Népszava, 1981. május (109. évfolyam, 101–126. sz.)

1981-05-19 / 115. szám

NÉPSZAVA 1981. MÁJUS 19., KEDD Pest megyei bérek A teljesítményekhez igazodva Mennyire ösztönöz a béreme­lés, ha az év végén adják? Hogy van az, hogy az egész­séges bérdifferenciák az év végén kiáramló többletbért felosztásánál végül is ki­egyenlítődnek? Mit szól az a teljesítménybérben dolgozó munkás, aki számára nem biztosítják a munka folya­matosságát, s drága órákat, napokat morzsolgat el tét­lenül? A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának el­nöksége közelmúltban tartott ülésén egyebek között ilyen kérdésekre keresett választ, amikor megvizsgálta a tel­jesítmény szerinti bérezés helyzetét a megyei székhe­lyű ipari vállalatoknál. Az elmúlt esztendő — már ami a bérfejlesztést illeti — az óvatosság jegyében telt a megye vállalatainál. A mó­dosított szabályozók hatását kellőképpen fel nem ismerve, a vállalatok alacsony szintű­ bérfejlesztéseket határoztak meg, s az emelések végre­hajtását a második, harma­dik negyedévre halasztották. Az év közben jelentkező ked­vező tényezők módot nyúj­tottak ugyan a többletbérek kiadására, de az év utolsó harmadában kiosztott bér már nyilván nem hatott ösz­tönzően a munkára. Új jelenség: megmutatkoz­tak a vállalatok közötti bér­differenciálódás első jelei, a bérszínvonal növekedése ága­zatonként jelentős eltérést mutat. A vállalati tervekben sze­replő bérpolitikai elemek nem minden esetben való­sultak meg. A bérnövekedés például sok vállalatnál meg­haladta a termelékenység növekedését. A folyamatos munka feltételeit a teljesít­ménybérben dolgozók szá­mára nem tudták mindig biz­tosítani, s bár teret kapott az egyének közötti bérdifferen­­ciálás, év végén, a többletbér felosztásakor a különbségek általában kiegyenlítődtek. Ugyanakkor pozitívan érté­kelhető, hogy például az anyag- és energiatakarékos­ság számottevő eredményei is hozzájárultak a nagyobb mértékű béremelésekhez. Kedvező az is, hogy a ter­melési feladatok és eredmé­nyek alapján egy-egy válla­laton belül, az üzemek kö­zött is differenciálták a bér­­fejlesztés mértékét. Nem kis szépséghiba, hogy a többletbérek elosztása — melyre az év utolsó harma­dában került sor — általában nem jutott az illetékes fórum elé, a bérfelhasználás során több esetben is megsértették a bérpolitikai törekvéseiket. Mi várható az idei eszten­dőtől? A vállalatok 3,6—7 százalékos bérszínvonal-nö­vekedést terveznek. Az idei tervek arra utalnak, hogy például a teljesítménybérben dolgozók számára nagyobb béremelési lehetőséget kíván­nak teremteni, hangsúlyos szerepet kap a minőségi bé­rezés, csökkentik a béreme­lésben részesíthetők számát, ugyanakkor szélesítik a bér­emelés határait. Jól kapcsolódtak be az idei tervezésbe — így a bér­­fejlesztésébe is — a szak­­szervezeti szervek. A gazda­sági szabályozók hamarabb ismertté váltak, a tervek ko­rábban készültek el, így le­hetőség nyílt arra, hogy azo­­kat széles körben megvitas­sák a dolgozók. Mint az SZMT elnöksége megállapí­totta, az idei bértervek már több jó bérpolitikai elemet tartalmaznak. A bizalmi tes­tületek sokoldalúan megvi­tatták e témát, s hasznos ja­vaslatokkal éltek. A változatos tapasztalatok egy sor szakszervezeti felada­tot jelölnek meg. Nevezete­sen középtávú vállalati bér­­politikai koncepció kidolgo­zását, a változó gazdasági helyzethez igazodó alternatív megoldásokkal. El kell ér­niük, hogy a bérpolitika alap­elve az ösztönző funkció ki­­teljesedése legyen. Vissza kell szorítaniuk a munkával nem arányos jövedelemszer­zés lehetőségeit, s az eltérő teljesítményekhez igazodó bér- és keresetkülönbségek kialakítását kell támogat­niuk. Ügyelniük kell arra, hogy a kifizetett munkabé­rek összhangban álljanak a termelés és a termelékeny­ség alakulásával, s arra, hogy a mindenáron való létszám­­megtakarítás helyett a bér­politika tudatos, tervszerű munkaerő-gazdálkodással pá­rosuljon. E célok megvalósításához jelentős segítséget adhat a szakszervezeti tisztségviselők agitációs, propagandamun­kája is. Felkészítésükben, ok­tatásukban ezért e kérdésnek megfelelő hangsúlyt kell biz­tosítani. H. I. Zajcsillapító fülkék Az iparban 85 decibel az át­lagosan megengedett zajszint. Nem ritka azonban az ezt jóval meghaladó, a 100 deci­belnél is erősebb zaj sem. Ezért a munkavédelmi elő­írások különféle zajcsökken­tő eszközök használatát te­szik kötelezővé. A Szellőző Művekben ta­valy készült el az első zaj­csillapító fülke, amelynek továbbfejlesztett változatán megoldották a szellőzést és a világítást is. A módosított konstrukció legnagyobb eré­nye, hogy míg elődje 25, az új fülke 35 decibellel csök­kenti a zajszintet. Baráti megállapodás Hétfőn Moldován Gyula, a Közlekedési és Szállítási Dol­gozók Szakszervezetének fő­titkára együttműködési meg­állapodást írt alá Fjodor Iva­­novics Oszkolkovval, a Szov­jet Kultúra és Tudomány Házának igazgatójával. Az együttműködés célja a szov­jet tudomány, kultúra és gazdaság, ezen belül a köz­lekedés és a szállítás ered­ményeinek, a szovjet embe­rek életének megismertetése a közlekedésben dolgozókkal. A szerződés értelmében a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Háza kiemelt rendez­vényeiről előre tájékoztatja a budapesti közlekedési vál­lalatokat, művelődési háza­kat. Megszervezi, hogy a Ma­gyarországra érkező szovjet szakemberek előadásokat tartanak a szovjet közlekedés gazdasági-technikai eredmé­nyeiről, újdonságairól. A közlekedési szakszervezet népszerűsíti a Szovjet Kul­túra és Tudomány Házának programjait, részt vesz a szocialista brigádklub mun­kájában, s a barátságutak résztvevőit is ott készítik majd fel, megismertetve, be­mutatva azokat a tájakat, vá­rosokat, amelyeket megláto­gatnak. Mivel a közlekedés­nek sokrétű kapcsolatai van­nak a szovjet­­technikával — repülés, metró, troli, teher- és személygépkocsi —, ezért a szakszervezet szakmai ta­lálkozókat is szervez a gaz­dasági együttműködés meg­segítése, a korszerű techni­ka megismertetése érdeké­ben. A 4-es számú Vörös Csillag Szakmunkásképző Iskola gép­lakatostanulói javítják a fővá­ros szakoktatási intézményei­nek gyalu- és fűrészgépeit. Így a szakma gyakorlati tudnivalóit hasznos munka közben sajátít­hatják el a tanulók. A géplaka­tosok és a gépi forgácsolók a gépjavítást a tanműhelyek kö­zötti kooperációban oldják meg, a javításhoz szükséges alkatré­szeket ugyanis a tanulók készí­tik. Ebben a tanévben mintegy másfél millió forint értékű ja­vítást végeznek el a jövő szak­munkásai. Képünkön Szenyán Mihály szakoktató Jakab György munkáját ellenőrzi. MTI Fotó - Fehér József felvétele Vastagon fogott a ceruza A szakszervezetek társadal­mi ellenőrei május 1-én, a munka ünnepén sem pihen­tek. Mint a most elkészült összesítésből kitűnik, megál­lapították, hogy a vendéglá­tó vállalatok Budapesten a felvonulási útvonalakon és a majálisokon — közös meg­egyezéssel — alacsonyabb haszonkulccsal árusítottak, az édesipari termékeket is kiskereskedelmi áron adták. Az ártáblákat minden eláru­sítóhelyre kiküldték. Az el­lenőrök viszont azt tapasztal­ták, hogy ezeket az árusok néhol úgy helyezték el, hogy a vásárló ne láthassa, sőt, előfordult, hogy ki sem tet­ték. A felvonulási útvonalakon 130 esetben végeztek próba­vásárlást és 43 alkalommal fedtek fel több számolást a társadalmi ellenőrök. Az Észak-pesti Vendéglátónál például átlag 6,40 forinttal, a Belvárosinál 3,30-cal, a Ke­let-pestinél 3,20-szal számol­tak többet. A társadalmi ellenőrök a majálisok területén 90 pró­bavásárlás közül 21 esetben átlagosan 4,30 forintos több­­számolást állapítottak meg. A „pálmát” az Észak-pesti Vendéglátó elárusítói vitték el. Előfordult ugyanis, hogy 8,10 forinttal csapták be a vásárlót. Az Észak-budai Vendéglátó kihelyezett stand­jainál már „csak” 6,50-nel, az Észak-pesti ÁFÉSZ-nél 6,30 forinttal számoltak többet. A szakszervezeti ellenőrök jelzései alapján a kereske­delmi felügyelőség a felvonu­lási útvonalakon árusítók kö­zül 36, a majálisok területén árusítók közül pedig 23 el­adót vont felelősségre. Közü­lük 38-at összesen 45 ezer 900 forintra bírságolt. Még egy adat: a szakszer­vezeti ellenőrök múlt év má­jus 1-én is ellenőrizték a fo­gyasztói érdekvédelmet. A többszámolás átlaga akkor 3,20 forint volt. Az idén ez 4,10 forintra növekedett. Mindez azt bizonyítja, hogy szükség van a szakszervezeti ellenőrök munkájára. De ar­ra is, hogy a vásárlók meg­károsítóit szigorúbban von­ják felelősségre. B. E. Három évvel a katasztrófa után A kezdő bányajáró szívesen részletezi, mit érzett, amikor zuhanni kezdett vele a kas, hogyan csetlett-botlott a sö­tét ereszkében, miként verte bele sisakját (bányásznyelven kobakját) az acéllámba, és mennyire kifáradt, mire a vár végre ért. A jó szerkesztő aztán rábeszéli, hogy ne sajnálja önmagát túlságosan: a bányászok mindennap megteszik ugyanazt az utat,­­ és mellesleg még dolgoz­nak is. Az sem lenne több magán­ügynél, hogy a Tatabányai Szénbányák Keleti II. bánya­üzemének XII/A aknájában, a 612-es fronti szocialista brigáddal való találkozásom után tréfás oklevéllel jutal­maztak, írásba adva, hogy rég nevettek olyan jót, mint amikor megláttak bányász­öltözékben. Brigádtagok Azért utalok mégis e kis epizódra, mert 1978. február 16-án ennek az üzemnek a XlI/A aknájában történt a huszonhat emberéletet köve­telő bányászkatasztrófa, s a 612-esek — akik most átve­hették a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét — ak­kor tizenegy brigádtagjukat vesztették el. Nem tudom, egyetértenek-e velem: ilyen előzmények után az a tréfás oklevél na­gyon komoly dolog. Mintegy írásos dokumentuma annak, hogy ezek az emberek, akik a tragédia után sem oszlat­ták fel a megfogyatkozott brigádot, akik csak azért se választottak maguknak ke­vésbé robbanásveszélyes munkahelyet, s akik azóta sem feledkeztek meg szeren­csétlenül járt brigádtársaik hozzátartozóiról, szóval ezek az emberek ismét megtanul­tak nevetni. Nem siralmas arckifejezéssel és vigasztalan korúval, hanem elsősorban munkájukkal, a bányához való hűségükkel őrzik halot­­taik emlékét, azzal, hogy to­vábbra is vállalják a ve­szélyt, és teszik, amit kell. Csak azt ne higgye valaki, hogy mindennek a legcseké­lyebb köze van mostani ki­tüntetésükhöz. A Munka Vörös Zászló Érdemrendjét azok a szocialista brigádok kaphatják meg, amelyek 15 éven belül legalább két alka­lommal elnyerték a Szakma (ágazat) Kiváló Brigádja, vagy egy alkalommal a Ma­gyar Népköztársaság Kiváló Brigádja kitüntetést, és a munkaversenyben különösen kiemelkedő eredményt értek el. A 612-esek ötvenhat tagja közül e feltételek alapján 37-en érdemelték ki a bri­gádoknak adományozható legmagasabb kitüntetést. Erdei Andor huszonhét éve bányász, de viszonylag új brigádtag, nincs a kitünte­tettek között. Természetesen azért ő is hivatalos volt az Országházba, és büszkén fo­gadta az egész kollektívának szóló elismerést. — Mindenütt megálltam a helyemet — mondja —, de most érzem csak, nagyon nem mindegy, hogy az ember kikkel dolgozik együtt, meny­nyire számíthat a pajtásai­ra. A 612-eseket, emlékszem, az ötvenes években is bele­való gyerekekként emleget­ték, jó érzés, hogy most már én is közéjük tartozom. — Mindig ő kezdi a nótát a brigádértekezleteken — teszi hozzá Köves Pál szak­­szervezeti bizalmi, aki Szőke Gábor brigádvezetővel együtt megsérült a nagy robbanás­nál, és két hónapon át ápol­ni kellett. Az ő története szerinte szóra sem érdemes. Húsz évvel ezelőtt, frissen szabadult kovácsként csak azért vállalta a csillés beosz­tást , „akkor még fejjel is tolni kellett a csillét, hogy megmozduljon” —, mert ké­sőbb, bányalakatosként em­lékezni akart a különbségre. De valahogy ittragadt. — Ebben a brigádban meg­van a havi 9—10 ezer forin­tom, igaz legalább két sza­badnap árán, és ha a kívül­állónak furcsán is hangzik, otthon érzem magam a bá­nya mélyén. Tima Dénes 1954-ben 5 osztállyal került a bányához. Ugyanúgy három szakban dolgozott, mint a többiek, de valami nem hagyta nyugod­ni: munka mellett befejezte a 8 általánost, aztán a bá­nyaipari technikumot is el­végezte. A kitüntetésről szűkszavúan csak ennyit mond: — Hosszú évek kemény munkáját ismerték el ezzel, és azért örülünk neki, mert van mögötte teljesítmény. Jávorka István talán meg is sértődne, ha nem mondhatná el véleményét a 612-esekről. Nem azért, mert a vszb köz­­gazdasági bizottságának ve­zetője és a város országgyű­lési képviselője, hanem mert több mint húsz éven át tagja volt a brigádnak, ma is erősen kötődik hozzájuk érzelmileg. — Igen, annak idején ők szóltak mellettem a jelölő­gyűlésen, most meg én kísér­hettem el őket a Parlament­be. Jobban örültem, mintha engem tüntettek volna ki. Amióta brigádmozgalom léte­zik, ezzel a társasággal szá­molni kell, abban is nagy szerepet játszottak, hogy má­jus elseje alkalmából a Ke­leti II. bánya élüzem lett, és elnyerte a szénbányászati tröszt kiváló aknaüzemének címét. Főnökök S ha már parlamenti jele­nésük ismételten szóba ke­rült, a brigádnak nem volt szíve veszni hagyni emiatt egy teljes munkanapot. Az­zal álltak elő, hogy szívesen kipróbálnák az ötnapos mun­kahetet, vagyis azt, hogyan lehet egy nappal kevesebbet dolgozni úgy, hogy ne csök­kenjen a teljesítmény. Csak a rend kedvéért teszem hoz­zá: „kísérletüket” siker koro­názta. Kuburczik Gyula üzemve­zető a brigád sokoldalúságát szakmai oldalról igyekszik érzékeltetni. — A hagyományos kamra­­fejtéssel kezdték, s egy-egy brigádtag műszakonként 12— 13 csillét termelt ki. Áttérve a széles homlokú iszaptöme­­dékes frontfejtésre, 18—19 csillére növelték egy ember­re számított napi teljesítmé­nyüket. Ekkor még fával biztosítottak. Az egyedi acél­­támos biztosítás sem hozott többet, de olcsóbbá tette a kitermelést. Körülbelül há­rom éve komplex gépesítéses frontfejtéssel tövesztik a sze­net, angol önjáró biztosító­val, újabban pedig az ennél is jobb várpalotai pajzzsal, és vásáronként 40—45 csillés teljesítménnyel műszakon­ként. Forisek István főmérnök, mintha csak saját magával vitatkozna, így beszél: — Régi, összeforrott kol­lektíva a 612-es; a hatos szám például azt jelzi, hogy egy, még 1953-ban megszűnt aknában kezdték a bányász­kodást. De hát a vállalatnál 406 brigád működik, köztük jó néhány régi is. Kiemelke­dően dolgoznak, az sem vi­tás, azonban ki állíthatná, hogy ők egyedül. Nem, sze­rintem elsősorban az külön­bözteti meg őket a többiek­től, hogy mindig gyorsan és jól alkalmazkodtak a gyak­ran változó körülményekhez, művelési technológiákhoz. Szakmailag érdekelte őket az új, s vállalták az időleges keresetveszteség kockázatát. Hogy jól értse, az többnyire nem is volt kétséges, hogy csökkenni fog a keresetük, bízni abban kellett — és ab­ban tudtak bízni —, hogy csak átmenetileg. A brigádvezető Máris magyarázni kezdi azt a legeslegújabb eljárást, amelyet tatabányai szakem­berek dolgoztak ki. Amikor dönteni kellett, kire bízzák a kipróbálását, mindenki ter­mészetesnek tartotta, hogy a 612-esekre. Később, már a külszínen Szőke Gábor bri­gádvezető rokonszenves nyílt­sággal tereli a szót ugyan­erre: — Ha most itt ülne közöt­tünk néhány társ szocialista brigád vezetője, valamelyi­kük azt mondaná: „Szép do­log valóban, hogy ti mindig vállaltátok a kockázatot. De ismerjétek el, azért vállal­hattátok, mert a főnökség az utóbbi időben a legtöbbször hozzátok fordult, ha bármi­lyen új dologról volt szó." Sok igazság van ebben, és mi büszkék vagyunk rá, mert nehéz volt eljutni idáig. Né­hányszor új munkahelyen, nem éppen előnyös helyzet­ben kellett bizonyítanunk, hogy tudunk és akarunk dol­gozni. Ezután még jobban kell majd. A 612-es fronti szocialista brigád eddig négy bányát „rabolt ki”. A XII/A akna szénvagyona az eredeti becs­lések szerint 1988-ig elegen­dő, de a brigád eddigi mun­kája azt sejteti, hogy 1984-re ez az akna is kimerül. Nagy kérdés még, hol fognak dol­gozni utána, de emiatt főjön a főnökség feje. A kitünte­tett brigádnak pedig, amely nem szerencsével, hanem megfeszített munkával érte el eddigi kimagasló eredmé­nyeit, ezúton is kívánjunk . Jó szerencsét! Kéri Tamás 7

Next