Népszava, 1977. január (105. évfolyam, 1-25. sz.)
1977-01-12 / 9. szám
4 gyát rendeltek a Vas megyei termelőszövetkezetek erre az évre, 3 ezerrel többet, mint tavaly. Ebből a mennyiségből egy hektárra 272 kiló vegyes hatóanyagú műtrágya jut. A TAMNIMPEX Külkereskedelmi Vállalat az idén 30 százalékkal nagyobb tőkés exportot tervez a múlt évinél. Ezekben a hetekben több tízezer panofix-, mormota- és pézsmabundát, gallért, nemesített juhbőrbundát, bárány- és irhakabátot exportálnak. A könnyűipar 1980-ig a tervek szerint 137 százalékkal növeli kivitelét tőkés országokba. Bővül a cipőexport, a ruházati cikkeket pedig csaknem kizárólag a tőkés piacon, értékesítik. A szőrmeáruval és a kesztyűvel is hasonló a helyzet. E termékekből fokozódott a külföldi kereslet: tavaly a vállalat 44 millió dollárért szállított a tőkés piacra, Angliába, NSZK-ba, Ausztriába. Bővítik az amerikai és kanadai exportot is. Az USA-beli Katy-céggel tavaly létrejött cipőipari kooperáció alapján az idén 700 ezer pár lábbelit szállítanak az Egyesült Államokba. A Bartnyik Sándor festőművész, Kossuth-díjas, kiváló művész temetése január 12-én, szerda délután 2 órakor lesz a Mező Imre úti temető művészi''"cellájában. Zsidó Péter nyugalmazott vállalati igazgató, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocia'a'a Hazáért Érdemrend kitüntetettje, életének 'a. évében elhunyt. ' -sztás utáni búsú itatásáról később intődnek. IRHAKABÁTOK. BUNDÁK EXPORTRA — Autóbaleset. A győrladaméri kavicsbányában Tóth Jenő 28 éves gépkocsivezető, győri lakos tehergépkocsival, tolatás közben egy másik tehergépkocsihoz nyomta a két autó összekapcsolását végző Herbik Alfréd 23 éves gépkocsivezető győri lakost, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás után meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Tóth figyelmetlenül tolatott. A rendőrség a vizsgálatot tovább folytatja. mfNEMlfi mm JACK LONDON regény* nyom*« Irt* : CS.HORVÁTH TIBOR Rajtolt* SEBŐK IMRE HÁM /SEENNCR-' P . MM /JEENMER: d:ncár yagyor, i/AAM. JzEyesen zedmgozomazue/roesagee HOSSZÚ JOHN MATRÓZ, AH MOE HAJÓSZAKAGS.MyER A vEgEREM. VEIC/y SEM /ESZ GONDJA. ZUE MR. CREENZEAE, RE ASM . GAZEMBER, HER/ A EEGJZESB ZÍZ/C/SRAB/N SEM EÚZ JÓ/ tart * A eenger/szer ' Hz RHEDE HA/l/DG/OM.ZEEEMBEA ERRORA HAZUGSÁGOK A/EM HAJZOEEAM E JOSEM EOGAREAR MEG HAJÓN //YEN YZDÁMAN HAJO EŐRŐ/TEREE. Az UFA SOR SZÁZE/G HAJEOGATJAR. ROGY MAGA NoE Errezeet közejür az”ElyesZ£/eeörzseh" mamdvíwa/val . Hanem amz a sáznah/seór/áe/uee/. .. A UGnagyobb hazudozói.ajszonyom./áeja, UoyE, RAP/EÁNY■ is / ~ w» A TENGERÉSZEK/ IN NEGYVEN EVE JÁROM A TENGERE,SmoeEMAR M R/RHEDE RAZI/DOZO/G. I MEGESKÜJZOM SZAZAM/RE, ARRORJEN/SZEMEZ. NÉPSZAVA SZERDAI MOZAIK 1977. JANUÁR 1I., SZERDA. A Nap kel 7 óra 29 perckor, nyugszik 16 óra 16 perckor. nevű kedves olvasóinkat ENYHE IDŐ Az Északi-tenger felett van annak a ciklonnak a középpontja, amely Európa legnagyobb részén az időjárás meghatározója. Nyugati oldalán hideg levegő áramlik, amely már Délnyugat-Európát is elérte. Hatására a Brit-szigetek felett, Nyugat- és Délnyugat-Európában borult, szeles az idő, sokfelé esik záporeső, havas eső, hó. A ciklon keleti oldalán a Földközi-tenger térségéből, származó enyhe, nedves levegő húzódik Közép-Európa felé, emiatt enyhe az idő, sokfelé párás a levegő, néhány helyen esik az eső. Közép-Európa időjárását a következő 36 órában is az említett melegebb levegő alakítja, ezért enyhe marad az idő. Várható időjárás szerda estig: erősen felhős idő, a Dunántúlon elszórtan esővel, élénk, helyenként erős, főleg a Dunántúlon időnként vihnaros déli, délnyugati széllel. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4—plusz 9 fok között. A Duna Budapestnél ! 150 centiméter. — Megkezdték a tavaszi halszaporítás előkészítését a halászati termelőszövetkezetek dinnyési ivadéknevelő tógazdaságában. Az ívást a csukák kezdik, ezt követően a pontyok és a növényevő halak mesterséges szaporítását végzik. — 45 ezer tonna mátra— Szolnok megyében 18 ezer lakás épül az ötödik ötéves tervben, s közülük csaknem 15 ezer családi ház lesz. A megyei tanács az építőanyagon kívül praktikus tervekkel is segíti a családiház-építőket. Tervpályázatot hirdettek, melyre 140 javaslatból 18-at alkalmasnak találtak hasznosításra. Diszpécserhálózat létesül a gázfogyasztók biztonsága érdekében Nagykanizsán. A Közép-dunántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat a biztonságtechnikai hírközlő rendszer kiépítésével automatikusan ellenőrzi az egész város területén a nyomásszabályozók működését, az ipari, a kommunális és lakossági fogyasztás biztonságát. A továbbiakban Zalaegerszegen, Kaposvárott és Veszprémben is kiépül a rendszer. — Repülőszerencsétlenség. Kötelékrepülés közben lezuhant a belga légierő egyik Mirage—5 típusú harci repülőgépe a Schelde folyó torkolatánál. A pilóta katapultált, de nyoma veszett. A négy gépből álló kötelék a mélyrepülést gyakorolta, amikor a Mirage eddig ismeretlen okok miatt lezuhant. — Hajókatasztrófa. A hatalmas hullámverésben hétfőn kettéroppant egy amerikai olajtankhajó az Egyesült Államok parti vizein, az Anna-fok közelében. Egyelőre csak két tengerészt sikerült kimenteni. Ezen a vidéken egy hónap alatt 11 tankhajót ért baleset. A Szovjetunióban képezik ki a Tiszai Kőolajipari Vállalat szakembereit. A Leninváros térségében épülő, évi 3 millió tonna kapacitású vállalat dolgozóinak első, 28 személyes csoportja már elutazott. Ufában, illetve Jaroszlavban töltenek két hónapot, hogy elsajátítsák az egyes berendezések kezelését. Öt évre szóló együttműködési szerződést kötött a Graboplast Győri Pamutszövő és Műbőrgyár a győri Révai Gimnázium és Szakközépiskolával. A vállalat támogatja az iskolai textilvegyészképzést és biztosítja a tanulók évközbeni és nyári termelési gyakorlatát. Az iskola végzett hallgatóit a gyárba irányítja. Áramütés érte munka közben, Gyopárosfürdő területén Dancsó Lajos 22 éves lakatos, orosházi lakost, aki kórházba szállítás után sérüléseibe belehalt. A baleset vizsgálatát a rendőrség szakértő bevonásával folytatja. — Az Országos Honismereti Akadémia színhelye az idén Győr lesz. A szakkörvezetők országos fórumát július 18-a és 24-e között rendezik meg. — Új termelőszövetkezeti székház létesült Makón. A hagymatermesztéséről híres Úttörő Tsz irodái eddig a város öt különböző helyén voltak. A 4,5 ezer hektáros gazdaság saját kivitelezésében építette fel az új székházat. Felvételt hirdet az Iparművészeti Főiskola Továbbképző Intézete februárban induló kétéves tagozatára. Két kategóriába lehet jelentkezni 1977. február 1-ig. Február 15-ig minden jelentkező írásbeli értesítést kap. — A BKV értesíti az utazóközönséget, hogy a Budafok-belváros — Csepel Művek átkelőjáratot január 12-én menetrend szerint megindítja. A forgalom a jégviszonyoktól függően ideiglenes jellegű. Halálos széndioxidmérgezést szenvedett Papp Dániel 50 éves éjjeliőr, budapesti lakos. A 43. sz. Építőipari Vállalat IV. kerület, Munkásotthon utca 16. szám alatti telephelyén a pihenőhelyiségben lévő széntüzelésű kályha csövei szétcsúsztak és a visszaáramló füsttől kapott halálos mérgezést az éjjeliőr. Nyolcan megfagytak a rendkívüli hidegben Törökország keleti részén. Az egy hete tartó fagyban a hóakadályok miatt 300 falu lakosainak minden kapcsolata megszűnt a külvilággal. Az ország egyes részein mínusz 13 fokot mértek, műhelyház épül, a belvárosban épül, gyarapodik a Belváros. Az Ingatlankezelő Vállalat és a helyi iparpolitika ötödik ötéves tervét, a kereskedelmi és ipari szolgáltató hálózat éves fejlesztését tárgyalta meg az V. kerületi Tanács V. B. keddi ülésén. Az IKV-hoz tartozó 750 lakóépületet négy minőségi kategóriába sorolták, aszerint, hogy mikor épültek és mikor újították fel a lakásokat. Az elöregedett liftek rendbehozatalára 270 millió forintot szánnak. Műhelyházat építenek az Alpári Gyula utcában, 1978-ban. A szolgáltató hálózat 10 új fiókkal bővül és 23 üzlet korszerűsítését tervezik. Korszerűsítik a Patyolai József nádor téri üzletét, 6 modern szőrmetisztító szalont létesítenek helyette. Az év első negyedében a Városház utcában Közért Élelmiszer Áruház, a Párisi utcában tejbár nyílik. Április végéig befejezik az Apostolok étterem felújítását. --------------------Szeretettel köszöntjük névnapjukon MOZIMŰSOR 1977. január 13—19-ig A kard (m.) : Új Tükör Klub Mozi 17-én este nlő, 18—19-én este 7 nlő; Bányász 17—19-ig 6, 8. Ö7, a csodák csodája (mb., am.): Corvin t3, f5. f7; Uránia h9. 11. n2; Bartók h9. n, n2; Alkotmány 3, n6, n8; Táncsics f1. h6. 8. A különös ügynök (mb., rom.): Duna f5, h7. * A stúdióprogram keretében: Az ígéret földje I.—II. (mb., 1., **) : Fény f4. 7. Büntelenül (kanadai) : pest- Buda 14-én n6, f8; Palota tdén 5, f3; Felszabadulás 13-án 3, n6, f8. Az utolsó mozielőadás (am., **): Ugocsa este 8. Vörös sivatag (pl., **): Kőbánya 17-én 3, f6, 8. A híd (mb., NSZrs.) : Rákóczi 13-án 14, h6, 8; Csillag 14-én 5, n8; Fórum 15-én 5, n8; Maros 17-én h6, h8; Zuglói 19-én 14, he, 8. * Magyar filmek mozija (Bányász). Rendezte: Sándor Pál. Régi idők focija: 13—16-ig nl0, nl2, n2; Herkulesfürdői emlék 13—16-ig f6, f8. Színészportré: Szemes Mari: Gerolsteini kaland 17—19-ig de. 10: Egy ember, aki nincs 17—19-ig 12; Csínom Palkó 17—19-ig 2; A legszebb férfikor 17—19-ig 4; A kard 17—19-ig 6, 8. * Szovjet filmek mozija (Gorkij) : Az emír kincse 13—16-ig f4. hG. 8: A nagy volgai csata 17-én f4. 8, 18—1 9-én f4. h6. 8: Emlékezés 17-én h6-kor (orosz nyelvű előadás). * Mátra Mese- és Ifjúsági mozi: Két bors ökröcske (mesesorozat): fio, fn, f 12, fi, f2, f3, f4, f5; Tótágas (m.) : hG, 8. * Edith Piaf (fr., **) : Fény h3, 11, i2; Ipoly 17—19-ig 14, h8, 8; Zuglói 13—16-ig 14, hG, 8. A fáraó I.—II. (mb., 1.) : Felszabadulás vas. de. 10: Szabadság 17—19-ig 6-kor. A három testőr I. A királyné gyémántjai (ang.): Ugocsa 14. h6; Világ 13—13-ig f6. h8, ünnep n4 is. Herkulesfürdői emlék (m.): Puskin 4. 6. 8; Bartók f1. h6, 8: Május 1.4. n7, f9: Bástya 10. 12, 2: Tátra 13— 10-ig 4. 6. 8: Rideg Sándor Műv. Ház 14—16-ig 5, 7. Kölcsey 17—19-ig f4. hG. 3. Az ígéret földje I.— II. (mb.. 1., **) : Vörös Csillag 4, f8. Isztambul Jakesó (cseh): Budafok 13—16-ig nG, f8. Dózsa 17— 19-ig f4, hG. 8. Kísértet Lublón (m.): Uránia 14, hG. 8. Maros 18—19-én hG, h3: Otthon XX. 13—16-ig nG, 13, ünnep S is. Miért ölnek meg egy bírót? (mb., ol.): Tinódi 14, h6, 8; Puskin 9, nl2, f2; Madách 13—16-ig 5, n3; Budafok 17—19-ig hő, 7; Rideg Sándor Müv. Ház 17—19-ig h5, 7. A négy testőr. A Milady boszszuija (ang.): Alfa 14, h6, 8; Vörös Csillag 9, n.12, n. Május 1 9, nl2, f2; Pest-Buda 13-án és 15—19-ig n6. f8; Palota 13—14-én és 16—19-ig 5. f8; Bástya este 10. Osceola (mb., NDK) : Madách 17—19-ig 3. n8. Péntek, 13 (m.) : Bástya 4. 6. 8; Dózsa 13—16-ig 3. 5, 7: Kőbánya 13—16-ig f4. 16. 13. Kultúra 17—18-ig n6. f8: A rendőrnő (mb., ol.. **) : Kossuth XIII. 4. n7. f9. Sport 13: Felszabadulás 13—17-ig és 19- én 3, n6, f8. Régi idők rock zenéje (am.): Corvin este f9. Sport. n4, f6: Kölcsey 13—16-ig f4, h6, 8: Tátra 17—19-ig h4, 6, n9. A Strucc-kávéház vendégei (dán) : Duna este 9: Kőbánya 18—19-én 3, n6, f3. Sötét Torino (dl.—fr.): Rideg Sándor Műv. Ház vas. du. i3. * Híradó: Magyar Híradó; Fekete doboz; Plútó és Puck, a csavargók: Ló a házban. Reggel 9-től fél-ig folytatólag.* Akció az álnok ellen (mb., am.): Újvilág Dózsa 17—18-án 16, 8. Amarcord („Emlékezem”) (ol., **) : Béke XIII. 17 -18-án 5. 13. Az asszony és az elítélt (ír.) : Bocskai 16-án 3, n6. f3. Árvácska (m.) : Viadal 16-án f 4, h6, 8. Bankrablás (am.): Akadémia h7-én f4, h6, 8. Tétény 14—16-ig f6, h1, ünnep n4 is. A cél kiválasztása I.—II. (sz.): Éva 17— 19-ig 4. 7. Cirkusz (am.) : Ady 13—16-ig 6. 8, ünnep 4 is. Petőfi 17—19-ig fb. f8. A copfos csoda (sz.) : Tündér 14-én n6, f8. Csárdáskirálynő (m.— nyn.) : Akadémia 14-én f4. h6. 8; Fórum 17—13-án 5. n8. Csizmás kandúr (mb., japán rajzfilm): Bem h4, ünnep hl6, hi2, h2 is; Liget 13—16-ig f6, f8. ünnep f4 is; Óbuda 13— 16-ig fő. n7. 8. De hová tűnt a 7. század? (mb., fr.): Akadémia 13-án f4, h6, 8; Rákóczi 17—19-ig f4, h6, 3. Újvilág Dózsa 16-án n4. f6, 8. Doktor Mladen (lúg.) : Bocskai 14-én n6, f8. Derszu Uzala I.—II. (sz.) : Haladás 13—16-ig 4, 7. Zuglói 17—18-án 4, 7. Dollárpapa (m.): Béke XV. 16-án 3. n6, f8. Az előkelő alvilág (mb., ol., +*): Akadémia 15-én f4, h6, 8. Tisza f4, h6, 8. Enyém, tied, kié? (mb., ol.—fr.—sp.) : Tétény 19-én f6, h8. Az ezredeseket akarjuk (mb., ol.) : Diadal 19-én f4, h6, 8. Éjfélkor indul útjára a gyönyör (mb., ol., **) : Nap 13— 16-ig f4, h6, 8. A farkassziget rejtélye (mb., rom.): Kultúra 15—16-án n6. f8, ünnep 3 is. A fehér csuklya (mb., sz.): Béke XIII. 13—14-én nő. f8. Világosság 15—16-án nő. f8, ünnep 3 is. Fehér farkasok (mb., NDK— jug.) : Béke XV. 14-én nő. f8. A fekete farkasok üvöltése (NSZK) : Balassi 13—14-én 5, n8. A felső tízezer (mb., ang., **) : Világosság 13—14-én nő. f3. Foglalkozása: riporter (ol.) : Kinizsi 13—16-ig 3. f6, 8. Gawein és a zöld lovag (mb., ang.) : Nap 17—19-ig f4, h6, 8. Tanács 13—15-ig és 17— 19-ig h.9, 11, n2. Honvéd 9-től n3-ig folytatólag. Giocorda mosoly nélkül (rom.): Haladás 17—19-ig* f4, h6, 3; Maros 14— 16-ig h6, h8, ünnep f4 is. Gyémánt Lady (am.) : Béke XV. 17-én n6, f3. Gyilkosságok péntek este (ang.): Diadal lóén f4, h6, 8. Gyökértelen fa (mb., belg.): Ipoly 13—16-ig f4. Harc Rómáért I.—II. (mb., rom.—NSZK): Szabadság 13— 16-ig 6, ünnep f3 is. Három mogyoró Hamupipőkének (mb., cseh—NDK): Tanács vas. f 10. fi 2, f2. Illumináció (mb., 1.): Diadal 17-én 3, n6. Indul az űrhajó (mb., sz.): Bocskai 17-én f6, f3. A járvány (m.) : Zrínyi 4, n7. Jelenetek egy házasságból (svéd. **) : Balaton 14. h7. Kard és kereszt (mb., sz.) : Rege 15— 16- án n6, 8. ünnep f3 is. A keresztapa másik arca (ol.): Béke XV. 15-én nő, f8. A kék katona (am., ***): Bem este h6, 8. A kékruhás nő (fr.): Akadémia 18-án f4, h6, 8. Tündér 15-én n6, f8. Kerge dolgok (sz.): Alkotás fő. Két amerikai (mb., am., **) : Éva 13—16-ig f4, h6, 8. Óbuda 17— 19-ig f4, h6, 8. Két férfi a városban (mb., fr.—pl.) : Csillag 15— 16-án 5, n8, ünnep h3 is. Kilenc hónap (m., ***) : Ipoly 13—16-ig h6, 8. Otthon XX. 17— 18-án n6, f8. A közvetítő (ang.): Diadal 18-án f4, h6, 8. Mackenna aranya (am.): Béke XV. 19-én 5, f8. Világosság 17—18-án 5, f3. Cinkota 14— 16- ig n6, f8. Mágnás Miska (m.) : Akadémia 19-én f4, hG, 8. Mici néni két élete (m.) : Kultúra 13—14-én no. f8. Mr. Majestyk (am.) : Tündér 13-án nG. f8. A molnár, a fia meg a szamár (mesesorozat): Alkotás 15—16-án f9-től f3-ig folytatólag. Ne sírj tele szájjal! (fr.): Bocskai 19-én ná, f8. Nem zörög a haraszt... (mb., fr.—pl., **) : Rege 14-én f6. 8. Nősülni tudni kell (mb., sz.): Akadémia 16-án f4, h6. 8. Béke XV. 18-án n6. f8. Diadal 14-én f4, h6. 8. Nyomorultak I.—IT. (mb., NDK—fr.— ol.) : Tündér 16-án 2. 6. Óceán (ol.): Fórum 13—14-én és 16-án 5. n8. ünnep h3 is. Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban (mb., sz.—ol.) : Tündér 18-án n6, f8. Az ötödik pecsét (m.) : Honvéd 4-től 8-ig folytatólag. Kossuth XX. 17— 19-ig f4. h6, 8. Piedone, a zsaru (ol.) : Bethlen 13—16-ig4, h6, 8. Csillag 17—19-ig 5, n3. A pillanat embere (ang.): Tündér 17-én n6, f8. Kossuth XX. 13—16-ig f4. h6, 8. Prémium (mb., sz.): Balassi 15— 16-án 5, n8, ünnep h3 is. Kinizsi 17—19-ig f4, h6, 8. A rend gyilkosai (mb., fz.) : Tanács 6, n9. Rendet csinálok Amerikában és visszatérek (mb., ol.): Bem 13—15-ig és 17—19-ig 9, nl2, f2. Régi idők focija (m.): Alkotás 17—19-ig este 6, 8. Robinson és a kannibálok (mb., ol.): Rege 17— 19-ig 6. 8. A sakál napja (ang. —fr.) : Bocskai 15-én h5. 18. A stadion őrültjei (mb., fr.): Balaton h9. 11. n2. Cinkota 17- én n6. 18. Szerelmesek románcai.—II. (mb., sz.): Liget 17—18-án 6-kor. Szépek és bolondok (m.): Bethlen 17— 19-ig 14. h6. 8; Petőfi 14—16-ig n6, f3. ünnep 3 is. Tótágaj (m.): Balassi 17—19-ig n6, n8; Béke XIII. 15—16-án f6, f8. ünnep f4 is; Széchenyi 13— 16- ig h4, h6. h3; Tétény 17— 18- án h6. h8. Az utazás (mb., 01. ) : Alkotás 13—16-ig f7, f9. Az utolsó szolgálat (mb., am., **): Tisza h9, 11, n2; Zrínyi este f9. Az utolsó völgy (ang., **): Tanács f4. Uzsicei köztársaság I.—II. (jug.): Zrínyi fi., hl. Üdülők (fr.): Rákóczi 14—16-ig f4, h6, 8; Széchenyi 17—19-ig n4. f6, h8. Vannak még csodák (am.—pl.): Diadal 13-án f4, h6, 8; Ady 17— 19-ig h6, 8. Varázssapka (sz.) : Cinkota vas. hu. h4. Vigyázat, vadnyugat (ol.): Kelen 17-én h5. n8. Válás előtt (am.) : Bocskai 18-án n6. f8. Vértestvérek (mb., NDK): Alkotás 13—14-én ás 17—19-ig f9-től 13-ig folytatólag. Volt egyszer egy vadnyugat I.—II. (am.—ol.): Kelen 15—16-án 6-kor. Filmmúzeum (VII., Tanács körút 3.): A majmok bolygója (sz., am.). I. 13—19-ig: 10, 12, 2, 4; 15—16-án: 10, 12, 2, 4, 6, 8; 17-én: 12, 2; 18-án: 10 12, 2. Máté evangéliuma (ol.—fr., rendezte: P. Pasolini). i. 14-én: 10, l. 14. (Jegyelővétel 2 napra előre.) Decameron (sz., ol., rendezte: P. Pasolini, 18 éven felülieknek): hétfő, kedd, péntek este 10. (Jegyelővétel folyamatosan.) * Gutenberg Művelődési Ház (VIII., Kölcsey u. 2.): A nagy Caruso (sz., am.). I. 13—16-ig: h5. 7. Hogyan fojtsuk vízbe (cseh). I. 17—18-ig: h5. 7. Operaház: Elektra (Rosier béri. 4. ea., fél 8). — Erkel Színház; Bach: E-dúr hegedűverseny, Monteverdi: Átváltozások, R. Strauss: Don Juan, Ravel: Bolero (Tóth A. béri. 4. ea., 7). — Nemzeti Színház: özönvíz előtt (ifj. béri. V. s. 2. ea., 7); Székesfehérvár: A gammasugarak hatása a százszorszépekre (7). Madách Színház: Spanyol Izabella (7). — Madách Kamara Színház: Colbert (7). — Vígszínház: Harmincéves vagyok (7). — Pesti Színház: Egy őrült naplója (7). — Főv. Operettszínház: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak (7). — József Attila Színház: A salemi boszorkányok (7). — Vidám Színpad: Aki mer, az nyer (fél 8). Kistext. Műv. Otthon (XVIII, Fáy u. 2.): Színe-java (6). — Mikroszkóp Színpad: Csendesek a hajnalok (7). — Thália Színház: Thália kabaré (7). — Radnóti Miklós Színpad: „Anyád nyelvét bízták rád a századok” Bánffy György estje (7). — Egyetemi Színpad: Jean Vigo Filmklub. X. (fél 6 és fél 8). Bábszínház (Jókai tér): A gyáva kistigris (de. 10). — Bp-i Gyermekszínház, Marcibányi tér: Varázslatos muzsika (du. 3). — Ódry Színpad: Keshani Ali balladája (du. 3). Korona Pódium: „Parancsolj velem, Tündérkirálynő!” Ruttkai Éva estje (7). — Főv. Nagycirkusz: Aeros Cirkusz vendégjátéka (fél 3). — Kamara Varieté: Fiatalabbak is elkezdhetik (fél 6 és 8). — Zeneakadémia: MÁV Szimfonikusok (Középisk. bék. 1/4., fél 8). Kossuth rádió 8.27 Szoc. brigádok akadémiája. Ism. 8.57 Zenevár 9.12 Népművelők fóruma 9.27 Bartók zongoramuzsikájából 10.05 Nyitnikék 10.40 Válaszolunk hallgatóinknak 10.55 Zenekari muzsika 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Brigádnapló 13.40 Népdalok 14.00 Ezeregy délután 14.30 Koloratúráriák 15.10 Iskolarádió 15.50 Keringők fúvószenekarra 16.10 Az élő népdal 16.20 A természet hangjai. Az eső 17.07 Egy asztal mellett 17.32 Volt egyszer egy vadnyugat.. Részi. 17 41 Új felvételeink 18.15 Könyvszemle 19.15 Könyvpárbaj. Döntő 21.05 Slágermúzeum 22.30 A Purcell énekegyüttes Tomkins-madrigálokat énekel 22:45 Gondolatok útvesztői. A fejlődés vélt és valós állomásai 23.00 Zenekari muzsika 0.10 Bálint János cimbalmozik Petőfi rádió 3.05 Nótacsokor 8.55 Az elvált asszony. Részf. 9.33 Balesetek, tűzesetek, bűnügyek 10.00 A zene hullámhosszán 11.33 A Szabó család. Ism. 12.00 Énekegyüttesek félórája 12.33 Dalok, hangszerszólók 13.33 Lúdanyó meséi 14.00 Zenés délután kettőtől h ötig 17.00 Ifjúsági Rádió 18.00 „Csak a határt lépje át”! Rip. 18.10 Hallelujah, Baby! Részi. 18.33 Magyar operaénekesek: Ernster Dezső 19.28 Harminc perc rock 19.58 Népdalok, néptáncok 20.56 Iránytű 22.06 A Rádió Dalszínháza, A költő 22.33 Kellemes Pihenést! 3. műsor 14.05 HÄNDEL-MŰVEK 16.03 A LONDONI MELOS EGYÜTTES FELVÉTELEIBŐL 16.30 Mindenki iskolája 17.00 Otto Klemperer operafelvételeiből 17.45 Külföldi tudósoké a szó 18.05 A SZOVJET RÁDIÓ FELVÉTELEIBŐL 18.45 TIP-TOP PARÁDÉ 19.15 Iskolarádió 19.33 Az éjszaka csodái. Weöres Sándor verse 19.40 RÁNKI DEZSŐ SZONÁTAESTJE Közben: 20.35 Rákóczi 21.40 Operaáriák 22.11 VOKÁLIS ZENE Televízió 8.00 Tv-torna. Színes 8.05—9.30 ITV. 9.30 Delta. Ism. 9.55 A szerelem és Mr. Lewisham. IV./3. Ism. 10.40 Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor 11.10 Frank és barátai 13.05—14.30 ITV 14.50 Mindenki iskolája 16.38 Hírek 16.45 És így tovább... 17.40 Nyugalmunk érdekében 13.10 Milyen lehet, milyen legyen? A pécsi körzeti stúdió műsora 18.45 Szépen. Jól magyarul... 19.05 Mese 19.20 Tv-torna. Színes 19.30 Tv-híradó 20.00 A második ... 21.05 Ez csak divat! Zenés, táncos divattörténet. VT 15. Színes 21.25 Állványokon. Tv-film Végh Antal novellájából 22.35 Tv-híradó 3. 2. műsor 18.40 A M. Tv. Szabadegyeteme. Színes. A változó Föld 19.30 Tv-híradó 20.00 Hat húron pendülünk ... Gitáriskola kezdőknek 20.15 Arsene Lupin. Fr. film, A tű titka. Színes 21.05 Tv-híradó 2. 21.25 A zene öröme 21.45 Tévébörze Pozsonyi tv 9.00 Iskolásoknak 10.45 Szabadság, te édes szól Szovj. film. 1. 15.35 Iskolásoknak 17.10 Ifjú szemmel 17.55 Autó-motor revü 19.00 Tv-híradó 19.30 Két közeli idegen. Lengyel film 20.35 Portré 22.00 Fiatalok tévéklubja 1977. január 12. fordulói KELEN JÓZSEF (1892—1939) mérnök, a Tanácsköztársaság népbiztosa, a forradalmi munkásmozgalom kiváló harcosa születésének 85. évfordulója. TIHANYI ERNŐ (1897—1967) író, költő, a munkásmozgalom régi harcosa 80 esztendeje született. WILHELM HOFMEISTER (1824—1877) kiváló német botanikus 100 esztendeje halt meg. AGATHA CHRISTIE (1891—1976) angol írónő, a detektívregény műfajának kiemelkedő művelője éve halt meg.