Népszava, 1974. február (102. évfolyam, 26–49. sz.)

1974-02-08 / 32. szám

4 játékos Televízió Tágul a képernyő szellemi játszótere, ötletszerűen vagy tudatosan, de mindenképpen örvendetes módon szaporodnak a televízió játékos műsorai. A játék jó dolog. Szórakoztat, pihentet és egyben aktivizál. A jó játéknak élményt, tanulságot kínáló tartalma van, logikus gondolkodásra ösztönző hatása és megnyerő — a tv esetében százezreket megnyerő — vonzása. Kedvvel, örömmel Érdemes végiggondolni, mi mindenre képes az ember, a tv-néző, a játék kedvéért, öröméért. Töri a fejét, lexikonokat böngész, levéltárakban búvárkodik, múltba merült emlékeket hoz felszínre, mint a Versengő városok című műsor sikeréért fáradozó nézők, vagy a kerületek vetélkedőjét előkészítő önkéntes gyűjtők, kutatók tízezrei. Országnyi nézőtábor érdeklődése kísérte annak idején a 12 szék című szellemi párviadalt. A téma — az orosz-szovjet irodalom, történelem és művészet — nem volt se könnyű, se gondűző szórakozást ígérő. Ha ugyanebből a tárgykörből 12 estén át hagyományos ismeretterjesztő előadásokat tartanak, aligha kapott volna a tv ezernyi gratuláló levelet, köztük 24 köszöntő verset nézőitől. A játékos műsorok, vetélkedők sikerének titka egyrészt a versenyélmény, a könnyebb, szórakoztató ismeretszerzés lehetősége. Másrészt bizonyára az is, hogy a játék nem tűri a feszességet, a sokszor túl magas katedráról szóló „okítást”. Egy népművelőknek rendezett tvankéton valaki megjegyezte: a legjobb ismeretterjesztő műsornak is hiányossága, hogy a televíziót csak nézni, hallani lehet, de visszakérdezni nem. A játékos műsorforma nagyobb lehetőséget nyújt a párbeszédre az adott tárgykör tudósai, szakértői és a nézők, illetve az őket képviselő versenyzők között. Akikért szurkolnak, akikkel a verseny során érzelmileg, gondolatilag is azonosulnak. Természetesen szükség van a televíziós ismeretterjesztés hagyományos formáira is, különösen magasabb szinten. De a nemesen szórakoztató, játékos műsoroknak kell vállalniuk a legszélesebb rétegekhez szóló ismeretterjesztés, ízlésformálás sok fontos feladatát. A szerkesztők leleményén, igényességén múlik, hogy a játék keretébe igazi értékeket foglaljanak. Országos klubestek A műsortervekben lapozgatva kiderül, hogy a tv szinte valamennyi alkotóműhelye helyet kért és kapott a képernyő szellemi játszóterén. A zenei rovat most a Diótörő című játékával jelentkezik. a sorozat célja felfedeztetni a zenehallgatás, örömét. A költészet játékai. ■ című műsor adásai a magyar és a világirodalom derűs alkotásait mutatják majd be, a jókedvű népdaloktól a klasszikus paródiákig és a kávéházi asztaloknál született költői tréfákig. A drámai műhely nagy vállalkozása, a 2000 év színpadán barangoló tízrészes sorozat megkísérli felidézni a színház sajátos varázsát, alkotó játszótárssá avatni a nézőt. Országos klubestek, ér■■dekeV játékos versenyformák keretében zajlik majd a Hazai esték című műsorsorozat is: húsz magyar város áprilisban kezdődő és a felszabadulás 30. évfordulójáig tartó versengése. Ki játszik ilyet? Új televíziós társasjátékok tervei érlelődnek. A Játék a betűkkel sorozat továbbfejlesztéseként újszerű logikai játékrendszert alakítanak ki. Olyan műsorra is gondolnak, amelyben a versenyzők, nézők legérdekesebb természettudományi és technikai vonatkozású kérdései azonnali választ kapnának a szemünk láttára születő tv-lexikonban. Sok kitűnő kezdeményezés és elmés játék bölcsője volt eddig is az ifjúsági és gyermekműsorok szerkesztősége. Jó néhány újabb sorozatuk felnőtteknek is kellemes szórakozást, tanulságot nyújt. Így a hangszeres muzsikához élvezetesen elvezető Dúdoló, a verset és a zenét összekapcsoló Pengető és a nagyobb gyerekek tarka irodalmi magazinja, a Cimbora. Az „embernek való iskolát”, a gondolkodó és gondolkodtató tanítást példázza Vargha Balázs műsora, ■amelynek címe — nem véletlenül — így hangzik: Ki játszik ilyet? A nézők többsége szívesen játszik: vidámat, komolyat, gondűzőt, gondolkodtató! A televízió pedig jó szolgálatot tesz a közművelődésnek, ha tartalmas és vonzó műsorokkal igyekszik valóra váltani a „jó szóval oktasd, játszani is engedd” szép költői óhaját. Vajk Vera KIÁLLÍTÁSI KALAUZ Kerámiaművészetünk ankarai és isztambuli vendégszereplését viszonozza a török keramikusok bemutatója a Nemzeti Múzeum dísztermében. A szépen rendezett, dekoratív tárlaton csaknem kétszáz, többségében díszítő jellegű kerámia- és üvegtárgy reprezentálja a török kerámia jelenét és legjelentősebb törekvéseit. Kisázsiában az agyagművességnek évszázados hagyományai vannak. Kezdetben a máz nélküli terrakotta, később az egyszínű, majd a díszített mázas kerámia virágzott A sajátságos török kerámiastílust az oszmántörök kultúra teremti meg a XV. században. A pompakedvelő szultánok a dzsámik belső terét, sőt palotáikat is színes, növényi ornamentikával ékes csempével burkoltatják. Iskolák jönnek létre, amelyek nemcsak a művészi orientációban és díszítésben, de a termékek jellege szerint is különböznek egymástól. A két főtípust a kínai hatásokat mutató izniki, és a perzsa motívumokra támaszkodó kütahyai kerámia képviseli Az előbbi jellegzetessége a fehér alapra kobaltkékkel festett növényi ornamentika, az utóbbié a kobalt és fehér alapon megjelenő levélminták és vörös virágok. Később, európai hatásra e motívumok közé keresztény elemek, alakos ábrázolások is keveredtek. A török birodalom széthullásával a kézműipar is hanyatlásnak indult; a XX. század küszöbén úgyszólván csak a népművészet szintjén őrződtek meg a hagyományok. Csak 1923 — a modern Törökország létrejötte —■ után indul meg a tradíciók nagyüzemi feltámasztása; működésbe lép a kütahyai és az isztambuli gyár, ahol korhű másolatokban készülnek a különböző használati és dísztárgyak. A fellendülés új utakat nyit meg az egyedi tárgyformálás előtt is, a negyvenes évektől kezdődően a török kerámia- és üvegművészet világhírt szerez. Az 1952-ben alapított Nemzetközi Kerámia Akadémiának Törökország kezdettől fogva tagja, az Akadémia ötödik kongresszusát és kiállítását 1967-ben itt rendezték meg. A török kerámia sokszorosított változatára a népi hangvétel jellemző. Gyakran a legkisebb részletekig ragaszkodnak a kialakult formaelemekhez és díszítőmotívumokhoz, máskor mind a formákat, mind a dekort leegyszerűsítik, a mai használati igényekhez igazítják. Ilyenkor a tárgyak masszív, stabil megjelenése a formálás nagyvonalúságán túl, dús kvarc, tartalmú anyagokból is következik. Az egyedi tárgyformálás a modern architektúra és a monumentális kerámia összhangját igyekszik megteremteni. Ez a törekvés átterjed az interieur kerámiára is, amelynek új, korszerű formanyelve már aligalig őriz meg valamit a nemzeti jellegből. A díszítmény ritkábbá vált, a művészek leginkább a formák és a mázak összhangját, az érdekes technikai és formai megoldásokat keresik. Gyakori a modern szobrászati törekvésekkel rokon, „épített” formaadás, míg az ornamentikát a tömeg- és mozgásritmus pótolja. A tektonikus kialakítású vázákat, térplasztikákat, falidíszeket mázak helyett, fémoxidokkal kezelik, amelyek révén foltos, vagy rücskös, rendkívül érdekes felületeket nyernek. Az ilyenféle faktúrák segítségével jószerivel a természet anyagisága lopakodik be az otthonokba, belső terekbe, mint ahogy a természeti és növényi alakzatok stilizációjával is a környező valóság rejtett szépségei nyílnak fel a szemlélő előtt. Nem a hagyományos funkcionalista meggondolások, de a világ anyagiságában rejlő esztétikai és tartalmi értékek felfedésének vágya mozgatja Schrammel Imre kerámiai munkálkodását is, aki a Műcsarnok kamaratermében állítja ki utóbbi éveinek termését. 1958 óta szerepel a hazai és külföldi kiállításokon. 1971-ben az olaszországi Faenzában a nemzetközi kerámiapályázat nagydíját kapta. Az agyagműveség ősi hagyományait vállalva, és ezzel párhuzamosan a legkorszerűbb, még teljesen ki sem kísérletezett technológiákat segítségül híva építi fel alkotásait. Célja az élőt az élettelentől elválasztó születés és halál, valamint a világegyetemet feszítő különféle irányú erők, konfliktusok formába öntése. Formailag a pompeji lávába szorult emberi és állati figurák tanulságaiból, illetve a természeti struktúrák megfigyeléséből indul ki, s tapasztalatait az anyag érzékletes megjelenítésével (formai és felületi ellentétek, rétegeződés stb.) realizálja. Kedvelt alakzata a gömbforma, amelynek héját olyképpen repeszti fel, ahogyan a magból kiinduló belső erők feltörik a bimbók és rügyek felületét. Fantáziája sok ötlettel tágította a műfaj határait az architekturális kerámia területén is. Tasnádi Attila - wVTCF? Schrammel Imre: Térplasztika Móra Ferenc matinét rendez a Kossuth Klubban február 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a TIT irodalmi szakosztálya. Bevezetőt mond Kristó Nagy István. Közreműködik Bodza Klári, Gombos Katalin, Bodor Tibor, Halkovics János és Horváth Ferenc. Színházi bemutatók az évad második felében A fővárosa és a vidéki színházakban több érdekes bemutatóra készülnek az évad második felében, örvendetesen sok a küszöbön álló bemutatók között az új magyar művek színpadra állítása. A Nemzeti Színház a fiatalon elhunyt szovjet író, Vampirov művét mutatja be, A múlt nyáron történt címen. A Katona József Színházban Ibsen Miller: A nép ellensége című drámája után Goldoni: A hűbérúr című komédiáját mutatják be. A Madách Színházban Karinthy Ferenc: Hosszú weekend című regényfeldolgozása a legközelebbi bemutató. Lengyel József: Levelek Arisztophanészhez című alkotása kerül színpadra a Thália Stúdióban. A Lakatos—Csemer szerzőpár új musicaljét „C”betűsök címen játssza majd a Fővárosi Operett,színház. Ugyanitt játsszák majd A két veronai nemes című musicalt, amely a Dermot-Guerre szerzőpár Shakespeare-alkalmazása. A Vidám Színpad legközelebbi újdonsága Fekete Sándor vígjátéka, a Varróné mestersége. A műsoron szerepel egy, a magyar irodalmi hagyományokból származtatott politikai kabaré is. A Mikroszkóp Színpad az idén március 4-re Vasziljev: Iván hajója című kisregényének színpadi változatával jelentkezik. Pécsett a Maróti—Aldo,bolyi szerzőpár Virágok gyermekei című zenés játéka és Csák Gyula: Terézia című műve lesz a két következő bemutató. Veszprém színháza Rónai Pál zenéjével mutatja be Illyés Gyula Távétevők című komédiáját. Békéscsabán műsorra tűzik Tamási Áron ritkán játszott művét, A boldogtalan nyárfalevelet. Győrött egy Edit Piafról szóló zenés játékot mutatnak be. Nem bánok semmit címen. A Szolnoki Színház régmúltból merített újdonsága Ben Johnson hazánkban még be nem mutatott színműve, az Aranycsinálók. Az Állami Déryné Színház újdonságai közül kiemelhető Gerencsér Miklós, Tar Ferenc, továbbá a Padisák—Balázs—Hajnal szerzőhármas egy-egy új műve, K. Georgien bolgár szerző önmaguk bírái című drámája, valamint a kamarásított vígopera-sorozatban Rossini műve, A sevillai borbély. NÉPSZAVA Ólombetűs vallomás a filmszalagról „Bármerre járok, hazatérek”, mondta tegnap este a televízióban. Immár túl az emberi lét határain, még egyszer szembenézhettünk Baktai Ferenccel. Az „ólombetűs vallomások” — sok tízezer néző, sok száz kolléga nevében is köszönet a tv szép gesztusáért — elénk hozta, félóra idejére ismét azt a pályaívet, amelyről vallani már csak a celluloidszalagon tud. Vallomás — és nemcsak önnön valójáról, hanem a népről. Százhalombatta mártíromsorsú főtechnológusáról, akivel nem tudott riportot készíteni, mert tüzet oltani rohant, életekért, s a nekrológírás keserve jutott az újságírónak. Patrióta és verselő tanácselnökasszonyról, aluljárót építő munkásokról, óvónőről és a színművészről, akivel egykor — 25 éve — a pályakezdők buckáin át küszködtek. Az „Egy remek lapáttenyerű vájár.” Riport a kék madár jegyében, meg nem jelenhetett riport; aki a közlését megakadályozta, nem eszi régen az ország kenyerét, idegen föld hírszerzője. A riporter-krónikás aztán — 9 év múlva — a párt első titkárától hallja a két szót „kék madár”, már tilalom nélkül. A kamera végigpásztázza vele a fél országot. A tájakat, amelyek sorsa élete lapunk hasábjain vált írott emlékké. Néha ilyeneket mond: „Amit holtig emlegetni fogok ..., „akikről írtam, barátaimként szerettem őket...” „és újabb találkozásokban reménykedem”. A félóra találkozások sorát idézte azokkal, akiket — remélte — egyszer ismét meglátogat. Néha elénk úsztatott arcokat, egyszer volt, vagy sosem lehetett riportjai hősét Sajnálta, amit nem írhatott meg. A vallomás egyszerű volt és tiszta, amiként a történetek és a találkozások. Amiként a riportjaiban szóra kértek csöndes beszélgetései, akiktől a sorsukról, örömeikről, gondjaikról — mindig sokakat érdeklő életükről — faggatózott. Töredéknyi táj a hazáról, töredéknyi sorslánc. Töredék belőle, Baktai Ferencből. Film. „Készült 1971- ben.” Még egyszer elő kellett venni a celluloidszalagot a dobozból... V.M. 1974. februárt. Bot és gitár Amerikai színmű a Pesti Színházban Lévén a színen egyéb kellékek között egy időnként működő, „játszó” televíziós készülék, többen Szakonyi Károly Adáshiba című vígjátékához hasonlítják a most megismert David Rabe amerikai szerző színművét, a Bot és gitárt, amelyet a Pesti Színházban mutattak be. Az említett formai hasonlóságon túl lényegi is akadt, de a lényegi különbség sokkal döntőbb. Az Adáshiba — a maga szatírai nyelvén — figyelmeztet azokra a veszedelmekre, amelyek a kispolgáriság terjedésében rejlenek. A Bot és gitár — a maga drámanyelvén — kétségbeesetten tiltakozik a kifejlett, a lélekben véglegesen, társadalmi méretekben, mondhatni intézményesen eluralkodott kispolgáriság borzalmai, kegyetlenségei ellen. Közhely, tehát igaz: a kispolgári korlátoltság és a belőle burjánzó nyegleség a fasizmus televénye. Az amerikai fasizmusé is. Nem hallomásból tudom, közvetlen közelből tapasztaltam az amerikai kispolgáriság hátborzongató jelenlétét és hatását, csinos kis horogkeresztjeit a villa tornácán, obszcén feliratait a művirágokkal bájossá színezett ablakok felett, lihegő udvariaskodásba csomagolt kegyetlen fajgyűlöletét. Időben egybeesett tapasztalásom a vietnámi háborúra uszítás legroszszabb esztendeivel. Nem is egyszer gondolkodtam azon, vajon a színház mikor teljesíti hamleti kötelességét, mikor és miként mutatja meg „a század testének tulajdon alakját és lenyomatát” ebben a vonatkozásban?. Kivételesen nehéz feladat. A vietnami — és a korábbi, koreai — háború olyan csúnyaság, olyan gyógyíthatatlan sebhely ,,a század testén”, hogy a naturális felidézés lehetetlen. Kívül esik mindez a művészet, a színház lehetőségein, aminthogy ilyen megközelítésben az európai fasizmus tettei és következményei is kívül esnek. Rabe eredeti színpadi elképzelést valósít meg, amikor nem a lejátszódást mutatja, hanem a visszáját, nem az arcot, hanem a koponyát belülről. Az üres koponyát. A Bot és gitár elsősorban nem a vietnami háborúról szól — akkor sem, ha a jelzése, néma mementóként, végig jelen van. A legkevésbé sem érzem ugyanakkor indokoltnak azt a gunyoros kérdésfelvetést, amely a mű egyik értékelésében napvilágot látott, nevezetesen, hogy,végülis miről szól a mű? Elöljáróban megneveztem már a félreérthetetlen tartalmat. Ezek az Ozziek, Harrietek, apák, anyák, testvérek és kevés tiszteletet érdemlő tiszteletesek nem hajlandóak tudomásul venni a valóságot. Nem is kiváncsiak rá. Szajkó módján hajtogatják azt a keveset és érdektelent, ami tartalmatlan életüket jelenti, nem engedvén elmoccantani magukat a gondolati nullpontról. A színmű bizarr végjelenetében a legkevésbé sem csak a háborúban megvakult gyermeküket — testvérüket — ölik meg képletesen, hanem mindent, ami életük pocsolyájának hamis tükröződését zavarhatja, borzolhatja. A darabban sok a közhely, a sablon. De nem az írói közhely és sablon sok, hanem egy tudatos írói akarat építkezik egy közhelyes, értéktelen belvilág sablonjaiból (nem Rabe találmánya, de jól használja a módszert). Szó sincs itt a szerző „vulgáris freudizmusáról”, a korlátolt főszereplő — Ozzie — semmiben nem összetéveszthető a szerzővel, akinek nem szócsöve, hanem figurája. Kevés érdekes lelhető fel benne? Annál félelmetesebb, annál fenyegetőbb az értetlensége, handabandája. Rabe darabja nem hibátlan alkotás, helyzetei, jellemei itt-ott kimódoltak — mindent egybevetve azonban értékes, mozgósító erejű színművet írt. A Pesti Színház előadása, Kapás Dezső rendezésében, jól aknázza ki a mű erényeit. A reális irreálissal keveredik magában az itt használt színpadi nyelvben — hasznos lett volna egy kicsit , erőteljesebben az utóbbi irányba tolni az előadás stílusát, éppen az irrealitásában általánosító mondanivaló világosabb közlése érdekében. Fábry Zoltán sötét hátterű színpada segített ebben, Jánoskuti Márta túlzásokat kerülő öltöztetése nem. A szereplők közül Tábori Nóra, Kozák László, Kern András és Fonyó József egy-egy jó realista ábrázoláshoz nem adják hozzá azt az elvonatkoztatott, idegesítően monoton felhangot, amely egy alakból milliót képes teremteni. Mádi Szabó Gábor és Lukács Sándor jobban beszéli a műnek ezt az összetettebb nyelvét. A főiskolás Szerencsi Éva néma szerepében a darab hangulati közegének jó — és szép — eleme. Bátki Mihály fordítása jól fejezi ki ennek a beszűkült világnak a szóhasználatával a tágabb világhoz szóló mondanivalót. Rajk András Magyar—lengyel írószövetségi megállapodás Csütörtökön a Magyar Írók Szövetségének székházában a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság közötti kulturális-tudományos együttműködési egyezmény alapján a két írószövetség megállapodást kötött az 1974. évi együttműködésről. A megállapodás értelmében a Lengyel Írók Szövetsége öt íróval képviselteti magát az ünnepi könyvhéten, részt vesznek író-olvasó találkozókon, valamint a Lengyel Népköztársaság fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségen. Országunk megismerésére, irodalmi anyagok gyűjtésére ugyancsak lengyel írók látogatnak Magyarországra, és lengyel műfordítókat is fogad a Magyar Írószövetség. A Magyar Írószövetség delegátusai is hasonló céllal utaznak majd Lengyelországba. Egyezményen kívül három irodalmi lapunk főszerkesztője utazik Varsóba, a szocialista országok irodalmi folyóiratai főszerkesztőinek szeptemberben soron következő értekezletére. A megállapodás — melyet magyar részről Simon István, az írószövetség titkára, lengyel részről Jan Maria Gisges, a Lengyel Írószövetség titkára írt alá — a két nép közötti barátság, valamint a két szövetség hagyományos kapcsolatainak szellemében tovább erősíti a magyar és a lengyel írók közötti sokoldalú együttműködést. Az aláírásnál jelen volt Dobozy Imre, a Magyar Írók Szövetségének főtitkára, s képviseltette magát a budapesti lengyel nagykövetség is.