Népszava, 1974. február (102. évfolyam, 26–49. sz.)
1974-02-24 / 46. szám
1974. február 24. tik a városra. A tizenötödik emelet sarokszobájából úgy tűnik fel a körkörös panoráma, mintha helikopterről nézné az ember ezt a hatalmas kiterjedésű, négymilliós, szépséges Néva-parti metropolist. A tiszta, nagy ablak mögötti szemlélőt egyszerre fogja ■meg a látvány varázsa, és a mesélő történelem ereje. A hidakon át a nyílegyenes utcákon megáradt a forgalom. A szobát a hétköznapok lüktetésével tölti meg a nehéz terhükkel cammogó teherautók, tartálykocsik felszüremlő, halk moraja. Fent a háztetők színes erdeje, az égbolt aljáig, ameddig a szem ellát. A középmagas házak tetői: ezüst, olajzöld, rozsdabarna, téglapiros. Középütt az Izsák-székesegyház kupolája uralja a teret. Mögötte, hátul a televízió torony, az Admiralitás és a Péter-Pál erőd tornyának aranytűi fúródnak a felhőkbe. Körben karcsú templomtornyok sárgája aránylik. Messze, a látóhatár peremén új lakónegyedek fehérlenek, közöttük elszórtan zöld szigetek, a parkok fáinak koronái. Szibéria felé A Gorkijba vezető — régi nevén Nyizsnij Novgorod — úton indultunk Vlagyimir érintésével Szuzdálba. Ezen a Moszkvából északkeletre kiágazó, kétsávos úton robogott autóbuszunk. A békés, nyugalmas táj bennünket is felvidított. Az út szürke szalagját kétoldalt erdő szegélyezte. A zöld fenyők között fehér gyertyaszálakként virítottak a karcsú nyírfák. Az erdő zöldes sárgájában bronzarany foltok ragyogtak s a vöröses lombok között valósággal „izzott a fény”. Falvakon, kisvárosokon haladtunk keresztül. A kis deszkakerítéses, barnára festett faházak kék, zöld, cifra, színes ablakkereteikkel olyanok,nak tűntek, mint a makettek, a gyermekjátékok. Többségük tetején tévéantenna magasodott. Mögöttük frissen épült 4—8 emeletes házak, új lakótelepek. Gyártelepek váltakoztak legelőkkel. Mindenfelé sűrűn, magasfeszültségű vezetékek a végtelennek tűnő térségben. A guruló autóbusz halk motorzúgása mögött hallani lehetett az erdők beszédét. Hányan írták, megénekelték — Herczen, Gogol, Puskin — a nyizsnij-novgorodi út sokat átélt történetét?! Egykori sáros földútján gyalogoltak a Moszkvába igyekvők, szekereztek a kereskedők, kocogtak a postakocsik. Erre hajtották gyalogszerrel a Szibériába száműzötteket, akik közül sokan nem élték meg az út végét. Erre emlékeztet Levitán megrázó erejű festménye — „A novgorodi úton’’, — a Tretyakov képtárban. Ezen az úton szállították, a II. világháború alatt,a Moszkvából kitelepített lakosságot és a hátországból Moszkvába a hadianyagot, a felszerelést, a gépeket, a harci eszközöket. De a továbbhaladás megannyi új, érdekes „hírt” kínál. Ebben a faluban járt valaha Puskin, versben is megénekelte. Itt áll szobra, az út mentén. Egy másik kisvárosban Bábuskin gyűjtött anyagot a munkások életéről az Iszkrának. Amadban Szuvorov szeretett időzni egykori birtokán. Megint másikban egy forradalmár halt hősi halált az 1005-ös forradalomban, és most az ő nevét viseli a település. Vlagyimirhoz közeledve, a város határában a II. világháború hőseinek emlékoszlopa fogadott. A hagyományok szerint itt tesznek fogadalmat a fiatalok. A látóhatár peremén feltűnnek a piros téglás vlagyimiri házak, az ipari város füstölgő gyárkéményei, s a kimagasló dombon az Xiszpenszkij székesegyház. Még mielőtt beértünk volna a városba, elmaradt az erdősáv, és széles, végeláthatatlan termőföldekké tágult e táj. Az ősi város mellett elkanyarodtunk Szuzdál irányába s az út ment, vitt tovább, a nagy szovjetország belseje, Szibéria felé. NÉPSZAVA Zongoraművész, riporter, filmszínész, játékvezető Gyakran hallhattuk — különböző koncerttermekben — kiváló zongorajátékát, tanúi lehettünk több nemzetközi versenyen elért sikeres szereplésének. Nem kevesebb, mint tizenhat országban koncertezett. A televízióban és a rádióban mint riportert, a filmvásznon mint színészt láthattuk — Antal Imrét. A kezdetről „faggatom”. — Tizenkét éves korom óta zongorázom, előtte csak „zongorázgattam”. Orvos, agysebész szerettem volna lenni. Az iskolában nem voltánk „eminens” tanuló, ezért egy ideig „magántanulóskodtam”. A zenei gimnáziumban érettségiztem, tulajdonképpen itt döntöttem el: a zenei pályát választom. 1954-ben fel is vettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. A főiskola befejezése után az Országos Filharmóniához szerződtem és mint szólista — itthon és külföldön — 1971-ig koncerteztem. Néha sikerrel, ezt két nemzetközidíj is bizonyítja. Sajnos, abba kellett hagynom, a jobb kezem megbetegedett. (Zongorázás, írás közben begörcsöl.) — Végleg? — Talán nem. Most (egy kicsit) optimista vagyok —, bár eddig is mindent elkövettek az orvosok, hogy meggyógyítsanak, az utóbbi időben megcsillant a remény, hogy sikerül. — Mikor került először kapcsolatba a televízióval? — Egy időben, 1960—61-ben, sok-sok estét töltöttem el a Fiatal Művészek Klubjában. „Kalandjaimról”, akkor már több külföldi szereplés volt mögöttem, vidám történeteket mesélgettem a barátaimnak. Az egyik író barátom, aki a televízió ifjúsági osztályának volt a fődramaturgja, behívott a televízióhoz. (1959-ben már szerepeltem képernyőn, de mint zongorista). A műsort a nyári építőtáborokban dolgozó fiatalok kérésére állították össze. Kívánságműsor volt, élő adásban, sok adattal, névvel. A lámpalázamon az segített, hogy arra gondoltam: ha riporterként megbukom is, a zongoraszékre továbbra is visszaülhetek. Simán lement az adás. Ezután még három „fellépést” vállaltam a szórakoztató rovat adásaiban, majd már mint „vérbeli” riporter vághattam neki az akkor induló „Halló fiúk, halló lányok” című ifjúsági műsornak. Szinte ma is hihetetlen, hogy milyen nagy sikere lett a „Halló”-nak, nekem is a vártnál nagyobb népszerűséget hozott. Ebben a műsorban lépett kamerák elé először beatzenekar is, a Metró együttes „személyében”. Hát így lettem „tévés”, 1971-től, a zenei főosztály főmunkatársaként, itt is dolgozom. — És a film? — 1966 életem egyik legsikeresebb éve volt. Ekkor nyertem meg a budapesti Liszt—Bartók-verseny I. díját, kezdődött a „Halló”, és megkaptam az első filmszerepet, a Szevasz Verában. Később több alkalommal álltam a felvevőgép elé. Játszottam a Hamis Izabellában, az amerikai produkcióban készült Mesterekben, a Szemüvegesekban, A nagy kék jelzésben. Leghosszabb (és talán legnagyobb) szerepem természetesen a tizenöt részes tv-sorozatban, a Borsban volt. — Tervei? — Időközönként változatlanul vezetem a rádió „Ki nyer ma?” fejtörő játékát. Továbbá készülök egy tv-sorozatra, ami a XX. század zenéjéről szól, és most kezdtük a „Diótörő’’ című havonta jelentkező zenei fejtörőjátékot a televízióban. Ez azért érdekes számomra, mert ebben az egész ország játszhat. Szekeres Dénes Varga Hajdú István: Kompozíció Parancs János FANYAR SOROK Úgy élek itt befalazva Budán, mintha a hetedik emeleten, az Alésia mögött a sarkon szemközt a klinikával. Hétszámra nem látok embert. Csak a rokonok. Kicsi lányom röpdösve cikázik körülöttem. A feleségem fáradtan hallgat, önszántából senki sem keres. Mintha nem is e világon élnék. Közönyösen odébbálltak és elkerülnek, akiket ismerek. Csegő Zoltán MÁSNAPOS KURUCOK Sirass, Édesanyám, míg előtted járok. Lépteim topogják befogott betyárok. Futásom futtatják kengyelfutó vének, csak a szép istenem tudja, hová érek. Keresztem keresztben, kalangyám------számában, kenyereim futnak sosincs tarisznyába. „Beosztva is lassan, szórva is — semerre!” Ne vesd, Édesanyám órádat szememre. Maholnap már nem véd sem sötét, sem árok. Sirass, Édesanyám, míg előtted járok. Hajnal Gábor NOCTURNE Megint egy napnak vége van fáradt a szív és nyugtalan hol van a földön egy sarok ahol reám a csönd ragyog hol nyugalom kézen vezet s nem aggódás a szeretet. Felhőkkel zsúfolt esti ég kusza nappalom őrzi még majd egyhangú sötétbe vész s mindent takar a feledés. Fáradt a szív és nyugtalan egy napnak megint vége van. Lóránt János: Üvegfúvók 9 A békéscsabai példa Műveltebb szakmunkások lesznek A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola patinás intézmény. A gimnáziumot 1855-ben alapították Az 1964—1965-ös tanévtől kezdve nyomdaipari szakközépiskola is. A város jelentős nyomdaipari hagyományokkal rendelkezik, elegendő egyetlen nevet említeni emlékeztetőül: Tevan Andor. Az iskolának jól felszerelt tanműhelye van, szakoktatói a helybeli Kner Nyomda szakemberei közül kerülnek ki. Az iskolát elvégző nyomdaipari szakmunkások, technikusok eleve műveltebb szakemberek lesznek az ipariskolában végzetteknél, mert érettségi bizonyítványt is visznek magukkal. A békéscsabai iskola azonban gondoskodik arról, hogy diákjai a hasonló jellegű iskolákban négy év alatt megszerezhető műveltségnél is többet kapjanak útravalóul. Papp János, az iskola magyartanára mondja. — Ezek a gyerekek száz és száz oldalakat szedtek ki a gyakorlatokon. Szedni megtanultak, de a szövegnek nem látták másfajta hasznát a továbbiakban. A kiszedett szöveget az oktatók leosztályozták, majd a betűket visszaosztották a betűszekrénybe. Egyszer felbukkant az ötlet: készítsenek a gyerekek évente vizsgamunkaként könyvet. Először azt a megoldást választottuk, hogy több tanulóval szedettük ugyanazt a szöveget, s akinél a legkevesebb hibát találtuk, annak az oldala bekerült a könyvbe, így, oldalanként állt össze a kötet, csak a tanulók és mi tudtuk, melyik oldal kinek a keze munkája. Az első könyv, amelyet a gyerekek készítettek, Dutka Ákos A Holnaptól Remetéig című válogatott verseskönyve volt. Általában ötszáz példányban készítjük el egy-egy kiadványunkat, s ezek többsége nem kerül könyvesboltba. Kapnak belőlük a közreműködő diákok, a testvériskolák és cserepartnereink. Kéziratos vagy ritka művek Ez volt tehát a kezdet, az iskola azonban nem maradt meg az ismertebb művek újraszedésénél. Hamarosan újabb ötlet született, amelyről Papp János ezt mondja: — Sorozatszerű munkát akartunk csinálni, s elkezdtük a Bibliotheca Bekesiensis köteteit összeállítani. Egyes városokra, helységekre vonatkozó, eddig kéziratban elfekvő, vagy csak nagyon régen kiadott, kevés példányban fennmaradt írásokat igyekeztünk felkutatni, s „békési könyvtárunkban” megjelentetni. Gyuláról, Békéscsabáról szólt a sorozat első két kötete, de adtak ki részleteket Haán Lajos kéziratban fennmaradt naplójából, írásokat a régi Mezőberényről, visszaemlékezést Justh Zsigmond parasztszínházára. Most készül a tizedik kötet, egy 1818-ban írt Füzesgyarmati Krónika. A békéscsabai iskola nevéhez fűződik a Tankönyvkiadó Vállalat breviárium sorozata is. Harsinyi Zoltán, a Tankönyvkiadó főszerkesztője mondja: — Közös vállalkozásaink ezek az írói breviáriumok, amelyekbe már nemcsak a diákok kézügyessége „épült bele”, mert anyaggyűjtő munkát is végeztek. A Csokonaibreviáriumnak már a második kiadása is elfogyott, a Fazekas sem kapható már. Nyomdában van a Kölcsey, készül a Kazinczy és a Bessenyei. E bolti forgalomba is kerülő kötetek nyomásának és kötésének minőségét a gyomai Kner Nyomda szavatolja, mert a tanműhelyben való szedés után ott kapnak végső formát. Gyomán készülnek az iskola könyvforgalomba nem kerülő köteteinek kötései is. Butéliák, szőttesek Petőcz Károly, a gyomai nyomda vezetője mondja. — Munkánk öt hivatásos kiadóra épül, hatodik ágaként említhetem a tanácsi és az iskolai kiadványokat. Ide tartozik a békéscsabai szakközépiskolával közös munkánk is. Nyomdánknak ez természetesen anyagilag nem kifizetődő, de nem is ezt nézzük. Fontos, amit ezek a fiatalok csinálnak kultúrtörténetileg is, de azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az utánpótlásunkról, szakmánk folytatóiról van szó. Lapunk is hírül adta már, hogy a békéscsabai diákok nemrég újabb, szintén árusításra kerülő vállalkozásba kezdtek. Tizenkét miniatűr kötetben közreadják a megye tárgyi néprajzi emlékeit. A Butéliák című kötet már elkészült, hamarosan várható a Szőttesek, majd a Bútorok, a Hímzések, a Cserépedények és így tovább. Gecsei Lajos, a tanműhely egyik szakoktatója mondja: — Az ötlet tőlem származik, a szedés a tanműhelyben megoldható, a többi munka, a korábbiakhoz hasonlóan a Kner Nyomdával való együttműködés keretében készül, így a diákok a népművészettel, mint témával is találkoznak, s ez feltétlenül hatással van rájuk. Minden kötetbe belekerül valami a Néprajzi Múzeum Békés megyére vonatkozó gyűjteményéből, a helyi múzeumok anyagából és esetenként magántulajdonból is. Beratin Ambrus készíti a fotókat, Zahorán Mária a tipográfus, én válogatom az anyagot. Papp János pedig a tematikai összeállító. Irodalmi nyomozás A búcsúzáskor egy füzetet nyomnak a kezembe. A címe: „Ez a mi munkánk.” Papp János mondja. — A tartalma önmagáról beszél. Annyit tennék hozzá, hogy ezen a tipografizálástól a szedésig, a címlaptervezéstől a nyomásig mindent a diákok csináltak. A füzetben az iskola KISZ Érdeklődési Körének (másik nevén Kner Imre Tudományos Diáktársaság) dolgozatai olvashatók. Gellényi Valéria és Vandlik Ilona Arany János geszti tartózkodásáról írt. Fischer Edit Gyóni Géza szarvasi és békéscsabai diákévei után nyomozott, Benedek Zsuzsa és Supala Ágnes Móricz Zsigmond 1927 február—márciusi Békés megyei előadói körútjáról igyekezett megtudni valami újat, eddig kevésbé ismertet. S így sorolhatnám tovább. A fentiek egyértelműen igazolják, hogy a békéscsabai diákok valóban jó műveltségi alappal hagyják el a Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolát. Belekóstolnak az irodalomtörténeti kutatómunkába, megismerkednek a művek közötti válogatás mikéntjével, szorosabb kapcsolatba kerülnek megyéjük néprajzi kincseivel. Műveltebb, s bizonyára a művelődés iránt továbbra is érdeklődő szakemberek lesznek. Szeretnénk remélni, hogy saját ismereteik bővítésén kívül társaik érdeklődésének felkeltésére is lesz majd kedvük, idejük, energiájuk azokon a munkahelyeken, amelyekre az iskola befejezése után kerülnek. Mátyás István