Népszava, 1970. november (98. évfolyam, 257–280. sz.)
1970-11-06 / 261. szám
99. november 6 Ifjúsági nagygyűlés a DIVSZ évfordulóján Csütörtök délután a Nemzeti Sportcsarnokban Budapest ifjúsága lelkes hangulatú nagygyűlésen köszöntötte a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség megalakulásának 25. évfordulóját, s üdvözölte a világszövetség Budapesten tartott VIII. kongresszusát. A nagygyűlés szónoka, dr. Horváth István, a KISZ központi bizottságának első titkára ünnepi beszédében egyebek között rámutatott: a DIVSZ negyedszázados tevékenysége fényes bizonysága annak, hogy a világ haladó ifjúsága mindenkor — a legnehezebb és legbonyolultabb időszakokban is — hű maradt az 1945- ben elhangzott alapítási eskühöz. Szolidaritás, béke, barátság. Ez a jelszó állt az 1945-ben kibontott zászlón, s ez vezet bennünket ma is minden állásfoglalásunkban, minden tettünkben. A nagy tapssal fogadott beszéd után Huyanh Thnan, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front ifjúsági szövetségének egyik vezetője szólalt fel Ezután Jevgenyij Mihajlovics Tyazselnyikov, a lenini Komszomol központi bizottságának első titkára, Jacques Denis, a DÍVSZ egykori főtitkára, Hamid, Abdel Aziz, a DÍVSZ szudáni, és Luis Sanches, a világszövetség chilei alelnöke is felszólaltak. Végül a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnöke, Angelo Oliva mondott zárszót. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Budapesten tartott VIII. kongresszusáról tájékoztatta az újságírókat csütörtökön a világszövetség székházában Angelo Oliva, a DÍVSZ elnöke. Egyebek között elmondotta, a VIII. kongresszuson 95 ország 250 ifjúsági szervezetének csaknem 600 küldötte vett részt, plenáris üléseken és 12 különböző bizottságban tanácskoztak. A VIII. kongresszuson elfogadták a szervezet politikai programját, amely a következő négy esztendőre megszabja a DÍVSZ tevékenységének fő irányát. A program felhívja a világ ifjúságát, hogy egyesítve erőit, korunk nagy problémáinak megoldásából cselekvő részt kérve harcoljon az imperializmus ellen a társadalmi haladásért, a népek függetlenségéért, a szabadságért, a demokráciáért. A DÍVSZ európai ifjúsági találkozót szervez a biztonság megteremtésénekelősegítésére. Olíva bejelentette: a DÍVSZ VIII. kongresszusa elhatározta, hogy „Az ifjúság vádolja az imperializmust” jelszóval nagy nemzetközi kampányt indít, s felhívja az ifjúság törekvéseiért, jogos követeléseiért síkraszálló valamennyi szervezetet, hogy járuljanak hozzá e mozgalom sikeréhez. Az ifjúság egységét erősítő közös akció egyik központi feladata az indokínai népek harcának támogatása lesz, s a kampány betetőzéséül ifjúsági és diák-világfesztivált rendeznek. Külön határozatban rögzítette a VIII. kongresszus az ifjúság jogaiért és mélyreható társadalmi átalakulásért folytatandó akciókat Allstide Chile kül- és belpolitikájáról Salvador Allende chilei elnök szerdán tartotta első hivatalos sajtóértekezletét, amelyen külföldi újságírók kérdéseire válaszolt Az ország külpolitikájáról szólva ismételten hangoztatta, hogy a chilei kormány a kapcsolatok javítására törekszik minden országgal, politikájának célja a béke megőrzése. Foglalkozott azoknak az államoknak a problémájával is, amelyekkel Chilének nincsenek diplomáciai kapcsolatai. „Mindezekkel az országokkal kapcsolatot létesítünk” — hangoztatta. Belpolitikai kérdésekről szólva az elnök hangsúlyozta, a chilei kormány a népjólét emelésére, a munkabérek emelésére és a teljes foglalkoztatottság biztosítására törekszik. Allende utalt rá, hogy a problémákat nem lehet egy nap alatt megoldani. A kormány ismét kijelenti, hogy programjának végrehajtásához mindenekelőtt a nagy külföldi monopóliumok tulajdonának államosítása és aföldreform végrehajtása szükséges. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójával kapcsolatos kérdésre Allende így válaszolt: „Mély meggyőződésem, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom az egész világ népei számára valóban történelmi jelentőségű, hiszen óriási befolyást gyakorolt az emberiség fejlődésére. A forradalom győzelme 1917 októberében mindenekelőtt azt jelentette, hogy V. I. Leninnek, a világproletariátus vezérének eszméi győzelmet arattak. Az októberi forradalom évfordulóján mi, chileiek, minden alkalommal még nagyobb előrehaladást, még nagyobb sikereket kívánunk a szovjet népnek és azt óhajtjuk, hogy ezek a sikerek hozzájáruljanak a világbéke megőrzéséhez és megszilárdításához.” Az új államelnököt egyébként megszámlálhatatlan üdvözlő üzenet köszönti. Munkások, parasztok, diákok, állami alkalmazottak fejezik ki táviratokban és levelekben az Allende-programmal vállalt szolidaritást. A Chilei Dolgozó Nép Egyesült Szakszervezeti Szövetsége és a rézipari dolgozók szövetsége szintén üzenetben szögezték le: mindennemű támogatást megadnak a népegységfront programjának végrehajtásához. A clevelandi repülőtéren őrizetbe vették Jane Fandák mert állítólag megverte az egyik vámtisztviselőt. A világhírű színésznőt később óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Sajtóértekezletén kijelentette, politikai okok miatt tartóztatták le, s bírósági tárgyalást kért. VÁLLALATOK, INTÉZMÉNYEK FIGYELMÉBE! Orvosi, vegyipari, mezőgazdasági, egyéb ipari laboratóriumi üvegáruk és eszközök, gyógyszertári felszerelések, desztillálókészülékek, üvegcsövek megvásárolhatók, illetve megrendelhetők az OMKER 15. SZ. LABOR SZAKÜZLETÉBEN Budapest V. Bajcsy-Zsilinszky út 32 Nyitva: 9.30—13 óráig, 13.40—16 óráig, szombaton: 9.30—13 óráig SZÉLES VÁLASZTÉK! GYORS KISZOLGÁLÁS! Péter, Jugoszlávia utolsó királya 47 éves korában tüdőgyulladás utáni szívgyöngeségben elhunyt. Az ex-király 1941 óta élt emigrációban. NÍP SZAVA Ünnepség Berlinben Berlinben csütörtökön az Állami Operaházban rendezett ünnepségen emlékeztek meg a Nagy Októberi Forradalom 53. évfordulójáról Az ünnepségen megjelent Ulbricht, az NSZEP KB első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke. Albert Norden, az NSZEP politikai bizottságának tagja, ünnepi beszédében méltatta a Nagy Októberi Forradalom jelentőségét, a Szovjetunió eredményeit, a Szovjetunió a munkásosztály, a forradalmi elmélettel felfegyverzett párt szerepét a szocializmus kivívásában, építésében és vívmányainak megvédésében. 400 vietnami bonc éhségsztrájkja Négyszáz fiatal, a Cao- Dai szektához tartozó bonc (buddhista szerzetes) kezdett éhségsztrájkot különböző dél-vietnami börtönökben. Katonai bíróság ítélte el őket öttől tíz évig terjedő büntetésekre, mivel nem voltak hajlandók katonai szolgálatot teljesíteni a saigoni rezsim hadseregében. A Cao-Dai szekta főpapja felhívást intézett a nemzetgyűlés elnökéhez, valamint a kormányellenes An Quang pagoda legfőbb elöljárójához, hogy tegyenek lépéseket a fiatal koncok szabadlábra helyezése érdekében. (AFP) A Kínai NK és Olaszország megállapodott a diplomáciai kapcsolatok felvételében Francesco de Martino olasz miniszterelnök-helyettes csütörtökön este bejelentette, hogy Olaszország és a Kínai Népköztársaság kormánya megállapodásra jutott a teljes diplomáciai kapcsolatok felvételében. A két kormány előreláthatólag pénteken jelenti be és ratifikálja az egyezményt. Francesco de Martino bejelentése az első hivatalos megerősítése annak, hogy a közeljövőben várható a Kínai Népköztársaságnak olasz részről történő elismerése. (AP) Közel-Kelet A tűzszünet meghosszabbítása Az elmúlt hetekben gyakran kételkedtünk abban, hogy meghosszabbítják a közel-keleti tűzszünetet. Minden okunk megvolt erre, hiszen Izrael politikája megakadályozta, hogy az ENSZ-főtitkár megbízottjának közreműködésével elkezdődött tárgyalások folytatódjanak. Tel-Aviv — amely felderítő tevékenységével bevallottan megsértette a tűzszünetet — Washington segédletével folyamatosan az Egyesült Arab Köztársaságot vádolta a tűzszünet megsértésével, hogy erre hivatkozva szabotálhassa a tárgyalásokat, a politikai rendezést. A tűzszünet életbelépése és a kérészéletű tárgyalások megindulása annak idején polarizálni kezdte mind az izraeli társadalmat, mind pedig az arab világot. Az izraeli szélsőségesek még a militarista kormánynak is hátat fordítottak: számukra még a Meir-adminisztráció is túl békülékenynek tűnt. Ugyanakkor az arab világban kétféle álláspont alakult ki: a háború fő terhét viselő Egyiptom, a keleti front déli szárnyát védő Jordánia és az ellenségeskedésekből eddig többé-kevésbé kimaradt Libanon — a frontországok közül — elfogadta a tűzszüneti felhívást. Ezekhez az országokhoz csatlakooztt több, Izraellel nem határos, a háborúban jelentős erőkkel részt nem vevő arab állam is. A tűzszünetet elutasító álláspontot Damaszkuszban, Bagdadban és Algírban fogalmazták meg a legélesebben — valamint Ammanban, a palesztin menekültek központjában. Az arab világ felelős tényezői — főleg az EAK vezetői — tisztában voltak azzal, hogy a tűzszünet körüli vita bizonyos mértékig megosztja majd soraikat. Mégis vállalkoztak a fegyvernyugvásra — mert az arab tömbön belül az elmúlt évek során megerősödött azoknak az erőknek a pozíciója, amelyek készek a politikai rendezésre. Az időközben kialakult Kairó—Khartúm—Tripolisz háromszög olyan erőt képviselt gazdasági-politikai és katonai tekintetben, hogy erre támaszkodva már lehetett vállalkozni a tárgyalások kockázatára. Jelentős kockázatokkal járt a tűzszünet, a „furcsa tárgyalások” időszaka. Hiszen alkalmat adott az arab országok közti ellentétek hangsúlyozására, az ellentmondások elmélyítésére. Tanúi is voltunk ennek, amikor az EAK és a szíriai—iraki vezetés között kirobbant vita oda vezetett, hogy Egyiptom kivonta képviselőit a keleti front parancsnokságából. De a legnagyobb veszélyekre mégis Jordániában lehetett számítani. Itt egyrészt a problémáik megoldására évtizedek óta türelmetlenül várakozó palesztin menekültek fordultak szembe a tárgyalásos rendezéssel, s egy csoportjuk a géprablásokkal, a túszszerző akciókkal maga ellen hangolta a nemzetközi közvéleményt, ürügyet adva a királyi hadseregnek a támadásra, a polgárháború kirobbantására. A még Nasszer elnök kezdeményezésére létrejött egyiptomi—líbiai—szudáni szövetség magára tudta vállalni azt a nemzetközi szerepet, amelyet haláláig jórészt az EAK elnöke látott el. Az EAK új vezetői az életszínvonalat emelő intézkedésekkel, a nemzeti ügy melletti szilárd állásfoglalással megerősítették az ország haladó erőinek pozícióit, biztosították a „nasszeri rendszert” támogató népi bázis további szélesedését. A „Nasszer utáni Egyiptom” félreérthetetlenül kifejezésre juttatta, hogy folytatja az elhunyt elnök politikáját. Az izraeli és washingtoni fenyegetésekre a katonai készenlét fokozásával válaszolt, ugyanakkor diplomáciáját ismételten latba vetette a politikai rendezés ügyének előmozdítására. Az ENSZ közgyűlésen elhangzott Riad-beszéd, az arab ügy mellé felsorakozott el nem kötelezett országok állásfoglalása, az ENSZ-közgyűlés kétharmad többségű határozata, amely a tűzszünet meghoszszabbítására hív fel — tanúskodnak az EAK diplomáciai aktivitásáról és diplomáciai sikereiről, Tel Aviv fokozódó nemzetközi elszigetelődéséről. A kilencvennapos tűzszünet idején Egyiptom és az arab világ egy része jelentős erőfeszítéseket tett a politikai rendezés érdekében. Az EAK következetesen ellenállt a háborús zsarolásnak — de az ENSZ-közgyűlés felhívásának megfelelően — bár nem feltétel nélkül, mégis elfogadta az újabb tűzszüneti felhívást, hozzájárult a fegyvernyugvás meghosszabbításához. Tette ezt abban a reményben, hogy felújítják a tárgyalásokat, hogy az újabb tűzszünet nem az arab világ belső ellentmondásait robbantja ki ismét, hanem módot nyújt az érdemi politikai rendezés elkezdésére, s közel-keleti béke megalapozására. Modazok az országok, amelyek az ENSZ-ben a tűzszüneti javaslatra szavaztak, ezt várják a következő napok, hetek, hónapok, esetleg évek eseményeitől. S azt, hogy Izrael vizsgálja felül a tárgyalásokkal kapcsolatos obstrukciós politikájét, s érdemben járuljon hozzá a rendezéshez. Éppen Washington és Tel Aviv magatartása miatt felesleges lenne a tűzszünet tényét túlértékelni. Nem indokolt a fegyvernyugvás meghosszabbításának oyan jelentőséget tulajdonítani, hogy ez automatikusan elvezet a végleges megoldáshoz, a békéhez. A válság döntő tényezője, mint eddig, úgiy ezután is az arab országok ereje, az arab népet-’-1 szövetséges szocialista világ ereje lesz. Krajczár Imre A szovjet népgazdaság sikerei 115 millió tonna acél, 2 millió 250 ezer új lakás egy évben, rekord gabonatermés November 7-e alkalmából a szovjet sajtóban megnőtt a számuk a jubileumi visszapillantásoknak, amelyek kutató gondossággal öszegezik az elért eredményeket és tömören felvázolják a kommunista építőmunka további távlatait. Miután az idén zárul a Szovjetunió nyolcadik ötéves terve, a mostani „novemberi számvetés” felöleli az eltelt öt esztendőt, az egész tervidőszakot A gazdasági fejlődés dinamikáját közvetlenül tükröző nemzeti jövedelem alakulása felettébb kedvező: 1970 végére eléri a 275 milliárd rubelt. Ez 80 milliárd rubellel haladja meg az 1965-ös nemzeti jövedelem értékösszegét. Az ipari termelés sokat mondó számadata: a nyolcadik ötéves terv folyamán a növekedés körülbelül másfélszerese az előző ötéves tervhez képest. Az arányok érzékeltetése kedvéért a szakemberek aláhúzzák, hogy az egész szovjet ipar 1929 és 1938 között, vagyis két ötéves terv során termelt annyit, mint amennyi a mostani tervidőszakban csupán a termelés növekedése. De talán még szemléletesebb a következőkép: a jelenlegi ötéves terv során létrejött „még egy szovjet népgazdaság” — a Szovjetunió 1955-ös népgazdaságának pontos megfelelője. A statisztikai adatok felbontása arra mutat, hogy jelentős eredmények születtek valamenynyi fontos iparágban. A villamosenergia-termelés 1965-ben 507 milliárd kilowattóra volt, 1969-ben 689 milliárd kilowattóra. Fellendült az olajbányászat: az 1965-ös 243 millió tonnáról 1969-ben 328 millió tonnára emelkedett. Az acélgyártás területén a Szovjetunió utolérte az Egyesült Államokat, amely mindeddig a világranglista első helyén szerepelt. A szovjet ipar jelenleg 115 millió tonna acélt gyárt. 1969-ben 2 millió 250 ezer új lakás épült, jelentősen több, mint 1968- ban. A szeszélyes időjárás ellenére 1970 a rekord gabonatermés éve. A Bundestag alelnöke Varsóban Folytatódtak a lengyel E NSZK tárgyalások Varsóban csütörtök délelőtt a közös szakértői bizottság ülésével folytatódtak a lengyel-nyugatnémet politikai tárgyalások. A munkabizottság lengyel elnöke Wlodzimierz Zawadzki, a nyugatnémet von Staden külügyminisztériumi osztályvezető. A napirenden az államközi szerződés néhány aspektusának tisztázása szerepel. A nyugatnémet küldöttség szóvivője bejelentette, hogy Scheel lemondta részvételét a Bundestag külpolitikai vitájában és hétfő estig Lengyelországban marad. Közben szombat délután kíséretével együtt vonaton Krakkóba utazik, s vasárnap megtekinti a várost és környékét, majd felkeresi az auschwitzi emlékmúzeumot. Szerdán, a késő esti órákban Varsóba érkezett Carlo Schmid, a Bundestag alelnöke és Ernst Achenbach, a Bundestag képviselője, hogy az SPD, illetve az FDP képviseletében megfigyelőként bekapcsolódjon a tárgyalásokba. Mindketten részt vesznek a csütörtök délutáni plenáris ülésen. Karachi A merévlandlaman A Jahja Khan államelnök által létesített különbizottság folytatja a Karachi repülőterén november 1-én lejátszódott tragikus baleset körülményeinek tisztázását —közölték Varsóban. A kihallgatáson Feroz gépkocsivezető, a baleset elkövetője kijelentette, hogy a Zygfryd Wolniak lengyel külügyminiszter-helyettes halálát okozó cselekményt előre megfontolt szándékkal követte el. Marian Spychalski, a Lengyel Államtanács elnöke fogadta azt a pakisztáni küldöttséget, amely Jahja Khan képviseletében, Rakhman Gul tartományi kormányzó vezetésével Varsóban részt vett Zygfryd Wolniak temetésén. Politikai személyiségeket tartóztattak le Ecuadorban Politikai személyiségeket tartóztattak le az ecuadori Quitóban azzal a váddal, hogy Velasco Ibarra elnök kormányának megdöntésére törtek. A UPI értesülése szerint őrizetbe vették Washington Zavala volt ejtőernyős tisztet, Andres Cordova volt repülő alezredest, és Jorge Cordova orvost. (A Cordova-testvérek Andres Cordovanieto volt elnökjelölt fiai, aki 1968-ban liberális programmal indult a választásokon, de Iberiával szemben alulmaradt.) Őrizetbe vették rajtuk kívül Armando Pareját, a Radikál-Liberális Párt egyik vezetőjét és Luis Morenát, a demokrata baloldali csoportosulás vezéralakját. A letartóztatások — mint nyugati hírügynökségek egybehangzóan jelentik — összefüggésben vannak Sandovalnak, a légierő volt főparancsnokának „emberrablás” ügyével. A kormány szerdán már megerősítette, hogy a tábornokot őrizetben tartják mindaddig, amíg nem vizsgálják ki ügyét JigosiLáva román közlemény A Tito jugoszláv és Ceausescu román államfő megbeszéléséről közleményt adtak ki. Tito és Ceausp.cu megállapította, hogy Jugoszlávia és Románia között a kapcsolatok a barátság, a jószomszédi viszony és a sokoldalú együttmrzködés légkörében fejlődnek. NEMZETKÖZI HÍREK • Dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes és dr. Hamza Elish gazdasági miniszterhelyettes írta alá csütörtökön Kairóban a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Arab Köztársaság 1971. évi árucsereforgalmi egyezményét, ugyanakkor parafálták az 1971—1975-re szóló hosszú lejáratú megállapodást is. P Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke csütörtökön fogadta Pjotr Abraszimovot, a Szovjetunió berlini nagykövetét. A megbeszélésen részt vett Willi Stoph, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, az NDK Minisztertanácsának elnöke is. A légiforgalmi társaságok pilótáinak nemzetközi szervezete szerint csak a nagy nemzetközi repülőterek egy részén hajtják végre a repülőgép-eltérítések megakadályozását célzó biztonsági intézkedéseket. A szervezet elnöke közölte, hogy az illetékes kormányokhoz fordulnak ezzel kapcsolatban.