Népszava, 1974. szeptember (102. évfolyam, 204–228. sz.)

1974-09-01 / 204. szám

1174. «september 1. Szovjet segítséggel ifjjátszn­letik is Az öt kiemelt gépipari ötéves tervet Tisztázot­­vállalat egyike a Magyar tak-e a Magyar Hajó- és Hajó- és Darugyár. Sorsa- Darugyár kérdései p­er­­rói évek óta vitatkoznak, ről érdeklődünk a gyár Az idő azonban sürget, el vezérigazgatójától. Szép kell készíteni az ötödik Jánostól. A kazán marad! — Az eredeti elképze­lések módosultak — tájé­koztat a vezérigazgató. — Az illetékes állami szer­vekkel egyetértésben a kazángyártást megtartja a vállalat. Számításaink sze­rint minimálisan évi 200 millió forintos rendelés­­állomány szükséges ahhoz, hogy ne legyen vesztesé­ges a gyártás. A nehézipar, a külkereskedelem ezért segítséget ígért a kapaci­tás kitöltéséhez. 1974— 1975-re 300—350 millió fo­rint értékű rendelésünk v­an már. A piaci­ helyzet azt ígéri, hogy 1978-ig az alapterhelés folyamatosan biztosítható, ezt követően pedig, a bükkábrányi erő­mű építésének megkezdő­— A hajógyártás jövője hogyan alakul? — Az utolsó tengerjáró hajó, amelyet gyártottunk, a napokban hagyta el a gyárat. Ez a termékünk ugyanis az állami támo­gatás ellenére is vesztesé­ges volt. És túlságosan munkaigényes: egy hajó­ban annyi munkaóra van, amennyivel majdnem há­rom 100 tonnás úszódarut építhetünk, nyereségesen. — A folyami hajógyár­tás is csökken? — Nem, de a jelenlegi termelési módszerekkel, technológiával aligha biz­tosítható a gyártás gazda­ságossága. Ezért, mint mindig, amikor nehéz helyzetbe kerülünk, a Szovjetunióhoz fordultunk segítségért. Az általuk ígért támogatás nélkül — amiben különben köz­séves rendelésállomá­nyunk ennek többszörösé­re emelkedik. *— Megváltozott talán a helyzet? Eddig ugyanis külföldi partnereink ol­csóbban adták a kazánt, mint amennyiért mi elő­állítottuk. — Nem, de az árverseny nem minden. A hazai ki­vitelezőt könnyebb kezel­ni, ezt igazolják a tapasz­talatok? S ez is pénz, még­hozzá nem is kevés. Rá­adásul a hazai erőművek­hez szükség van rugalmas kazánjavító bázisra is, amely az elhasználódott kazánokat újjáépíti. Ezt pedig nem lehet külföldi vállalatra bízni, Lányszinten már meg­egyeztek — elképzelhetet­len lenne a hajó- és daru­gyártás teljes technológiai rekonstrukciója.­­ A rekonstrukció elő­készítése már megkezdő­dött. Jelenleg technológus csoportunk tanulmányoz­za Lening­rádban a hajó­gyártást. Ezenkívül továb­bi három üzemet is meg­néznek. Következő lépés­ként szeptemberben szov­jet szakemberek érkeznek hozzánk és megvizsgálják, hogy termelési tevékeny­ségünk műszaki színvona­lát milyen szervezési mód­szerekkel és technológiai eljárásokkal lehetne nö­velni, ígéretet kaptunk arra is, hogy a szovjet és magyar szakértők által megtervezendő rekonst­rukcióhoz hajóipari gyár­tóberendezéseket vásárol­hatunk. Jött a szervezetünk­ ma­rad. Sőt, ha megkapjuk a hitelt, fejleszteni is fog­­juk, már 1975-től. Alap­vető célunk a MAHART és a többi belföldi hajó­zási vállalat igényeinek kielégítése. A kapacitás fennmaradó részét export­ra hasznosítjuk. A füredi gyárunkban kitűnő, lelkes műszaki és munkásgárda van, s nagyon mostoha körülmények között dol­goznak. Ennek ellenére rugalmasan alkalmazkod­tak a piaci igényekhez. A csatát ők nyerték meg, ők bizonyították be, hogy életképesek. Sporthajó­­típusaik korszerűek és gazdaságosan gyárthatók. Ebből nagyon gyorsan há­romszorosára kell emelni a tőkés exportot, ami nem kis pénz, legalább évi másfél millió dollár. — A változás hogyan hat a vállalat dolgozóira? —­ Az az érzésem, meg­nőtt a munkások bizalma, hiszen egyre világosabban látják, hogy 1974 a fordu­lat éve vállalatunknál. Az 1969 óta évről évre csök­kenő árbevétel és nyere­ség után mindenkit lelke­sít az, hogy 1974 első felé­ben 23 százalékkal nőtt az árbevételünk az előző év hasonló időszakához ké­pest, nyereségünk pedig fél év alatt túlszárnyalta a múlt évi összeget. A ta­valyi 38 helyett az idén — Végül is, hogyan vál­tozik a vállalat gyárt­mány összetétele ? — Tengeri hajót nem gyártunk. Motorkerékpár­­oldalkocsit sem, mert Cse­pelen megszűnik a motor­kerékpár-gyártás. A pilla­natnyilag ott dolgozó mun­kásokat más, hasonló munkára csoportosítjuk át. A konténer gyártást felfut­tatjuk, mert gazdaságosan gyártható és egyre nő a kereslet iránta. A lényeg: vadonatúj termékünk a közeljövőben nem lesz, de a veszteséges termékek termelésének leállításával és a gazdaságosabb gyárt­mányok részarányának növelésével javítjuk ter­mékszerkezetünket legalább 70—80 millió fo­rint nyereségre számí­tunk, ami a mi nagyság­rendünkben szerény ered­mény ugyan, mégis a for­dulat biztos jele. Ez a ja­vuló tendencia 1975-ben és az V. ötéves tervidő­szakban tovább erősödik, hiszen a nagy kereslet ter­mékeink iránt lehetővé teszi, hogy évente 7-8 százalékkal növeljük ár­bevételünket és fajlagosan csökkenthető lesz a ter­melés támogatása. — Ez a jövő, de mi van ma? Korszerű hajógyártás Daru: a világ élvonalában — A műszaki segítség­­nyújtás mellett alapvetően fontos, hogy a Szovjetunió a következő években is stabil piacot biztosít szá­munkra. Az ötödik ötéves tervidőszakra például 45 folyami hajót kértek. Ez­zel a baráti gesztussal na­gyon korán lehetőséget nyújtottak a legnagyobb vevő igényeinek egyezte­tésére. Ezért készíthettük el a gépiparban az elsők között a vállalat V. ötéves tervét. — Ez a gyorsaság meg­lepő. Mi a magyarázata? — A közös érdek: a Szovjetunióban rendkívül nagy az igény, mi viszont gazdaságosan akarunk ter­melni. Előbb a technoló­giát kell korszerűsíteni, azután lehet a növekvő igényeket kielégíteni. A technológiai rekonstruk­ció nemcsak a folyami ha­jógyártásra, hanem az úszó- és portáldarugyár­tásra is kiterjed. Erre is van elvi megállapodás. Az öttonnás portáldarut ipari kooperációban készítjük. Az új típus közös kifej­lesztése után mi szakoso­­dunk a gyártásra. A Szov­jetunió ugyanakkor lehe­tőséget teremt számunkra, hogy mi legyünk a világ legnagyobb úszódarugyár­tó vállalata, hiszen öt év alatt legalább 75 külön­böző típusú daru vásár­lására vállal kötelezettsé­get. A fürediek csatát nyertek — Mi lesz a sorsa a ba­latonfüredi gyárnak? — Véglegesen rendező- A fordulat biztos jelei NÉPSZAVA Lezárult a bizonytalanság időszaka, megnyugtató a gyár jövője .­ Már az idén stabili­zálódott a munkásgár­dánk, sőt, a létszám, mely 1962 óta folyamatosan csökkent, most 3,1 száza­lékkal nőtt. A bizonyta­lanság megszűnése pozi­tív változást hozott. Most komoly intézkedéseket kell tennünk a munkakö­rülmények javítására, a szociális létesítmények fejlesztésére. Új, korszerű munkásszállás is kell, amelynek építését hama­rosan megkezdjük. A két-három éves bi­zonytalan időszak lezá­rult. Eldőlt a hajógyár sorsa. Már a biztonság termelés- és eredmény­­növekedést hozott. A Szovjetunió segítsége pe­dig biztosítja a hajógyár­tás és a hajógyári dolgo­zók jövőjét Pusztai Ferenc A pártkongresszus tiszteletére A Közép-dunántúli Szénbányák padragi üzemében kettőzött erővel halad a ter­melés, de a bányászok nehéz munkájuk után a kongresszus tiszteletére vállalt társadalmi munkában is élen járnak. Képünkön a József Attila tmk-brigád, amely már 175 százalékkal túlteljesítette vállalását (M­TI Fotó :Rózsás Sándor felvételei 3 H­azánk ásványi kincsekben — bár sokan az ellenkezőjét hangoztat­ják — nem tartozik a szegény or­­szágok közé. Igaz, nincsenek gazdag előfordulásaink, szerény mértékben, a lakossághoz és az ország területéhez vi­szonyítva többféle ásványi és nyers­­anyagot termelünk. Igaz, geológiai kö­rülményeink általában mostohák, ne­hezek. Ezért a bányászati termékek gaz­daságos felszínre hozatala körültekintő munkát igényel. Azt hiszem, ez a küz­delem, az egymásrautaltság alakítot­ta ki a bányászok kollektív szellemét együttérzését, egységét, s ötvözte mun­­kásöntudatukat olyanná, amelyről e múltban és a jelenben is csakk az elisme­rés hangján szólhatunk. A bányászat a felszabadulást követő évektől göröngyös és nehéz utat tett meg napjainkig. Az iparosítás éveiben amikor szinte kizárólagosan a szén volt az egyedüli energiahordozó és a szén­­termelés mennyiségétől függött az ipar, a közlekedés fejlődése, igen nagy, szin­te erőnket meghaladó feladatok és fele­lősség hárult a szénbányászatra. A népgazdaság energiaszerkezetének átalakítása, illetve korszerűsítése — jól­lehet ellentétes előjellel — ismét bo­nyolult, a dolgozók ezreit érintő prob­lémák megoldása elé állította a bányá­szatot. A párt- és kormányhatározat se­gítségével messzemenő emberséggel ezt is sikerült megoldani. A tőkésvilágban a legutóbbi időszak­ban kiéleződött energiaválság gyakran foglalkoztatta hazánk közvéleményét. A nyersolajárak alakulása, az energia­­korlátozások és a nagyarányú infláció mindinkább az energiagazdálkodásra, az energiaellátásra irányították a figyel­met. A tőkés világgazdaságban lezajló olajválság a hazai energiaellátás­ban fennakadást nem okozott, ellátásunk biztonságát nem zavarta­ meg. A nép­gazdaság energiaellátása több évre meg­felelő, kiegyensúlyozott. Energiapoliti­kánkat alapvetően — tapasztalataink alapján — a távlatban sem szükséges módosítani, de fokozottabb figyelmet kell fordítani a hazai gazdaságos lelő­helyek kiaknázására. Nyilvánvaló, hogy a bányászat azok közé az iparágak közé tartozik, ame­lyekben egyik évről a másikra nem le­het látványos eredményeket elérni. Eb­ből következik, hogy a bányászatban végrehajtott koncentráció, a termelés, szállítás gépesítése, az új technológiák, a rétegek kutatásának, a szénhidrogé­nek (kőolaj, földgáz) termelésének kor­szerű módszerei több évtized szisztema­tikus, előrelátó munkáját igényli. En­nek eredményeként a nehéz fizikai munkát mindinkább a gépi berendezé­sek veszik át, s teszik könnyebbé, biz­tonságosabbá és termelékenyebbé a bá­­nyászok munkáját. A mögöttünk levő fél évtizedben a hazai bányászat — a közismert és sokszor említett mérséklési törekvé­sek közepette — jelentősen fejlődött. Jól jellemzik ezt azok a tények, hogy a szénfejtés munkahelyi gépesítése gyors ütemben bővült: a jövesztésnél 42 szá­zalékos, a rakodásnál 66, a szállításnál 90 százalékos a gépesítési arány. A kor­szerűsítés eredményeit tükrözi az is, hogy erőteljesen előrehaladt a munka­helykoncentráció: az egy aknára jutó napi termelés 1973-ig, tíz esztendő alatt 750 tonnáról 1170 tonnára nőtt. S vég­eredményben a szénbányászat mind­máig nagy szerepét összefoglalóan ér­zékelteti az a szám, hogy idei tervünk 27 millió tonna szén felszínre hozásával számol. Ugyanakkor ez évi tervelő­irányzatunk szerint 2 millió tonna ola­jat és 5,2 milliárd köbméter gázt fo­gunk termelni.. Az energiaszükséglet ki­elégítésére a hazai termelésen túl jelen­tős mennyiségű energiahordozó import­jával is számolunk. Kőolajimportunk a Szovjetunióból 5,7 millió tonna, továbbá 600 000 tonna kőolajterméket hozunk be. Energiaszükségletünknek azonban mintegy 56 százalékát hazai forrásból fedezzük. S­zakmai körökben gyakran vitatott volt a bányászat jövője. Ez érthető is, hi­szen minden, szakmáját szerető dol­gozót érdekel az iparág sorsa. Ez a vita lényegét tekintve befejeződött. A nem­zetközi és hazai prognózisok arra fi­gyelmeztetnek­, hogy a rendelkezésünk­re álló energiahordozókkal és alapanya­gokkal sokkal körültekintőbben és elő­­relátóbban kell gazdálkodnunk, mint ezt korábban tettük. A bányászat ezért is méltán érdemel a korábbinál nagyobb társadalmi fi­gyelmet és támogatást, amit voltakép­pen nem is az energiaválság tűzött na­pirendre, az csupán nyomatékosan rá­irányította a figyelmet. Különösen fon­tos — jobbára távlati értelemben — a további gyors és hatékony műszaki fej­lesztés, gépesítés, továbbá a folyama­tos munkaerő-utánpótlás, a bányász­létszám fiatalítása. Aligha kétséges ugyanis, hogy az a társadalmi hatás, amely a gazdaságtalan bányák koráb­bi leállításából következett, az utánpót­lás, a bányász szakma iránti érdeklődés csökkenésében, a létszám apadásában ma is tükröződik. A­m a perspektívát, a távlatokat il­leti: a széntermelést a 80-as évekre már több mint 40 millió tonnára kell növelni. A szénbányászatban ezért is a meglevő kapacitások ésszerű kihaszná­lására további új, koncentrált, nagy tel­jesítményű — elsősorban külfejtésű­­­­bányák feltárására és előkészítésére kell a figyelmet fordítani. Jelenleg több szénbázisú erőmű telepítésének vizsgá­lata van folyamatban. Ezek közül is ki­emelkedik a bükkábrányi külfejtésre te­lepítendő, mintegy 2000 megawattos tel­jesítményű erőmű. A távlatok tehát tisztázódtak. Jelen­leg viszont komoly munkaerőgondjaink vannak, különösen a szénbányászatnál. Elsősorban a fiatalok körében kívána­tos a bányászszakmát újra vonzóvá ten­ni, mert az átlagéletkor jelenleg évente kettővel növekszik a bányaiparban. Ezért az anyagi és erkölcsi megbecsü­lést a munkahelyi és a szociális körül­ményeket kell olyanná tenni, amely vonzza a fiatalokat. Ehhez ad nagy se­gítséget a kormány határozata, amely a szénbányászat helyzetével és távlati munkaerő-ellátásával foglalkozik. Az ötödik ötéves tervben előirányzott 10 ezer bányászlakás, a bérszínvonal növe­lése, a hűségjutalom ösztönzőbbé tétele stb. újabb lehetőségeket biztosít a bá­nyamunka további megbecsülésére.­ L­ehetőségeink és feladataink ismét ■nőttek. Bányászaink részesei an­­­­nak az alkotómunkának, amely pártunk XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 39. évfordulója tisz­teletére kibontakozott. Bizton számít­hatunk arra — ismerve bányászaink helytállását —, hogy eredményeink méltóan szimbolizálják a bányászok tenniakarását, osztályhovatartozását. A magyar bányaipar dolgozói, elért eredményeik alapján, ma büszkén ün­nepelhetnek. Szakszervezetünk központi vezetősége és elnöksége nevében kö­szöntöm a magyar bányászokat: kívá­nok mindannyiuknak sok sikert, jó egészséget és bányász JÓ SZEREN­CSÉT! J® szerencsét bányászok! írta: Simon Antal, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkáraA­z akna- és fúrótornyokon ma ünne­pi zászlókat lenget a szél, a tárna­ mélyén pihennek a gépek, elcsitul a munka zaja is. Csak az olaj surrogá­sa emlékeztet tennivalóinkra, a „bólo­gató” himbás kutak vezetékein,­­ egész társadalmunk őszinte megbecsü­léssel köszönti mindazokat, akik a dol­gos hétköznapokon, az elemekkel küzd­ve, felszínre hozzák földünk ásvány­kincseit. Csaknem negyedszázada, hogy a pár és a kormány minden év szeptemberé­nek első vasárnapját a bányászok nap­jává nyilvánította, „a bányászat orszá­gos jelentőségének elismeréseképp ő annak emlékére, hogy 1919-ben, szep­tember 6-án dördült el a csendőrsortű a tatabányai bányászokra”. Azon a na­pon 11 bányásztársunk életét oltotta , a gyilkos sortűz. Az elnyomás és terre sötét évtizedei a bányászok legjobbjai­tól is sok áldozatot követelt. Rájuk , a többiekre emlékezve, meghajtjuk mi a munkásmozgalom vörös zászlaja mindazok előtt, akik bátorságban, hő­si­ességben példát mutattak az utókő számára. A XXIV. bányásznapon a magyar bá­nyászt ünnepli az ország, mindazokat akik a felszabadulás első percétől — sokszor igen mostoha körülmények kö­zött — indultak csatába, s mindig a cselekvő ten­niakarók első soraiban küz­döttek a közjóért, az ország, a nagyobb közösség javára. A bányászok az első széncsaták óta helytállásukkal, áldozat­­vállalásukkal bizonyították osztály­hovatartozásukat, hűségüket a párthoz a szocialista építéshez.

Next