Népszava, 1975. január (103. évfolyam, 1–26. sz.)

1975-01-25 / 21. szám

12 A Huss kell a sikereikre Az 1975-ös esztendő sok hazai gyárunknak, üze­münknek és intézmé­nyünknek hozza el a 30. születésnapját. Akadnak persze nagy számmal olyanok is, amelyek vagy fiatalabbak, vagy időseb­bek ennél a korszakváltó 30 évnél. A sokak által is­mert és szeretett terméke­ket előállító Vörös Októ­ber Férfiruhagyár, közis­mert nevén a VOR, meg­alakulásának csupán 27. évébe lép az idén. Azt mondjuk csupán, holott ez a közel három évtized annyi küzdelmet takar, annyi nehéz időt, hogy akár könyvet is ki­tenne részletes visszaper­­getése. De aki értékelni akarja a VOR mostani munkáját, és látni kíván­ja fejlődésének állomá­sait, annak nem árt, ha a gyár mozgalmas múltját is ismeri valamelyest A kevés géppel, a sok anyaghiánnyal és a kez­detleges technikával baj­lódó „honfoglalók” első nagy feladata az volt, hogy olcsó ruhákkal, úgy­nevezett típusöltönyökkel lássák el a lakosságot. De készült náluk ballon, vi­harkabát és lóden is. És amikor már megépítették, felszerelték és berendez­ték a II. emeleti varrodát, a dolgozók még akkor is a munkatermekben tárol­ták a ruháikat, és az első télen fűtetlen helyiségek­ben végezték a munkát. Aztán amikor teljesen elkészült a kétemeletes gyáracska, terjeszkedni kezdett. A volt Kárpátia Szövőgyár újabb épületeit vették birtokba raktárak­nak, konyhának, ebédlő­nek és titkárságnak. És 1949 augusztusában, ez a lehetetlent sem ismerő kollektíva, a Férfiruha­ipari Nemzeti Vállalat el­nyerte az első élüzem cí­met. Bővülésük, gyarapodá­suk jelzője az is, hogy alig két év alatt 1200-ra nőtt a dolgozók száma, és az is, hogy 1950 tavaszán újabb két emelettel gyarapod­tak. S ugyanez az eszten­dő hozta el számukra a külföldi érdeklődést is. És mi­közben a szabászat ezernyi technológiai gonddal küszködött, ter­mékeik közel két százalé­kát már tőkés piacon ér­tékesítették. S álljon itt újabb össze­vetés múlt és jelen kö­zött Milyen öröm volt számukra 1950-ben az, hogy Svájctól ballonka­­bát-megrendelést kaptak. Ma meg minden VOR- dolgozónak természetes, magától értetődő dolog, hogy termékeiknek 57 szá­zalékát exportálják a vi­lág minden tájára. Annak az éves termelési érték­nek az 57 százalékáról van szó, amely ma meg­közelíti az egymilliárd fo­rintot. A gyár történetének szinte nem volt olyan éve, hogy ne történt volna va­lami. A 27 év telve volt eseményekkel, mozgással, változásokkal. 1951-ben kísérletképpen bevezették a komplett öltöny gyár­tását, és bevezették a szabványrendszert... 1952-ben átvállalták a Zalaegerszegi Ruhagyár jelentős termelési lemara­dásának a felét... 1954-ig bezáróan 28 mil­lió forintot fordítottak szociális létesítményekre, bölcsődére és óvodára... A jobb anyagkihaszná­lás érdekében 1956-ban a laborban megkezdték a papírra való felfektetést... úgy, hogy a terem egyik oldalában ők, a másikban az építőmunkások. Az út­ 1957-ben, a ruhaiparban elsőnek, itt, a kispesti fér­firuhagyárban vezették be a 48 órás műszakot, amit a 48 órás szabad­idő kö­vetett ... Ugyancsak ebben az év­ben hozták létre az első vidéki telephelyüket Du­naújvárosban. Ezt azóta újabbak sora követte, mint például a nyíregy­házi, a székesfehérvári és az angyalföldi telep. Mivel a kézimunka rész­aránya 1958-ig 65—70 szá­zalékos volt, a dolgozók helyzetének — természe­tesen elsősorban a nődol­gozókról van szó — meg­javítása, a termelékeny­ség emelése és a minőség javítása érdekében hatal­mas gépesítést kezdtek el. S míg 1958-ig évente csu­pán 500 gépet vásároltak, 1959-ben, egyetlen eszten­dő alatt 3722 darabot. Szocialista szerződések sora jelzi ezeket az éve­ket, no meg az emberi le­lemény bizonyságaként az újítómozgalom fellendü­lése. Ez idő tájt ismer­kedtek meg a szovjet ra­gasztásos technológiával. És jöttek az új módszer kísérleti évei. Mivel a szovjet módszer nálunk nem vált be, hazai kiala­kítására és bevezetésére csupán 1984-ben került sor. A Vegyipari Kutató és Textilipari Kutató In­tézet új ragasztásos gyár­tástechnológiáját még szabadalomként is elfo­gadták. A 60-as évek ele­jéről datálódik mai elne­vezésük is, a VOR, amely napjainkra a férfiruha­­gyártás hazai fellegvára lett termékeinek sokféle­sége és jó minősége foly­tán. Növekedésük jelentős állomása volt az 1965-ös év, amikor félmilliós nagyságrendű építkezést, bővítést kezdtek el. Újabb szociális létesítmé­nyek készültek a dolgo­zók kényelmére. A 40— 50-es létszámú zakószala­gok helyett 120—130-as új szalagokat állítottak be. A 18-as létszámú nadrágsza­lagokat pedig 45—50-esre növelték. Új, modern gé­peket vásároltak. Varrat­­felvasalókat, gőzölőaszta­lokat, eleje bevasalókat, kettős zsebezőgépeket és így tovább. De az élet nem áll meg egy percre sem. Így tör­tént, hogy 1969-ben már nem bizonyult kielégítő­nek a korábbi ragasztásos módszer, amit a férfiöltö­nyöknél alkalmaztak. Az új „sztár” a frontfix vá­szonbetét lett, aminek fel­dolgozásához nagy telje­sítményű ragasztópréseket kellett vásárolniuk... költözött gyár új nevet is kapott. A Férfiruházati Nemzeti Vállalat nevet. És tulajdonképpen már el is érkeztünk a mába. A gyáróriás jelenébe, amelynek szakadatlan fej­lődését, korszerűségét biz­tosítja például önálló di­vattervező és gyártmány­tervező részlege, és a di­vatigények állandó figye­lemmel kísérése, biztosí­tása. Érdemes bepillanta­ni termékeinek változatos tárába. Jelenleg a hagyományos öltöny, zakó és pantalló gyártása mellett a szabad­idő-ruházat elterjesztésén munkálkodnak. A pantal­lót a sok zsebes, öves, cip­­záras, kapcsos, gombos felsőrészek egészítik ki. Ezek a szabadidő-öltö­nyök a divatos formákat követik, és mindenekelőtt kényelmesek. Anyaguk sokféle, de leginkább vá­szon, kard és farmer. A VOR-nak alapvető célki­tűzése, hogy a szabadidő­öltönyök ne csupán jók, szépek és divatosak legye­nek, hanem árban is el­érhetővé váljanak min­denki számára. Művé vált jenseganyagokat tiszta gyapjú­­(úgynevezett Woolmark), polyester— gyapjú keverésű szövete­ket és a polyester—len keverésű, farmertípusú anyagokat, valamint az anyagokat. A közelmúltban vég­zett közvélemény-kutatá­suk bebizonyította, hogy a férfiak ma is szívesen vi­selnek öltönyt, ha az ké­nyelmes, divatos és olcsó új eljárásaikat is ezeknek a szempontoknak a figye­lembevételével alakítják Legmodernebb öltönyeik Frontfixir eljárással ké­szülnek, nadrágoknál leg­népszerűbbek a Konautroo pam­taillók. Időközben nemcsak­ e gyár nőtte ki régi gyár­tási technológiáját, de­ vá­­sárlói is „kinőtték” a régi méretrendszert. A VOR ebben is lépni akar. Sze­repet vállalt az új méret­rendszer kialakításában. Mivel jelenleg csak 18 méretállásban készülnek a férfiöltönyök, s így so­kan nem tudnak alkatuk­nak megfelelőt vásárolni, kísérleti jelleggel új mé­retezésű termékeket gyártottak­­ tavaly. Mint­egy 15 ezer öltönyt és 10 ezer pantallót szállítottak új méretezéssel a keres­kedelemnek, próbaértéke­sítésre. Az idén össze­gezik majd a próba­értékesítés­­ tapasztalatait, hogy továbbléphessenek az új méretrendszer ki­alakításában. A Vörös Október Férfi­ruhagyár története is bi­zonyítja, hogy a szocia­lizmus építése során mire képes az emberi akarat, mit ér a jó közösség. Gaz­daságossága­­ évről évre javul, mint ahogy asszo­nyainak, lányainak a fi­zetése is. V­OR-történet F­érfif­ellegvár” A vállalat termékeit megalakulása óta exportálta. Az első években termékeik csak a szocialista piacokon, később a tőkés piacokon is megjelentek. Ex­porttermelésük ma már az össztermelés 50—60%-át teszi ki, de elsőrendű fel­adatnak továbbra is a hazai igények kielégítését tartják Egy kedvelt farmeröltöny a sok közül Az értékesítés megoszlása (g3 baráto­r~l tőkés a hazai 4965 A gyár modern ebédlője Misiszemból­d­gyár Szinte hihetetlen, hogy a VOR, amely hazánk és Közép-Európa egyik leg­nagyobb férfiruhagyára napjainkban, honnan és hogyan indult el 1948 szeptemberében. A meg­alakulás napjait nem őr­zik krónikák. Hiszen leg­merészebb álmaiban sem gondolta volna az a tíz alapító szabó, hogy az V. kerületi Arany János ut­ca 27. szám alatti sarok­ház néhány helyiségből álló kisüzeme ilyen csodá­latos karriert fut be: a tíz munkást foglalkoztató Ál­lami Ruhaipari Részvény­­társaságból egy közel öt­ezres gyáróriás lesz. Sokan emlékeznek még a mai gyár dolgozói és nyugdíjasai közül arra a 27 év előtti őszre. A szak­­szervezet közvetítésével 200-ra felduzzadt létszám­ra. Az ötkilós kézivasalók­ra, a parányi helyiségek­re, ahol egymástól még mozogni is alig tudtak. De hol van már az az idő, amikor 90 zakót 63 ember 441 munkaóra alatt készí­tett el? össze sem lehet hasonlítani azzal a meny­­nyiséggel és minőséggel, ami a mai modern szalag­rendszerrel készül A megalakulás kezdeti hónapjaiban csak veszte­séggel termelt az Állami Ruhaipari Rt. öltöző, für­dő és ebédlő nem állt a dolgozók rendelkezésére. Az emberek a lábuk mel­lé hajtogatták felsőruhái­kat. Papírba csomagolt, hideg ételt ettek. S szinte csak a lelkesedés — az, hogy szükség van a mun­kájukra —, az tartotta bennük a lelket. A létszám viszont nap­ról napra gyarapodott. A gyár vezetősége keresgél­ni kezdte a városban azt az épületet, amelyből igazi nagyüzem alakítható, építhető. És 1948 novem­berében megkezdődött az építkezés Kispesten, a volt Kárpátia gyár egyik ro­mos épületében, ahol sem víz, sem villany, sem fű­tés, de még tető sem volt. Szinte mosolyog az em­ber, ha a Kispesti Néplap 1948. december 8-i számá­ban elolvassa azt az új­ságcikket, amely hírül ad­ja a születendő gyáróriás első lépéseit. „Értesülé­seink szerint a gyár kez­detben naponta 320 férfi­öltönyt vagy ennek meg­felelő ballonkabátot, fiú­ruhát és felöltőt fog gyár­tani.” És tessék emellé tenni a jelent. A VOR napjainkban évente 1 mil­lió öltönyt, 300 ezer zakót és 1 millió pantallót állít elő a hazai és az export­igények kielégítésére. Ezek a számok önmagukért be­szélnek ... De kanyarodjunk vissza még egy kicsit 1948-ba. Karácsony előtt, december 21-én olyan állapotba hoz­ták Kispesten a romos gyárat, hogy lehetett köl­tözni. A 200 lelkes ember egyetlen teherautóval és néhány kézikocsival ,,fu­varozta” át a félkész épü­letbe az összes berende­zést 21-e vasárnap volt, munkaszüneti nap. De a legendás költözésben min­denki részt vett. És más­nap, hétfőn, a viszonylag tágas és világos teremben megkezdték a munkát. NÉPSZAVA Együtt az igényekkel S mivel ma már nem­csak asszonyaink szeret­nek jól öltözni, hanem fiaink, férjeink is, a VOR a férfiak ruhaigényét új típusú, korszerű formák­­kal és anyagokkal is szol­gálni kívánja. A hajdani „típusöltönyök” készítői ma a legmodernebb és legkeresettebb anyagféle­ségeket használják fel ter­mékeik előállításánál. Kö­tött, hurkolt kelméket, az utóbbi időben igen nepsze­ Néhány szabadidő-öltöny már kapható az üzletekben 197­5. január 2­5. 600 fiatal A dolgozók kétféle me­nü és á la carte szerint is válogathatnak a szép, tá­gas ebédlőben. A szalag­munka szüneteiben tor­náznak, saját gyári óvo­dában, bölcsődében vi­gyáznak gyerekeikre, hogy nyugalmukat, gondtalan mindennapjaikat ezzel is biztosítsák. És nyáron, amikor a szabadságolások ideje eljön, Balatonza­­márdiban és a VOR Ró­mai-parti üdülőjében pi­henhetnek, szórakozhat­nak. A VOR „karrierje” bár látványos­­, igen megala­pozott. Sok dolog­ és ügy­szerető nő és férfi szor­galmas hétköznapjainak, küzdelmeinek, vívódásai­nak eredménye. S ma már nemcsak a régiek, az ala­pítók büszkék sikereire, hanem az a 600 fiatal szakmunkás is, akik 1954 óta átlépték a szakiskola küszöbét, hogy a kispesti gyár hírét nevét öregbít­sék. (X) HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS­­ HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS

Next