Népszava, 1972. november (100. évfolyam, 258–282. sz.)

1972-11-06 / 263. szám

KULTÚRA * TÁRSADALOMTUDOMÁNY * IRODALOM * MŰVÉSZET Jánossy Lajos A kopernikuszi világkép kialakulása Jövőre ünnepli az egész világ Kopernikusz születésének 500. évfor­dulóját. Itt nem a nagy csillagász életét és tevékenységét akarjuk mél­tatni — erről a témáról sok cikk je­lenik meg és sok van előkészület­ben —, inkább a Kopernikusz kor­szakában felmerülő tudományos problémákra kívánunk kitérni. MIÉRT NEM ESIK LE A FÖLD? A Földön élünk, számunkra érzel­mileg a Föld óriási nagy, a szilárd környezetünk, amelyben bízunk. "A földrengés éppen a belénk gyökere­zett bizalom miatt jelent — minden valódi veszélytől eltekintve — olyan félelmetes élményt. A Föld óriási tálcának tűnik a primitív megfigyelő számára. Mint­hogy azonban azt tapasztaljuk, hogy minden test lefelé esik, ha nincs alátámasztva, felmerült a régi idők­ben a kérdés, hogy „miért nem esik le a Föld?” Egy ókori mitológiai el­képzelés erre a kérdésre azt vála­szolta, hogy a Föld egy óriási ele­fánt hátán nyugszik. Az elefánt pe­dig óriási teknősbékán áll — tovább nem kérdeztek. Ez az elképzelés mu­­tatja: már régen érzékelték vala­hogy, hogy a látszat csal, úgy lát­szik, a Föld nem egy lebegő tálca. A FÖLD GÖMB ALAKÚ Arra, hogy a Föld gömb alakú, elég korán rájöttek. Feltűnő jelen­ség, hogy ha a tengeren hajó köze­ledik a parthoz, először az árbocok teteje tűnik fel, és lassan, mintha mélyedésből emelkedne ki, válik láthatóvá a hajó. Ezt a jelenséget az okozza, hogy a Föld gömb alakú (ennek megfelelően a tenger felszí­ne is az) és a távoli hajót eltakar­ja a Föld görbülete, úgy, mintha nagy, lapos hegy feküdne a megfi­gyelő és a hajó között. Milyen nagy a Föld? Erre is választ adtak már az ókorban. A Föld méretére abból kö­vetkeztettek, hogy megfigyelték: a Nap és a csillagok állása különbözik, ha a Föld különböző helyeiről fi­gyeljük meg őket. Az ókorban fel­figyeltek arra, hogy egy bizonyos napon Syene városában, Egyiptom­ban a Nap délben pontosan a zeni­ten (vagyis merőlegesen a Föld fe­lett) áll, és így egy mély kút fene­kéről is látható. Ugyanakkor egy a várostól északra eső helységben, délben a Nap már nem a zeniten, hanem mérhető szöggel a zenit alatt látható­ mérést Eratosthenes alexandriai tu­dós hajtotta végre az i. e. 111. szá­zadban. Eredménye azonban fele­désbe ment, és Kolumbusznak a kö­zépkor vége felé nagy merészségre volt szüksége ahhoz, hogy nyugat felé indulva akarja elérni Indiát. Mint ismeretes, ez Amerika — nem is első — felfedezéséhez vezetett. Később Magellan csoportjának sike­rült a Földet valóban körülutazni. Nagy megrendülést keltett, amikor hosszadalmas és kalandos nyugat felé való utazás után olyan szigetek­re bukkantak, ahol általuk ismert ázsiai nyelven beszéltek. Magellán és kísérőinek nagy része életét ve­szítette az utazás során, de néhány embere visszatért Európába. Végül is bebizonyosodott tehát, hogy a Föld gömb alakú. Csak ne­hezen nyugodtak bele ebbe az em­berek. Azt kérdezték, ha a Föld va­lóban gömb alakú, akkor „miért nem esnek le azok, akik például Ausztráliában tartózkodnak?” A Föld másik oldalán lakókat anti­­podusoknak nevezték el, és sok el­mélkedés folyt ezekről a szegények­ről, akik kénytelenek a „fejükkel lefe­lé” járni. Azt, hogy a gravitáció kö­vetkeztében mindnyájan a Földhöz tapadunk, nehéz volt, de ma is ne­héz érzékelni. A FÖLD FOROG Tycho de Brahe érdemét, amely ab­ban áll, hogy a Föld, a Nap és a bolygók viszonylagos mozgását nagy pontossággal figyelte meg s az ada­tokat rögzítette. ÉS MÉGIS MOZOG A FÖLD! A dráma azzal bontakozott ki, hogy bátor tudósok a csillagászati eredményeket komolyan vették. Giordano Brúnót máglyán égették meg, mert azt hirdette, hogy még a Nap sem a világ középpontja, nem­hogy a Föld lenne az. A világmindenségben számos, a Nappal egyenrangú csillag és csil­lagrendszer létezik. Galilei csak ahhoz ragaszkodott, hogy a Föld forog és Nap körüli pá­lyán mozog. Őt arra kényszerítette a Szentszék, hogy nyilvánosan meg­tagadja tanítását. (A pápa mosta­nában rehabilitálta Galileit.) A tu­dományos fejlődés azonban folyta­tódott. Kepler megfogalmazta a bolygómozgás törvényeit és Newton megállapította az általános gravitá­ciós törvényt: a testek vonzzák egy­mást, a vonzási erő fordítva arányos a távolság négyzetével. Ez az erő köt minket a Földhöz, és az antipo­dusok sem „esnek le”. A gravitációs erő kényszeríti a Holdat Föld kö­rüli és a bolygókat Nap körüli pá­lyára. HONNAN TUDJUK, HOGY A FÖLD FOROG? Kopernikusz és Galilei rájöttek ar­ra, hogy a Föld forog, mert észre­vették, hogy a bennünket körülvevő égitestek körülbelül nyugalomban vannak. A Földről megfigyelt lát­szólagos mozgásuk nem jelentheti azt, hogy eszeveszett sebességgel mi körülöttünk forognak; e látszólagos mozgás nem lehet másnak a kö­vetkezménye, csak annak, hogy a Föld forog a tengelye körül. Ez az érv nagyon meggyőzőnek tűnik, mégis nagyon sokáig tartott, míg az előítéletek megszűntek és a helyes magyarázat Galilei ügyének nagyon segített volna, ha közvetlen bizonyítékot szolgáltathatott volna felfogásának helyességére. Ilyen bi­zonyítékot elvben találhatott volna, ezt utólag megállapíthatjuk. Tudni­illik Galilei sokat foglalkozott az in­gamozgás törvényeivel és a Föld forgásáról közvetlenül éppen inga­kísérletekkel győződhetünk meg. Ha az ingát lengésbe hozzuk, és­pedig úgy, hogy lengéseit síkban végezze, akkor a mechanika tör­vényei szerint azt várjuk, hogy a lengés mindig ugyanabban a sík­ban marad. Mi történik azonban egy igazi in­gával a Földön? E kísérletet Fou­­cault végezte­ el, és megmutatta, hogy a Földön az inga lengési síkja lassan elfordul, és az elfordulás ép­pen a Föld forgását bizonyítja. Hogy ezt jobban megértsük, kép­zeljünk el egy ingát, amelyet pon­tosan az Északi-sarkon függesztet­tünk fel. (Lásd ábrát.) Ha az ingát lengésbe hozzuk, a lengési sík va­lóban nem forog el. Azonban mit sem törődve az ingával , a Föld elforog az inga alatt. A Földhöz viszonyítva tehát az inga elforog, de világos, hogy az inga a fizikai törvényeknek megfelelően nem fo­rog, hanem a Föld az, ami elfo­rog. Ebben a kísérletben még az is feltűnő, hogy az inga síkja az égbolthoz képest mozdulatlan ma­rad. Tehát mintha összebeszéltek volna, az állócsillagok és az inga síkja egymáshoz képest mozdulat­lan marad és a Föld forog el mindkettőjükhöz viszonyítva. Az ingakísérlet tehát világosan bizonyítja a Föld forgását. A pon­tosság kedvéért hozzá kell tenni, hogy a Foucault-kísérletet nem a sarkvidéken, hanem különböző szé­lességi fokokon hajtották végre. (Többi között Magyarországon is.) A közbenső szélességeken az inga­mozgás valamivel komplikáltabb, az Egyenlítő táján a forgás egészen megszűnik. A megfigyelt forgás minden esetben megegyezik az el­méletileg várt eredménnyel. KÍSÉRLETEK FÉNNYEL Ma már számos kísérlet segítsé­gével meggyőződhetünk a Föld for­gásáról, ezek közül említünk most egyet. Érdekes kísérletet hajtottak végre a húszas években Michelson és Gale. Ebben a kísérletben meg­mérték azt az időt, amely alatt egy fényjel zárt pályát körülfut. A kísérlet eredménye az, hogy Földhöz rögzített zárt pálya esetén különbséget jelent, hogy a fény a Föld forgásának irányában, vagy azzal ellenkező irányban futja-e körül a pályát. Ha a fény a Föld forgásának irá­nyában futja körül a pályát, akkor az alatt, amíg a fény a pályát kö­rülfutja, a kiindulási pont a Föld­del együtt elmozdul, a fénynek a pontot utol kell érnie. Ezért a Föld forgása miatt a körülfutási idő valamivel meghosszabbodik. Ellen­kező esetben, ha a fény a Föld for­gásával ellentétes irányban mozog, akkor a körülfutási idő alatt a kiindulási pont a fény elé mozog. Ezért a körülfutási idő megrövidül. A­ megfigyelés e meggondolásnak megfelelő tényállást állapított meg. Zárt pályán az a fényjel, amely a Föld forgásának irányában fut körül, lassabban éri el a célt, mint az ellentétes irányban mozgó fény­jel. A különbség pontosan a Föld forgási sebességének megfelelő ér­téket mutat. ÖSSZEFOGLALÁS A fentiekből látjuk, milyen nehe­zen alakult ki mai, természetes­nek tűnő felfogásunk a Föld és a Naprendszer mozgására vonatko­zóan, és mennyi előítéletet kellett leküzdeni. Ebben a folyamatban volt­­lényeges szerepe Kopernikusznak, akiről — születésének ötszázadik évfordulója alkalmából — tisztelet­tel emlékezik meg az emberiség. Ne bízzuk el magunkat! Kétség­kívül többet tudunk ma a termé­szetről, mint a XV. században, de előítéleteink még ma is szép szám­mal akadnak. Mik ezek az előíté­letek? Ha ezt tudnám, korunk leg­nagyobb bölcse volnék. Száz év múlva majd valaki mo­solyogva fogja összefoglalni mai nagy eredményeink mellett primi­tív hibáinkat is, amelyektől nem tudtunk szabadulni. Hogy a Föld gömb alakú, és va­lahogy mégsem esnek le róla az „antipodusok”, nehezen, de mégis megszokta a közvélemény De a Földet továbbra is a világ közép­pontjának képzelték úgy, hogy a csillagos égbolt egy nagy külső gömb, amely egyenletesen forog a Föld körül. Ezen a gömbön — úgy vélték — a legtöbb csillag rögzítve van, kivéve a rendhagyó égitesteket, elsősorban a Napot, amely egy év alatt körül­utazza a gömböt, továbbá a Holdat és a bolygókat, amelyek közül a ré­gi időkben a Merkur, a Vénusz, a Mars, a Jupiter■ és a Szaturnusz volt ismert. E felfogás helytelenségére már egyes ókori tudósok is gondoltak például Nyhetas, aki az i. e. VI. szá­zadban Pythagoras tanítványa volt. Ő és még néhány ókori tudós tudta már, hogy a Föld forog, és az a lát­szat, hogy a csillagos ég forog kö­rülöttünk, csak a mi forgásunkat tükrözi. Ha a Vidám Parkban forgó körhintáról nézzük a környezetet, az is úgy tűnik, mintha forogna körü­löttünk. Az ókorban már ismert tényeket Kopernikusz fedezte fel újra. Meg­állapította, hogy a Föld nemcsak hogy a tengelye körül forog, hanem óriási pályán a Nap körül kering, tehát a Föld a már említett bolygók egyike. Kopernikusz úgy vélte, hogy a Föld és a bolygók körpályákon fo­rognak a Nap körül. Minthogy a Föld a Naphoz közeli pályán mo­zog, ezért a Földről nézve a Föld— Nap irány változik és ez az irány az év folyamán más és más csilla­gok felé mutat. Ez magyarázza azt a már ősidőkben ismert tényt, hogy a Nap minden hónapban (a Földről nézve) más és más csillagképben ta­lálható Ezeket a csillagképeket né­mi fantáziával többségükben álla­tokról nevezték el, és a tizenkét hó­napnak megfelelő csillagképeket ál­latövnek nevezik. Kopernikus nem akart az akkori egyházi véleménnyel — amely sze­rint a Földet feltétlenül a világ kö­zéppontjának kellett tekinteni — ellentétbe jutni, ezért erősen hang­súlyozta, hogy az ő magyarázata tisztán matematikai jellegű. Tehát a Nap és bolygók komplikált mozgá­sát úgy lehet értelmezni „mintha” ezek a Földdel együtt körpályákon a Nap körül mozognának. Kopernikusz megfigyeléseit a boly­gómozgásról Tycho de Brahe prágai királyi csillagász egészítette ki ha­talmas anyaggal. Lényegében e megfigyelések alapján állapította meg Kepler a bolygómozgás törvé­nyeit a már klasszikussá vált for­mában. Azonban Tyho de Brahe ér­dekes kompromisszumot tett. Felté­telezte, hogy mégis a Föld a Nap­rendszer középpontja, s a Nap a Föld körül kering, a többi bolygó E jelenség magyarázatát a mel­lékelt ábra segítségével könnyen megérthetjük. Tehát az A helyen a Nap a zeniten tűnik fel. A B hely­ségben pedig a szöggel a zenit alatt. Ebből következik, hogy az AB szé­lességi vonalon a-nak megfelelő fokkal haladtunk. Az AB távolságot és az o szöget nagy gonddal kimér­ték. Ebből pedig tovább érveltek, és kiszámították, hogy­ ha a foknak ek­kora távolság felel meg, akkor 1 fokra és azután az egész körre, pedig komplikált mozgást végez a vagyis 360 fokra mekkora távolság Nap körül. Ez a nyakatekert felre­­esik. Ebből megállapították a Föld gáz mint kuriózum maradt csak körüli út hosszát. Ezt a nevezetes fenn, de semmiképp nem csökkenti Bessenyei György „ÖVÉK AZ ÉRDEM...« Emlékünnepet tartani annyi, mint önmagunkat megbecsülni. Olykor — elsősorban társadalmi-politikai ünnepek esetében — az ünneplés kiállást, állásfoglalást jelent. Megmutattuk, hogy vállal­tunk egy mozgalmat, egy történelmi sorsfordulót, mindazt, amit az ünnep jelent vagy jelképez. A jelkép azonban tartalmaz — sőt! — tartalmakat hordoz. Mutat, jelöl valamit, s ezáltal átvezet bennün­ket az ünneplés lényegéhez: gondolkoztat. 1917. november 7 az em­beriség legnagyobb ünnepe. Nem volt még történelmi sorsforduló, mely ekkora változást hozott volna a Föld lakóinak életében. A tár­sadalmi, gazdasági változásokat tekintélyes terjedelmű könyvek is csak kivonatolva közölhetik. S az előttünk álló lehetőségeket, remé­nyeket? A legmerészebb emberi fantázia által beprogramozott szá­mítógépek is csődöt mondanának. Van azonban egy sajátos mérőeszköz, mely „mindent” ugyan nem mutat, de csalhatatlan biztonsággal jelzi az irányt, a fejlődés vonalát, ahová az emberiség tart. Nem az egyébként oly fontos gazdasági mutatókban. Hanem azon a területen, ahol a gazdasági mutatók születnek: az emberi elmékben. Az irodalomra gondolok. Mely legnagyobbjai munkáiban közvetve vagy közvetlenül mindig megmutatta azt, merre tartson az emberiség. Az új módon érző és gondolkozó ember rajzával. A fantáziák, vágyak s valóság szintézi­sével. Nem lombikban születtek ezek az elképzelések. A társadalom, az emberiség parancsa diktálta. A korábbi irodalmi művek — ha szerzőjük hű akart maradni a valósághoz — felemelő példázatukkal is tragikusan elbukónak ábrázolták a jobb sorsra törekvőket. A Nagy Októberi Szocialista Forradalommal megteremtődött annak a lehetősége, hogy az irodalom a valóság megcsonkítása nél­kül ábrázolhassa az emberiségért élőknek nemcsak halálát, buká­sát, hanem megérdemelt diadalát is. Szándékosan írtunk lehetősé­get. Mert ez a mindennél jelentősebb társadalmi változás sem ala­kíthatta át máról holnapra az egész világot, társadalmi berendez­kedéseivel, intézményeivel, s embereivel együtt. A küzdelem még sok országban folyik, s csak gondolat nélküli illuzionizmus hiheti azt, hogy a társadalmi átalakulással egy csapásra minden megváltozik. S ha napjainkban van ennek a forradalomnak tanulsága, akkor az első- és sokadik sorban sem lehet más, mint a változás, a tovább­lépés akarása-munkálása, s a megállapodás, a nyugalomkeresés, a kényelemszeretet megvetése. A napjainkban divatos „örök lázongás” és az „ez van” minden­be belenyugvó, semmit sem akaró, semmi újra nem reagáló maga­tartás között nem az „arany középút” a járható. Hanem egy egészen más, egyikhez sem hasonlítható magatartás, vagy mondhatjuk úgy is: világnézet-szemlélet. Talán szinte frivol játéknak tűnik, de azt hisszük, nem tanulság nélkül való az a feltételezés, hogy mi lett volna, hol lennénk ma, ha az Auróra cirkáló matrózai, a Téli Palota ostromlói annak idején „ez van” jelszóval változatlanul végezték volna szolgálatukat őfelsége, a cár hadseregében? Illyés Gyula is erre kérdez rá A reformáció genfi emlékműve előtt című versében­­„... szobádban volna villany, / ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe? Övék az érdem, kiket sem a máglya / nem riaszthatott vissza sem a gálya / sem harcaik bukása, / a léptenként felmeredő „hiába’­­. Számtalanszor elhangzott már, megjelent írásban, hogy ma, nálunk nem kell gályára-máglyára menni az újat, jobbat akaróknak. De nem kevesebbszer találkozunk a televízió képernyőjén, a napilapok­ban, s aki szétnéz, ismeretségi körében is emberekkel, kik tervei­­ket-vágyaikat berekesztették. S azt is hallottuk: „Hát, istenem, emberek vagyunk”, mindenki hibázhat, mindenki ragaszkodik el­ért pozíciójához, megszokott életéhez, munkakörülményeihez. Jobb a megszokott, a biztos, minek bizonytalan próbálkozásokkal meg­zavarni például egy nagy múltú iskola „bevált” tanítási rendjét? Erre csak azt felelhetjük: való igaz, emberek vagyunk. De itt és most az a kérdés: milyenek? Az „ember” voltra való hivatkozás csak az esendőségek, gyen­geségek esetében érvényes? Akkor, amikor a másik fáradságosan nehéz, de sokat és szépet ígérő munkáját nem értjük, vagy ami en­nél is rosszabb, nem akarjuk érteni? Ez esetben az „emberek vagyunk” jelszóval takarjuk a gyengeséget, mihasznaságot? S a má­sik oldalon, a merészen kezdők, bátor vállalkozók részén nincs em­berség? A válaszunk csak egy lehet: ott van. És csak ott. Mi csak az emberséget vállalhatjuk. A „békés építőmunka”, a „dolgos hét­köznapok” azt jelentik, hogy nem fegyverrel a kézben kell a föl­dekre menni, s nem óvóhelyen tanítani. De nem jelenthetik a meg­alkuvó megállapodottságot, az új szándékok elé terpeszkedő toho­­nyaságot. Ezekkel szemben nincs béke. S a megoldásokat nem fogja az idő „majd kiforogni” Az idő kereke ugyanis nem magától forog. Forgatni kell. Úgy, ahogyan 1917. november 7-én tették az orosz matrózok, munkások, vöröskatonák. Azt tartjuk, legnagyobb ünne­pünknek ez lehet ma a fontos tanulsága. Lecke, örök feladvány a mindig jobbra törő ember számára.

Next