Népszava, 1981. május (109. évfolyam, 101–126. sz.)
1981-05-19 / 115. szám
8 Mozaik 1981. MÁJUS 19., KEDD A Nap kel 5 óra 3 perckor, nyugszik 20 óra 19 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű olvasóinkat. — A Balkan bolgár légitársaság megnyitotta Szófia— Leningrad—Helsinki közötti menetrendszerű légi járatát. A járat, amelyet szovjet gyártmányú TU—154 típusú gépek bonyolítanak le, hetenként egyszer, péntekenként közlekedik. — Vercors francia író, aki a Magyar Pen Club meghívására érkezett Budapestre, hétfőn a klub tagjaival találkozott. A magyar származású világhírű szerző — akinek A tenger csendje, a Tropikomédia, az Amerre a szél fúj, a Sylva és A medúza tutaja című művei magyarul is megjelentek — készülő művéből olvasott fel. — Bensőséges házi ünnepséget tartottak hétfőn az Operaház igazgatói szobájában. A dalszínház vezetői 70 éves születésnapján köszöntötték Jámbor László Kossuth-díjas kiváló művészt, a Magyar Állami Operaház magánénekesét. — Földi Sándorné, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1934-től volt tagja a pártnak, elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1981. május 22-én, 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Újabb Sándorné született Frigyik Julianna, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1935-től volt tagja a pártnak, elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 22-én, pénteken délután 3 órakor lesz Miskolcon, a Szentpéteri kapui városi temetőben._______________ Baráti találkozó A Gárdos Mariska nevét viselő szocialista brigádok, KISZ- és úttörőszervezetek baráti találkozóját szombaton tartották meg a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Fjodor Oszkolkov megnyitója után a Szovjetunió, a szocialista országok békeszerető külpolitikájáról Szilágyi Béla, az Országos Béketanács alelnöke tartott tájékoztatót. Nagy sikerrel zárult vasárnap Békés megye 1976- ban meghirdetett munkásművelődési mozgalma: Békéscsabán az ifjúsági házban a részt vevő 86 szocialista brigád közül hat miniszteri dicséretet kapott, egy pedig a KISZ KB dicsérő oklevelét nyerte el. A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy május 20- tól, szerdától előreláthatólag december 15-ig építési munkák miatt Pilisvörösvár és Esztergom, valamint Esztergom—Almásfüzitő—Komárom között a vasúti személyforgalmat vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják le. Tűz pusztított a svájci neuchateli egyetem vegyi intézetének épületeiben. Az anyagi kár jelentős. Az intézet mintegy 8 millió frank értékű felszereléssel rendelkezett, különösen az elektronmikroszkópok voltak értékesek. A tüzet minden valószínűség szerint a véletlen okozta. Hazaérkezett az MSZMP pártmunkásküldöttsége, amely Nagy Gáborral, a KB külügyi osztályának helyettes vezetőjével az élén a Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottságának meghívására május 9—16-a között a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban tett látogatást. — Százak dolgoztak vasárnap a kisalföldi földeken. Teljes erővel folyt a lucerna betakarítása és szárítása. A kertek többségében az uborkát ültették, ugyanis az ország uborkaexportjának csaknem a háromnegyed részét a Kisalföld adja. — Nagyné Durán Zsuzsa, a Népszava Lapkiadó dolgozója Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozat kitüntetésben részesült. — Immár nyolcadik alkalommal ad otthont a székesfehérvári Vörösmarty Színház a Videoton interjazzfesztiválnak: a legjobb hazai együtteseken kívül ezúttal is szerepelnek világnagyságok a május 27—29. közötti programban. Hat gyermek vesztette életét a Louisiana állambeli Caspianában, amikor egy család fából épült háza az anya távollétében kigyulladt és porrá égett. A gyermekek közül a legidősebb 9 éves, a legfiatalabb 3 hónapos volt. Nagy sikerrel szerepelt a Szeged Oldtimers együttes a XI. drezdai dixielandfesztiválon. Az NDK-sajtó hétfőn elismeréssel írt a magyarok „paprikás, csupa lendület, eredeti játékáról”. A vasárnap véget ért négynapos fesztiválon tíz ország 15 együttese lépett fel, mintegy 50 ezer néző előtt. Mély részvéttel búcsúztatták el hétfőn, a Rákoskeresztúri temetőben Borbély Gyula érdemes művészt, az Operaház karmesterét. A színiház igazgatósága, a pártos szakszervezeti bizottsága, valamint tagsága nevében Szirtes György igazgató-helyettes vett búcsút az 51 éves korában elhunyt karmestertől, felidézve művészi életútját. — Évente egymillió kályhacsempét készítő üzemmel bővül a Zalaegerszegi Kerámia- és Cserépkályhagyár, amelyben jelenleg másfél millió kályhacsempét gyártanak. — A hét végén összesen 96 sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Ezek közül 5 halálos, 46 súlyos és 45 könnyű sérüléses volt. Évforduló LIGETI MIKLÓS (1871—1944) szobrászművész — legismertebb műve a Városligetben felállított Anonymus-szobor — 110 esztendeje született. Gellért Hugó köszöntése A New York-i kulturális élet, az amerikai munkásmozgalom és haladó magyarság képviselői vasárnap ünnepségen köszöntötték a magyar születésű Gellért Hugó grafikus- és festőművészt alkotói munkássága és baloldali politikai tevékenysége 70. évfordulója alkalmából. A 89 esztendős mester ünneplésére az Egyesült Államokban bizottság alakult, amelynek tiszteletbeli elnökei Esztergályos Ferenc washingtoni magyar nagykövet és Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas tudós. Gellért Hugót néhány esztendővel ezelőtt az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntette ki. Divatelőzetes kérdőjelekkel jövő tavaszi-nyári, úgynevezett trendbemutatóját tartotta hétfőn a Magyar Divat Intézet. Az előrelátás dicsérendő, hiszen sem ruházati iparunk, sem kereskedelmünk nem éppen rugalmasságáról közismert. A bemutatott modelleket még nem is gyártják, afféle kedvcsináló volt ez elsősorban a kereskedelmi szakembereknek, akik ebből a kollekcióból választják majd ki a jövőre üzletekbe kerülő darabokat. Nos, ezúttal úgy érezzük, nincsenek könnyű helyzetben. Igaz — a népszerű slágerrel élve —, nem tudni, mit hoz a jövő, de ma ezek a ruhák, cipők, kiegészítők kicsit idegennek hatnak a mindennapi öltözködéshez képest. Trópusi minták, anyagok, fazonok s olyan dolgok vegyültek a kollekcióba, amelyek nem is olyan régen még divatosak voltak. A 30-as évek romantikája, az ötvenes esztendők kihangsúlyozott vonalvezetése érthető, de a hat-hét évvel ezelőtti fűzős megoldásoknak még nincs itt a „visszatérő idejük”. (Kollai) Televízió 1 8.05—11.00: Iskolatévé. FF. 11.00: Csak gyerekeknek! FF. 14.00—16.00: Iskolatévé. FF. 16.03: Hírek 16.10: Kisfilmek a nagyvilágból 17.20: ÁLLUNK SZOLGÁLATÁRA — vámvizsgálat következik! FF. 17.45: Pannon krónika 18.20: MÁSFÉL MILLIÓ LÉPÉS MAGYARORSZÁGON XIV/2. A Hernádtól a Sajóig 19.10: Tv-torna 19.15: Mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Játék három percben 20.05: NÁD ÉS MOCSÁR Spanyol filmsorozat, VI/3. Tono egyre jobban érzi, hogy nem fiatal már, egyedül nem bírja a rendkívül fárasztó munkát. Mindenáron rá akarja venni fiát, Tonetet arra, hogy együtt műveljék meg a földet. Ám a fiúnak nem tetszik a paraszti munka, inkább beáll katonának. Közben Canamel felesége meghal, az öreg mindenképpen meg akarja szerezni magának Neletát.. . 21.00: Stúdió ’81 A Televízió kulturális hetilapja 22.00: Kockázat Árváltozás vagy infláció? II. 22.30: Tv-híradó 3. Televízió 2 17.45: TELEVÍZIÓS GYERMEKMŰSOROK ÉS -FILMEK SZEMLÉJE; KŐSZEG, 1981 Hipp-hopp ... — Mese az ágrólszakadt igricről 19.15: Kamerával Kamcsatka körül Szovjet kisfilm 19.30: Tv-híradó 20.00: CSELEKVŐ SZERETET Dokumentumfilm I—II. Az országban csupán egyetlen olyan intézet működik, ahol beszédhibás és értelmi fogyatékos gyerekeket nevelnek óvodás kortól 16 éves korig — köztük az állami gondozottakat is —; ez a Kőszegi Kisegítő Iskola és Nevelőotthon. A televízió munkatársai kétrészes filmet készítettek arról, hogy milyen előítéleteket kell leküzdeniük az itt élőknek. Ezek az előítéletek sokszor elválasztják az értelmi fogyatékos gyerekeket ép társaiktól . .. 21.00: Tv-híradó 2. 21.25: Parabola. Ism. 21.55: VENDÉGÜNK: SONJA AMELIO A zenés beszélgetésben megismerkedhetünk a mexikói művésznő pályájával, és a kasztanyetta „történetével” . .. 22.15: Világszínpad Tallózás a nemzetközi színházi életben Szlovák tv 9.00: Iskolatévé. 9.30: Dokumentumfilm. 9.50: Tévéfilm. 11.10: Természetfilm. 11.35: Német nyelvtanfolyam. 15.45: Iskolatévé. 16.15: Kerékpáros békeverseny. 17.20: Kelet-szlovákiai magazin. 17.50: Iskolatévé. 18.30: Mese. 18.40: Magazin. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Félelem nélkül. Szovjet film. 21.45: Huszonnégy óra a világban. 22.00: Hangverseny. Kossuth rádió 8.27: Eszmék faggatása A büntetlen bűnökről 8.57: Nótacsokor 9.44: Rímek és ritmusok 10.05: MR 10—14 10.35: Lev Oborin (zongora), David Ojsztrah (hegedű), és Szvjatoszlav Knusevickij (gordonka) triófelvételeiből 11.39: A Balogh család 12.00: Déli krónika 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Törvénykönyv „Van egy házunk, papíron” 12.50: A RADIO DALSZÍNHÁZA Gésák 14.05: Az All. Népi Együttes felvételeiből 14.40: Élő világirodalom Spanyolország 15.10: Geszler György: Zongoraötös 15.28: Nyitnikék 16.05: Zengjen a muzsika! 17.07: Töviskes látogatóban Mikszáth Kálmán elbeszélésének rádióváltozata 17.45: A Szabó család 18.30: Esti Magazin 19.15: Tudósítás a Honvéd Kupa nemzetközi öttusaversenyről 19.25: Beethoven: VII. szimfónia 20.00: Egyszerű „pénzügyi manőver” 20.30: Színes népi muzsika 21.11: Színházi esték Szabadkán 21.41: Schubert: Bevezetés és változatok az Elszáradt virágok című dal témájára 22.30: Marcella Pobbe operaáriákat énekel 22.50: Kihaló mesterségek A hajdúnánási szalmafonó 23.00: Zenekari muzsika 0.10: Demjén Ferenc táncdalaiból KEDD, 1981. MÁJUS 19. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? A VOLÁN 1. SZ. VÁLLALAT 5. SZ. ÜZEMIGAZGATÓSÁGA FELVESZ - MUNKAVÉDELMI ELŐADÓT, - AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐT, - GÉPKOCSIVEZETŐT, - KAROSSZÉRIALAKATOST, - TARGONCAVEZETŐT, - GUMISZERELŐT, - AUTÓSZERELŐT. JELENTKEZÉS: Bp. IX., Táblás u. 36-38. munkaügyi, munkavédelmi és szociálpolitikai osztály Telefon: 484-187 K WT 29 500 magyar író életrajzi adatai SZINNYEI JÓZSEF: MAGYAR ÍRÓK ÉLETE ÉS MUNKÁI 1—14. kötetében. Az első reprint kiadás már kapható a budapesti antikváriumokban. Ára kötve 250 Ft A további kötetek még ez év folyamán megjelennek. Megrendelhető: Könyvet - postán Bp. 103., Pf. 1364 Petőfi rádió 8.05: Polkák fúvószenekarra 8.33: TÁRSALGÓ 10.00: ZENEDÉLELŐTT Májusi melódiák — A Middle of the Road együttes műsorából — Suisse: Roller — Láttuk, hallottuk — Chopin: Asz-dúr polonéz — Nino Rota filmzenéiből — Rocco Granata énekel — Eddie Calvert trombitál — Színes népi muzsika — Harlequin énekel — Mozart—Swingle: C-dúr gyermekdal-variációk — Paul Mauriat zenekara játszik — A Color együttes műsorából — A rock jegyében 12.33: Melódiakoktél 14.op: zenés délután KETTŐTŐL — HATIG Operaslágerek — Tánczenei koktél — Könyvről könyvért — örökzöld dallamok — Csúcsforgalom (Találkozóhely: Bp. XIV., Hungária krt. 149. Telefon az adás idején: , 343-732.) 18.00: Tip-top parádé 18.33: Beszélni nehéz 18.45: Nóták 19.03: Barangolás régi hanglemezek között 19.23: Véleményem szerint 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Tizenkét szék 21.00: FENNTARTOTT HELY — az elmúlt hét legsikeresebb műsorai számára 23.15: A dzsessz a 70-es években Sonny Rollins felvételei 3. műsor 9.00: Iskolarádió 9.30: Albinoni műveiből 9 11.05: Eumir Deodate Knights of Fantasy” című lemeze 9 11.39: Brahms: Német requiem 9 13.07: Nagy mesterek kamarazenéjéből 9 15.00: Iskolarádió 15.30: A Szovjet Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara játszik 9 16.20: Mi a véleményed? 16.40: Magyar művészek operafelvételeiből 9 17.35: A Régi zene együttes játszik 9 19.05: Iskolarádió 19.35: HOMMAGE A BARTÓK Jevgenyij Nyesztyerenkó dalestje 9 20.15: Modern Írók portréi 21.15: Dzsesszfelvételeinkből • 21.53: Magyar zeneszerzők Kocsár Miklós műveiből 9 ------------------------------------------------------------------------ A Skála gyermeknapi ajándéka! GYERMEKNAPI FÉNYKÉPEZŐGÉP-VÁSÁR A SKÁLA BUDAPEST NAGYÁRUHÁZBAN MÁJUS 18-TÓL 30-IG: — Szmena 8 M fényképezőgép 330 Ft helyett 198 Ft — Bekette K 100 fényképezőgép 230 Ft helyett 138 Ft — Certo KN 35 fényképezőgép 350 Ft helyett 210 Ft — Villa fényképezőgép 550 Ft helyett 330 Ft Várjuk vásárlóinkat!