Népszava, 1981. március (109. évfolyam, 51–76. sz.)
1981-03-15 / 63. szám
12 Mozaik 1981. MÁRCIUS 15., VASÁRNAP A Nap kel 5 óra 58 perckor, nyugszik 17 óra 19 perckor. Husz öt óra után zsúfoltak a villamosok. Sok helyütt vége a munkaidőnek, és az apróságokat is ilyenkor viszik haza. — Nagyon szégyellem, fulika — mondja egy idősebb nő az ölében ülő kislánynak —, ma megint panaszkodott rád az óvónéni, hogy nem etted meg az ebédedet, és a csendes pihenő alatt is zajongtál, úgy, hogy több gyerek nem tudott aludni. Azt hiszem, ennek ma büntetés lesz a vége. — Látod — védekezik pityergésre görbülő szájjal a kicsi —, ha én lennék a te nagymamád, sohase árulnálak be a szüleidnek, nehogy szomorkodjanak miattad! k. h. 75. születésnapja alkalmából köszöntötték Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerzőt szombaton Egerben. A tiszteletére rendezett hangversenyen műveiből adott elő az Egri Szimfonikus Zenekar és az Egri Vonósnégyes, valamint Kovács Ilona ének- és Kocsis Albert Liszt-díjas hegedűművész. Ezer Vas megyei fiatal tett KISZ-fogadalmat szombaton, a forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatának keretében. Szombathelyen a márciusi ifjak emléktáblájánál koszorúzást tartottak. Körmenden a Kossuth-szobornál került sor az ünnepi megemlékezésre. Megyeszerte számos településen tartottak hasonló megemlékezést. Kibontotta szirmait a Mátrában a tavasz jellegzetes virága, az ibolya. Az idén a hosszan tartó tél miatt március elején még szinte mozdulatlan volt a természet. Az első ibolyaszálakat a parádi völgyben szedték a kirándulók. — Tiszta, virágos Balatonért címmel pályázati felhívást adott ki a Balatontourist-Nord. A Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal felhívásában — évente odaítélendő — vándorserleget és 50 ezer forint pályadíjat kínál annak a tóparti település tanácsának, amely a legtöbbet teszi a Balaton-vidék tisztaságáért. Szabó Imre ipari miniszterhelyettes meghívására Budapesten tartózkodott Iuliana Bucur, a Román Szocialista Köztársaság könnyűipari államtitkára. A tárgyalásokon megállapodtak a magyar— román könnyűipari együttműködés 1981—85. évi továbbfejlesztését szolgáló feladatokban, az érdekelt vállalatok közvetlen gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésének fő irányaiban. Iuliana Bucur megbeszélést folytatott Juhász Ádám ipari minisztériumi államtitkárral. A román vendég szombaton elutazott Budapestről. A XVIII. század végi, XIX. század eleji háziszövött lakás- és viseleti textíliákkal gyarapodott a Csornai Múzeum néprajzi gyűjteménye. Az értékes anyagot Szanyban gyűjtötték. Újabb áldozatra gyanakszik az atlantai rendőrség: egy friss bejelentés szerint március 3. óta nem tért haza szüleihez a 13 éves Joseph Bell néger kisfiú. Bell immár a második színes bőrű gyermek a georgiai városban, akinek hollétéről jelenleg nincsen információ, egy másik gyermeket tíz napja nyilvánítottak eltűntté. Törökországban az idén először számba veszik az ország barlangjait és föld alatti labirintusait. Ezt az intézkedést nemcsak a barlangkutatás és a sportolók kedvéért rendelték el, hanem arra számítanak, hogy a barlangok feltárásának gazdasági haszna is lesz: a föld alatti vízkészleteket több, vízben szegény területen felhasználhatják. — Március 11—14. között — Hetényi István pénzügyminiszter meghívására — küldöttség élén hivatalos látogatáson Magyarországon tárgyalt Ulf Sand, a Norvég Királyság pénzügyminisztere. — Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Milovan Zidar, a Jugoszláv Szövetségi Mezőgazdasági Bizottság elnöke március 12—14. között határ menti találkozón tárgyalta meg a két ország agrárgazdasága együttműködésének időszerű kérdéseit. A két miniszter szombaton új állategészségügyi egyezményt írt alá. Sikeresen zárult a háromhónapos próbatermelés a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat hajdúszoboszlói új propán-bután gázpalacktöltő üzemében. A gépek és berendezések folyamatosan dolgoztak, két műszakban átlagosan közel 2000 palackot töltöttek meg. Forgalomkorlátozás lesz a XXII. kerületi Nagytétényi úton. A Minta utcai vasúti átjárót (Budatétény, vasúti megállóhely) burkolatépítés miatt március 16-án reggel 7 órától március 20-án 15 óráig lezárják. Ezen idő alatt a közúti forgalmat mindkét irányban elterelik. — Viharba került és elsüllyedt pénteken a Beringtengeren egy japán halászhajó. Huszonhat főnyi legénységéből a helyszínre siető parti őrség hajói még egyetlen személyt sem találtak meg. — Kácsor Béla, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1943-tól volt a párt tagja, 61 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 23-án, hétfőn 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. — Fehér László, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1932-től volt a párt tagja, 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 25-én, szerdán 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Tóth Ferenc, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1932 óta volt a párt tagja, 79 éves korában elhunyt. Temetése március 16-án 14.30 órakor lesz Komáromban a Szőnyi úti temetőben. A képen látható nőstény bengáli tigris Silver, azaz Ezüst névre hallgat, és nemcsak azzal vált ismertté, hogy rosszak a fogai s ezért orvosi segítségre szorul, hanem, mint kiderült, hálátlan is. Kezelőorvosa, dr. Jeff Mullen most éppen egy törést operál, de a képen látható, hogy korábban már az orvos egyik ujja a foghúzás áldozata lett TELEFOTÓ - MTI Külföldi Képszolgálat Katonasikerest is Tulajdonképpen elég furcsa ország Nagy-Britannia. Törvényt sért, aki a vonaton csokoládét eszik vagy karácsony napján húspitét süt. A férfiaknak nincs joguk arra, hogy egyes londoni utcákon nyílpuskával lövöldözzenek, a borbélyok foghúzáson kívül más orvosdoktori tudományba nem avatkozhatnak bele. Ezt egy 1540-ben elfogadott törvény tiltja meg nekik. Ez azonban még nem is a legöregebb rendelet, hiszen van olyan hatályos jogszabály, ami még 1235-ben született. A brit honpolgárok azonban most már bizakodhatnak, hogy nem sokáig lesz így, hiszen egy 1965-ben megalakított bizottság ez idő szerint 121 törvényt és 127 törvénymódosítást kíván hatályon kívül helyeztetni. A parlament természetesen erről is törvényt alkot majd, ámbár úgy tűnik, nem túlzottan könnyen. Elvetették például azt az indítványt, amely a vasárnapi és az esti bevásárlások korlátozásait feloldaná, így tejet továbbra sem lehet venni vasárnap, mint igen. Bármilyen friss árut lehet kapni a boltokban este nyolc után is, de húst árulni törvénytelen. Pornómagazint bárki vásárolhat vasárnap, bibliát beszerezni viszont ugyancsak szabályellenes. A bizottság kezdeti kudarcai ellenére a képzelet azért már meglódulhat. Lehet, hogy eljön az az idő, amikor a jószeretetéről híres Fülöp herceg ül majd a bakra, hogy a királynőt aranyos hintáján a parlamentbe vigye szokásos évi trónbeszédét elmondani, s az uralkodó így kezdi a dikciót: kedves elvtársak, szeretett lordjaim.... Évforduló ÁCHIM L. ANDRÁS (1871—1911) parasztpárti politikus, országgyűlési képviselő, az általános, titkos választójogért vívott küzdelem támogatója 110 esztendeje született. PAULAY EDE (1836—1894) a magyar színházművészet egyik nagy egyénisége, rendező, színészpedagógus, a Nemzeti Színház egykori igazgatója 145 esztendeje született. BERZEVICZY VINCE (1781—1834) a korai magyar színészet jelentős mecénása, akadémikus, a kassai színészet felvirágoztatója születésének 200. évfordulója. Szlovák tv 8.20: Gyermekek műsora 10.50: Szovjet—amerikai filmsorozat 12.10: Hangverseny 12.55: Látogatás a klubban 13.30: Sportdélután 16.35: Cseh film 18.20: Mese 18.30: Interkviz. Nemzetközi vetélkedő 19.30: Tv-híradó 20.05: Opera, tévéváltozatban 21.40: Sporthíradó 21.55: Portréfilm 22.35: Kulturális magazin Kossuth rádió 6.00: Előttünk a vasárnap! 8.25: Márciusi dalok 8.40: NEMZETI DAL Petőfi Sándor versei 9.00: Kulturális magazin 10.08: Végvári vitézek 10.56: Az MRT gyermekkórusa énekel 11.12: Évszázadok mesterművei 12.00: H. Tudósítás a március 15-i ünnepségekről és VASÁRNAP, 1981. MÁRCIUS 15. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Televízió 1 8.03: Tv-torna 8.10: Mindenki iskolája. FF. 9.10: óvodások filmműsora. FF. 9.30: TAU BÁCSI 11. Tau bácsi és a taxisofőr A mit sem sejtő taxisofőr felveszi kocsijába Tau bácsit, csakhogy az öreg játékos kedvében van, s a taxisofőrt csaknem az őrületbe kergeti átváltozásaival. A gépkocsivezető szeretne mielőbb megszabadulni furcsa utasától, különböző módon próbálkozik, de sikertelenül. .. 10.00: Hírek 10.05: „MINDNYÁJUNKNAK EL KELL MENNI...” Verbunkosok, katonadalok, versek és táncok 10.25: A Magyar Nemzeti Múzeum 10.45: Műelemzések 11.00: Nemzetközi kötöttfogású birkózóverseny 12.20: Hátizsákkal Rilában Egy gyalogtúra krónikája 13.18: Kisfiúk, FF. Szovjet játékfilm 14.45: Nótaszó 15.05: Műsorainkat ajánljuk 15.40: KORDA SÁNDORSOROZAT A bagdadi tolvaj Angol film Korda filmjében az Ezeregyéjszaka meséinek világa elevenedik meg. 17.20: Tanácskozik a Hazafias Népfront kongresszusa 18.00: Lehet egy kérdéssel több? FF. 18.40: Tv-torna 18.45: Mese 19.00: A HÉT 20.00: Hírek — Totóeredmények 20.05: FÁKLYALANG Tévéjáték. Ism. Az 1848-as szabadságharc sorsdöntő napjaiban játszódik a dráma. 21.30: FISCHER ANNIE ZONGORÁZIK. FF. Liszt: Esz-dúr zongoraverseny 21.50: Sporthírek 22.00: Hírek a Hazafias Népfront kongresszusáról 12.15: Édes anyanyelvünk 12.20: Művészlemezek 13.05: Egy korty tenger 13.15: A nápolyi dal száz esztendeje 13.45: Kozmosz 14.05: Színes népi muzsika 14.40: Pillantás a nagyvilágba 15.13: Mi a titka? Carlo Bergonzi művészete 16.00: 48-as dalok, Kossuth-nóták 16.20: Magyar múzsa „Kíváncsiság vagyok én, akarat” 17.10: Közéleti közelképek. 17.40: Lemezmúzeum 18.30: Hírek Hangképek, tudósítások a Hazafias Népfront kongresszusáról és a március 15-i ünnepségekről 19.20: Hugenották Székely János tragédiája 20.53: Népdalest 22.20: Világhírű zongoraművészek Solomon 23.08: XX. századi operákból 0.10: Toronyzene Petőfi rádió 6.00: Népszerű muzsika a koránkelőknek 7.00: Az evangélikus egyház félórája 7.30: Milan Slechta Mozartműveket orgonái 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Szívesen hallgattuk: Vasárnapi koktél 10.33: A cornwalli kalóz. Részi. 11.21: Gesztusok és látványok, szavak és tőmondatok László Anna írásai 11.51: Jó ebédhez szól a nóta 12.48: Jelentés az MTK-VM— Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 12.50: Emil és a három iker 14.05: Híres zenekarok albuma 14.33: Táskarádió 15.30: Jelenidőben 16.00: Csínom Palkó. Részf. 16.40: Slágerek 18.00: Törvényen kívül Emlékműsor Papp Lajos születésének 75. évfordulójára 18.33: Örökzöld dallamok 19.31: Szellemi térképolvasás 19.41: Dalok 20.00: „Kinek az orvosság, kinek a jó szó”. Ism. 20.38: SOKFÉLE . . . — a pedagógiáról 21.43: Randevú 23.10: Emlékezetes dzsesszhangversenyek 3. műsor 8.11: Magyar zeneszerzők műveiből # 8.51: Zenekari muzsika # 9.45: Operafelvételek • 10.10: Új zenei újság. Ism. 11.06: A szebeni fiúk 11.53: Hi-fi-varieté • 13.05: Ravel-felvételek • 15.31: Händel: Hat orgonaverseny • 15.13: Rádiószínház Vissza az úton 15.49: Glenn Gould zongorázik • 17.09: A magyar széppróza századai 17.34: Mendelssohn: Hat kórusdal 0 17.40: A Dimenzió dzsesszkvartett felvételeiből 0 18.15: Manon Lescaut 0 19.03: Zenekari muzsika • 30.39: David Ojsztrah hegedül, Paul Badura-Skoda és Szvjatoszlav Richter zongorázik • 31.36: Erkel: Névtelen hősök • 33.54: Zenei panoráma • Színházműsor VASÁRNAP Erkel Színház: Bánk bán (Vasutas bér. 4. ea( de. 11) Hunyadi László (7) Nemzeti Színház: Bánk bán (de. 11 és e. 7) Budapest Orfeum (Főv. Műv. Házban, 7) Népszínház — Várszínház: A végítélet napja (7) Népszínház — Józsefvárosi Színház: Felicián és a kalózok (de. 11) Piszkos Fred, a kapitány (du. 3) Madách Színház: Sok hűhó semmiért (fél 3) A meráni fiú (7) Egyetemi Színpad: Egy perc volt az életünk (fél 3) Az öltöztető (fél 8) Vígszínház: Őfelsége komédiása (fél 3) Homburg hercege (fél 8) Pesti Színház: Isten bokrétája (fél 3) Deficit (fél 8) Operettszínház: Chicago (fél 3) ános vitéz (7) József Attila Színház: Érdemei elismerése mellett (fél 3) Szemenszedett igazság (Heltai béri, 3. ea., 7) Thália Színház: Kalevala (de. 11) Csak semmi szenzáció! (7) Vidám Színpad: A családban marad (fél 3 és e. 7) Kis Színpad: Idefigyeljenek, emberek! (fél 8) Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább! (fél 9) Radnóti Miklós Színpad: Parlament gebinben (du. 3) Kosztolányi-est (8) Ódry Színpad: Zendülés a Caine hajón (du. 3) Játékszín: Végeladás (8) SZKÉNÉ Színház: Töredék — I. (7) Bábszínház — Népköztársaság útja: Az elvarázsolt egérkisasszony (de. 11 és du. 4) Jókai tér: Csizmás kandúr (de. fél 10 és fél 12) II. ker. Műv. Központ: A gyáva kistigris (de. 10) III. kér. Úttörő- és Ifjúsági Ház: A gyáva kistigris (du. 3) Bp-i Gyermekszínház: Tom Sawyer kalandjai (de. fél 11) Ciki... — Pintyőke (du. 3) Főv. Nagycirkusz: Cirkusz a jégen (de. 10, du. fél 4 és fél 8) Zeneakadémia: Zene és . . . (Zeneisk. b. II/4. és III/4., de. fél 11 és du. 3) Kertész Lajos zongoraestje (halasztva IV. 1-vel). HÉTFŐ Operaház: A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (BFTZ. bérr. 5., fél 8) Erkel Színház: Clifford Curzon zongoraestje (Zongorabérl. II/6., fél 8) Nemzeti Színház: IV. Henrik I. rész (7) Meserék (Játékszínben, 7) Népszínház — Várszínház: Margarida asszony (7) Népszínház — Józsefvárosi Színház: Hét falu kovácsa, A patikus (7) Madách Színház: Az ember tragédiája (7) Bp-iGyermekszínház: A baleset (7) Vígszínház: Őfelsége komédiása (7) Pesti Színház: Isten bokrétája (7) József Attila Színház: Pályamódosítás (7) Kamarasínpad: Halmi (7) Thália Színház: Házszentelő (7) Vidám Színpad: Két férfi sakkban (7) Kis Színpad: Játék a csillagokkal (fél 8) Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább! (fél 9) Korona-Pódium: Virágot Algernonnak. Mikes Lilla előadóestje (7) Radnóti Miklós Színpad: Magyar Ámor (7) Egyetemi Színpad: Demoszthenész (7) Ódry Színpad: Koncert (7) SZKÉNÉ Színház: Végeladás (7) Főv. Nagycirkusz: Cirkusz a jégen (fél 8) Táncfórum a Vigadóban: A Pécsi Balett kamaraestje (7). Hétfői műsorajánlat TELEVÍZIÓ — 1. 17.08: ROKONOK. FF. Amerikai burleszkfilm Stannak és Pannak ikertestvére van, akiről azonban úgy tudja a család, hogy tizenöt évvel ezelőtt felakasztották őket, mert, úgymond, rossz útra tértek. 18.35: Tv-torona 18.40: Mese 18.50: KÖZELLENSÉG. FF. Visszhang 19.55: Hírek 20.00: Röpülj páva Díjkiosztó gálaest 21.30: A 45-ÖS HADSEREG. FF. Dokumentumfilm 1944 decemberében alakult meg Debrecenben az Ideiglenes Nemzeti Kormány, Dálnoki Miklós vezetésével. Első ténykedései között szerepelt, hogy megalakítsa az antifasiszta magyar hadsereget. Harcba hívó szavára valóságos népmozgalom alakult ki és tízezrek álltak csatasorba. KOSSUTH RÁDIÓ 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50: Zenei érdekességek 19.15: A Rádió Dalszínháza Lehár Ferenc: Paganini 21.00: Fehéren — feketén PETŐFI RÁDIÓ 9.00: Slágermúzeum 17.00: Történelem — cselekvés — nemzedékek 20.33: A-tól Z-ig a popzene világában Linda Ronstadt — Rose Royce — Diana Ross 21.13: Közkívánatra 3. MŰSOR 13.32: Zongoraszonáták # 15.17: Verdi: Négy áhítatos ének # 16.30: Curly Simon felvételeiből# 20.00: AZ MRT SZIMF. ZENEKARÁNAK HANGVERSENYE # TAVASZI VETÉS A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat jó minőségű, magas biológiai értékű vetőmagot szállított a vetőmag-mintaboltokba, állami és szövetkezeti szaküzletekbe idejében vásárolja meg a vetőmag emblémával ellátott, korszerűen tasakolt zöldség, virág és gazdasági növények vetőmagvait. A vetőmag embléma a minőség garanciája. Jó munkát és gazdag termést kíván a VETŐMAG VÁLLALAT