Népszava, 1977. április (105. évfolyam, 77-100. sz.)
1977-04-02 / 78. szám
1977. április 2. re Április 2-án Dr. Maróthy László ünnepi köszöntűje Hazánk felszabadulása Maróthy Lászlónak, annak 32. évfordulója alkal- MSZMP Politikai Bizottmából április 2-án, 17.30 saga tagjának, a KISZ órakor a Kossuth rádió Központi Bizottsága elsőban, illetve 19.15 órakor a titkárának ünnepi köszöntőlevízióban hangzik el dö.tője. (MTI) Győri Imre fogadta a Novosztyi elnökét Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára pénteken fogadta L. N. Tolkunovot, az SZKP KB tagját, a Novosztyi (APN) szovjet sajtóügynökség elnökét. Eszmecserét folytattak a tájékoztató munka időszerű kérdéseiről. A beszélgetésen jelen volt Pálos Tamás, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese. (MTI) HZSZBT-delegáció utazott a Szovjetunióba A Szovjet-Magyar Baráti Társaság meghívására pénteken Moszkvába utazott az MSZBT delegációja Szakali Józsefnek, az MSZMP KB tagjának, az MSZMP X. kerületi bizottsága első titkárának vezetésével. A delegáció részt vesz a Magyarország felszabadulása tiszteletére rendezendő moszkvai ünnepségeken. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Tasnádi Emil, a társaság alelnöke, az Országos Találmányi Hivatal elnöke búcsúztatta. Jelen volt I. V. Szalimon tanácsos, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője. (MTI) Az Országos Ásványvagyon Bizottság ülése A Magyar Állami Földtani Intézetben pénteken dr. Fülöp József akadémikus elnökletével az Országos Ásványvagyon Bizottság elnöksége ülést tartott, amelyen részt vett Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese is. Az ülésen dr. Kapolyi László nehézipari miniszterhelyettes előterjesztése alapján megvitatták azokat a feladatokat és alapvető elveket, amelyeknek megvalósítása, érvényre juttatása hatékonyan hozzájárul ahhoz, hogy az MSZMP XI. kongresszusa határozatának megfelelően jobban és gazdaságosabban aknázzák ki a hazai természeti forrásokat és ásványi nyersanyagkincseket. Áttekintették azokat a törvényszerűségeket és világszerte érvényesülő tendenciákat, amelyek meghatározzák az ásványi nyersanyagok világpiaci árát és cserearányát, s ennélfogva a hazai ellátás jövőbeni forrásainak optimális szerkezetét is befolyásolják. Rózsaszín lábot vetett az arca, amikor megszólítottam, szégyenlősen a földre pillogott, tréfás megjegyzéseimre nem válaszolt. Elhívtam onnan és a folyosó végén leültünk egy díszes kanapéra. Láttam a tartózkodó viselkedésén, hogy sértettséget takargat, az elnök elmondott gondolatait talán félreérthette. — Rózsi, miért reszketett annyira, hogy észrevettem? Rám nézett, csodálkozó, nagy, fekete szemekkel. — Nagyon megsajnáltam. — így még nem beszéltem. — Azért félt? — Azért, hogy ne ejtsek hibát abban, amit el kellett mondanom. — Láttam. Na és, hogy ha ilyen előre legépelt papírok nélkül küldik oda? Nem szólt. — Mégis, mit mondott volna? — Hát, hogy is fejezzem ki magam, szóval, egészen mást, mert én nem értem a sok számot, közgazdasági elgondolást. — Mást mondott volna? De mégis mit? — A brigádok munkájáról, az asszonyok nehéz életéről, meg a lelkiismeretességükről sok példát, tudnék fölsorolni. Még olyanokat is mertem volna mondani, hogy egymásért milyen nagy dolgokra is képesek vagyunk, magunk között. — Milyen nagy dolgokra? — Hogy például Zelenkáné tavaly meghalt és a részeges ura elcsapta Ilonkát, a nyolcadikos lányt, mi meg odavettük. Fölneveljük, iskoláztatjuk a mi pénzünkből, amit havonta összeszedünk. Zelenkánénak ennyivel tartozunk. — Szívesen adják mindannyian a pénzt? — Szívesen! Az asszonyok nagyon megértik a bajt és átérzik a szenvedést. Jobban, mint a férfiak. — Hát a munkában? — Ott is. Tudja, nincsen olyan kérése a művezetőnek, amit mi ne végeznénk el. Ezért is szeretnek bennünket. — Hányan vannak? — Tizennégyen. Megszólalt a szünet végét jelző csengő. Göndör Rózsi talpra ugrott. — Ezeket mind elmondhatta volna. — Nem biztos azért, hogy jó lett voksa. Örülök, hogy túl vagyok rajta! — Ki írta a szöveget? — Többen. A művezető elvtárs, meg a karbantartók főnöke. — Maga meg betanulta. — Be. Azért, hogy ne akadjak el benne. — Jól mondta, szépen, gyorsan. Kár, hogy annyira félt. Göndör Rózsi hallgatagon nézett a földig érő, nagy tükörbe. A SZÜnet befejeződött. A vita élénkebb lett, a tonnák és százalékok számait eleven emberi problémák fölemlegetése tette változatosabbá, érdekesebbé és valószerűbbé. Megoszlottak a véleménynyilvánítók; egy részük a leírt, sillabusz szöveget mondta, más részük meg szabadon beszélt. Azok mondtak többet, igazabbat, életízűbbet, akik elmondták saját véleményüket, mert ezek a gazdaság, termelés és az ember sorsát jobban ötvözték, bár kevesebb közgazdasági fogalmat használtak, mint azok, akik szöveget olvastak. Hogy melyik volt hasznosabb? Talán szükségtelen is kérdezni. Régen, gyerekkorunkban nem volt előttünk papír. Városon, falun, üzemben, hivatalban mondtuk a magunk vélt, vagy valódi igazat, kommunista meggyőződésünk és képzettségünk mértéke szerint. Nem is lehetett papírból beszélni, mert az összejöveteleken, gyűléseken közbeszóltak, belekérdeztek és arra „menet közben” illett válaszolni. Na és, abban a küzdelemben, amely a hatalomért folyt, nyílt, elvi, politikai szópárharc alakult ki, s annak a véleményét fogadták el, aki meggyőzőbben, igazabban tudott érvelni, vitázni. Jött aztán egy kényszerűséges korszak, amikor papír nélkül nem volt ajánlatos föllépni, mert a „félrehallhatóság”, a „félreérthetőség” is bajt hozhatott az ember fejére. Ez a bizalom elapadásának ideje volt, s rászoktunk a papírra, precízen, pontosan leírtuk, amit mondani akartunk, hogy ne legyen hiba. Unalmasakká váltak a közlendők, egyformák lettek a mondatok és sémába kerülve forogtak a gondolatok. Elhagytuk aztán azt a közéleti zónát és jobban emberközelbe kerültünk, vitatkoztunk, építkeztünk, s olyan természetesnek vettük az érvek párbaját, mint a napkeltét. Jó politikai, társadalmi közeg formálódott körülöttünk: megnyugtató, őszinte légkörben végeztük a dolgunkat. Úgy látszott, hogy a sillabusz-megnyilatkozás többé nem tér vissza a köznapi beszélgetésbe. De a Zsir II - - t is rákaptunk a papírra ott is, ahol a közvetlen emberi megnyilatkozás adja a politika valóságos értékét és „aranyfedezetét”. Ha nem is olyan mértékben jött vissza ez a szokásunk, mint az említett, kényszerűséges korszakunkban, de azért jócskán visszajött. Van is erre magyarázat, de ez a magyarázat — sántít. Nevezetesen: oly bonyolult lett az életünk, annyi összefüggésszállal van átszőve egy-egy picinykének látszó életjelenség is, hogy nehéz és szinte lehetetlen összefüggések érintése, jelzése nélkül beszélni róla. Igaz, de ez ott áttekinthetőbben jelentkezik, ahol arról érdeklődünk: hogyan éltek, dolgoztak? Mivel tudnánk jobbat, okosabbat adni önmagunknak és hazánknak? Ott az egyéni vélemény, a saját hang és érzés, tehát a tévé-tevő ember közvetlen megnyilatkozása a valódi összefüggés és nem a szövegolvasás. A helyzet éppen fordítva áll. A fluszpapír is betonfallá keményedik az emberek közvetlen megnyilatkozásának életerőt hordóadó sodrában; az őszinte véleménynyilvánítás egyébként buzgón áradó forrását torlaszolja el, a teljesebb demokrácia érvényesülésének vet gáncsot a papír. Annak idején ezeket a gondolatokat nem mondtam el Göndör Rózsinak. Idő ugyan lett volna rá az ebédnél, vagy a vacsoránál, de akkor nem jutottak eszembe ezek az öszszefüggések. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy azóta szorgalmasan levelezünk és egy-egy levélben módom lett volna viszszatérni erre a témára, de nem tettem. Most is csak arra kértem felhatalmazást tőle, hogy a nyilvánosság előtt megemlíthessem a kettőnk közötti beszélgetést. A hozzájárulást megkaptam. Ezúton is köszönöm. SIKLÓS JÁNOS NÉPSZAVA M a JÉ ILMÉT Lázár György, a Minisztertanács elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta Yusuf M. Sada-t, a Nigériai Szövetségi Köztársaság hazánkba akkreditált új nagykövetét. Dr. Simon Pál nehézipari miniszter pénteken Bagdadba utazott, ahol megnyitja az Irakban megrendezésre kerülő magyar gazdasági és műszaki napokat és árubemutatót. Dr. Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes pénteken hazaérkezett Szófiából, ahol magyar küldöttség vezetőjeként március 28—31. között részt vett a magyar—bolgár kulturális együttműködési vegyes bizottság negyedik ülésszakán. Dr. Boros Sándort fogadta Ljubomir Levcsev, a bolgár művészeti és kulturális bizottság első elnökhelyettese és Borisz Cvetkov külügyminiszter-helyettes. Befejeződött a KGST-országok újságíró-szövetségei elnökeinek és főtitkárainak tanácskozása Csütörtökön Tihanyban befejeződött a KGST- országok újságíró-szövetségeinek tanácskozása, mely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplését és a szocialista újságírás aktuális közös problémáit tűzte napirendre. A részt vevő újságíró-szövetségi vezetők közül felszólalt: Veselin Joszifa, a Bolgár Újságíró Szövetség elnöke, dr. Josef Valenta, a Csehszlovák Újságíró Szövetség elnökhelyettese, Ernesto Vera, a Kubai Újságíró Szövetség elnöke, Jan Mietkowski, a Lengyel Újságíró Szövetség elnöke, Cendin Namszraj, a Mongol Újságíró Szövetség elnöke, Harri Czepuck, az NDK Újságíró Szövetségének elnöke, Ioan Stanculescu, a Román Újságíró Szövetség titkára, L. N. Toliamon, a Szovjet Újságíró Szövetség alelnöke, Jiri Kubka, a Nemzetközi Újságíró Szervezet főtitkára és Mieczyslaw Kieta, a NUSZ titkára. Pénteken a tanácskozáson részt vevő delegációk vezetőit Aczél György, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta a Parlamentben, ahol baráti eszmecserét folytatott velük a szocialista újságírás aktuális és közös tennivalóiról. Este dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, a Magyar Újságíró Szövetség székházában a vendégek tiszteletére fogadást adott, amelyen részt vett Győri Imre, az MSZMP KB titkára. (MTI) Kitüntették a Magyar Rádió és Televízió énekkarát A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának magas színvonalú művészi eredményei elismeréseképpen a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést a rádió székházában Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese adta át. (MTI) Végső búcsú Szántó Zoltántól Pénteken mély részvéttel vettek végső búcsút Szántó Zoltántól, a forradalmi magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyiségétől. A Kerepesi temető ravatalozójában a hamvasztás utáni búcsúztatáson Vass Henrik, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Párttörténeti Intézet igazgatója méltatta az elhunyt küzdelmes, áldozatos életútját. Ezután a hozzátartozók, Szántó Zoltán egykori harcostársai, tisztelői, a gyászolók végső búcsút vettek az elhunyttól, akinek hamvait a munkásmozgalmi Panteonban helyezték el. A gyászszertartás az Internacionálé hangjaival ért véget. Kitüntetések A magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága hazánk felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából pénteken kitüntetési ünnepséget rendezett a KISZ Központi Művészegyüttesének székházában. Dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára köszöntötte a megjelenteket, majd átnyújtotta a kitüntetéseket. Az Elnöki Tanács a KISZ KB javaslatára hat kitüntetettnek a Munka Érdemrend különböző fokozatait adományozta. Az ifjúsági szövetség Központi Bizottsága a fiatalok kommunista nevelésében, a KISZ munkájának segítésében, a mozgalmi munka különböző területein hosszú időn keresztül végzett eredményes munka elismeréseként 25 kitüntetettnek adományozott ifjúságért érdemérmet, 25-nek pedig KISZ-érdemérmet. Két, hazánkban dolgozó NDK-beli fiatalt Barátságért érdeméremmel tüntettek ki. * Hazánk, felszabadulásának 32. évfordulójáról pénteken több helyütt bensőséges ünnepségeken emlékeztek meg, így a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban, a Belkereskedelmi Minisztériumban, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban. az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban. a Legfelsőbb Bíróságon. Az ünnep alkalmából kitüntetéseket adtak át. A Barátság Házában az MSZBT aranykoszorús jelvényeit nyújtották át az ünnepség keretében. A Munkásőr Parancsnoki Iskolán pedig a Munkásőrség Országos Parancsnoksága tartott ünnepséget és ott került sor a kitüntetések átadására. Magyar filmhét a Szovjetunióban Hazánk felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából április 4—5. között Moszkvában és a Szovjetunió több városában — közöttük Leningrádban és Szocsiban — rendeznek magyar filmhetet, s ünnepi filmbemutatót tartanak az NDK-ban, Berlinben és Erfurtban, valamint Varsóban. A Szovjetunióban a magyar filmhét rendezvényein Fejér Tamás „A királylány zsámolya’’ és Lugossy László „Azonosítás" című filmjei mellett a többi között bemutatják a Kísértet Lublón, az öreg, a Zongora a levegőben és a Labirintus című magyar filmalkotásokat. A berlini és erfurti ünnepi filmbemutatón, valamint az április 4-i varsói díszelőadáson Lugossy László Azonosítás című filmjét vetítik. (MTI) A forradalmár újságíró Hetvenöt éve született Komor Imre Komor Imre kommunista újságíró, a forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 75. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzási ünnepséget tartottak a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Pantheonjánál levő sírjánál. A Társadalmi Szemle képviseletében Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke és Knopp András, a szerkesztő bizottság tagja koszorúzott. A Népszabadság szerkesztősége részéről Katona István, az MSZMP KB tagja, főszerkesztő és Rényi Péter főszerkesztő-helyettes helyezett el koszorút. A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának nevében dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a SZOT és a Népszava szerkesztősége nevében Szigeti László, a SZOT alelnöke és Siklós János főszerkesztő koszorúzott. Elhelyezték a kegyelet és a megemlékezés virágait a kommunista újságíró hozzátartozói, a különböző sajtóorgánumok és társadalmi szervek képviselői, Komor Imre egykori munkatársai és tisztelői. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. * Aki jó munkát végzett az életében, annak a munkája mindenképpen rögződik és kivált folytatódik másokéban. Igaz, ez az esztergályoséra és az újságíróéra egyaránt. Kivált az olyan kommunista újságíróéra, amilyen Komor Imre volt. Most, amikor születésének hetvenötödik évfordulóján emlékezünk rá, őszintén igyekszem, hogy ezek a sorok is igazolják a folytatódást, hiszen néhányunknak abban a szerencsében volt részünk, itt a Népszavánál, hogy főszerkesztőnk volt. Nagyra hivatott ember sok és fontos eseményben gazdag életútjának egyik állomása volt a Népszava irányítása, 1948 és 1952 között. Kivételes képességeinek köszönhetően már tizenhat évesen tagja, hamarosan vezetője volt a forradalmi ifjúmunkás mozgalomnak és ugyanebben az évben — 1918-ban — lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Már ilyen fiatalon, hozzáértően, lelkes buzgalommal dolgozott, kivált az ifjúmunkások művelése érdekében. Ez volt a munkaterülete a Tanácsköztársaság ragyogó hónapjaiban is. Emberi lénye, kommunista világnézete akkor alakult, bontakozott és teljesedett ki a legnagyobb, legfontosabb pártmunkáit majd csak ezután, a Tanácsköztársaság leverését követő években és évtizedekben végezte. Az első hónapokban bámulatos leleményességgel játszotta ki üldözőit, illegális akciókat kezdeményezett és csak a végső halaszthatatlan szükség kényszerére távozott kalandos úton Bécsie, 1920 elején. Márciusban már ismét Magyarországon van — a szellem magas szintjére ívelő újságírói pályája tulajdonképpen röviddel ezután kezdődik. A KMP és a KIMSZ megbízásából az akkor szerb megszállás alatt levő Pécs városában az Ifjúmunkás Szövetség felelevenítésén fáradozik; egyszerre titkára a szövetségnek és a következő esztendő végéig lapjának szerkesztője. Aehetséges, sokoldalú fiatal pártmunkás — a húszas évek első felében Moszkvában a Kommunista Internacionálé és az Ifjúsági Internacionálé munkájában tevékenykedett, ez utóbbi összefüggésben hamarosan ismét Magyarországon. Szervező, szerkesztő munkája közben tartóztatták le és tizenkét évi fegyházbüntetéssel sújtották. Két esztendő letöltése után a proletár szolidaritás segítségével, cserefogolyként szabadul. Moszkvában a Marx—Engels Intézet tudományos munkatársaként dolgozik. Immár magasan képzett pártmunkásként küldik ismét Bécsbe, hogy a KMP Külföldi Bizottságában munkálkodjék. Még mindig csak huszonhat éves, amikor az összoroszországi német pártlap, a Deutsche Zentral Zeitung főszerkesztője lesz. Öt évig szerkeszti a lapot. A Kommunisták Magyarországi Pártja Központi Bizottságának már 1925—1926-ban választott, 1933—1936 vészterhes éveiben kooptált tagja volt. Világtörténeti, külpolitikai és munkásmozgalmi előadásaival széles körű publicisztikai és tudományos munkájával járul a kommunisták képzéséhez, Prágában, Párizsban, s közben Budapesten is illegális pártmunkát végez. A művelt, képzett, világot járt pártmunkást a Szovjetunióba történt visszatérése után megalapozatlan vádak következtében letartóztatták és csak a második világháború után rehabilitálták. Hazatérését követően egy ideig lapunknak lett a főszerkesztője, majd a Szabad Nép helyettes, aztán a Magyar Nemzet főszerkesztője, felelős szerkesztője a Társadalmi Szemlének. Egészségének megromlása, nyugdíjba menetele után is megmaradt ragyogó publicistának. Tiszta logikai vonalvezetésű cikkeit százezrek szívesen olvasták, szellemes rádiókommentárjait milliók szívesen hallgatták. A Népszava munkatársai nagyszerű főszerkesztőt ismertek meg benne. Szellemének a sugárzása határozta meg amúgy is megnyerő, érdekes külsejét, megjelenését. Hallatlan tájékozottságával, műveltségével hatott és irányított, a szó legjobb értelmében. Barátságos, kellemes és szellemes ember volt. Kalandos, hányattatásokkal tele élete nem rontotta meg a humorát, értette a tréfát, jó légkör vette körül. Az emlékezésre készülve Ál. „Lenin válaszol” című cikkét olvasom. Benne ezt a mondatot: „A magyar kommunisták nehéz harcokban sajátították el a leninizmus helyes alkalmazásának útját hazánkban. De a nehéz harcoknak megvan az eredménye .. Megvan. És e nehéz harcok egyik kitűnő megvívója volt főszerkesztőnk, Komor Imre, aki ma volna hetvenöt éves, de már tizenegy éve nincs köztünk. Tudása, tapasztalata azonban jelenvaló, hat és segít szocialista újságírásunkban. Rajk András