Népszava, 1973. május (101. évfolyam, 101–125. sz.)
1973-05-11 / 108. szám
Közel 60 kiadó mintegy 800 könyve látható azon a svájci könyvkiállításon, amely csütörtökön nyílt Budapesten, a Könyvklubban. Regények, novellák, lírai kötetek, társadalom- és természettudományi művek, valamint díszes kiállítású albumok teszik vonzóvá a tárlatot. Szakemberek egybehangzó véleménye szerint nagyon szépek a kiállított gyermek- és ifjúsági irodalmi művek. A magyar szerzők Svájcban megjelent munkáit külön szekrényekben tekintheti meg a közönség. Valóságos könyvészeti ritkaság Petőfi Sándor Apostolának 1873-as svájci kiadása, de látható Tamási Áron Ábelje, József Attila kötete A város peremén címmel, Móricz Zsigmond Árvácska című műve, Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című munkája is. A kiállítást magyar részről Kornis Pál, a Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója, svájci részről dr. Ernst Reinhardt, a svájci Könyvkereskedők és Könyvkiadók Egyesülete kiadói csoportjának elnökségi tagja nyitotta meg. A svájci könyvek tárlata május 19-ig tekinthető meg. (MTI) Apostol 1873-ból Könyvek Svájcból Magyar kiállítások külföldön A nyári hónapokban sincs szünet a külföldi magyar kulturális intézményekben. A berlini Magyar Kultúra Házában május végéig tart nyitva az a tárlat, amelynek anyagát a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből válogatták A két világháború közötti magyar képzőművészet címmel. Június elsejétől fogadja a látogatókat az Iparművészeti Főiskola növendékeinek vizsga- és diplomamunkáiból összeállított bemutató, június végétől július 17-ig pedig Római kori ásatások Budapesten címmel a Budapesti Történeti Múzeum ismerteti meg az NDK fővárosának lakóival hazánk történelmének izgalmas fejezetét. A varsói Magyar Intézetben május 30-ig tart nyitva Csohány Kálmán grafikusművész önálló tárlata, júniusban pedig lengyel művészek magyar vonatkozású alkotásaiból nyílik bemutató. A szófiai Magyar Intézetben május 17-e és 30-a között Kodály Zoltán-emlékkiállítás lesz a mester életét bemutató fotódokumentumokból. A prágai Magyar Kultúrában sporfotó-kiállítás nyílik, amely később Csehszlovákia többi városát is bejárva ismerteti meg a csehszlovák közönséggel fotóművészeink munkáit. Utána Magyarország 1972 címmel fotódokumentációs kiállítás nyílik. Hasonló rendezvénnyel emlékeznek meg Pest-Buda és Óbuda egyesítésének századik évfordulójáról is. A bécsi Collegium Hungaricumban, illetve a párizsi Magyar Intézetben a nyár folyamán a nyilvánosság elé bocsátják a főváros centenáriuma alkalmából készített fotókiállítást, illetve a Magyarország 1972 című tárlatot. Franciaországban a magyar film történetéről rendeznek kiállítást, amely teljes áttekintést ad a hetedik művészet hazai fejlődéséről, a némafilm korától napjainkig. A római Magyar Akadémián mai magyar kézművesek, népművészek kamarakiállítása nyílik a tervek szerint. A bemutatón magyar népi hímzések, fafaragások, és népviseletek szerepelnek. Ugyancsak a nyár folyamán grafikai bemutatót is küldünk Itáliába. Ennek keretében ismert hazai képzőművészek, köztük Hincz Gyula, Kondor Béla, Gy. Molnár István, Würtz Ádám, Zala Tibor, mintegy 80 alkotásában gyönyörködhetnek az érdeklődők. (MTI) Nívódíjat kapott „A holtak hallgatása” előadása A Művelődésügyi Minisztérium nívódíjjal jutalmazta Örkény István— Nemeskürty István A holtak hallgatása című drámájának Pesti Színház-i előadását, a produkció 13 részvevőjét, illetve a rendező Várkonyi Zoltánt. Újjáalakul a Liszt Ferenc Társaság 1893 és 1932 után most május 15-én harmadszor alakul meg hazánkban a Liszt Ferenc Társaság. Célja elsősorban a nagy magyar géniusz, Liszt Ferenc szellemi hagyatékának ápolása és kulturális közkinccsé tétele hazánkban és külföldön. A társaság — amelynek alapító tagjai között muzsikusok, zeneszerzők, koncertlátogatók egyaránt lesznek — a forradalmár muzsikus szellemében, és az 1893-as társaság elveit követve munkálkodik majd azon, hogy közelebb hozza egymáshoz az élő zenekultúrát és a legszélesebb közönséget. Jandó Jenő nyerte a Magyar Rádió zongoraversenyét Szerdán a késő éjszakai órákban hirdették ki a Magyar Rádió zongoraversenyének eredményét. A héttagú zsűri — Kadosa Pálnak, a Zeneművészeti Főiskola tanárának elnökletével — az első díjat, a Magyar Rádió 25 000 forintos jutalmát Jandó Jenőnek ítélte, aki jelenleg a Zeneművészeti Főiskola negyedéves növendéke. Ugyancsak ő kapta a Zeneművészeti Főiskola által a legjobb hallgatónak felajánlott 7000 forintos díjat is. A második díjjal Falvai Sándort és Schiff Andrást tüntették ki. Ők a Magyar Rádió, iletve a Művelődésügyi Minisztérium 20—20 ezer forintos díjában részesültek. Oklevelet és 10 000 forintos jutalmat Rohamann Imre kapott. Dráfy Kálmánt és Juhász Évát ugyancsak oklevéllel és 5—5 ezer forinttal jutalmazták. A díjakat ma dr. Kiss Kálmán, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese adja át a győztesek díszhangversenyén a Zeneakadémián. NÉPSZAVA KIÁLLÍTÁSI kalauz Sztepan Dmitrijevics Erzja kiállítása a Műcsarnokban A szovjet—orosz képzőművészetnek egyik sajátos, magábanálló egyéniségével ismerkedhetik meg a magyar közönség Sztyepan Dmitrijevics Erzja szobrászművész alkotásaiban, a Műcsarnokban rendezett kiállításán. Az 1876-ban született, s 1959-ben elhunyt művész pályája — szűkszavú adatok ismeretében is — műveinek túláradó, romantikus hevületét igazolja. Az a nagy sodrású értelmiség, mely Erzsának kezdettől fogva legfőbb meghatározója, még a századforduló szellemi, politikai, művészi forrongásából hozta lendületét, s ebből talált közvetlen utat a forradalom, az egyetemes, permanens forradalom művészi eszményéhez, megvalósításához. Korán ismerkedett meg a művészettel, illetve időben és térben elszigetelt műfajával, az ikonfestéssel. Rendszeres, akadémikus felkészülése és diákévei 30 éves korában zárultak le, s magukban foglalták már az 1905-ös polgári forradalom aktív élményanyagát is. Ezután 8 évet töltött Nyugat- Európa nagyvárosaiban, ahol akkortájt óriási művészeti forradalom zajlott r izmusok egymásutánja, egymást tagadása, az Egész részeiben való felfedezése, ellenállhatatlan ütemben — s ő ekkor alakította ki saját, egyiktől sem befolyásolt stílusát Utolsónak talán Rodin, s a korai szecesszió érzelmeket, s eszméket felszabadító sodrása gyakorolt rá hatást. 40 évesen, 1916-ban tért haza Oroszországba, ahol besorozták. Az 1917-es forradalom győzelme adott újra lendületet művészi munkásságának. Ekkor még különféle anyagokkal: márvánnyal, fémmel, vasbetonnal is dolgozott, de módszerében már intuitíve, ösztönét követve, soha nem kényszerített szobraira valamely elvont, eleve elhatározott és elméletekkel alátámasztott formai rendszert, hanem az anyag és a benne élő eszménykép természetes együtthatását kereste, így legalkalmasabb eszközének a természetes anyagok bizonyultak, amilyen a kő és a fa, melyek meglevő formája, tömbszerűsége kínált felfokozott érzékenységének inspiratív kiindulást. 1928-tól 50-ig Argentínában élt, s ekkor vált véglegesen a fa, ennek a vidéknek egyik nagy keménységű, egzotikus fája, életművének legfőbb hordozójává. Gyökérzetének szeszélyes formáiban, s a szinte bronzossá csiszolható felület lehetőségében megtalálta egyéni kifejezésmódjának végleges formáját. A változatosan ívelt, rajzos, rendkívül érzéki dinamikájú rönkökbe szülőföldjének, s a nagy társadalmi indulatoktól hullámzó Argentínának jellegzetes népi típusait álmodta bele, biztos plasztikai tudással, és mértéktartással fejtve le róla az anyagot, mindig megtartva valamit a művet létrehozó első érzelmi impulzus képlékeny formaködéből, drámaiságából. A fa megmunkálatlanul hagyott, vagy csak alig fölhorzsolt, megragadóan szép rostképződményei éppúgy hozzátartoznak a szobor belső feszültségével hordozott tartalomhoz, mint a helyenkénti, alig észrevehető patinázás, vagy színezés. Ez utóbbibizonyos népi emlékképeket is villant fel, ezáltal még erősebb érzelmi kötődést teremtve, amint az életnagyságon felülire növekedett portrék is ennek a torzításmentes expreszszivitásnak megnyilvánulásai. A kiállított művek többsége fejszobor. Nagyobb szabású emlékműveivel nem találkozhatunk itt, de valószínű, hogy az egész életművén átizzó belső tűz, „forradalmi romantika”, s a kifejezőkészség részletekig menő biztonsága ezekben is teljes összhangra talált. Munkakedve, lendülete mindvégig elkísérte, bár a hazatérés utáni évek szoborművei lényegesen higgadtabb, lecsendesedett értelmiségről tesznek tanúságot. Az ebből a korszakból bemutatott portrék is őrzik azonban alkotójuk egyéni látásmódját és formakészségét. 80. születésnapjára a Munka Vörös Zászló érdemrendjével tüntették ki. Horváth Teréz Sztepán Dmitrijevics Erzsa: Női fej Péntek az utolsó versenynap a XIV. miskolci filmfesztiválon Befejezéséhez közeledik a XIV. miskolci filmfesztivál. Csütörtökön estig 48 kisfimet és több híradóösszeállítást mutattak be. Ma, az utolsó versenynapon még 13 film és két híradó pereg a Rónai Sándor Művelődési Központ mozitermének vásznán. Az eddigi vetítések alapján nyílt a verseny. A zsűri a közönséggel együtt nézi a filmeket és szombaton hozza meg döntését. Az eddig látott 48 film közül kiemelkedően sikeres Huszárik Zoltán Tisztelet az öregasszonyoknak című filmverse, B. Farkas Tamás Balázs János vagyok című portréfilmje a salgótarjáni cigányfestőről, Kígyós Sándor és Horváth János Kuba közelről című riportfilmje, Lakatos Vince Virrasztók című tudományos dokumentumfilmje is a legjobbak közé tartozik. Ez az alkotás sok személyes élménnyel gazdagítva és színesítve ad számot a tanyasi tanítók múltjáról, és a tanyai iskolák jelenlegi helyzetéről, megmutatva ennek az elöregedett iskolarendszernek tarthatatlanságát. Igen élénk volt a visszhangja Oláh Gábor Szombat 14 óra 10 perc című, a Margit-híd 1944 novemberi felrobbantását idéző dokumentumfilmjének. Feltétlenül kiemelést kíván a programból még Különíts Ilonának Évfolyamtársak című dokumentumfilmje, amelyben a felszabadulás utáni elsőszínészévfolyam hallgatói vallanak Petőfiről és minden bizonnyal ismét sok hozzászólást és vitát fog kiváltani Szécsényi Ferenc és Vértessy Sándor Az ember örül, ha egy kicsit kihúzhatja magát című, a magas keresetért szakmunkásként dolgozó mérnökökről szóló tv-riportfilmje. Két alkalommal tartottak vidéki vetítéseket. Egyet Göncön, egyet Kazincbarcikán. Nagy érdeklődéssel várták a fesztiválon részt vevő filmeseket a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatói, ahol sikeres bemutató és találkozó volt. Kevésbé sikerült ugyanez a rendezvény Miskolcon, a Szentpéteri kapui kórház klubjában. Az ifjúsági filmvetítések jó hangulatúak. A találkozók a fiatalok és a rendezők között gyümölcsöző beszélgetéseket hoztak. Az AIDS, a szocialista országok népszerű tudományos filmstúdióinak szervezete Miskolcon tartott csütörtöki tanácskozásán olyan állásfoglalás született hogy a jövőben bővítik az együttműködést, és elsősorban az ifjúságot érdeklő néprajzi, népszokásbeli témakörökből a jövőben közös vállalkozásban évente egy vagy két filmet készítenek. A filmekért mindig egy-egy ország vállalja a felelősséget, egyazon rendező dolgozza fel az azonos témát a részt vevő országok mindegyikében. Ezt az állásfoglalást őszszel a várnai nemzetközi fesztiválon együttműködési szerződésként fogják aláírni. Péntekre egy kis élénkség ígérkezik. Ma lesz ugyanis a fesztivál ankétja, amelyen Lázár István referátuma alapján megvitatják a kisfilmművészet kritikájának helyzetét. Szombaton délután hirdeti ki a zsűri az eredményeket, átadják a díjakat, majd Tóth József, a borsodi SZMT vezető titkára zárja be a XIV. miskolci filmfesztivált. Benedek Miklós — A Farkasréti temetőben május 12-én, szombaton délután fél háromkor avatják fel Czóbel Béláné, Modok Mária festőművésznő síremlékét, melyet Farkas Ádám készített. 1973. május 11. „Mezítláb a szentegyházban”4 Fekete Sándor cikkei Petőfiről és kortársairól Régen, századunk elején, elterjedt a nézet, hogy Petőfi Sándor egészséges polgár volt költészetében, tulajdonképpen idegnyugtató verseket írt. Ezekhez a balga nézetekhez nyúl vissza Fekete Sándor, legtermékenyebb Petőfi-kutatónk, új könyve első cikkében. Nem, Petőfi nem volt nyájas, derűs idegnyugalmú költő! Mennyit szenvedett, zúgtak idegei, megismerte az élet s az emberi jellemek színét és visszáját, kétségbeesett, s újra talpra ugrott, izgatta a magyar társadalom s a világ, sőt a kozmosz is. Fekete Sándor állítja mindezt, érvekkel és indulattal csatázva egy rendkívüli költői korszerűségért, szorongásokat és tépelődéseket bizonyítva Babits nyárspolgári Petőfi-képével szemben. Nem volt Petőfi bonyolult? Bonyolult volt! Minden volt együtt és egyszerre ama hét év alatt, amennyi költői élete és alkotó ereje számára kiméretett. Csak a belső küzdelem, az önkínzó szorongás, az önfeledt lobogás, a kételyek és hitek tusája teremthette meg költészetét, azt is, ami napfényes nyugalom benne. Ilyen szikrázó érveléssel, nem apró filológiai adatokkal, kerekedik a független kép, a teljes verselemzés képe a költőről. Vívódó lélek volt Petőfi, a bitófa s kötél idegrendszerére kiható szorongásává állt össze. Egy másik írásában Fekete vitába száll azokkal, akik hagyományszerűen rossz színésznek minősítették Petőfit. Borostyán, a vándorszínész, vagyis Petőfi, számos szerepet játszott, sok helyütt lépett fel, igazi színészként vett részt a társulatok munkájában, vagyis kétségtelen: megállta helyét a színpadon. S a kívülről tudott darabok alakítóan hatottak rá. Fekete Sándor mozgósítja az adatokat, érvre ellenérvvel felel, adattal adatot szegez szembe. Súlya ez a kötet végig. Bebizonyítja, hogy az Eperjes című tárcát, Nyesy Demeter táblabíró álnéven, Petőfi írta. Fontos továbbá az is, hogy időbeli helyére tesz eg’ Petőfi-verset, nem is akármilyet, hanem azt amelyben a királyok ellen írt első ízben. Izgatóan érdekes párhuzamot von Petőfi és Széchenyi közt, ebben az írásában vitába szál Petőfivel: az Élet vagy halál egy strófájáról azt írja, hogy elfogadható Petőfi indulata, de nem fogadható el Petőfi érvelése (a nemzetiségi kérdésben). Széchenyi, a naplóíró c. további cikkében van egy kitűnő megállapítása, amikor azt írja, hogy Széchenyi „reformer létére vállalta a forradalmat”. Kossuth és Petőfi párhuzamában Fekete Sándor bebizonyítja, hogy Petőfi harc közben volt kíméletlen Kossuthtal szemben, Kossuth viszont a harc után sem hagyta kialudni a forradalmár költő ellen érzett ellenszenvét, s ezért „viszonyuk szerencsétlen alakulásáért Kossuthot kell nagyobb részben elmarasztalnunk”. A Tigris és hiéna — Petőfi színműve — kapcsán megírja, mennyi gondolat van e dráma eszmerendszerében, s előadása szép színházi teljesítmény volt. Végül utolsó cikkében erdélyi folyóiratok Petőfi-írásait ismerteti, kiemelve a bátor és új megállapításokat. Petőfi útja, magyarázza végül összegezve szerzőnk, követhető út ma is, költők számára éppúgy, mint a gondolkodó, , lelkiismeretével és értelmével Petőfihez súrlódó és simuló olvasóknak. A Mezítláb a szentegyházban, című cikkgyűjtemény, nyugtalan könyv, heves indulattal kívánja megszerettetni eszményét a 150 év távolából változatlanul időszerűen szóló Petőfi Sándort. (Magvető Kiadó) Szalatnai Rezső SAJTÓÉRTEKEZLET Szilágyi Domokos új verseskötetéről A bukaresti Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg a mai fiatal romániai magyar költőnemzedék egyik legmarkánsabb tagjának, Szilágyi Domokosnak Sajtóértekezlet című verseskötete. Előző verseskötetei (Garabonciás, A láz enciklopédiája, Szerelmek tánca) öt-hat éve láttak napvilágot Szilágyi Domokos, bár még jóval alul van a negyvenen, most gyűjteményes kötettel jelentkezik. 1956-tól 1971-ig írt verseit tárja az olvasó elé. A kötet első verseit az élet teljes keresztmetszetében való felvállalása feszíti, s bár hangja sokszor könnyed, a végkicsengése néhol mégis szkeptikus. A Számvetés című versben írja: „Jobbra szerződtünk mindanynyian, / csak épp ki kell csikarni a jobbat — magunkban belül és kívül is —, / mert a boldogság aktív állapot, ez az egy titka van, / a boldogság is társadalmilag determinált”. A szerelemmel őszinte és érzékeny felfogásban találkozunk a kötetben. A fontos helyet elfoglaló szerelmes versek a József Attila-i hagyományt követik. Érdekesen közelít Szilágyi Domokos a művészetek, pontosabban a zeneművészet és a képzőművészet világához. A versekből látható, hogy mindkettő szervesen hozzátartozik az életéhez. Ilyenkor leveti alkotói mivoltát, a műélvezőét engedve előtérbe. A Bartók Amerikában című versében megrázóan mutatja be az idegen világ és az alkotói géniusz szükségszerű elidegenedését. A szabadversek hömpölygő versfolyama mellett időnként megszólal egy egyszerű, tiszta, Bartók is lejegyezhette volna dal a „szépfejű, karcsú sziklák”, a „felnőtt fenyők” és „szemérmes kis tisztások” világából. Ezekre a néhány soros dalocskákra nem lehet azt mondani, hogy versek, mert nem igazán azok, inkább olyan népdalnak tekinthetők, amelyeknek — valami véletlen folytán — a szerzőjét is ismerjük. Szilágyi Domokos későbbi, újabb verseinek rokona formailag Rákos Sándor és Tamkó Sirató Károly néhány verse. E versek legfőbb témája a harc, a küzdelem. Küzdőtársa és küzdőfele is kettő van: a világ és önmaga, önmagával harcol a világért és a világgal önmagáért. A láz enciklopédiája című poémájának Don Quijotéja ő, ki a világot szótárba szedve szétosztja utódainak, bár ő nem halni készül, hanem új csatákra, újabb eszme-szélmalmok ellen. Márai G. Botond