Népszava, 1973. december (101. évfolyam, 281–305. sz.)

1973-12-29 / 303. szám

Munkások tízezrei vesznek részt az új rendszerű továbbképzésben Korszerűsített oktatás, a nők fokozottabb bevonása, egyetemre előkészítő tanfolyamok Eredményekben gazdag esztendőt zár a magyar szakmunkásképzés. Há­rom éve kezdődött meg az oktatás a szakmunkás­­képzés korszerűsítésére kidolgozott tervek alap­ján s az idei tapasztala­tok is kedvezőek. A tar­talmi korszerűsítés jó ütemben halad. Az 1973— 74. tanévben valamennyi ipari és mezőgazdasági jellegű szakmunkásképző iskolában az elsőéves ta­nulók már a korszerűsí­tett oktatásban vesznek részt. Az oktatott szak­mák struktúrája, követel­ményrendszere és tan­anyaga a már eddig vég­rehajtott­ korszerűsítés eredményeként megfelel a gazdasági és ideológiai, a politikai és a pedagógiai követelményeknek. Fej­lődtek a képzés személyi feltételei is. Növekedett az ezer tanulóra jutó fő­hivatású pedagógusok szá­ma. Az egy tanteremre jutó tanulók száma a korábbi 114-ről 95-re csökkent. Az otthonban és a munkás­szálláson elhelyezett ta­nulók aránya pedig 13-ról 15,2 százalékra növeke­dett. 1972-ben megkezdő­dött a szakmunkások új rendszerű továbbképzése. Tizennégy szakmában, 45 vállalatnál, mintegy 1700 személy részvételével megkezdődtek a szak­munkások ismereteit fel­újító, korszerűsítő és a vezető munkásokat irá­nyítási feladatokra felké­szítő továbbképző tanfo­lyamok. A jelen oktatási évben már 35 szakma, il­letve szakterület 50 ezer szak-, és 13 ezer betaní­tott munkása vesz részt a továbbképzésben. 1974- ben pedig megkezdődik a középfokú szakemberek továbbképzése is. Intézkedéseket tettek az illetékesek a nők foko­zottabb bevonására a to­vábbképzésbe, s megkez­dődtek a kutatások, ame­lyek célja, hogy feltárják a nők számára legmegfe­lelőbb továbbképzési for­mákat, tanulásuk ösztön­zésének módjait. Lehető­ség nyílt arra, hogy érett­ségivel nem rendelkező fiatal szakmunkások mű­szaki egyetemi, illetve fő­iskolai végzettséget sze­rezzenek. Az egyetemi ta­nulmányokat megelőző egyéves előkészítő tanfo­lyamok 205 részvevővel megkezdődtek az idén. A tervek szerint 1974-ben 400 millió forintos teljes költséggel 11 iskolát (74 tanteremmel), 7 kollégiu­mot (2150 férőhellyel) és 8 tanműhelyt (1015 mun­kahellyel), valamint hat tornatermet adnak át a szakmunkástanulóknak. Felavatták a medvei Duna-hidat A szlovák—magyar ha­táron, Pozsony és Komá­rom között pénteken fel­avatták a több mint 100 millió forintos költséggel újjáépített medvei Duna­­hidat. A szalagot a ma­gyar oldalon Kiss Dezső közlekedési és postaügyi miniszterhelyettes, a csehszlovák oldalon pedig dr. Jaroslav Podzinek, szövetségi közlekedési mi­niszterhelyettes vágta át a magyar és a csehszlovák himnusz hangjai közepet­te. A generálkivitelező a Hídépítő Vállalat volt. A Ganz-MÁVAG, az Orszá­gos Szakipari Vállalat és még számos cég munká­sai végeztek jó munkát a híd újjáépítésén. Rendkívüli járatok szilveszter éjjel A Budapesti Közlekedési Vállalat december 31-én, Szil­veszter éjjel rendkívüli jára­tokat indít. VILLAMOSOK: A 4-es n­yolcpercenként, a 6-os pynkcpercenként, a 8-as ti­­ze­nöt percenként, a 11-es tíz­­percenként, a 12-es tizennégy percenként, a 13-as huszonhat percenként, a 18-as ötper­­cenként, a 24-es tizenkét percenként, a 28-as tizenöt percenként, a 31-es a Ferenc körút és a pesterzsébeti Pa­csirtatelep között tizenkét percenként, a 40-es harminc­­percenként, a 41-es huszonöt percenként, a 42/A a Madách tér és a kispesti Villanytelep között húszpercenként, a 43-as a Móricz Zsigmond kör­tér és Nagytétény között húszpercenként, a 49-es öt­­percenként, az 51/A tizenhat percenként, az 52-es a pestlő­rinci Béke tér és a Marx tér között húszpercenként, az 55-ös nyolcpercenként, az 55/A tizenhat percenként, az 66-os tizennégy percenként, tíz 39-es tízpercenként, a 61-es kilencpercenként, a 65-ös ti­zenöt percenként, a 68-as öt­­percenként, a 69-es az újpa­lotai lakótelep és a Baross tér között tízpercenként, a 7­0-es tízpercenként, a 75-ös tízpercenként és a Fogaske­rekű Vasút hatvan percenként közlekedik. AUTÓBUSZOK: A 4-es tíz­­percenként, a 6-os nyolcper­cenként, a 7/C ötpercenként, a 9/Y nyolcpercenként, a 12-es tízpercenként, a 12/A hatpercenként, a 17-es tizen­nyolc percenként, a 22-es húszpercenként, a 23-as ti­zenöt percenként, a 26-os hat­vanpercenként, a 27-es húsz­­percenként, a 30/A a Keleti pályaudvar és az újpesti ta­nácsháza között tizenöt per­cenként, a 31/B tízpercenként, a 31/Y tizenöt percenként, a 32-es tizenöt percenként, a 73-as —­ amely az útvonalán lévő minden megállóban megáll — hatpercenként, a 89/A ötpercenként, a „H” jelzésű a Bécsi út és a Hár­mashatár út között szükség szerint közlekedik. HÉV:­ Valamennyi vonalon a menetrend szerinti vonato­kon kívül a szolgálati vona­tok is közlekednek, továbbá a Boráros tér—Csepel között harminc-negyven percenként, a pesterzsébeti Határ út— Csepel között harmincöt— negyvenpercenként, a buda­pesti Vágóhídról Dunah­a­­rasztira 2.20-kor, Dunaha­rasztiról Budapest Vágóhíd­ra 1.46-kor is indul vonat. METRÓ: A szerelvények az Örs vezér tér és a Béli pá­lyaudvar között ötpercenként közlekednek. (MTI) Üzletek nyitva tartása az év végén December 29-én, szombaton valamennyi kereskedelmi és vendéglátóipari egység a pén­teki napokon szokásos idő­ben tart nyitva. December 30-án, vasárnap , valamennyi élelmiszerüzlet legalább 19 óráig, az egyébként később záró élelmiszerboltok a szo­kásos rendjük szerint; a csar­nokok és a piacok (vala­mennyi ott működő élelmi­szerbolt) reggel 6 órától 19 óráig; az édesség-, a dohány- és a virágboltok, az iparcikk­üzletek, áruházak, valamint e vendéglátóipari helyek a szombati napokon szokásos időben tartanak nyitva. December 31-én, hétfőn az egész évben vasárnap is nyitva tartó élelmiszerbolto­kat és ezeken kívül kerüle­tenként még további egy-két nagy forgalmú élelmiszerbol­tot kell egységesen 14 óráig nyitva tartani. A csarnokok, a piacok, az édesség-, a do­hány- és a virágboltok a va­sárnapi rendjüknek megfele­lően tartanak nyitva. Az ét­termek és a vendéglátóipari szórakozóhelyek január 1-én hajnali 5 óráig, az egyéb vendéglátóhelyek (italboltok, büfék, falatozók, cukrász­dák, eszpresszók) a szombati rendjük szerint, de legfel­jebb éjjel 1 óráig tarthatnak nyitva. Az iparcikküzletek és áruházak zárva lesznek. 1974. január 1-én, kedden minden élelmiszerüzlet, édes­ségbolt, csarnok, piac, ipar­cikküzlet, áruház zárva lesz. A dohány- és virágüzletek, valamint a vendéglátóhelyek a vasárnapi rendjüknek meg­felelően tartanak nyitva­ FODRÁSZÜZLETEK: de­cember 29-én, szombaton és december 30-án, vasárnap a hétköznapi nyitvatartási rend szerint, december 31-én, hét­főn minden üzlet 7 órától 20 óráig üzemelt 1974. január 1-én, kedden minden üzlet zárva. Január 2-án, szerdán a hétköznapi nyitvatartási rend szerint üzemelnek. FÉNYKÉPÉSZÜZLETEK: december 29-én, szombaton a hétköznapi nyitvatartási rend szerint, december 30-án, va­sárnap a szombati, december 31-én, hétfőn a vasárnapi nyitvatartási rend szerint tar­tanak nyitva. 1974. január 1-én, kedden , minden üzlet­ zárva lesz. Január 2-án, szer­dán a hétköznapi nyitvatar­tási rend szerint tartanak nyitva. SZIKVIZÁRUSÍTÓ ÜZLE­TEK: december 29-én, szom­baton, december 30-án, va­sárnap, december 31-én, hét­főn, a hétköznapi nyitvatar­tási rend szerint üzemelnek. Január 1-én, kedden a fővá­rosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat üzletei 8 órától 14 óráig tartanak nyitva. A ma­gánkisiparosok üzletei zárva lesznek. Január 2-án, szerdán a hétköznapi nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva az üzletek. FÜRDŐK: december 30-án, vasárnap minden fürdőben rendes hétköznapi, tehát egésznapos üzemmenet: de­cember 31-én, hétfőn minden fürdőben vasárnapi üzemme­net, január 1-én, kedden minden fürdő zárva lesz. (MTI) 800 millió tonna lignit Gazdag szénvagyont tárnak fel A Mátraaljai Szénbá­nyák Vállalat központjá­ban összegezett kutatási eredmények szerint meg­állapították, hogy Bükk­­ábrány, Em­őd, Mezőke­resztes, Mezőnyárád és Vatta­­ községek között gazdag lignittelepek he­lyezkednek el. Az előze­tes számítások szerint több mint 800 millió ton­na lignit vár kitermelés­re. A felkutatott lignitva­­gyon fűtőértéke 1600 kaló­ria, hasonló a visontaihoz, de annál többszörösen nagyobb kiterjedésű. A széntelepek vastagsága 1— 13 méter között váltako­zik. A geológiai adottsá­gok is kedvezőbbek a vi­­sontainál. Egy tonna szén kitermeléséhez 4,5 köb­méter föld megmozgatása szükséges. A széntelep át­lagosan 50 méter mély­ségben helyezkedik el A Nehézipari Miniszté­rium megbízásából a Bá­nyaterv és az Erdőterv elkészítette a lignitva­­gyon hasznosítását előké­szítő tanulmánytervet.. A vizsgálatok kedvező ered­ményeire alapozva, a ta­nulmányterv leszögezi, hogy a bükkábrányi lig­nitmezőre külfejtéses szénbánya telepíthető 2000 megawattos hőerőművel. Petőfi-szobor a Hortobágyon A Petőfi Sándor szüle­tésének 150. évfordulója tiszteletére meghirdetett Petőfi-év hajdúsági ren­dezvénysorozata decem­ber 30-án a Hortobágyon szoboravatással zárul. A puszta központjában, a csárdától nem messze épült új iskola előtt állít­ják fel Petőfi Sándor szobrát, Somogyi Árpád Munkácsy-díjas művész alkotását. A szoboravatás napján „Szellem és táj” címmel tanácskozást tar­tanak a Hortobágyon.. A vádlottak padjáig „vágtatott” A fiákeres lókupec A zalaegerszegi hatósá­gi húsbolt vezetője igen kedveli az élő állatokat, amit az is bizonyít, hogy mellékfoglalkozásban fiá­keres. Ez még nem lenne baj, hanem inkább az, hogy állatszeretete tör­vénytelen módon lóku­­peckedésbe sodorta. Pongrácz Nándor hen­tes és konfliskocsis nem elégedett meg a kocsija elé fogott két lóval. Fel­vásárolt még jó néhányat, hogy busás haszonnal to­vább adja azokat Jó üz­letnek bizonyult a kupec­­kedés, mert rövid idő alatt nagykereskedővé léptette elő magát. Az utóbbi időben elég kevés magánember vásá­rol lovat, így hamarosan „eldugult” az értékesítés csatornája. Pongrácz idő­közben külföldi vevőket hajtott fel, majd a lovak iránt érdeklődő gazdasá­gokkal akarta szélesíteni vevőkörét. Legújabb üz­letfelei azonban nem vá­sárolhattak lovat magán­­személytől. Ekkor szüle­tett meg a nagy gondolat: összefogott Keresztúri Istvánnal, a gutorföldei „összefogás” Termelőszö­vetkezet elnökével. Ezt követően a szövetkezet égisze alatt árusíthatta az állatokat. A lovakhoz új járlatleveleket „szerkesz­tettek” és mindezért a gazdaság, az elnök tör­vénytelen eljárása foly­tán, a vételár öt százalé­kát kapta. Pongrácznak nagyon kifizetődött az­­ üzlet, ugyanis 100 ezer forintból 65 ezret keresett tisztán. A szövetkezet tagsága vi­szont bizonyára szívesen lemondott volna a néhány ezer forint illetéktelen jö­vedelemről, amelyért cse­rében a jó hírnevükön esett felt Pongrácz Nándor ellen jelentős értékű áruval üz­letszerűen elkövetett és szövetkezet működésével leplezett üzérkedés miatt emelt vádat a Zalaeger­szegi Városi Ügyészség. Keresztúri István tsz-el­­nököt az ügyészség fi­gyelmeztetésben részesí­tette. A rövidesen sorra kerülő tárgyaláson 11 ta­nút hallgat ki a bíróság, mielőtt meghozná az íté­letét . S. A. A 15 évvel ezelőtt alakult pécsi úttörő fúvószenekart országszerte ismerik. A gyárvárosi Általános Iskola irányítása alatt működő kis zenészek már külföldön is bemutatták tudásukat. Jövőre a zenekar európai körutat tervez, amelynek egyik állomása egy dániai fesztivál lesz. Képünkön: Tantos Mária ötödikes és Hl Erzsébet hetedikes tanuló a kottát tanulmányozzák. (MTI Fotó : Hadas János felvétele) AZ 52. HETI NYERŐSZÁMOK 24, 31, 36, 71, 78 A január 2-án megtartandó tárgyny­eremény-sorsoláson a 49. hét szelvényei vesznek részt. újdonságok a tv 1974-es tervében Újfajta társasjátékok, zenés produkciók, mulat­tató tv-játékok, krimik várnak bemutatásra a te­levízió 1974-es tervében. Különösen sok érdekessé­get tartogat a sok milliós nézőtábor számára a Tv zenés színháza. Többek között előkészítik Erkel Ferenc Bánk bán című operájának felvételét. 1­9 Szokolay Sándor zenés já­tékot ír Móricz Zsigmond Égi madár című elbeszé­lése nyomán. Zenés szatí­ra készül Déry Tibor Vi­dám temetés című művé­ből. Várkonyi Zoltán dol­gozta át és egyben ren­dezi is a tv számára Of­fenbach A férj kopogtat című operettjét. Gazdag választékot kí­nál a népzenei rovat is. 1974 első negyedévében ér véget az Arany Páva vetélkedő. Az év folyamán különböző népdal- és nóta­összeállítások mellett sor kerül a népművészet kü­lönböző területein jeles­kedő mesterek megszólal­tatására. Több új vetélke­dő indul a Kicsoda, mi­csoda? és a Játék a be­tűkkel mellett. A krimi­kedvelőknek bizonyára örömet szerez a Sólyom a sasfészekben című négy­részes tv-játék. Ugyan­csak a jövő évben látha­tunk még három bűnügyi történetet is. NÉPSZAVA A magyar szakszervezetek központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő Siklós János Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat VII. kerület, Rákóczi út 54 Telefon: 224—819 Levélcím 1964 Budapest Felelős kiadó: Gábor Márton, a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél Athenaeum Nyomda Felelős vezető Soproni Béla vezérigazgató Index: 25 005 Arthur Miller Magyarországon Hazánkba látogatott Arthur Miller, a világhí­rű amerikai író. Pénteken — a Magyar Pen Club szervezésében­­— írókkal, kritikusokkal, fordítókkal és a színházi világ kép­viselőivel találkozott a Vörösmarty téri kultúr­palotában. Nagy érdeklődéssel kí­sért előadásában beszélt az írók feladatáról, az írás céljáról, a színpadnak, a drámai műveknek a való­­ság ábrázolásában betöl­tött sajátos hivatásáról. Az amerikai politikai és irodalmi élet kérdéseit, jelenségeit és a társada­lom eseményeit is érintő előadásában elismeréssel szól a magyar Pennek a nemzetközi Penben betöl­tött szerepéről. Álarc, lampion, pezsgő, malac Készek a „bácsi­“ kellékei Jelmezek szilveszterre, farsangra Szilveszterre készülnek a kereskedelmi és az ide­genforgalmi vállalatok. A PIÉRT 70 ezer papír- és műanyag álarccal, 100 ezernél több lampionnal és 120 ezer tasak konfet­tivel járul hozzá a mulat­ságok sikeréhez. Bőséges a papírkalapkészlet is. Huszonnégyféle kalapmo­­dell között válogathat a közönség. Trombitából 60 ezres a készlet. A körúti árusoknál 31 ezer kígyó­síp várja majd a vevőket. A Csemege Vállalatnál már eddig több mint ezer hidegtál kelt el jó előre. Pezsgőből 80 ezer palack sorakozik a budapesti Csemege Áruházak pol­cain, és borokból sem lesz hiány. A szilveszter slágere mégis változatlanul a sült malac. Élő szerencsema­lacokat hordanak körül az IBUSZ 16 budapesti és 8 vidéki szilveszteri nem­zetközi bálján, ötezer tu­ristát vár az utazási iro­da Európa csaknem min­den országából 1974 kö­szöntésére. Napok óta szál veszten, farsangi a hangulat a Jel­mezkölcsönző Vállalatnál. Az idén is újabb model­lek gazdagítják a jelme­zek, estélyi és esküvői, ruhák választékát. Or­szágszerte sok ifjú pár tartja esküvőjét Szilvesz­ter napján vagy az új év első napjaiban. A vállalatnál már javá­ban készülődnek a bálok­ra, a január 6 és február 26 közti farsangi szezon­ra. A több tízezer ruha között a mértéktartóbban öltözködők éppúgy meg­találják a kívánt ruhát és jelmezt, mint akik a bo­­hókásabbat kedvelik. ik­:—muh AVA5SZAL UTAZHAT

Next