Népszava, 1976. július (104. évfolyam, 154–180. sz.)

1976-07-04 / 157. szám

197­6. július 4. Közlemény a hús és a húsfélés­ fogy­asztói árának emeléséről, valamint a jövedelemkiegészítő intézkedésekről A Minisztertanács hatá­rozata alapján a hús és húsfélék fogyasztói árát 1976. július 5-től — átla­gosan 30 százalékkal — felemelik, és ezzel kap­csolatban a lakossági jö­vedelmeket 1976. júliustól kiegészítik. A hús és húsfélék fo­gyasztói ára 1966 óta vál­tozatlan, a termelés, a fel­dolgozás és a forgalma­zás költségei viszont je­lentősen növekedtek. Ily módon a fogyasztók 1 kg sertéshús vásárlásánál át­lagosan már 18,30 Ft, 1 kg marhahúsnál pedig 26 Ft állami támogatásban részesültek. A tényleges költségekhez képest ala­csony fogyasztói ár arra késztette a saját szükség­letre termelőket is, hogy a húst olcsóbban, a bol­tokban vásárolják meg. Ez növelte a központi el­látással szembeni igényt. Az új fogyasztói árak kialakításánál fontos cél volt az árarányok javítá­sa. Ezért a hús és hús­félék 30 százalékos ár­emelésén belül a tőkehú­sok ára 40 százalékkal, a h­úskés­z­í­tmény­eké pedig 26 százalékkal emelkedik. A hús- és húsos konzer­­vek ára 24 százalékkal nő. Nagyobb mértékben emel­kednek a színhúsok árai, kisebb mértékben a nagy csonttartalmúaké, pl. fej, láb. A sertés-, tőkehúsré­­szek közül a rövid karaj kilója 62 Ft, a comb 58 Ft, az oldalas 40 Ft lesz. A marha tőkehúsnál a fe­hérpecsenye kilója 60 Ft-ra, a vastag lapockáé 52 Ft-ra emelkedik. Az átlagnál kisebb mérték­ben nő a hurkafélék, hússajtok és a felvágot­tak ára, nagyobb mérték­ben a füstölt és főtt hú­soké, különösen a szalá­mié. Az egyéb húsok közül a baromfihús 20 százalék­kal, az élő és fagyasztott hal átlagosan 30 százalék­kal drágul. Az étkezési szalonnák fogyasztói ára átlagosan 20 százalékkal lesz magasabb, nem vál­tozik a zsír és a zsírsza­lonna ára. A fogyasztói árak vál­tozásával emelkednek a kereskedelmi vendéglátás és a munkahelyi étkezte­tés árai is. A vendéglői ételek áraiba csak a hús árának emelkedése kö­vetkeztében előálló költ­ségnövekedést szabad be­leszámolni. A fogyasztói árak eme­lésével egyidejűleg jöve­delemkiegészítő intézke­désekre kerül sor. Minden munkáltató — a mezőgazdasági termelő­­szövetkezetek kivételével — a vele munka-, tagsági vagy biztosítási kötele­zettség alá eső bedolgozói viszonyban álló dolgozó­jának, szakmunkásbérrel foglalkoztatott szakmun­kástanulóknak, valamint a fegyveres erők és tes­tületek hivatásos tagjai­nak, 1976. júliusától havi 60 Ft fizetéskiegészítést köteles folyósítani. A me­zőgazdasági termelőszö­vetkezetek is fizethetnek dolgozóik részére kiegé­szítést! Ennek mértékét — legfeljebb 60 Ft-ot — a közgyűlés határozza meg. A bérkiegészítés mentes a munkabért terhelő le­vonásoktól, és nem ké­pezi illetményadó, járu­lék-, nyugdíj-, táppénz­es terhességi-gyermek­­ágyi segély alapját. Nem vehető továbbá figyelem­be a munkaviszony alap­ján járó juttatásoknál, nem lehet beszámítani az átlagkeresetbe és a ter­melőszövetkezetek jöve­delemszínvonalába. 60 Ft-tal emelkedik a nyugdíjellátás és az egyéb, nyugellátások ke­retébe tartozó rendszeres havi juttatások összege. Egyidejűleg havi 60 Ft­­tal kiegészül a nyugdíja­sok részére folyósított há­zastársi pótlék is. A csa­ládi pótlék összege gyer­mekenként 60 Ft-tal nö­vekszik. A gyermekgon­dozási segélyen levő anyák pedig — a gyer­mekek számától függet­lenül — havi 60 Ft ki­egészítést kapnak. A ka­tonai szolgálatot teljesí­tők hozzátartozóinak csa­ládi segélyét, illetve a hozzátartozók után járó jövedelempótló segélyt havi 60 Ft-tal kell emel­ni. Intézkedés történt a szakmunkás- és az egész­ségügyi szakiskolai tanu­lók ösztöndíjának kiegé­szítéséről is. A 60 Ft-os pótlék megilleti a főisko­lai, egyetemi hallgatókat is, ha ösztöndíjban része­sülnek. A jövedelemkiegészítés egy személynek csak egy jogcímen, és havonként egyszer jár. A kiegészíté­seket első alkalommal 1976 júliusában fizetik ki. A nyugellátással és az egyéb rendszeres ellátás­sal járó kiegészítéseket az érdekeltek már június vé­gén megkapták. Az intézkedésekkel egy­idejűleg átlagosan 15 szá­zalékkal megemelik az étkezési normákat a költ­ségvetési intézmények­ben, a SZOT- és válla­lati üdültetésben, vala­mint a vállalatok által fenntartott gyermekin­tézményekben. Ezért emelkednek a felnőtt üdültetési díjak, valamint a költségvetési intézmé­nyek alkalmazottainak — beleértve a SZOT- és a vállalati üdültetés, vala­mint a vállalati gyermek­­intézmények alkalmazot­tait is — az élelmezésért fizetett térítési díja. Az új üdülési térítési díjak 1977. január 1-től lépnek életbe. Addig az áreme­lés terheit a költségvetés viseli. Nem emelkednek viszont az ellátási díjak a költségvetési, vállalati gyermek-, diákjóléti és egyéb szociális intézmé­nyeknél, valamint a gyer­mekek után fizetett ösz­­szegek a SZOT-, a költ­ségvetési és a vállalati üdültetésben. Az áremelésre és a jö­vedelemnövelő intézkedé­sekre vonatkozó részletes szabályokat, a hús és hús­félék árának változását a hivatalos lapok közük. (MTI) fogadkozások ideje a nyárnak ez a töredék ré­sze. A jelölt — természe­tes emberi reflexió — fo­­gadkozik. Belül, a gon­dolatai, mélyén, sokszor hangosan is. A vizsgabi­zottság előtt is. Hallottam tavaly, tavalyelőtt, ko­rábban is, sorozatnyit a fogadkozásokból. Har­madszor kísérelte meg az orvosin a felvételt a szép szál fiú, anyjának, apjá­nak, vizsgabizottságnak mondogatta szinte költői kifejezéseket használva: a világ végére is elmen­ne dolgozni, csakhogy or­vos lehessen. Gyógyítani, bárhol, a hivatástudat a lényeg, s a beteg minden­hol beteg, segítségre vár. A fiatal lány — négy éve jutott be a bölcsész­kar magyar—történelem szakára — kétszer is megfordult a szerkesztő­ségben. Akkor, a felvéte­li nyarán, egy „helyhiány miatt elutasítjuk” válasz zilált és kétségbeesett birtokosaként, a fellebbe­zésének megfogalmazásá­hoz kért segítséget. Meg­tettem neki, pár sornyi írás volt, benne az elhi­vatottság őszinte szavai, a mindenáron és minde­nütt tanítani vágyás, a 18 pont említése, ami derék felkészülést takart. Fel­vették. Idén végzett. El­jött megint, már kicsit ismerősként. Az elhe­­lyezkedéséhez kért segít­séget. Elővettem a pályá­zati listát, közbevágott, ismeri, megnézte. Valami más kellene. Belterület. ..Tudja, a XXII. kerület­ben kínáltak katedrát, de gondolkoztunk a család­dal, messze van. Negyven perc villamossal.” A tanácselnöknő levelét megőriztem. Déli határ­széli megyéből írta, or­voslakást építettek, mellé rendelőt, várót, sőt egy kisebbfajta laboratóriu­mot is berendeztek, ne kényszerüljön a legap­róbb rutinvizsgálat elem­zéséért is a közeli város­ba az orvosuk. Aki­­ nincs. Évek óta nincs. Amikor később megláto­gattam a középkorú asz­­szonyt, kicsit bizakodóbb volt. Tárgyalnak, úgy­mond, egy fiatal végzős­sel, talán-talán hajlandó lesz egy évre, kettőre el­jönni. Talán... Válogatás. Válogatás a katedrák között, a körze­tek között, a bírói szék és a vállalati jogtaná­­csosság között. Válogatás i­s nem is kevés helyen már azzal a felhanggal, hiszen nem kötelező ne­kem tanítanom (gyógyíta­nom, ítélkeznem). A dip­loma a zsebemben, a tu­dásom a fejemben, más­hova is mehetek, nem­csak iskolába. (Nem, nem az ordító és ritka kivéte­lekre gondolok, a lángos­­sü­tödét vezető orvosra, a belvárosi Presszó kávéfő­zőidre, akinek a szekré­nyében matematika-fizi­ka tanítására jogosító ok­levél fekszik; ezek szór­vány esetek, heccelődés­­nek jók legfeljebb.) Az egyetlen kitérőt tevőkre inkább. A válogatókra, akik „kivárják”, míg be­érkezik a közeli, a min­den szempontból előnyös munkahely. Az összeköt­tetéseket keresőkre és ta­lálókra. Az évekig otthon maradókra, apró-cseprő hivatalokat inkább válla­lókra. És arra: számszerűsé­gét tekintve igazán büsz­kék lehetünk a diplomá­saink számára. Az egye­temeink, a főiskoláink beiskolázási gondokkal nem küszködnek — leg­alábbis orvosnak, jogász­nak, pedagógusnak a be­­térőknél .Sokszorta töb­ben jelentkeznek minden esztendőben. Csak éppen... mire végeznek, mégis üresen marad száz és száz katedra, betöltetlenek or­vosi státusok, s a bírósá­gokon, az ügyészségeken, a tanácsoknál nincs ele­gendő jogi végzettségű je­lentkező ... Hivatástudat. Van-e, létezhet-e válto­zó, csak a körülmények­hez, az önös feltételekhez igazodó hivatástudat? Nem hiszek a „rugalma­san változó” elhivatott­ságban Nem teszek ab­ban, hogy a tanítási mun­kát életcéljának tekintő fiatal ambícióinak egye­düli kibontakoztatást ke­­l-e nagyvárosi iskola l­e­­tet csudán, s hogy az if­­ői orvos rosszabb orvos lesz, ha nem a főváros­­ban kezdi meg életpályá­­ját. A hivatástudatban — az igazi elhivatottság­ban hiszek. Mert erre nyújtja példák ezreit, remek fia­tal emberek derék élet­útja. Mert ez a több. És­­ még valami. Hiszek abban is, hogy meg tud tartani ifjú pályakezdőt a kis iskola, ifjú orvost a távoli megye segítőkész­sége, a jó szándék és a jó vezetés. Az a bősége­sen áradó segítésfolyam, amelyből ma is sokan merítenek bizalommal , s amelyet az elkövetkező időkben még hatásosab­bá, még dúsabban áradó­vá tehet mindenütt a he­lyi szándék és eltökéltség. A pályakezdő diplomá­soknak azonban el is kell jutniuk azokra a helyek­re, amelyek kifejezetten rájuk várnak. Még akkor is el kell jutniuk, ha ez az irányítottság bizonyos kényszerítő érzést okoz­hat kezdetben. S talán itt kell átkanyarodnunk a bőség fogalmától — a szükségesség fogalmához. A diplomát — s ezt na­gyon világosan kell látni — végső soron az állam adja. Képességhez, tudás­hoz, elhivatottsághoz mérten adja. Aztán — s ezen megint csak nem kell meglepődni — a számlát is benyújtja. Nem pénzt kér. Nem az óriási ,,ráfordítás” visszatéríté­sét kéri. Hanem: munkát. Azt a munkát, amelyre a végrettsség képesít. És munkát, ott, ahol a nem­zet érdeke legjobban menkmreteli! S ebben nincs is sem­mi rendkívüli. Várkonyi Margit NÉPSZAVA KISZ-védnökségek Székesfehérvárott a­­KISZ-védnökségek ta­pasztalatairól kezdődött szombaton kétnapos ta­nácskozás. A megbeszé­lésen a vendéglátó fiata­lokon kívül a paksi atom­erőmű, a leninvárosi ole­finmű, a százhalombattai hőerőmű, a szegedi olaj- és földgázmező, valamint a Péti Nitrogén Művek n­a­gyberu­h­ázását segítő 150 fiatal aktivista, véd­­nökségi szervező vesz részt. A tanácskozás rész­vevői egyebek között megállapították, hogy a védnökségek a szerteága­zó alvállalkozói és ko­operációs munkák gyorsí­tásával segíthetik legered­ményesebben a nagyberu­házásokat. Elhunyt Szentgyörgyvári Lajos Pécsett 76 éves korában elhunyt Szentgyörgyvári Lajos mezőgazdasági mér­nök, a magyar mezőgaz­dasági szakoktatás „nagy öregje”, aki különösen a felnőttoktatásban szerzett elévülhetetlen érdemeket. A keszthelyi Gazdasági Akadémián szerzett okle­velet és 1923-ban tanítani kezdett. Az ország külön­böző vidékein működött, többek között a Dunántú­lon, a Jászságban és a Nyírségben. 1956-ban a szentlőrinci Mezőgazda­­sági Technikumba került, ahol főleg a felnőtt mező­­gazdasági dolgozók leve­lező oktatásában vett részt. Tanári működésé­nek 40. évfordulója alkal­mából — a mezőgazdasá­gi szakoktatás területén végzett kiemelkedő mun­kássága elismeréséül — Kossuth-díjat kapott. 1965-ben ment nyugdíjba. Hamvasztás utáni bú­csúztatására később kerül sor Pécsett. A szocialista munkaverseny új követelményei írta: lír. Jandyk Géatt, a SZOT könyaatlusúgi «.ssíti/i/m­ss'/m/V A termelés, valamint irányítása, szer-. vezése, ösztönzése és értékelése iránt egyre magasabbak a követelmények. A szocialista munkaverseny erkölcsi ösztönzésének — társadalompolitikai és tudati hatásán túl — nélkülözhetetlen szerepe van a gazdasági építőmunka so­ron levő feladatainak eredményes meg­valósításában. Ezt legutóbb is meggyő­zően érzékeltették azok a számottevő gazdasági eredmények, amelyek az el­múlt két esztendőn át tartó felszaba­dulási és kongresszusi versenyben szü­lettek, és amelyek a negyedik ötéves terv sikeres teljesítéséhez hozzájárul­tak. Mindezek alapján megvan a lehető­ség és a feltételek is adottak, illetve megteremthetők ahhoz, hogy a megnö­vekedett igényeknek és a magasabb minőségi követelményeknek a vállala­toknál folyó munkaverseny is megfe­leljen. Más szóval az eddigieknél telje­sebben betöltse szerepét. A rél: a minőség­­javításának előmozdítása A munkaverseny irányításában és szervezésében a vállalatoknak a közép­távú vállalati tervfeladatokból kell ki­indulniuk. A tervcéloknak és a tervfel­adatoknak, valamint a munkaverseny­ben kitűzött céloknak és kötelezett­ségvállalásoknak egybe kell esniük a népgazdasági érdeket kifejező köz­ponti gazdaságpolitikai célkitűzésekkel, a népgazdasági tervben kijelölt fő fel­adatokkal. Ily módon érhető el, hogy a szocialista munkaverseny-mozgalom az MSZMP XI. kongresszusán jóváha­gyott gazdaságpolitikát és az ötödik öt­éves terv feladatainak eredményes megvalósítását szolgálja. A korábbi mennyiségi törekvésekkel és ismérvekkel szemben a soron követ­kező időszakban arra kell törekednünk, hogy a munkaverseny mindenütt a kor­szerű termékek és a modern termelési eljárások gyors alkalmazását, a termé­kek és a munka minőségi színvonalának erőteljes fejlesztését, a termelés haté­konyságának növelését, a termelési ráfordítások csökkentését mozdítsa elő. Ennek megfelelően tervszerű és össze­hangolt tevékenységre van szükség a tervezést, a fejlesztést, a termelés- és munkaszervezést végző, a munkaügyi feladatokat ellátó vállalati szervek és a vállalaton belüli munkaszervezetek, va­lamint azok gazdasági és mozgalmi ve­zetése között. A jövőben szerves és szoros összhan­got kell teremteni a termelés opera­tív irányítása, valamint a munka- és a munkaverseny szervezése között is. Ahol a terv az értékesítési lehetősége­ket és a vállalati belső adottságokat együttesen a lehetőségek határáig fi­gyelembe veszi, ott a munkaversenyben se tűzzenek ki célul mennyiségi túltel­jesítést. Ez esetben a versenyvállalá­soknak elsősorban a termék, a szolgál­tatás megbízhatóságának növelését, a minőségi színvonal javítását, s az ész­szerű, reális takarékosság fokozását kell szolgálniuk. A gazdasági vezetők köte­lessége biztosítani, hogy a mindenkori (havi, dekád stb.) termelési programok szervezésekor egyúttal az elfogadott és jóváhagyott — gazdasági jellegű — munkaverseny-vállalások teljesítésének feltételeit is megteremtsék,­tékonyságának növekedése fejeződik ki. Ezért mind az egyéneik, mind a válla­laton belüli kis csoportok és nagyobb munkaszervezetek, valamint gazdasági egységek vonatkozásában a termelési gazdálkodási feladatok meghatározásá­val együtt célszerű és szükséges anya­gilag is ösztönözni a nagyobb eredmé­nyek elérésére. A munkaverseny-ju­­talmakat és a többleteredmények ju­talmazását helytelen különválasztani vagy szembeállítani egymással. A ki­tüntetésekkel járó jutalmak mellett nem célszerű külön összegeket „elkülö­níteni” az úgynevezett munkaverseny­­jutalmakra és ezektől függetlenül a többleteredményekért külön prémiu­mokat, jutalmakat kitűzni. Ez az ösz­tönzés céljaira rendelkezésre álló amúgy is szűkös vállalati eszközök el­­aprózását, gyakran pazarlását okozza. A termelési programok, a prémium­feladatok, s a gazdasági jellegű ver­senyvállalások teljesítését együtt és azonos mércével kell mérni. S a követel­mények együttes teljesítése és túlteljesí­tése esetére — akár egyénekről, akár kis csoportokról, vagy vállalaton belüli munkaszervezetekről van szó —, lehe­tőleg az eredménnyel, illetve­­annak hasznosságával arányos legyen a kitű­zött prémiumok és jutalmak összege. S ezt az összeget — a teljesítéssel ará­nyosan — a feladat elvégzése, illetve értékelése után rövid időn belül célsze­rű kifizetni, így a dolgozók közvetlenül érzékelik a többleteredményért kapott többletjuttatásokat. Ez feltételezi, hogy a gazdasági jellegű versenyvállaláso­kat, illetve azok teljesítését, valamint a meghatározott termelési feladatokat és munkavégzést, s ezek eredményes­ségét csak együttesen lehet és kell ér­tékelni. Az értékelés ugyanakkor meg­bízható, könnyen érthető és ellenőriz­hető mutatószámok alapján történhet. Ez pedig mindenfajta szubjektív pont­­rendszer mechanikus alkalmazásának kizárását jelenti. Összehangoltan­­ a feltételek megteremtéséért A munkaverseny és a termelőmunka tartalékainak hasznosítása kölcsönösen igényli és feltételezi a munkások, a műszaki értelmiségiek és a gazdasági szakemberek tudatosan összehangolt, az eddiginél szervezettebb és széles körű együttműködését. A vállalati tervcélok és tervfelada­tok, valamint a munkaversenycélok és versenyvállalások kialakítása egyazon folyamat részeit alkotják. A munkások és műszaki, gazdasági szakemberek irányított, ösztönzött és a kölcsönös érdekek felismerésén alapuló együtt­működése mindenekelőtt nélkülözhetet­len a termelési, fejlesztési, gazdálkodá­si feladatok összehangolt megvalósítá­sában, a kutatás, a fejlesztés és a ter­melés tervszerűbb és szorosabb kapcso­latának megteremtésében, a műszaki­­tudom­ányos eredmények üzemszerű al­­kalratzásának gyorsításában, , az élen­járó technika és a korszerű munka­­módszerek széles körű alkalmazásában, s nem utolsósorban a műszaki fejlesz­tés társadalmi tömegbázisát képező újítómozgalom tartalmi és minőségi továbbfejlesztésében. A munkaverseny gazdasági eredmé­nyeiben lényegileg a munkavégzés ha­ Az egyéni ösztönzés fontossága Ugyanis a munkaversenynek a tény­leges és kimutatható vállalati eredmé­nyeket kell növelnie ahhoz, hogy meg­teremtődjék az anyagi fedezet a kitű­zött prémiumok és jutalmak kifizetésé­hez is. Azok a dolgozók, illetve kollek­tívák, akik, illetve amelyek a szocia­lista munkaversenyben mérhetően hasznos tevékenységet végeznek, en­nek arányában kapjanak több prémiu­mot, versenyjutalmat. Ez felel meg a munka szerinti elosztás követelményé­nek. Mindenképpen kerülni kell a ver­seny mesterségesen létrehozott szerve­zeti kereteit és formáit, tanulva a rég­múlt és a közelmúlt negatív tapaszta­lataiból is. Természetesen óvakodni szükséges a munkaverseny-szervezés­­ben mindenfajta kényszertől. Ehelyett lehetőséget kell adni a dolgozóknak, hogy maguk válasszák meg a legalkal­masabb versenyformát. Ugyancsak ta­pasztalatok alapján hívjuk fel a figyel­­­met arra, nehogy bárhol is munkaver­­seny-vállalás címén igyekezzenek pó­tolni a szervezetlenségből eredő lema­radást. Különösen dezorganizáló hatá­sú ez kommunista műszakok szervezé­se esetén. Rendkívül hibás, igazságtalan és ká­ros gyakorlatot szülhet a más-más technológiai csoportba tartozó, külön­böző feladatokat végző, eltérő szerve­zeti rendszerben és feltételek között dolgozó munkaszervezetek és kollektí­vák egymáshoz való hasonlítása is. Egy-egy adott műhely, csoport értéke­lésének, ösztönzésének és elismerésé­nek mércéje mindig a saját korábbi eredményeihez képest mutatkozó fej­lődés legyen. Gyakori probléma, hogy a kollektív versenyformákon, mindenekelőtt egyes brigádformákon belül „személytelen­né” válik a munka és a munkaver­seny. Pedig a munkaverseny nem ön­célú, hanem a dolgozó ember szolgála­tában áll. Másrészt a kollektív ered­mény szintén egyének összegezett munkáján alapul. És ha valaki kiemel­kedőt produkál, azt kell a közösségben általánossá tenni. Mindezt most a ter­melési, gazdasági tevékenység kapcsán állapítjuk meg, de érvényes ez a szocia­lista életmódra, a magatartásra, a kul­túrára, a művelődésre is. Alapvető követelmény tehát, hogy a kollektíván belül az egyének ösztönzé­sére is nagy gondot fordítsanak, s a kö­zös eredmények alapján az egyének sa­ját munkájuk arányában részesüljenek anyagi, erkölcsi elismerésben egyaránt. Ugyanakkor mindazoknak, akik a sike­rek létrejöttében átlagon felül vagy ki­emelkedően vettek részt, nagyobb tár­sadalmi elismerést és nyilvánosságot kell biztosítani.

Next