Népszava, 1972. január (100. évfolyam, 1–25. sz.)
1972-01-01 / 1. szám
GERGELY MIKLÓS: Szombati mozaik ) SZOMBAT, JANUÁR 10Jf.V A Nap kel 7 óra 32 perckor, nyugszik 16 óra 2 perckor. Várható időjárás szombat estig: változóan felhős, párás, az esti óráktól többfelé ködös idő. Legfeljebb egy-két helyen kisebb havazás, havas eső. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő keleti, délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1, mínusz 6, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 0—5 fok között. — A Duna Budapestnél 133 cm. A nap kérdése: . J — Nixon BUEK- ja az elnökválasztás évében azt jelenti, hogy Bár Újra én következnék? Jó reggelt! Olvasom a Népszavában, hogy a kaliforniai Stanford Kutató Intézet tudósai 1980- ra beszélő komputert akarnak építeni. Nem tudom, sikerült-e ez, de ha történetesen igen, és megkezdik a beszélő komputer sorozatgyártását, én a félreértések elkerülése végett előre közlöm — köszönöm, de nem kérek belőle, tovább megyek, ha ingyen adnák (ami nem valószínű), akkor se kérnék belőle, szerintem — bocsánat, ha tévednék — éppen eleget beszélnek a világon emberi erővel, ezen a téren igazán nem kell a gép — méghozzá elektronikus gép — segítségét igénybe venni, inkább egy hallgató komputert kellene konstruálni, mert hallgatni sokkal kevésbé tudnak az emberek, a hallgatáshoz inkább szükségük volna a segítségre, persze az is elképzelhető, hogy ahol túl sok a fölösleges beszéd, ott állítják majd be ezt a komputert, ha megalkotják, hadd mondja a komputer a fölösleges és unalmas mondatokat, amelyekre úgyse figyel senki, tehát mindegy, hogy ki mondja őket, és amíg a komputer beszél helyettük, az emberek nyugodtan, teljes koncentrációval végezhetik a munkájukat, s a komputer azért is sokkal jobb, mint az emberi beszélgetőpartner, mert a komputert könnyen meg lehet állítani, az nem sértődik meg, különösen kellemes — sőt ideális — lenne a komputer minitelefonbeszélgető partner, akkor nem izzadna vért az ember afeletti töprengésében, hogyan fejezze be végre a beszélgetést, nem kellene üresen kongó mentségeket dadogni, hogy „na, de bocsáss meg, most már én így meg úgy, nekem most már igazán emígy meg amúgy”, a komputert egyszerűen kikapcsolja az ember. S ha fejlődik a beszélő ,komputer technika, biztosanlesz majd külön locsegő-recsegő ét pletykáló komputer is, mert ezek kímélnék meg a legtöbb fáradságtól az emberiséget. • közlekedési rendőrök köszöntése Péntek délelőtt a Magyar Autóklub székháza elől hat „sárga angyal” indult el a főváros 15 legforgalmasabb csomópontja felé, hogy ajándékcsomagot adjon át a szolgálatot teljesítő forgalomirányító rendőröknek a Magyar Autóklub és a magánautósok nevében. ■ tanácsok és intézmények, önállósága A Csongrád megyei Tanács közelmúltban hozott döntései alapján 1972. január 1-től növekszik a helyi tanácsok és egyes intézmények önállósága. Az új esztendőtől önálló bérgazdálkodás jogkörrel ruházott fel 11 szociális, gyermekgondozó és művelődési intézményt. Január 1-től a járások közül elsőnek a makói járási hivatalnál szüntetik meg az első fokú építési ügyek intézését. E jogkör gyakorlására ezután több község közösen tart fenn ügyintézőt. Javaslat született arra is, hogy a jövőben a helyi tanácsok irányítása alá kerüljenek a középiskolák. Az ügymenet egyszerűsítése érdekében a városi tanácsoknál több szakigazgatási osztályt összevontak. Az 1972. január 1-től érvényes vámintézkedések eredményeként a Compack Vállalat a kis- és nagykereskedelemmel egyetértésben hétfőtől mindenfajta teát három százalékkal olcsóbban árul . Hétfőtől olcsóbb a tea Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Nelio Celiónak, a Svájci Államszövetség új elnökének hivatalba lépése alkalmából. Losonczi Pál, azElnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Ahmadou Ahidjo köztársasági elnöknek Kamerun nemzeti ünnepe alkalmából. Hétfőn:jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn rendezi a lottó decemberi jutalomsorsolását. Ezúttal az 51. játékhét szelvényei között 1089 tárgynyereményt sorsolnak ki. Az új év első hónapjainak sorsolási naptára szerint január 7-én a X. kerületben, a Villamosgépgyár művelődési házában, 14-én a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár művelődési házában, 21-én Cegléden, 28-án pedig a Landler Jenő Művelődési Házban sorsolják a lottó 1—4. heti nyerőszámait. A januári jutalomsorsolás 31-én lesz a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Münnich Ferenc utcai székházában. A három rámadab Rablás, hamis tanúzásra való rábírás, illetve lopás kísérlete miatt ítélte el a, esztergomi megyei bíróság Horváth Imre, Horváth Veronika és Sztojka Gyuláné esztergomi lakosokat. A 20 éves Horváth Imre az egyik dorogi étterem előcsarnokában leütött egy férfit, aki rövid időre elvesztette eszméletét. Eközben Horváth Veronika elvette a férfi karóráját és pénztárcáját. Később Sztojka Gyuláné csatlakozott Horváth Veronikához, és beosontak egy csökkent látóképességű asszony lakásába. Egy járókelő akadályozta meg, hogy a két nő meglopja az idős asszonyt. Horváth Imre a leütött és kirabolt férfit hamis tanúzásra akarta rábírni. A bíróság Horváth Imrét kétévi és négyhónapi, Horváth Veronikát ugyancsak kétévi és négyhónapi, Sztojka Gyulánét pedig másfél évi szabadságvesztéssel sújtotta. Mindegyiküket a közügyek gyakorlásától három évre eltiltotta. új bölcsődék — ötkorszerűsítés A XX. kerületben — hasonlóan a többi városrészhez. — a következő esztendőkben több lesz a bölcsődés korú gyerek. A kerületi tanács ezért elhatározta, hogy a Partizán utcában és a Jókai Mór utcában egy-egy 60 személyes bölcsödét épít. 1994 végéig a pesterzsébeti városközpontban hat, egyenként 66 személyes gyermekintézményt hoznak tető alá. A főváros VI. kerületében e tervidőszak egyik legfontosabb feladata a közműhálózat felújítása és az úttestek korszerűsítése. A tervek között szerepel az Izabella utcai vízvezetékcső átépítése, valamint a Paulay Ede utca, a Bajza utca és a Gorkij fasor gázcsőhálózatának kiépítése. A kockaköves Csengery utca aszfaltburkolatot kap. Útkorszerűsítéseket a Paulay Ede utcában, a Nagymező utcában, az Aradi utcában, valamint a Szív utcában terveznek. Kitüntetett bányászújítók Ünnepi külsőségek között köszöntötték pénteken a legeredményesebben dolgozó bányászújítókat a Tatabányai Szénbányáknál. A vállalat rendszeres újítóinak száma meghaladja az 1200-at. Közülük most 16-nak nyújtották át a kiváló újító jelvény arany, ezüst, illetve bronz fokozatát. Kőszei István, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1972. január 5-én, szerda délelőtt 11 órakor lesz a Rákospalotai temetőben. Plesz Mihály, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje elhunyt. Búcsúztatása 1972. január 5-én, szerda délután 13 órakor lesz a XVIII. kerületi Lőrinc-kavicsbánya új temetőben. ■ Elsejétől bűncselekmény az önkiszolgáló bolti lopás A büntető törvénykönyvet módosító és kiegészítő törvényerejű rendelet az önkiszolgáló rendszerű kereskedelmi üzletekben történő lopást bűncselekménynek minősíti. A január elsején életbe lépő rendelet szerint tehát ezentúl az önkiszolgáló rendszerű üzletekben elkövetett lopás — ahol az áru könnyebben hozzáférhető, mint a hagyományos árusítással működő boltokban — nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek számít, s ezért súlyosabb büntetést von maga után. Boldog új énet ,. . . Divatcsarnok moMiuuik „ * Otthon áruház D O L G OZ O NÉPSZAVA ÉVFORDULÓK Szombat NÓGRÁDI SÁNDOR, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa 1 esztendeje halt meg. ADORJÁN JÁNOS gépészmérnök, a hazai repüjelentős úttörője születésének 90. évfordulója. BOCSKAI ISTVÁN erdélyi fejedelem 415 esztendeje született. Vasárnap DECSY SÁMUEL bölcsészeti és orvosdoktor, a Magyar Kurír és a Magyar Musa című lapok szerkesztője 230 esztendeje született. R. CLAUSIUS német fizikus, a mechanikai bőelmélet egyik megalapítója születésének 159. évfordulója. M. O. DOLTVO DOBROVOLSZKIJ orosz elektromérnök, a három fázisú váltakozó áramú motor megalkotója 110 esztendeje született. Hétfő ROMJÁT ALADÁR kommunista forradalmár költő, kritikus és publicista, a magyar szocialista irodalom első időszakának jelentős egyénisége 33 esztendeje halt meg. BÁNÁTI SCHWERAL JÓZSEF fotó, a szentendrei művésztelep egyik alapítója halálának 21. évfordulója. FEKETE PÁL operaénekes 13 esztendeje halt meg. (^oldivailj ivet T^ivana CENTRUM LOTTO ÁRUHÁZ BUDAPEST, VII. RÁKÓCZI ÚT 36. * 1972. Január 1 1 SZÍNHÁZ 1 RADIO 1 TELEVÍZIÓS Szombat Operaházi Háry János MI. b. 4. ea., 7). — Erkel Színház: Rigoletto (3. b. 4. ea., 7) . — Nemzeti Színház: Csák végnapjai (7). — Katona József Színház: Gyilkosok a ködben (7). — Madách Színház: Kaviár és lencse (fél 8). — Madách Kamara Színház: Te meg én (fél 3). — Vígszínház: Bolha a fülbe (7). — Pesti Színház: Vidám kísértet (7). — Föv. Operettszínház: Pompadour (7). — József Attila Színház: Ozi Ház (7). — Vidám Színpad: A szülő is ember (fél 8). — Thália Színház: Ramaiana (7). — Huszonötödik Színház: Fényes szelek (8). — Föv. Nagycirkusz: Csillagszóró (fél 8) . — Kamara Varieté: Rákérdezhetek? (6 és fél 9). KOSSUTH RADIO 6.00: H. Lapsz. Időj. 8.10: Boldog új évet! 8.00: H. Lapsz. Időj. 8.10: Színes népi muzsika. 9.00: Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.09: Repülj, mint a sas! Meséi. 10.00: Szimf. zene. Közben 10.51: A csillagos ég. Petőfi S. versei. 12.00: H. Lapsz. Időj. 12.10: Újévi köszöntő! Elmondja: losonczi Pál, az Elnöki Tanác« elnöke. 12.30: Óévtől újévig. Rip. 13.20: Művészlemezek. 14.05: 12 mozgalmas hónap. Összeáll. 14.25: Új zenei újság. 15.00: H. Időj. 15.08: Csak fiataloknak! 16.00: Kis magyar néprajz. 17.05: Bordalok operettekből. 16.00: Szomszédolás. Népdalj. 17.00: H.lelől. 17.03: Költők albuma. Nagy László versei. 17.20: Dietrich Fischer-Dieskau és Marian Anderson énekel. 17.46: Az elmúlt hónap slágerei. 18.21: Anyám könynyű álmot ígér. V. 19.00: H. Időj. 19.10: Randevú. Könnyű dalok bemutatója. 20.10: Kocsis Zoltán zongorázik. 21.05: Háztiznézd. Rádiój. 21.35: Zentai Anna és Radnai György nótákat énekel. 22.00: H. Időj. 22.10: Ritmus és melódia. 24.90: H. Időj. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Magyar muzsika. 8.00: Barokk zene. 8.44: Mascagni: Parasztbecsület. Egyfelv. opera. 10.00: Elhangzott műsorainkból. Mari. Dok.-j. 10.53: Kedvelt régi melódiák. 11.45: A Szegedi Nemzeti Színházban. Rip. 12.00: Csajkovszkij: a-moll trió. 12.49: Minibocs. Meséi. 14.00: Európai slágerszemle. 15.00: Disznótorban. Petőfi S. versei. 15.10: Két szimfónia. 16.00: H. Idős. 16.05: Mikszáth Kálmán: Prakovszky, a süket kovács. Rádiós. 17.07: Az All. Néni Együttem Escusorából. Itó. M* Idői. 13.03: Nagy mestereim— világhírű előadóművészek. 19.19: A csodálabú Grimmtestvérek. 19.34: Reneszánsz kórusmuzsika. 19.50: Mese. 20.00: H. Időj. 20.10: A varázshegedű. Részi, 2035: Emberek a pusztában. Tamás Aladár elbeszélésének rádióváltozata. 21.03: Véroperákból. 22.00: Szimfonikus zene. Közben 23.00: H. Időj. 24.00: H. Időj. URH 16.00: H. Idői. 16.05: Magyar zeneszerzők. 17.01: Ötórai tea. 18.00: H. Idői. 18.05: Holnap közvetítjük. 18.25: Új operalemezeinkből. Mignon. Részi. 195: Zongoraművek. 20.10: Dzsessz Helsinkiből. 21.06: Bemutattuk új Supraphon-lemezünket. 21.54: őskor és ókor a mai módra. K. Canek írásainak rádióvált. 23.00: H. Idős. TELEVÍZIÓ 9.30: Műsor. 9.31: Új esztendő. vígságszerző . . . 9.50: Kisfiúk. Mb. sz. film. 16.13: Műsor. 16.15: Jane Eyre. Mb. angol rövid játékfilm-sorozat. I. 16.40: Beethoven: Fidelio. Közv. a Szegedi Nemzeti Szóból. 18.45: Reklám. 18.50: A Kubai Köztársaság nemzeti sírnevén. 19.10: „Csei*kos*mú és tintásüveg.” Petőfi Sándort Ünnepiik barátai, összes művei megjelenése alkalmával, 197. márus 15-én. 19.35: Mese. 19.45: Újévi köszöntő. Elmondja: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. 20.00: Hírek. 20.05: A perceim meg vannak számlálva . . . Mikes György öt perce. 20.10: A fekete város. Tv-filmsorozat. 1. A gyanú. 21.10: Újévi koncert Bécsből. A Bécsi Filharmonikus Zenekart Willy Boskovsky vezényli. 22.20: Hírek. POZSONYI TV 11.20: lányok, fiúk magazinja. 12.10: Anneni hangverseny. 13.00: Újévi köszöntő. 13.20: Smetana: Moldva. Szimf. költemény. 13.55: Hazánk szépségei. 14.00: Síugróbajnokság. 15.00: Csehszlovákia. 16.30: Játék két szemedért. 17.40: Mese: Rák,a Jós. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Smetana: Az eladott menyas-szony. Vígopera. 21.45: Tvhíradó. 21.55: Nem minden Adam egyforma. J. Jesensky elbeszélésének tv-változata. Vasarrmp Operaház: Vonósszimfónia, Az áldozat, Lysistrate (Bakiid es b. 5. ea., 7). — Erkel Színház: Don Carlos (6. b. 5. ea., 7). — Nemzeti Színház: A bűnbeesés után (7). — Katona József Színház: Mindent a kertbe (du. fél 3), Döglött aknák (7). — Madách Színház: Oidipus király (fél 8). — Madách Kamara Színház: Te meg én (fél 8). — Vígszínház: A testőr (Komb. b. 7. s. 3. ea., 7). — Pesti Színház: Furcsa pár (7). — Főv. Operettszínház: A Noszty-fiú esete Tóth Marival (Komb. 6. b. 3. ea. fél 3), Csárdáskirálynő (7). — József Attila Színház: Svejk (fél 3), Özönvíz (Bródy b. 2. eag. 7). — Mikroszkóp Színpad: Aki néző akar lenni (du. 4 és fél 9). — Vidám Színpad: Pénz beszél (fél 4), A szülő is ember (fél 8). — Thália Színház: A holdbéli csónakos (fél 3), Bartókiána (7). — Egyetemi Színpad: Syriusegyüttes hangversenye (7). — Bartók Színház: Csipkerózsika (de. 11). — Huszonötödik Színház: Szókratész védőbeszéde (8). — Kamara Varieté: Rákérdezhetek? (6 és fél 9). — Főv. Nagycirkusz: Csilagsoro (de. 10, du. fél 4 és ,fél 8). KOSSUTH RÁDIÓ 9.00: H. Idős. 8.05: Édes anyanyelvűnk. 8.10: Az Utolsó padban. Halasi M. rádiójátéka. 9.04: Szivárvány. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez vszól a nóta. 13.00: Tisztelet az embernek. 13.10: Renata Tebaldi operafelvételeiből. 13.36: Hírek a mérlegen. A Tudományos Híradó különkiadása. 14.01: Lemezmúzeum. 15.00: H. Időj. 15.08: Ahány ház, annyi szokás ... A berlini, bukaresti, moszkvai, pozsonyi, szófiai, varsói és zágrábi rádió közös újévi műsora. 17.00: H. Időj. 17.05: Faluról falunak muzsikával! 17.45: Egy every órában. Dok.m. 18.45: Fischer Annie Mendelssohnfelvételeiből. 19.00: H. Idős. Sporth. Totó. 19.15: André Heller énekel. 19.23: Az alvó herceg. Közv. a Győri Kisfaludy Színházból. 22.00: H. Idős. Sporth. Totó. 22.15: Zenekritikusok hanglemezekről. 22.45: Fernando Prevstali Rossini-nyitányokat vezényel. 23.10: Könnyűzene éjfél előtt — éjfél után. Közben 24.00: H. Idős. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Lionel Rogg Bach-műveket orgonál. 8.00: Mit hallunk? 8.30: Népdalok. 9.00: A „Nyitnikék” postája. 9.30: Operettdalok. 9.54: A hét műsorából. 9.02: Százandós szenzációk. 11.32: Arturo Toscanini lemezeiből. Közben 12.02: Budapesti beszélgetés Lunacsarszkij lányával. 12.57: Nemtudomka csodálatos kalandjai. Meséi. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit Üzen a Rádió? 15.35: Kamarazene. 16.00: H. Idős. Sworth. Totó. 16.35: Indulók. 16.46: Naptárt cserélek . . . Rip. 17.16: Gershwin: Porgy és Bess. Három felv. opera. Közben 18.00: h. Idős. 19.09: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.51: Mese. 20.00: H. Idős. Sporth. Totó. 20.15: Népi zene nóták. 20.50: Az I Musici di Roma karaatazszenekar felvételeiből. Z Mv ‘ Hol járt, mit csinált? Részéig, tíz. Takács Ákos sebészprofesszorral. 22.00 : Sláger volt — hallgassuk meg újra! 23.00: H. Idők 23.10: Kamarazene. 24.00: H. Idős. URH 16.00: H. Idős. 16.05: Új lemezeinkből. 17.14: A gazdasági növekedés anatómiája. Hl. Ism. 17.25: A kórusirodalom mesterei. 18.00: H. Idős. 18.05: A Kodály-vonósnégyes hangversenye. Közben 18.45: Szüleimhez. Petőfi S. versei. 19.30: A dzsessz kedvelőinek. 19.55: Beveri vítim énekel. 20.19: Csak fiataloknak! 21.49: Muszorgszkij: Gyerrmekszoba. Dalciklus. 22.05: Julius Feker felvételeiből. 23.00: H. Idős. TELEVÍZIÓ 9.58: Műsor. 10.00: Csak gyerekeknek! 15.18: Műsor. 15.20: Baráti fuvar. Bohózat. 16.00: Kalendárium. Január. 16.20: Reklám. 16.30: Ady Endre. Az ITV irodalomórákhoz sugárzott műsorának összevont változata a felnőtteknek. 17.30: Műsorainkat ajánljuk! 17.55: Reklám. 18 05: A Flintstone család. Haszonasszony. 18.30: Sporthírek. 18.40: Mese. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Én és a 40 éves férfiak. Mb. am. film. 21.45: Társbérlőnk, az ecetfa. Rip.-film. 22.00: Interfórum 71. Jovan Rolandzia hegedűműv. hangversenye. 22.30: Hírek. Sporthírek. POZSONYI TV 9.39: Mesejáték. 10.29: Jb Aranykapu postaládája. 10.30: Aranykapu. Intervízió-műsor. 12.00: Polka —■ keringő 1971. Szlovákiai táncverseny. 13.10: Intersporttorna 1972. Síugrás. 16.20: Marcelka, Tv-film gyermekeknek. 17.05: Verdi. Olasz filmdráma. 18.40: Mese. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Sporteredmények. 20.00: Tv-játék Balzac elbeszéléseiből 21.50: TV-híradó. Hétfő Nemzeti Színház: Mózes71. — Katona József Színház: Döglött aknák (7). — Madách Színház: Peer Gynn (7). — Madách Kamara Színház: Te meg én (Gombaszögi b., 7). — Vígszínház: Donna Rosztá (f. b. 3. ea., 7). — Pesti Színház: Vendégség (A. b. 2. ea., 7). — Főv. Operettszínház: Pompadour (7). — József Attila Színház: Özönvíz (B. b. 3. ea., 7). — Vidám Színpad: A szülő is ember (fel 8). — Thália Színház: A holdbéli csónakos (7). — Egyetemi Színpad: A Kexegyüttes hangversenye (7). — Főv. Nagycirkusz: Csillagszéró (fel 8). — Zeneakadémia: Gergely Ferenc orgonaestje (Romantikus orgonazene 1* fél 8). KOSSUTH RÁDIÓ 8.19: Mit üzen a Rádió? 8.30: Mezők, falvak éneke. 9.06: Mikszáth Kálmán: Különös házasság. Rádió I. I. 9.25: Rádiót börze. 9.30: A hét zeneműve. Mozart: g-moll vonósötös. 10.00: H. Idős. 10.05: Barokk muzsika. 11.00: Aki szárnyakat adott a vonatnak. EseményI. 11.35: Csehszlovák művészek operafelvételeiből. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták, népi zene. 13.54: Választunk hallgatóinknak. 14.09: Édes anyanyelvünk. Ism. 14.14: Színiek és csillagok. I. 15.00: H. Idős. 15.10: Vonós zenekari muzsika. 15.39: A katonafiú. Cs. Aitmatov elbeszélése. 16.00: A vággazd. hírei. 16.05: Radnai György énekel. 16.13: Lakáspolitika. 16.39: Népdalok. 17.00: H. Időjárás. 17.05: Külp. figyelő. 17.20: Új operalemezeinkből Peter Schreier énekel. 17.40: Filmklub. 18.00: Húszas stúdió. Ki a szegény, ki a gazdag? 19.00: Esti krónika. 19.30: BUfiK — 1972! A Rádió szilveszteri műsorának ismétlése. 22.00: H. Idős. Sporth. 22.20: Vivaldi-versenyművek. 22.50: Párizs ünnep után. 23.10: Operettrészletek. 23.45: Kórusmuzsika. 24.00: H. Időj. 0.10: Filmzene. PPTfIFI HADIO 8.05: Népek zenéjéből. 8.39: Irina Arhipova és Nikola Gjuzejev énekel. 9.00: H. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Zenekari muzsika, közben 12.45: Ki a jó diák? 13.00: H. Időj. 14.00: Kívánságműsor kettőtől h ötig! 17.00: Ötórai tea. 18.00: H. Idős. 18.05: Kalp. figyelő. Ism. 18.20: Ha még nem tudná! Januári tudományos mozaik. 18.50: Közkívánatra! Noteszlapok. 19.53: Mese. 20.00: Esti krónika 2. 20.28: Szvjatoszlav Richter zongoraestje. Hangi. 22.09: Nóták. 23.90: H. Időj. 23.15: A hét zeneműve. Mozart: gmoH vonósötös. Ism. 23.45: Sanzonok. 24.00: H. Időj. URH 18.00: H. Időj. 18.05: Orosz nyelvvizsga-előkészítő. 18.20: Huszonöt perc beat. 18.45: A KGST-országok gazdaságáról. IV. Ism. 18.58: Muszorgszkij: Borisz Godunov. Négy*felv. opera. Közben 26.14: H. 21.48: Láttuk, hallottuk. Ism. 23.09: H. Idős. POZSONYI TV 17.45: Sport. 18.15: Fúvószene.. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Dalok. 19.30: Riport a Kelet - szlovákiai Vasművekből. 20.00: Az élő halottak legendája. Tv-játék. IL 21.05: A Szlovák Kamarazenekar hangversenye. 21.30, Tv-híradó. Boldog új évet kívánnak Kedves Vásárlóiknak! I ichimu dolgozói