Népszava, 1973. február (101. évfolyam, 26–49. sz.)
1973-02-06 / 30. szám
HALÁLOZÁS Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy Zsarnay Tibor gépészmérnök 1973. január 31-én 65 éves korában, hosszú betegeskedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 21-én 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Felesége: Denise, és leányai: Erzsébet és Éva. (Bp., IX., Bakáts tér 8.) köszönetnyilvánítás Hálás köszönet mindazoknak, akik mérhetetlen fájdalmunkban osztoztak. Marton Jenőné és családja. Ezúton fejezem ki köszönetemet mindazoknak, akik édesanyám elhunyta alkalmából fájdalmamat részvétükkel enyhíteni igyekeztek, temetésén megjelentek és gyászomban együttérzésüket nyilvánították. özv. Tóth Istvánná és családja. Köszönetet mondok magam és fiam nevében mindazoknak, akik férjemet utolsó útjára elkísérték és mély gyászunkban részvétüket nyilvánították. Maya Béláné: Most bővülő üzemünkbe karbantartási és hálózatépítési munkákban jártas ELEKTROMÉRNÖKÖT és gépkarbantartási munkákban gyakorlott GÉPÉSZMÉRNÖKÖT KERESÜNK. »Budapesttől 80 km távolságra 657« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. JAKÁS A FŐVÁROSI NYOMDAIPARI VÁLLALAT FELVESZ BETŰSZEDŐT, GÉPMESTERT, NYOMDAI BERAKÓKÖKET, valamint BETANULÓ NŐI aranka vállalókat e fy- ée feétmaszakos beosztásba. Jelentkezés: Fővárosi Nyomdaipari Vállalat, Budapest, VIII., Pogány József u. 31—83. Munkaügyi osztály Szőnyi úti telepünkre KARTONVÁLOGAtó- NŐKET. Acéltanszakos munkára ULTRACSOMAGOLÓ- NŐKET FELVESZÜNK. Jelentkezés: »COMPACK« Kereskedelmi Csomagoló Vállalat, Bp. XIV. ker., Szőnyi út 38. A NIKEX, Nehézipari Külkereskedelmi Vállalat azonnali belépés-re keres perfekt gyors- gépírókat, gyakorlott adminisztrátort. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, Bp., V., József nádor tér 5—8. in. ckt. 10. Kéziszerszámgyár Ipari Lánc gyáregység, Budapest, XIII. ker., Hun u. 4/b. azonnali belépésre keres betanított férfi és női gépmunkásokat, esztergályos szakmunkásokat, darabbérben, lakatos szakmunkásokat, gépiparban jártas időelemzőt. Jelentkezés: üzemi ; gazdasági osztálynál. Gyakorlattal rendelkező Exportgép és alkatrész g??r,s~ és gépírni tudó gyűjtő raktárunk része- titkárnőt keres kutatóre raktárokat. áruát-lí?«3*1- Jelentkezés: vevő-kiadót «3 raktári »: Maglódi A KGTV Maszer- és Automatika Gyáregysége FELVESZ állandó budapesti munkahelyre és külső szerelésre (esetleg külföldön is) villanyszerelőket, elektroműszerészeket, irányítástechnikai műszerészeket, mechanikai műszerészeket, lakatosokat, forgácsoló szakembereket, segédmunkásokat. FELVESZ TOVÁBBÁ fejlesztési és üzembehelyezési (külföldön is) munkára, kezdő villamosmérnököket. Jelentkezés: Budapest, X., Noszlopy u. 8—10. Tel.: 277—079. Gallai Sándor elvtárs. Kutatóintézet AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ: cipőipari minőségellenőrzésre szakmai gyakorlattal rendelkező CIPŐIPARI MÉRNÖKÖT vagy felsőfokú technikumi végzettséggel rendelkező TECHNIKUST, esetleg CIPŐIPARI TECHNIKUST. Jelentkezés írásban vagy személyesen: Bőr, Műbőr és Cipőipari Kutató Intézet. Bp., IV., Paksi József u. 43. vagy 1325 újpest 1. Pf. 4. Kézbesítőt — lehetőleg fiatalembert — azonnal alkalmazunk. — Tankönyvkiadó expedíció, V., Szalay u. 10. VI. emelet, segédmunkást keres,út 6. Kunzné. Telefon: síink. — Válaszokat ! sTranzktraktor — 425« Jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe kérünk. Adminisztratív munkakörbe érettségizett fiatal női munkaerőt azonnal felvesz: Lámpán, ZLM, budafoki gyár, Budapest, XXII , Gyár u. 11. A MAHART Kikötői üzemigazgatóság felvesz: vasúti kocsirendezőket, rakodómunká-sokat, darukezelőket. Villamosipari Kutató I U*kt°rv«Mtőket, férfi Intését keres vegyiparig. »« «»Idmunkásogépészmérnököt vá-'*“’ muciySstechnika et g^talrinykékat. villany- 313. Horváth. (Bp 'Szerelőket, lakatosokat. III . Istenhegyi út a, , i különleges gépjámüvebetanítandó moaaaki üzemért*«.adminisztratív, iletve^'l“111““1,lehe,: •"* rajzai és feladatok ellá-l“*»““ * tására érettségizett né'?®11 «“hlyünkön. Bumunkaerőket. 831—500.í?a J,.esfc’ XXI» Szabaddr. Nevek. (Bp., XV.,1 **kötő u- 5~7-_______ Cservenka M. út 86.)A Budapesti Bőripari Vállalat Táncsics Bőr.Anyaggazdálkodási gya-! fjára WV•» Táncsics torlattal rendelkező1** “■keres soranyagellátás! osztály«08 Elvételre gépelni vezető-helyettes Jelent-!feadó TMK adminisztkezését várjuk. Szer-! rátort* Je*ntkezés azevezesi gyakorlattal.nn-’^ a 292~ deikesők előnyben, ön-'®3®"*8 telefonon, Bacletrajzot szakmai tejrád* Lász*6 üzemfennvékenység leírásával — 1 tartási osztályvezető ^Termelő-, kutatóinté-telvtárs cet 499« jeligére kér-,»!■■■■ Ják a Felszabadulás térhirdetőbe. VÁLLALATI JOGTANÁCSOSI és MŰSZAKI DOLGOZÓKAT FELVESZÜNK HK műszaki vezetői és művezetői munkakörökbe. Jelentkezni lehet: VII. kér. Ingatlankezelő Vállalat személyzeti vezetőjénél. (Bp., Fin. ker., 60—17. o.) AZ INOTAI ALUMÍNIUMKOHÓ FELVESZ LAKATOS, HEGESZTŐ. VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, továbbá FÉRFI és Női SEGÉDMUNKÁSOKAT. A kohócsarnokban (heti 36 órás munkaterület) tél és nyári pótlékot biztosítunk. A vállalat munkásszállást és kedvezményes étkeztetést biztosít. Jelentkezés a INOTAI ALUMÍNIUMKOHÓ munkaügyi csoportjánál Budapesti Falemezművek azonnali felvételre KERES gyakorlott GYORS- és GÉPIRÓNOT. Jelentkezés írásban a Budapesti Falemezművek, 1775 Budafok 1. Postafiók 102. Telefon: 264—010. személyzeti és oktatási osztályán. ÉRETTSÉGIZETT FIATALOKAT adminisztrációs munkakörbe VI., IX., XIII., XV. kerületi, gyakorlott GYORSGÉPÍRÓKAT VI., XV. kerületi, gépírókat számi kiírói munkakörbe xvi., XV. kerületi, vasszakmában jártas ÁRUFORGALMI ELŐADÓT IX. kerületi, gépipari technikumot végzett ÁRUFORGALMI ELŐADÓT XX. kerületi, KÖNYVELŐKET, gyakorlott NORMAELSZÁMOLÓT XV. kerületi munkahelyeire FELVESZ a FERROGLOBUS VÁLLALAT. Jelentkezés a személyzeti osztályon, Budapest, XV., Körvasút sor 110. Telefon: 633—031. (szombat kivételével.) GYORSGÉPÍRÓT , GÉPÍRÓ ADMINISZTRÁTORT FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet: MAGYAR HIRDETŐ munkaügyi osztályán, Budapest, V., Felszabadulás tér 1. I. em. Gyors gépíró levelezőt felvesz kiadóvállalat. — Jelentkezés írásban: gyakorlat, iskolai végzettség és fizetési igény megjelölésével. »Pontos és gyors 918« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Azonnali belépésnél FELVESZÜNK ÜZEMGAZDÁSZT Számítástechnikai és ügyvitelszervező Vállalat, Budapest, VH1., Kun Béla tér 2. Telefon: 331—960( 132 mellék. ^csínyij t/áJDDalra: Tipas- es cófa bú- tort, rekamtet, tol I at. Magzatéból: 3 8 9—197. BÚTOR KLAUS Elcserélem budapesti másfél szobás lakásomat hódmezővásárhelyi családi házra vagy főbérleti lakásra. Ajánlatokat levélben: Zöld maga. Szepha Sándor. 1079 Budapo gyatékot, varia, antikGaray u. 21. III. em 36.48 éves, 188 magas, elvétt férfi, jó anyagiakká. rendelkezem, 11 éves, 18 éves lányom van. Ezúton keresem, házasság céljából azt a 36—4 éves lányt vagy özv. asszonyt, 150—105 magas, csinosnak mondható, iskolai végzettség nem számít, de műveit, házias, és típusbútorokat, ___ ________________________^ nyegeket, ágy tollat. Fiatal újságíró albér-l ládszerete legyen. festményeket, disztárletet keres. 124—936. gyermek nem akadály, gyakat, könyveket. ■— Elcserélném XI. ker - Fényképei, kézzel írott : 36—966. Bartók Bála úti, III re-emeleti, utcára néző, Felvételre keresünk azonnali belépéssel szakképzett villanyszerelőt vagy elektroműszerészt. — Pannónia Filmstúdió, műszaki főosztály. Telefon: 164— 840/142-es mellék. Takarítónőt délelőtti műszakba felveszünk,, lehet nyugdíjas is. Jelentkezés: 34. az. Intézet, Bp., Vmn.,üllői út 76. gondnokság. A Videoton távlati fej-, lesztési osztálya azonnali belépésre keres gyors- és gépíró ad- minisztrátort titkárnői beosztásba és gépírni .. . . . .—tudd adminisztrátort. ffsnok f*«“1“** feljelentkezés: Videoton „'£2«' távlati fejlesztési osztályán, Budapest, IV., Temesvári u. 8. sz. Azonnali felvételre ke-Nagykőrösi Várósi Tanács pályázatot hirdet igazgatási osztályvezetői állásra. Követelmény: állam- és jogtudományi egyetem és legalább 4 éves államigazgatási gyakorlat. — Fizetés 108/1967. MVM rendelet szerint. Lakást biztosítunk. Jelentketést Írásban kérjük. GYAKORLOTT SZTK ÜGYINTÉZŐT SÜRGŐSEN FELVESZÜNK ÉRDEKLŐDNI LEHET SZOMBAT KIVÉTELÉVEL :**41* a 334—663 telefonon. Kutatóintézet AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ bérén bőrkonfekcióipari minőségellenőrzési munkakörbe gyakorlattal rendelkező MÉRNÖKÖT, vagy felsőfokú technikusi végzettségű bőrkonfekcióipari SZAKTECHNIKUST, esetleg TECHNIKUST. Jelentkezés írásban, vagy személyesen. Bőr, Műbőr és Cipőipari Kutató Intézet. Bp., IV., Paksi József u. 43. vagy 1325 Újpest , Pf. 4. Áruforgalmi előadótt úgy, közgazdasági techniku-j mi végzettséggel és néhány éves gyakorlattal, keres kiadóvállalat. Jelentkezés kizárólag írásban, az eddigi működésterület és fize- tési igény megjelölésé- vel. »Munkaszerető — 917« jeligére a Felsza-J badulás téri hirdetőbe, valamint kocsikísérőket. Jelentkezési cím: Neonilsz, Bp., VL, Maja- Ikovszkij u. 16. munka-Azonnal felveszünk hagyományos rendszerű, összes típusú IBM gép javításához értő műszerészt, valamint autómotorszerelőt. Ikarus Karosszéria és Járműgyár, munkaerő-gazdálkodási osztály, Budapest, XVI, Mátyásföld. Margit u. 2. VEGYSZEROLDÓ munkakör betöltésére AZONNAL FELVESZÜNK FÉRFIAKAT. Jelentkezés: FŐFOTÓ, Budapest. VII., Tanács krt. 23. Vegyszeroldó. A FŐVÁROSI FAIPARI és KIÁLLÍTÁS KIVITELEZŐ VÁLLALAT sürgős FELVÉTELRE KERES: helyszíni és belső gyártási munkákra, továbbá belföldi és esetenkénti külföldi szerelési munkákra: ASZTALOS SZAKMUNKÁSOKAT, FÉRFI GÉPMUNKÁSOKAT és FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. viszonyban is. — JELENTKEZÉS a vállalat munkaügyi osztályán. (Bp., IX., Gyáli út 3/b. 6—15 óráig.) GÉPIRÓNŐT FELVESZ FŐVÁROSI VAS- ÉS EDÉNYBOLT VÁLLALAT szállítási részlege. Jelentkezés: Budapest, I., Széna tér 1/a. IT em. h. 8-116 óra___ között. Felveszünk szerszámesztergályost és TMK lakatost. Cím: Budapest, X., Kemence u. 4. Kőbányai Szerszámkészítő Isz. BUDAPESTI PALMA GUMIGYÁR FELVÉTELRE KERES 16 évet betöltött NŐKET BETANÍTOTT MUNKÁRA. LAKATOS, villanyszerelő. CSŐSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, gyakorlott, vagy kezdő BÉRELSZÁMOLÓKAT. Jelentkezés: OGY. BUDAPESTI PÁLMA GUMIGYÁR. Budapest, IX., Lenhossék u. u. 3. Telefon: 140—80, 136—88. Budapesti Finomkötöttárugyár I. sz. gyáregysége azonnali belépésre KERES karbantartó KŐMŰVESEKET, LAKATOSOKAT, OLAJKAZÁN KEZELŐKET, SZÉNKAZÁN fűtőket, BÁDOGOST, VÍZVEZETÉKSZERELŐT, valamint VARRODAI és SZABÁSZATI DOLGOZÓKAT. Jelentkezni lehet: Budapest, XIV., Szugló u. 83—85. Munkaerőgazdálkodáson. Felveszünk országos fő-kettő, hatóság kezelésében levő üzemi konyhába konyhalányt és gyakorlott élelmezési kalkulátort. Jelentkezés naponta 8—15 óráig, 184 —654 telefonszámon személyzeti vezetőnél. Nyugdijáé általános szerelőt karbantartási munkákra azonnal felveszünk. Jelentkezés: 34. Intézet, Bp., Vmüllői út 76. gondnokság. VÁLLALAT angyalföldi gyára, Bp., XIL, Frangepán u. 7—11. AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ épületes általános lakatost, betanított és segédmunkást, eloxálót, csiszolót, női és férfi öltözőőrt (nyugdíjas is lehet) gyors gépírót, fűtőt, éjjeliőrt. A Magyar Filmgyártó Vállalat, Bp., XIV., Lumumba u. 174. azonnali felvételre keres gyakorlott vízvezeték és központifűtés-szerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: üzemfenntartási osztály, Millini János elvtársnáL TŰZOLTÓKÉSZÜLÉK KTSZ. FELVESZ gyakorlott, Önálló GÉPÍRÓT, gépírni tudó SZÁMLÁKAT, 5 éves gyakorlattal rendelkező TEHERGÉPKOCSIVEZETŐT, Budapest, Vmn., Szigetvári u. 10. sz. BETANÍTOTT MUNKÁST, Budapest, Hl., Kiscelli u. 98. sz. telepére. Tízhavi részletre kamiék, fotelágyak, —12 szoba plusz személygarnitúrák, habszivacs-neti, komfortos febércsal is, heverek már heti lakásomat Budaezerkettőszáznyolcvaipest peremkerületi lanért. Bujtás kárpitos, kásra vagy főbérletbre Baross utca kilencven- Érdek 1. 659—556-os telefonszámon (egész Azonnal FELVESZÜNK GÉPKOCSI ELŐADÓT, MŰSZAKI RAJZOLÓT, GÉP- és GYORSÍRÓT, ADMINISZTRÁTORT, fiatal VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat, SEGÉD- ért BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT. Jelentkezés: Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat, Budapest, 133., Szövetség u. 37. Hagyatékot, típusbútorokat, hibás rekamlét, hálószobát, kombináltat, porcelánt, ruhaneműt, tollat veszek. — 332—907. ^Maga^^ro?"TMveszer típus-, antik, stílbútorokat, háromajtóst, varia berendezést, dísztárgyakat, hagyatékot, teljes lakásfel..sziatást, tollat, ezüstöt, fél órán belül ott vagyok. — 117—472. nap). INGATLAN Családi ház eladó. Székesfehérvár, Bercsényi u. 74. Kiss István levelet várok, kaland kizárva. »Találjunk egymásra 116631. jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Lakással rendelkező, középkorú tisztviselő, házasság céljából, 30— 35 éves korig csinos nő ismeretségét keresi. »Jellem, szellem, kellem 3086« jeligére » kiadóba. Balassagyarmati, kétszobás, modern, komfortos, főbérleti lakásomat budapestire cserélném. »Erkélyess — 64533« jeligére aansagyarmati hirdető, be. ÜDÜLÉS ! Kivált, 27 éves, szemüveges, barna, 188 magas férfi, megismerkedne házasság céljából csinos, csendes, tisztaság szerető hölggyel. »Csalódás kizárva 3068« jeligéi« + kiadóba. | VEGYES ________________! Hívjon — bizalommal.! óriási összeget fizetek, hagyatékért, bútorért, vállalatok, ruhaneműért, Vitrin-egyesületek figyelemi aao- ___ tárgyakért, — tollért, .Tass község határa-J Parkettalerakás, Lakása huzatos? Légszigeteltesse ablakait, bornál Firefix: 658-gaE 363. Tartós! Tökéletes! limlomért. — Azonnal jövök. 430—552 Teszek^Tipusbutort, garnitúrát, hibás rekamiét, háromajtós kombináltat, ruhaneműt, hagyatékot, ágytollat. — Azonnal fizetek. 333-426 csiban, a Kis- és Nagy- szoles, lakkozás, étra- Duna-parton levő 36 trás, javítáa. 413-431. fekvőhelyes horgászta- Parkette- és padlócsnya, 200 n.-ös Duna- szolás, lakkozás, gaparti telekkel eladó. B randával, közületet-Üdülőnek átalakítható. Érdeklődni: Kelemen [István, 279—825 teleffon de.. Szigetszentmiklós 112 du. Vásárolok szekrényeket, rekamiékat, kombináltat, fekvőgamlla-rákat, konyhabútort, hagyatékot, régiséget, ruhaneműt, ágytollat. 332—375. OKTATÁS A FIM Kőbányai Porcelángyár felvételre keres női , betanított munkásokat, esztergályos, marós, lakatos, kőműves, fűtésszerelő, vízvezeték-szerelő, csőszerelő, hegesztő, darukezelő, hengerköszörűs, burkoló szakmunkásokat. Jelentkezés: munkaügyi osztály, — Budapest, X., Tárna u. 4. sz. BÚTORVÉTEL! MAGAS ÁRON VESZEK típus- és varia berendezéseket, fekvőgarnitúrákat, rekamiét hibásat is, háromajtós szekrényt, hagyatékot, ágynemű tollat. Azonnal kimegyünk! 332—213. Veszek szoba-, konyhabútorokat, varia-, timpusbútort, antikot, — szekrényeket, hagyatékot.125—217. Import gépalkatrész konszignációs raktárba vámkezelő vizsgával rendelkező ügyintézőt, valamint közgazdasági technikumi érettségizett raktári adminisztrátort azonnali belépéssel (ELVESZÜNK, Számítástechnikai és ügyvitelszervező Vállalat, Budapest, Vm., Kun Béla tér 2 Telefon: 138—412 Férfi segédmunkásokat! mérges gázzal történői fertőtlenítésekhez, állandó vidéki kiküldetéssel járó munkakörbe felvételre keresünk. — Jelentkezés a Gabona Tröszt Szolgáltató Vállalat fertőtlenítési osztályán. Bp., IX., Soroksári út 24. A Főváros» Ásványvíz- és Jégipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz vizsgázott és gyakorlott TARGONCAVEZETŐKET új, soroksári üdítőitaltöltő üzemébe, kiemelt bérezéssel. Jelentkezés: Budapest, XX., Dózsa György út 121. | HANGSZER | Vennék pianínót vagy rövid zongorát, priváttól, készpénzért. 426—1819. | | RUHÁZAT | Agy tollakért, ruhaneműért, szőnyegekért, faliórákért, hagyatékért, vitrintárgyakért, olajfestményekért, készpénzzel megyek. 495— 709. FIUK, GYERTEK HOZZÁNK papír- és műanyagfeldolgozó GÉPMESTERNEK. Két év alatt betanítunk a szakmára, fia- idő alatt 3*5 forint havi keresetet biztosítunk. Munkaruhát, lábbelit, kedvezményes üzemi étkezést adunk. Rómaiparti üdülési lehetőség 18. életévüket betöltött, 8. általános iskolai végzettséggel rendelkezők jelentkezését kérjük. Jelentkezés: PV. Csomagolóanyaggyár, munkaügyi osztályán, Budapest, XIIL. Szabolcs u. 4. nek is. Azonnali kérdéssel 349—606. 480— 706. Fűtőolaj, házhoz szállítva is, állandóan kapható. XIII., Reitter Ferenc u. 109. kiskereskedés. Tel.: 203— 071. AGYTOLL FELVÁSÁRLÁS, VIH., Koszorú m. 8. Telefon: 134—319. Parkettacsiszolást, lakkozást minőségi kivitelben azonnal kezdéssel vállalok. 226—713. Kovács. Parketta csiszolását, lakkozását végeztesse szakemberrel. Köztieteknek is. 841—095. — Szobolevszki. Elveszett jan. 28-án az Újköztemetőnél barna színű boxer kutya. Ismertetőjele: bab sarkában vadhús kin vés. A megtalálót vagy nyomravezetőt jutalmazom. Cím: Hartmann József, Bp., IX., Napfény u. 17. Politikairtás kiköltözés nélkül, garanciával. — Körtvélyessy, 119—544. Modern, elegáns esküvői ruhák kölcsönzése, V., Bástya u. 27. Tel.: 256—965. Kálvin térnél. Hat- és nyolcéves kisviUr.ia ruUiMAat? 1*nyo“ mellé mama; keresek, beja' [ GYÉR.-GONDOZÁS ■MvmamMivmHHM ágytollat, bútort, hagyatékot, limlomot, régiséget, 131—614.rással. XI., Villányi könyveket! -jütnM. T...: 662-303. HÁZASSÁG | KERESÜNK SÜRGŐS FELVÉTELRE (GYORSGÉPÍRÓNŐT írásbeli jelentkezéseket ^KÜLKER— IMPORT 14- Jeligére a Népszava kiadóhivatalába kérünk beküldeni 1 JÁRMŰ I VÁLLALUNK SÜLL VESZTÉKEN KOVÁCSOLÁST IS kg-ig/db, valamint LÉZZKOVACSOLÁST 49 kg-lg/db ORSZÁGOS BANYAGÉPGYÁRTÓ VÁLLALAT diszpécser 8polgála 493—555 vagy 293—909/143 144. 147 melléken ___________________ éves, lakással ren-Figyelem! Carpati » beosztásban | totte, S tonnás, nagyjie?° férfi, megismerteherbírású tehergép-le dne 30 f8**1- fegvorjarítis kocsi 30 000 km-rel sor- házasság cíjaböl. — gősen eladó. Érdeklőd, Fényképet igényiek. ni 351—763 telefonszá- "Megértés 3081e re".feémon — munkaidőben | re a kiadóba.___ Liggyorsabban Majakovszkij 95-ben. 224—105. Trolimegálló kapunál. — Nyugdíjasoknak árén-Rózsadombi szállodai felvételt hirdet gyakorlott konyhai kézilány, kézilegény és konyhai dolgozó állásokra. Jelentkezés személyesen naponta 9—15-ig. Vidékiek levélben is jelént- ^ egy utánfutó, csinosnak mondott, — Gyönyörű német Júgezhetnek, Budapest,j Kiss János xv.. Új-[érettségizett, elvált húsz kölykök el adók, n., Vérhalom u. 17. — [palota, Páskom liget asszony megismerkedne Ruska János, Bag. — Rózsadombi szálloda, jút 45. X. fitivelyt, 43.házasság céljából, jó sző.ő itt 15. ajtó, megjelenésű férfival, 45 - XT 3069» Je!Igére kérem. CSOU' 3y-01Sar” pont°Eladó egy Moszkvics'35 éves, 163 magas, eredménnyel. Kj kötőgép eladó. — Üj kötőgép 4/190-as, special Diamant lakattal, acél, skettűágyas. — Alabert György, Mohács, Mező u. 23. )san, minőség! garancia-Faliórát súllyal, pad.68 éves özvegyember,1 —650. lan álló órát. régi disz- hozzáillő özvegyasszony ! Szobafestést, mázolást, órát ,hiányosat is) ve- ismeretségét keresi bá-! parkettacsiszolást, taszek. Kettőszáztizenkfét-zasság céjábúl. »Lakásikarítást azonnal, fatő — négyszáznyolc- van 3077« jeligére a ki-franciával vállalok. — van kettd. adóba. (186—287. A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT 44 órás munkahéttel, állandó műszakos beosztással azonnali belépésre keres , lakatos, marós, villanyhegesztő SZAKMUNKÁSOKAT, valamint vasipari és építőipari betanított és segédmunkásokat Munkaidő-beosztás: hetenkénti szabad szombat FELVESZÜNK TOVÁBBÁ: Szakma nélküli férfiakat vasúti pályajavítási és építési munkára, nőket pályatisztítási munkára A munkaidő-beosztás: kéthetenkénti szabad szombat és szabad hétfő Egyenruhaellátás Vidéki dolgozók részére munkásszállást biztosítunk ! Bérezés: a kollektív szerződés szerinti Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villamosra, HÉV-re és metróra szóló díjmentes utazási igazolványt biztosítunk FELVÉTELBudapest, ún.. Kertész utca IS és a vállalat valamennyi telephelyén Gépipari külkereskedelmi vállalat KERES idegen nyelvet is beszélő járműszakos mérnököt írásbeli alárakozást ..AGILISPROPAGANDA jeligére, a Népszava kiadóhivatalába kérünk beküldeni KEMÉNYKRÓMOZÁSI és GALVANIKUS HORGÁNYZÁSI MUNKÁT vállalunk Érdeklődni: VASIPARI VÁLLALAT NAGYKANIZSA Somogyi Béla út 2. Ügyintéző: Pusztai Telefon: 12-110 fővárosi SZERELŐIPARI VÁLLALAT. Budapest, IX., Koppány utca 5—7 azonnali belépéssel FELVESZ gépjármű-, villamossági szerelési ismerettel AUTOMOTOR-SZERELŐT. továbbá ANYAGBESZERZŐKET, akik víz-, gázszerelési anyagok, szivattyúk és ipari szerelvények beszerzésében jártasak, valamint olyan ANYAGBESZERZŐKET, akik autóalkatrész, építési anyag és vegyes anyagok beszerzésében jártasak A VOLÁN 20. sz Vállalat (MÁVAlIT) Budapest FELVESZ Budapesten és környékén lakó, 21. évet betöltött, teherjogosítvánnyal valamit 3 éves tehergépjármű-vezetési gyakorlattal GÉPKOCSIVEZETŐKET autóbuszvezetői munkakörbe. Az autóbuszvezető-vizsgára való felkészítést vállalatunk saját tanfolyamán és költségén végzi Alkalmazunk még 18 évet betöltött férfi és nő jegykezelőket, valamint karosszéria-lakatosokat, autószerelőket, fényezőket, betanított munkásokat és segédmunkásokat. JELENTKEZÉS - Cegléd, Gödöllő Szentendre, Zsámbék és Kiss kerületi munkahelyekre. Budapest Kill., Szamics utca n. m. köt. TELEFON :’01—080. 188 mellékállomáson. Váci telephelyekre- Vác Árpád utca 30 továbbá Bugyi. Ensels tér írd Monor Szigethalom munkahelyekre Budapest XI., Andor utca 31. I. emelet 22 TELEFON 262—430. 410, vagy 148 mellékállomáson