyen „nevelésre” óhajt alapozódni? Tudomány lesz ez még? Kell nekünk az ilyen tudomány? — ezt az emberiség nevében kérdem. Kell nekünk az ilyen ismeretterjesztés? — ezt már hazai vonatkozásban. —ajka — értesítjük t. vevőinket, hogy műanyag osztályunk BUDAPEST VI., LAZAR U. 13 (telefon: 90S—70S) és BUDAPEST XI., DÓZSA GY.ÓT S3. (telefon: 208—120) szám alatti telepen» folyó év augusztus 17—29 között LELTÁROZUNK Leltározás alatt telepeinkre»! az alant felsorolt anyagokat kiszolgálni nem áll módunkban. LAZÁR UTCA: PVC vízvezetékcsövek és szerelvények, PVC-ragasztók DÓZSA GYÖRGY ÚT: metamid, danamid, textilbakelit lemez, rúd, cső, tömb, Vulkanfiber Lemez és rúd, PVC gégecső Kérjük t. vevőinket, beszerzéseiket úgy programozzák, hogy a szükséges és megrendelt tételek a jelzett időpont előtt elszállíthatók legyenek METROLOGLOBIS Fémipari és FÉK Vállalat BUDAPEST XII., Jász utca 5—7. Telefon: 202—331 KINCSET ÉRŐ NYEREMÉNYEK A KINCSES TOTÓKUPA pályázaton a 26-32. játékheteken (június 28-augusztus 9.) ÉRTÉKES ÓRA IS ÉKSZER- VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYOKAT NYERHET! Pályázati feltételek a nyervény hátoldalán