Népszava, 1973. április (101. évfolyam, 77–100. sz.)
1973-04-01 / 77. szám
2 KÖZÉLET V. Sz. Fjodorov, a Szovjetunió kőolaj feldolgozóipari és petrolkémiai minisztere — aki a magyar kormány meghívására Magyarországon tartózkodott ■* befejezte magyarországi látogatását. V. Sz. Fjodorov megbeszéléseket folytatott dr. Szekér Gyula nehézipari miniszterrel és fogadta Vályi Péter, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese. Befejezte háromnapos ülését Budapesten a magyar—jugoszláv nehézipari és energetikai ipariegyüttműködési albizottság. Az ülésen a két ország kőolaj- és földgázipari, timföld- és alumíniumipari, vegyipari és villamosenergia-ipari együttműködésének kérdéseit vizsgálták meg. Lázár Vukota szombat délután visszautazott Jugoszláviába. Nemzetiségi konferenciát tartottak szombaton, Szekszárdon, a HazafiasNépfront megyei bizottságának rendezésében, Tolna megye német és szerb nemzetiségi lakosainak képviselői. Párdi Imrének, az Országos Tervhivatal elnökének vezetésével szombaton hazaérkezett az NDK-ban járt delegáció, amely megbeszéléseket folytatott a két ország gazdasági együttműködésének további fejlesztéséről. Dr. Dobi Ferenc, a Szaktanács elnöksége tagjának vezetésével szombaton SZOT-küldöttség utazott Algériába, ahol,a magyar szervezett dolgozók képviseletében részt vesz az Algériai Dolgozók Országos Szövetségének (AGTA) 4. kongresszusán. A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének elnöksége a felszabadulás évfordulója alkalmából szombaton a szakszervezet székházában megkoszorúzta a mártírok emléktábláját. W. Bein, az NDK helyiipari és élelmiszeripari miniszterhelyettese szombaton elutazott hazánkból. A Magyarországra akkreditált külföldi hírügynökségi és laptudósítók testülete szombaton a Magyar Sajtó Házában megtartotta szokásos évi közgyűlését. A testület újra választotta vezetőségét, elnöke ismét Viktor Drábek, a csehszlovák CTK hírügynökség magyarországi tudósítója lett. Szakszervezeti kitüntetés a Népszava lapterjesztőknek A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége a Népszava terjesztésében végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül tíz postást részesített kitüntetésben, amelyeket Biró Bódis Józsefnek, a postásszakszervezet titkárának jelenlétében, Gábor Márton, a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója adott át szombaton. A Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát kapta Nagy Belőné, Koczka Antal, ezüst fokozatot Fenekes Károly, Tóth Ferenc, Loschki Géza és Németh István, Szakszervezeti Munkáért oklevelet pedig Baki József, Sárdi András, Gyarmati Mihály, valamint Szabó Jánosné. A listák április 3-ig megtekinthetők Ismét közszemlén a választók névjegyzéke Figyeljenek a lakóhelyet változtatók! Szombaton az ország valamennyi városában és községében a tanácsok hivatali helyiségében ismét közszemlére tették a választók módosított, most már végleges névjegyzékét. Mint ismeretes, a választói listákat első ízben március 10—19. között függesztették ki a tanácsi hirdetőtáblákra, s március 21-ig lehetett kifogást emelni a névjegyzékbe történt törvényellenes felvétel vagy az abból való kihagyás miatt. A bejelentett kifogásokat a tanácsi végrehajtó bizottságok, illetve az illetékes járásbíróságok mindenütt megvizsgálták, alapos mérlegelés után elfogadták vagy elutasították a „fellebbezéseket”. A döntések alapján kiegészített névjegyzékeket tették ismét közszemlére szombaton, a listák április 3-ig tekinthetők meg. Minden választójogosult magyar állampolgárt — több mint hétmilliót — az állandó lakóhelye szerinti tanácsi választókerület névjegyzékébe vettek fel. Ha valakinek a választás napjáig — április 15-ig — látezik meg állandó lakhelye, elköltözését a korábbi lakóhely szerint illetékes tanács végrehajtó bizottságánál kell bejelentenie. A bejelentés alapján a választót törlik a névjegyzékből, s arról igazolást állítanak ki. E dokumentum birtokában kérheti — legkésőbb április 14-ig — felvételét a választók névjegyzékébe új lakóhelye tanácsának végrehajtó bizottságánál. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala felhívja a választópolgárok figyelmét arra, hogy a lakóhelyváltozással kapcsolatos igazolás beszerzésére csupán április 14-ig van lehetősége. A szavazás napján mindenki csak ott voksolhat, ahol neve szerepel a választók névjegyzékben. (MTI) Korszerű utakat kap a tiszafüredi járás Gyors miniszteri válasz egy képviselői felszólalásra Az országgyűlés 1973. március 21—23-i ülésén felszólalt Nánási László, a tiszafüredi járás, Szolnok megye 11. számú választókerületének országgyűlési képviselője. Többek között tolmácsolta az alföldi járás választópolgárainak több évtizedes panaszát. Elmondotta: a tiszafüredi járás közútjai nagyon rossz állapotban vannak. A képviselő felszólalására dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter írásban válaszolt. Közölte, hogy elismeri a képviselő kérésének jogosságát és a minisztérium máris konkrét intézkedéseket tett a tiszafüredi járás rendkívül rossz útviszonyainak javítására. Az idén új aszfaltburkolattal látják el a 33. számú út mintegy harminc kilométer hosszú szakaszát a tiszafüredi Tisza-hídtól a Keleti-főcsatornáig. A képviselő járás választópolgárai nevében írásban mondott köszönetet dr. Csanádi György miniszternek a gyors és hathatós intézkedésért. (MTI) A bánya megszűnt , az emberek maradnak Az MTI jelenti: A Heves megyei Ecséden szombaton megszüntették a széntermelést. Reggel 6 óifrakor végleg elcsendesedett az ország első, gépesített külfejtéses bányaüzeme. ... A „kráter” szélén, ahol állunk, még látni a negyven méter mélységben dolgozó óriási gépeket, még hallani a halk zúgást. Még csak kisebbnagyobb pocsolyákat alkot a talajvíz, de néhány nap múlva már többé-kevésbé összefüggő víztükör fogadna a másfél kilomét Most „kaparjuk öszsze” az utolsó néhány ezer tonnát — mondja az üzemvezető, majd hozzáteszi: — De azt ajánlom, térjünk vissza az üzemközpontba!... Ezerötszáz embernek kell új munkahelyet keresni, nincs most ennél izgalmasabb kérdés. A szakszervezeti irodában Végh Ferenc szb-titkár egy negyven év körüli szőke munkással vitatkozik. — Visonta — mondja az szb-titkár. — Petőfi-bánya — válaszolja a másik. — De Miska! — szól az szb-titkár. — Tudod, hogy a visontai külfejtés fejlődő üzem. Vagy nyolcszáz embert kellene átirányítanunk! ... — Lehet — hangzik a válasz. — De Visonta harmincöt kilométerre van az én falumtól, a Petőfi-bánya viszont csak hatra ... A távolság egyébként nem mindig perdöntő a Vakli János csoportvezető alighanem környezetében is ilyen hévvel és őszinte átéléssel beszélhet a külfejtéses bányamunka vonzóerejéről, mert 18 tagú csoportjából 14-en Visontát választották. Még a másodéves ipari tanuló fia is oda készül. Alig töltötte be 14. évét a fiú, az apja már behozta az üzembe, nyári munkára... Dorner Sándor, villamos főgépész szintén rózsaszentmártoni. Egyidős Vakli Jánossal és ő is éppen 31 esztendeje dolgozik a Mátraaljai Szénbányák különböző üzemeiben. Most mégis elválnak útjaik. Dorner ugyanis az „olajosokhoz" kérte magát. — Látja ezeket a műhelyépületeket? — mutat maga körül a főgépész. — Ma még a külfejtéses bányaüzem gépeit javítják. A jövő hónapban viszont tér hosszú, egy kilométer széles „kráterben”. • Sok ilyen — félig betemetett, vagy pedig tátongó — „kráter” van még a környéken. Ferencz Ferdinand, a külfejtés üzemvezetője szerint öt négyzetkilométernyi területet bolygattak meg 1957 óta, amióta itt, a Mátraaljai Szénbányák ecsédi külfejtéses üzemében megkezdték a bányászatot. Negyvenmillió köbméter földet mozgattak meg (sokszorosát annak, amit a kiskörei vízlépcső építésénél megmozdítanak), kibányásztak vagy tizenöt millió tonna szenet mérlegelésnél. Vakli János, szalaglakatos csoportvezető például szintén csak 7 kilométernyire lakik Petőfi-bányától, Rózsaszentmártonban, mégis a 35 kilométerre fekvő Visontát választja. Hogy miért? — A visontai külfejtésben 400—500 forinttal többet kapok, mint amennyit Petőfi-bányán fizetnének. De nemcsak a pénz játszik szerepet, hanem a szokás is. Harmincegy esztendeje, tizenhárom éves koromban kerültem először a bányába, olyan üzembe, ahol már nem csillével, hanem gumiszalaggal szállították a szenet. Azt hiszem, az volt akkor az ország legkorszerűbb bányája. Anynyira hozzászoktam a gumiszalagos bányához, hogy nem tudnék nélküle meglenni. Engem már csak a nyugdíj választhat el ettől a szakmától! — teszi hozzá nevetve. már az „olajosok”-nak dolgoznak a lakatosok, esztergályosok, villanyszerelők és mások, mert vállalatunk, a Mátraaljai Szénbányák nemcsak szénkitermeléssel foglalkozik. Olajvezeték-építő részlegünk is van, és hamarosan 400—500 főt számlál. — Az „olajosok” zöme jelenleg a Százhalombatta—ceglédi vezeték építésével van elfoglalva, s külön „olajos” csoportunk dolgozik még Kistokajban, illetve Deberecenben. Az ő villanyszerelési, villamosgépészeti igényeiket kell majd kielégítenünk, más szavakkal szinte mindennap terepjáró kocsira kell ülnünk, és be kell majd barangolnunk az egész országot. — Vándorélet, új élet, mondhatná bárki, pedig nem is olyan új ez — folytatja. — Nem tudom, elmondta-e Vakli, hány helyen megfordultunk a három évtized alatt. A legtöbben a VII-es aknánál kezdtük — aztán a régi aknák kimerülésének és az új aknák megnyitásának sorrendjében — következett a XIII-as, IX- es, X-es, XI-es, XII-es, utána pedig: Ecséd, íme, három évtized listája! A bányász mindig oda megy, ahol a szén, vagy olaj van. Csupán annyi lesz tehát a változás hogy most nem egy megye — hanem az ország lesz a „körzethatár”! Három ember — három életút! Lesz azonban egy negyedik is, amit Sütő István szilaglakatos testesít meg. Ő ugyanis nyugdíjba készül. — Van egy rendelet, amely szerint ilyenkor korkedvezménnyel mehet nyugdíjba a bányász — tájékoztat. — Kihasználom a lehetőséget, leköszönök 54 éves koromban, mert a trombózis, és szívinfarktus egyszer már ledöntött a lábamról... Üdülő a „kráter" helyén — Azért nem lesz végleges a leköszönés — teszi hozzá —, mert tanácstag vagyok itt Ecséden. Épp a múltkor tárgyaltunk arról, hogy feltöltjük vízzel a nagy „bányakrátereket”, s — ha már megteltek — törpe vízműveket hozunk létre a környező községekben. Ezenkívül még víkendházak, horgásztanyák is lesznek itt. Talán még én is fogok horgászni, talán még én is eszem abból a halból, amely a régi külfejtés fölött úszkál... Az egykori bánya, tehát ezután is az embereket szolgálja, elsősorban azokat, akik itt maradnak. Mert nagyon érdekes, amikor a pesti építőipari, vállalatok megneszelték, hogy megszűnik itt egy bányaüzem, megjelentek a munkástoborzóik, s elárasztották a környező községeket, mint darazsak a mézet. Közvetlen pesti munkásbuszt, jó fizetést, szabad szombatot meg más kedvezményeket ígértek. Az 1500 főnyi ecsédi munkás közül — akiknek a többsége már vagy másfél évtizedes törzsgárdatagsággal rendelkezik —, alig 200-at sikerült „elcsábítani”. A többi — leszámítva mintegy 100 nyugdíjba menőt — vagy Visontát, vagy az „olajosokat”, vagy pedig Petőfi-bányát választotta. Tehát a vállalatnál maradt. Magyar László A szokás hatalma Az „olajosokhoz" ment Huszonötezer tatabányai munkás bérét emelték Tatabánya számos üzemében pénteken és szombaton fizették a márciusi bérelőleget. Ezúttal már a felemelt béreket kapták kézhez a munkások, azonos teljesítményért is több pénz került a borítékba. A bányászváros üzemeiben mintegy 25 000 munkást, illetve művezetőt érintettek a márciusi bérintézkedések. A tatabányai üzemek 90 százalékában a központi keretből és a saját forrásból származó bérfejlesztési összegeket együttesen használták fel. A központi béremelésen felül általában 3—4 százalékkal emelték a béreket. Ennek hatására az ipari és az építőipari munkások keresete átlagosan 9-12 százalékkal emelkedik az idén. (MTI) NÉPSZAVA Heine-kiállítás Pesten Petőfi-kiállítás Weimarban Heinrich Heine születésének 175. évfordulója alkalmából szombaton emlékkiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A költő munkásságát bemutató tabló- és vitrinsor anyagának egy részét a weimari testvérmúzeum bocsátotta az irodalmi múzeum rendelkezésére, a két hét múlva Weimarban megnyíló Petőfi-emlékkiállítás viszonzásaként. A budapesti kiállításon látható a többi között Heine első magyarul megjelent verse, Tóth Lőrinc fordításában, az Athenaeum 1841-es számában. A kiállítás érdekes darabja Petőfi Sándor Heine versének fordítása, nagy költőnk pápai tankönyvének borítólapján 1842-ből. Marx és Heine barátságáról is érdekes dokumentumok láthatók. Az emlékkiállítást Vajda György Mihály professzor irodalomtörténész nyitotta meg. Jelen volt Claus Plobner, az NDK kulturális és tájékoztatási központjának igazgatója. A tárlat megnyitása után dr. Fritz Mende, a weimari irodalmi múzeum vezető munkatársa tartott előadást a költő munkásságáról. Elhunyt Szegő Imre , Szegő Imre, a Szocialista Házáért Érdemrend kitüntetettje, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szovjetunió és az Asszonyok című folyóirat volt főszerkesztője hosszas betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 12-én 15.00 órakor lesz a Farkasréti temetőben. 1973. április 1 Galambos Lajos Dátum nélkül Lehet-e pontos dátumhoz kötni az államosítás ünneplésének napját? Útjelző követ igen, magát a tényt aligha. Hiszen 1948 márciusa előtt jóval a kezünkbe vettük például a bányák és a nagybankok irányítását. Valami új dolgot találtak ki a kommunisták huszonöt évvel ezelőtt? Várjunk csak egy pillanatig a válasszal. Már az urelami kultúrkörből származó agyagtáblák hírt adnak arról, hogy a cserép- és téglaégetést „uralkodói” ellenőrzés alá vették. Egyiptomban a föld Amori istennek termett. Periklész, talán az első demokrata, a nép nevében a hajóépítést és a kereskedelmi hajózást sajátította ki. De mit jelentett akkor a nép? Csakis a szabadokat. A rabszolgákat, akik valóban a társadalmi javakat termelték, soha. Baross Gáborról, erről az igen fiatalon, negyvennégy éves korában elhunyt közgazdászról olvashatjuk a korabeli nekrológokban: „És kigondolta a magyar vasutak nagy részének államosítását, s minden más nagy tette mellett eme akaratát keresztül is vitte." Kinek az érdekében? Anélkül, hogy tetteit európai méretű alakját jottányival is csorbítanánk, a fejlődő kapitalista társadalom érdekében. Mi újat tettek hát huszonöt évvel ezelőtt a kommunisták az államosítással? Forradalmian újat, igen, azzal, hogy valóban a nép kezébe helyezték a nemzeti vagyont, a földet, a gyárakat, az iskolákat. Ó, de felemelő emlékeim vannak azokról a napokról! Egyik este nővérem férje, az akkor huszonhárom éves vasutas, azzal állított haza: — Holnap nem megyek fordába. — Hát hová mégy? — Majd megtudjátok idejében. S másnap a Nyírvidéki Kisvasút és Bodrogközi Gazdasági Vasút Rt. a dolgozók akaratából egyesült a MÁV-val. , Alig múlt el három nap, a nyíregyházi Királyi Katolikus Gimnázium két tanára, az igazgató tiltakozása ellenére, összehívta az ott tanuló háromszázhetven diákot; az utcára vonultunk és követeltük iskolánk államosítását. A megyei pártszervezet székháza elé vonultunk, amely pontosan szemben volt a nagy, kéttornyú katolikus templommal. Nem állítom, hogy szándékosan, de amikor nagygyűlésünk igazán kezdetét vette, a pártbizottság titkára szándékunkat helyeselte, s újabb forradalmi tettre akart buzdítani, a templom minden harangja megszólalt. Nem lehetett érteni semmit. Jó néhányan felrohantunk a toronyba, a harangköteleket rángató suhancokat kitessékeltük onnan, a köteleket a haranglábakhoz kötöztük. Iskolánk akkori igazgatójának pár napra még volt annyi ereje, hogy ezt a két tanárt elbocsássa, de aztán már nem tehetett semmit, neki kellett lemondania. Iskolánkat Vasvári Pálról neveztük el, mi több, lementünk Büdszentmihályra, ahol Vasvári Pál született, és a község nevét Tiszavasvárira változtattuk. Ott volt ezen az ünnepségen Veres Péter és Ortutay Gyula is. Nagy ünnepség volt. Szégyenlem kimondani, de saját versemet szavaltam ezen az ünnepségen. Azért szégyenlem, mert anyagi év távlatából világosan látom, milyen rossz vers volt. De hát, volt, mert kellett, mert tele voltunk lelkesedéssel, és pontosan tudtuk, azok veszik kezükbe sorsunk intézését, akik a nemzetet valóban alkotják. Később megtudtuk azt is, milyen terhet vállaltunk magunkra, hogy csak a háborító jóvátétel, a háború mocskából való kilábalást említsük. Azóta ez a nép rendet teremtett a háza táján, rendet a világ szemében is. Különbet, mint amilyen bármikor volt ebben a hazában. S ha így vagyunk, nagy baj-e, ha nem tudom pontos dátumhoz kötni felemelkedésünk kezdetét? Az útjelző köveket pontosan ismerem. S vajon nem ez a legfontosabb? A legényke Két évvel ezelőtt csendes, sovány fiatalember jelentkezett a Szegedi Hangszergyár munkafelvételi irodájában. Amikor kitöltötték lapját a hivatalban, a tisztviselő csóválta a fejét, mi lesz ezzel a vékonydongájú legénnyel a gyalupad mellett? Aztán eltelt néhány hónap s híre lett a műhelyben, hogy az új gyerek nem csinál gyújtást a drága anyagból. Pedig az ,,inas”hetekben az ilyesmi gyakran előfordul. A „legánykére” úgy ragadt rá a neve mellett az , hogy ügyes. — Mi történt azután? — Hívtak a KISZ-be és én örömmel mentem. A katonaságnál megszoktam, hogy közösségben éljek. Megválasztottak szervező titkárnak, tavaly megszületett a kisfiam , mert nős vagyok. És majd elfelejtettem, felvettek a Szegedi József Attila Tudományegyetem jogi karára. Persze levelezőre. A munkát nem akarom abbahagyni, nagyon megszerettem. Mi mást mondhatnék még? 23 éves vagyok, kezdő ember... Súgva, izgatottan mondja rövid mondatait. Mellette ülök a szegedi 58-as választókörzet jelölőgyűlésén, amelyen a „legény-két” javasolják tanácstagnak. Az 58-as -munkáslakta terület amolyan városszéli egy-két szobás házakkal, többnyire földes, alig-alig szabályzott utcákkal. — Tudja egyáltalán, mit kell tenni majd tanácsban? — Azt hiszem, igen, segíteni kell az embereket, hogy jobb legyen az életük. a többi? — talán részletkérdés, arra ráérek, ha tényleg megválasztanak. — Mit gondol a megbízatásról? — Azt, hogy izgalmas és felelősségteljes. És nem is tudom elhinni, miért, hogyan kerültem én ide a listára. Amikor erre gondolok, kicsit elszorul a torkom... Hallgatom a felszólalót, Somogyi Aladárt, a hangszergyár igazgatóját, aki eljött a gyűlésre: — Ez a fiatalember olyan felelősséggel és alapossággal dolgozik, hogy bátran rábízhattuk a legdrágább dolgainak, a zenekari csellókat. Több százat adott már tovább — hibátlanul. S mivel legalább ilyen figyelmet és felelősséget tanúsított társaival szemben, azzal, hogy mindössze két éve ismerjük — kivívta tiszteletünket. A teremben csend támad. Az elnök megkérdezi a választópolgárokat, elfogadják-e jelöltnek Doboi Dezső, pártonkívüli munkást? Az egyszerre fellendülő kezek tanúsítják: igen. Matkó István