Népszava, 1982. július (110. évfolyam, 152–178. sz.)
1982-07-15 / 164. szám
NÉPSZAVA 1982. JÚLIUS 15., CSÜTÖRTÖK A közművelődésről tárgyalt a nyomdászszakszervezet központi vezetősége A nyomdászok különös ismertetőjegyei közé tartozott mindig az átlagon felüli műveltség. E nyilvánvalóan önképzésen alapuló, sajátosság mintha mostanság kissé megkopott volna. Ám még ennél is szembeötlőbb tény, hogy jócskán megcsappant a munkahelyeken a személyes megjelenést , kívánó közvetlen művelődési és szórakozási formák iránti igény. Ennek az okait vizsgálta szerdán a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének központi vezetősége, amelynek munkájában részt vett Timmer József, a SZOT titkára, Lakner, Kálmán, az Ipari Minisztérium főtanácsosa, valamint dr. Udvarhelyi László, a művelődési tárca főigazgatója. A testület a vállalati sza-k művelődési bizottságainak tevékenységi szűrőjén át vitatta meg a közművelődés helyzetét. A jelentés megállapításai tizenegy vállalatnál végzett vizsgálatra épülnek. A lényege — mint azt szóbeli kiegészítőjében Rét Péternérv-titkár is elmondotta —, ott működnek jól a vállalati művelődési bizottságok, ahol a gazdasági vezetők nem hagyják magukra a népművelet, illetve a társadalmi szervezetek is szívügyüknek tekintik a „kiművelt fők” körének szélesítését. A gondokat Rét Péterné két példával illusztrálta: a Gutenberg Kórusban ma már nincs nyomdász, papírgyári dolgozó és kiadói alkalmazott; a Csepeli Papírgyár kórusában a legfiatalabb énekes 70 éves. Mindez arra kell, hogy figyelmeztesse a közművelődés szervezőit, hogy a régi formák kora lejárt. Ám, sajnos, amire megnőtt az igény, a családos programokra, szórakozási, kulturálódási ajánlatokra, nincsenek felkészülve a munkahelyek. A szocialista brigádok művelődési vállalásai formálisak. A Gutenberg Művelődési Otthon adta lehetőségekkel alig élnek a nyomdák és a papírgyárak. Az alapszervezetekben még mindig több mint négyezer olyan dolgozó van, aki nem végezte el az általános iskolát... Néhány vitában elhangzott észrevétel: a rendezvények tömegét hirdetik meg az üzemek, erre arra oktat, invitál a szakszervezet, de a legfontosabb, az embernevelés elsikkad. A munkahelyi művelődés csupán egyik formája a hazai közművelődésnek. Mindent tehát nem lehet ettől a formától várni. De mert a legszebb tradíciók közé tartozik, nem lehet a benne rejlő, sajátos kohéziós erőről lemondani. A kiegészítésekkel határozattá emelt anyagot követően a testület megvitatta Rét Péterné előterjesztésében a központi vezetőség második félévi tervjavaslatát, majd az első fél évben hozott határozatok végrehajtásáról tárgyaltak. A tájékoztató témája a nyomda- és a papíripar négy beruházásának helyzete volt, vagyis a Kossuth, az Ofszet és Játékkártya Nyomda, a Nyomdaipari Grafikai Vállalat, és a PV szolnoki gyárának rekonstrukciója, amelyek megteremtik a jó minőségű, igényes termékek exportját, valamint a hazai szükségletek kielégítésének fokozását. A tájékoztatóból kiderült, jól haladnak a fejlesztési munkák, amelyekkel párhuzamosan megkezdődött a szakembergárda felkészítése is. Az üzemeltetéshez szükséges létszám nagyobb részét átcsoportosítással biztosítják majd. A testület végezetül a két központi vezetőségi ülés között történt eseményekről hallgatott meg tájékoztatót. (szó) Megjelent a Munka júliusi száma Egyre kevesebb gazdasági vezető legyint, ha a munkavédelemről esik szó. A szemlélet — miszerint a munkavédelem nem más, mint a „termeléshez hozzáragasztott védőberendezés” — mindinkább idejét múlja; a háromesztendős „negyvenhetes”, pontosabban a munkavédelemről szóló 47/1979-es kormányrendelet lassan és tudatosan rangjának megfelelő helyre illeszti a dolgozó ember életének, testi épségének védelmét. E szemléletváltozásról nyilatkozik Főcze Lajos, a SZOT munkavédelmi osztályának vezetője a Munka júliusi számában megjelent interjúban. A munkavédelem jogi szabályozásának egyszerűsödése, a gyakorlati munka, korszerűsítése kedvező fordulatot jelentett a munkavédelemben, a statisztikák mégis növekvő számú balesetekről tanúskodnak. Az interjú során e látszólagos ellentmondás okaira is fény derül, egyebek között a bejelentési fegyelem javulása is hozzájárul a balesetek számának növekedéséhez. Az interjú további részében a rendelet máris érzékelhető hasznáról, de a munkavédelem változatlanul meglevő gondjairól is olvashatunk. Napjaink sokat vitatott témájával, a munkaversennyel foglalkozik egy másik írás, mindjárt az elején leszögezve, hogy a munkaversenymozgalom nem hullámvölgyben van, hanem olyan változást él át, amelyet a változó, nagyobb követelményekhez igazodni próbáló népgazdaságunk szükségesnek ítél. A cikkíró egyebek közt hangsúlyozza, hogy a jövőben nagyobb helyet kell kapniuk az egyéni kezdeményezéseknek, hiszen az egyéni verseny jobban segítheti a dolgozók alkotókészségének, tehetségének kibontakozását. Egyedül nem akar, családostul nem tud ... Kicsit eltúlozva így lest az üdülési helyzetkép a Lőrinci Textilipari Vállalatnál. Magyarán: a családos beutaló kevés, egyedül pedig nem szívesen indul nyaralni senki. A megoldásra a cikkíró is csak az évek óta áhított receptet tudja ajánlani: legyen annyi beutaló, hogy 3—5 évente mindenkire sor kerülhessen. Arcképvázlat történelmi háttérrel. Ismerős cím, úgyszólván a fél ország elolvasta már Gyurkó László Kádár Jánosról szóló könyvét. A lebilincselő kötetet ezúttal Siklós János méltatja. Mi lesz a szolidaritás forintjaival? Erről olvashatunk a Képviseleti vezetés rovatban; a Budapestiek szigete című riport kirándulásra csábítja a családokat. Vitás munkaügyi esetek, mindennapi tanácsok szolgálnak még hasznos olvasmányul a Munka júliusi számában. H. I. Lengyelországi utakon 2. „Magány, úgy futok hozzád, ahogyan a vízbe a forró köznapok elöl; de jó, ha tiszta hűsöd, végtelene szinte kristályként körültündököl!" (Adam Mickiewicz: A magányhoz) Tépjük ki most magunkat a mívességével marasztaló Krakkóból,, vágjuk át magunkat a főváros övezetein, s vándoroljunk tovább északnak, egyre csak északnak. Mert ott fenn vár valami olyan élmény, amit lassan csak foltokban lelhetünk fel a Földön; olyan őstiszta tájra érkezünk, amely mintha az első években alakult volna ki, amikor a természet ízlelgetni kezdte, hogyan is kéne itt kialakítani a dolgokat. Lengyelhon szépségeinek költői enciklopédiájában Mickiewicz Pan Tadeuszában ennek is nyoma van: ......erdők ölelték körül őket ! S mily hatalmasak! Mennyi szépséggel teliszőttek! / ... Levélkezüket fonják a fák s a bokrok láncba / Mint legények és leányok készülnek a táncra... / Odébb mint öregek fiakra s unokákra / Tűnődve pillant rájuk egyegy matróna nyárfa / S mohaszakállú vén bükk, meggörnyedt tölgy amott / Cipelve púpos hátán vagy öt évszázadot...” Az erdő itt valóban a Föld ifjúkorát idézi. Smaragdóceán. Bokáig süppedsz a mohában, a páfrányok derekadat érintik, a jegenyefenyők fekete, a nyírfák fehér lángjai örvénylenek, súlyos, földig csüngő tűlevéllombok, végtelen, áthatolhatatlan, örökkön újjászülető meseerdő, a manók és óriások erdeje, amelyben előfordul a dámvad, a vadkan, de cseppet sem lepődne meg az ember, ha egy egyszarvúval akadna össze. Ahogy robog a mikrobusz, az út mentén furcsa, kígyószerűen mozgó állat tűnik fel: egy vadászó nyest. Egyáltalán nem zavartatja magát. Megáll, mohó, vad pofával veszi szemügyre a betolakodókat. Az egyik legritkább és legóvatosabb ragadozónak ez a viselkedése elképeszt és felhangol. Ebben az epizódban benne van a Mazuri-tóvidék érintetlen vadsága. Merüljünk csak el ebben a birodalomban, amelyben még a Pán fújja bűvöletes sípját, s már két nap múltán érezni fogjuk: valami egészen friss életerő bizserget meg bennünket. A nagy fák anyaga nehéz mestergerendákban, épületvázakban jelenik meg. A fák komolysága benne él a tájban. Már csak a víz hiányzik az élmény teljességéhez, de lám, az is elővillan a nordikus sűrűből. Itt hosszú ezüst kardlap szeli ketté az erdők sötét tömegét. Acélos és hideg vízfelületek bújócskáznak az emberrel, összeszűkülnek és újra kitárulnak. Ez az érintetlen birodalom invitál és inspirál: élj, tervezd meg a táborodat, simulj bele a természetbe. Engedd magadba a nyugalmat. Ezeken a tavakon hetekig el lehet csónakázni, vitorlázni. A víz olyan tiszta, hogy inni lehet. Nyüzsög benne a hal. Sem közel, sem távol nincs, ami szennyezze. Az utazónak az az érzése: ez az emberregeneráló csodavilág most kihasználatlan. Pedig ... Aki tehetősebb, azt a Mragowában épült, a svédek által tető alá hozott, csodálatos Orbis-szálló pazar szolgáltatásokkal várja: vadászat, horgászat, lovaglás, vízisízés ... Ezen a tájon van Malborg, a keresztesek egykori fészke, s Torun, Kopernikusz szülővárosa. Mindkét helyre a „Visztula menti” vörös téglából emelt, nehéz gótika nyomja rá bélyegét. Ez a szépség minden komorsága és monumentalitása ellenére finomabb és sugárzóbb, mint bármilyen más szépség; északot lehelő és felejthetetlen. Aki végigjárta ezt a vidéket, talán nem sajnálja majd annyira, hogy a lengyel kereskedelem jelenleg pang. Talán az üzletek megrohanása helyettesíthető az abszolút kikapcsolódás lehetőségével. Egy kis vállalkozó szellemmel felejthetetlen nyarat lehet itt eltölteni. Kivált, ha valaki meg tudja oldani egy vízi jármű odaszállítását kocsiházon, vagy utánfutón. Lengyelországot a romantikus szépségek földjének szokás nevezni, ilyen ősi jelleget és tisztaságot nem sok helyen lelhetünk már fel. Nem sok ilyen vízi labirintus létezik, ahol hetekig el lehet kalandozni, horgászva, sátorozva, vadevezősként, napról napra jobban elmerülve abban a szférában, amely után egész évben áhítozunk. Ez a táj egy végtelen Chopin-dallam futamára hullámzik. Maga a zeneköltő is ide tért vissza nyaranta feltöltődni. Aki útba tudja ejteni Zelazowa Wolát, a nagy Frederyk szülőházát, alkonyattájt a parkban koncertet is hallgathat. A zene a borostyánnal futtatott épületből szárnyal fel. Benn gyertyafénynél játszik a művész. Mintha maga a mester hajolna a billentyűk fölé. Az utazó pedig kisimultan és felkavartan folytathatja vadregényes vándorlását tovább. Baráti Szabolcs Mazur táj / z . Az úgynevezett nem vagyoni kártérítés viszonylag új és kivételes jogintézmény a munkajogban, természetes tehát, hogy alkalmazása különféle értelmezési kérdéseket vet fel, s az ezzel kapcsolatos bírói gyakorlat is most van kialakulóban. A tennivalókat a Munka Törvénykönyve egyetlen bekezdésben, a következőképpen rögzíti: „A munkáltató köteles megtéríteni a dolgozó nem vagyoni kárát, ha a károkozás a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti.” De hogy mit kell értenünk a társadalmi életben való részvételen, vagy mikor nehezedik meg súlyosan a balesetet szenvedett dolgozó élete, azt egy-egy adott ügyben nem is olyan egyszerű eldönteni. Az orvosszakértő véleménye C. József, a Dunai Vasmű kohászati gyáregységének 39 éves olvasztára 1980. január 6-ájn munka közben folyékony vasba lépett, és súlyos égési sérüléseket szenvedett. Előbb a dunaújvárosi kórház baleseti sebészetén, majd a központi katonai kórház égési osztályán ápolták, bal lábszáráról az elhalt szövetrészeket eltávolították, ismételten bőrátültetést végeztek. Bal alsó végtagja jelenleg „hevesen újrahámosodott”, a lábfeje csaknem teljesen merev. A társadalombiztosítási igazgatóság C. József munkaképesség-csökkenését 40 százalékban állapította meg. A vasmű a baleset üzemi jellegét s munkáltatói felelősségét elismerte, kártalanította is a dolgozót. A szerencsétlenül járt olvasztát azonban — a vasmű jogi osztályához intézett levelében — sérelmezte: a kártalanítás során az 1979-es átlagkeresetéből indultak ki, s nem vették figyelembe, hogy 1979 szeptemberétől három műszakban dolgozott. „Az előírások szerint az üzemi baleset sérültjét, amennyiben nem vétkes a baleset keletkezésében, olyan kártalanításban kell részesíteni, mintha dolgozna” — érvelt. Márpedig ő, ha nem éri baleset, 1980-ban is három műszakban dolgozott volna; az így elérhető magasabb keresetre kellett volna kiegészítenie a vállalatnak a baleset idejére folyósított táppénzt. Ugyanebben a levélben C. József — akit a vasmű szakszervezeti jogsegélyszolgálatától dr. Gémes Antal jogtanácsos képviselt — úgy vélekedett, hogy nem vagyoni kára is keletkezett, s ennek fejében 50 ezer forint nem vagyoni kártérítés, vagy havi 800 forint járadék megállapítását kérte. „Amennyiben szükséges, igazságügyi orvosszakértő vizsgálatának alávetem magam” — zárta sorait. A jogi osztály szükségesnek tartotta ezt, s az orvosszakértőtől mindenekelőtt arra várt választ, „nem vagyoni kártérítés címén jogosult-e a sérült bármilyen összegű kártérítésre?’’ Az orvosszakértő tisztességgel válaszolt a feltett kérdésre: igen, a sérültnek a társadalmi életben való részvétele tartósan és súlyosan megnehezedett, nem vagyoni kártérítés iránti igénye tehát orvosszakértőileg megalapozott. A jogi osztály vezetője, „figyelemmel az igazságügyi orvosszakértő véleményében foglaltakra”, indokoltnak is látta a nem vagyoni kártérítést, de — ki tudja, miért? — nem ötvenezer, csak harmincezer forint erejéig. Illetve egy támpontunk az ezt közlő levélből mégis akad: „Az összeg megállapításánál életkorára, s eddigi életvitelére is figyelemmel voltunk.” Öngól C. József a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult, kérve: kötelezze a vállalatot további 20 ezer forint nem vagyoni kártérítés fizetésére. Mivel a jogi osztály a keresetveszteségének megtérítésére vonatkozó kérelmét elengedte a füle mellett, ezt is kénytelen volt az MDB előtt megismételni. Ami az utóbbi kérelmet illeti, a felek egyezséget is kötöttek a döntőbizottság előtt: a vasmű jogi képviselője vállalta, hogy három napon belül 7666 forintot fizetnek ki a panaszosnak keresetveszteség címén. Nem jött létre azonban megegyezés a fő kérdésben, ezért az MDB határozatban kötelezte a vállalatot a további 20 ezer forint nem vagyoni kár megtérítésére, hivatkozva a Munka Törvénykönyvének írásunk elején idézett passzusára. A vasmű a döntőbizottság határozatát keresettel támadta meg a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróság előtt, noha nem sok mindenre tudott hivatkozni. Legalábbis mi nem tartjuk túlságosan meggyőzőnek például a következő érvelést: „Álláspontunk szerint a bekövetkezett baleset munkavállalónk társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként életvitelét nem nehezítette meg oly súlyosan és tartósan, ami a 30 ezer forint feletti összeg kárpótláskénti megállapítását indokolttá tenné." Nagy igyekezetében még öngólt is lő a jogi képviselő. Idézi ugyanis a Legfelsőbb Bíróság egyik határozatát, amely szerint annak vizsgálata, hogy egy adott sérülés következményei a károsultnak a társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként az életét tartósan, vagy súlyosan megnehezítik-e, nem szakértői kérdés. De ha nem az (mert valóban nem az), ugyan miért késztette a jogi osztály a szakértőt ilyetén állásfoglalásra, s miért volt „figyelemmel a vélemében foglaltakra” a döntéshozatalnál? Sikertelen fellebbezés A munkaügyi bíróság a Dunai Vasmű keresetét elutasította, s kötelezte a vállalatot, hogy — a munkaügyi döntőbizottság határozatával megegyezően — fizessen C. József részére további 20 ezer forint nem vagyoni kártérítést. A bíróság a felek által nem vitatott tényállás, a dolgozó sérülésének megszemlélése és az összes körülmények egybevetése alapján megállapította, hogy a nem vagyoni kártérítés iránti igény, összegszerűségét tekintve, nem túlzott. A bíróság végezetül rámutatott: „A társadalmi életben való részvétel alatt nem csupán a családi és baráti kapcsolatok alakulása veendő figyelembe, hanem általában mindaz, ami a napi élethez, a szórakozáshoz és pihenéshez tartozik. A dolgozó ez utóbbiakban károsult azzal, hogy még rövidebb gyaloglás is nehezére esik, de azzal is, hogy nyilvános helyen, különösen strandon történő megjelenése, illetve az ott, fürdőruhában való tartózkodás esztétikai okok miatt szinte lehetetlen, vagy óhatatlan gátlásokkal jár.” A vasmű fellebbezése folytán másodfokon a Székesfehérvári Megyei Bíróság tárgyalta az ügyet, de indokai alapján jóváhagyta az első fokú bíróság ítéletét. Kéri Tamás JOGSEGÉLY SZOLGÁLATAKs mennyi az forintban ?