Népszava, 1974. november (102. évfolyam, 256–280. sz.)
1974-11-24 / 275. szám
1974. november 24. ek harmatányhatározat nyomán Hogyan sikerült stabilizálni a zöldség-gyümölcs árakat? Nálunk köztudottan olcsó a kenyér. És most még a kenyérnél is olcsóbb az alma. A ZÖLDÉRT üzleteiben hatalmas halmokban áll és kilóját mindössze 3 forint 20 fillérért árusítják. S miközben világszerte dúl az infláció, mi nem panaszkodhatunk sok más gyümölcs és zöldség árára sem, holott ezek a termékek a szabad árformába tartoznak. És — az is köztudott — az utódb egy márciusi kormányhatározatnak — válaszolja Rostás Jenő, a ZÖLDÉRT közgazdasági igazgatóhelyettese. — Ezt a határozatot, amely 1974- re 250 millió forintos árkockázati alap kiegészítést biztosított a lakosság zöldség-gyümölcs ellátásának javítására, sok minden előzte meg. Például egy korábbi kormányhatározat, amely a termelés növeléséről intézkedett. Csakhogy — mint a ZÖLDÉRT-nél elmondják , a fokozott termelés sem biztosította a lakosság megfelelő ellátását. A zöldségért és a gyümölcsért ugyanis hárman versengenek: az exportáló vállalatok, a konzervgyárak és a belkereskedelem. Ez utóbbi számos tekintetben hátrányos helyzetben van. Bár régebben is kapott többféle támogatást — például a fuvarozáshoz, a téli tároláshoz, és egyéb célokra —, nem volt versenytársa a felvásárlásban sem az iparnak, sem a külkeresket— Hogyan gazdálkodnak a 40 millióval? — Természetesen nagyon meggondoljuk, mely cikkek árát hogyan, mikor csökkentsük ebből a keretből — mondja Rostás Jenő. — Elsődleges szempont, hogy legyen elegendő abból a cikkből, amit olcsóbban kívánunk adni. — Minél olcsóbban? — Néha még a felvásárlási árnál is, hiszen a cél az, hogy miközben a lakosságot olcsó termékei években, elsősorban a termelés elmaradottsága miatt, minden mást meghaladó ütemben emelkedtek a zöldség-gyümölcs árak, sok gondot és boszszúságot okozva a lakosságnak és a kormánynak, hiszen akadályozták életszínvonal-emelési terveink valóra váltását. Éppen ezért öröm most arról faggatni a ZÖLDÉRT vezetőit: minek köszönhető ez a szolid árpolitika?delemnek. A feldolgozóipar jól tudja hasznosítani a kombájnnal aratott zöldborsót, zöldbabot, paradicsomot — a belkereskedelem nem. (Közvetlen fogyasztásra csak a kézzel szedett áru alkalmas.) Az export pedig már csak azért is versenyképes, mert a világpiaci árak alakulása mind kifizetődőbbé teszi nemcsak a nyers áru, hanem a feldolgozott, konzervált zöldség és gyümölcs kivitelét is. — Olyannyira — jegyzi meg Erdős István, a ZÖLDÉRT gazdasági tanácsadója —, hogy ha a külkereskedelmi vállalatnak megtiltanák mondjuk a primőr zöldpaprika kivitelét, félő, hogy az magától is kigurulna a határon. Ilyen és hasonló okok eredményezték a márciusi kormányhatározatot, a 250 milliós támogatást. Ebből az összegből részesültek a MÉK-ek is, a ZÖLDÉRT-nek pedig 40 millió jutott,kel látjuk el, ne vegyük el a termelők kedvét sem. Hiszen mit sem érnénk az alacsony árral , áru nélkül. A zöldborsót például hatforintos, úgynevezett garantált áron vettük át a termelőktől, a saját boltjainkban 6,60-ért kínáltuk. A paradicsomot 2,30- ért vettük, 2,80-ért árusítottuk, de a nagybani vevőknek, például a Közértnek, 18 százalék árengedményt nyújtottunk, tehát végül is kevesebbért adtuk, mint vettük. Hasonlóan jártunk el több más, tréfásan „politikai növénynek” nevezett cikkünkkel is, vagyis ott igyekeztünk leszorítani az árakat, ahol azok érzékenyen érintik a lakosságot, a közhangulatot. Ennek az árpolitikának köszönhető, hogy az idén az év első tíz hónapjában a ZÖLDÉRT-nél alig egykét cikk ára emelkedett, számos másé valamelyest csökkent, s végül is a burgonya, a zöldség és a gyümölcs együttes árindexe 99,41 százalék volt, tehát alacsonyabb a múlt évinél. A ZÖLDÉRT féken tar— Igen, ez a dolog hátulütője — jegyzi meg Rostás Jenő. — Szükségünk lenne fejlesztési alapra, és bért is kell emelnünk. Nálunk a boltiakon kívül 2000 fizikai munkás dolgozik, s ők nem kaptak a többi fizikaiakkal együtt preferált béremelést, éppen amiért szövetkezeti vállalat vagyunk. Hogy megtarthassuk dolgozóinkat, s természetesen szociális okokból is, májusban mindenkinek, akinek a bére 2200 forint, alatt volt, 200 forint emelést adtunk. De most már további lehetőségeink úgyszólván nincsenek. — A mintegy 40 millió forint kockázati alap kiegészítést természetesen nem a nyereség növelésére kapjuk — teszi hozzá Erdős István. — S mivel forintjaink nincsenek megjelölve, melyiket kaptuk, melyiket termeltük ki magunk, amíg a támogatást igénybe vesszük, nyereségünk a tervezett szintet nem haladhatja meg. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy sem fejlesztésre, üzletnyitásra, sem béremelésre nem jut annyi, amennyire szükség lenne. Kétségtelen, hogy a vállalati gazdálkodás szempontjából visszás helyzetet teremtett a 40 milliós támogatás, de ahhoz sem fér kétség, hogy a lakosság a körülményekhez képest olcsón juthatott az idén a vitamindús, egészséges zöldséghez, gyümölcshöz, tett árai természetesen a szabadpiaci helyzetet is befolyásolták. Az őstermelők kevesebb árut hoztak ugyan a fővárosba, de az azelőtt nem ritka csillagászati árakat hiába is írták volna ki termékeikre. Az árak az idén annak ellenére is elviselhetők voltak, hogy néhány cikkből rosszabb volt a termés, mint tavaly. Van azonban ennek a gazdálkodásnak egy másik, vállalati oldala is. A ZÖLDÉRT is nyereségérdekeltségi rendszerben működik, tehát minél nagyobb bevételre törekszik. S ha netán valaki kifogásolná, hogy azt a 40, illetve 250 milliót is valahol megfizettük, hiszen a költségvetésből vettük el, annak eláruljuk a szakemberek előtt közismert tényt: a világ valamennyi fejlett országában valamilyen formában — adókedvezménnyel, termelői szubvencióval, szállítási preferenciával — támogatja az állam a zöldséggyümölcs termelést. Csak nálunk ez a támogatás életszínvonalpolitikai meggondolásokból nagyobb mértékű, mint a tőkésországokban. Gál Zsuzsa Magától is kigurulna a határán -1 forintok nincsenek megjelölve Politikai növények *® nyolcat. Kis fakofferekben vitték magukkal az ebédet. A gyerekek a gyári sziréna sivítására ébredtek, az éjszakai műszak jelzésével feküdtek. A gyár ebben a tömör szegletben, ahol ■— figyeld, ülsz a széken, s megrezeg alattad a padló, dolgozik a hídgyárban, a kovácsolóban vagy a szereldében az óriásgép, a szívverése idáig hallik — a gyár, mondom, mindig és ma is megfogható, eleven, velünk élő valóság. Együtt van az élettel. Nem kell elmenni, hogy megnézzük. Itt van. Itt robog és mozog és morajlik. Itt. A kapu átnyílik belé. Pályaválasztási kiállítás látható a lakásoktól pár lépésre. A Ganz-MÁVAG állíttatta össze, szinte tökéletes keresztmetszetet adva mindabból, ami a hatalmas üzemben készül Toborzás nélkül is jönnek ide mindennap gyerekek. Kolóniások, azok meghívják a környékbelieket A kiálítás itt nem szokatlan, hanem természetes kén hozzátartozik a kolóniához. Akár a nyugdíjasklub, amely minden délután megtelik, pedig semmiféle toborzást nem folytat az elnöke. Vagy a KISZ pinceklubja, amely készített ugyan szép, vidám színű plakátokat, de nélkülük is megtelnek a termei. S a kolóniába nyíló ajtait 10 óra után bezárják, nehogy felverjék a hazafelé iparkodók a már aludni tértek nyugalmát Éppen a kopogtatásom előtt érkezett haza Bajtai István. Elrakosgatja a munkásőr egyenruháját, bizalmatlan szótlansága lassan oldódik. 1966 óta már nyugdíjas. Évtizedeket dolgozott előtte a gyárban, utoljára mint tanműhelyvezető. A finom arcú, ősz asszony, Bajtainé itt, a kolóniában töltötte gyermekéveit is. Az édesapja a MÁVAG gyalusa volt, amíg a nagyon korai halál ki nem vette kezéből a szerszámot . Elmenni innét? Az idős Bajtai arcán elutasító töprengés. — Nézdevek, régen volt és elköltözött személyek, arcok a múltból és a tegnapból. A híres MÁVAG-os dinasztiák, a Rugábelek, Sörösök, Dobosok, Paveszkák. A piciny erkélyből alakított konyhában — ezekkel az apró alakítgatásokkal lettek „félkomfortosak” a lakások, — a gáztűzhelyen fortyogni kezd a leves. A munkásőr beleszimatol a húsillatú gőzbe. Elköszönök. Demeter Bélát nem lehet megzavarni, az ablakrámát festi kívülről, füléig húzott micisapkájában. A MÁVAG idősödő lakatosa a fiát is bevitte maga mellé a gyárba, ahogyan itt apák százai megtette ezt a felszabadt... az igazság az, hogy úgy az ötvenes évek végétől már könnyebb volt a családom élete. Egy gyereket neveltünk, repülőmérnök lett. Családot alapított, elköltözött. Az életünk csöndes és kiegyensúlyozott. A lakást — idős emberek vagyunk, sok nekünk nem kell — rendbetettük, kicsit komfortosítottuk is, ami elengedhetetlenül kell a kényelemhez. Ami jó nekem: a bajtársak, a közös foglalkozások. A feleségemnek meg — fejbólintás — itt a kolónia. A magunk fajtájabéliek, akikkel együtt küszködtünk és együtt is öregedtünk meg a dúlás utáni esztendőkben. Aztán a fia elment a gyárból. Vajon meddig fáj ez az olyan szívnek, amelyik egy munkahelyet, egy gyárat szeretett hűséggel világéletében ? Huszonnégy éve kolóniabeli Dobos Jenő öntő és családja. Az öntőt nem találom otthon, Dobosné azonban ebéddel várja. Kedves dicsekvéssel mutatja a patyolattiszta lakást, „olyanok mind itt a gyáriak, hogy a parketteken enni lehet, vakít minden, ez a tisztaság a hagyománya a kolóniának” súg Joóné, nem kell mondania, híresek erről kerületszerte a kolóniások. Most könnyes a szeme Dobosnénak. A két nagyfia közül az egyik válni készül, sajnos. S lehet-e anyának nagyobb gondja, mint a gyerekei, bajlódásai? Két szép szál fiatalember, villanyszerelő mind a kettő, a mozdonyszereldében. A kisebb huszonhat, a nagyobb meg huszonnyolc éves. A kolónia múltbeli, életéről semmit sem tudnak, őszintén szólva, nem is érdekli őket különösképpen. A kultúrházba szívesen eljárnak, mert igen nívósak az előadások. A könyvtár meg — főleg a műszaki részlege — igazán párját ritkító. S a fiatalok a kultúrházat is, a könyvtárat is a kolóniás élet természetes, kellemes velejáróinak veszik. Huszonéves fiatalokat, minek is tagadjuk, kevéssé érdekes, hogy a ragyogó kultúrház bársonyfüggönyei előtt valamikor tőkések tartottak kortesbeszédeket. Vagy az, hogy a Maros a szakmája Katona Lipótnak, javakorabeli, jó kiállású férfi. 62- ben baleset érte, leszázalékolták. Dolgozgat most is, de inkább a kolónia belső munkáiban segít, nehezebbet nem lehet. A Katona család három gyereket adott az utóbbi években a Ganz-MÁVAG-nak. Minden gyerekük az apa üzemét választotta. Tervosztályon, kohászatban, ellenőrzésnél dolgozik a kolónia udvarán, ahol most — ügyes ötlet — a kocsik rendszámával megjelölt sávok jelzik, hol parkírozik éjjelente az öntők, marósok, könyvelők és kalkulátorok gépkocsija — harmincöt, negyven éve ott állt az apjuk vagy a nagyapjuk és várta, behívják-e munkára. Ha tovább nem is, de legalább egy hétre, kettőre — pénzt hozna az is... Dobosné fiai már keresnek, az egyik itthon is lakik, a fizetést hazaadja. Anyagi gondokkal nem küszködik a család. A bajaik átváltódtak, idomultak az új generációkhoz. — Lelkiek a gondjaim — töpreng Dobosné —, az, hogyan segítsek egyengetni a fiaim családi életét? Mit tanácsoljak? Hogyan legyek az ügyükben megértő is, okos is? Elment az idő, másként élnek, meg gondolkoznak, mint a magunkkorúak, három lány, sőt a vejek közül is van gyárbeli. — Nem tudok én magunkról mesélni — szabódik Katonáné, aki mellesleg a kolónia kapuzója is, reszortja a tömérdek villany, a kapumonstrumok, a csengők labirintusa, a 24 lépcsőház rendje. — Ha az ember dolgozik, elmennek úgy az évek, hogy észre sem veszi. Ezt a lakást is, ugye, lassan felszerelgettük, fürdőszobával, a bútort is kicseréltük. — A lányok meg milyen jól jártak a gyárral. A legkisebb lányom itt, a kolónián kapott lakást A másik fenn az Óhegyen, a gyár társasháztelepén. A A sötét színű, fényes kombinált szekrény tetején már a karácsonyi játékok dobozai. A három unokának vette Katona Lipót. Sírni tudó hajasbabát, távirányításos holdrakétát, meg „igazi”, cseh import kisvarrógépet. Csendben összeadom az értéküket, alig kevesebb ezer forintnál. Katonáné közben a rokonságot sorolja. Bátyái megint csak gyáriak. A vők meg, mind a három, a gyár segédletével szerezték meg a diplomájukat. „Igaz, derék, eszes fiúk, de azért, ami igaz, arról nem kell hallgatni, a gyár is segített nekik." Elbeszélgetek aztán Udvari Istvánnéval is, aki a 24-i épület gondnoki irodájába tér be rövid időre. Folyton fut, mert a kolónia takarító brigádjának — szocialista brigádot alakítottak, el is nyerték, kiérdemelték a címet — a vezetője. Férje mozdonyvezető a gyárban, a háromgyermekes család nemrégiben költözött el a kolóniából. Kinőtték a lakást, háromszoba személyzetisrenseharmadik Óbudán, szintén gyári építkezésnél. Most mondja: kell ennél jobb? Megcsinálták szépen a szerencséjüket, megvannakHát én a harminc évről többet mondani nemigen tudok. Mindnyájan jól megvagyunk, vélték. Munkahelyül azonban megtartotta Udvariné a kolóniát. — Csöndes világ ez — mélázik. — Talán ezeknek a munkásembereknek a hallatlanul erős, összeszokott fegyelme is teszi, hogy itt nyugalom van és kiegyensúlyozottság. Perpatvart, békétlenséget szökőévben egyszer, ha tapasztalok. Az élet gyarapodását viszont sokszor nézem. Ahogy beáll az új felrajzolt sávba a piros, tegnap rendszámozott új Zsiguli. Az ott, tetszik látni? Jó kocsi. — Nekünk is volt. De költöztünk és új bútor kellett, hát eladtuk. Kis kölykök csörtetnek Szemközt az utca túloldalán a mai napra véget ért a tanítás az általános iskolában. Joóné a lakbérkönyvet készíti még elő. Holnap fizetési nap. Elmaradása egy Ganz-MÁVAG-osnak sincs. Miért is lenne? A vörösbarna, vaskos épülettömbökben, a munkások kolóniájában régesrégóta nem okoz gondot, miből is fizessék ki a lakbért... Várkonyi Margit Fehér sáv, rendszámmal „Ha munka van, elmennek az évek” Szépen és összeszokottan élni NÉPSZAVA Befejeződött a tanácsok művelődésügyi osztályvezetőinek értekezlete Befejeződött a megyei, megyei városi és a fővárosi tanácsok művelődésügyi osztályvezetőinek országos értekezlete, melyet a Kulturális és az Oktatási Minisztérium közösen szervezett a közművelődési párthatározat végrehajtásából adódó feladatokról. A tanácskozáson, melyet dr. Orbán László kulturális miniszter nyitott meg, dr. Tóth Dezső, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese a művelődéspolitika időszerű kérdéseiről, dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának vezetője a tanácstörvény végrehajtásának tapasztalatairól tartott konzultációval egybekötött előadást. A két minisztérium szakfőosztályainak vezetői az egyes művészeti és oktatási területek időszerű feladatairól, kérdéseiről adtak tájékoztatást. A tanácskozás utolsó napján dr. Gosztonyi János oktatási államtitkár és dr. Molnár Ferenc kulturális államtitkár tartott konzultációt. (MTI) 5 Négy éve Erzsébetvárosban Lehet-e egy fővárosi kerületnek közérzete? Miért ne lehetne? A VII. kerületi tanács és a népfront félévenként megjelenő újságszerű tájékoztatójából, az Erzsébetvárosból megtudjuk, hogy sokféle öszszetevője viszont nehezen fogható meg. Annyi bizonyos, hogy közéjük sorolható egy-egy kerület múltja és jelene, eredménye és gondja, nem mindig észrevett fejlődése és mindennapi lüktetése, sőt régi és új lakóinak emberi kapcsolata is. Az Erzsébetváros egyik cikke szerint ehhez még hozzátartozik a kerületfejlesztési elgondolások és problémák nyíltsága; a tanácstagok és választóik gyakori és őszinte eszmecseréje; a tanács és a kerületi üzemek, szövetkezetek közti jó együttműködés. Azt hiszem, ezt el lehet fogadni, mert bizonyság is van rá. A kerület 73 különféle gazdasági szervezete és intézménye hatmillió forint értékű kongresszusi felajánlással járul hozzá Pest egyik legöregebb városrészének, a nagy múltjával is fiatalon vibráló Erzsébetváros fejlesztéséhez. Általános érdek is A VII. kerület lakóinak mai közügyeiről és közérzetéről beszélgettünk néhány kettős mandátumot egyszerre kerületi és fővárosi tanácstaggal, Végi Györggyel, a Mechanikai Labor tmk lakatosával, Aranyi Jenőnével, a Kun utcai napközi otthonos óvoda vezetőjével és dr. Lukács Istvánnal, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetőjével. Miként látják a kezület fejlődését és gondjait a X. pártkongresszus óta? — Kerületünkben különösen sok a házkezelési, lakásfelújítási gond — mondta Végi György —, mert házaink zömmel nyolcvan éven felüliek. Ezért viszonylag sok födémet és gangot alá kellett dúcolni. — A fővárosban ugyanis mintegy 3 millió négyzetméternyi födém fából van — fűzte hozzá Lukács István —, s ennek egyharmada a mi kerületünkre jut. Természetes hát, ha a kerületi pártbizottsággal együtt, mindent elkövettünk, hogy az eddiginél nagyobb összeget kapnunk lakóházaink felújítására. — És mit sikerült elérniük? — Azt, hogy a X. kongresszus óta a főváros IV. ötéves tervének lakóházfelújítási keretéből 10 százalékot mi kaptunk, s ez 900 millió. Ebből persze úgy tűnhet, mintha Budapest 22 kerülete közt mi kivételezettek lennénk ... — Ez azonban csak látszat — jegyezte meg Aranyi Jenőné —, mert hiszen nálunk található a legtöbb külső homlokzati „ránc”, mállás és régi belső építési „szervi baj”. Ezt rendbe tenni, megfiatalítani, általános fővárosi érdek is. Gyorsabb ügyintézés Aranyi Jenőné nagyon büszke arra, hogy miután a X. kongresszus újult harcot hirdetett a bürokratizmus ellen — éppen a VII. kerületi tanácsnál született meg ennek egyik fontos, új tényezője: olyan információs iroda, amely az összes egyszerű ügy intézését is átvette a szakigazgatástól. Sok várakozástól kímélik meg így a lakosságot, mert itt hamar elrendezik kisebb ügyesbajos dolgaikat. Így az osztályokon is több idő jut a munkaigényesebb ügyekre, ezek gyorsabban elintézhetők. — Ez az irodánk olyan jól bevált — tette hozzá Végi György —, hogy dr. Aibhner Pál tanácselnök újítását sok más kerületi és vidéki város tanácsa is átvette. A legkisebbekért — Sajnos azonban arra még semmit sem sikerült kitalálnunk — jegyezte meg Aranyiné —, hogy a népszaporulattal bölcsődéink is lépést tartsanak. A tervezett 110-zel szemben csak negyven férőhellyel sikerült bővítenünk. Ezt némileg enyhíti majd, hogy a tervidőszak még hátralevő részében mégis lehetőségünk lesz további 150 férőhelyes bővítésre. — És hogyan áll az óvodafejlesztés? — Szerencsére, ez jobban alakult. A tanácsnál elértük, hogy a tervezett 175 férőhellyel szemben 435-öt létesítettünk. Pedig új beruházásra nem is számíthattunk. Emiatt az óvodákat bővítettük. Viszont igen nagy óvónőhiánnyal küzdünk, mert képzésük még nincs összhangban a szükséglettel. A kerületi gyerekek és az öregek témája is még sok változatban visszavisszatért. Érthető, mert az ő helyzetük alakulása szinte minden családot érint. Tehát azt a bizonyos kerületi közérzetet is, így sok tanácstag más minőségében — például szocialista brigádok tagjaiként is — foglalkozik sorsukkal. Végi György szerint Erzsébetváros szinte minden bölcsődéjének és óvodájának egy-egy szocialista brigád vagy vállalati kollektíva a patronálója. — Ezt a fontos patronálást mi tanácstagok különösen ösztönözzük. Jómagam a nyolcszor szocialista címet nyert Békebrigád helyettes vezetőjeként is . közreműködtem abban, hogy kollektívánk elvállalta egy Nefelejcs utcai bölcsőde, meg egy Gorkij fasori óvoda és iskola karbantartását. Engem ugyanis tanácstagként is főleg a gyermekeket, öregeket érintő szociális problémák érdekelnek. Íme, a VII. kerület élete, gondja, eredménye és közérzete a két pártkongresszus között. Szenes Imre